2014. május 4., vasárnap

Levél a Szocialista Szavazónak

Szia, tegeződjünk ha nem bánod, demokraták között így szokás, illegalitásban meg aztán főleg. Számodra tűnhet ez ma még rossz poénnak, de nem biztos, hogy a közeljövőben nem válik mindennapjaink valóságává. És épp azért írom ezt a levelet, hogy ne válhasson azzá.




Nem Orbánról, meg a Bandájáról akarok Veled beszélgetni, mert arról fölösleges. Olyanok amilyenek, csalók, hazugok, rablók, egy szervezett bűnözői kör, amelyik a kezébe kaparintotta az Országunkat. De ezt leírhatjuk akárhányszor, színesíthetjük bármennyi valós történettel, azzal nem lépünk előre. A Népünk a választáson mindezek tudatában hagyta Őket a kormányrúdnál, és ráadásul még a nácikat is rendesen megerősítette. És bár kétségkívül csaltak egy csomószor, csomó helyen, de nem ezért vesztettünk: az összes mocskos játékukkal sem szabhattak volna ránk akkora zakót, mint amekkorát kaptunk. Ez bizony Népítélet volt, és mi lettünk Bűnösnek nyilvánítva.

Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni, magam is utolsó pillanatig bíztam abban, hogy sokmilliónyian végül átlátják: ha nem is vagyunk tökéletesek, sőt, de azért sokkal kevésbé vagyunk rosszak, mint Azok. De nem látták át, és ezért aztán okolhatunk mindenkit, csak épp ha ezt tesszük, akkor megúszni akarunk, nem pedig megnyerni a következő úszóversenyt. Nem is beszélve arról, hogy még azért is meg kell majd naponként küzdenünk, hogy egyáltalán legyen következő úszóverseny. Szóval nekünk nem a Fidesszel, nem a Jobbikkal, nem a Néppel és nem a csalásokkal, hanem Önmagunkkkal kell valamit kezdenünk. Már csak azért is, mert az összes többin nem tudunk változtatni, saját magunkon azonban igen.


Írtam már egy csomót arról, hogy szerintem mit és hogyan rontottunk el, tán olvastál is belőlük már párat, de most nem ezen a vágányon zakatolnék tovább. Inkább azt szeretném Veled megbeszélni, hogy mit gondolok a jövendő tennivalóinkról, és a jelenről meg a múltról épp csak annyit beszélek, amennyi ehhez feltétlenül szükséges. Rá is térek, nem húzom az időt. Két teendőnk van: egyrészt meg kell küzdenünk azért, hogy a demokrácia minimuma megmaradjon, hogy választások legyenek 2018-ban. Másrészt meg kell erősödnünk annyira, hogy azokat a választásokat fölényesen meg is nyerjük és aztán az elnyert kétharmadunk birtokában visszaterelhessük a történelmünket a normál mederbe ezután az ocsmány árvíz után.

Ezt a két célt csak akkor tudjuk elérni, ha elfelejtjük a kényelmet, a megalkuvást, a passzivitást. Ide egy Új Honfoglalás kell, mert per pillanat abba az irányba tartunk, hogy szolgák leszünk a saját földünkön, vagy vehetjük a batyut és elmenekülhetünk, amíg még lehet. És mi, magyar demokraták ezt nem fogadhatjuk el. Bizony föl kell szállni a lóra, elűhúzni a sublótból az íjat, sereget kell toboroznunk, és megtanulnunk újra a harcot. Mert ez innentől kezdve Háború, és akkor is az, ha vannak akik inkább elbújnak, míg utánuk nem nyúl a kard a barlangjukba. És a háborút nem sátrak melegében, nem kényelmes bársonyszékekben, nem államigazgatási pozíciókban vívják, hanem a terepen. Ne ijedj meg, nem fegyverről és vérről beszélek, ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor egyikre sem lesz szükség. Ez a Háború a lelkekért fog folyni, az egész országban, minden emberért, hogy kihozzuk Őket a depresszióból, a beléjük plántált félelemből, a tudatosan tanított tudatlanságból.


