2014. augusztus 13., szerda

Miénk itt a Tér

Az Orbántűzni akaróknak ez jó hír, a többiek meg nem érdekelnek. A kezdeti, kritikus konfliktusokon és problémákon túlvagyunk, az Ország Gyűlése Mozgalom megtelepedett a Kossuth téren, és azt lassan be is lakja.




Ezernyi veszély leselkedik mindenre, ami új, és az első napok mindig a legfontosabbak egy közösség életében, pláne ha azt olyan mérvű ellenszélben kell kialakítani, mint ahogy azt nekünk kellett. Elég visszalapozni az elmúlt 5 nap történéseit, nem túlzás azt állítani, hogy akár minden percben elbukhattunk volna. Csakhát nem buktunk el, sőt, és innentől már a terjeszkedés fázisa következik, nem az egyszerű megmaradási küzdelemé. Sokan azt várták, hogy majd az első napok felbuzdulása után kimerül a lelkesedés, lanyhul a tetterő, és egyszercsak elfogyunk a térről, és lehet lebontani, amit addig fölépítettünk. Nem jött be, minden ellendrukkerünk kezdjen el hozzászokni ehhez a kínos gondolathoz: az Ország Gyűlése Mozgalom újszölöttből serdülő korba lépett. Volt itt minden gyönyör, az ellenem indított bűnügyezős lejárató kampánytól kezdve, provokátorokon és látványosan a térre fölszerelt minket rögzítő állványos kamerán át az áramfejlesztőnkből kifolyt féldecinyi olaj problémájának Parlamenti Főigazgatóval történt megbeszéléséig. Gondolom, ezeknek valamiféle elrettentés lett volna a céljuk, csakhát jó csapatban az ilyesmi inkább a közös mulatság témájává válik, mintsem eltántorítani képes problémává.


Növekszik annak a magnak a mérete, mely szinte folyamatosan kint tartózkodik, egyre többen jönnek egy-két órás beszélgetésre, folyamatosan hozzák a Térre a hozzánk tartozók a kávét, kaját, mindenféle ellátmányt, és pénzügyi támogatóink is gyarapodnak. Röviden: működünk, és jól működünk. Ma, de legkésőbb holnap pedig ismét dönt a Bíróság a Parlament főbejáratával szemben felállítandó végleges Erődünk ügyében, ami újabb mérföldkő lehet. Mivel a Bíróság előző döntését Budapest Rendőrfőkapitánya elszabotálta, ezért aztán tulajdonképpen ugyanarról kell döntenie, amiről a múltkor egyszer már megtette. Józan ésszel a döntés nekünk kedvez majd, de szokás szerint rendelkezünk forgatókönyvekkel minden eshetőségre. Kitartásunkkkal egyébként a rendezvényünket biztosító rendőrök jelentős részének megbecsülését is kivívtuk, tapasztalataik alapján biztosak voltak benne, hogy pár nap, és hazamegyünk. Egyébként is fontos megjegyezni, hogy a terepen semmiféle problémánk nincs a rendőrséggel, ütközeteket nem velük folytatunk, hanem a politikának lefeküdt legmagasabb szintű rendőri vezetéssel.


Béke van, nyugalom, jó hangulat, éjszakánként kifejezetten romantikus a légkör, a Parlament tényleg gyönyörű, és akkor még az éjfél körül a kupola csúcsa körül keringeni kezdő többtucatnyi sirályról nem beszéltem: aki már kiállta az éjszakai virrasztás próbáját, az ezt a látványt kapja jutalmul. Szóval jó ott lenni, már a cigitöltőmet is kivittem, ez meg a végső jele annak, ha valahova odaköltöztem. Az első napokban nagyon kevés dologra volt csak időnk a legfontosabb feladataink azonnali elvégzésén kívül, becslésem szerint hétvégére annyira összeérik a működésünk, hogy tere nyílhat a minél szélesebb kreativitásnak. Most fizikailag lakjuk be a teret, és onnantól egyre inkább szellemileg is, hisz ez a cél: visszavenni az ország főterét Narania Uraitól és mindenki számára láthatóvá tenni, hogy vannak még demokraták az elvileg a demokrácia fellegvárának épített Parlamentnél. Ha magunkat leszámítom, akkor ugyanis nagyon úgy tűnik, mintha mindenki csendesen tudomásul venné Orbán Tusványoson meghirdetett demokráciagyilkolását.


