2015. április 27., hétfő

Nem lapítunk. Alapítunk.

A mindenoldali politika és sajtójuk örömkönnyekkel ünnepelte, hogy a bíróság április 30. után már nem engedélyezi Kossuth téri tüntetésünk folytatását. Ilyen helyzetből két dolgot lehet: kihátrálni, vagy előremenni. Mi az utóbbit választottuk.




Ha nem ment Mozgalomként, minimálkonszenzussal, együttműködési ajánlatokkal, akkor majd megy máshogy. Végtelen naivitásunkban azt gondoltuk, hogy az "ellenzék" is meg akarja buktatni Orbánt, aztán kilenc hónapnyi valós tapasztalat után rá kellett végre döbbennünk: dehogy akarja. Frissen szerzett parlamenti mandátumaikat, a párt-, és magánkasszák feltöltését olyan apróságokért, mint az Ország teljes szétesése, nem fogják kockáztatni. Általuk mozgatott műcivileken keresztül lehűtötték a forradalmi hevületet, a változásokért komolyan tenni akarókat a haveri sajtóból kitiltották, és kivártak. Naja, azzal az aprósággal nem számoltak, hogy teljes erkölcsi és intellektuális kiürülésük miatt a Narancsok elfogyó szavazóbázisából semmit nem profitálnak, ellenben a fölhorgadt Nép keres magának másokat: a Jobbikot. A hiteles demokrata politika hiánya mindenütt a világban felerősíti a szélsőségeket, akinek van némi történelmi, meg politológiai műveltsége, az egyáltalán nem lepődött meg ezen a fejleményen. A kérdés már nem az, hogyan lehet Orbánt elűzni, hanem az: hogyan lehet ÚGY elűzni, hogy ne a Jobbik vegye át az Országot. A halasztgatás, kamuzás, lapítás ide vezetett: az őszi forradalmi lázban kellett volna végigmenni, és akkor a Jobbik ott lenne valahol 10 százaléknál, nem 20-nál, és rakétasebességgel fölfelé húzva. Ezt elkúrtátok, nem kicsit, nagyon.


Egyre több helyen, egyre többek mondják ki ezt a tényt: új demokrata ellenzék létrehozása nélkül az Ország őzikesimogató náciké lesz, akik addig báránykodnak, míg végül le nem vethetik a fehér parókát, hogy a megvezetett Népnek megmutassák igazi arcukat. Szembe kell szállni velük, és ütni Őket a gyenge pontjuknál: ez pedig nem más, minthogy bent ülnek biodíszletként Orbán parlamentjében. Márpedig ha Ők az alternatíva, és a Nagy Orbánbuktatók, akkor mit keresnek a diktatúra bábszínházában? És épp ezt fogjuk tenni, aztán aki még időben fölébred, ehhez csatlakozik. Ja, hogy közben a többi parlamenti melegedőről is kiderül, hogy éppannyira megélhetési bábok, mint Jobbikék? Hát, több is veszett Mohácsnál. Egy valós cselekvésekre teljességgel alkalmatlan, örök vesztes, szavazótáborát még a valaha volt legpocsékabb Kormánnyal szemben sem növelni képes műellenzékért nem kár. Részt vettek és részt vesznek a Fidesz által kiépített országos korrupciós táplálkozási láncban, ha a jövőben meg akarjuk akadályozni, hogy újra egy Orbán, vagy Vona kerüljön hatalomra, vagy annak látható közelségébe, akkor Őket is kukába kell dobni, vagy újratermeljük a fertőzést.


