2014. június 4., szerda

Főpolgármester kerestetik

Arról kár szót ejteni, hogy gusztustalan-e verseny előtt közvetlenül játékszabályokat módosítani, mert az. Azon is kát elmerengeni, hogy vajon erkölcsileg milyen az, ha egy versenyző ezt a saját kizárólagos érdekében teszi. Morál és Narancs két egymással össze nem egyeztethető fogalom, lépjünk tehát túl ezen a megközelítésen.




Tegnap fészbukos csoportomban kemény vitát folytattunk az esetleges önkormányzati választási bojkott ügyében, melyben én megszokott habitusomtól eltérően nem foglaltam állást. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy a kifejezetten aktív és meggondolásra érdemes felvetések tömegét prezentáló csoporttársak mit gondolnak erről. Nos, erőteljes többségi vélemény volt, hogy a bojkott kára több lenne mint haszna. Magam azért nyolckeres polgármester-jelöltként elmondom, hogy ha mégis lesz, akkor azt magamra is érvényesnek fogom tartani, és nem indulok. Akkor természetesen, ha az elvszerű, országos és a DK-Együtt-MSZP mindegyike által aláírt és betartott megállapodás révén jön létre. De mondom: a véleményemet formálni képes csoport erős többségi álláspontja, hogy ne legyen bojkott, így e véleményt a magaménak elfogadom, mert jobbak a bojkott elleni érvek, mint a mellette szólók. És akkor ugorjunk.

Maga a választási törvénymódosítás a Fidesztől megszokott szemét módon profi. Nyilván osztottak-szoroztak, és úgy látják, hogy a kerületek többségét polgármesteri szinten nyerik, egyedül a főpolgármesteri posztot bukhatják, ha Pesten nagyobb lenne a szavazói aktivitás, mint Budán. Belső arányokban ugyanis ha a kerületek többségét Narancsok nyerik, de kis szavazatszámmal, míg a kevés ellenzéki nyertes ugyanerre nagy szavazatszámmal lesz képes, akkor budapesti összesítésben esetleg meglehet a főpolgármesteri poszt. Én azért azt gondolom, hogy nem lenne meg így se, de a Fideszek mindig a tutira mennek: ha a törvénygyárral tudják előre a maguk javára fordítani a versenyt, akkor azt azonnal és gátlásmentesen meg is teszik. Ha el tudják vinni a kerületek többségét, akkor evidens, hogy azt a többséget akarják érvényesíteni a főváros egészének irányításában is, ez hatalmi logika és okos logika. Tehát ezt teszik, és ezzel valójában már a választás előtt meg is szerezték Budapestet.


Egy országgyűlési választáson az emberek főleg az elnyert mandátumszámokat nézik a képernyőn, nem egyes egyéni jelöltek sorsát. Ott egyértelműen látszik, ahogy a szavazatszámolás folyamata zajlik, hogy melyik politikai erő nyer, melyik veszít. Az önkormányzati választás ennél bonyolultabb móka, azt szokás mondani, hogy ez az a választás, ahol végül mindenki nyer. Ha nem is valósan, de a pártkommunikáció szintjén biztosan. Egyszerűen annyira sok a jelölt, a település, hogy abból a kavalkádból minden párt a saját sikerének bemutatása érdekében kiveszi a nyertes eredményeket, a többiről meg nem beszél. Ezt persze a Nép is megszokta, hülyítésének erre a formájára már nem vevő, ezért pontosan tudja, hogy mire kell figyelnie, ha meg akarja ítélni, hogy ki nyert és ki veszített összességében. A leglátványosabb a főpolgármesteri csata, emögött közvetlenül jönnek a nagyvárosok és a budapesti kerületek. A többi meg országos kommunikációs szinten valójában mellékes. Emlékezzünk 2006-ra, mikor a ballib oldal szépen bebukta az országot, de mivel Demszky lenyomta Tarlóst, ezért aztán összességében döntetlennek nézett ki a meccs. Pedig nem az volt, de mindegy.

Szóval kommunikációs szempontból érthető, ha az ellenzék rágörcsöl a főpolgármesteri posztra, és valami jó jelölttel az élen teljes összefogást akar. Ismerik a véleményemet az Olvasóim, hogy mennyire tartom hasznosnak az MSZP-vel való bármilyen okból történő egy gyékényre kerülést, ezt itt most nem ragozom. Mondhatni: elhanyagolom az elvi és választási matekbéli racionalitást: megnézzük a főpolgármester-választást önmagában, és elképzeljük, hogy azt MEGNYERJÜK. Hurrááá, király, legalábbis a választás éjszakáján van ok némi ünneplésre, aztán minden szempontból eljő a másnap. A választás ugyebár valamely vasárnapi napon szokott lenni, és a másnap ekként hétfő lesz. És egy addigra rég előkészített újabb kétharmados törvényjavaslat már megy is a Tisztelt Ház elé, aminek nagyjából két tartalma lesz: egyrészt a Fővárosi Önkormányzat összes lényegi hatáskörét leadja a kerületekhez, másrészt meg a Fővárosi Közgyűlés hatáskörét a Főpolgármesterével szemben az elefánt-egér viszonyhoz teszi hasonlatossá.


Beszélnek itt az összefogáspárti főokosok arról, hogy majd a Főpolgármester lesz az Ellensúly a Fidesszel szemben. Hahahaha... A választás utáni héten lezavarva olyan törvényi szabályozást vezet be a Fidesz, hogy a Főpolgármesternek még ahhoz is Közgyűlési jóváhagyást kelljen kérni, hogy kimehet-e a vécére. Tényleg azt teccenek gondolni, hogy a Fidesz majd épp ezen a ponton fog bármiféle önkorlátozást mutatni? Háthogyne, Kedves Végtelen Naiv Lelkek, biztos így lesz, a hit hegyeket mozgat meg, a kérdés már csak az, hogy azok aztán kire omlanak rá, ha egyszer elindulnak. És nem a Fideszre, abban mindenki biztos lehet. Seperc alatt törvényi szintről le lesz nullázva a Főpolgármester, aztán nagyjából onnantól annyi politikai súlya lesz, mint a közmunkásnak a Damjanich utcában, és annyira tud ellensúlyt képezni mint a kartondoboz az úthengerrel szemben. A Fidesz mindig a gombhoz varrja a kabátot, tán észrevehető volt az az elmúlt években.

Ha valakit a Mieink közül totál ki akarunk csinálni, akkor ennek a legjobb módszere az, ha egy teljes ellenzéki összefogás főpolgármester-jelöltjévé tesszük. Szegénynek puszta emberségből mást nem is kívánhatunk, minthogy ne nyerjen, mert ha nyer, akkor úgy jár, mint a limuzin a tankelhárító ágyúk kereszttüzében. Egy hónapon belül idegosztály lesz a vége, és a Narancsos Polgármesterek, úgyis, mint a Fővárosi Közgyűlés kényelmes többsége belefulladnak a röhögőgörcsbe, hogy milyen könnyen is megy a Főpolgármester kiirtása. Mert ennyire könnyen megy ám, ha van a Narancsoknak egy kétharmados, bármikor és bármire aktiválható többsége. Márpedig van, mint az ábra épp a választási törvényjavaslat kapcsán gyorsan megmutatja a feledékenyeknek. Összesen két javaslatom lenne. Az első a teljes Összefogást pártolóknak: tessenek azt meggondolni, hogy van-e értelme újra konzerválni az egyszer már áprilisban rommávert csapatot azért cserébe, hogy esetlegesen legyen egy jó estéjük? A második meg azoknak, akiket épp főpolgármester-jelöltnek győzködnek: nagyobb az esélyed a túlélésre kötél nélküli sziklamászásban, mint esetlegesen megválasztott Főpolgármesterként.

Csak ennyi.


23 megjegyzés:

  1. Volt már egy nagy „koki” az összefogásból. Szerintem ne ez legyen, „A Fidesz mindig a gombhoz varrja a kabátot, tán észrevehető volt az az elmúlt években.” Van igazság Gábor ezen cikkében is.

    VálaszTörlés
  2. Gábor! Ezt most a lelkemből írtad, már az EP választások óta még háttérben is ezen zakatolt az agyam, hogy mit lehetne tenni, Persze akkor még nem volt bedova ez a "demokratikus" mócsing - rágjátok címszóval. Amivel egyenlővé tesznek egy nagy kerületet és egy kicsit is, akkor is egy ember képviseli őket..:( Tudom, hogy Amerikában működik, de ott eleve a miénkhez képest is matuzsálem az Alkotmányuk, mert nekik van, nekünk nincs. Arról nem beszélve - ha jól tudom - ott ez már a fölsőházban van, s ez azt jelenti, hogy van alsó is, amiben viszonyt a szavazók száma is döntő... Szóval...Ez a hatalommániájának része a fidesztől, nem tudom, hogy van még más valami, amit meg tudnak bucherálni? Egyéni indítványként persze, nehogy valaki beleugasson:(
    Igen, a bojkott nekem szimpatikus megoldás lenne, ha... De mindig ott a ha...! Nem hiszek a többi ellenzéknek mondott pártban, lejobban az LMP-ben nem, hogy ezt megtennék, s ha nem mindenki, akkor szerintem semmit sem ér - pedig azzal tényleg eredményt, hírt, még külföldön is nagy hírt érhetnénk el.
    Írod, hogy ha a teljes ellenzék beáll valaki mögé - én már nem szeretem az összefogás szót, lealázták ! - azt máris lekukázzuk, nincs esélye.... De akkor kinek van??? Vagy mi és ki a megoldás? Jó...! A kit ne is írd ki, hisz azonnal a karaktergyilok állna a hátában. De van ilyen? Én nem is pártból választanék ilyen embert. Ha meg lehetne győzni (nem pisztolyt tartva a fejéhez!) valakit, aki a szervezésben, közösségek céljainak összehangolásában, az élhetőségért, a hajléktalanok embernek nézésében, a romák nem üldözésében, az itt élők életének megkönnyítésében járna sikerrel, ne adj Isten még ötlete lenne munkahelyek teremtésében is??? Ajaj! Bilibe lóg a kezem, pedig már fölébredtem!
    Szóval a hosszú litániám rövid kérdése: hogyan??????????????

    VálaszTörlés
  3. Már láttuk egyszer, hogy mit jelentett Budapest számára ha a Fidesz ott tesz be ahol tud az ellenzéki főpolgármesternek. Ilyen nagy arányú Fidesz gyözelem mellett, akik a pénzt adják, nem lenne jó ha ellenzéki lenne a főpolgármester sem. Sajnos.

    VálaszTörlés
  4. Napról napra elkeserítőbb a helyzet! Szerintem itt ősszel sokkal súlyosabb dolgok lesznek, mint az önkormányzati váalsztások. Mit gondoltok a Jobbik belemegy, hogy semmi esélye sem marad a fővárosi politika-csinálásban? Gábor! Ha jól emlékszem ebből a szempontból még nem is elemezted a helyzetet, ugye? Ők úgy gondolják, hogy most itt az idő - MSZP romokban - fellázítják az "éheseket" és egyszerűen azt mondják csak ők menthetik meg a magyar embereket a fidesztől. Na, ez még a fidesznél is nagyobb veszély. Nem gondoltatok még erre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon is megfontolásra érdemes a felvetésed. A Jobbik mindenkinél veszélyesebb, mert a nemzeti érzelmek felszításával tömegeket tud maga mellé állítani. A nem gondolkozók nagy számának elég egy jól irányzott "feszítsd meg" és már tombol is. Elemezni kell mindenképpen!

      Törlés
  5. Alkotmánybíróság. Akár egy kompromisszumos javaslattal. A kerület polgármesterei kapjanak állandó meghívást szavazati joggal a fővárosi közgyülésbe. Ezért külön juttatást NE kapjanak. Hisz nem halmozzuk a fizetést FIDESZÉK szerint!! És ez az ő érdekük, a kerületük SORSA múlik rajta. Meglátjuk hányan járnak majd oda rendszeresen. sverde

    VálaszTörlés
  6. Esztergom volt az elmúlt ciklusban erre a legjobb példa.Bár, Szeged is megérne egy misét! Ne adjuk fel előre,mint a parlamenti választást. Az előtt is az volt hogy csalás az egész rendszer,úgyis nyer a fidesz. Sok ember erre gondolta hogy akkor minek strapáljam magam:Otthon maradt.Ha lesz is egy korrekt megállapodás ellenzéki oldalon az LMP nem fogja elfogadni.Végül is LMP a kis fidesz.

    VálaszTörlés
  7. Most már értem a bojkottal kapcsolatos közzétételt. Semmi értelmét nem látom. Igaz a törvénnyel az esélyek egyértelműek. De ne legyen igazuk. Talán felébred a Magyar.

    VálaszTörlés
  8. Pásztorné Gabriella
    Olvasgattam tegnap is meg ma is a jó szándékú véleményeket. Egyre elkeserítőbb a helyzet, amit a baloldal generált. Igen a baloldal. Akkor, amikor belement az aljas módon megváltoztatott választási törvény után a választásba! Akkor kellett volna összefogva bojkottálni,és a hírügynökségek vitték volna a hírt a világba, hogy van egy demokrata közösség, akik nem engednek az elveikből!
    Minden mostani probléma ebből az elmulasztott lehetőségből eredeztethető! Akkor a fideszt meg lehetett volna állítani a nemzetközi felháborodással, ma viszont már csak sodrásban van a baloldal, és csak a kapálózás látszik, hogy hogy tudnak felszínen maradni.
    Ráadásként, hogy hab is legyen a tortán, még esküt is tettek erre az elvtelen mocsokra, amit a fidesz NER-nek nevez!!! (és teljesen mindegy, hogy páran mit fűztek még hozzá az eskü szövegéhez)
    Az én véleményem az, hogy nem szabad összefogni, de naponta tapasztalom a DK-tól jövő kommunikációban, hogy bizony, erre készülnek.Tegnap GY.F. erősítette meg az összefogás szükségességét.
    Innentől változott meg a leányzó fekvése, és nem hiszem hogy csak nálam, mert nagyon sok ismerősöm is ezen a véleményen van.
    Már nem hadakozunk, hanem kívülállóként szemléljük Orbán azon igyekezetét, hogy egyszerre tegye tönkre a baloldalt.Hittünk valamiben, amit elvnek hívnak.
    Közben szemléljük az elvtelenségek sorozatát, amit már csak úgy lehet elviselni, hogy bezárkózunk, és távol tartjuk magunkat minden megnyilvánulástól.
    Mert becsaptak bennünket!
    Igen, a demokratákról állítom, hogy ismét hazugságspirálba kerültek, mert az elveiket feladva, belementek egy aljas játékba a kormány kénye kedve szerint.
    Kedves Gábor!
    Hiába írod naponta az ésszerű, és becsületes ötleteidet, mindent felül fog írni az ÖSSZEFOGÁS!
    Lehet itt %, meg más víziók kecsegtetéseivel próbálkozni,ez egy lefutott játszma.
    Ami a NER-rel kezdődött,és az önkormányzati választások végeredményei tesznek pontot a végére.
    Nem pesszimista vagyok, hanem realista.
    Az elvek feladása ide vezet. És teljesen mindegy, hogy melyik oldalról teszik azt.
    Így marad távol több millió ember a szavazástól, és ezt nem érdektelenségből teszi, hanem őrzi a maga tudatlan módján a becsület, és tisztesség morzsáit, amit még nem vehettek el tőle.
    Mert mit lát a választó?
    Tétovázást, elvtelen kompromisszumokat, és végül a hazug összefogást, ami porba dönti a legutolsó reményét is, hogy ő számít valakinek valamit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a legésszerűbb hozzáállás. Hagyjuk "örökre" a nyakunkon Orbánt, hiszen úgysem tehetünk ellene semmit. Így legalább kényelmesen döglünk bele!

      Törlés
  9. Beszélgetünk itthon a párommal erről (is).
    Azon gondolkodtunk, hogy mi lesz a kerületek sorsa, ha a mi jelöltünk győz? Az országgyűlési választás, és a „közösködés előtt a kerületünk,- Rákospalota- jelöltje Hajdu László volt, de az egyezkedés után már MSZP-s jelöltünk lett. Győzött pár szavazattal a fideszes polgármester. Most, az önkormányzati választások előtt, ha megint egyezkednek, tuti, hogy senki sem fog nyerni! Ha megint Hajdut jelölik, és győz, akkor mi lesz a kerületünkkel? Minden javaslatot, bármilyen jó, lesöpörnek az asztalról, és nem fejlődhet a kerületünk!
    Sajnos!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajdu Lászlóval nem lehet nyerni! A Laci most a Tuareg módszerrel próbálkozik. Létrehozott egy civil szervezetet, kikiáltotta magát polgármester jelöltnek és most azt várja, hogy beálljanak mögé a dekokratikus pártok. egy páran már megsúgták neki de nem hitte el: Nem fognak! Viszont a szart azt meg tudja kavari mert Őt is kettőnél többen ismerik, az utolsó előtti helyre nem elég a rá leadott szavazatok száma de arra jó lesz hogy pont annyt vegyen el amennyi kéne...

      Törlés
  10. Fodor Gábor eddig bírta disztingválni magát:
    http://index.hu/belfold/2014/06/04/maris_felallt_a_fodor_gabor_fidesz_koalicio_nem_is_akarmiert/
    Hogy lehet valaki ekkora *****************.

    VálaszTörlés
  11. Én már a DEZSAVÜ-nél felvetettem és azóta is várom Tuareg véleményét is arról, hogy a demokratikus oldalnak nem kellene állítani, sem támogatni főpolgármester jelöltet.
    A választásnak ezt az elemét bojkottálni kellene.
    Ezzel demonstrálva a Fidesz választójogi barkácsolása ellen.
    Nem mellesleg egy felesleges vitatémát is ki lehetne ezzel iktatni.
    Az energiákat minél több kerületi polgármesteri és képviselői hely megszerzésére kellene összpontosítani.
    Figyelni, kiválasztani és támogatni az alkalmas személyeket.

    Persze a már most is folyó "összefogós" kapaszkodás és nyilatkozgatás közepette egyre nehezebb hiteles bojkottot propagálni, de egy béna kacsa főpolgiért végkép felesleges görcsölni.

    VálaszTörlés
  12. A DEZSAVÜ-nél írtam már, most Gábort olvasva létjogosultságát látom: a demokratikus oldal ne állítson és ne támogasson főpolgármester jelöltet.
    Ezt próbálja meg bojkottként kommunikálni, demonstrálandó a Fidesz választási törvény barkácsolása ellen. (nem lesz könnyű az eddigi felesleges nyilatkozgatás miatt de mégis..)
    Nem mellesleg kiiktatva ezáltal egy béna kacsa főpolgármester érdekében folytatandó felesleges vitát.
    Koncentráljon minél több polgármesteri és képviselői hely megszerzésére.
    Minden szervezet figyelje meg, értékelje valamennyi egyéni jelöltet és támogassa a legalkalmasabbat.
    A Fidesz kiszámíthatatlan mert gátlástalan.
    Nem lenne célszerű logikusan, normálisan és tisztességesen viselkedni?
    És ha alul maradunk, akkor inkább így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy Dobó István neve fönn maradt volna-e akkor, ha a nyilvánvaló török fölény miatt elszaboltálja a vár védekezését.

      Törlés
    2. Mekcsein kívül ki szeretett volna mást másként csinálni?

      Törlés
  13. Mindenkitől elnézést kérek, de egy error503 után mindkét bejegyzésem megjelent.
    Válogassátok ki a javát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maradjon csak mindkettő, mert nem ugyanaz, és mert még egyet is értek. Mindkettővel. :)))

      Törlés
  14. Kedves bloggazda és kommentelők! Ma egészen véletlenül elcsíptem a rádióban néhány mondatot arról, hogyan vélekedik a mai huszonéves korosztály Kínában a 25 évvel ezelőtti pekingi mészárlásról. A helyzet az, hogy a többség nem tud róla, vagy legfeljebb mendemondák szintjén annyit, hogy volt valamiféle tüntetés. Mivel a tankönyvek nem említik, mindenféle megemlékezés tilos és az interneten is korlátozva vannak az információk, ez teljességgel érthető. Meginterjúvoltak egy 25 esztendős egyetemista fiatalembert, aki a családjától, hallomásból szerzett némi ismeretet a történtekről. Nagyjából ezt mondta: nem érdekel a politika és különben is az utcai tiltakozáson kívül más módja is van annak, hogy az ember jelezze, ha valamivel nem ért egyet.Természetesen nem magyar rádiót hallgattam. Az elmúlt napok történései közepette (Norvég Alap, médiaadó, civil szervezetek, áll a bál az origonál, Lázár kétmilliós hotelszámlája stb, stb, stb) elképesztőnek érzem, hogy itt azon megy a lamentálás, hogy kit és hogyan állítsanak főpolgármester jelöltnek az ellenzéki pártok. Lassan már nem marad platform, ahol az MSZP balfaszságairól lehet esszézni, miközben tömegek hallgatnak félelemből és beletörődésből. Ezeket az embereket kellene elérni és elmagyarázni nekik, hogy a FIDESZnek nem kevesebb a célja, mint a gondolatok felett is átvenni az uralmat és bármennyire is távol akarják tartani magukat a politikától, az lassan befészkeli magát az otthonukba. Gábornak eközben tökéletesen tisztában kell lennie a jakobinus módszerrel és lendülettel, ami a sajátjuk! Egy nyugati demokráciából nézve Magyarország öles léptekkel halad a diktatúra felé. anchuinse

    VálaszTörlés
  15. "mszp balfaszságairól lehet esszézni..." irónia, irónia, irónia
    anchuinse

    VálaszTörlés
  16. Gábor Gondolod, hogy megoldható lenne Bpesten a bojkott? Ha igen, talán a nemzetközi híre miatt lenne értelme?! Ha 3/3 volna a közgyűlésben, talán elgondolkodnának?( Játék a...reménnyel, vágyakkal.) LMP, MSZP kamupártok....Kizárt. Nem hiszem, hogy Orbánék foglalkoznának vele. Ahogy mondtad, másnap új törvény...Aztán mellveregetés, ígéret "Folytatjuk..".Más. Ne tedd, Gábor! ( Amit a DK bar.....csop.-ban mondtál, írtál..) Hallgass az öregre! / Az én vagyok, ha nem tudnád./ Akkor az eszedre! Elolvastam, nagyon nem tetszett. megpróbáltam olyan szemmel nézni, mintha először olvasnám, írásaid nem ismerve. Hidd el, ha olyan olvassa, aki nem ismer, azt hiszi Te egy öntörvényű, a kákán is csomót kereső, öntelt, senki tanácsát, javaslatát el nem fogadó, piszkálódó pasi vagy. Rózsa Misi "barátod"meg ugrásra készen állt. Ha visszanézed, látod. Bocsánat, Te tudod, mit csinálsz. Az ellenséged nem vagyok, ha vitába is keveredünk néha. Nem te jöttél ki jól Tölgyes Péterrel folytatott "vitádból". Hű, most az egyszer szívesen begyűjtenék egy like-ot! (,, Álom, álom. édes álom."..) :D

    VálaszTörlés