2014. november 23., vasárnap

Ne menj a Kossuthra, mer' elvisz a Tuareg!

Nagyjából ezen a szellemi színvonalon próbálják meg távoltartani jóakaróim a különböző tüntető tömegeket a Tértől. Nem vicc, vannak olyanok, akik csak azért mennek demonstrációkra, hogy ezt sulykolják. Csaxólok: felnőttek járnak tüntetni, akiknél a Mumussal való riogatás már nem jön be.




Töknyilvánvaló, hogy az egyes témák köré szerveződő tüntetéseken egyre többen vannak, akik eleve úgy tervezik a napjukat, hogy az aktuális demonstráció után benéznek még a Kossuthra, mondhatjuk, hogy tényleg kezd a Parlament előtti terület a Nemzet Főtere lenni. A hétfői Nagydemó után azt megértem, hogy a Fidesznyikek mindent megpróbálnak a Tömeg távoltartására, de magukat ellenzékinek nevezőktől ez elég kétes magatartás, ami csak azért nem zavar már különösebben, mert a frissen kialakuló tüntetési kultúrát úgysem tudja senki fölülírni. Tegnap a pedagógustüntetésen is ment a szöveg többektől, hogy nanehogymá a Kossuthra, oda semmiképp, aztán a zárás után sokszáz ember ennek ellenére szépen megérkezett a Térre, mert ez így normális. A különböző demonstrációk tematikájába nem fér be, hogy a Tömegből is mikrofonhoz jusson bárki: szűkös időkeret, rögzített felszólalási sorrend. nálunk, a Kossuthon meg nincs időhatár, 108-ik napja vagyunk nonstop tüntetésünkkkel ott, ráérünk mindenkinek megadni a szót, akinek van mondanivalója, és szerencsére egyre többeknek van. Volt előre meghirdetett rendezvényünk tegnap este 5-től, de ahogy a pedagógusok megjöttek, azt spontán előrehoztuk, úgyhogy 4 órától este 7-ig ment a demokrata dzsembori Orbán arcában jó sok emberrel.


Mert ez volna itt a lényeg, kéremszépen. Hogy minél többen merjenek végre kiállni magukért, mert a sok ember ellenállása lehetetlenné teszi a Hatalom számára az egyénenként való adminisztratív bosszút. Nem hiszem, hogy akkora Tömeg most összehozható perceken belül, mint az hétfőn megvolt, sikerült eléggé megkérdőjelezni a sajtóban az akkor történteket ahhoz, hogy távoltartsanak elégséges embert, de a hülyeség hatása szerencsére múlandó. Most a sok kisebb tüntetés fázisában vagyunk, devizások, pedagógusok, NANE, OGYM, de a különböző tömegek előbb-utóbb úgyis egyesülnek, és azt láthatóan úgyis a Kossuth téren teszik. Amit Orbánék a netadóval fölébresztettek, az aligha fog elhalni: szinte minden napra van demonstráció, és érzékelhetően bátorodnak és aktivizálódnak az emberek. Röviden: minél több tüntetés, annál jobb, minél több témában, annál szélesebb merítéssel lehet a Népet az utcára vonzani. És aki egyszer már kiment tüntetni, és megérezte a Tömeg erejét, az újra el fog menni: soktízezres tüntetések abból lesznek, ha az ezres tömegek egyszercsak ugyanazon a helyen és időben fognak egymásba folyni. És ez persze úgyis a Kossuthon lesz, teccik, nem teccik, Orbán és álellenzéki jóakaróim nagy bánatára, a demokraták örömére.


Tegnapi tüntetésünkön civil szervezetek vezetőin kívül ott volt felszólalóként Bokros Lajos. Gyorsan kiderült, hogy az ominózus 36%-os főpolgármester-választási eredménye nem a véletlen műve volt: háromnegyed órán keresztül kapta a kérdéseket, és közben nem fogyott, hanem folyamatosan bővült a tömeg. Aztán mikor végzett, beállt a többiek közé meghallgatni a civil beszédeket, szépen ott is tartotta a Köré kialakult sűrű mag, bár nem tűnt olyannak, mint aki sietni akarna máshová. Na, ennyit az elmúlt 25 év globális elhiteltelenedéséről, élőben láttuk és tapasztaltuk, hogy van olyan ember, aki biztosan nem vált hiteltelenné. Na, lényeg a lényeg: kezdenek spontán a Kossuthra érkezni a kölönböző tüntetések tömegei, megkezdődött az egyes témákra szervezett demonstrációk Népének spontán egybeolvadása. Ez meg jó hír, mertha 30 ezer Kossuth téri tüntető nem érte el a kritikus tömeget, hogy Orbán helikopterhez rohanjon némi TEK kísérettel, akkor 100 ezer kell, az meg csak ilyen módon jöhet össze. Tessenek tüntetni, hangoskodni, gyülekezni, minél többször minél többen, a Fidesz szavazóbázisa szépen olvadásnak indult máris, és ez aligha független az ellenzéki tömegek erőt sugárzó látványától. Magam, és az OGYM részéről hozzá kívánunk járulni, hogy minél könnyebb legyen tüntetéseket szervezni: többnyire a hangosítás bérlése, meg a terület bejelentése és elfogadtatása a nehéz ügy: nekünk a Kossuthon mindkettő van eleve, aki akarja, ingyen használhatja. Orbán az ellenfél, közös ellenfelünk, és Őt a Kossuthon lehet majd megbuktatni százezres tüntetéssel. De azt a Tömeget föl is kell építeni, és mi épp azért táborozunk ott, hogy ezt megkönnyítsük.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


