2014. november 5., szerda

Orbán: "Béke van, ne meneteljünk."

A Felcsúti Bandita rendelkezik mindazon információkkal, amelyek alapján eldöntheti: szükséges-e hatalma megvédéséhez a tömegtámogatás fölmutatása, a Békemenet aduászának előrántása. És úgy döntött, hogy nem, és sajnos igaza van.




A legszomorúbb az egészben az, hogy mégcsak tömeges titkosszolgálati adatgyűjtésre sincs szükség ahhoz, hogy tudjuk: jól döntött. Elég megnézni a nettüntetések Szervezőinek november 17-i tüntetési meghívóját, és látjuk: a jelentkezések leálltak, új tartalom nem található, a mindenféle aktivitások is töredékükre estek. Ráadásul a 33 ezer jelentkező döntő többsége még a pénteki "örömünnep" előtt jelentkezett, az emberi lustaság meg márcsak olyan, hogy nem vonják vissza az egyszer már leadott bejelentkezést, mert minek. Nem lesz netadó pár hónapig, aztán majd Dajcstompi nemzetikonzultál egyet, aztán majd persze lesz netadó, meg lesz még ezer másik, hogy a Narancsbanda országrablását a mi zsebünkből tovább lehessen finanszírozni. Orbán kihúzta a dolgok méregfogát, de ehhez az kellett, hogy a nettüntetések Szervezői kiváló partnereinek bizonyuljanak. Miközben a tömeg még elkeseredetten próbált és próbál az Orbán Rezsim elleni általános kritikába fordulni, ezt épp a Szervezők hűtik le minden alkalommal. Gyakorlatice papagájkommandóvá alakultak, bármilyen témát hoz föl a Nép, arra mindig ugyanaz a válaszuk: nem lesz netadó, és nagyon odafigyelünk, hogy ne is legyen. Klassz, kösz Srácok, pár hónapig nem lesz netadó, de azért csak halkan megjegyzem: Orbán meg lesz, meg az összes többi rendszerszintű szemétládasága.


A tehetséges politikusokat a tehetségtelenektől az különbözteti meg, hogy előbbiek fölismerik a lehetőséget, és maradéktalanul ki is használják. Orbánék a vizitdíjból olyan szintű általános rendszerkritikát építettek föl, ami a szoclib kormány teljes hitelvesztéséhez és bukásához, majd a Narancsok kétharmadához vezetett, aminek következményeit azóta is, és egyre fokozódó mértékben szívjuk mindahányan. A tehetséges politikusok ugyanis tudják, hogy egy témát, ami hirtelen mindenkit kiborít, azt biz Ürügyként kell fölhasználni, és locsolni vastag sugárban benzinnel a lángot és feszíteni a húrt, amíg az el nem pattan. És Orbán sajnos tehetséges politikus, mégha a legrosszabb fajtából is, míg a Gulyásokról élő egyenes adásban derült ki, hogy tehetségtelenek. Nem látták meg a netadó témájában rejlő hatalmas lehetőséget, nem volt képességük, bátorságuk abból rendszerkritikát fölépíteni, pedig végigjárhatták volna ugyanazt az utat, mint Orbán 2006-tól a vizitdíj kapcsán. A netadó ráadásul keményebb téma volt, mint a vizitdíj, mert egyszerre volt benne egy Őszödi Beszéd - a Fidesz főemberei 2008-ban épp a netadó ellen mentek teljes erővel, így aztán mostani lépésük bizonyította hazug mivoltukat -, és a zsebbe nyúlás pitiáner gusztustalansága, ráadásul mindez a legmobilisabb társadalmi réteggel, az Ifjúsággal szemben.