Határozottnak, erősnek és mozgékonynak kell lennünk. Hinnünk kell magunkban, és hitet kell adnunk egymásnak, hogy aztán a Népünk egészének is át tudjuk sugározni. Jól szervezett és ütőképes hadsereget pedig nem lehet maszatolva, az ellenséggel alkudozva fölépíteni. Valahová le kell szúrni a zászlót, megteremteni a sereg magvát, hogy megkezdhessük végre a kiképzést, az egységes haddá kovácsolódást. Sok kis táborral, sok kis csákmátéval, eltérű célú és különböző harci morálú csapattal kudarcra ítéltetünk ismét. Szóval tetszik, nem tetszik, mielőbb el kell dönteni minden harcba szálló demokratának, hogy melyik sátorhoz tűzi le a saját zászlaját. Ha jól tesszük a következő években a dolgunk, akkor majd elérhetjük, hogy ne legyen szükség vezérre, de addig még el is kell jutnunk. A Hét Törzs is egyesült annak idején és Árpádot maga fölé emelte, mert a Honfoglalás feladata ezt megkívánta.

És Tőled, kedves Szocialista Szavazó ennyit kérek: gondold át látsz-e más utat a győzelemhez, mint a demokraták egy vezető mögé való fölsorakozását. Nem, nem pártok egyesüléséről beszélek, az teljesen más tészta. A szavazókról beszélek, akik a tömegükkel el tudják dönteni, hogy aztán a pártok mit tegyenek, még akkor is, ha maguktól arra soha nem lennének képesek. A kérdés annyi: ki legyen az a személy, aki mögé a baloldali és liberális szavazók meglévő tömege fölcsatlakozva sikeresen tudja terepen visszafoglalni a Hazánkat. Mertha a szavazók egy személyt kiválasztanak, akkor azt bizony minden ellenzéki pártnak tudomásul kell venni, mertha nem teszik, eltűnnek a jelentéktelenségben. Én liberális vagyok, nem baloldali, de ezek egy Orbánrendszerben jóval kevésbé fontos fogalmak, mint az, hogy Te is, én is demokraták vagyunk. Úgyhogy bár liberális vagyok, de eszem ágában sem lenne vezérként javasolni Fodor Gábort például.


Nem, nekünk most nem a pártok és azok vezetőinek önmagukról hirdetett világnézete szerint kell Törzsfőt pajzsra emelnünk, hanem aszerint, hogy kiben látjuk a képességet Orbánék és a Jobbik legyőzésére. Nem a párt, nem a címer, nem az ideológia most a lényeg. Finomítani majd ráérünk akkor a demokráciát, ha azt már újraépítettük. És akkor el is jutunk a végső kérdésig: ki képes Orbánékat maga alá gyűrni a következő négy év alatt. Ki képes levezényelni az Új Honfoglalást? Ha magadba nézel, Kedves Demokrata Barátom, akkor nem hiszem, hogy túl sok név jut az eszedbe. Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc. Okos, tisztességes embert föl tudnék sorolni én is még jópárat, Lendvai Ildikótól Kuncze Gáboron át Bajnai Gordonig. De ide most több kell. Ide elnyomhatatlan hit kell, tántoríthatatlan küldetéstudat, és mindenkire ható vezetői kisugárzás. És ilyen emberből a mi oldalunkra csak kettő született: Horn és Gyurcsány. Nem véletlen, hogy az MSZP most Horn Gyulát emelte a zászlajára, Ők is érzik, hogy a következő idők nehézségeit csak egy jelképerejű ember lesz képes fölülírni.

De Horn Gyula már nem él. És ahogy az elején mondtam, nekünk nem a múltba kell fordulni, hanem a jövőbe nézni. Horn idején nem lehetett volna az MSZP 17 százalékon, nem nyerhetett volna semilyen választási trükközéssel a Fidesz kétharmadot, nem triumfálhatott volna egy Jobbik, gondolom ebben egyetértünk. Horn Gyula nem alkudozott volna sem a Fidesszel, sem a Jobbikkal parlamenti bizottsági helyekért, és soha semilyen körülmények között nem egyezett volna bele, hogy egy neonáci legyen a Parlament Alelnöke, vagy épp az Oktatási és Kulturális Bizottság Elnöke. Horn Gyula valószínűleg azonnal megszabadult volna azoktól a mostani MSZP-sektől, akik épp ezt teszik. De mint mondtam, Horn Gyula már nem él.

