2014. szeptember 27., szombat

Már bocs, de nekünk van igazunk

Nézem netszerte az OGYM Bokros melletti kiállásával szembeni érveket, néha be is szállok vitatkozni. Aztán meg kiszállok, mert az ellenérvelők akár Fidesznyikek is lehetnének, oly mértékben nem veszik tudomásul a Valóságot mantrázásaik közben.




De persze ez nem újdonság, ha a hivatalos ellenzék szellemi színvonala magasabb volna, mint a Vérnarancsoké, akkor nem lenne Orbán hatalmon. Úgyhogy most annyit teszek, hogy általános iskolai alsótagozat szintjén nekirugaszkodok mégegyszer elmagyarázni a politikai szorzótáblát. Aztán akikkel ily módon sem sikerül megértetni az egyszeregyet, azokról szépen a továbbiakban le is mondok, átkerülnek a bukottak még kategóriába. Nosza, kezdjünk is bele, jöjjön az első példázat. Van két ember, akiknek a fejebúbja azonos magasságban található. Első ránézésre tehát azonos magasságúak, nemde. Csakhát az egyik a puszta földön áll, a másik meg asztal tetején, amit alátoltak. Így aztán ha a valós magasságukat meg akarjuk állapítani, akkor le kell segítenünk az asztalon állót a földre, és mindjárt kiderül, ki mekkora valójában. Lefordítom: Bokros és Falus ereje közel hasonló, csak Bokros a földön áll, Falus alá meg betolták a hárompárti összefogás asztalát. Ha Falust az asztalról levesszük, akkor sokkal kisebb mint Bokros, jelöltnek meg olyat kell elindítani, aki önmaga jogán is magas, nemde. Első lecke megvolt, ugorjunk.


E szellemi kihívás után jöhet a második. Ha minél magasabbra akarjuk tolni emberünk fejebúbját, akkor egyetlen helyes lépést tehetünk: az önmaga jogán magasabb delikvensünket kell fölállítani az asztalra. Mert akkor az asztal, meg az ember magassága összeadódik, és még az is lehet hogy addig ágaskodhat, hogy ki tudja venni a fészekből a kakukktojást. Lefordítom: Ha Bokros mögé raknánk a hárompárti megállapodást, akkor volna némi esélyünk a Tarlós nevű túlélőgép kipöckölésére, mert más módon erre esélyünk sincs. Közben Olvasóimtól, meg az OGYM tagjaitól és szimpatizánsaitól elnézést kérek, hogy ilyen dedós szintű érvelésbe mentem, de sajnos szükség van erre, mert ezen a szellemi szinten vitatkozom napok óta, jobb ezt most rövidrezárni. A lényeget úgyis elmondtam, visszatérhetünk a szokásos értelmi színvonalhoz mostantól. A politikában ha nyerni akarunk, akkor olyan jelölt mögé kell fölsorakozni, aki a puszta párttámogatásokhoz még jelentős számban hozzáad plusz-szavazatokat. Ezt a döntéshozók úgy szokták fölmérni, hogy több esélyes jelöltet is megméretnek, és azt indítják végül el, akinek a legtöbb saját szavazata van, mielőtt mögé rakják a párttámogatást.


A mi három ellenzéki pártunk megbukott a politika egyszeregyében, mikor elfelejtették megkérdezni a budapestieket, hogy egyébként több jelölt közül Ők kit szeretnének. Ha ugyanis megtették volna, akkor az első beérkező adatsorokból nyilvánvalóvá vált volna: Bokrosnak van saját szavazótábora, Falusnak meg nincs. Olyan jelöltet meg soha nem indítunk, de még Iciripiciri Falvácskában sem, aki saját jogán semmit nem tesz hozzá a párttámogatáshoz. De ezt a totál illogikus, és öngyilkos ostobaságot nem Iciripiciri Falvacskában tették meg Szigetvári vezényletével a Hárompártok, hanem épp az Országunk Fővárosában, bravó. Előhúztak a mellényzsebből egy jelöltet, akit senki sem ismer, aki mögött semmiféle politikai teljesítmény nincs, és várták a csodát. Csodák pedig nincsenek, ezt már áprilisban is megtapasztaltuk, májusban ismét, aztán ha így marad, ahogy, akkor harmadszor is megkapjuk arcba. Csodák helyett viszont van hisztérikus csapkodás, a választók lecseszése és lehülyézése, hogy miért nem támogatják az eleve rosszul kiválasztott jelöltet. Csaxólok Srácok, a választók saját akaratát figyelmen kívül hagyni, az a teljes politikai alkalmatlanság bizonyítéka, úgyis mondhatnám: nem a Nép a hülye, hanem Ti.