A netadó témájában minden lehetőség benne volt egy gyors Orbánűzéshez, de a Gulyásparti visszariadt ettől és gyakorlatilag passzív mellébeszéléssel szemléli, hogy esik szét az ellenzéki fölhorgadás bázisa. Nem hiszem, hogy ne hallották volna meg a Tömeg hangját: pontosan tudják, mit tehettek volna, de visszariadtak a lehetőségtől és ebben a bátorság hiánya mellett valszeg még egy szempont szerepet játszik. A netadó kapcsán országos ismertségre tettek szert páran, gyorsan, ügyesen, ez eddig rendben van. Legyünk méltányosak: el is értek valamit, mert ha csak időlegesen is, de nem lesz netadó, és a Srácok most épp azt keresik, hogyan is léphetnének le viszonylag feltűnésmentesen a kaszinó hátsó kijáratán át a nyereménnyel. Összeraktak egy kis politikai tőkét, azt át kéne menteni, és ha a Tömeg rendszerellenzékbe fordulását hagynák, meg még rá is segítenének, akkor könnyen elveszthetnék azt, amit épp bezsebeltek. Bárhogy logikázok, mindig ugyanarra lyukadok ki: a Srácok valójában 2018-ra készülnek, és valójában egy új párt alapításának vagyunk átvert szemlélői. Per pillanat kevéssé izgatja Őket, hogy a tömeg döntő része meghátráló passzivitásuk után árulónak fogja tekinteni Őket: bíznak a Nép rövid emlékezetében.


A százezer Erzsébet hídiból van nagyjából 20 ezernyi, aki valóban csak a netadó miatt ment utcára: ez komoly bázis, a Gulyások egy ekkora tömeg szemében megdicsőültek, erre meg már lehet tömegszervezetet alapozni, kezdődhet az aprómunka. A másik 80 ezer fele szépen hazamegy, tudomásul veszi, hogy megint átverték, Milla, Rendvédelmisek, Szolidaritás, nabumm, volt már ilyen. De marad még 40 ezer, akik meg nem akarnak hazamenni lehajtott fejjel, hanem tenni akarnak, és az Orbán Rezsimmel szemben akarnak tenni. Ráadásul a zömük fiatal, akik eddig a politikától távoltartották magukat, de most beleszagoltak, sőt bele is kóstoltak. Belőlük került ki az az ötezres tömeg, amelyik spontán átjött a Kossuth térre a 100 ezres tüntetés után, és Ők azok, akik nem akarnak többé apolitikusan élni. Bejött egy új generáció a politikába, és a dolgunk innentől annyi, hogy ott is tartsuk Őket, és zöld jelzéseket biztosítsunk akaratuk érvényesüléséhez. A következő hónapokban rájuk alapozva föl kell építeni egy olyan ellenzéki hálózatot, tüntetésekkel, polgári engedetlenséggel, miegymással, amelyik egy következő netadó-szerű Narancshibánál már képes lesz kézbevenni és végigvinni az Orbánűzést. Mert a Narancsok már hibakényszerben vannak: annyira tönkretették az Országot, hogy az már csak súlyosan népszerűtlen döntések meghozásával tartható a víz fölött. Bízhatunk a Narancsok pénzéhségében, hibázni fognak, és bízzunk az Ifjúságban. De a Gulyáspartiban többé már nem.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!



19 megjegyzés:

  1. Ezekben a beszédekben felvetett problémákban semmilyen megoldás nem született, (netadó elhalasztva januárig).
    Ezekkel az emberekkel folytassuk!

    http://youtu.be/FJfnTvO6JTU

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. soha ne csatlakozz olyanhoz aki maga sem tudja hova akar menni...

      Törlés
  2. Szia Gábor, jó reggelt! :)
    Napok óta ezen töröm a fejem. Értem én, hogy nem kell net adó, persze, hogy nem kell! De nem kell olyan törvény se, amely rabszolga robot gyárt a gyerekekből, meg írástudatlant. Nem kell a törénybe a cafetéria adó sem, sőt, nem kell az, hogy hatvanszorosára emeli a kormány az élelmiszer-felügyeleti díjat. Az eddig 0,1 százalékos adóteher 6 százalékra növekszik a hipermarketek esetében. És még sorolhatnám, hogy mi nem kell! Csak a leghúsbavágóbbakat írtam ide! Azt nem írtam, hogy az oktatás szétverésének mennyi mindenre lesz kihatása! A gyerekekre, azok jövőjére, a tanárokra, az iskolákra, no meg azokra az iskolákra akik olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik sérültek, betegek, vagy csak egyszerűen mások és nehézségeik vannak, ők most is csak alapítványi iskolákba tudnak járni! A munkanélküliek gyerekeire, azokra, akik 47 ezerből járatják iskolába a gyereket. Hogy nem annyit terveztek a családipótlékra, mint tavaly, csak annyit, mint 2013-ban!!! Szóval nem értem, nem értem, ezek a dolgok miért nem verik ki a biztosítékot? Azt mondták a fiatalok voltak a net adó elleni tüntetésen sokan! Ez az ő jövöjük!!!!!!! Tényleg ennyire hülye a nép?????????? Hát... úgy látszik igen, ennyire.
    El vagyok keseredve....