Gyurcsány Ferenc viszont nagyon is.


37 megjegyzés:

  1. Ez egy kurva ország, már ami a választási eredményt illeti, Az eredmény nem az Mszp., vagy a többi összefogás pártok hibája. A hiba a magyar népben van. Ebben a magyar ugarban, ami a sok tökfejben van, akik ezekre a nyomorult diktatórikus pártokra és rablóbandákra szavaztak. Ilyen a magyar nép jelentős része, nincs mit csinálni. Egy ilyen seggfej, szarházi és okádék nép részeként kell élnünk sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem igazad van,ez egy ilyen idióta népség,de mi akik nem ov ra szavaztunk?? velünk mi lesz ?? most szivni kell az ő hülyeségeik miatt is.....vajon meddig tudjuk ezt még elviselni ami itt megy?Még négy év? kormány nem lesz aki ebből kimászik.
      ki tudja mit lopnak még el? milyen törvényeket hoznak ???ááá megette a fene az egészet.

      Törlés
    2. teljesen igaz, ha a butáknak VB-t rendeznének, magasan minden kategóriában vinnénk az aranyérmeket....a tudatlan barmok mind beszavaztak, mert kaptak a választások előtt rabszolga munkát, és ezért éhbért.... most lesnek, hogy nincs több munka...a lustája sír, de nem ment szavazni....
      Gábor! Sokan el fogják még hagyni az országot..... :(

      Törlés
    3. De bizony nem a nép hibája. Az olyan, amilyen.
      Az ellenzéki pártok egyszerűen abszolút nem foglalkoztak az emberekkel, azok tényleges szükségleteinek, problémáinak megismerésével az elmúlt négy évben. Ennél fogva nem is kínáltak a részükre megoldást. ezt csak a Jobbik tette meg, illetve a mindent elöntő populizmusával a Fidesz legalább részben reményt adott nekik.
      Elfelejtették (az ellenzék), hogy az ország népessége, a választók többsége vidéken él, egészen más problémákkal küszködik, mit a városiak.

      A kicsinyes belharcok sem használtak, az ember nem látott mást, mint egy csomó embert, aki azon szűköl, hogy elveszíti a jó kis pénzforrását, pozícióját.

      Törlés
    4. Nem osztom a véleményedet, ennél sokkal nagyobb a baj. A nép, az emberek olyanok amilyenné az írástudók, a véleményformálók két évtized alatt "lebutították" őket. Megutáltatták velük a politikát, a politikusokat. Most, hogy ez sikerült nekik- amivel jó pénzeket is kerestek,- újabb jó pénzért szajkózzák, hogy a zemberek kiábrándultak a politikából, a politikusokból. Tizenkét éve egyre nyilvánvalóbb,ma már teljesen egyértelmű, hogy Orbánék letértek a demokrácia útjáról, Ezek a megmondó emberek mégis az egyetlen, erőt felmutatni képes pártot az MSZP-t, és az egyetlen intellektuálisan, és ambiciózusan alkalmas Gyurcsány Ferencet akarják legyőzni. Komoly bírálattal illetik az orbánizmust, de minden eszközzel az MSZP-t, és Gyurcsányt akarják vízbe fojtani. Egy tipikus példa a közelmúltból: a Kivénhedt Ripacs a pályán c. műsorban a pártfinanszírozás kapcsán az általam nagyra tatott Ferenczi Krisztina azt hazudja, hogy a jogvédő, és egyéb civil szervezetek által kidolgozott finanszírozási törvényt az MSZP,és a Fidesz együtt akadályozta meg. A jelenlévő nagyra becsült értelmiségiek helyeslőleg bólogattak. Mivel mindegyikük naprakész a politikai eseményekben, kizárt dolog, hogy ne emlékeznének arra, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt és kormány nyújtotta be a javaslatot, és egyedül a Fidesz akadályozta meg az utolsó pillanatban. Ez csak egy pillanatkép, naponta több ilyen hazugság,és csúsztatás hangzik el, íródik le a liberális sajtóban. Nem kívánom sem az MSZP-t, sem Gyurcsányt felmenteni az elkövetett hibáik alól, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a helyzet sokkal súlyosabb annál, mint amiről manapság szól a vita. Ha ez a társaság nem képes kigyógyulni a Gyurcsány, és MSZP fóbiájából, akkor lehet a baloldalt még lejjebb nyomni, de ennek az orbánizmus erősödése az ára.
















