2014. október 2., csütörtök

Kampánylélektani gyorstalpaló

Sokszoros polgármesteri kampányfőnökként írtam már pár ilyen jellegű dolgot, de ez most célzott lesz: olvasótáboromban rengeteg kampányaktivista van, elmondom Nektek, hogy fordítsátok a javatokra Bokros főpolgármester-jelöltségét a kerületekben.




Tíz nappal az önkormányzati választás előtt nem fogok belemenni már mélyelemzésekbe, aki ismeri a múltamat, az elolvassa a tanácsaimat, aki meg nem, az meg úgy járt. Rögzítsünk először néhány alaptényt. A választásokon a szavazók érzelmi benyomások alapján döntenek, a racionális érvelésnek csak akkor van értelme, ha az képes a kívánatos érzelmi elköteleződés irányába hatni. Kampányguruk között ezt a Hősök és Mítoszok elvének nevezik: föl kell építeni egy szerethető történetet, jövőképet - ez a Mítosz - és egy abba beleillő személyt felmutatni megvalósítóként, Ő a Hős. Ha jó a történet, és jó a főszereplő, akkor dőlni fognak a szavazatok, ha meg langyos, közhelyes a sztori meg a jelölt, akkor otthon marad a Nép. Kis kitérővel annyit tegyünk hozzá: amiről most beszélek, az a szavazói tömegek viselkedési normarendje választási szituban, nem azé a max. 5%-nyi hipertudatos szavazóé, akik valóban nettó ráció alapján ikszelnek. Mivel jó eredményt elérni sok szavazóval lehet, ezért aztán a továbbiakban az 5%-nyi szavazóval nem foglalkozom, maradok a 95%-nál.


Budapestről fogok beszélni, bár kis változtatásokkal persze vidéken is alkalmazható, amit mondok, de koncentráljunk a fővárosra. A szavazók két Hős miatt hajlandók megmozdulni az önkormányzati választáson: a főpolgármester és a polgármester miatt. Belső arányérzékük alapján teszik ezt: pontosan tudják, hogy egy egyéni önkormányzati képviselő sok vizet nem zavar, van a főpolgi, meg a polgi, oszt kész. Megint nagy átlagról beszélek, én is láttam már olyan önkormányzati képviselőt, akiért nemcsak a család ment el az urnáig, de ebből fehér hollónál is kevesebb van, ugorjunk tehát. Szóval ha az egyéni önkormányzati képviselőjelölt jó eredményt akar elérni, akkor szendvicsembernek tekinti magát és bebújik a főpolgi-, meg polgijelölt szószólójának szerepébe. Minél több embert tud rávenni arra, hogy a két Hősre elmenjen szavazni, annál több szavazatot fog önmaga is kapni. Ha ugyanis a jóember már nekiindult lerakni az ikszet, akkor ki fogja tölteni az egyéni önkormányzati jelölt szavazólapját is, és a megfelelő módon. Magyarul, akkor kampányolsz a leghatékonyabban önmagadért, ha nem önmagadért kampányolsz, vágod.


Furcsa tapasztalati tény, hogy a támogatások az önkormányzati választáson összeadódnak. Ez annyit jelent, hogy ha kampányolsz egy főpolgi-, meg egy polgijelöltért, és a választónak valamelyik nem szimpatikus, sőt, attól még elmegy szavazni, az általa utált nem fogja távoltartani az általa kedveltre való leszavazástól. És közben Rád is nyom egy ikszet, mint önkormányzati képviselőjelöltre. Magyarra fordítva: nem kell attól tartanod, hogyha Bokrosra kampányolsz, akkor már megnyert szavazót elveszítenél: nem fogsz, viszont olyanokat is megnyersz a nevével, akik eddig nem mozdultak volna meg, és nem is keveset. És végül mind a Te szavazólapodon is landolni fog, öröm és tánc. A Hősök és Mítoszok, és az összeadódás följebb leírt két elve miatt volt Falus rossz választás: nem sugárzik belőle a Harc Mítosza, nem Hőstípus, és nincs saját szavazóbázisa, amit a már meglévők mellé becsatornázhatnál. Bokrost ellenben mindenki ismeri, van aki rühelli, van aki szereti, kemény, harcos pali, a Narancsok elleni harc Mítoszában hiteles karakter. Ha nyomod ezerrel sokat kapsz pluszba, veszteni meg nem vesztesz semmit.