Rengeteg kérdést kapok, kapunk, ezeket a Téren, vagy a fészbukon meg is válaszoljuk többnyire - van azért kapacitás-korlátunk, de gondolom ez érthető -, de egyre kiemelten válaszolok. Azért nem hívunk még országos médiát magunkhoz, mert nem szeretnék káoszt a tömegesedésben. Blogom és fészbukos szervezésünk következményeként nyaralgatós időszak közepén, kánikulában gyűlt össze 200-nál több ember egy új mozgalmat megalapítani és működését megkezdeni: semmi okunk a kapkodásra, a minőséget előtérbe helyezzük a mennyiséggel szemben. Ha túlgyorsítjuk Mozgalmunk növekedését, akkor elveszíthetjük annak belső összetartását: így is sokat kellett már küzdenünk a közénk beférkőző szélsőségesekkel, provokátorokkal, és ennek veszélye erősödésünkkel csak tovább növekszik. Úgyhogy mindaddig, amíg saját információs módszereinkkel létre nem hozzuk azt a kritikus tömeget, mely képes már önmagát megvédeni a kisiklatástól, addig nem fordulunk országos médiához. A miénk egy humánus, emberi kapcsolatokra és közösségi érzésre épülő Mozgalom, nem pedig tömegtivornya.


Lényeg a lényeg: a Köztársaság, az alkotmányosság helyreállításáért létrehívott közösségünk kiállta az első nehéz próbákat. Folyamatosan terjed a hírünk, és ebben a lejárató propaganda éppoly hasznos, mint a támogató: rendelkezünk igaz válaszokkal, így nem gond, ha az emberekben velünk kapcsolatban kérdések, netán kételyek ébredenek. Készült tegnapelőtt velem egy átfogó riport - nem házi mikrofonállvány készítette, hanem valódi riporter, valós, és előre nem egyeztetett kérdésekkel -, fölteszem ide, javaslom megnézni, minden lényeges kérdés szóba került. Tessenek bátran jönni, mi mindig ott vagyunk, és egyre többen, és egyre magabiztosabban.

Várunk Titeket.  



17 megjegyzés:

  1. Gábor és kint lévők! Ha lenne kalapom megemelném! Ezért csak virágot az öltözőbe, pénzt a borítékba nektek:) Ma nagyon meleg lesz, vigyázzatok magatokra. S köszönet, most nem írom ezerszer le- de KÖSZÖNET ért amit értem, értünk tesztek. A lelkem ott van köztetek!
    Csak így tovább!!!!

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Csipet-Csapat ott a Téren! Jó reggelt Gábor! Már alig várom, hogy olvassam a beszámolókat, tényleg kialakult egy kis létszámú kemény mag, akik már az ötödik éjszakát töltötték kint a téren. Mosolygósan és vidám kezdik el a napjukat. Dacolva azzal, hogy az elemi szükségletüket csak közvetett módon tudják megoldani. Tuereg amikor bejelentette, hogy vádlott lett egy emberként állt mögé az Ország Gyülése Mozgalom kemény magja. Várták,hogy ez az esemény mikor fog bekövetkezni. Ezzel a váddal figyelmeztetni akarták azokat is, hogy jó lenne ha befejeznék a téren folyó demonstráció. Ellenkezőjét váltották ki, még több elszánt ember csatlakozott hozzánk. A háttérben sok-sok ember van és tartja a lelket bennük, tudják amit elkezdtek annak be fog érni a gyümölcse. Egy-két provokáción is túl van a Csipet-Csapat, kaptak hideget és meleget. Kulturált emberek módján mosolyogva és jókedvűen tették és teszik a dolgukat a provokálok nem kis megdöbbenésére. Húzzunk bele....... mert meg fogjuk változtatni a szemléletet. Vannak visszatérő kismamák akik a napi sétájuk közben leülnek melléjük a padra kezükben a pár hónapos gyermekükkel és beszélgetnek, láttunk togyogó megbotladozó kisgyermeket aki ott sétál közöttük, mosolyogva nézi a néniket és bácsikat, azokat akik ha elesik felemelik megvigasztalják letörlik a könnyeiket. Itt kezdődik és folytatódik a Mozgalom............. Várunk Benneteket is a Téren............

    VálaszTörlés
  3. Mennék, mennék de csak küldeni tudok...
    Biztatást, háttér-segitséget. kis pénzt és hatalmas szeretetet!
    Hajrá Mosolygó Mozgalom!!

    VálaszTörlés
  4. Megyek, s legközelebb már nem egyedül.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó riport! Ki volt a riporter? S honnan jött?