      ez csak egy pillanatkép

      Törlés
  2. Egerfai József2014. május 4. 7:02

    Nem a választó a hibás, be kell fejezni a bántását. A későn és rosszul összefogó pártok nem tudtak meggyőző erőt, kormányzóképességet mutatni. Gyurcsány ugyancsak nem, és már a programja sem baloldali. Én maradok annál, aki tényleg Horn Gyula utóda. Talán Botka lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom. Ha tényleg Botka akkor ügyesen titkolja! Eddig legalább is!

      Törlés
    2. Én ígylátom és jól ...(-) Egerfai József ! Botka polgármrsternek jó de párt vezetőnek nem! Nem vagyok el fogult senkivel sem de jelenleg Gyurcsányon Ferencen kívül Magyarországon és külföld felé is megfelelő politikus csak egyedül Gyurcsány Ferenc az aki képes az ország és a Demokrácia helyre állítására!

      Törlés
    3. Kedves Jozsef ha nekem már régota nem lenne választottam akkor engem sem érdekelt volna a program hiszen a hétkoznapok gondjai érdeklik az embereket és a mai rendszer polipszeru bekebelezésén megélni,munkahelyet keresni ,életben maradni.Baloldaliként foként -nincs segélyvonal sem az Mszp-ben de máshol sem -még a saját embereit sem védte meg ,majd jon másik -----ezt kéne levetkozni,megbecsulni a választokat és nem arra várni majd jon másik ----a másik csak egyszer lennének képesek rá a tagságot meghallgatni és egyszer lennénk képesek arra hogy ellenőrizzék a helyi szervezetek mukodését-s ha nem ne a tagság dontson hanem a kozpont ---az egész szervezet tonkre tehet egy keruletet a semmittevésével-rengeteg pénzt elkoltenek kulonbozo kiadványokra amit senki nem olvas de hol van baráti kor, hol van egy kiállitás,hol van egy zenei osszejovetel itt kéne ismételten kezdeni és folytatni----mindegy hogy ki az elnok kik vannak az elnokségben az a fontos

      Törlés
    4. Csak ragaszkodj az MSZP-hez,de a választó a hibás,mert nem képes a saját sorsáért azt a minimálisat sem megtenni,hogy a legrosszabbat elküldje szavazatával úgy,hogy egy rosszra szavaz.Még a rossz is jobb mint a legrosszabb.Hogy nem szavazott nem csak a saját ügye volt.Ezzel azokat is cserben hagyta akik vették a fáradságot és szavaztak talán érte is.

      Törlés
  3. Na, itt a hiba... A sok fanyalgó, ötletelő, heccember miatt nem állt össze egy ütőképes választási koalíció. Ilyenkor a célra kell öszpotosítani, nem pedig az önálló véleményre. Nagyon fontos a kompromisszum készség is./a cél érdekében/ Tuaregnek teljesen igaza van, osztom véleményét...

    VálaszTörlés
  4. Egerfai József2014. május 4. 7:02
    Nem a választók a hibásak, hanem a pártok és Botka??? :O De igenis, bántsuk csak nyugodtan azt a majdnem 4 millió nem szavazót, csak kushadót és utána meg teli szájjal ordító választót, aki nem emelte fel a seggét és vonszolta el magát az urnákhoz! Ha már párt! Kinek róható fel a késői összefogás, ki jutott be másnak a hátán és dörzsölik a markukat, na fijjuk, megcsináltuk, nekünk a 4 évünk biztosítva van? Ellenzékiként kinek a nyelve mossa a Parlament köveit? Horn Gyula utódja Gyurcsány Ferenc, ha tetszik Neked, ha nem! Lagymatag emberek ezután sem fogják tudni megmozgatni az embereket! Kéthetes kampánnyal ennyit tudott elérni és újabb 4 évet eltöltenek kényelmes ülésekkel 3 hetenként egy alkalommal a mi terhünkre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Horn Gyula utódja Gyurcsány Ferenc. Ő igazán fel tudja rázni az "alvókat " is ! Ha a kományzása idején nem vette fel a járandóságát, az azt jelenti, hogy nem olyan pénzéhes,mint ez a mostani maffia banda !