A harmadik fontos elv nagyjából ennyi: növeld a tétet. Ha meg akarod mozdítani a választót, akkor mutasd meg Neki, hogy fontos a jelenléte egy fontos aktusban. Annál is könnyebb dolgod van, hogy nem kell hazudnod: most a tét valóban a főváros visszavétele, mert onnan kiindulva sarokba lehet majd szorítani a Narancsokat. Az ellenállás kicsiny szigetei is fontosak, de azért ha lehet, akkor Kuba helyett Észak-Amerikát célszeű elfoglalni, nemde. Ne hagyd Magad levinni a beázó lakás szintjére, regisztráld, oké, ha lesz rá lehetőséged a választás után, akkor oldd meg, de mutasd meg a választónak a szavazás igazi tétjét. Mondj annyit: most beverhetsz Orbánnak egy nagyot. Mondj annyit: Demszky is sikeresen harcolt régen az Orbánék ellen főpolgármesterként. Mondd meg, hogy Bokros Horn Gyula pénzügyminisztere volt, megmentette és fejlődő irányba rakta a csomagjával az Országunkat, amiről a Narancsok siklatták ki. Horn Gyula és Demszky nevét mindenképp mondd ki, hatni fog, hidd el. Na, tíz nap van még hátra, ha jól csináljátok, ebből még bármi is lehet, mind a főváros, mind a kerületek szintjén.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


19 megjegyzés:

  1. Hasznos ötletek a kampányhoz! Jó ötletek! "felirattal" nem csupán bpesti csoportokba osztottam az írásod. 7 bpesti, 2 vidék+ én. Klassz az írásod. Like neked! ("kint van.")

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. MINDEZ NAGYON SZÉP, ÉS HATÁSOS, VALÓBAN IGAZ, HOGY ÍGY VAN. ÉN IS BESZÉLTEM AZ EMBEREKKEL EZEKRŐL, DE VOLT OLYAN, AKI (fideszes) AZ MTV OSTROMÁT HOZTA FEL, MONDVÁN, AZ VOLT A KIINDULÓ PONT, HOGY GYURCSÁNY, RÁLÖVETETT, EGY RENDŐRRE,É SAZ MEGSEBESÜLT.TERMÉSZETESEN, AZ ILYEN HÜLYE, ORBÁNISTÁT, AZONNAL OTT KELL HAGYNI.AZ ILYEN ELFAJULT FASISZTÁVAL, NEM LEHET SZÓT ÉRTENI, A BAJ CSAK AZ, HOGY A BUTÁK, EL IS HISZIK NEKI, HOGY TÉNYLEG ÍGY VOLT. SAJNOS, A TUDATLANSÁG ELLEN, A LEGNEHEZEBB HARCOLNI. de ÉN, SOHA NEM ADOM FEL, VAGYOK ÉN IS OLYAN ELVAKULT ELLENFELE ORBÁNNAK, A DEMOKRÁCIA JEGYÉBEN, MINT AZ Ő FIDESZES, VAK AKTIVISTÁI.SŐT, AMIKOR EGY ILYEN KAMPÁNYOLÓVAL TALÁLKOZOM, INKÁBB CSAK ERŐT KOVÁCSOLOK MAGAMNAK, A TOVÁBBI HARCOMHOZ, MÉGHA PILLANATNYILAG, LE IS TAGLÓZ, A HAZUG ÁLLÍTÁS.

      Törlés
  2. Igen a saját környezetemben megtettem és tovább is megteszem.Nos én nem Bokros mellett,hanem a helyi választási kampányokban.Például Csabai Lászlóné aki 4 ciklusban volt Nyíregyháza polgármestere,mindig azt mondtam mindenkinek,aki lobizni tud a városért csak egy ember van Nyíregyházán,az Csabai Lászlóné.És bejött,igaz már önkormányzati választások elött jóval elötte mondtam fűnek fának,magyarrul a Nyíregyházi embereknek.Úgyanezt,mint ahogy leírtad Gábor nagyon eredményes lesz Bokros számára.Csak az a lényeg,hogy még a vízcsapból is ez folyon.Most a net vílágába mindenki a maga módján ezt választásokig meg tudja csinálni és meg is kell,ha azt akarjuk változás legyen a Fővárosban ezzel párhuzamossan a kormányban is.Ezzel két legyet ütünk egy csapásra.Demokratikus lesz a Főváros polgármestere és ezzel meggyorsítjuk az Orbán rezsim megbuktatását.Bokrosra nagyon oda fognak fígyelni az EU-ban és színte percről percre tudomása lesz Brüszelnek Orbán tevékenységéről.Igen én megfogom tenni a magam modján,hogy amit TE mondtál,írtál Gábor azt hogyan népszerüsítsük Bokros Lajost.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Gábor!