Mi az OGYM bázisán belevágunk egy új, cselekvő, az emberi és politikai alapértékeket, erkölcsöket minden körülmények között betartó, őszinte és becsületes demokrata ellenzék létrehozásába. Aztán vagy sikerül, vagy nem, ha nekünk nem, majd másnak fog, mert valakiknek sikerülnie KELL, ha vissza akarunk térni az európai jogállamiság keretei közé. Ennek megfelelően szerdán pártot alapítunk, és megkezdjük kilenc hónapnyi élő terepharcunk tapasztalatainak az Országgal való megosztását. Nincs értelme a lövészárokba beásva maradni, ha kiderült: akiknek a frontot, meg a bunkereket kialakítottuk, azokat minden érdekli, csak a harc nem. Ideje kijönni az állóháború mocsarából, és támadásba lendülni, mert a Jobbik már régóta ezt teszi, és látható sikerrel. Megyünk a sátrainkkal vidékre, toborzásba kezdünk, használjuk a 9 hónapnyi és nehéz szüléssel létrehozott erkölcsi és szellemi tőkénket. És persze időnként visszatérünk a Kossuthra, hol rövidebb, hol hosszabb ideig, de ez maradjon a jövő titka.


Minden további helyett álljon itt szószerint új pártunk alapszabályának néhány legfontosabb eleme, mindenki összehasonlítgathatja másokéval, aztán dönthet. A párt nevét pedig csak az alapítás, és a bírósági bejegyzés megkezdése után fogjuk ismertetni, mert mint az várható is volt, máris megjelent a Téren az a csóka, akinek szokása bejegyeztetni minden ellezéki pártnévre egy hasonlót. Szóval:

Pártalkotmány:

1. A párt célja a magyar politika alapvető erkölcsi normákhoz való visszatérítése, a társadalom további szétesésének megállítása érdekében.

2. A párt a demokratikus jogállam, és az európai értékek helyreállításáért küzd, ennek részeként a hatalmi ágak teljes szétválasztását, a mindent átható politikai befolyás felszámolását tűzi ki elérendő célként.

3.  Szövetséget csak olyan magánszemélyekkel, és szervezetekkel köt, melyek mind erkölcsi, mind politikai alapértékek tekintetében ugyanezen elveket vallják, és ezeket a gyakorlatban is, megalkuvásmentesen képviselik.

4. A párt résztvesz az országos választási folyamatokban, ám elnyert mandátumait kizárólag akkor veszi át, ha alapelveit többségi támogatással tudja maradéktalanul érvényre juttatni.

5. A párt saját szervezetén belül is meghirdetett demokratikus elveinek megfeleleőn jár el: a jelöltkiválasztásban a helyi szervezetek és azok egymás közötti megállapodásai döntenek, az országos központ e folyamatokban semilyen szerepet nem játszik.

6. Fenti 5 pont az Alapszabály nem megváltoztatható része.


Mivel sem Orbánéknak, sem a Műellenzéknek nem érdeke valódi, és cselekvő demokrata ellenzék létrejötte, ezért aztán fölkészültünk arra, hogy maga a bejegyeztetés is hosszú ideig tartó harc lesz. Ám természetesen megtaláltuk a módját, hogy ettől a folyamattól függetlenül májusban megkezdjük az operatív működést. Alapszabályunk rövid és velős, a lényegi elem följebb olvasható, a többi vagy a jogtechnika kötelező kelléke, vagy olyan titok - mint a párt neve és jelképe - amiket per ma nem hozhatunk nyilvánosságra, ám az alapítás, és a bejegyeztetési folyamat megkezdése után minden nyilvános lesz. Mint mindig.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


59 megjegyzés:

  1. Háde,háde, hogy használja fel hatásos ellenérvként egy parlamentben ülő pártra, hogy már ott ül,egy olyan megalakuló demokratikus párt, amely épp készül beülni a parlamentbe?
    Ha meg csak akkor ül be, ha nagy többséget szerez, akkor nem is mondhatja magáról demokratikus…
    Ha meg be sem ül, mert azért sanszos, hogy ebből elsőre nem lösz nagy többség, akkor az a program úgy is hangozhat; gyere velem, én se megyek sehova :(

    VálaszTörlés
  2. Ha meg a központ nem funkcionál központként, és besunyja szemit, hogy kik is lesznek a helyi kisfőnökök, abból olyan csordaszétszaladás lesz, hogy ihaj, hamarost az egy kicsi pártból, tíz még kisebb párt lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A központ a jelöltállításban nem vehet részt, nincs ejtőernyőzés, az alapszabály szerinti elvek betartásában és betartatásában azonban természetesen főszerepe van. Nem azt mondja meg, ki csinálja, hanem azt, hogy mit csinálhat, és mit nem. Mint elvi alapú szervezeteknél szokás...

