2014. szeptember 21., vasárnap

Vétkesek közt cinkos, aki néma

Az Ország Gyűlése Mozgalom felkéri a demokrata pártokat, és az általuk támogatott főpolgármester-jelölteket, hogy lépjenek vissza, és minden erejükkel támogassák Bokros Lajos főpolgármester-jelöltet, Budapest, és az Ország érdekében.




Az OGYM Demokrata Seregszemléje tegnap a Kossuth téren több mint 90%-os szavazat-többséggel, titkos szavazással (nem megszámoltan rengeteg igen, 10 nem) a fenti határozatot hozta. És akkor kezdődhet az anyázás, a pártemberek dühös vagdalkozása, a Tuaregezés, meg minden ilyen hangemberkedés. Csakhát az Ország Gyűlése Mozgalmat nem azért hoztuk létre, mert ellenzéki pártjaink a dolgukat kiválóan tennék, hanem épp azért, mert egyáltalán nem teszik kiválóan, sőt. Aki újra akarja élni az áprilisi választás tragédiáját, az csak tegye, de ebben mi, aktívan ellenálló demokraták nem fogunk bűnrészességet vállalni. Tavasszal is mindenki tudta, hogy Mesterházy Attila minelnök-jelöltsége mögé fölsorakozva nem lehet választást nyerni, de a fölkent megmondóemberek lesöpörték a józan érveket: az eredmény közismert, a Narancskétharmad. Ha tavasszal már lett volna Ország Gyűlése Mozgalom, hogy a demokrata ellenzék lelkiismereteként és józan eszeként kiálljon a nyilvánvaló Valóság mellett a hülyeségek harsogásával szemben, akkor azt mondtuk volna: legyen Bajnai. És bár nyerni nem nyertünk volna, de messze nem kétharmaddal tarolja le az Országot az Orbánbanda.


Aztán vannak, akik tanulnak a múlt hibáiból, vannak, akik meg addig ismételgetik azokat, amíg el nem tűnnek a politika mély emésztőgödrében. Mesterházy nem volt jó jelölt, az alku nem volt jó alku, de hallgattunk, elfogadtuk, hogy nincs igazunk, a pártstratégák és döntéshozók biztos jobban tudják. De nem, nem tudták jobban, és most sem tudják jobban: Falus Ferenc jó ember, de nem jó főpolgármester-jelölt, mert egyszerűen nem olyan a habitusa, hogy az lehessen. És még mindig jobb három héttel a választás előtt az asztalra csapni, mint csendben maradni, aztán a nyilvánvaló tönkreveretés estéjén utólag vagdalkozni. Nem azért hoztuk meg a döntésünket, mert a Nézőpont Intézet közvéleménykutatási adatai Bokrost erősebbnek hozzák, mint Falust. Azért hoztuk meg, mert másfél hónapja a Kossuth téren zajló nonstop demonstrációnk ezernyi személyes beszélgetése ugyanezt az összképet rajzolta föl. Egyszerűen a demokrata szavazók igen nagy része NEM FOG Falus Ferencre szavazni, akár akarják ezt az ellenzéki pártjaink, akár nem. És a választások újbóli tragikus elvesztésének legjobb módja épp az, ha ismét sikerül telibetojni a VALÓDI demokrata szavazók akaratát.