      Törlés
    2. Nagyon jól látod ! Egyet értek veled minden betűjével! Csak egyedül Gyurcsány Ferenc. Igen Tisztességes politikus és őszinte!! Nagy akár , hogy nem bíztak meg benne mert akkor az MSZP most élen járna! Most fog jönni a DK !

      Törlés
    3. A választási részvétel soha, sehol sem 100%-os. Amerikában az elnökválasztásokon pl. 50% körüli évtizedek óta. Mégsem gondolja senki, hogy az USA nem fejlett demokrácia vagy éretlen a lakossága a demokratikus politizálásra. A szokásos 60-70%-osnál magasabb részvételt követelni irreális. Már csak azért is, mert - politikáról fórumozó, blogoló ember számára talán nehezen hihető, de - a legtöbb ember egyáltalán nem úgy éli meg, hogy számára életbevágóan fontos a politika. Nagyon sok ember szinte teljesen független a politikától. Lehet ezt letagadni, lehet e tény elől mesékbe menekülni, de ez a tényeken nem változtat.

      Akik nem mentek szavazni, azok aligha "ordítanak teli szájjal". Vagyis az ellenségkép, amit rajzolsz a nem szavazó, mégis ordibáló emberekről, irreális.

      Törlés
  5. Pont a hétvégén Gőgöz Zoli kapcsán volt szó arról, - aki nagyon okos ember, de még a jobbiktól is kikapott Pápán - hogy aki úgy érzi előre képes állni, az vigyázzon, mert hamar lehet az első aki nekimegy fejjel a falnak. Gyurcsány elszánt, de nem összevethető egy Deák Ferenccel. Nagyon akar a mi Ferin csak a nagy akarásban szétvágta a baloldalt és neki köszönhetjük az elmúlt 4 és még ki tudja hány évet.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azzal folytatnám, hogy Gyurcsány jó harcos de csapatot építeni már türelmetlen.
      Egyébként számomra a DK. adós maradt az öszödi kiszivárogtatók felfedésével, az MSZP-Fidesz összejátszásának kimondásával ("hogy honnan jöttek pénzek, azt jobb nem tudni"), a saját alelnökük (Debreczeni J.), a Ferenczi Krisztina, a Magyar Bálint által megírtaknak népnyelvre fordításával és terjesztésével.
      És itt egyben vitatkoznék Gábor állításával miszerint: "Népünk a választáson mindezek tudatában hagyta Őket a kormányrúdnál". Talán ha nem 4 évre kérték volna a nép felhatalmazását többen elmentek volna szavazni, de ez a nagynéném, az áramszedő meg a villamos témaköre.
      Ezzel együtt, vagy mindezek mellett drukkolok "Ferinek" de DK.-s szavazó azért még nem lennék.
      Viszont empátiával figyelem Bajnai Gordont

      Törlés
    2. Ezt a baloldalt szét is kellett vágni, hogy új épülhessen a helyén, de ez még egy ideig várat magára.

      Törlés
    3. A baloldalt lehet tovább fojtogatni, de ez a diktatúra erősödésével jár, mint azt az elmúlt tizenkét év fényesen bizonyítja. Ki kellene már kecmeregni a Fidesz és liberálisok propaganda hálójából.

      Törlés
  6. Én Gyurcsányt semmiképpen nem tartom alkalmasnak ere a feladatra. Ő persze elvállalná, ebben nincs kétségem. S hogy miért nem tartom alkalmasnak? Legfőképpen a nézetei és a múltbéli tevékenysége miatt. Csak néhány dolog: Miniszterelnökként hetente jött elő programokkal, amiből semmi sem valósult meg, erősen támadható - igaz csak az egészet nem ismerő - emlékezetes beszéde miatt, de hát a választópolgárok zöme az egyszavas válaszokat keresi. Erősen vitatható, de legfőképpen nem időszerű a külhoni magyarokkal kapcsolatos álláspontja is.
    Szerintem most egyébként sem egy vezető a fontos, hanem az, hogy az irányt határozza meg az ellenzék, vagy annak a jelenlegi, esetleg új pártjai. A megújulást mindenképpen fontosnak tartom, de ennek inkább újjászületésnek kell lennie. A jelenlegi legerősebb ellenzéki pártban viszont ezt alig látom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyurcsányt félre, illetve nem ismerni az nem bűn, de ha valaki ilyen sommás véleményt mond, akkor legalább utána kellene járni néhány dolognak. Ne higgye senki, hogy minden "csak" Gyurcsányon múlt.....(hetente jött elő programokkal.....) Akkor, amikor felfedte programjait, nem emlékszem olyan óvó, féltő hangokra a sajátjai közül, hogy Feri ez így nem biztos, hogy jó lesz, vagy esetleg alternatívát felmutatni? Más javaslat? Esetleg a megbeszéléseken, kormányüléseken? Könnyű mindent egy ember nyakába varrni, de nem tisztességes.