      Törlés
    2. De hát nem kell nekem elmagyarázni, hogy elviekben mit takar az elvi alapon szervezkedés, én csak arra próbáltam rámutatni, hogy milyen buktató rémlett föl előttem, hogy talán a kommonisták nem véletlenül találták fel a kipróbált elvtárs intézményét anno. Én itt lépten -nyomon a nagy ellenszélről olvasok, hát fújhat az belülről is, nemcsak kívülről. Nemcsak ejtőernyősek létezhetnek, hanem trójai falovak is.
      Ha én most lennék fiatal underground mozgalmat csinálnék titkos programpontokkal inkább, és Bartus úrnak van igazsága, hogy a szabályokra való rábólintással legitimálunk valamit, amit nem kéne…, és senki nem bökött semmit arra, amit felvetettem; ha én demokratikusnak vallom magamat, és még be is állok abba körbe játszani, nem szállhatok ki, ha észre veszem, az a játszma már biztos bukta .Vagy végigcsinálom, vagy be se szállok, vagy ha mégis felénél kiszállok, ha kitetszik nem én leszek a góre, ne mondjam azt, hogy én „demokrata” vagyok, mert AZ nem törhet kizárólagos szerepre ilyen módon..., hiába demokrata célkitűzéseiben, ha mentalitásában nem az, ráadást a választóik szavazata ily módon elvész, olyan, mintha kidobná az ablakon, hisz ha részt vesz az egész komédiában az a nyavalyás választó, akkor vélhetőleg első sorban képviselőt akar, nem csupán újabb fülkeforradalmat…

      Törlés
  3. Elolvastuk az ideiglenes Központi Bizottság BÁZISDEMOKRATA téziseit.Vàrjuk a többit.Mi lesz a dks és egyéb "kettőskötődéses" tagokkal?Ebből probléma lehet,amióta mindenki "rivális".(hogy ellenséget ne mondjunk)És elő kell állni a PROGRAMMAL is,amihez mi,a keményen dolgozó kisemberek csatlakozhatunk..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit nem tiltasz, azt szabad, ez a jogalkotás elve, így aztán ha nem rendelkezel róla tiltón, akkor bárhányas tagság lehet.

      Törlés
    2. Rendben.De (egyébként jogosan) a féleszűt és a hasonlókat rendszeresen ekézed,és a "kemény magos" hölgyeid között a "facsén" gyakori a gyurcsányista.Nem fog problémát okozni,ha vàlasztaniuk kell?

      Törlés
    3. A legaktívabb, valóban cselekvő DK-sok a kilenc hónap alatt átélték a valóságot. Nem okoz nekik problémát, többségük már nem DK tag.

      Törlés
  4. És hogy fékezed meg a korrupciót? Kézlevágással? Ugye nem hiszed, hogy szenteket gyűjtöttél magad köré?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nulla pénből és pénzért 9 hónapig harcolni az elemekkel, a hatalommal, a Fidesznyikekkel élőben, saját arccal: meglehetősen kicsi az esélye, hogy ilyen "karriert" korrupt emberek vállalnának. A Mozgalom tiszta, nyilván az új belépőket kell majd csekkolni, a központ feladata nem kézivezérlés, hanem az etikai normák betartatása lesz.

      Törlés
    2. Megkísértve még nem voltak. Nulla pénzből nehéz is lett volna. :D nem tehetted próbára őket, mert nem volt miből. Ránézésre megmondom ki az aki megbukna egy ilyen helyzetben.

      Törlés
    3. A ránézésre megmondás nem épp a legalaposabb vezetői megatartás. Lakva ismeri meg az ember a másikat, van alapunk bízni egymásban.

