2014. október 22., szerda

Tüntetések hete

Jobb volna ugyan egy nagy, fal-, és hatalomrengető, mint 10 különböző, de inkább örüljünk most annak, hogy egyáltalán lesznek tüntetések. Ekkora kínálatban pedig választani kell, hogy az OGYM szervezetten hol vesz részt és hol nem.




Az Ország Gyűlése Mozgalom alapcélja az apátiában lévő Nép felébresztése, és aktív ellenállásra késztetése. Ennek részeként erőforrásai határáig segít más tüntetéseken is tömegesedni, nemcsak saját nonstop demonstrációjával foglalkozik. Úgyhogy mérlegelnünk kell, hogy a sok tüntetésből melyek azok, amik a jövőre nézve is fontosak, és melyekre nem jut erőnk, mert mindenhol mindig nem lehetünk ott, ez azért gondolom egyértelmű. Bonyolítja még a helyzetet az is, hogy épp október 21-től 24-ig az Erődünk a Szabadság térre települt át, most utoljára, és a még augusztusban a rendőrséggel kötött megállapodásunknak megfelelően. Október 24-i Kossuth téri visszatelepülésünk után már többé onnan nem mozdulunk, de a korábbi megállapodásainkat betartjuk, mert amire a szavunkat adjuk, az úgy is lesz, minden körülmények között. Három tüntetést tartok a legfontosabbnak a sok közül, ebből kettőn részt is veszünk, természetesen tagjaink, szimpatizánsaink ezeken kívül is ott jelennek meg, ahol jólesik, és fontosnak tartják, és ami az erejükbe belefér. Az meg gondolom egyértelmű, hogy a következő napok tüntetés-dömpingjét nem fogjuk újabbal szaporítani, ezért saját, szombati Demokrata Seregszemlénket a Kossuth téren nem tartjuk meg, helyette másik két tüntetésre megyünk minél nagyobb számban.


Holnap, október 23-án az Operánál tart tüntetést a Szolidaritás. Komoly múltú Mozgalom, melynek elsősorban egykori, de mostani tagjai közül is számosan vesznek részt az Ország Gyűlése Mozgalom tevékenységében. Természetes számunkra az, hogy ezen a tüntetésen szervezetten, minél nagyobb létszámban részt vegyünk, tehát részt is veszünk. Ennek kapcsán csak egy javaslat: Bokros Lajos Pártja, a Modern Magyarországért, mellyel céljaink azonossága miatt stratégiai szövetségesek is vagyunk, ugyanaznap délután 2-re megemlékezést hirdet a Vértanúk terére. Viszonylag friss még a meghívó a neten, javaslom itt is, és majd közvetlenül is, hogy ezt a megemlékezést tegyék át délután 17 órára. Ha ugyanis ez sikerülne, akkor az OGYM azon is részt tudna venni, és utána a MoMásokkal együtt mehetnénk át a Szolidaritás este fél hétkor kezdődő tüntetésére. Ez persze a MoMa ügye, de javaslatom mind az Ő, mind a későbbi Szolidaritás tömegesedésének előnyére válna, ezért is teszem. Az OGYM minden tagját és szimpatizánsát pedig arra kérem, hogy holnap háromnegyed 5-kor gyülekezzünk a Szabadság téri átmeneti Erődünknél, és onnan együtt fogunk elindulni tüntetni. Egyben azt is kérem, hogy a Szolidaritás fészbukos meghívóját minden résztvevőnk igazolja vissza és terjesszük a neten mindenfelé. A meghívó ITT.


másik olyan tüntetés, amin szervezetten részt veszünk, az internetadó elleni vasárnapi demonstráció. Hamár Orbánék vannak olyan hülyék, hogy a többségükben a fenekükön ülő fészbukozókat is arcba rottyantják, akkor nyilván a terep valóságában harcedzetté vált Mozgalmunknak is ott a helye. Az persze más kérdés, hogy valóban ennyire hülyék-e, hogy nem számolnak az előrelátható tömeges reakcióval, vagy pedig éppenhogy más terveikbe beleszámolták. Váradi András Alcsúti Juhász bűnös halálával kapcsolatban a kérdések napról napra csak egyre számosabbak, és válaszok nincsenek, és az Orbánbanda kápóinak USÁ-ból történő kitiltási ügye sem csillapodik, hanem inkább erősödő hullámokat vet. Ha meg nagyon ég már az erdő, ráadásul két ponton is lobog a tűz, akkor célszerű lehet kockázatot, és veszteségeket bevállalva ellentüzet gyújtani. Lehet, hogy az internetadó ilyen ellentűz, hátha kioltja a másik kettőt, de legalábbis elhomályosítja azok rőtvörös harapódzását. Csakhát volt már olyan a történelemben, hogy épp az ellentűz szabadult el végül, és a precíz manipuláció összeomlott, úgyhogy tojunk magasról Orbánék tervére, és megyünk internetadó ellen tüntetni mint a szél. A rendezvény meghívója ITT.