      Törlés
    2. Ez tetszett! Ugyanis Gyúrcsány nem légüres térben volt minelnök, hanem igen erős ellenszélben próbálta a reformokat megvalósítani, de valahogy mindig vihar kerekedett, és az volt a válasz a felvetésére. Majd próbálkozott egy másféle felvetéssel, majd az újabb vihar után megint másikkal! És sajnos így telt el a négy év, majd jött a válság, és még azt is az ő nyakába akarták varrni!!!!

      Törlés
    3. kedves névtelen, emlékeztetném arra, hogy az öszödi beszédnek az mszp által a fideszhez juttatása után reformok bevezetésére gondolni sem lehetett. Mert a párton belül ott voltak az áruló ellendrukkerek, a Kóka vezette koalíciós partnerről nem beszélve. és ha ezek nem lettek volna, ott volt az ülésteremből testületileg kivonuló fidesz, aki egyedül Navracsicsot hagyta ott hátra. Ha valakire nemcsak a lövészárkon kívülről lőnek, hanem a támadásokban tevékenyen részt vesz a saját oldala is, nem csoda, ha sebeket kap. Mindenesetre úgy tűnik, ennek az árulásnak nemcsak Gyurcsány lett a vesztese, hanem az mszp magamagát is kivégezte igen balga módon, a szavazóit a jobbikhoz terelve. Mindezt sokan - közöttük ön is - képtelenek végiggondolni és mennek arrafelé, amerre a fidesz tereli őket. Hogy mennyire fontos a vezető személye, az abból is látszik, hogy Mesterházyra még a baloldaliak sem szívesen szavaztak.

      Törlés
    4. Gyurcsány nem fog félreállni. Ha kiszorítják a baloldalról, magával visz majd 5-10% DK-s szavazót. Ezt nem engedheti meg magának a baloldal, ezért mást nem tehet, mint beáll Gyurcsány mögé. (Az szerintem valószínűtlen, hogy Gyurcsány újra és újra vállalná a másodhegedűs szerepét.)

      A baloldal vezetője hosszú távon Gyurcsány lesz, tetszik, nem tetszik. Amiatt kár izgulni, hogy mi lesz a program vagy az irány. Ugyanis mindig lehet azt mondani, hogy a legsürgősebb feladat a kormányváltás, a demokrácia helyreállítása. Vagy nem így van? (Gondold végig, hova vezetne az a gondolkodás, hogy nem így van.) Programokat írogatni van idő később is, miután összeült az ideiglenes parlament és visszaállította a 2010 előtti alkotmányt.

      A logikus felállás tehát az, hogy Gyurcsány áll a baloldal élén, a baloldal programja az, hogy le kell váltani a kormányt, és így kell nekimenni a 2018-as választásnak.

      Na most, a siker 2018-ban nem garantált ezzel a felállással (de hát mi garantált?). Gyurcsány azonban 2018-ban sem lesz öreg, és a sürgős feladat 2018 után is a kormányváltás lesz, a demokrácia megmentésének érdekében. Ezért nem szabad hallgatni a bomlasztókra és a fideszes ügynökökre. 2022-ben is Gyurcsánnyal kell nekivágni a választásnak azzal a programmal, hogy kormányváltásra van szükség és vissza kell állítani a III. Köztársaságot.

      Törlés
  7. Mondhat bárki bármit, Horn Gyula után csak egy Államférfi született kishazánkban. Őt pedig Gyurcsány Ferencnek hívják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hiába van ez így Szilárdbá', ha mindenki a saját jelöltjét szeretné nyomatni, mint ahogy a néhány hozzászólásból is kiderül. Amíg a baloldalon a marakodás, különcködés menőbb, mint az összefogás, addig marad a káosz, ami fidesz uralmát segíti. Persze, a politikában szélsebesen változhatnak a dolgok és remélem, hogy így is lesz és a "baloldal" mihamarabb megvilágosodik.

      Törlés
    2. Páran nem vették észre, hogy a választást csúnyán bebuktuk, újra föl akarják fedezni ugyanazt, olybá tűnik... Remélem a szavazóik okosabbak náluk... :)

      Törlés
  8. Kedves Tuareg!
    Az nem lenne megoldható, hogy a bejegyzésedet és a hsz.-eket lájkolni illetve diszlájkolni lehessen?
    Tudod mint az AN-nél volt hajdanán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudomásom szerint itt azt nem lehet, legalábbis én a blogmotorban ilyen funkciókat nem találtam. :)

      Törlés
    2. Köszönöm a választ. Tartalmát sajnálom.

      Törlés
  9. Az a probléma, hogy Gyurcsányt a nagyközönség nem fogadja el. Még a baloldali demokraták egy jó része sem. Sajnos valószínűleg a DK sem fog 5-10%-nál többet elérni valaha is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre semmiféle objektív bizonyíték nincs, urbanlegend.

      Törlés
    2. Dehogynem fogadja el, egyre többen. Aki volt már legalább 1 fórumán az nem mond ilyet. Mindig telt házas, jó hangulatú fórumok. Tapasztalatból mondom:)

      Törlés
  10. Sajnos a pártok és vezetőik nem menthetők fel.. de most nem a bűnbakkeresésnek hanem a következtetéseknek van itt az ideje.. A gond az, hogy sem a pártok sem az összefogás vezetője nem volt képes eljuttatni az összefogás tényét és szükségszerűségét a választókhoz.. talán még a saját választókhoz sem..Tehát nem a mezei választót kell lehülyézni, mert ha az volt, abban bizony a pártoknak, pontosabban rossz vagy gyenge kommunikációjuknak komoly része volt.. tehát egyetlen párt sem menthető fel, különösen nem a megnemszólított választók rovására.. A továbblépéshez az egyik legfontosabb eszköz a tükör lehet.. ha használjuk.. (mert kéne!!)

    VálaszTörlés
  11. Én jónak tartom az elképzeléseidet. A sebek nyalogatásának, de a konzekvenciák levonásának az ideje is lejárt. Munka van és dolog. Ha tetszik, ha nem, az alapoknál, azaz a tagépítésnél kell kezdenünk nekünk, DK-nak! Nagyon kevesen vagyunk, de rengeteg a szimpatizáns, ezt a kitelepülések alkalmával tapasztaltam. Mi azt tervezzük, hogy a választókerület nagyobb községeiben és városaiban, DK-s csoportokat hozunk létre és ezek tagjait állandó jelleggel bevonjuk a munkába! Ez a terv és egyben feladat is május 25-e utánra!

    VálaszTörlés
  12. http://nepszava.hu/cikk/1019093-jelszavak-vegveszelyben

    ez is egy jó cikk és a kommentek is jók ott :)

    rímelnek!ide!

    Leírom mégegyszer:
    "Azért muszáj a szellemi forrásvidékre is odanézni. Annak ismeret nélkül nincs valós elemzés. az I.vh után a nyomorból való kilábalásra két nem egyező áramlat született . Mindkét áramlat készen volt. 1. Olaszországban 1921-ben kidolgozva magántulajdonra építve a fasizmus --amely bejárta hódító útját és bukásba torkollott--és a Kommunista kiáltvány szellemében létrejött 1917-es lenini elgondolás, a közösségi tulajdonra alapozva. Mindkettő elvezetett egy totalitárius megoldásba és bukásba, de a romjaikon újjáéledt egy hasonló elgondolással bíró másik. Itt Magyarországban is.
    Itt búvópatakként maradt a magántulajdon vágya, de a történelmi helyzet okán a lenini közösségi társadalom próbált életre kelni. Míg Európa többi részében a magántulajdonra alapuló fejlődhetett a maga medrében. Orbán most ez utóbbit preferálja, de megoldásait 1921-es mintából veszi! Érdemes utánaolvasni! Ebből a kiindulásból szemlélve megint más megvilágításba kerül néhány dolog!

    Mivel a fejekben is erőszakos váltást akarnak/akartak --ezért aztán behódolást várnak/vártak el.
    Orbán le is írta:" Márpedig a mi nemzedékünk azért lett radikálisan antikommunista politika híve, mert elege lett az őszintétlen és bizalmatlanságra épített életből!"

    pedig most éppen azt az erőszakos tudatformálást végzi, amit előtte már megtettek egyszer.
    Miféle joga van ehhez? a 27%-os 2/3 adta felhatalmazás.
    A baloldal pedig épp ezen okból sikertelen--mert a vagyonkáját a karpótlásba visszakapott ezét azát védelmezi, még akkor is ha abból megélni nem tud.

    Az persze igaz, hogy a baloldal sem tudja mit akar? és azt hogyan, mert a 14 formáció ma egymástól vitatja el az önidentitás dolgát--addig míg Orbán meg nem alkotja a mag a szociáldemokrata pártját esetleg kinevezve ellenzéknek

    de az eredeti elgondolások mégis itt vannak----
    1.magántulajdonra építő---kontra
    2. közösségi társadalom
    meg ennek kavarca nos ezt a kérdést kéne tisztáznia elsőként a baloldali formációknak---aztán jöhet a többi---

    nem megúszható kérdések

    SZERINTEM Akkor nem fordulhat elő, hogy Orbán hozza létre saját szájízre a saját baloldali rendes pártját "
    egyébiránt e kérdésre adott válaszában a dk következetes : liberális demokrácia
    piacgazdaság némi szabályozással
    a legméltányosabban a leszakadók segítésére
    Törvényben rögzített mértékű szolidaritás (adózás, és igénybe vehető szociális háló a rászorultak számára)

    VálaszTörlés
  13. Tisztelt Blogger és Hozzászólók!

    Nem örülök, hogy megint a személyekről szól az eszmecsere, mert nekem egyre inkább olyan érzésem van, hogy nem tudunk továbblépni. Én 2006 óta vallom azt, hogy Gy. F. őszintesége mindennél tiszteletre méltóbb, de sajnos a mai társadalmak nem erre vannak felkészülve. Ezt kihasználták, eredményét tudjuk. Erről igazából ma már annyit érdemes csak megállapítani, hogy ebből a helyzetből kell újra építeni egy olyan politikai formációt(több lehetőség is szóba jöhet), amely változtatni tud az ország sorsán. Már írtam kommentárban egyszer kétszer, hogy várom az igazi programokat, azokat a cselekvési terveket amely mellé oda lehet állni. Egyszerűbben szólva, jó lenne az eke szarvát megragadni végre. Teleírhatunk több terra mennyiségű szöveggel oldalakat, ha szűk csoportban egymás között ugyanarról beszélgetünk. Túl kell lépni a beszédeken, még van két választás, aztán dolgozni is kellene kicsit a "terepen". Hajszálgyökerek módjára be kell hálózni a társadalmat és ez nem fog menni harcias retorikával. Szolidaritás vállalással, jótékonysággal, hathatós és tartós segítséggel kell megmutatni társadalmi csoportoknak, hogy mit is akar tenni és mit is tesz egy igazán demokratikus "baloldali" párt a társadalomban található igazságtalanságok ellen.
    Láthatóvá kell tenni magukat a demokratikus pártoknak. Mindegyiknek!!!
    Marjuk csak az MSZP--t vagy akármelyik másik pártot, valószínűleg magunknak is ártunk majdnem ugyanannyit vele. Azt gondolom, ha odaálltunk már valamelyik párt mellé, akkor csak igazán kivételes esetben kell az azonos oldalon álló pártok belügyeibe beleszólni. Dolgunk velük akkor van igazán, ha tárgyalni, megállapodni kell velük valamilyen közös ügy kapcsán. Akkor a tárgyalások során az "illetékes elvtársak" majd képviselik közösségünk álláspontját a partnerekkel.

    VálaszTörlés