      Törlés
    4. Az élet-tapasztalat meg egy más tészta. Elfogult vagy velük, érzelmi-baráti-bajtársi szálak kötnek Hozzájuk. Egy idegen kívülálló érzelem mentesen lehet másként látja.

      Törlés
    5. Nem látja, ugyanis azt előítéletnek hívják, amit mondasz. Elfogultak meg csak addig a pontig vagyunk egymással, amíg bárki közülünk bele nem nyúl bármibe. Tisztáztuk az elmúlt öthétnyi pártalapítós-végigbeszélős időszakban, hogy nincs kivétel.

      Törlés
  5. Szép napot kívánok Mindenkinek!
    Már csak 2 nap van hátra 29-ig, addig is legyen elég a fenti 6 pont. Értelmezni utána is lehet, sőt szerintem akkor fog teljes mértékben tudatosodni a zemberekben a pontok értelmezése.
    Sok olyan ember került be az OGYM-be akik tisztességen és becsületesen állnak ki az OGYM-ben létrehozott minimálkonzensusért. A kemény mag már kivetette magából azokat akik csak ejtőernyőzni akartak. Működik a szelekció a mozgalmon belül, kéz levágás nélkül is. Vidéken is már kialakult a kemény mag. Ők ott fogják folytatni a munkájukat, ismerik egymást és ismerik a terepet is.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá MI!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok csalódás fog még érni a naívitásod miatt. Pedig biz' Isten nem kívánom Neked.

      Törlés
    2. Hi ,Zsuska!Amikor jöttök a sátorral Bivalybasznàdra,találkozunk!

      Törlés
    3. "Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Mahatma Gandhi

      Törlés
  6. Kétkedés, a csalódás, a bukás sejtetése egyrészt, másrészt a NEM ELLENSÉGES hang olvasható a fenti hozzászólásokból. Kezdetnek nem is rossz! Igen, nagy fába vágjuk a fejszénket. "Az ügy, ha győz, tanúskodik.", mondják. Az emberek mindig ölték, becsapták, kihasználták egymást. Maradjon ez örökké így? Az emberek sosem repültek a levegőben, jártak a Holdon, készültek a Marsra. Ez mára létező valóság lett. Ha Kolombusz nem hitt volna abban, hogy nyugat felől is eljuthat Indiába, nem indul el hajóival, Amerika még sokáig rejtve marad.
    A kétkedés nem indokolatlan, bizonyos fokig ismeretlen az, hogy igazából mi van az emberek fejében, mit gondolnak a világról, meddig hajlandók elmenni egy élhetőbb ország megteremtéséért. Nincs biztos tudásunk arról, hogy milyen mértékű az egoizmus, mennyire sikerült mára elpusztítani a közösségeket, a szolidaritás érzését. A Kossuth téren "campingező" sátorlakók hisznek és bíznak abban, hogy bár mindenki meghal egyszer, azért érdemes élni, fejlődni, hogy lehetséges változást elérni, ezért dolgozni.
    Innen szép nyerni!

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. http://nepszava.com/2015/04/velemeny/kertesz-akos-a-bukas-anatomiaja.html
    Olvassatok Bartus ujságjából Kertész Ákost.Ad nektek egy kis ideológiai megerősítést..

    VálaszTörlés
  9. Egy alapszabály-technikai javaslat: a Pártalkotmány 6. pontjának hatályát ki kellene terjeszteni magára a 6. pontra - egyébként nem sokat ér... (apropó: Pártalkotmány = Alapszabály?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz. A beadványon javítva lesz, köszi, átcsúszott a figyelemszűrön ;)

      Törlés
    2. Igen Pártalkotmány=Alapszabály.

      Törlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Ha a vidéknek a mozgalomba vonása mellett (melyhez sok sikert kívánok!) sikerülne - mind a "vezérkar", mind a "mezei tagság" köreiben - valamelyes arányos képviseletet kialakítani a generációk, nemek és jelentõsebb jövedelmi csoportok vonatkozásában is: már olyan közéleti teljesítmény lenne, melyhez fogható produkcióval a Jobbik tündöklésének kezdetei óta nem büszkélkedhet egyetlen párt sem.