    Nagyon jól magyarázva írtál !!!! Persze,emlékezünk,hogy Horn-kormányban Bokros pénzügyminiszter volt és ő nagyon jól,okosan vezetett !!!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt Gábor a hajnali jó tippekhez:)
    Remélem így is lesz! Veszíteni valónk is van, de nagyobb a nyerni valónk! Akkor nyerjünk!

    VálaszTörlés
  5. Ez profi! Ha azt csinálod, amihez értesz, azt nagyon jól csinálod!

    VálaszTörlés
  6. És akkor az milyen anomália, amikor az emberek a polgármester mellé, vele szemben állóakat szavaznak meg képviselőnek? Lásd: Esztergom és Szeged példáját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kivétel erősíti a szabályt:

      Jelen esetünkben Bokros Lajos Főpolgármester áll szembe a KORMÁNNYAL.

      Felkészültsége alapján kétszer zsebre rakja az egész hatalmi elitet.
      Kapcsolatai révén az EU-val is szót ért, hát akkor mi a gond?

      Törlés
  7. KAMPÁNYOLÁSAIM UTÁN, MÁR RÁNÉZÉSRE MEGTUDOM MONDANI, AZ ARCOKRÓL, HOGY KI AZ, AKI SZIMPATIZÁL, ÉS KI, AZ ELLENFÉL. AZ EMBEREK TÖBBSÉGE, DEMOKRATIKUS GONDOLKODÁSÚAK, ÉS VALÓBAN, CSAK EGY KIS BIZTATÁS KELL AHHOZ, HOGY JÁRULJON, AZ URNÁK ELÉ.SOKAN VISSZAKÉRDEZTEK, HOGY MIÉRT CSINÁLOM EZT, MIÉRT NEM ÜLÖK ODAHAZA, A SEGGEMEN A VÁLASZOM ROPPANT EGYSZERŰ, AZÉRT, MERT ÉN LÁTOM, HOGY AZ A 4,5 MILLIÓ ELSZEGÉNYEDETT EMBER, AKINEK KENYÉRRE SEM JUT, NAPONTA, MÁR VÉVEK OTA SZENVED, ÉS ÉHEZIK. ÉS MONDJA, KEDVES, MAGA EGYETÉRT EZZEL?1989 ELÖTT, EZEK MIND, SZORGALMAS MUNKÁSOK VOLTAK, A GYERMEKEIK ISKOLÁBA JÁRTAK, ,ÉS EZT ÖN NEM AKCEPTÁLJA?VOLT MIT ENNIÜK, VOLT LAKÁSUK, NEM SZORULTAK, A BLAHÁRA. LÁTTA MÁR, HOGY MILYEN HOSSZÚ SOROK KÍGYÓZNAK OTT, EGY TÁNYÉR ÉTELÉRT? MAGÁNAK, EZ TETSZIK? A VÁLASZ, MINDIG UGYANAZ, IGEN LÁTTAM, ÉS NEM TETSZIK, URAM!! NA LÁTJA, MONDOM, HÁT EZÉRT VAGYOK ÉN, HOGY ELMONDJAM AZ EMBEREKNEK, HOGY KIRE, ÉS MIÉRT SZAVAZZANAK RÁ. MIT AKAR, ÉS KIK MELLETT ÁLLNAK, ORBÁN VIKTOR, SZÁMTALAN ESETBEN KINYILVÁNÍTOTTA, HOGY TOTÁLIS ÖNKÉNYURALOMRA TÖREKSZIK, KORONÁT SZERETNE A FEJÉRE., ÉS EHHEZ, KELLENE NEKI ERDÉLY IS. . SZEMBE MEGY AZ EURÓPAI ÉRTÉKRENDDEL, RABSZOLGÁNAK TEKINTI A MAGYAROKAT.SEMMI SEM SZENT, ÉS SÉRTHETELEN SZÁMÁRA. TÖRVÉNYEKET GYÁRTVA LOPÁSAIHOZ, MAFFIA HÁLÓZATOT MŰKÖDTET.MÁR, KETTŐ KAMION IS KEVÉS ANNAK A PÉNZNEK AZ ELSZÁLLÍTÁSÁHOZ, AMIT ÖSSZELOPOTT, ROMÁNIÁBAN, MÁR HÁROM KASTÉLYA VAN, SZIGETET VETT MAGÁNAK, OLYAN LUXUS HAJÓJA VAN,AMIT MÉG SENKI SEM LÁTOTT.na, ekkor szoktak visszakérdezni, maga, ezeket honnan tudja? ÉN SZOKTAM OLVASNI, ÉS HÍREKET HALLGATNI, NEM CSAK AZ ATV MŰSORÁT NÉZEM.és, általában, itt szokott Gyurcsányre terelődni a beszélgetés, mégpedig, az öszödi beszéd kapcsán. Az a mondat, annyira beleégett, a társadalmi tudatba, hogy alig lehet megmagyarázni, hogy mit is akart ezzel, a mondattal kifejteni, Gyurcsány. És ekkor, menni akarnak tovább, de én nem engedem. a szót, visszafordítom orbánra, és a nyilatkozataira, amit elfogadnak. Persze, hazudni nem szabad, mert ellenkezőjét érjük el vele, mint amit akarunk. felvetődik, sok ismert politikus neve, de a végén, majdnem mindig, mesterházi aljassága mellett kötünk ki. és azzal zárják a beszélgetéseket, hogy ugyan elmennek szavazni, de a baloldalban, nem bíznak, mert már sok a herce hurca, és átverték őket, hiszen, Gyurcsány is megmondta.