És jöjjön végül a legpikánsabb, és egyben Orbánék számára legkínosabb és legveszélyesebb tüntetés. Orbánék ugyanis nemcsak az internet népét ugrasztották magukra, hanem egy ennél számosságában kisebb, de veszélyességében nagyobb csoportot is: a futballszurkolókat. Módosították a sporttörvényt, és abba a tenyérszkenneléstől az anyámtyúkjáig egy csomó olyan személyazonosítási trükköt betettek, amiket az Al Kaidával szemben sem alkalmaznak még a terrorelhárítók sem. Értem én, persze, Orbánnak egyszerűbb lenne, ha saját táborának vele szembe forduló részét a törvény erejénél fogva próbálná kint tartani a nekik épített stadionokból, csakhát hamár a focit lenyúlta és tönkre is vágta, akkor vívjanak csak meg a stadionokon belül Kubatov biztonsági őrei az ultrákkal. Emlékszünk még arra, mikor a Fradi Stadion megnyitóján Orbánt a szurkolók egy jelentős része kifütyülte. Kalózvideókon láthatjuk csak mostanra, hiszen az RTL Klubot az avatóról kitiltották és a "köztévé" utólag a kínos hangokat kiretusálta az eredeti felvételről. Csakhát mi van akkor, ha a fociszurkolók már nem elégszenek meg a stadionokon belüli elégedetlenséggel, hanem utcára mennek, éspedig szervezetten?


Hát akkor biz baj van, és ez a baj Orbán baja, nem a miénk. Ha van ugyanis olyan kör, akiknek a Felcsúti Bandita igazán kedvezni akart, akkor azok épp a fociszurkolók. Csakhát a nagy pénzből nem lett nagy foci, a stadionokban értékelhetetlen teljesítményt nyújtó csapatok kergetik a labdát, és nő az elégedetlenség. Hát csak nőjjön Viktor, hamár a sajátjaid is Neked mennek, akkor ki vagyok én, hogy ezt megakadályozzam? Mert biz az a helyzet, hogy két nappal ezelőtt lehetőségem lett volna megakadályozni. A fociszurkolók ugyanis pontosan tudják, amit a demokratikus ellenzék furcsa módon nem: tüntetni ott kell, ahol azok találhatók, akik ellen demonstrálni akarnak: a Parlamentnél, a Kossuth téren. Úgyhogy többezres rendezvényüket oda jelentették be, csakhát az ott az OGYM által foglalt tüntetési terület. És lehet ugyan jogászkodni, hogy mikor mi épp nem tömegrendezvényt tartunk, hanem csak normál Erőd-ügyeletet, akkor indokolatlan a Tér egészének általunk való lefoglalása, de eleve nem is mentem el ilyen irányba. 10 méteres biztonsági sáv előírásával jóváhagytam a fociszurkolók vasárnap koradélutáni kormányellenes tüntetését a Kossuth téren. Edd meg amit főztél, Viktor, jó étvágyat hozzá. Nem kívánok Neked békés vasárnapot, bocsi.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


6 megjegyzés:

  1. Jó reggelt Gábor!
    Azért az a vizes kép mindjárt az elején, nekem nagyon durva, hisz ömlik az eső, de már a csizmámból is kifelé!!!!!! Az esőért és mindenért....:( Én nem tudok ott lenni, nem tudom magam többfelé osztani, én csak remélni tudom, hogy még egyetlen luxust (ha ez annak számít!!!????) nem vehetik már el tőlem öreg napjaimra. Ha igen...? Akkor már tényleg mi marad? Öregen, hülyén ülni - talán még meleg - a szobában és átszundikálni a még hátra lévő életemet? Nem tudni semmiről? Hát igen, vagyunk akik csak itt tudunk tiltakozni, be kell valamivel fogni a pofánkat (bocsi!). Majd szépen leépülünk, nem fogunk tudni semmiről, s szépen elszáradunk - hátrahagyva egy levelet az utódoknak, hogy már mosdatni nem kell, megtettük, be is öltöztünk, csak kaparjanak el valahogy....:(

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Gábor!
    Jó volt elolvasni megint az írásodat. Remélem az utolsó tüntetési esemény rendben és békében fog lezajlani. Talán az lesz a legrázósabb az O.GY.M szemszögéből.
    A fent említett másik kettő tüntetés békés lesz, nem lesz rendzavarás szerintem. Az internet adó bevezetésével még azt a maradék jogot is el akarják venni, hogy az emberek megosszák egymással a véleményüket. Lassan minden média már az övék, maradt mozgósításra a net világa.Sok embernek ez jelenti az utolsó szalmaszálat ne hagyjuk, hogy ezt is elvegyék tőlünk.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság
    Hajrá O.GY.M.!

    VálaszTörlés
  3. Örülök a megmozdulásoknak. Végre! Azon azért elgondolkodtam, hogy az internetadó verte ki a biztosítékot. (Amiről azt gondolom én is, semmi nem lesz belőle. Nem lesz/lenne könnyű a megvalósítása.Elterelés. Majd jön a szöveg, hogy meghallották a "zemberek" kérését. Volt már rá példa.) A Tákolmány, a Munkatk.megváltoztatása úgy, hogy kedvezőtlenné téve a munkavállalók részére, a trafik,-és földmutyik, a magánnyugd.pénztárak és a köztévé lenyúlása (így megfosztva bennünket az objektív tájékoztatástól), a rokkant,-és korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetése, az oktatás tudatos leépítése, a választási törvény átalakítása oly módon, hogy a hatalomból szinte leválthatatlanok legyenek...lehetne még sorolni, semmilyen ellenállást nem váltott ki. Más demokratikus országokban már naponta az utcán lennének. Az is igaz, mi már nem vagyunk demokratikus állam.( Gy.F.-en kívül az elmúlt félévben egyetlen demokrata párt sem szervezett demonstrációt.) Az internetadó belengetése meg azonnal...Zsebre megy a játék, mint a bevett rezsicsökkentésnél?( Tudom, van akiknek sokat jelent 100Ft is. Ne feledjük, ez a nagy szegénység is Orbánék bűne! ) Hát, ilyenek vagyunk, ezek szerint. Remélem, a szurkolók sokan lesznek és jó hangosak is! Figyelemmel fogom kísérni az eseményeket, ezúttal a tv-ben. Osztás megtörtént a kérésednek megfelelően.

    VálaszTörlés
  4. Aggályos a részükre megadott jóváhagyás. És a 10 m-es biztonsági sáv sem tűnik garanciának.
    Na de én csak károgok.

    VálaszTörlés
  5. Gábor A Szolid.meghívója már nem jeleníthető meg itt. Nekem sikerült még, de már jelezték nem megy, Tényleg nem. Már osztottam "más ruhában" délelőtt.

    VálaszTörlés
  6. Na de mi van akkor, ha éppen a focidrukkerekkel akarják "eltakaríttatni" (bocsánat a szóhasználatért) a Demokrácia Erődjét?
    Ki hiszi el, hogy a rendőrség garantálni tudja (akarja) a tábor biztonságát?
    Utólag majd sajnálkoznak, ferdítenek, esetleg bocsánatot kérnek.
    Csak abban lehet reménykedni és bízni, hogy Tuareg jól mérte fel az ügyben tárgyalók és kompetenciával rendelkező "partnerek" valódi szándékát.
    De szép is lenne megérni "amikor a rács rázza a majmot" !

    Sok sikert kívánok a Bokros-Szolidaritás tüntetés összefésüléséhez, mert az Opera is lehetne egy szimbolikus hely, pláne ha benn ünnepli magát az úri közönség.
    Hátha telt ház és nadrág lesz. Az alagutat már takarítják.

    VálaszTörlés