- Sam Mitchell, Scotland Yard.
- Üdvözlöm, nyomozó. William Colson, baleseti sebész. Én vagyok az éjszakai ügyeletes.
- Remek. Hogy vannak?
- Rondán összeverték egymást. Sok a törés, többeknél a vérveszteség is. Ketten vannak életveszélyes állapotban, de a kollégák folyamatosan kontrollálják az állapotukat. Gyakorlatilag az egész baleseti sebészetet behívtuk, és még néhány specialistát is.
- Mint például?
- Neurológus, idegsebész, érsebész, ilyesmi. Bármilyen kritikus helyzetre felkészültünk.
- Várható ilyesmi?
- A fiú van a legrosszabb állapotban. Hatalmas ütések érték a koponyáját, és nagyon sok vért vesztett. Lép-, és májrepedés, az egyik veséje is részlegesen leszakadt. Már megműtöttük, de valószínűleg szükség lesz további sebészi beavatkozásra is.
- A fiú?
- Igen, a jelek szerint egy célpont volt, és a másik hat férfi a támadó.
- A lány a barátnője, esetleg felesége?
- Nem tudom, de valószínűleg. A sérülései tipikusak. Bordatörés, váll-, és könyökficam. Ilyenek akkor keletkeznek, ha valaki a testével véd mást. Ő eszméleténél van, és a vérvesztesége sem jelentős. Talán feleszméltek, hogy már a nőt ütik, és ezért úszta meg élve a fiú is.
- Igen, talán. A másik hat egy banda?
- Nem, Cambridge-ben nincsenek bandák.
- Értem. Bár ha hat férfi szervezetten megtámad egy szerelmespárt éjszaka, akkor az számomra banda. De szavakon nem érdemes lovagolnunk, valóban. Akkor úgy kérdezem: tudható-e valami a hat támadó egymás közti viszonyairól?
- Sajnos igen. Személyesen is ismerem mindegyiküket. Én vagyok az egyetem üzemorvosa, és az evezőscsapat sportorvosa is. Mind a hatan evezősök. És köztük van a kapitány is, akinek tegnap kellett volna bejönnie hozzám délután, mert ma megműtenénk.
- Nocsak. Mivel?
- Nem tudom, nyomozó, beszélhetek-e a pácienseim egészségi állapotáról, ha az nem függ össze az éjszakai történéssel.
- Ilyen súlyú bűncselekménynél az orvosi titoktartásnak igen komoly korlátai vannak. De hadd kérdezzem meg: miből gondolja, hogy a korábbi sérüléseinek nincs köze a mai támadáshoz? Folytatott esetleg némi magánnyomozást? Vagy esetleg ezt meghagyja a Scotland Yardnak?
- Értem, elnézést. Igaza van. Kézsérülései vannak, törések, repedések, ficamok.
- És honnan erednek?
- Verekedésből.
- Ühüm. De úgy gondolja azért, hogy a korábbi sérüléseket okozó verekedésnek nincs köze az éjszakai tömegbunyóhoz. Biztos ebben?
- Rendben, mondtam már, igaza van. A sérüléseit egy másik ember megütésével szerezte. És akit megütött, az épp az a fiú, aki most kómában van.
- Remek. No, hát akkor mégiscsak sikerült rájönnünk, hogy tán csak van némi köze egymáshoz a két verekedésnek, nem? Gondolom, most nyugodtabb az orvosi titoktartás vonatkozásában is. És van esetleg neve az ökölharcosnak?
- Donald Hickey.
- Oké, szépen haladunk. És esetleg kihallgatható állapotban van?
- Igen, rajta csak nagyon kevés sérülés van. Mármint olyan, ami nem a korábbi esetnél keletkezett.
- Doktor úr.
- Igen nyomozó?
- Én megértem, hogy a tetteseket személyesen ismerve, sportorvosukként nem szívesen ad rájuk nézve kellemetlen dolgokról tájékoztatást. De ez itt egy súlyos bűneset. Ha a fiú esetleg meghal, akkor szervezetten, csoportosan elkövetett halált okozó testi sértés a tényállás. És ha bennem felmerül, hogy maga bármit elhallgat, vagy nem a legjobb tudása szerint mond el nekem, akkor maga is végül a vádlottak padján fog ülni. Ugye megértett?
- Tökéletesen, nyomozó.
- Örülök. Pár napig, de lehet, hogy hétig, sokat fogunk találkozni. Ennek az esetnek máris hatalmas a publicitása, tehát roppant alaposan fogunk rajta végigmenni. Bízom abban, hogy remek munkakapcsolatba kerülünk a későbbiekben. Mondjuk úgy: ha bármi eszébe jut, ami fontos lehet, akkor azonnal informáljon, ne várjon arra, hogy rákérdezzek. Rendben, doktor úr?
- Rendben.
- No, akkor látogassuk meg Bruce Lee-t.
---
- Mi ez a bűz?
- Sajnos piaszag.
- Aha.
Az intenzív osztály minden terme előtt rendőr állt. És valóban orrfacsaró volt az alkoholszag.
- Mennyit ittak?
- Sokat. Mármint a hat evezős. A fiú, és a lány vérében nincs nyoma alkoholnak.
- Kocsmáztak?
- Valószínűleg. Előfordul az evezősökkel. Edzés után néha benéznek valahová.
- Néha?
- Hát talán kicsit gyakrabban.
- Gondoljon bimbózó kapcsolatunkra, doktor úr.
- Elég sokat szoktak együtt bulizni.
- Akkor mondhatjuk, hogy a mai egy kicsit eldurvult, ugye?
- Nagyon.
- Üdvözlöm Donald. Hogy van?
- Soha jobban.
- Van egy fiú kicsit odébb, kómában. Szerintem ő nem ezt mondaná, ha tudna beszélni. Ismeri?
- Donald, kérlek válaszolj, az úr a Scotland Yardtól van.
- Ügyvédet kérek.
- Örülök, hogy ily hamar kijózanodott. Így már bemutatkozom, tudja, seggrészeg emberekkel nem tudnék értelmesen beszélni. Sam Mitchell, főnyomozó, kiemelt bűnesetek főosztálya. És majd lesz ügyvéd is, de maga még nem gyanúsított. Bár, ha rögtön ügyvédet kér, akkor gyorsan fog menni. Esetleg egy beismerő vallomás, hogy haladjunk?
- Nincs mit beismerni. Az a kis pöcs megérdemelte, amit kapott.
- Tehát azért annyira nem részeg, hogy ne tudná, mi történt a kómában levő fiúval. Remek. És a lányt is jól megbüntették, ugye?
- Nem, őt nem akartuk bántani. De együtt voltak.
- Valóban alig bántották. Bordatörés, zúzódások, ízületi ficamok. Férfias tett, főleg így csapatostul. Gondolom erre is ugyanolyan büszke, mint a fiú elleni hőstettre.
- Ez csak véletlen volt. Abbahagytuk, mikor ráfeküdt a hülyegyerekre.
- No igen, kis késéssel. De úgy tűnik, igen határozott véleménye van a fiúról. Eszerint jól ismeri. Hogy hívják?
- David Nolan.
- David Nolan, rendben. Tudja Donald, ez a David Nolan most épp lélegeztetőgépen van, és az életéért küzd orvosok gyűrűjében. És ha meghal, akkor maga börtönkórházban fog kijózanodni, és a rácsok lesznek a barátai hátralévő életében.
- Ne fenyegessen, nyomozó.
- Eszem ágában sincs. Dehát ez van. A jogszabályokat nem én írom, az ítéletet sem én hozom, de van némi tapasztalatom, milyen cselekménynek mennyi a jutalma. És amit maga tett, ennek ennyi a díja.
- Majd meglátjuk.
- Hát, rendben. Próbáltam felhívni a figyelmét, hogy roppant nagy butaságot csinált a haverjaival együtt. Jól elintézték magukat egy életre. Vajon mit követhetett el maga ellen ez a David Nolan, hogy ilyen választ érdemelt?
- Innentől már ügyvéd nélkül semmit sem mondok.
- Rendben. Akkor innentől ön gyanúsított, és előzetes letartóztatásban van. Kíváncsi voltam magára, de már elmúlt. Legközelebb majd a Yardon fogom kihallgatni. Hagyok magának bőséggel időt, van elég tennivalóm a többiekkel. Hátha a fogda magányában ráébred, hogy helytelen volt, amit művelt. De persze ez nem az én problémám.
- Kibírom, ne féljen. Kemény fából faragtak.
- Meglátjuk. Apropó, doktor úr, el ne felejtsék majd elvégezni a kézműtétet Donaldon, mihelyt felszabadul a kapacitás az életmentő műtétektől.
- Tessék?
- Szeretném, ha makkegészségesen kerülne a tárgyalóterembe. Na, viszlát Donald.
---
- Ne fogja vissza magát, William. Ja, szólítson nyugodtan Sam-nak.
- Nem, semmi.
- Dehogynem. Látom, hogy vannak fenntartásai a módszereimmel kapcsolatban.
- Hát, talán kissé szubjektív, valóban.
- A Donald-dal való beszélgetés stílusára céloz?
- Elsősorban.
- És persze ahogy Önnel is tettem, ugye William.
- Hát, talán az is kicsit rámenős volt.
- Igaza van. Elmondom magának, miért teszem, ha maga is elmondja, amit titkol. Áll az alku?
- Titkolok?
- Jók a megérzéseim. Mindig. Nos tehát?
- Rendben.
- Akkor figyeljen. Több rendőrrel és nyomozóval vagyunk a helyszínen, mint a londoni terrorcselekményeknék voltunk. Tudja, a Cambridge nemzeti intézmény, az evezőscsapat pedig nemzeti hagyomány. Szóval elég kényes az ügy. Tudnunk kell, pontosan mi történt, és minél korábban nyílnak meg a fiúk, és mondják el, mi történt, annál kisebb lesz a botrány. És a kollégák már a támadás helyszíne körül mindenkit kikérdeztek, a helyszínen is felvettek minden adatot, úgyhogy nagyjából tiszta mi történt.
- Ennyi idő alatt?
- Igen. Egyszerű eset, csak az teszi bonyolulttá, ahol és akikkel történt.
- És mi történt?
- Búslakodtak az ifjak, hülyére itták magukat, aztán elindultak elégtételt venni a főkolompost ért sérelemért. Valószínűleg semmi konkrét tervük nem volt, de a véletlen közbeszólt. Talán csak adtak volna egy szerenádot, vagy betyárkodnak egyet a kaputelefonon. De belefutottak a fiúba meg a lányba, pont egy sarkon. Ők befordultak, és ott voltak egymástól egy méterre. Elszabadult a pokol.
- Miből gondolja, hogy csak ennyi volt?
- A támadás a lakásától nagyjából kétszáz méterre érte a fiút. Hat seggrészeg evezős aligha állított föl megfigyelő és követő láncot, hogy tudják, épp merre járnak. Szerintem páran közülük járni alig tudtak, annyira be voltak nyomva. A kocsmát az akció előtt tíz perccel hagyták el, az ottani fül-, és szemtanúk is csak üres handabandázásról meséltek. Ha valakik valami komolyat terveznek, azt nem üvöltözve teszik. Szóval a párnak nem volt szerencséje. Ha hazaérnek, nincs a mai eset.
- Értem. Tehát nem előre megszervezett támadás volt.
- Biztos, hogy nem. De attól még a fiú kómában van, és a lány sincs jó bőrben. Úgyhogy súlyos büntetéseket fognak kapni, de nem feltétlenül dől össze ettől az életük. Az ő érdekük, hogy minél gyorsabban és őszintébben elmondjanak mindent. Nagy hülyeséget csináltak, és ettől a Donald-féle nagypofájú kivagyiságtól feláll a hátamon a szőr, de attól még a feladatom az igazság megkeresése. És szerencséjükre az igazság enyhébb, mint amit a nyakukba lehetne varrni. Úgyhogy a legjobb az lenne, ha beszélne velük, hogy tegyenek részletes vallomást, és sokkal olcsóbban megússzák, mintha menő srácot játszanak. Én elviselem, de a bírók kevésbé.
- Világos, megteszem, amit tudok.
- Köszönöm. És akkor maga jön, William.
- Rendben. Az áldozat délelőtt tízkor jött volna hozzám egy vizsgálatra.
- Nocsak. És mi okból?
- Donald kézsérülései sokkal súlyosabbak, mint egy egyszerű bunyó után lenniük kéne. Megütötte kétszer Davidet, de az fel sem vette egyiket sem, viszont saját ütésétől szétment Donald keze. Olyan koponyája van Davidnek, mintha acélból lenne. Ilyen sérüléseket húszévnyi baleseti sebészi praxisomban nem láttam.
- És ezt vizsgálta volna meg. Oké. Gondolom, most megtörtént. Koponyasérülések, belső szervek repedése, szakadása, túl lehetnek egypár röntgenen.
- Meg minden máson, így van. Igazából nem volt időm mélyebb analízisre, de az látszik, hogy a koponyacsontok sokkal kompaktabbak, mint egy átlagemberé. Alig látni a fejébe normál röntgennel, annyira sűrű a csontszövet. CT-vel persze láttuk, amit kell, van pár vérömlenye a koponyán belül, de talán egyik sem öli meg. Ami még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a többi csontja teljesen átlagos. Ha egy épület lenne, azt mondanám, hogy van egy páncélterem az emeleten, ahol valami nagyon értékeset őriznek.
- És alig várja, hogy megtudja, mit, gondolom.
- Persze. A klinikán kutatunk is, nemcsak gyógyítunk.
- Igen, tudom. Mit gondol a fiú esélyeiről?
- Szerintem megússza. Igazából nem tudjuk, hogy magától is kómában lenne-e. Mi tartjuk mélyaltatásban gépen, hogy kíméljük az agyát. Eszméletlen volt, mikor behozták, és mikor láttuk a vérömlenyeket a koponyájában, akkor döntöttük el, hogy bealtatjuk. Abban sem vagyok biztos, hogy a koponyasérülések miatt volt eszméletlen. Rengeteg vért vesztett, tulajdonképpen nem élhette volna túl a beszállítást. Ha nem hangzana lehetetlenül, azt mondanám: a vérének több mint a felét elvesztette. Szinte nem volt vérnyomása, de valamiért ilyen csekély mennyiségű vérrel, és nulla körüli vérnyomással is fönnmaradt a keringése. Hogy hogyan, arra pont annyira nem tudok válaszolni, mint a koponyacsont szerkezetének különlegességére. És mivel ennyire egyedi darab, és láthatóan igencsak túlélőképesre van hangolva, ezért gondolom, hogy megússza.
- Hát, az jót tenne mindenkinek, azt hiszem.
- Én is.
- A lánnyal mi a helyzet?
- Ő inkább lelkileg van súlyos állapotban, mint testileg. A bordatörés nem ablakos, nem zavarja a légzést. Létfontosságú szerv nem sérült. Sokkos állapotban volt, de egyre jobban lesz. A fiú gépe mellett van az ágya, folyamatosan beszél Davidhez, fogja a kezét, és ez mindkettejüknek jó. Ha David felébred, a lány is rendben lesz. Azt hiszem egyébként, hogy pont ő a konfliktus oka. Donald barátnője volt, de már Davidé. Úgyhogy most még lelkiismeret-furdalása is van, és persze a döbbenet, hogy mit művelt az exe. De mondom, miatta nem kell aggódni.
- Rendben, tényleg kezdünk összecsiszolódni. Kérem William, ha David állapotában döntő változás áll be, rögtön szóljon az itt lévő kollégáim bármelyikének, és azonnal jövök. A lány, meg a maradék öt harcművész kihallgatása ráér, van bőséggel tennivalónk. Ja, igen. Tud valamit David múltjáról?
- Annyit, amennyi az egészségügyi kartonjában van. Semmi különös.
- Meglep. A kollégáim szerint csak valódi harcművész, vagy kommandós képes ekkora túlerővel szemben ilyen komoly ellenállást kifejteni. Kaptak az evezősök rendesen. És gondolom, nem egymást ütötték.
- Igen, ezen én is kicsit fennakadtam. De egyelőre beraktam a többi furcsaság mellé.
- Mostanra akkor ennyi. William, szóljon, bármi eszébe jut. Pláne, ha David felébredne. Roppant kíváncsi vagyok a srácra.
- Én is így vagyok ezzel.
- Oké. Akkor valamikor, William.
- Viszlát, Sam.
---
- Sam Mitchell vagyok, én vezetem a nyomozást. Parancsoljanak velem.
- Jó reggelt nyomozó. Bocsánat, hogy zavarjuk, de talán fontos, amit elmondunk Önnek. Duncan Philips vagyok, a régészeti tanszék vezetője, a hölgy pedig...
- Cécile Deuchampe, a gyönyörű francia régészprofesszornő - folytatta Sam Mitchell.
- Nocsak - mosolyodott el Duncan.
- Ön a kedvenc műsorom. Amatőr történész vagyok, és ehhez az inspirációt a maga műsoraiból merítettem. Örülök, hogy személyesen is megismerhetem.
- Én is, nagyon - mosolygott a nyomozóra Cécile. - Segít nekünk?
- Ha tehetem, szívesen. Miről van szó?
- Két sérültért aggódunk. De nem vagyunk a rokonaik, így nem kapunk tájékoztatást az állapotukról. David édesanyját pedig nem fogjuk hajnalban azzal ébreszteni, hogy a fia kómában van, telefonáljon már ide, hogy mi is megtudjuk, mi van a kollégáinkkal. És persze nem is engednek be hozzájuk. Amit persze megértek.
- Kollégák? A lány régészhallgató, ez rendben, de a fiú filozófia-szakos. Ő hogy jön a körbe?
- Tegnap óta ő is kolléga. Kikértem egy hónapra egy kutatáshoz.
- Megkérdezhetem, mi a kutatás tárgya?
- Ő maga.
- Mármint David.
- Igen.
- Egyre kíváncsibb leszek rá. A kezelőorvosa szerint olyan biológiai adottságai vannak, amilyeneket még nem látott. Szerinte épp ezért túl fogja élni a súlyos kalandot. A lánynak meg lelki sérülései inkább vannak, mint testiek. Együtt vannak, egy szobában, így mindkettejüknek jobb.
- Hogy hívják a kezelőorvost?
- William Colson. Ő volt ügyeletben, mikor a sérülteket beszállították.
- Stimmel. Tegnap beszéltek telefonon Daviddel, és ma reggel tízkor végeztek volna el pár vizsgálatot.
- Egybecseng azzal, amit nekem mondott a doktor. Rendben. Szerintem ne aggódjanak. Amiket elmondott azok alapján a fiú egy túlélőgép.
- Rendben. Nagyon köszönjük, hogy segített nekünk.
- Szívesen. És akkor mondják, figyelek.
- Van tíz perce? Mert annyi minimum kell, hogy a lényeget össze tudjam foglalni. Nem egyszerű sztori, rengeteg kérdőjellel. De arra jutottunk, hogy önnek elmondhatjuk - mosolygott ismét a nyomozóra Cécile.
- Önre tíz órám is van - mosolygott vissza Sam Mitchell. - Najó, annyi nincs, mert elég rég aludtam, és lesz pár dolgom ma. Na, de komolyra fordítva: önök komoly emberek, komoly embereknek pedig komoly figyelem jár. Addig tart, ameddig. Mondják bátran.
Elmondták.
---
- Nem hisz nekünk, nyomozó, igaz? - mosolygott Sam Mitchell-re Cécile.
- Úgy nézek ki?
- Hát...
- Miért ne hinnék? Van egy pali, akinek páncélszekrény a feje, ronggyá szakadt életfontosságú belső szervekkel, keringés nélkül is életben van, jobb a regenerációs képessége, mint egy gyíknak, ugrik az időben és átvedlik, ha olyanja van, tízezer éves, és egyiptomi, esetleg sumér dárdával vadásznak rá, mikor épp nem evezősök ütik. Sima ügy, mi ebben a hihetetlen? - vigyorgott Cécile-re.
- Hogyhogy keringés nélkül?
- Ja, igaz, a dokival még csak én beszéltem. Tehát abban a helyzetben vagyok, hogy per pillanat én tudom a legtöbbet olyanról, amiből semmit sem értek. Remek. Igen, gyakorlatilag Davidnek semmije sem működik, de mégis él, és amennyire lehet, az állapota stabil. És ha most összerakom az egészet mégegyszer magamban, akkor azt gondolom, hogy az égvilágon semmi baja nem lesz.
- Miből gondolja?
- Nem valószínű, hogy a Cambridge és a Sorbonne régészprofesszora egyszerre bolondul meg, vagy azért keres meg hajnalban, egy súlyos bűncselekmény után, hogy mesékkel traktáljon. A doki is láthatóan érti a dolgát, mégha védi is a kedvenc evezőseit. De ezen már túlvagyunk. Szóval ha ennyi dolog esik egybe, és mind egymást erősíti, abból számomra az következik, hogy olyan dologgal, vagy személlyel, vagy ki tudja mivel van dolgunk, ami elég egyedi ahhoz, hogy érjen még minket vele kapcsolatban pár meglepetés.
- Nem értem - szólt közbe a prof.
- Tudunk róla egy csomó dolgot, de még több kérdőjelünk van mellé. Biztos, hogy vannak még olyan titkai, amelyek segítenek neki túlélni. A rejtett erőtartalékait nem ismerjük, amit viszont már igen, az is elég, hogy életben tartsa. Szóval ilyen bagatell dologgal szemben, hogy többszörösen agyonveri pár seggrészeg kigyúrt sportoló, valószínűleg védett. Ha tényleg tízezer éves, találkozhatott ennél sokkal keményebb problémákkal is. De hát itt van.
- Igaz - ismerte el a prof.
- Részegek voltak? - kérdezett vissza Cécile.
- Tömény viszkiben úszik az intenzív osztály.
- Akkor nem megtervezett volt a dolog?
- Nem. Akcióztak volna valami lájtosat, de a véletlen összehozta őket az utcán gyűlöletük tárgyával. Vagy alanyával.
- Értem. Szóval nem függ össze a dárdás gyilkossági kísérlet a mostanival.
- Nem. Az nyilván alaposan elő volt készítve, csak elcseszték. Ott a véletlen védte meg Davidet. De a véletlen már csak olyan, hogy oda-vissza működik. És az evezősbanda volt a kiegyensúlyozó elem.
- Jó lenne tudnunk David véleményét is erről.
- Alig várom, hogy felébresszék. Valami azt súgja, hogy még ma alkalmassá válik rá.
- Már meg sem kérdezem, miért gondolja ezt, nyomozó - kacsintott rá Cécile.
- Sam. És nem gondolom, de érzem. Nyomozói ösztön. Ritkán hagy cserben. És különösen akkor hallgatok rá, ha egyébként a tények kicsit zavarosak. És David esetében pont ez a helyzet.
- Értem Sam. Cécile vagyok.
- Én pedig Duncan. Nem akar beszállni a csapatba? Jól jöhetnének az ösztönei a későbbiekben is.
- Szívesen. Úgyis itt leszünk egy darabig, és a bennem bújó történész ennél izgalmasabb témát nem találhat. Történelmi nyomozás. Imádom. Egyébként szerintem a dokit is érdemes lenne bevonni. Szükség lehet a tudására, meg a hátterére.
- Tud titkot tartani?
- Ajjaj. Erről meggyőződtem. Nagyon is. Úgy kellett belőle kicsikarnom még a lényegi információkat is. Még meg is kellett dorgálnom.
- Nekem nincs ellenvetésem - nézett a profra Cécile.
- Akkor megbeszéltük. Megvan a csapatunk.
---
- Sam, van egy ötletem.
- Mondd, Duncan.
- Berendeztél már főhadiszállást? Ha itt maradsz egy ideig a csapatoddal, biztosan szükséged lesz rá.
- Még semmit. Nem volt ilyesmire időnk. De lassan időszerű lesz.
- Van egy javaslatom. Gyere hozzánk.
- Az hol van?
- Mármint a tanszékre, persze. Innen öt perc séta, és van pár vendégszobánk.
- Jól hangzik.
- Gyakran vannak nálunk vendégkutatók, és az a tapasztalatunk, hogy folyamatosan bent vannak az épületben. Van pár olyan dolgunk, ami máshol nem nagyon, úgyhogy minden percét kihasználják az ittlétnek. Úgyhogy csináltunk nekik kényelmes lakrészeket. Ja, és önálló bejárattal, nem kell az egész intézeten átbaktatni.
- Tökjó. Maga az eset úgyis rémegyszerű, ez a David itt az érdekes. És legalább lesz olyan hely, ahol bármikor tudunk beszélni, és nem hallja mindenki. Mert az is fontos lehet - mutatott körbe a klinika auláján.
- Hát igen, erre odafigyelhettünk volna - nézett körbe Cécile.
- Nem hiszem, hogy bajt csináltunk, nemcsak nektek volt sietős a dolog, és nemcsak ti vagytok kicsit megzavarodva. De hosszabb távon tényleg nem biztonságos. Van ott ágy is, ugye? - mosolygott a profra. - Mert lassan itt eldőlök. Nagyjából a harmincadik órámat taposom ébren, kezd kicsit sok lenni.
- Akkor menjünk.
- Köszönöm. Eljön velünk az egyik emberem, hogy felmérje a terepet, meg szóljon mindenkinek, hol találnak, ha sürgős. Rendben?
- Persze. Irodát is berendezhettek, most két lakosztály is üres, és a közeljövőben nem várunk vendéget.
- Egyszerűen szuper. Szólok azért a dokinak is, hogy amíg nem vagyok, kit keressen.
De nem volt rá szükség. Végszóra megérkezett.
- Nocsak, William, már ennyire összehangolódtunk?
- Mert?
- Épp önhöz indultam volna.
- Történt valami?
- Semmi, csak épp elmegyek aludni egyet, és bemutattam volna a helyettesemnek.
- Nincs rá szükség, én is aludni indulok. A negyvenedik órát nyomom. Máskor az éjszakai ügyeletek remek pihenőidőszakok, mert semmi sem történik. Hát, most történt.
- Maga nyert. Kicsit szégyellem magam a szerény harminc órámmal. Ja igen. Bemutatom önnek Duncan Philips és Cécile Deuchampe régészprofesszorokat. Épp Davidről beszélgettünk. És önről is, William.
- Hogyhogy?
- Nemcsak orvosi jellegű csodák tárháza az emberünk. Van ott minden egyéb is, sőt, inkább csak minden egyéb van.
- Értem. Ismerem önöket az egyetemről, meg a tévéből. Örülök, hogy összehozott élőben is a véletlen.
- Mi is, doktor úr. Tegeződhetünk? - kérdezte Cécile.
- Megtisztelnétek vele.
- Mert így egyszerűbb is lesz. Sam mondta, hogy beszéltünk rólad. Nos, bevennénk abba a kutatócsapatba, amelyik David-del foglalkozik. Mi ültünk mellette a kocsiban, mikor beszéltél vele tegnap a mai vizsgálatról. Ami elmaradt az ismert okok miatt. David ugyanis történelmi és régészeti szempontból is a legizgalmasabb valaki.
- Hát, orvosi szempontból sem egyszerű. Örömmel részt vennék, és persze minden lehetőségemmel.
- Köszönjük - szólalt meg a prof. - William, akkor ki kéne még bírnod tíz percet, és átjönni velünk a tanszékre. Ott lesz Sam főhadiszállása, és David dolgaiban is ott tartjuk majd a megbeszéléseket.
- Persze, mehetünk. Délután négyre jövök majd vissza a klinikára, addig bőven lesz időm aludni.
- Lesz valami négykor?
- Igen, Sam. Akkor lesz a konzílium a betegek állapotáról, és persze elsősorban Davidéről. Túlaltatni sem lenne szerencsés, ha javult az állapota, akkor levesszük a gépről, és hagyjuk, hogy az agya visszavegye az irányítást.
- Szuper. Szóval lehet, hogy négykor ébresztés lesz? Mert akkor én is úgy húzok vekkert.
- Elvégzünk azért előtte pár friss vizsgálatot. Öt előtt nem ébresztünk. Elég, ha akkorra bejössz.
- Mi is ott lehetünk? - kérdezte Cécile.
- Hát, nem szokványos kérés, de sem az eset, sem az emberünk nem az. Rendben. Majd kitalálok valamit, hogy miért vagytok ott. Nem kell egyelőre semmi információt megosztanunk másokkal.
- Kulcsmondatot mondtál, William. Tökéletesen egyetértünk. Üdv a fedélzeten - és a prof kezet fogott az orvossal.
---
- Változott a program.
- Hogyhogy?
- David délután kettőkor felébredt.
Fél öt volt, William Colson a klinika aulájában várta a profékat.
- Mi van vele?
- Makkegészséges. A klinikaigazgató irodájában van. Felmegyünk?
- Naná.
Daviden és Danielle-en kívül még öten voltak bent a tágas dolgozószobában, mind fehér köpenyes.
- Megjött a felmentősereg - vigyorgott rájuk a fiú, mikor beléptek.
- Hívatlanul nem szokás ide belépni - mordult rájuk az asztal mögött ülő ősz úr.
- Ugyanmár Steve, nem ismersz meg? - kérdezett vissza Duncan.
- Hát Te? Kihelyezett egyetemi tanácsülés lesz az irodámban?
A tanszékvezetőkből álló egyetemi tanács volt Cambridge vezető-testülete. Steve McIntyre nagyjából évtizede volt a sebészeti klinika igazgatója, jól ismerték egymást a szintén régi motoros Duncan Philips-szel.
- Ugyanmár, Steve. A fiú a munkatársam, és a lány is. Sam Mitchell pedig az éjszakai események ügyében a nyomozást vezető főfelügyelő. Cécile Deuchampe-ot pedig szerintem szintén ismered.
- Épp beszélgetésben vagyunk Daviddel.
- Amit nem kértem - szólt közbe a fiú. - Köszönöm a kiváló ellátást, de magam szeretném eldönteni, a továbbiakban milyen vizsgálatokban veszek részt. És mivel tudatomnál vagyok, ezért aztán ehhez minden jogom megvan, ugye? Mellesleg Duncan és Cécile a barátaim, nemcsak a munkatársaim. Ha nekik innen ki kell most menniük, akkor velem együtt teszik.
- Meg velem - kacsintott a fiúra Danielle.
- David, ezekre a vizsgálatokra a maga érdekében lenne szükség.
- Mint például?
- MRI és PET.
- Most okosabb lettem.
- Az MRI sugárzás-mentes vizsgálat, részletesebb képet kapunk a testéről, mint egy rétegröntgennel. Mármint a CT, mert szerintem annak meg a rövidítése a közismert.
- Értem. És a PET?
- Az pedig a legmodernebb eljárás, ami csak létezik. Nemcsak a szerkezetet mutatja meg, de a szervek működését is. Nagyon ritka eszköz, de nekünk van. És ha van bármi rejtett probléma még Önben, meg fogja mutatni.
- William, nem akarom kínos helyzetbe hozni, de látom, hogy közben összebarátkoztak Duncanékkel. Valóban szükség van ezekre az eljárásokra?
Kellemetlen egy helyzet. William Colson adjunktusként Steve McIntyre beosztottja volt. Nem könnyű ellentmondani a főnöknek, pláne nem kollégák, és külsősök előtt.
- Mondjuk úgy: mindkettő hasznos lehet.
- Aha. Az egészségi állapotom valóban indokolja?
- Őszintén megmondva: nem igazán. A CT már megmutatott minden lényegest, a koponya vérömlenyei felszívódtak, és a belső szervei is regenerálódtak. A keringése tökéletes.
A sebészprofesszor úgy nézett William Colsonra, mint a tigris a varacskos disznóra vacsora előtt. Dehát ez volt a várható reakciója.
- Kösz doki, ez bátor és tisztességes beszéd volt - mondta David.
- Erre esküdtem - nézett a sebészprofra Colson. - Illetve hát mindannyian erre esküdtünk. Az MRI is, de a PET nagyjából teljesen, inkább kutatási célokat szolgál.
A teremnyi szobában néma csönd uralkodott. A többi fehérköpenyes próbált úgy tenni, mintha valahol egészen másutt lenne. A klinikaigazgató meghazudtolásának voltak épp tanúi, és tudták, hogy Colson igazat beszél.
- Kollégák, nézzenek rá a többi sérültre! - úgy tűnik a prof ezt a megoldást találta célravezetőnek. Megvárta, míg a négy orvos kiment, aztán Davidhez fordult.
- Oké. Bocs. Elkapott a hév. Szerintem mindenkit elkapott volna. Egy orvos-kutató álma, ami ma történt. A maga regenerációs képességei elképesztőek. És annak valami oka van. És ha közelebb kerülhetnénk, akár csak egy lépéssel is a megértéséhez, sokmillió embernek menthetnénk meg, vagy tehetnénk jobbá az életét. Ezért hazudtam Önnek. Egyébként nem szokásom.
- Elhiszem Önnek professzor úr. De Ön nem tudja, hogy nekem az éjszakai nem az első esetem. Pár napja akartak megölni, és erős a valószínűsége, hogy az egyedi képességeim miatt.
- Valóban nem tudtam.
- Nyilván. Csakhát ha ezeket a vizsgálatokat elvégzik, és ilyen széles szakmai körben, mint a kollégái, akkor az nyilvános lesz, vagy inkább úgy mondom: nem titkos. Tehát könnyen megtudhatja az eredményeket bárki, olyan is, aki rosszra használja. Én semmi jónak nem vagyok elrontója, tökéletesen értem, hogy milyen haszna származna az emberiségnek a gyors regenerálódás képességéből. De csak akkor járulok hozzá a vizsgálatokhoz, ha garanciát kapok, hogy az eredmények zárt körben maradnak.
- De hogyan tudnánk akkor azokat a gyakorlatban felhasználni?
- Tételezzük föl, hogy jutnak valamire. Nem értem, miért szükséges az, hogy a személyem ennek kapcsán előtérbe kerüljön - ránézett William Colsonra, aki egyetértőleg bólintott.
- Rendben. Mit kíván?
- William Colsonnak engedélyezem, hogy rajtam bármilyen vizsgálatot elvégezzen. És senki másnak. És csak és kizárólag az Ő döntése alapján tudhat meg bárki bármit az eredményekből.
Steve McIntyre-nek nem volt jó napja. Legszívesebben kirúgta volna Colsont az illojalitásáért, ehhez képest most pont Ő lett a nélkülözhetetlen tényező. Ügyes fiú ez a David, hogy a fene enné meg. Csakhát túl érdekes, nagyjából bármit megér kutatói szemmel. Úgyhogy nyelt egyet. Nagyot.
- Elfogadom.
- Köszönöm, professzor úr. William, a magáé vagyok, mehetünk - vigyorgott Colsonra David.
- Nana - szólt közbe Danielle - Veletek megyek, hogy el ne felejtsd, kié vagy.
---
- Üljetek le, talán van elég székünk. Mi bemegyünk Daviddel, ti meg látjátok az üvegen keresztül, mit csinálunk. Aztán mindjárt én is jövök, és a monitorokon minden ott lesz. Rendben?
- Persze - válaszolt Cécile, és már húzta is maga alá az egyik széket. A többiek is ugyanezt tették, pont elég ülőalkalmatosság volt.
- Nem szoktak itt ennyien lenni, az látszik - mosolygott Sam.
A doki gyorsan végzett, és már jött is ki. David egy csőben feküdt, és még idekint is érezhető volt valamiféle remegés és zúgás.
- Na, lássuk, mire jó az erőtér. A koponya a legizgalmasabb, azzal kezdünk.
- És ez most melyik, William?
- Ez az MRI. A PET egy másik hasonló teremben lesz majd. De ott is mindent tudtok majd követni.
- Ez való a szerkezet feltérképezésére akkor - mondta Sam.
- Úgy van. Na, kezdhetjük?
- Persze, bocs.
- Semmi baj, elindítom, tíz percig fog pásztázni, nyugodtan kérdezhettek közben. Automata a cucc.
A monitorokon kezdett egy emberi koponya körvonalazódni. Először csak a kontúrjai, aztán egyre részletgazdagabb lett a kép.
- Látjátok?
- Persze, de élőben azért jobb képű - kacsintott Danielle az orvosra. - Mit?
- Ja, igaz. A koponyafalat nézzétek.
- Rendben. William, amatőrök vagyunk. Mit kellene látnunk a koponyafalon?
- Hogy milyen vastag. Minimum kétszerese egy átlagemberének.
- Ahhoz látnunk kellett volna egy átlagembert is.
- Igaz.
- Inkább mondd, márha nem zavar közben. Hamár itt lehetünk, szeretnénk meg is érteni, mi zajlik.
- Oké. Szóval először a keményebb részek rajzolódnak ki, egyre kontúrosabban. Aztán majd a lágyak is, látni fogjuk az agyat is, elég részletesen. A koponyacsontok teljesen eltérnek a szokványostól. nemcsak vastagabbak, de sokkal komplexebbek is. Olyanok, mint egy barokk székesegyház. Boltív boltív hátán.
- Teherbírás? - kérdezte Duncan.
- Pontosan. A csont nem egy lapos és tömör micsoda, hanem nagyon is finoman szerkesztett struktúra. Az építészetben is azért használnak boltíveket, mert azok oldalfelé szétosztják az ív tetejét érő erőbehatást, és megsokszorozzák a teherbíróképességet. A csont valójában csupa boltív. És David olyan mennyiségű és átfedésű boltívvel rendelkezik, hogy az elképesztő. Ezért hasonlítottam barokk katedrálishoz.
- Világos. Mennyivel lehet erősebb a koponyája, mint a miénk?
- Nem tudom. Még az sem biztos, hogy ugyanolyan a kémiai felépítése, mint az átlagos csontszöveté. Némi szerves hálózat, benne kalcium, foszfor, ilyesmi. Egyszerűsítve ez a csont. De a CT-n sokkal fehérebb volt, mint kéne, úgyhogy szerintem más a kristályszerkezet is. Korábban mondtam még Sam-nak, hogy olyan, mintha egy páncélterem lenne David feje. Fenntartom, sőt.
- Képes lenne átütni egy átlagos pisztolygolyó? - kérdezte Sam.
- Fene tudja. Nehéz dolga lenne, az biztos. Talán belefúródna, de az agyig aligha jutna el.
- És az ott mi?
- Micsoda?
- Az ott a koponya közepén - és Sam egy furcsa alakú valamire mutatott - Olyan, mint egy homokóra.
- Kezd kirajzolódni az agy. Bár ilyen része nincs. Várjunk kicsit.
Az agykérget, a kisagyat Danielle is simán felismerte, és azért a többi rész sem volt teljesen ismeretlen. De az a valami ott tényleg látványosan kilógott a szerkezetből. Mintha egy homokóra alakúra szétnyomódott golyó lett volna odabent. Nem véletlen, hogy Sam nyomozói szeme azt szúrta ki azonnal.
- Oké. Elértük a teljes részletgazdagságot. Ennél finomabb szerkezetet már nem fogunk látni.
- És mi az ott?
- Nem tudom. Sosem láttam ilyet.
- Külső behatolás maradványa?
- Nem, Sam, az kizárt. Látnunk kéne valamilyen módon az utat is, ahol bement. És szervesanyagból van, nem fém, vagy valami más ilyesmi.
- Daganat? - kérdezte aggódva Danielle.
- Nem, az sem. Látszik, hogy nagyon finom a szerkezete, talán még cizelláltabb, mint a környező agyszöveté. Pedig az az emberi szervezet Fabergé-tojása, igazi ékszer. A tumorok elnagyoltak, belső struktúrájuk sem nagyon van. Élő és szapora massza, nagyjából. Hát ez pont nem az. Biztos, hogy nem tumor.
- Megnyugodtam - mosolygott felszabadultan Danielle.
- Jó neked. Én viszont erősen nyugtalan lettem. Ilyen valami nincs, ami David fejében található. Legalábbis én még sosem láttam hasonlót sem.
- Talán megtaláltuk a kulcsot David egyediségének megértéséhez - szólalt meg a prof. - Nem tudom miért, de számítottam ilyesmire.
- Rendben. Talán a PET megmutatja, hogyan működik. Steve beleőrülne, ha tudná, miből marad ki.
- Ha nem hazudott volna Davidnek, itt lehetne - mondta Danielle. - Roppant érzékeny az ilyen sunnyogásra, mégha egy klinikaigazgató professzor követi el, akkor is. Sőt, talán attól igazán.
- Hát, ezt elbaltázta. Na, bemegyek Davidért, aztán menjünk át a másik szerkentyűnkhöz.
---
- Ez azért jóval tágasabb - nézett körül Cécile a PET irányítótermében.
- Igen, a vizsgálat jellegéből következik. De erről majd később. Lesz rá időnk. David.
- Igen?
- Egy intravénás injekcióval kezdenénk. Nagyon gyenge radioaktív izotópos anyag van benne. Szükséges a vizsgálathoz. De annyira gyenge, hogy semilyen kárt sem okoz. Még ha terhes lennél, esetleg, de az nem valószínű.
- Legalábbis remélem. Kezdek hozzászokni a különcségemhez, de egy ilyesmit egyelőre nehezen tudnék feldolgozni - mosolygott a dokira a fiú. - Persze, jöjjön csak a szuri.
- Nekem is újdonság lenne. Nem vagyunk még a gyermektervezés fázisában, és ha majd leszünk, akkor is inkább a hagyományos szereposztásban lenne jó - szállt be Danielle is a szívatásba.
- Te egyelőre a bordatöréseddel foglalkozz - kacsintott a lányra David.
William Colson közben beadta az injekciót Davidnek. Bőséggel voltak székek, még kanapé is, mindenki kényelembe helyezte magát.
- Oké, akkor mondom - kezdte a doki. - A dolog lényege, hogy ha valamilyen szerv működik, akkor az anyagokat használ föl, és salakanyagokká alakítja. A beadott izotóp eloszlik a szervezetben, és mikor a sejtek felhasználják, a benti teremben levő kütyü megmutatja, hogy hol történik a testben a felhasználás. Eddig érthető?
- Tökéletesen - mondta a prof és körbenézett. A többiek bólintottak, vagy épp várták a folytatást.
- A szervek maguktól is működnek, de ha valamilyen külső hatás éri őket, reagálnak is. És minél erősebb a hatás, annál erősebb a reakció is. Mi most David agyát fogjuk vizsgálni, és ahhoz, hogy működni lássuk, mindenféle ingereknek fogjuk alávetni. És ezért ilyen tágas az irányítóterem is. Itt szoktak kérdezőcsoportok lenni, pszichológus, nyelvész, bármi ilyesmi. Akik a vizsgált személy különböző agyterületeit aktiválják a kérdéseikkel.
- Világos - mondta Cécile. - Logikus.
- Az MRI vizsgálat nem volt interaktív, ez viszont az lesz. Odabent hallani fogod, David, mikor idekintről szólunk hozzád, és a Te hangodat is kristálytisztán fogjuk idekint venni.
- Az jó, mert már kezdtem az MRI-ben elmagányosodni. Kicsit koporsó jellege volt a csőnek.
- De legalább azt is megtudtuk, hogy nincs klausztrofóbiád. Akinek van, azt csak erős nyugtatókkal tudjuk vizsgálni. Tényleg kicsit koporsós.
- Milyen jellegű kérdésekre készüljek?
- A türelmedet kérem. Ha előre fel tudsz rájuk készülni, akkor máshogy reagálsz, mintha spontán tennéd.
- Remek vallatóeszköz, ha épp nincs rá szükségetek, William, elkérném - vigyorgott Sam a dokira.
- Persze, simán, de elég nagy bőrönd kell majd a hurcolásához - vette a lapot Colson. - Na, és akkor indulásnak ennyi, az anyag eloszlott a szervezetedben, menjünk be, David.
- Oké.
Két percig tán, ha tartott, míg odabent elrendezték a dolgokat. David a csőben volt, Colson ellenőrizte a hangosítást, meg még pár dolgot, amit csak ő értett. Minden tökéletesen működött, a doki kijött, és visszaült az irányítóterem üvege elé.
- Kezdünk, David.
- Mehet - hallották a fiú hangját.
- Idebent magyarázni fogok a többieknek, abból keveset fogsz hallani, ha mégis, ne figyelj rá. Minél jobban tudsz koncentrálni a feladatokra, annál tisztább képet fogunk kapni.
- Rendben.
A monitoron David koponyája látszott egyidejűleg több nézetben. Színes képek, kifejezetten szépek - gyönyörködött bennük Danielle. - Mit jelentenek a színek?
- Jó kérdés. Minél aktívabb egy szövet, annál vörösebb. A kék az inaktív, a tűzvörös a hiperaktív, a kettő között majd látjátok az átmeneteket.
- Köszi.
- David, hunyd le a szemed, és tartsd úgy fél percig.
A monitorok több képén is látszott, amint addig sárga agyterületek elkezdenek halványulni. A doki segítségként párat körül is rajzolt az ujjaival. Az érintőképernyők megőrizték a skiccet.
- Ezeket a részeket figyeljétek majd. David, nyisd ki a szemed, és mozdulatlan fejjel forgasd mindenfelé.
A körülrajzolt részek elkezdtek kivilágosodni, visszanyerték korábbi sárga színüket.
- Ezek az agy látással kapcsolatos területei. Főleg az agykéregben, és annak is egy helyén koncentrálódik a feladat, de látjátok, hogy azért máshol is dolgoznak az idegsejtek, nemcsak a látókéregben. Ezért mondtam, hogy az agy olyan, mint egy Fabergé-tojás. Igen keveset értünk igazából belőle, de az biztos, hogy szuperfinom, és összehangolt szerkezet. David, most suttogni fogok. Ha érted, mondd utánam!
- Oké.
- Körte, alma, doboz, híd, autó, lakás, zokni, metafizika, harmónia, Belzebub, cseresznye, szanszkrit, Winnetou, virágcserép.
David egyenként megismételte, hibátlanul. A képernyőkön most más agyterületek világosodtak ki, volt olyan rész, ami egészen bevörösödött.
- Épp azért suttogunk, és ilyen összevissza, egymáshoz logikailag nem illeszkedő dolgokat, hogy a hallókérget megdolgoztassuk. Korábban volt, hogy Beethoven szimfóniát nyomtunk nagy hangerővel, vagy épp robbanások hangját közvetítettük. De a suttogás a leghatékonyabb. Látjátok, milyen szépen kirajzolódtak az érintett agyterületek.
- De most nemcsak a hallókérget látjuk. David beszél is közben.
- Ismét telitalálat - nézett Danielle-re a doki. - Mivel az alannyal szóban kommunikálunk, ezért aztán a beszélőkérge folyamatosan működik. A következő fázisban épp azt fogjuk körülhatárolni, és aztán a későbbiekben el tudjuk választani egymástól a beszédért és a bármi másért felelős területeket. Ebben a szoftver is segít minket egyébként.
- Oké, értem - Danielle teljesen ráhangolódott a kísérletre, egyszerűen lenyűgözte, hogy látja David agyát miközben az működik. Kész csoda.
- David, most mondd föl az ábécét.
Látszott a monitorokon, ahogy a korábbi vörös területek elkezdenek halványulni. De az átfedés is kiderült, mert nem mindegyik kékült ki teljesen. Nyilván azok a beszédhez tartozók - gondolta Danielle. - De most meg gondolkodik, úgyhogy megint nem csak egy dolgot végez az agy.
- Danielle, ha megunod a régészetet, válts agykutatásra - vigyorgott a lányra Colson. - Pontosan így van, ahogy mondod. És épp ezért az ábécét mondatjuk föl, mert bár igényel némi gondolkodást, de nem sokat. A másik, amit szoktunk, a számok egytől ötvenig. Ezek a tudatos agy legegyszerűbb feladatai. És mondom, a szoftver az adatfeldolgozásnál aztán ki képes szűrni az egymást zavaró momentumokat. Mi most az azonnalos, köztes fázist látjuk, miután végzünk, a gép elvégez egy analízist, és annak a végeredménye egy kristálytiszta kép lesz az egyes agyterületek működéséről.
- Világos. És lenyűgöző.
- Az, valóban. David, most gondolj Danielle-re!
- Kellett nekem megszólalni - mosolygott a lány.
- Amúgyis ez jött volna. Most az érzelmi működést vizsgáljuk. Jól figyelj, Danielle, most mindent megtudsz - kacsintott az orvos a lányra.
- Akarok?
- Hát persze. Nőből vagy, imádod a titkokat. Mármint megtudni.
- Hé, nem engem vizsgálunk.
Az egész csapat nevetett már, jólesett ez a kis évődés a komoly ügyek kellős közepén. A képernyőkön közben teljesen átalakult a kép, minden addig aktív agyterület lekapcsolt, mások viszont vörösen felizzottak.
- Na, hát úgyis látjátok. Az érzelmekért elsősorban nem az agykéreg a felelős, hanem mélyebb, ősibb részek. A legfontosabbat hipotalamusznak hívják, azt látjátok tökéletesen kirajzolódni. És nagyon intenzíven. Szerencséd van, Danielle.
- Látom - mosolygott a lány - Bemehetek megölelni?
- Most ne, bár érthető.
- William.
- Sam?
- Én kezdettől azt a micsodát figyelem. És meg sem rezzent eddig.
- Nekem is feltűnt. Teljesen néma. De még bőséggel vannak fázisok, végigmegyünk rajtuk, aztán kiderül, mire reagál.
- Oké, csak gondoltam szólok, hátha nem tűnt föl.
- De, csendben arra figyelek leginkább.
Egymás után kapta David a feladatokat, a mozgástól az elvont gondolkodásig. Szépen váltakoztak a képernyőkön a mintázatok, csak éppen a Sam által "micsodának" nevezett agyrész nem mutatott semmiféle aktivitást.
- David, lassan végzünk, és a micsoda ott bent nem reagál semmire. Van esetleg ötleted? Mégiscsak a tiéd.
- Van. Gyere be, és hozz magaddal egy szikét.
- Minek?
- Vágj bele majd a jobb mellizmomba vele.
- Ne hülyéskedj.
- Eszem ágában sincs. Sebész vagy, nálam sokkal jobban tudod, hogyan lehet a lehető legkisebb vérzéssel egy jó nagyot vágni.
- És mit vágjak?
- Pár izmot keresztbe. Úgyis begyógyul, nem?
- Igaz. És mire számítasz?
- Nézd, amit eddig teszteltünk, az csupa hétköznapi dolog. Mindenki hall, mozog, beszél, gondolkodik, ebben nincs semmi különös. A regenerációs képességem viszont egyedi. Azt kell bekapcsolnunk, és az talán a néma részt fogja aktiválni.
- Logikus. És miért pont a jobb mellizmod?
- Gyakorlatom van már öncsonkításban. A British Múzeumban egy dárdát döftem ugyanoda. Most viszont egy profi kéz váltja ki az amatőrt. Na, jössz?
- Érzéstelenítés?
- Ha agyi reakciókra vagyunk kíváncsiak, akkor azokat nem akarjuk eltompítani, igaz?
- Rendben. Megfogtál. Megyek.
A prof és Cécile Danielle-t figyelték. Most nem dúlta föl, hogy mindjárt vágnak egy jót Daviden. Láthatóan kezdett hozzászokni a gondolathoz, hogy a fiúja sebezhetetlen. A lány elkapta a tekintetüket és rájuk mosolygott: - Nyugi, végülis fel is daraboltathatná magát.
Közben Colson már bement Davidhez. Nem látták, hogy mit csinál, valószínűleg épp azért állt oda, ahová, hogy megkímélje őket a látványtól. Aztán már jött is ki, sietve.
- Na, nézzük! Csak kicsit vérzik - nézett a lányra - Most mindannyian figyeljünk, Davidnek tökéletesen igaza van: ha valami, akkor ez aktiválni fogja a micsodát.
Mindannyian a monitorokat figyelték. De semmi sem történt. Pár agyterület elkezdett sárgulni, tán a fájdalomért felelősek. De a néma terület néma maradt. Mindannyian csalódottak voltak. De azért türelmesek is. Öt percig nézték a semmit, csak annyi történt, hogy még a fájdalomérző területek is elkezdtek halványodni. A doki felállt, tán támadt valami ötlete. Aztán elszabadultak a dolgok.
- Nézzétek! - kiabált Sam. Az egyik monitoron mintha egy csillagszórót gyújtottak volna meg. De már a többin is ugyanaz a kép jött. A néma terület felizzott, és mint egy szökőkút, kisugárzott az összes többi agyrész felé is. Gyönyörű - nézte Danielle a vörösarany színű csodát. A többiek is megbabonázva tapadtak a képernyőkre, ide-oda kapkodták a fejüket, hogy le ne maradjanak valamiről. A doki is állva maradt, most pont ugyanolyan meglepetés látszott rajta, mint a többieken.
- Mi a franc - hallotta Danielle, amint épp mormogott magában. Hé! - kiabált föl hirtelen - David, le tudsz állni?
- Nem csinálok semmit.
Már a többiek is látták, mi a baj. A képek a monitorokon elkezdtek szétesni. Volt, amelyik már ki is kapcsolt. Fél perc alatt minden képernyő elsötétült. És az addigi csendes, de azért hallható gépzúgás is eltűnt.
- Áramszünet? - kérdezte Cécile, hogy a láthatóan teljesen megzavarodott dokit magához térítse.
- Nem, a világítás tökéletesen működik, látod. Ráadásul van tartalék áramkör is. A PET kapcsolt ki. De odabent is. David - szólt bele a mikrofonba - Gyere ki.
- Megyek. Nagy lett idebenn a csend úgyis.
- Szóval a hangosítás is működik. Nem áramszünet - mondta Sam.
- Na, mit műveltem? - nyitott be David.
- Nem tudom. A PET-nek annyi.
- Hogy érted?
- Nem működik, teljesen elszállt. Soha ilyen nem történt még.
- Meghackelték? - kérdezte Cécile.
- Lehetetlen. Semmiféle külső kapcsolat nincs, teljesen zárt rendszer. Ráadásul mind elektronikailag, mind számítástechnikailag teljesen le van árnyékolva. Annyira védett bámilyen külső behatástól, mint egy atomtengeralattjáró.
- Pedig mégis - szólt halkan Sam. Az egyik oldalsó képernyőre mutatott. Visszatért belé az élet, és épp a Windows töltődött befelé. Aztán gyors ütemben a többi is bekapcsolt, és a számítógépek zúgása is hallható lett.
- Windows, atyaég.
- Hát úgy tűnik, csak az operációs rendszer maradt meg, nem?
- De. Asszem hívom az informatikusainkat. Hátha ők tudnak valamit csinálni.
- Nem hiszem, William. De persze mást úgysem tudsz tenni. Szerintem nézzünk szembe a ténnyel: a David fejében lévő micsoda hackelte meg a teljes rendszert. Nem akarta, hogy tanulmányozzuk.
---
- William, ülj le kérlek. Ne hívd még az informatikusokat - szólalt meg a prof.
- Gallyra ment egy sokmilliós cucc, valamit csak tenni kell, nem?
- Persze. De ne kezdjünk el kapkodni.
- Oké - fújt egyet a doki, de leült. - Mondd, Duncan.
- Nekünk is van a tanszéken pár elég bonyolult cuccunk. Ennyire azért nem, de nyilván hasonló az elvük. Az adatokról minden éjfélkor készül egy biztonsági másolat, és ez a PET-nél is így van, ebben biztos vagyok.
- Igen, valóban.
- Rendben, tehát a korábbi adatok nem vesztek el, mert azok központi adatbázisba kerülnek. Vagy belső hálózaton, vagy úgy, hogy a tároló-lemezeket valahová elteszik.
- Nálunk az utóbbi, sem az MRI sem a PET nem rendelkezik semilyen külső kapcsolattal. Éppen biztonsági okokból.
- Igen, ezt már mondtad korábban, de szükségem volt a megerősítésre. Tehát az eddigi összes kísérletetek, a páciensek adatai megvannak valahol, és azok újra feltölthetők, igaz?
- Igaz.
- Jó. A gépek újraindultak, tehát működőképesek. Tehát nem elektronikai kisülés volt, hanem csak adat-, és programvesztés.
- Oké, ez is valószínű.
- Akkor nem történt semmi helyrehozhatatlan. Majd szépen jönnek az informatikusok, újratelepítik a szoftvereket, és újra működik a PET. Csak éppen a mai adatok tűnnek el belőle. Köztük David vizsgálati eredménye. Aminek a lényegét viszont saját szemünkkel láttuk.
- Lehiggadtam, kösz Duncan. Mit javasolsz?
- Várjunk egy kicsit, és okoskodjunk. Mihelyt szólsz az informatikusoknak, és azok látják, mi történt, tele lesznek kérdésekkel. Meg kell beszélnünk, mi legyen rájuk a válasz. Mert azt aligha mondhatjuk el, hogy David fejében felvillámlott a micsoda, és eltakarította a teljes szoftvert a PET-ből.
- Tehát hazudni fogunk - vigyorgott a profra Sam - Nem pont ezért nem engedtük ide a klinika-igazgatót?
- Igazad is van, meg nem is, Sam. Steve McIntyre önös érdekből hazudott, mi pedig nem ezt tesszük. Davidet nem elméletben, hanem nagyon is gyakorlati módon akarták megölni, és minél később tudják meg, hogy nem sikerült, annál jobb. Kell idő, hogy jobban megértsük, kicsoda David, mert annál hatékonyabban tudjuk megvédeni.
- Elfogadom, oké. Mondd tovább.
- Honnan jönnek az informatikusok?
- Igazából nem a klinika alkalmazottai, hanem a PET-et gyártó cégé. Crimson Technologies a neve, és az összes komoly cuccunk tőlük van. MRI, CT, röntgenek, ultrahang, minden. Állandóan itt van egy emberük, őt hívtam volna.
- Kell majd hívni, de csak ha megbeszéltük, mit mondhatunk neki. Nyilván ő szólni fog a saját cégén belül a főnökének, és ugyanezt teszi Steve-vel is. Steve pedig most nagyon nem szeret minket, nyilván botrányt csinál.
- Esetleg kirúg - mosolygott Colson.
- Esetleg, de nem valószínű. Okos ember, felmerül majd benne, hogy több történt idebent, mint amit elmondunk. Tudja, hogy David különleges, tehát arra is könnyen rájön, hogy épp a különlegesség okozhatta a PET kiakadását. De a PET gyorsan újra üzembe lesz helyezve, Davidből viszont még mindig csak egy van. És ha tanulmányozni akarja, ahhoz rád van szüksége, mert ezt David csak neked engedte meg. Nem lettél kevésbé nélkülözhetetlen. Sőt.
- Igaz.
- Röviden: azt kell mondanunk, hogy már végetért a vizsgálat, mikor lefagyott a rendszer. És hogy a vizsgálatban semmi érdemlegeset nem találtunk. És mindezt mosolyogva kell mondanunk, és mindannyiunknak. Menni fog? - nézett körbe a prof.
- Nekem igen. Davidet meg kell védenünk - mondta Danielle.
- Megteszem - szólt Cécile.
- Mikor a nyomozó hazudik, az egy érdekes szitu. De valóban ez tűnik az egyetlen járható útnak.
- Kösz Sam. William?
- Persze. Engem már korábban meggyőztél.
- David?
- Kösz mindenkinek.
- Oké, akkor ezzel megvolnánk. Még egy dolgunk van. Illetve neked, William.
- Nos?
- Az MRI-ből ki kéne szedned David vizsgálati eredményét. Amin ott van a micsoda.
- Nem probléma. Eleve a saját kódom alatt csináltuk, más nem látja. A kutatásoknál így biztosítjuk a titkosságot. És ki is tudom menteni, vagy törölni, ha kell. És eszerint kell.
- Nem hagyhatunk nyomot. Megtudtuk, amit akartunk. Nem sok, de mindenképpen új és fontos információ. Láttuk a saját szemünkkel, nekünk nem kell erről további bizonyíték.
- Mit tudtunk meg tulajdonképpen? - kérdezte David.
- Majd ezen is végigmegyünk. De nem itt. Nem húzhatjuk a világ végéig a telefonhívást. Átmegyünk hozzám, és majd ott, nyugiban megbeszéljük. Rendben?
- Persze, Duncan.
- No, akkor most már hívhatod az informatikust. Aztán ha végeztél, gyere majd át hozzám. Megvárunk - mosolygott a dokira Duncan.
- Kezdjetek bele nélkülem, majd elmondjátok, hol tartotok. Nem tudom meddig kell itt lennem, nyilván Steve-nél is lesz jelenésem, nem rövid, és nem kellemes.
- Oké. Tiéd a pálya.
---
- Duncan, te vagy a házigazda, de esetleg kezdhetném én? Kérdeznék pár dolgot Davidtől a tegnap estéről.
- Persze, Sam. Végülis azért vagy itt.
- Nem egészen - mosolygott a profra a nyomozó - Valóban azért jöttem eredetileg, de maga az eset nem túl felkavaró. Már a bonyolultsága, mert amúgy elég ocsmány sztori.
- Hát ja.
- David, mondd el légyszíves, mi történt.
- Igazából nem tudom. Bekanyarodtunk a sarkon, ezek pont szembe jöttek, és onnantól lement a függöny.
- Lehetetlen.
- Pedig így történt, semmire sem emlékszem.
- Tudod, mi történt a támadóitokkal?
- Annyit, amennyit Danielle el tudott mondani, míg bele nem kezdtünk a vizsgálatokba. Ők sincsenek túl jó állapotban.
- Hogy pontosak legyünk: ők rosszabb állapotban vannak, mint Danielle. Rólad nem beszélve, mert a doki szerint, és én is így látom: te már makkegészséges vagy. Röviden: hülyére verted őket.
- Aha.
- Tényleg, nem viccelek. Kaptak tőled ütéseket, rúgásokat, erőseket, és sokat. Kommandós nem lett volna erre képes ilyen helyzetben.
- Oké, de azért nem én voltam a támadó fél, azt azért rögzítsük.
- Félreértesz. Fel sem merül, nyilvánvaló, hogy ők támadtak. Mind seggrészeg volt, ezt már tudjuk, és egy baráti kör, tehát nyilván szándékegységben voltak.
- Miben?
- Ez zsaruszöveg. A lényeg, hogy mind ugyanazt akarták: téged megverni. Meg aztán az sem túl valószínű, hogy egy éjszaka andalgó szerelmespár megtámad egy részegen handabandázó csoportot. Szóval a helyzet kristálytiszta, ők támadtak, ti védekeztetek. De roppant hatékonyan, el kell ismerni.
- Szuper. Jó lett volna átélni, hogy kommandós vagyok.
- Mondom: jobb, mint egy kommandós.
- Rendben. De tényleg nem emlékszem semmire, csak arra, hogy egymásba botlunk.
- És az hogy történhetett?
- Mármint?
- Ti Duncantől mentetek hazafelé, az evezősbrigád meg az Angyalszívből hozzád. A kocsma neve - fűzte hozzá, látva, hogy David nem érti - És ez két, egymást nem keresztező útvonal. Elvileg nem találkozhattatok volna össze.
- Világos. Mikor hazaértünk, rájöttünk, hogy üres a hűtő, úgyhogy elindultunk az éjjel-nappali boltba, venni pár szendvicset.
- Hát, a gyorsételek úgy tűnik, tényleg károsak az egészségre - kacsintott rá Sam - Oké, tiszta a dolog. Danielle, akkor mondd el Te, légyszíves.
- Nekünk estek. Próbálták Davidet megütni, de nem sikerült, ő viszont kiosztott nekik pár pofont. Aztán nagy nehezen lefogták, de ahhoz is hárman kellettek. Leteperték, onnantól eldőlt a meccs. A földön ütötték-rúgták, mikor elájult, ráfeküdtem, hogy védjem. Kimerültek, hárman közülük összestek, a maradék meg rájött, hogy már engem rugdos. Ezért abbahagyták. És már jöttek is a rendőrök.
- Nagyon hősiesen viselkedtél, Danielle.
- Köszönöm. De a helyzet az, hogy ha David nem arra koncentrál, hogy engem védjen, akkor nem került volna a földre.
- Ezt nem értem. Nem Davidet támadták?
- Donald nem. Ő engem vett célba.
- Biztos vagy ebben?
- Igen. A többiek szemből támadták Davidet, én mögötte voltam. És Donald mögénk került, és belém rúgott. David akkor fordult hátra, akkor tudták először megütni és lefogni.
- Az aljadék kis szemétláda.
- Az. Örülök, hogy megszabadultam tőle.
- Együtt voltatok?
- Igen, nagyjából egy évig. Pont egy évvel többet, mint kellett volna. Persze, utólag könnyen vagyok okos.
- Rendben. Teljesen egybecseng azzal, amit az esetről gondoltam. Donald szerepe volt igazából kérdőjeles. De már ez is tiszta. Kösz, Duncan, ennyi lett volna.
- Szívesen. Roppant hasznos volt a pár kérdés.
- Merthogy?
- David nem emlékszik a verekedésre. Fel sem merül, hogy hazudna, emlékezetkiesése persze lehetne, de akkor a korábbi időszak boltbamenését is elfelejtette volna. Úgyhogy nem David verekedett. hanem ahogy te elnevezted, Sam: a micsoda. Persze David testét használta, de ő irányított.
- Jogos.
- Na, hát akkor David mindenképp ártatlan, ugye.
- Pont ezt mondtam én is - vigyorgott rájuk a fiú. - Mellesleg nem akarjátok elmondani, mit láttatok a PET-en? Merthogy én nem láttam. Tudjátok, én nem a régész vagyok, hanem a lelet.
- Képzelj el egy aranyvörös szökőkutat, ami nagyjából diónyi méretű, és homokóra alakja van - kacsintott rá Cécile. - Segítettem?
- Aha, teljesen hétköznapi struktúra, sima ügy - kacsintott vissza a fiú. - Gyártási számot nem láttatok rajta? Vagy esetleg made in taiwan-t?
- De hülye vagy - nevetett föl Danielle. - Élő szövet volt, nem mikrochip, az már az MRI-nél kiderült.
- Na, most már ezt is tudom. Mert eddig erről sem mondtatok semmit. Sztrájkba lépek, ha kihagytok a legérdekesebb dolgokból.
- Mondunk mindent, David, de kicsit összesűrűsödtek az események.
- Tudom Duncan, csak műbalhézom. Én is dolgozom föl a történteket. Egy kicsit zavar, hogy egy micsoda a főnököm, aki a koponyámban alszik, aztán ha felébred, arra használ, amire épp jólesik. Nem segíti az önértékelésemet.
- Érthető. De szerintem csak olyan dolgot tesz, amivel téged is véd.
- Reméljük, nem gondolja meg magát.
---
- Figyelek, William.
- Igazából nem tudok semmit, professzor úr.
- Dehát maga végezte a vizsgálatot, hogyhogy nem tud semmit? Ugye nem engedte, hogy a vendégei belenyúljanak a rendszerbe?
- Nem, dehogy.
Valami nem stimmelt. Steve McIntyre robbanékony volt, és némi ordibálást, asztalcsapkodást képzelt Colson, mint a beszélgetés kezdőaktusait. De semmi ilyesmi, csak ül az asztalánál, és mosolyog.
- Elvégeztük a vizsgálatokat, és mikor befejeztük, egyszerűen lefagyott a rendszer.
- Értem. Csakúgy, minden előjel nélkül.
- Igen.
- És talált valami érdekeset, adjunktus úr?
- Semmi különöset. A koponyacsontok vastagabbak a szokásosnál, de ennyi az eltérés a normálistól.
- Értem. Kár, pedig azt hittem, választ kapunk a kivételes regenerálódási képességére is.
- Sajnos, nem kaptunk.
A klinikaigazgató hátradőlt a foteljében.
- Adjunktus úr, maga hazudik.
- Eszem ágában sincs. Tényleg elszállt a rendszer.
- Na, persze, ez igaz. De nem csak úgy magától, ugyebár.
- Hanem mitől? Ha Ön többet tud erről, kérem ossza meg velem. A Crimsonék máris rájöttek a probléma forrására?
- Nem, ők nem. De én igen. És ön is.
Steve McIntyre felállt, és odasétált a szobájában álló színes nyomtatóhoz. Megnyomta, az egy hatalmas, A1 méretű lapot dobott ki magából.
- Nos, adjunktus úr, akkor gondolom azt sem tudja, hogy ez mi.
Colson felé fordította a lapot. Ott rikított rajta David koponyájának képe, a PET leállása előtti másodpercekből.
- Honnan van?
- Nocsak, meg sem lepődik. Tehát látta már. Márpedig ilyet máshol nem láthatott, mint odabent. Ilyen dolog ugyanis nincs az agyban. Mármint normál esetben. Fejezze be a hazudozást, William.
- Rendben. David érdekében kényszerültem erre. Meg kell védenünk, érte pár támadás az utóbbi időben.
- És akár velem szemben is meg kell védenie, ugyebár. Ennyire jóban vannak? Esetleg elfelejtette, hol dolgozik, és ki a főnöke?
- Nem felejtettem el. Csak azt nem értem, hogy került ez önhöz.
- Nemcsak ez. A maga szerencséjére. Mikor innen kimentek, szóltam a Crimson emberének, hogy állítsa folyamatosra az adatmentést, és irányítsa az én számítógépemre. Úgyhogy megvan minden, ami odabent történt.
- Ehhez nem volt joga, professzor úr. A PET működési elveit szabályzat rögzíti, amit az egyetem tudományos tanácsa, és a rektor hagyott jóvá.
- És ha betartottam volna, akkor elveszett volna az évszázad orvosi felfedezése. Valamit valamiért, William. Nekünk eredményeket kell produkálnunk, ha azt akarjuk, hogy legyenek a klinikán soktízmillió fontba kerülő csúcstechnológiás masináink. Hogy kutatnánk nélkülük?
- Ha megszegjük a személyiségi jogokat, az orvosi és kutatói titoktartást, akkor nem vagyunk orvosok többé, professzor úr.
- Tudja William, a PET-et alapítványi támogatásból tudtuk megvásárolni. És aki ilyenbe fektet, annak eredmények kellenek. Vannak magasabb szempontok is, mint pár ember személyiségi jogai, vagy titoktartási mániája.
- Értem professzor úr. Örülök, hogy a saját szájából tudtam meg, hogy Ön eladó. Én viszont nem. Felmondtam. És ha visszaél David eredményeivel, feljelentem. És nem leszek egyedül.
- Tegye, amit jónak lát. Én is azt teszem. Kár magáért, William.
- Ön veszett el, professzor úr, nem én. Viszlát.
---
- Na, hát csak idetaláltam - érkezett meg Colson Duncan Philips irodájába - Itt azért nyugisabb a légkör.
- Mi történt?
- Semmi különös, Duncan. McIntyre mindenről tud, én felmondtam, és a sportorvosi állásommal is ezt teszem. Tele van mindenem pár emberrel. Veletek nincs - mosolygott körbe a doki.
- Atyaég. Mondj el mindent.
Néma csend volt, ennél rosszabb hírekkel aligha érkezhetett volna. Dehát ez van, a tényekkel akkor is szembe kell nézni, ha azok roppant kellemetlenek. Röviden összefoglalta a történteket, aztán kényelembe helyezte magát - Nos, Ti jöttök. Jutottatok valamire?
- Igen, de az per pillanat kevésbé ütős, mint ami veled történt. Illetve hát mindannyiunkkal - mondta Sam. - De legalább megint okosabbak lettünk.
- Merthogy?
- Neked nem tűnt föl, Cécile, hogy milyen jólértesült volt a The Sun firkásza? Honnan tudhatta, hány embert, milyen okból vittek az éjszaka a klinikára, és azok milyen állapotban vannak? Nyilván belső informátortól.
- Tényleg. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de eddig nem jutottam el.
- Szerintem innentől a képlet egyszerű. Van egy magától elszállt, a karriernek mindent alárendelő ember, aki már azt is elfelejtette, mire esküdött annak idején. Nincsenek erkölcsi gátlásai. Jobb, hogy kikerültél onnan, Bill.
- Legalább lesz időm Daviddel foglalkozni - mosolygott Colson. - McIntyre tud valamit, de csak annyit, amennyi a PET-képeken látszik. Önmagában viszont az vajmi kevés. Elég egy kis szenzációhajhászó habveréshez, meg ahhoz, hogy Davidet veszélybe sodorja, de aligha fogja ennyiből megérteni, kicsoda is valójában David. Hiszen még mi sem tudjuk.
- És annak a minek én is a része vagyok - mosolygott rá David - Épp kezdtem hozzászokni, hogy egyedi darab vagyok, erre kiderül, hogy nem én vagyok különleges, hanem egy cucc a fejemben. Ahogy Sam elnevezte: a micsoda.
- Szerintem ennyire nem vagytok elválaszthatóak. A micsoda is te vagy.
- Hát, nekem inkább tűnik egy parazitának, aki csak használ engem.
- Nézőpont kérdése. Te meg használod őt. Ő visz be a játékodba, általa leszel legionárius, és megküzd érted hat idióta, benyomott evezőssel.
- Ez is igaz. Nincs valami ötleted, mégis mi a franc lehet?
- Hát nem mikrochip, az biztos. Még akkor sem, ha láttuk, mire képes egy szuperszámítógéppel szemben. De élő szövet, ezt tudjuk. És az agyad minden területére befolyással van, de legalábbis kapcsolattal rendelkezik. Mikor felvillámlott, látszott, hogy az agy legősibb, mélyen levő területeihez éppúgy kapcsolódik, mint a legfiatalabb, agykérgi részekhez.
- És hogy kerülhetett belém?
- Ilyet betenni szerintem lehetetlen. Filmekben létezik persze agyimplantátum, de valójában ettől évtizedekre vagyunk. Minimum. Először is meg kéne értenünk az agy működését, hogy rá tudjunk kapcsolódni. Nagy vonalakban persze van fogalmunk róla, de mélyebben semmit sem értünk belőle. Szerintem veled együtt növekedett. Hogy belőled keletkezett, vagy csak társutasod, arról dunsztom sincs.
- Ezt nem értem, bocs.
- Amikor azt mondom, belőled keletkezett, akkor arra gondolok, hogy eleve része a genetikai állományodnak. Mikor szüleidnek hála létrejöttél, a legelső pillanatban csak egy megtermékenyített petesejt voltál. Egy sejt, egy genetikai készlettel. Amiben minden benne van David kialakításához. Éppenséggel elférhetett a genetikai kódodban a micsoda is, mert elképzelhetetlen mennyiségű információ tárolására képes egyetlen sejt DNS-e is. Gondolom az tiszta, mi a DNS - kacsintott a fiúra Colson.
- Hát, összeadni, kivonni, osztani, szorozni, meg írni-olvasni épp tudok. Ja, meg azt is, hogy mi a DNS - vette a lapot David. - Értem, tehát lehet, hogy teljesen én vagyok. De azt mondod, van más verzió is.
- Igen. Mikor még nagyon kezdeti stádiumban vagy, épp belekerülhet a pár sejtből álló masszába egy idegen sejt. És az szintén elkezd osztódni, és saját genetikai programja szerint összenő veled.
- Ilyenre egyébként tudsz példát?
- Létezik a folyamat. Nem pont így, de az elve hasonló. Biztos láttál már olyan embert, akinek a szemében vannak eltérő színű foltok. Mondjuk egy barna szemben egy szép kék szigetecske.
- Ilyesmire gondolsz, Bill? - Cécile odament a dokihoz, és a bal szemét megmutatta neki. - Ugyan pont fordítva, mert kék alapon barna, de én vagyok az élő bizonyíték.
- Huhhh, jó napom van. Ilyen közelről, ilyen szempár, és még szemezik is velem - vigyorgott Colson.
- Hülye - nevetett Cécile. - Na, de erre céloztál?
- Pontosan. Szóval ez a valami úgy keletkezik, hogy az osztódó sejtek egyikében keletkezik egy változás a genetikai kódban. Mutációnak hívjuk az ilyesmit. És ahogy a sejt továbbosztódik, már ezt a változást viszi tovább. És minél korábbi fázisban történik a dolog, annál több ilyen, megváltozott sejt lesz a szervezetben. Szóval különböző genetikai kódú sejtek is szépen megférnek egymás mellett, és együtt alakítják ki az embert. Ezért mondtam David, hogy akármelyik is az igaz, de a micsoda nem válik el olyan élesen tőled. Egyek vagytok valójában.
- Oké. Egyszerűsítem: mikor még embrió voltam, annak is minike, belém jöhetett egy idegen sejt, ami azért hasonló az enyéimhez, és kialakította a micsodát. Így valahogy?
- Igen.
- Aha, mert ez megmagyarázná, hogy lehetnek az időtlenek időtlenek. Egy sejt az egész trükk, ami embrióról embrióra megy. Ez a halhatatlanságuk záloga.
- Na, hát eddig már Steve McIntyre aligha fog eljutni - mosolygott a fiúra Colson. - Remek következtetés. Szerintem beletrafáltál.
---
- Oké, biztos értenem kéne, de nem laboros vagyok, hanem nyomozó. Nem foglalkozom genetikával, csak használom a laboreredményeket emberek azonosításánál. Mitől időtlen akkor az időtlen?
- Na, ezt nem értem, Sam.
- Oké, kérdezem máshogy. Mi mitől nem vagyunk időtlenek? Az ősükapám génjei itt vannak bennem, ez nem egy nagy újdonság.
- Világos. Igen, benned vannak, de nem vagy azonos vele. A génjeid, vagyis a kód, amiből Sam Mitchell felépítésre került fele részben jött apai, felerészben anyai ágról. Tehát te apáddal csak félig vagy azonos. Ő az ő apjával, és így visszafelé. Tehát az ősükapád és közted valójában már csak nagyon kicsi a hasonlóság. Alig több, mint bárki más ősükapjával. A sejt viszont, ami David részeként felépítette a micsodát, nem változik. Ugyanolyan, mint tízezer éve.
- Aha. Pedig már kezdtem magam és is különlegesnek érezni - vigyorgott a nyomozó.
- Nyugi, az vagy. Éppen emiatt az állandó újrakeveredés miatt. Hogy apád melyik felét kapod meg, és ahhoz az anyai ágról mi érkezik még, az minden esetben más és más. Így aztán nincs két ugyanolyan ember. Tehát különleges vagy. De egyedi mindenképp - vigyorgott vissza Colson.
- Na, most már tökéletesen értem. Van egy sejt, fene tudja mióta, belemászik egy embrióba, ott elkezd működni, részévé válik az embernek, akibe belekerül. Ad neki különleges tulajdonságokat, mint azt Daviden látjuk. De mi van akkor, mikor David meghal? Már bocs, David - mosolygott a fiúra.
- Ugyan, ha Te nem kérdezed meg, megkérdezem én. Végülis engem is érint valamelyest, nemde - kacsintott rá David.
- Gondolom, része a genetikai kódjának, hogy ilyenkor mit csinál. Talán olyan, mint egy őssejt. Vagyishát inkább képes őssejtté visszaalakulni, ha a társutas ember meghal. És egy sejt roppant kicsi valami. Ha elég ellenálló, elvan jó ideig, halad a széllel, terjed cseppekben, mint egy baktérium. Az sem más, mint egy sejt. Aztán ha talál olyan nőt, akiben épp megfogant egy élet, akkor belemászik.
- És mi van, ha nem talál?
- Mindenképp talál. Hétmilliárd ember van a földön, tehát szaporodunk rendesen a kezdetektől. Puszta idő és kitartás kérdése a sejt részéről az egész. És mondom, simán lehet olyan ellenálló, hogy túlél akár éveket is, miközben vándorol. Vannak olyan baktériumok, vagy gombaspórák, amik elképzelhetetlenül szélsőséges viszonyok között is remekül elvannak. Hát egy ilyen szupersejt aligha gyengébb náluk.
- Álljunk meg egy pillanatra. Van egy kérdésem - szólt közbe Cécile.
- Igen?
- Számomra ebből az következik, hogy abban semmi tudatosság nincs a szupersejt részéről, hogy milyen embrióba költözik. Jól értem?
- Jól. Tudat, jelen ismereteink szerint, idegrendszer nélkül nem létezik. Márpedig egy sejtben nem lehet idegrendszer. Azt ki kell alakítani, mikor már növekedésnek indul. Azt láttuk épp a PET-képeken. Tehát a véletlen határozza meg, hogy az előző test után kié lesz a következő.
- Bill, ez fontos. Mielőtt bekerültél volna a csapatba, sok beszélgetést folytattunk. Amit tudtunk, már elmondtunk neked. De persze nem mindent, idő sem volt rá, meg van, ami egyszerűen nem jutott eszünkbe. De most egy dolog beugrott.
- Figyelek.
- Azon gondolkodtunk, hogy miért pazarolna egy időtlen arra energiát, hogy mondjuk egy legionárius, vagy egy filozófushallgató legyen a teste. Ehnaton fáraóban sokkal hatásosabban lehet formálni a történelmet, vagy akár Augustusként. De ezek szerint Ehnaton volt az egyik véletlen, és hétköznapi emberek valójában a hordozói a szupersejtnek.
- Igen, így gondolom. Ez a logikus.
- Szóval az időtlenek átlagos emberek voltak.
- Igen, de ha belegondolsz, szinte mindegy, milyen alapra hullik a szupermag, nem? Davidben is megmutatta már, mire képes. A tigris akkor is tigris, ha síkon, dombon, vagy hegyen áll.
- Igaz. És vajon miért van négy belőlük? Illetve hát volt, mert valószínűleg hármat már kiiktattak.
- No, erre aztán végképp nincs válaszom. Ez már inkább filozófia, vagy régészet, mint orvostudomány.
- Igen, de kérdezem másképp. Bocs, csak hangosan gondolkodom, lehet, hogy kicsit zavaros.
- Nyugi, ráérek, nem leszek ügyeletben az éjszaka - kacsintott Cécile-re a doki.
- Naja. Szóval a kérdés akkor, javított kiadásban. Egy szupersejt van, és az alakult négy különböző feladatra, vagy négy különböző van eredetileg is?
- Alaposan megfontolva és végigrágva az összes elképzelhető lehetőséget arra jutottam, hogy halvány lila dunsztom nincs - nevetett Bill. - Cécile, kösz a bizalmat, de nem mindentudó vagyok, hanem csak egy állástalan orvos. Illetve még az sem, mert az üzemorvosi állásomat megtartom. Az egyetemistákat bírom, csak a profokból, meg a sportolókból lett elegem. Najó, a profokból sem mindegyikből - mosolygott Duncanre, látva, hogy az szúrósan ránéz. - Na, szóval összevissza beszélek már, lényeg a lényeg: nem tudom. Lehet egy szupersejt is, de lehet négy is. Vagy akármennyi. Szerintem ezt majd kiderül, ha rájövünk, honnan származik.
- Honnan származik?
- Hát ez volna a legizgalmasabb kérdés, nem? - kacsintott Cécile-re Colson.
---
- Jó, mondjam ki én? - nézett végig a többieken David. Láthatóan mindannyiuknak ugyanaz jutott az eszükbe. Olyan csönd volt, hogy nem egy légy szárnyának rezgését, de akár egy hangya lépéseit is hallani lehetett volna. És Danielle kivételével mindenki kínosan kerülte a tekintetét. Hálás volt ezért a lánynak - Arra célzol, Bill, hogy földönkívüli eredetű a micsoda?
- Hát, pár dolgot megmagyarázna - mentette meg a választól Sam a dokit.
- Persze, de ha valamit nem értünk, mindig ráfogjuk, hogy földönkívüli. Aztán találunk végül más értelmes magyarázatot.
- Mondanál egyet, David?
- Nem, nem tudok mondani. De a tudomány története tele volt olyan dolgokkal, amiket eleinte nem tudtak megmagyarázni, aztán, akár évezredekkel később meg simán.
- Naja, neked van időd évezredeket várni, de nekünk nincs - mosolygott Sam Davidre. - Márpedig érteni szeretnénk, mi történik, és ez elég kézenfekvőnek tűnik.
- És mint látszik, rögtön burkot is húzott körém. Ne hülyéskedjetek már, David vagyok, ugyanaz, aki tegnap voltam, vagy akár öt perce. Nem lettem idegen.
- Nekem mindegy, ki vagy - állt föl Danielle. Odament a fiúhoz, megcsókolta és átölelte.
- Köszönöm, kedves.
- Én is odamenjek, és megöleljelek? - kérdezte Bill - Nyugi, szerintem mindenki csak szokja a gondolatot. Én biztosan nem tekintelek ettől másnak, csak fura érzés, ha a mesék valóra válnak. Téged is megviselt, mikor egy római légiós testében ébredtél, nem? Pedig elvileg az neked nem egy nagy durranás.
- Bill, Te vagy köztünk a leginkább otthon a reáltudományokban. Szerinted a micsoda tényleg földönkívüli?
- Hát, ha a micsoda nem is, de a szupersejt eredetére ez lenne a legjobb magyarázat.
- Merthogy?
- Merthogy minden más erősen kilógna az élet kialakulásának logikájából. Az ember a bolygónk legértelmesebb faja, és ha nincs azon a technológiai szinten, hogy egy ilyen szupersejtet létrehozzon, akkor azt csak más hozhatta létre. De kik? A csimpánzok, a gorillák, vagy a delfinek?
- És ha eleve itt volt?
- Akkor ugyanaz marad a kérdés: hogy került ide, nem? Persze, lehet, hogy évmilliókig, vagy épp milliárdokig elvolt magában, és megvárta, amíg alakulnak a dolgok a Földön. Egy mindent túlélni képes valaminek végülis tökmindegy, hogy pár évig, vagy évezredig, vagy bármeddig vár. De valahogy annak is ide kellett kerülnie.
- Figyelj David - szólalt meg Cécile. - Én nem azért hallgattam el, amiért Bill. Csak épp nagyon érzékeny ponton talált el a földönkívüliség gondolata. És szerintem ugyanez a helyzet Duncannel. Tudod, a régészetben is rendszeresen felmerül az emberi történelem külső befolyásolásának ötlete. Találtunk leletként sokfelé mindenféle rajzokat, mivel a médiában is sokszor lejöttek, valószínűleg te is láttál már ilyeneket. Csészealj, szakállas, vagy épp gülüszemű, simafejű idegenek adnak át dolgokat bennszülötteknek.
- Igen, láttam ilyet.
- De a régészet szeretne tudományos magyarázatokat találni a társadalom fejlődésére. És szerintem az ősközösségtől szépen végigkövethető, hogyan jutottunk el a mai modern civilizációig. Nem kellett ehhez külső befolyás, értjük az okokat és okozatokat.
- Legalábbis megmagyarázni meg tudjuk - finomította Cécile mondatait Duncan. - Van azért pár dolog, ami nyitott kérdés maradt. Amiket történelmi ugrásoknak hívunk.
- Persze Duncan, de ott is inkább az a valószínű, hogy földi törvényszerűségek érvényesültek, csak még nem találtuk meg az azt alátámasztó leleteket.
- Így van. De jelenleg a tény az, hogy nincsenek ilyen bizonyítékaink több esetben.
- Na, ez izgalmas. Mire gondolsz Duncan?
- Mármint mondjak ilyen példát, David?
- Ja, hálás lennék érte. Mégiscsak más érzés lenne, hogy nem csak egyedül én vagyok ufógyanús.
- Oké. Az egyik, és a legcikisebb, a neandervölgyi és cro-magnoni ember párhuzamos kialakulása. Ha az emberszabású majmokat megnézed, látod, hogy azokból a neandervölgyi sokkal inkább fejlődhetett ki természetes fejlődéssel, mint a cro-magnoni. De mi mind az utóbbiak vagyunk, a neandervölgyiek meg kihaltak. Egyszerűen hiányzik néhány előzmény a mi embertípusunkhoz. Kimaradt pár láncszem, túl korán, túl hirtelen kerültünk elő. Pár tízezer évvel később megmagyarázható lenne, de így nagyon necces.
- Értem. Mi a másik?
- Valójában elég sok van, de csak a legközismertebb, a régészek között is legvitatottabb dolgokat mondom. A mezőgazdaság a másik ilyen. Őseink kóborolnak, eszik, amit találnak, vagy épp levadásznak. Aztán egyszer csak mindenfelé ugyanarra a következtetésre jutnak: megállunk, vetünk, öntözünk, aratunk, és ehhez meg is csinálják a szerszámokat, a naptárat, hogy tudják mikor mit kell csinálni. Itt sem az a probléma, hogy ne juthatna el magától egy nomád társadalom a letelepedéshez, és az ahhoz szükséges feltételek megteremtéséhez. De az, hogy egyszerre mindenütt ugyanarra a technológiai szintre ugranak, és nincsenek béna kísérletezések, hanem mintha pontosan tudnák, mi hogy működik, na ez nem okés.
- Szóval ezek vitatott kérdések a régészek között is.
- Igen, de nem verjük nagydobra. Szakmán belüli viták többnyire, mert nem akarunk tápot adni az áltudományos félremagyarázásoknak. És Cécile pont erre célzott. Valamirevaló régész egész életében az ufó-, meg mindenféle hívők néphülyítő meséit cáfolja. Erre most itt ül a Sorbonne és a Cambridge régészprofesszora, és kénytelen abba belegondolni, hogy mi van, ha mégis az van, amit magunk cáfolunk egy életen át. Hát, ez nem könnyű most nekünk. De mindjárt magunkhoz térünk, és beszállunk a gondolkodásba, csak épp az életműveink omlanak össze úgyanúgy, ahogy a te identitástudatod. Sorstársak lettünk.
- Világos.
- Nekem viszont bejön a gondolat - szólalt meg Sam. - Tudjátok, a bűnügyek nyomozása során van néhány aranyszabály. Az egyik az, hogy ha van egyszerű ok, akkor azt vizsgáld meg először. Márpedig ha végigmegyek azokon a dolgokon, amik veled történtek az elmúlt napokban, és ahogy Te reagáltál ezekre, akkor a legkézenfekvőbb dolognak bizony az tűnik, hogy nem emberiek a képességeid. Innentől meg aztán természetfölöttinek, vagy földönkívülinek nevezni azokat, már szinte mindegy. Időutazás, szuper regenerációs képesség, acélcsontok, egy csúcstechnológiás számítógép-rendszer sima lenullázása, meg a többi. Nyilvánvalóan nem emberi képességek. A legjobb magyarázat egyelőre a földönkívüli eredet. Ha lesz jobb, kézenfekvőbb, akkor azt fogom elfogadni. De nincs.
- Na, azt hiszem, most tartanunk kell egy cigiszünetet. Sétálunk egyet Danielle-lel, aztán visszajövünk. Jössz, kicsim?
- Persze.
- Ha evezőst látsz, ne támadd meg - vigyorgott Sam Davidre.
- Majdnem mind a kórházban fekszik, tiszta odakint a levegő - mosolygott a doki.
---
- Nekem nem kell semmit mondanod. Pár nap után biztos hülyén hangzik, ha azt mondom: jóban, rosszban veled vagyok.
- Nem Danielle, nem hangzik hülyén. Gyönyörűen hangzik. És pár ilyen nap után meg különösen. De egyébként tényleg akarok neked valamit mondani. De egyelőre csak neked.
- Itt vagyok.
- Tudom, vagyis inkább érzem. És ez sokkal jobb - mosolygott a lányra a fiú. - Na, de cigizni jöttünk ki, legalábbis ez volt az ürügy. Bár inkább csak veled akartam lenni. És csak veled.
- Na, ne olvassz le teljesen. Mondd, ha hazamegyünk majd, úgyis kettesben leszünk egész éjszaka.
- Oké. Szóval az a helyzet, hogy engem azért nem lepett meg teljesen Bill ötlete.
- Tudom. Beszélgettünk ilyesmikről eleget, mikor még csak barátok voltunk. Persze elméletben, nem arról, hogy mi van, ha Te vagy földönkívüli.
- Nem is vagyok. Illetve csak félig. A micsoda az, nem én.
- De a micsoda is a részed.
- Na, már Te is kezded.
- Mert igaz.
- Rendben. Emlékszel rá, mikor arról beszélgettünk, mi lenne, ha egy szigeten lennénk és a környező szigeteken meg csupa nálunk civilizálatlanabb törzs élne?
- Naná. Nekem is ugyanez ugrott be.
- Mert pont illik a helyzetünkre. Persze fordítva, mint a példánkban. Itt most mi vagyunk a civilizálatlan törzs. Akiket a nálunk fejlettebbek békében hagynak, mert ők már túlléptek a háborúk, a gyilkolászások, meg az agresszió korszakán. De azt is tudják, hogy nekünk ezt mind meg kell élni, hogy eljuthassunk az Ő szintjükre. Mert csak akkor adhatnak hírt magukról, ha az már nem jelent számukra fenyegetést.
- Igen, de azért mi is küldtünk a szigetünkről mindenféle dolgokat hozzájuk. Embereket, tárgyakat, üzeneteket, hogy minél könnyebben jussanak el a mi szintünkre.
- Így van. De mindezt bújtatottan tettük. És csak mértékkel, mert ha csak külső hatásra képesek a mi szintünkre jutni, akkor egy másik, ellentétes hatás azt megsemmisítheti. És mikor még Cécile az időtlenekről először beszélt, már akkor ez jutott eszembe. Pont az a dolguk, hogy segítsék átélni az emberiségnek a Jót, a Rosszat, az Igazat és a Hamisat. És persze úgy, hogy azt mindenkinek a saját bőrén kelljen megtapasztalnia. Mert ezt az árat a tudásért meg kell fizetni, vagy nem lesz tartós a hatás.
- Azért egy világháború iszonyú ár.
- Az. De igazából csak az ilyen kataklizmákból képes hosszú távra is tanulságokat levonni az ember. Bólogat, ha mondanak neki valamit, de csak akkor hiszi el igazán, ha átéli.
- Kegyetlen tanítás.
- Kétségkívül. De épp ezért maradandó. És nyilván azok, akik kiküldik ezeket a hírnököket, önös érdekből teszik. Így tudják garantálni a saját biztonságukat. És csak így. Vagy persze úgy, hogy minden más törzset kiirtanak, mint kockázati tényezőt. De nem ezt teszik, mert ők már civilizáltak.
- A szupersejt a hírnök.
- Úgy van. Benne van minden információ, aminek mindig az a része aktiválódik, ami a mi bolygónk civilizálódásához épp szükséges, mert néhány kulcsponton azért be kell avatkozni. Ilyenek lehettek azok, amiket Duncan mondott.
- De akkor nyilván nemcsak egy szupersejt van.
- Szerintem sem. Illetve az lehet, hogy a Földön csak egy. De akik elküldték, nyilván nem csak minket tekintenek potenciális veszélynek, hanem az egész univerzumot. Tehát postáztak a világűrbe jópár milliárdnyi szupersejtet, hogy mindenhová eljusson.
- Hát, biztos olcsóbb, mint űrhajókat küldeni, legénységgel, felszereléssel, miegymással.
- Bizony. Na, per pillanat nem tudom, hogy ez mire jó, segít-e nekünk egyáltalán rájönni, hogy mi is volna most a feladatom. De nem bírtam magamban tartani. Ennyi okos ember között nem akarok félgondolatokon rágódni. Majd ha megérik, akkor persze igen.
- Barátként is bármiről beszélgethettünk, és bármennyit, emlékszel, ugye? Hát most meg méginkább.
- Köszönöm kicsim.
- Én is, hogy vagy.
---
- Engedjük haza az ifjúságot! - mondta Cécile, míg David és Danielle odakint cigiztek. - Elég kemény huszonnégy órájuk volt.
- Igazad van - bólintott a prof. - Danielle-nek bordatörése van, és bár vitézül viseli, de azért néha láttam, hogy felszisszen.
- David meg nemrég még kómában volt - csatlakozott Colson. - Rendben, hogy teljesen helyrejött, de azért még egy olyan különleges micsodát is kimerít egy teljes emberi test rendbehozatala. Legalábbis igen valószínű. Energiát, anyagot ő sem tud a semmiből leakasztani, úgyhogy a fiúnak igencsak járna egy nagy pihenő.
- Én hazakísérem őket. Tisztes távolból, hogy ne lássanak.
- Tartasz valamitől, Sam?
- Nem hiszem, hogy bármi történne, de jobb a biztonság. Meg van egy furcsa érzésem. Nem hiszem, hogy egy ilyen éjszakai eset után bárki újra rájuk támadna. Nyilván már mindenki tud a dologról, és ha a személyeket nem is ismerik, de látják a folyamatos és erős rendőri jelenlétet. Nem a legjobb alkalom bármi komolyabbra. De valami azt súgja, hogy ezt kell tennem.
- Az ösztön, mi?
- Így van, Bill. Mondtam neked: hallgatok rá, mert be szokott jönni.
- Vigyázz rájuk, Sam.
- Ez a szándékom, Duncan.
---
Titus Sura reményei, hogy Ceasar megváltoztatja a döntését, mostanra szertefoszlottak. A Rajna melletti táborokba megérkeztek a galliai légiók, átvenni a három megszüntetett őrhelyeit. Cornuta legatus vezetésével összegyűjtötték mindenünnen a megmaradt katonákat, létrehozták a két cohorsot, amit Augustus parancsba adott, és nekivágtak a hosszú útnak Szíria és Egyiptom felé.
- Vajon örökre így marad? - kérdezte Marcellus Maxentiust.
- Micsoda?
- Soha nem léphetünk többé Itáliába? Salernumi vagyok, ott van a családom.
- Nocsak. Feleség, gyerekek? Erről eddig nem mondtál semmit.
- Nem, a szüleim, a bátyám és a húgom. Kereskedők, én vagyok csak a fekete bárány, aki katonának állt. Nem nekem való a halárusítás.
- Csak nem görögök vagytok?
- De, eredetileg igen. Mármint az ősapáink. De már csak a foglalkozásukat űzzük, mindannyian megkaptuk a római polgárjogot. És azt szerencsére Ceasar sem vette el tőlem.
- És tudsz is görögül?
- Igen. Miért kérded?
- Mert legalább nem fogsz unatkozni. Az én cohorsomat szétosztják pár határmenti helyőrségbe Szíriában. Nézhetjük a tevéket, meg a sivatagot. A Te cohorsod viszont Alexandriába megy, tudtommal. Azt mondják, akik voltak már ott, hogy ugyanolyan hatalmas és pezsgő város, mint maga Róma. És mindenki beszél görögül.
- Egyiptomban görögül?
- Persze. Azt hitted, Cleopatra egyiptomi volt?
- Mi más lett volna?
- Görög. Nagy Sándor egyik alvezérének, Ptolemaios-nak a leszármazottja. Évszázadokig makedón uralom alatt állt Egyiptom. Persze most már nem. Most már mi vagyunk ott is az urak.
- Vicces, hogy görög létemre erről semmit sem tudtam.
- Hát, lesz mit bepótolnod. És a lehetőséged is meglesz.
- Na, újabb tanítás? - mosolygott centurio-társára Titus Sura. Rengeteget tanult az út során Marcellustól, és nemcsak katonai dolgokat. Összebarátkoztak, kezdett idősebb fivéreként tekinteni rá.
- Az - mosolygott vissza Maxentius. - Bár nem én fogom elvégezni. Arról sem tudtál, hogy mi van Alexandriában?
- A világítótorony. Az egyik világcsoda.
- Na látod, csak tudsz valamit. De van ott fontosabb is.
- Micsoda?
- A könyvtár. A világ legnagyobb iratgyűjteménye. Mindent, amit csak a világról tudni lehet, ott lemásolnak görög nyelvre, és elraktározzák. Irigyellek, hogy Te megnézheted. Sőt, ha ott leszel folyamatosan, márpedig ott leszel, annyit olvashatsz, amennyit csak jólesik. Mert még görögül is tudsz. Szeretnek téged az istenek.
- És mit olvassak?
- Mindent. Évezredes feliratok, agyag-, és kőtáblák másolatai is ott vannak. Rajtad múlik, mennyit akarsz megtudni az őseinkről. Még Salernumról is találsz sokmindent. Talán még a családodról is. Tényleg ott van minden, ami az emberrel történt, mióta megtanult írni.
- Hát, nem vagyok egy tudományos elme. De biztos találok valami érdekeset.
- Nem lesz más dolgod. Teljes a nyugalom Egyiptomban, a cohorsod legföljebb piaci tyúktolvajok ellen lesz bevetve. Hajkurászd az egyiptomi lányokat, és olvass, amennyit csak tudsz. Nem tudjuk, hová visz minket az élet, hasznodra lehet.
- Rendben, Marcellus. Hallgatok rád. Eddig is mindig megérte.
- Örülök, hogy így látod.
---
- Nem tudtál aludni, Duncan?
- Ahogy Te sem, Sam. Láttam, hogy már fönt vagy, úgyhogy bejöttem.
- Jól tetted. Kerestelek volna amúgyis. Cécile?
- Még alszik. Rá is ráfér.
- Szerencsés vagy.
- Tudom, remek csaj.
- Okos, és persze gyönyörű. El ne veszítsd - kacsintott a profra a nyomozó.
- Hát, ne hódítsd el - nevetett föl Philips.
- Nem tudnám. Úgy néz rád, hogy attól én is elolvadok.
- Tudod, néha arra gondolok, hogy feleségül kéne vennem. Dehát a Sorbonne meg Cambridge azért nem kőhajításnyira van egymástól.
- Ugyanmár.
- Gondolod, hogy ez csak kifogás?
- Az hát.
- Sejtettem. Csak attól félek, hogyha elveszem, elromlik valami. Mindketten szabad madarak vagyunk.
- A sasok is, aztán mégis valahogy csak tele lesz a fészek. Na, dehát persze a Te dolgod.
- Azért kösz. Elgondolkodom rajta, ha ezzel az egésszel valahogy zöldágra vergődünk. Addig úgyis nálam lesz, nem sürget az idő.
- Na, akkor a tárgyra, hogy zöldágra vergődjünk. Nemrég kaptam postát a Yardtól. Mutatnék neked valamit.
- Belenézhetek egy rendőrségi iratba?
- Akár, de ez még nem az. Ha már együtt nyomozunk úgyis, jobb, ha mindenről tudsz. De ez még csak egy újságcikk a Los Angeles Times-ból. Olvasd el figyelmesen.
- Oké.
"Brutális gyilkosság áldozata lett a programozó
Több világsikerű számítógépes játék vezető programozóját találták holtan Los Angeles-i tengerparti villájában. Információink szerint a brit állampolgárságú áldozat már több napja feküdt háza halljában, mire a bejáró takarítónője rátalált. Még mindig sokkos állapotban van, a gyilkosságot ugyanis brutális kegyetlenséggel követték el. Az áldozat fejét teljesen szétroncsolták a sérülések, amelyeket valamilyen éles és hegyes fegyverrel okoztak, mely jóval meghaladja egy kés méretét. Az FBI átvette az ügyet a városi rendőrségtől és bevonták a nyomozásba a Scotland Yardot, tekintettel az áldozat állampolgárságára."
- Kemény ügy. De miért gondolod, hogy bármi eszembe jut ezzel kapcsolatban?
- Mi volt annak a játéknak a neve, amivel David bütykölt, mikor bekerült a légiós testébe?
- Total War. Én is játszottam már vele, ha nem is sokat.
- No, hát itt kezdődik a sztori. A cikkben írt világsikerű játékok ugyanis a Total War sorozatot jelentik. A halott volt a vezető programozója.
- Úristen.
- Bizony. És mutatok neked fényképeket a boncolásáról. Nézd csak meg, aztán mondd, mi jut eszedbe.
- Szerencsétlent szétmarcangolták.
- Szét. De nézd meg a koponyafalon a sérüléseket. Nem ismerős az alakjuk valahonnan?
- Lehetetlen.
- Nem az. Látom, rájöttél. Ezek egy dárda nyomai. Vagy tucatnyiszor vágták a fejébe, nem bízták a véletlenre.
- Négyágú csillag alakú bemeneti nyílások. Mint egy germán dárda. Vagy egy egyiptomi.
- Nyertél.
- Oké. Arra gondolsz, hogy a kairói dárda volt a fegyver? Lehetett azért más is, hasonló alakkal.
- Hát, túl sok ilyen keresztmetszetű holmi nincs forgalomban. De akár hajlandó lennék másra gondolni, ha emberünk nem épp annak a játéknak lenne a vezető programozója, ami Davidet bevitte a múltba.
- Atyaég. És most?
- Jeleztem már az amerikai kollégáknak, hogy az eset összefügghet a múltkori kairói gyilkossággal. Ott találkozunk velük.
- Kairóban?
- Kairóban.
- Találkozunk?
- Tízkor indulok egy munkatársammal. Aki akar, velem jöhet. - kacsintott a profra Mitchell.
- Mind megyünk.
- Gondoltam. Hét jegyet foglaltam.
Remélem meg tudom állni, hogy ne olvassam el, mert a könyvből akarom korlát nélkül élvezni a történést!:))
VálaszTörlésRemélem nem tudod megállni :D
TörlésGratulálok Gábor!
TörlésNagyon jó én alig várom a továbbit,így nehéz kivárni a könnyvet 😊Nagyon jó és egyre nóbb ❤ Köszönöm, hogy olvashatom !!
Gratulálok ❤ Nagyon jó és így nehéz kivárni a könnyved !! Köszönöm, hogy olvashatom ❤😊
TörlésÉn köszönöm, hogy olvasod. Nektek írtam :)
TörlésGábor gratulálok! Egyre izgalmasabb a könyved! Most tényleg nem tudtam abbahagyni az olvasást.
VálaszTörlésItt már kezdtem belejönni a regényírásba :D
TörlésMegint hamar vége lett. Köszönöm.
VálaszTörlésÉn köszönöm. Szombaton jön a folytatás ;)
TörlésSajnos, nem jött... :(
TörlésCsütörtökön jött, előbb két nappal, ez volt a meglepetés. Fönn van már azóta egbyen az első kétszáz oldal, az a legfölső írás a blogon ;)
TörlésKöszönöm!
TörlésIgazan feltehetnel meg egy reszt Gabor . Meg szerencse azert, h mar megrendeltem a konyvet. Klassz nagyon
VálaszTörlés:D Köszönöm :)
TörlésKÖSZÖNÖM NAGYON JÓ CSAK HAMAR VÉGE LETT, PUZI,
VálaszTörlésHát, maradjon valami izgalom jövő szombatra is ;)
TörlésHú hát nagyon lekötött ez tény és való!Gratulálok Gábor!Alig várom,hogy kezemben tartsam a regényedet!☺
VálaszTörlésDolgozom az ügyön, karácsony előtt érkezik, azon vagyok, hogy mihamarabb ;)
TörlésEz egyre jobb !!!!
VálaszTörlésMondtam, hogy élveztem írni :D Köszönöm ;)
TörlésElment mindenki itthonról!Elkezdtem olvasni,és olvasnám még de elfogyott a heti limit!Sajnálom,mert egyre jobb, izgalmasabb,abbahagyhatatlan lenne,ha nem szabtál volna korlátokat!!AKAROM EZT A KÖNYVET,DE TÜRELMESEN KIVÁROM,ANNÁL NAGYOBB LESZ AZ ÖRÖMÖM,HA MEG LESZ! Köszönöm az élményt!!👍💓
TörlésSzívesen, én meg a dícsérő szavakat :D
Törlés