12 megjegyzés:

  1. Kedves " Mumus", Te előre látod a dolgokat? Lassan rájönnek a tüntetők, hogy van egy Kossuth tér, ahova bármikor mehetnek! Tálcán kínálod nekik! Lassan odaszoknak, és maradni is fognak, amíg nem indul az a bizonyos helikopter! Bárcsak láthatnánk már!

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt, Szép Vasárnapot!
    Örülök annak, hogy egyre többen ismerik fel azt, hogy a tüntetések méltó befejezési helyszine a Kossuth tér! Ahol mindig van hangosítás, szóláshoz való jog. Bokros Lajos is tudja, hogy ott olyan emberek táboroznak akik elkötelezettek az "áldemokrácia" megbuktatására.
    Spontán lehet összehozni oda egy 100 ezres tüntetést is.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá Demokrácia Erődje"

    VálaszTörlés
  3. Gábor! Szép reggel vasárnapot !! :)

    Nagyon örüljünk,hogy Bokros Lajos még 36 %-os főpolgármesterért és százezres tüntetésért !!!!!! :) :) :)
    Hajrá,Hajrá Magyarországért, Köztársaságért,Európáért !!!!!!!!!! :) :) :) :)

    VálaszTörlés
  4. Hiába próbálják meg a tüntetőket távol tartani a térről, tudtuk, hogy ez huzamosabb időn át nem fog menni. " Szájhagyomány útján " is terjed, hogy ott, adott a szóhoz jutás lehetősége is! S olyanok, nincsenek, akik ezzel nem szeretnének élni.Egyetlen olyan tüntetőcsoport sincs! Az elkeserítő, hogy a tér elkerüléséhez az ún. ellenzék is adta/adja a nevét. Ha ezen nem változtatnak, a tömegek részéről egyre nagyobb elutasításban lesz részük! / Ahelyett, hogy segítséget nyújtanának abban, amiben tudnának. Szomorú. /

    VálaszTörlés
  5. Remélem egye többen felébrednek CSIPKERÓZSIKA álmukból és rész vesznek a FIDESZ MAFFIA elzavarásában! AZ ellenzék pedig ha továbbra is így viselkedik, csak a saját sírját mélyíti!

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a FINESZESEK között is egyre többen nézegetik a köpönyegűk másik oldalát!

    VálaszTörlés
  7. Bocsi de most mennem kell szavazni, hátha pont az én szavazrtom kell a FIDESZ MEGDÖNTÉSÉHEZ TT ÚJPESTEN!I

    VálaszTörlés
  8. Valóban, a "régiek" közül, Bokros Lajos a leghitelesebb politikus, tegnapi beszédéből is kiderült, hogy mellettünk áll.
    Nem bánnám -ha ebben a szépen alakulgató forradalmi helyzetben- nem csak a Téren, hanem a médiákban (ATV, Klubrádió) is a már megszokott és szeretett úriember megszólalásainál erősebben, keményebben és határozottabban nyilatkozna. Azért, hogy a forradalom hangja bejusson a stúdiókba, így jutva el többszázezres tömegekhez is.
    Erre bíztatnám a többi, hozzá hasonlóan karizmatikus demokrata politikusunkat is!

    VálaszTörlés
  9. Mikor meri felvállalni az ATV a jelenlétünket? vagy bármely hazai "média"?Költői kérdés?!:-)

    VálaszTörlés
  10. Gábor, múltkor megígérted, megkérdezed Bokrost, alá kellett-e írnia egy papírt az ATV-ben, hogy soha nem említi élő adásban az OGYM-et. Megtetted?

    VálaszTörlés
  11. Gáborom ezt megint jól megírtad.
    Kedden találkozunk.
    Üdv.
    Hajrá Magyar Köztársaság!
    Hajrá OGYM!!!

    VálaszTörlés
  12. Gábor! Jól csinálod, jól csináljátok, jól csináljuk! :-)

    VálaszTörlés