Demokráciában, ahol a Nép szavaz, ugyanis van egy alaptétel: a Nép nem leváltható. Politológia alapozó tankönyv első oldal, első bekezdés, tanulmányozzátok, érdekes dolgok vannak később is benne. Viszont a Nép simán leváltja a hangját meghallani nem akaró politikusokat, akik hétpettyes katicabogarat indítanak jelöltként, és nem értik, hogy azt miért nem szavazzák meg főpolgármesternek. Ja, és van mégegy közmondás: más kárán tanul az okos, sajátján az ostoba. Najó, de még a közmondás kitalálói sem készültek föl arra az esetre, ha még a saját kárukon sem tanulnak. Falushoz képest áprilisban még Mesterházy is valós jelölt volt: legalább közismert volt, és volt némi politikai előélete. Csakhát ott is agyonvertek minket, most meg méginkább agyon fognak. És nem azért mert az OGYM megosztja az ellenzéki szavazókat. Nem, Pajtik, nincs azon mit megosztani: a hétpettyes katicabogár szintű jelölt állításával Ti magatok taszítottátok Bokros mellé a gondolkozó, és pártszerű kisstílűségetekkel már megtelt ellenzéki szavazókat. Nem az OGYM mezteleníti le a királyt, hanem csak kimondja: a királyról most, hogy meztelen, kiderült, hogy mégcsak nem is király.


Ha nem fogjátok föl, mit akar önmagától a Nép, akkor megbuktok, egyszerű ez. De október 12-ig még erőlködhettek, lefideszbérencezhetitek mindazon budapestieket, akik az egyetlen önjogán is Valaki jelöltet támogatják Bokros személyében. Csakhát ezzel azt éritek el, hogy mindazokat elveszítitek, akiket lefideszbérenceztek, és könnyen előfordulhat, hogy ez a szavazóbázisotok nagyobbik része. Az Ország Gyűlése Mozgalomban azok az ellenzéki demokraták gyülekeznek, akiknek elegük van a hivatalos ellenzék hosszú évek óta húzódó semmittevéséből. Akiket mindig kioktatnak, aztán minden választáskor kiderül, és egyre súlyosabban derül ki, hogy már megint a lehülyézők voltak a hülyék. Nekünk ebből elegünk volt, csaxólok. Áprilisban elfogadtuk a nyilvánvalóan vereségre ítélt Összefogás milyenségét, aztán a Mesterházyt állító Főpolitikusoktól nem kaptunk semmit cserébe. Nem látták be, hogy ahogy Ők teszik, úgy nem mehet tovább, mert tehetségtelenségük hatalomban tartja Orbánt, és mi, demokrata szavazók pedig nem akarjuk Orbánt hatalomban látni. Úgyhogy kösz, az Ország Gyűlése Mozgalom demokratái kiszálltak a mókuskerékből. Ma délután 5-kor várjuk a velünk egyetértőket a Kossuth térre, ahol Bokros Lajos lesz a vendégünk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


31 megjegyzés:

  1. Nem vagyunk kiváncsiak Bokros Lajosra sem!...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig a profilomon trollkodtál, köszöntlek itt is, elférsz. :)

      Törlés
    2. Kedves Erzsébet, TE bizonyára Orbánt szereted.. meg Tarlóst.. így nem is csoda, ha senkire nem vagy kiváncsi.. mert úgyis megmondják, kit kell szeretni, nem kell sem program sem saját alkalmasság. csak oda kell ixelni, ahova mondják. (Budapest meg dögöljön meg!!)

      Törlés
    3. Kedvesem ! Úgy amúgy hányan vagytok magadban? Mert a királyi többes kissé fura nem? Vagy ki bizott meg hogy a nevében nyilatkozzál. ha megbízott, akkor meg oszd meg, had tudja a pórnép is. Mert így korrekt!

      Törlés
    4. Remélem miután Bokros Lajos felszólal a Seregszemlén, jelezve, hogy elfogadja az OGYM támogatását, az ilyen fajta bejegyzések, személlyel együtt eltűnnek a blogból, legalább október 12-ig.

      Törlés
    5. Akkor szívod tovább Tarlóssal.