    VálaszTörlés
  6. Aki " lelki " támogatója akar lenni a mozgalomnak,azt tegye meg itt.Mi akik kint vagyunk,rendszeresen járunk,tudjuk innen,hogy a Mozgalom tábora egyre nő!Itt senkinek nem kell félnie!A regisztráció nem kerül sehova átadásra,de legalább nagy részben tudjuk már ki van velünk!Aki ellenünk vannak,azok szembe ülnek velünk,az ORSZÁGHÁZ falainak rejtekében!

    VálaszTörlés
  7. Minden nap olvasom a tudósításodat, vidéki nyugdíjasként csak háttértámogatást, jó szót tudok adni/küldeni és nagyon drukkolok nektek minden nap, köszönet nektek ezért a kulturált, de eltökélt demonstrációért:-))) Remélem ma reggel nem áztatok meg nagyon !!!

    VálaszTörlés
  8. Szerintem teljesen felesleges 24 órában ott lenni!
    Melyik az a hülye politikus aki arra megy éjjel, meglátja azt a 8 egymással beszélgető választót és magába néz és másnap lemond? Szerintetek van ilyen?
    Ez csak az erőforrások szétforgácsolására jó, így biztos nem lehet Orbánt buktatni! És amígy megvan a többsége addig meg sehogy!
    Meg kell csinálni az önkormányzati választást jól, meg kell mutatni, hogy kissebségben vannak aztán lehet utcára menni! Akik most kint napozgatnak meg beszélgetnek a téren azoknak is a kampányban lenne a helyük!!!!
    Most az a fontos, hogy minnél több demokrata kerüljön be az önkormányzatokba, ez a választás nem szól se Orbánról, se országgyűlésről, parlamentről. Ezt a csatát mindenkinek otthon kell megvívnia a kerületében!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felesleges. Tudhatnád hogy SZG, ha lepattan a gránitfalról sem változtat irányt. Hagy nyüzsögjön. Értelme nincs sajnos de legalább nem unatkoznak és legalább addig sem ír politikai elemzéseket. :D

      Törlés
    2. kedves Joe Névtelen, azt hadd döntse már el az aki 24 órában ott van a téren (helyettünk is), hogy meddig marad és mit képvisel.
      Azt sem értem, hogy miért olvasod az Ország Gyűlése Mozgalom híreit, hisz az alapokat sem értetted meg, vagy éppen azért.
      Minden hírt, blogbejegyzést ezzel a szöveggel teszem fel az idővonalamra: "Mielőtt bármit hozzáfűznél, olvasd el és csak a témára/témához válaszolj, mert különben törlöm a megjegyzésed, mivel nem értetted meg a tartalmát!
      Akinek ezt sikerül elérni, az nyugodtan forduljon Lázár Jánoshoz (Miniszterelnöki kabinet miniszter) és érdeklődjön, hogy neki hogyan sikerült 8 év alatt megérteni Gyurcsány Ferenc Őszödi beszédét."
      Neked is ajánlom meglátogatni Lázár Jánost!

      Törlés
    3. Szia László!
      Ha visszaolvasod a beírásomat akkor láthatod nem kívántam mások helyet dönteni, meddig partyznak a téren, csak leírtam a véleményemet, amivel nem kell egyet érteni.
      Az OGYM alapjait is értem: elzavarni Orbánt. Erre ítam, hogy a cél az helyes, de most nem ennek van itt az ideje, meg komolytalan is, hogy miért kellene attól lemondania, hogy néhányan ott elszalonnázgatnak a túristák között?
      Nekem meg ne ajánlgasd a Lézer Janit, menjen hozzá a Demcsák Zsuzsa! :-)

      Törlés
  9. ..én is készülők hozzátok ,nekünk vidéken élőknek nem oly egyszerű de veletek vagyunk..

    VálaszTörlés
  10. Ahogy a választás sem volt tiszta, most miből gondolja bárki is, hogy az önkormányzati választásnak már nincs meg a végeredménye?

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. A szendamondja blog rendszeresen közzéteszi az OGYM friss híreit erről az oldalról.
    Ma kissé lustálkodott, viszont ahogy látom, valaki alkotott egy verset a Mozgalomról:
    http://szendamondja.wordpress.com/2014/08/12/szodagasztok-elmeletgyarosok/#comments

    VálaszTörlés
  13. Na még egyszer, mert nem lett aktív a link:
    http://szendamondja.wordpress.com/2014/08/12/szodagasztok-elmeletgyarosok/#comments

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés