2014. május 7., szerda

Viktor, a bukott nemzetvezető

Egy gondolatfüzérnyi pillanatra csináljunk úgy, mintha komolyan vennénk Orbán azon tézisét, hogy Ő a világ 15 millió magyarjának miniszterelnöke. Tudom, kamu, ami csak szavazatnövelésről szól, de mondom, egy pillanatra vegyük ezt komolyan és dumáljuk meg.




Jó, azt is tudom, hogy ezt az ökörséget még Antall kezdte, nagyot akart mondani, spongyát rá. De a Viktor fejlesztette tökélyre a kettősállampolgárságos, szavazati jogos idiotizmussal. Egy szabad világban, ahol az ember abban az országban él, ahol akar, és a legjobban érzi magát, ott persze a "nemzet" szó értelmét veszti. Az országok különbözőek, van is egy alappopuláció, amihez a többi az idők folyamán csatlakozott, de mind a társadalmi normák, mind az azon alapuló jogrend és politikai-gazdasági rendszer országonként épül föl és válik egyedivé, és nem történelmi származás szerint. Meg persze a szervezetelmélet alapvetése szerint is bármely organizmus akkor működik jól, ha a jogok és a kötelmek egyensúlyban vannak, és átfedik egymást.

Szóval a nemzet, mint olyan, az egy lózung, valós tartalma nincs, manipulatív népbutításra hivatott emberek piszkos kommunikációs játszótere csupán. A magyar nemzet az Magyarországon található, az amerikai, az az USA területén, és a többi. És bizony a világ szabadabb részén mindenki választhat, hogy milyen nemzet része kíván lenni, ez a ráció, a többi a kiszámított púder. Na, de akkor most az Orbán hülyeségét vegyük komolyan, és vizsgáljuk meg, hogy a saját maga által kiszemelt minden magyarok nemzetvezetője státusznak mennyire bír megfelelni.


Fájdalom, azt kell mondanom, hogy semennyire. Ha szerényebb volna a mi Felcsúti Fenoménunk, még akár döngethetné is a mellét, hisz másodszor nyer kétharmaddal választást, nemde. Najó, azért ehhez kellett egy olyan szavazatátfordítós rendszer is, amiben a Narancsszavazat nagyjából kétszer annyit ér, mind bárki másé, de most nem ez a lényeg. Szóval ha Orbán szerényebb lenne, akkor sikerként könyvelhetné el a választást, ugyanis az országot megnyerte. De a nemzetet, mint általa vezetni kívánt valamit, azt bizony súlyosan elvesztette. 10 millió magyar a határon belül, 5 millió pedig a határon kívül, nagyjából így lehet számolni. A határon belüliek 60%-a szavazott, tulképp elég szép arány. Csakhogy az 5 millió határon túliból mindössze 200 ezer élt szavazati jogával. Pedighát ki lett nyalva a fenekük rendesen, Erdélyben még Narancskitelepüléseken is lehetett sátorban, utcán szavazni, mint láthattuk.

De az az 5 milliónyi külső nemzettest, az bizony leszarta a Nagy Nemzeti Választást. 5 millióból 200 ezer, az épp 4%-os részvétel. Mondom: 4 százalék. Minden huszonötödik külföldön élő magyar nemzetiségű polgár gondolta magát nemzettestrésznek nyilvánítani. Ez meg biz rettenetes bukta. Tisztára úgy néz ki, mintha külföldön nem akarózna olyan nagyon magyarnak lenni. Azt elhiszem, hogy az én fociszotyi galaxisban dagonyázó haverom nagyon szeretné, ha Őt minden külhoni exhonfitársunk elfogadná vezetőjének, de nagyon olybá tűnik, hogy nem tekintik annak. Nettóbban: leszartak Viktor. Ha volna Benned némi racionalitás, akkor ilyen bukás után visszaállnál arra, hogy Te bizony csak az országhatáron belül vagy Góré és sehol máshol. Ezzel akár meg is érkezhetnél a való világba, és lehetne alapja némi értelmes beszélgetésnek létező dolgokról.