      Törlés
  2. Jó reggelt Mindenkinek! Jó reggelt Budapest!
    Teli találat az írás Gábor! A mai napon reménykedem sok budapesti fog eljönni, hogy Bokros Lajost meghallgassa és utána elgondolkozzon a fentieken.
    Gyertek 17 órára a Kossuth térre egy kis szabad levegőt szívni és közben egy értelmes beszédet meghallgatni. Elég volt a sok fikázó, lenéző beszólásokból, azok akik ezt teszik nem értették meg az üzeneteket. Csak sajnálni tudom őket. Még van idő október 12-ig. Gondolkozz és huzd megfelelő helyre az X-et.
    Hajrá Köztársaság, Hajrá Budapest!
    Hajrá O.GY.M.!

    VálaszTörlés
  3. akkor kire lenne kíváncsi, Erzsébet? (nem kötekedem, komolyan érdekel)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh ilyenek számára a választék szinte végtelen: Rubovszky, Kósa, Orbán, Tarlós, Kovács(államtitkár), Hufnágel Rózsika(államtitkár), Rétvári, Semjén, Harrach, Rogán, Lázár. . . Van itten kapacitás (agybéli, szívbéli!)!!!

      Törlés
  4. Elmondtad Gábor, amit el kellett. Most már az embereken a sor. Ha hiszünk, már pedig mindig erről beszélünk, hogy a nép nem hülye, akkor tudni fogják a dolgukat a pártvezérek sugalmai ellenére is. Még van a népben bizodalmam. Ha megy nem úgy lesz, megérdemeljük. Akkor sem gondolkodni nem tudunk, sem önálló véleményünk nincs. Marad a cár atyuska effektus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves woody, azt hiszem, tévedsz.. még nem az embereken.. hanem RAJTUNK A SOR - hogy meggyőzzük az embereket.. mert maguktól honnan tudnák?? El kell hozzájuk juttatni az infót, meg a meggyőző érveinket.. (a korábbi választások kampányának is az volt a hibája, hogy mindenki azt hitte, megtalálta a bölcsek kövét, és miután azt bejelentette, már csak várta a győzelmet.. - azaz ha megtalálta is, nem tett eleget érte..) Miután Bokrosnak a saját hátországa/szervezete (MOMA) kicsi, mindenkinek aki őt tartja alkalmasnak, be kell szállni a kampányába.. ha nem, akkor egyrészt marad a jelenlegi, mert a sültgalambjáratok manapság ritkán járnak, másrészt lehet újra keresni a bűnbakokat.. (másokban!!)

      Törlés
  5. Szervusztok! Egyetértek Gáborral a cikkben leírtakkal, de mén mindig mondom, hogy de! Sajnos, bocsi érte. Nem nőttek föl - tapasztalataim szerint oda az emberek, hogy ez így tisztán meg is értsék, amit Gábor is. Az lesz a vége, hogy Magyar Györgyön kívül- aki talán majd visszalép - mindenki fog indulni, s mindenkit tol előre a pártja. Ez volt mind a két választáson is. Most sem fog semmi változni, csak annyiban, hogy még volt eddig egy nem narancs színű helye az országnak, most az is bele fog símulni a képbe. S ezzel hosszú évtizedekig elássuk sorsunkat. Aztán jöhet a sírás-rívás, fogak csikorgatása, de akkor meg minden hiába való lesz. Sőt, ha nagy lesz télen a hideg, a Duna jegén még meg is koronázzák Orbánt, alátámasztva a várba való beköltözését. S mindez a koronázás sajnos nem úgy fog zajlani, mint anno Dózsa idejében. Ezzel a mentalitással, hozzáállással (nem az itt írókról beszélek, bár vannak azért itt is!) simán eláshatjuk magunkat, akár szociális temetéssel akár anélkül:(

    VálaszTörlés
  6. A Bokros-csomag néven elhíresült intézkedéseknek többek között az anyám is az áldozata volt, a 80-as években az akkori hitelesekkel is megcsinálták azt, ami most a devizásokkal történt, csak monopolhelyzet lévén nem foglalkoztak a következményekkel. Meg kellett tenniük ahhoz, hogy a rendszerváltás számukra sikeresen történjen meg. Az igazi probléma viszont akkor következett be, amikor az utánuk következők érdemi változtatások helyett elhitették, hogy minden rendben. Úgy emlékszem, hogy Bokros Lajos erről később el is mondta, hogy lehetett volna az ő helyében akár a kispista vagy a nagyjóska, akkor is megtörténtek volna a megszorítások, kellett valaki, aki betölti ezt a népszerűtlen szerepet. A jelenlegi problémákhoz rátermett ember kell és sajnos az elmúlt évek (amikor trendi lett az iskolapadból verbuválni a csak hozzánk hű embereket) nem okoztak olyan egyéniséget a politikának, akinek a pártja nélkül is lenne tekintélye.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Annamária! Sajnos olyan változtatást egy szegény országban nem lehet tenni ami senkinek se fáj. A baj ezekkel, hogy az MSZp mindig megijedt a következményektől és megálltak félúton, vagy visszafordultak. Ezért volt kénytelen(?) Gyurcsány is hazudni "éjjel-nappal", ami szerintem azért nem igaz. Szememben akkor lett volna nagy ember (s talán ma ismét miniszterelnök?), ha hazudozás helyett mindjárt az elején lemond és alapít egy saját pártot a vele egyetértő emberekből.Akkor talán ma nem itt tartanánk.Csak hát a hatalom túl édes ehhez.