    VálaszTörlés
  12. (nem tudom, hogy a közölt Magyarország-térképre hogyan kerültek be a megyenevek, de az északi Zala-változatot talán mégis érdemesebb lenne Vasnak nevezni...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi tudjuk, csakhogy a betett választási térkép az Országos Választási Iroda eredetije :D

      Törlés
  13. Csak egy apró észrevétel: Logikailag nem helyes a 6. pont, mert csak az első 5 pontra rendel el megváltoztathatatlanságot, ellenben ha a 6. pontot megváltoztatják később, akkor bukott az első 5 pont védettsége is.
    Javaslat: 6.) Az első 6 pont az Alapszabály nem megváltoztatható része.

    VálaszTörlés
  14. Az eddigi kiállásotokat és a mostani kezdeményezést is nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a javítást is, igaz, tesszük. :)

      Törlés
  15. Alakul a dolog.
    Hát ha még tudnátok egy lakóautót szerezni a vidéki turnékhoz a mobilitás jegyében.
    Sok macerát lehetni kivédeni vele a közterület foglalások kapcsán. Egy-egy vidéki nagyváros területe könnyebben informálható lenne helyeket változtatva.

    VálaszTörlés
  16. Juhász Péterhez hasonlóan elkészítettük a Józsefvárosi bűncselekmények felderítését és indítunk,
    Az V-ker 5 milliárdot, a VIII-ker 30 milliárdot keres.

    VálaszTörlés
  17. Csak egy apró adalék, amit a határon belül élők elfelednek: Az OGYM-et és Tuareget a határon túlról is olvassák, ismerik. És nem csak magyarok! Mert bizony nem szabad elfeledni: a politikai országhatárok nem esnek egybe a valósakkal és az az egymillió külhoni szavazó is számít! Friss tapasztalat: a Felvidék már zömében anti-fideszes. A KDNP kibaszott velük is a vasárnapi zárvatartás miatt. Ugyanis zömében ekkor lene idejük átjönni vásárolni. kelet-Szlovákiában ugyanis szinte minden negyedik ember "magyarba" járt eddig vásárolni, mert sok minden olcsóbb és leginkább "van mit vásárolni" (van választék és az megfelel az eu-trendeknek).

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. "Demokraták!Ébresztő!"Elaludt a vita a "jövő pártjáról",pedig most formálódnak a tézisek .Itt Jászkarafaszán (Bivalybasznád kistérségi központja) is várjuk a furgont és a logoszt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem azt mondták, hogy 29-én alakulnak?

      Törlés
    2. Nagyon közel a 29.Jól gondolom,hogy politológus hallgató vagy?

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Nem itt zajlik a megbeszélés a jövendő párttagok között, és van némi adminisztratív meló is egy pártalapítással :D

      Törlés
    5. Hasítsátok a pitét a "szük kabinetekben".De vigyázat:Amikor a "kemény mag" 1990ben megijedt,hogy a Tölgyessy "túl jóban van Antallal",Demszkíj perőcsényi(?) tanyàján ,mint "szük kabinetben" összegyűltek,és "leváltottàk" a Pétert.Aztán a frakcióval másnap közölték az "ítéletet",majd ugyanők kérték,hogy szavazzuk meg a "vádiratot".(nekem ekkor lett elegem belőlük,pedig sok egyéb galádságuk később vált vilàgossà csak.És kicsinyt antiszemita is lettem a viselkedésüktől..Persze te "poncichter" vagy,így tőled nem tudunk antiszemitává válni.)Azert vigyázz a "bunkerpolitizálással",kurvàra visszaüt..És ezt teljesesen jószívvel mondtam..