    VálaszTörlés
  3. Idézet 1., Antall Imre: - Miért nem csináltatok egy kis forradalmat?
    -"- 2.,Konrád György: Az internet az értelmiségi forradalom eszköze.
    -"- 3.," NAPIRENDRE ! 0 FT NETADÓ "

    És a többi?Amiért nekünk a " NÉPNEK " folytatni KELL?
    KORRUPCIÓ!
    Nyilvánosságot a tettesekről! Váradi András halála - mindenek előtt!
    Amerikából kitiltottak - hivatalos lista!
    Hol van 3.000 milliárd - FELELŐSÖKET!

    Soroljam?Hosszú lenne.
    Az 1 600 milliárdos 2015-ös kööltségvetési bevételi terv,majd vidám énekléssel kerül a diktatúra zsebébe?Elveszik a szánkból,az életünkből!

    Nem elég?
    Nem tűnik fel,hogy a gimnáziumi férőhelyek csökkentésével kihúzzák az ifjúság lába alól a talajt,hogy ne tudjon egyetemre menni?

    Rengeteg ok hogy a " TORKIG VAGYUNK "! után " NEM HAGYJUK " következzen,de a szemük láttára!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs, de kijavítalak.
      Antal Imre egy zongoraművész, szinész és humorista volt.
      Az idézet nem pontos -(helyesen " tetszettek volna forradalmat csinálni!") - és ezt a 3.Köztársaság első miniszterelnöke Antall József mondta.

      Törlés
  4. Gábor! Szomorúan olvasom a konklúziódat. Gondolom egyeztettél velük, és nem értettetek egyet abban, hogy, ugyan a kiváltó ok az internetadó volt, az utolsó csepp a pohárba, de ez a tüntető tömeg már nem csak ezért volt az utcán. Ezt maguk a tüntetők is elmondták. Hiába üvöltötték a rendezők "nem lesz nettadó" (egyébként, ezzel el is szólták magukat, ők már tudták!) a tömeg egészen mást skandált. Ez a tüntetés már a jogállam eltiprása ellen, a számolatlanul kivetet újabb adók ellen, a korrupció ellen, az elvett nyugdíjak, trafikok és földek, az alacsony bérek, a jogfosztottság miatt, a sajtószabadságért szólt.
    Ha ez így van, és ezt Gulyásék nem hajlandók tudomásul venni, akkor nincs más dolgunk, mind ezt közhíré tenni, és megszervezni az ezekért a jogtiprásokért szóló tüntetést a Kossuth térre.

    VálaszTörlés
  5. Jó reggelt Gábor! Jó reggelt Erőd!
    Végig olvastam az utolsó 3 bejegyzést összefüggéseket kerestem. Megtaláltam. Itt már a Gulyás testvérek eljátszották a hitelüket, de vannak még akik éppen ezáltal lettek hitelesek. Nem álltak be örömködni pénteken, hanem tovább vezeték azokat akiknek nem csak a "netadó" csípte a szemüket.
    Igen el kell mondani, hogy még nincs teljesen elveszve minden, kell egy kis erőgyűjtés és beszélgetések sokasága az ifjúság között. A politikusokból elegük van, nem kérnek belőlük.
    Segíteni kellene, hogy megtalálják azokat az embereket akár fiatal, akár idősebb korosztály akik még hitelesek lehetnek a szemükbe.
    Közben emlékeztetni kell arra hogy nem csak a netadó verte/veri ki az embereknél a biztosítékot.
    Az iskolai tanulmányok szigorítása, a tankötelezettség korhatárának leszállítása.
    A gimnáziumokba való felvételek csökkentése, helyette szakmunkás iskolák felé terelés. A mai korban a gimnáziumi érettségi olyan mint régen a nyolc általános volt. Az elhelyezkedés feltétele: érettségi plusz minimum egy idegennyelv tudása legalább alapfokon.
    Nekik nem okos gondolkodó gyermekek, majd fiatalok kellenek, hanem csak olyanok akik mindenre bólintanak és elhiszik azt hogy ennyit érnek.
    2015. január 1-től a tervezett megszorítások miatt még több szegény ember lesz, akik nem az árokparton lesznek, hanem már az árokban.
    Tényleg már nem elég a TORKIG VAGYUNK, hanem most már ELÉG VOLT NEM HAGYJUK tovább a következő jelszó.
    Hajrá Magyarok, Hajrá Köztársaság!
    Hajrá fiatalság, húzzatok bele......... az öregekkel a hátatok mögött!!