      Törlés
  7. De. lehet ismeretlenül pusztán párttámogatással képviselővé válni, csak azt a pártot úgy hívják, hogy Fidesz. A másik oldalon ennél sokkal több kell(ene)!
    Egyébként az asztalos hasonlat nagyon jó! Ezt még egy óvodás is érti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja. ..csak aztán nehogy kiderüljön a Nagy Hős Nemzeti Fáramászás közben, hogy a fészekben nem kakukktojás, hanem egy egész fészekalja tátogó csőrű éhes fióka van.. mert, mint tudjuk "a Sas nem kapkod legyek után". Inkább saját maga rúgja ki az asztalt maga alól.. :D :D Talán az Orbánűzésen kívül eshetne szó róla, hogy "ÉS MI LESZ AZUTÁN?" ?????

      Törlés
    2. Hát éppen nem rúgta ki! Talán mégsem sas?
      Azután meg az lesz, amit megcsinálnak,az OGYM és támogatói által kiharcolt szabad választásokon megválasztott , arra illetékesek.......ez nem az a kérdés, amivel terelni kel
      a mai teendők körül...

      Törlés
    3. "ÉS MI LESZ AZUTÁN?"
      Sztem demokrácia!
      És ez az egyedüli lényeg!

      Törlés
  8. Itt mindenki megbolondult? Senki nem akar arra gondolni, hogy két hét múlva 5 évre választanak a VIII. kerrületben kápót? Akkor, a mai naptól senki ne ugasson semmit öt évig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bamblur. Nem akarlak elkeseríteni.. Szerintem fészeknyi magasságból és guanónyi mennyiséggel tojik rá. Láthatod..

      Törlés
  9. sverde!
    Tudod egyáltalán, hogy mit nevezünk kakukktojásnak?...

    VálaszTörlés
  10. Kapsz a fejedre Gábor! Bukósisak föl!:)

    Mert megint egy szép magyar szólás: Mondj igazat és betörik a fejed!

    És egy másik, PuPu mondta nekem: ... és mi jár annak akinek igaza van. Naugye!

    Csak egy kis vidámság a mai meccs előtt!:)

    VálaszTörlés
  11. Mi a fene? Harmadszor kell írnom? Megteszem. Igazad van. Kellett vona egy közvéleménykutatást kérni,(a netet is erre felhasználva) miután mindegyik ún balos demokrata párt megnevezte volna saját jelöltjét a főpolg.mesteri posztra.Megígérve a válastóknak, hogy a döntésük alapján egységesen felsorakoznak a legtöbb voksot kapó mögé. Biztosítva őket, hogy köztük az eredmény után többé már "Nincs finnyáskodás, nincs primitív gyerekeskedés nincs "alma játszik, körte nem" típusú kiszámolósdi, ÖSSZEFOGÁS VAN." /PuPu/ S aztán... ezt kérve tőlük is. Erre áldozniuk kellett volna. Tán kevesebb plakát, szórólap, de jó szlogennel, mint ahogy előző írásodban javasoltad. S uezt a vidéki közepes és nagyvárosokban is meg lehetett volna szervezni, tenni, a net és az aktivisták segítségével. Ha tudnák a "balon" mit jelent az "Összetartás-összefogás egy közös célért." mondat

    VálaszTörlés
  12. " A mór megtette kötelességét - a mór mehet! " NEM! A mór megtette a kötelességét - a mór marad -
    és teszi azt az erkölcsi kötelességét amit
    TENNI KELL !

    VálaszTörlés
  13. Minden károgás nélkül. Én csak egyre vagyok kiváncsi. Elmegy-e? Aztán megbeszéljük. :I

    VálaszTörlés
  14. Október 12 után egy tanulságos év kronológiáját elemezhetjük majd. :)

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Na ezért nézek ide csak hetente egyszer :) Még mindig megy a tengely körüli pörgés..

    VálaszTörlés
  17. Hajrá Kossuth tériek, reméljük ért a NÉP !!

    VálaszTörlés