      Törlés
  20. Nem NZP, én az iskolapadból már rég kiöregedett földid vagyok, bivalybasznádi napszámos. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözöllek,földi.Màr a Jászkarafaszaiak is vigyázó szemüket a Szabó Gàborra vetették.(Azt gondoltam,1990ben szúlettél.Szokàs a nicben erre utalni.Ha pedig ilyen fiatal lévèn a Szabó Gábor blogját olvasod,csak politológushallgató lehetsz.(egyéb lehetőség:mazochista.Erre nem gondoltam).A finom stílusod alapján pedig 98% hogy hölgy kell legyél..

      Törlés
    2. Olyan nicket kerestem, amihez magam sem tudom mi közöm. :D

      Törlés
    3. NZP -hez hasonló a titokzatosságod..Pártba kellene tömörülnünk.

      Törlés
    4. Ááá, nem való az nekem.. A tagdíjakat is mindig késve fizetem be. Hat lóval is alig lehet elhúzatni szülőikre és fogadóórákra. Gondolom a pártgyűlésekre detto. Ott is, mint az előzőekben a lényegi dolgok helyett mindig csak a pénzen megy a vita. Vannak a notorius sunnyogók, a farvizen evezők, a feltűnési viszketegségben szenvedő aktívak és a "majdéntudomhogyan" megmondók. És attól a vacsora még nem kerül az asztalra, meg a rendezetlenségre törekvő otthoni tárgyak sem kerülnek a helyükre. Én csak partvonalról szeretek kibicelni. Ahhoz nagyon értek.. :D reggel meg felveszem a napszámot, igába hajtom a fejem, és indul a bivalybasznádi műszak.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Nagyon tetszik,ahogy látod.Említetted a szülőit mint szót-tehát tanítasz.Magam is a nemzet napszámosaként voltam keményen dolgozó kisember itt Bivajbasznádon,amig lehetett.Mumus tárgyakat-amelyeket a hallgatók tisztelve utàltak..

      Törlés
    7. A szülői a gyermek miatt is lehet..Igaz.

      Törlés
    8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    9. Igaz. :) Na várjuk tovább türelemmel azt az alapítást. ;)

      Törlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  22. Ha minden igaz,ma lesz a nagy bejelentés,az alapítás vonatkozásában.A programot várom szívdobogva.A vezetők személyét is.(anno írtam pártprogramot,barátságból.(Bivalybasznád térségére.)Gazdit is,fideszistát is..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Toporogsz itt, mint kispapák a szülőszoba előtt... Menj, vegyél pezsgőt, hátha koccintunk! :D

      Törlés
    2. Bár elég baljós jelnek vélem, hogy az OGYM FB oldala január 23. óta nem frissült. Elhalt? :O

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Hát igen.Csonkig rágtam a körmöm.Nehezen születik az OGYM párt.A "facse" oldaluk elhalt,amint Trockij (Bronstein) (Lenin "poncichtere") jósolta az állam szerepét a kommunizmusban.Fut a CNN,várom a nemzetközi sajtótàjékoztatót,ahol Szabó Gábor bejelenti az új szociálliberális pártot.A bivalybasznádi kocsmàban a hívek kivetítőn követik az eseményeket,mint egy Reálmadrid-Barcelona rangadót..Találgatják,hogy Nyuszika57 ès Zsuzska benne lesz e a szűkebb vezetősègben..

      Törlés
    5. Én is szarrá izgulom magamat!
      Biztos nagy durranás lesz a párt bejelentése! Most a CNN-t nézem hátha szivárog valami infó.
      Világpolitikai bejelentés lesz, nagy hatással a gazdaságra is!
      Most azért hegyezem a zabot mert nem tudom hogy akkor most eladjak vagy vegyek a tőzsdén! Ti mit tanácsoltok? A párt bejelentésétől hogyan fognak mozogni a tőzsde indexek? Dow Jones? Nikkei?

      Törlés
    6. Megjött az első sztárfotó a megalakulásról!
      https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/11146562_983512081683518_6620225433839954999_n.jpg?oh=68bd2dd47597446eb66a442b92de7b37&oe=55D143AF

      Törlés