    VálaszTörlés
  8. Sajnos, Naív Demokratának igaza van: Az emberek sok esetben nem gondolkodnak! hogy milyen az, ha egy JÓ POLGÁRMESTER MELLÉ idiótákat választanak? Kb olyan, mint amikor a lovaskocsi MINDKÉT VÉGÉRE lovakat fognak be és SZÉTHÚZZÁK a szekeret. Esztergom jó példa erre.

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Ez a mondat így történeti szempontból nem helyes!
    "Mondd meg, hogy Bokros Horn Gyula pénzügyminisztere volt, megmentette és fejlődő irányba rakta a csomagjával az Országunkat, amiről a Narancsok siklatták ki."

    Azt hiszem MDF-et akartál írni. Gondolom, ez csak egy elírás volt részedről.
    Bocsánat. További sikeres kampányolást!

    Ha közben unatkoznátok olvassátok el az alább javasolt "irodalmat". Egy kis muníció a múltat idézve:
    http://444.hu/2014/10/02/kiderult-hogy-falus-ferencnek-nem-is-kellett-volna-visszalepnie/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félreértetted a mondatot, nem előzmény a Narancsok, hanem utózmány: később siklatták ki. A Medián 200 fős közkutijáról majd holnap, némi összefüggésben azzal, hogy az EP választáson 3%-ot mért a DK-nak, ami aztán 9 lett...

      Törlés
  11. T. Gábor!
    Én semmit sem értettem félre. A Fidesz 1990-1994 között 8%-os pártocska volt, Horn Gyula kormányzása idején 5,18%-os - ekkor volt Bokros a pénzügyér - már hogy a fenébe síklathatták volna ki a "gazdaság vonatát". Amikor 1998-ban elkezdtek kormányozni Boros már nem volt a szinen.
    A gazdaságot az Antal-Boros kormány hozta csődközeli állapotba.

    VálaszTörlés
  12. Én meg arra céloztam, hogy 1998-tól siklatták ki... :)

    VálaszTörlés
  13. Nem tudom, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy a Bokros-csomag eredményeit kezdte felélni a Fidesz. Jó példa erre, amikor az autópálya építés gyakorlatilag megállt és csak a nyúlfarknyi M9-est adták át és még sorolhatnám. A szegedi alkesz Fidesz polgármester (Bartha) az "élő" példa. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek Naiv Demokrata, csak Bokros ebbe már nem tudott beleszólni, mert őt Chikán Attila felváltotta a miniszteri székben. Őt követte aztán Járai Zsigmond.

      Gábor! Bokros a megszorító intézkedéseivel megmentette az országot az MDF kormányok által előidézett csődközeli álapottól.
      Ha csak 1998-tól számítod az ország gazdasági "vonatának" kisiklatását az sem fedi a valóságot, mert Orbánék 3 évig deklaráltan egyensúlyba tartották az ország pénzügyi gazdálkodását. Az egyensúly megbillenése az utolsó - választás előtti - évben következett be, amit aztán Medgyessyék és Gyurcsányék alaposan megfejeltek.
      Ebből következik, hogy Bokrosnak 2001 környékén már abszolúte nem volt beleszólása a gazdaság alakulásába. Akkor már Járai intézte az ügyeket..

      Törlés
    2. Ha nem akarod elismerni, hogy Bokros Lajosnak tevőleges része volt 1994 -1997 között a megrokkant gazdaság talpra állításában, valamint az elkövetkező évek lényegesen könnyebb vitelében, akkor nincs miről vitatkozni. Mert annak ellenére, hogy a nagyhangú, de törpe kisebbség felállíttatta Bokrost, aztán Horn Gyulának is keresztbe tett az 1%-os nyugdíj emelés miatti propagandájával, a Fidesz bő két éven keresztül élt abból a felhalmozásból, amit Bokros a programjával elért.

      Törlés