Persze nem lesz, mert az Ő vágyálmaiban összekeverednek a nagy országok a kicsikkel, és úgy tűnik senki sem elég bátor a környezetében, hogy egyszer megmutasson Neki egy földgolyóbist a miheztartás végett. De vissza a lényeghez: 5 millió külhoni magyarból 4,8 millió azt mondta Neked április 6-án, hogy nem akar Hozzád tartozni. Még egy bárkire leszavazással sem, pedig az azért épp beleférhet a napi programba, ha az ember nagyon akarja. Hogy még egyszerűbben mondjam, Viktor, Téged 100-ból 96 külhoni magyar semmibe vett. Hogy viseled? Szóval ezen azért el kéne gondolkoznod, azt hiszem, mert ez menthetetlen arány. De segítek Neked, mert a tudatodig ilyen katasztrofális kudarc úgysem tud eljutni. Megmondom Neked, miért is mentek el külföldön ilyen törpearányban szavazni. Egyszerű: a civilizált, demokratikus világban ciki magyarnak lenni. Meglát Téged valamelyik Európai Uniós exhonfitársunk, amint épp olyan testtartással fotózkodsz a többi miniszterelnök mellett, mint az egyszeri földműves a Mercedes mellett, és már vált is német, vagy angol nyelvre, nehogy bármilyen módon Veled azonosíthassák. Mert Te ugyan a Nemzet Fejének szeretnél látszani, de odakint nem épp ez jut Rólad az eszekbe.

Remélem érted, mire célzok.


23 megjegyzés:

  1. Teli találat . Az a baj hogy akinek szól az viszont fel sem fogja az értelmi szintje miatt :)

    VálaszTörlés
  2. Az utolsó kép is nagyon jó, nagyon találó:)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ez őt abszolúte de nem érdekli. Meg van a stadion, meg van a 20 éves uralkodás lehetősége. Innentől kezdve csak akkor lesz megint fontos a +5millió magyar, ha necces lehet a választás. A szokásos juttatásokat megkapják, azok nem olyan nagy összegek, könnyen el lehet vonni a határon belüliektől. Amíg az EU-tól pénzt kap, addig nem lesz gondja az ország feletti uralom megtartásával.
    Az írások olvasásakor mindig csak az gondolkodtat el, hogy vajon legalább 1 azaz egy ember változtat-e az elkötelezettségén, átáll-e a mi oldalunkra. Kicsit pesszimista vagyok ezzel kapcsolatban, de azért reménykedem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát... furcsa...szerintem sokan azt hiszik: a külföldi szavazatokkal nyertek kétharmadot Fideszék...A külföldiek nem szavazhattak egyéni képviselőre, már pedig a választást nyert egyéni képviselőkből lett a magyar parlamentben a 2/3-os győzelem...ennyi mandátumot szereztek meg. Ha más (Kormányváltók) szerez meg ennyi képviselői helyet, akkor külföldi szavazat ide vagy oda, a Fidesznek nincs akkora győzelme.

      Törlés
    2. Így igaz, a győzelmük nem a külföldieken múlt.

      Törlés
    3. Azért a 200000-nek a 98%-a nem lebecsülendő, főleg alacsony részvétel esetén.
      Az egyéni helyek ilyen nagyságrendű elhódítása több mint ijesztő. Valamint az is, hogy a jobbik fej fej mellett küzdött, koalíció meg kizárt, innentől kezdve mindenkinek 1/3 esélye van. 1/3-dal viszont soha nem lehet kormányt alakítani!!!! A másik 2 db 1/3 viszont simán összeáll, ha kell! Szóval újra azt mondom, ov hátradőlhet. Valami nagyon jó stratégia kell, hogy meg lehessen ingatni hatalmát, vagy valami gigantikus szerencse(mellélépés, elbizakodottság, mit tudom én)

      Törlés
  4. Amíg határon belül van "birkatábor", van jó "legelő" számukra a közpénzekből lopott mutyikból, addig nincs gondja. De ha bedugul a "pénzcsap", nem lesz mit szórni a birkanyáj elé, a "kergebirkakór" idején már nem lesz olyan PÁSZTOR, aki karámba tudná terelni a megkergült nyájat. Addig tart ORBANISZTÁN. De hogy mi jön utána? Na ez egy fogas kérdés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csap csak akkor zárul el, ha kiakarja majd hozni az Unioból az országot. De akkor még több éhes száj lesz itthon, hisz mindenkit hazaküldenek, aki mostanság ment ki dolgozni. Mi is hazafogjuk küldeni a regisztrált román és más vendégmunkásokat? Akkor is kapják erdélyi magyarjaink a nyugdíjat, a beiskolázási támogatást meg az egyebeket?
      Az Unio nem hülye, szerintem lassan leírnak minket. :(

      Törlés
  5. Nagyon jó jellemrajz dicső "vezérünkről! Az utolsó kép rendkívül kifejező, nem csak a külföld, de az igaz érzésű honfitársaim véleményét is kifejezi!

