2014. augusztus 12., kedd

A rendszer ellensége vagyok

Ma két hírt is kaptam, az egyik egy Népszabi cikkről, a másik pedig az azt megalapozó vádemelésről szól. Két éve várom ezt a pillanatot, írtam már erről eleget, ismételni nem fogok, új olvasóimnak pedig mai Kossuth téri reagáló beszédemet ajánlom.





Természetesen a Fegya becenevű bértollnok ellen is megy a feljelentés, éppúgy, mint a Magyar Nemzet ellen, jövő héten már lesz is erre időm, és még csak két külön szöveget sem kell írnom, annyira egybecseng a mostani iromány a korábbi jobbnyik műalkotással. A valóság pedig már korábban leírásra került: Blogom két legfontosabb ezzel foglalkozó cikke ITT, és ITT. Per pillanat nem látok szükségesnek ennél többet, mindenki olvassa el, nézze meg a hivatkozott cikkeket és feltett videót. Az Ország Gyűlése Mozgalom láthatóan kiverte a biztosítékot, és ez jól is van így.

Jó hely a Kossuth tér.


12 megjegyzés:

  1. Jó reggelt Blog olvasok, jó reggelt Gábor! Valójában várható volt ez a lépésük ellened, nem tudták megtörni a Kossuth téri jelenlétedet és az Ország Gyűlése Mozgalom tartós jelenlétét. Gondolták most jött el az az idő, ahol meg kell mutatni, hogy mégis csak sikerült egy vádat összehozni ellened. Az Ország Gyűlése Mozgalom pedig szépen nagy csinnadrattával el hall és hátra dőlhetnek elővehetik a zsebkendőjüket megtörölgetni a homlokukat. Tévedtek.. nem kicsit, nagyot. Nem számoltak azzal, hogy a Kossuth téren mikrofonnal a kezedben fogod szemükbe mondani, hogy milyenek is ők valójában. Köszönjük ezt a beszédedet, az őszinteségedet csak azt tudom mondani Húzzunk bele..........

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt! Én hoztam a Nol cikket, remélem nem baj, gondoltam, hogy jó, ha tudsz róla.
    Sok erőt neked és kitartást a társak segítségével, akiknek innen is gratulálok, persze neked is :)

    VálaszTörlés
  3. Gábor! NOL-t is beperled? Elvégre így ők is "támogathatnák" az OGYM-t. :)

    VálaszTörlés
  4. Pénz,pénz,pénz! Szemedbe röhögnek, vihogva megkérdezik: Most mit teszel? Örülök hogy vannak Emberek kik megtalálják tiltakozás valamely módját!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamit nagyon benéztél. Semmi bajom Gáborral.

      Törlés
  5. Amíg nem fajul a "félelem" valamilyen kényszer intézkedéssé Ellened, addig inkább használnak mint ártanak a most (is) bemutatott húzások.
    Persze ezt mentálisan is el kell tudni viselni, amihez erőt egészséget kívánok.
    Perekből meg talán elég ami folyamatban van.
    Pláne ha a Magad ügyvédje vagy.
    Szerintem ezt az itt poénkodó haverok is így gondolják valójában.

    VálaszTörlés
  6. Szia Lúzer Gábor!

    Tudomást szereztem a fantasztikus Parlamenti nyolc fő tüntetésedről. Az a véleményem, hogy te egy beteg, szánalmas lúzer vagy.

    VálaszTörlés
  7. Gábor!

    Egy sarki köpködőben többen vannak mint a te általad létrehozott tüntetéseden, és te akarod megbuktatni Orbán Viktor Miniszterelnök urat? Szánalmas vagy...

    VálaszTörlés
  8. Hero Hun Te ezek szerint a sarki köpködőbe jársz tiltakozni. Hm...Mondd, eleinte köpködtök Orbánra, aztán....bizonyos idő elteltével... már dicséritek? Na, ez a szánalmas! Mellesleg együtt akarjuk elzavarni a Viki-kormányt, nem Sz. Gábor egyedül! Várd ki a végét!

    VálaszTörlés
  9. Biztosnak vehető, hogy két súlyos bűncselekmény történt. Egyik a nyomozóiroda aljas eszközökre való felhasználása, a másik a nyomozóiroda egyes tagjainak eljárása ugyancsak aljas indokból. Az elkövetők ismertek és az idő nagyon nem nekik dolgozik.

    VálaszTörlés
  10. O.K. Gábor! De gondoltál-e már arra, hogy mi van, ha "bevarrnak" amúgy előzetesen? Ismerjük és tapasztaltuk már számtalanszor a módszereiket. El kell gondolkodnod azon, hogy kivel, kin keresztül akarod a mozgalmat kézben tartani, irányítani! Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de mint tudjuk az ördög nem alszik. Aggódom, egyszerűen csak ennyi.

    VálaszTörlés