    VálaszTörlés
  6. Nézzük meg Gulyás Balázs beszédét, melyik az a pont, amely aktuaalítását vesztette?
    Ezért kell folytatni!

    http://youtu.be/xCJniGVkzeU

    VálaszTörlés
  7. Nem szabad feladni! Fel kell világosítani a népet, hogy a net adó csak egy csepp a tengerben, a rengeteg FIDESZ disznósághoz képest!

    VálaszTörlés
  8. Gábor Te minden szempontból alkalmas vagy arra ,hogy irányítsad a dolgokat, tudom, hogy nagyon sok nehezedik rád, de vigasztaljon a tudat, hogy teher alatt nő a pálma!!!

    VálaszTörlés
  9. Én most már picit másképp gondolom ezt a "nem kellenek politikusok" dolgot. Karácsony Gergely eljött az erődbe, Bokros Lajos eljött az erődbe, Demszky Gábor is. Ezzel deklarálta azt hogy egyetért a célkitűzésünkkel és támogatják. Szerintem van még az ellenzéki oldalon jó pár politikus akik nem járatódtak le. Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea, Jávor Benedek, Bősz Anett...és még bizonyára többen is akik nem annyira ismertek. Most már jó lenne ha ők is mellénk állnának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valszegök is politikai tökét akartak kovácsolni a dologbol..akk már ink maradjunk a zérotolerancia elvénél..az fábol vaskarika hogy politikus civilben..

      Törlés
  10. Majoranna
    Ezzel én nem értek egyet veled. Igaz, hogy megjelentek, de csak egy alkalommal. Volt ugyan, aki megígérte a visszatértét, (több is) ám ez ígéret is maradt. Gyurcsány Ferenc hozzáállása tetszik, aki a minapi interjúban erre a kérdésre azt válaszolta, nem jelenik meg ezeken a tüntetéseken. Civil megmozdulások, maradjanak is azok. Így igaz./ A demokratikus oldal nem szervezett, a netadó ellen sem. Megtehette volna? Hát, persze! Akkor most ne akarják "lenyúlni"! / Majd "kitermelik" vezetőiket magukból a fiatalok, vagy attól kérnek segítséget, tanácsot, akit ők elfogadnak, erre alkalmasnak tartanak.

    VálaszTörlés
  11. Véleményemet csak itt írom le mert ezt csak nagyon szűk kör látja. Úgy gondolom, hogy a Gulyás tetvéreket nem kellen ilyen kemény szavakkal ostorozni. Ne feledjük, Ők már meg tudtak mozdítani 100 000 embert! MI még nem. Valóban őket is meglepte a siker, de nem megalkuvók, csupán túlnőtt rajtuk az általuk elindított tiltakozás. Nem mindenki rendelkezik vezető képességekkel. Különösen nem tömegek vezetésével. Ez azért óriási felelősség. Nem születik mindenki forradalmárnak. Ők egyszerű emberek, akik ráéreztek valamire. De ne bántsuk őket és ne ragasszunk rájuk bélyeget, csak mert nem mernek forradalmat csinálni. Nem megalkuvók és nem lesnek sunyin 2018.ra. Inkébb tartsuk meg őket szövetségesünknek és segítsünk nekik ott ahol Ők elbátortalanodtak.

    VálaszTörlés
  12. Próbálok profilképet is csatolni

    VálaszTörlés
  13. Demokratanak.

    http://444.hu/2014/11/05/nemes-balazs-kocsis-andras-interu/

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Kedves admin! Egy tegnapi hozzászólásom mára eltűnt. Nem szerencsés, ha a szólás, a véleményszabadság az ügybuzgalom áldozatává válik. Nem a Rákosi rendszerben vagy Orwel utópiájában élünk, mert akkor hiteltelenné válunk. Egy, a mienktől eltérő vélemény segíti a tisztábban látást.
    Egy Voltaire idézet a témához eléggé közismert.
    "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy elmondhasd!"



    VálaszTörlés