    VálaszTörlés
  6. Azt mondta a sajtó, hogy a fidesz 600 ezer választót vesztett... de többet, hiszen az előző (2010-es) választáson, ha jól tudom nem szavazott még 200 ezer kettős állampolgárságú magyar. Ha ezt is levonjuk az össz.szavazatból, akkor 800.000-rel kevesebb szavazatot kapott itthon, mint 4 évvel ezelőtt! Ezt valahogy mindenki elfelejtette kiszámolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt 200000 határon túli szavazat, csak kb. a fele. Szóval az a 800000 csak 700000. Igaz, ezek közül valóban szinte mind a Fideszre szavazott, de ez, gondolom, nem volt meglepetés senki számára. És azért nem számolgatják, mert lényegtelen, legfeljebb arra jó, hogy a vesztesek tereljenek vele és kissebbíteni próbálják a bukásukat. Mert ebből a 700000-ből hányat tudott megszólítani a szoclib összefogás? Segítek, nagyjából senkit. Ezért nyert Viktor.
      És fog is nyerni, amíg az ellenzéke ugyanazokat az arcokat indítja ellene, akiket 2010-ben elzavart a nép. Mesterházyval, Gyurcsánnyal, Kunczéval, Fodorral, Szekeressel, stb. nem lesz kormányváltás ezután sem. Nem a késői összefogás volt az ok (eleve az egész összefogás egy nagy átverés volt), hanem a listán szereplő nevek. Orbánnak mást nem is kell csinálnia, csak felsorolni ezeket a neveket, és már nyert. Simán behúzhatja 2018-at is, mert úgy tűnik, a szoclib oldalon még mindig ezektől a bukottaktól várják a győzelmet.
      Az Összefogás arra volt jó, hogy egy zászló alá terelje az MSZP és az SZDSZ törzsszavazóit. Ezt meg is csinálta, de ebben ennyi van, több nincs. Ezekkel az arcokkal ez a maximum. És 1,2 millió szavazóval legfeljebb a második helyre lehet befutni. Oda sem sokáig, ha a Jobbik tovább erősödik.

      Törlés
    2. Felhívnám a figyelmed, hogy hiányzik az életedből egy jó erős szemüveg, mert ha ennyi arc összemosódik előtted...

      Törlés
    3. A szemem elég jó. Jól láttam azt is, hogy a Fidesz kétszer is szarráverte a teljes szoclib csapatot, amelyet a már említett figurák képviseltek. Második alkalommal ráadásul egy olyan négy év után, amit finoman szólva is csak katasztrofálisnak lehet nevezni. Te mikor fogod ezt észrevenni?

      Törlés
  7. A Galamus lassan lehúzza a rolót. Az AN-en már csak hébe-hóba jelenik meg 1-1 cikk. Fsp is sokkal kevesebbet ír, és Andrassew Iván betegsége óta szinte alig. Már csak a Tuareg és Pupu marad. Úgy látszik, ezek a sivatagiak jobban bírják a gyűrődést … :-)

    Mozigépész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, akkor a Gyurcsány most megszavazta a bizottsági struktúrát?

      Törlés
    2. Mivel ha jól olvastam nem volt a teremben a szavazáskor, igy szerintem a szavazata vagy nem kerül bele a számitásokba, vagy tartozkodásnak minösitik.

      Törlés
    3. Változnak az idők, változnak a szereplők...

      Törlés
  8. A Gyurcsányt elmarasztaló kitétele ellenére egyetértek vele. Én Gyurcsányt továbbra is képesnek tartom egy ellenzéki összefogás vezetésére. Más itt valóban labdába sem rúghat.

    VálaszTörlés
  9. Orbán nyert 200 ezer ingyen szavazatot, könnyen lehet, hogy ugyanekkora előnnyel indul neki a 18-as választásnak is. Ez az állampolgársági biznisz konkrét következménye.

    Cserébe az ellenzék vigasztalódhat azzal, hogy lehet találni olyan nyakatekert szempontrendszert, amely szerint Orbán már megint bukott.

    Ez egy fontos különbség az utóbbi években a Fidesz és ellenzéke között: a Fidesz politikai sikerekre és népszerűségbeli fölényre törekszik, a baloldal ellenben remekül elvan azzal, hogy erkölcsi győzelmeket arat, retorikai bravúrokat visz véghez, szellemi fölényt élvez és elméletileg egyfolytában igaza van. Az ellenzék hol a blogokon nyer, hol a Facebookon, hol a Voks 14-ben, hol az ÉS hasábjain. A Fidesz nem ennyire ambíciózus, beéri azzal, hogy az országos választásokon nyer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ez igazán jól megfogalmazott hozzászólás. Nekem is ez a bajom, tudom, hogy igazam van, de semmire sem megyek az igazságommal.

      Törlés