Tegnap hajnali Bokros-Falus témájú cikkemben többször kihangsúlyoztam, hogy azt magánemberként, bloggerként írtam, és nem az Ország Gyűlése Mozgalom vezetőjeként. Ennek megfelelően nem is vittem be az OGYM Hírhálózatába, rábíztam a spontán terjedésre, és fejben elkezdtem fölkészülni a Demokrata Seregszemlénken tartandó beszédemre, aminek nem ez lett volna a témája. Aztán azt láttam egy óra múlva, hogy gyakorlatice fölrobbant a fészbuk, meg az ellenzéki netfelületek is írásom következtében. Olyan viharos tempóban ment a spontán terjedés, hogy az olvasottság számláló kiakadt volna, ha nem digitális. És dőltek a kommentek mindenfelé, és azok a kommentek az esetek 90%-ban támogatóak voltak: nagyjából olybá tűnt, hogy valaki végre kimondta, amit az ellenzéki pártaktivisták és pártonkívüliek eddig csak éreztek és gondoltak, de lojalitásból magukban tartották. És átszakadt a gát, a hírportálok is elkezdték pár órával később zenésíteni a szokásos módon a témát - hanyadszor van már az, hogy egy általam fölhozott témát úgy vesznek át, gyakran mondatonként, hogy "elfelejtik" föltüntetni annak eredetijét, na mindegy, szamizdat vagyok, bár jókora.


És egész nap ezt láttam: készültem a Kossuth téri Seregszemlénkre, más témával, és közben megosztás, lájk, és komment forradalom zajlott a cikkem körül. Ilyenkor egy dolgot lehet tenni: kicsit kikapcsolni az agyat, aludni egy rövidet, hogy frissen, újraindult biohardverrel lehessen rápillantani a Valóságra, hogy a dolgok valódi súlyát megérezhessem. És ezt tettem, és délután 3 körülre világossá vált számomra, hogy a Bokros-témára kell átállnom, mert láthatóan az ma a legfontosabb ügy, és nekem, nekünk a Valósággal kell foglalkozni, ha már más azt nem teszi. Nem konzultáltam senkivel a beszédemről, lett volna egy interjú is a Seregszemle előtt, de élőben a helyszínen lemondtam: ilyen kulcsfontosságú témában nem nyilatkozhatok Mozgalmunk döntéshozó fórumát megelőzően. Így aztán mindenkit meglepetésként ért a Kossuth téren a téma, de ahogy azt bevezettem, már éreztem, hogy nyitott kapukat döngetek: mint az a titkos szavazás végeredményéből is látható, az OGYM önkénteseinek elsöprő többsége önmagától is ugyanarra a végeredményre jutott, mint jómagam. Így aztán amit tegnap még magánemberként írtam, azt ma már teljes fölhatalmazással az OGYM nevében írom: csak akkor vehetjük vissza a fővárost, és akadályozhatjuk meg az Orbán-féle kerületi komisszár-rendszer bevezetését, ha mindahányan fölsorakozunk Bokros Lajos főpolgármester-jelöltsége mögé. Mert minden más esetben biztos hogy vesztünk, de Bokrost egyöntetűen és őszintén támogatva még akár nyerhetünk is. És ez Mindannyiunk érdeke.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 









29 megjegyzés:

  1. Kezdek újra optimista lenni. Egyre inkább azt látom, hogy az elveszett lelkeket leszámítva, nem a magyarok IQ-jával, hanem a pályatévesztett politikusai alkalmatlanságával van a gond. Elég sokat szörfözök a neten, (hírportálok, blogok, tanulmányok, kommentek), kialakult bennem bizonyos rálátás a politikára, a társadalom véleményére. Az egyik oldalon agonizál egy tevékenység, gondolkodás, valóságismeret nélküli életforma (Politicus- politicus), nem ír, a sajátján kívül mást nem olvas. Az előrelépés, fejlődés, megoldás, ismeretlen fogalom a számukra. A másik oldalon egyre nagyobb mértékben érzékelhető az ország jövőjéért aggódó, azért tenni akaró, felességet vállaló, intelligens réteg. Jelentős javulás látható a blogok és a hozzászólások színvonalában, tartalmában. Van remény arra, hogy egyre inkább integrálódnak, közös nevezőre jutnak a haladó törekvések, gondolatok és végre sikerül kilépnünk az évszázados sötétségből, melyet az önzés, a gyűlölet, a butaság, a hazugság képviselői működtetnek, tartanak fenn.
    Az OGYM által tegnap elhangzott felhívás a tagságban, a beszélgető partnerek sokaságában belsőleg kialakult, helyesnek tartott vélemények összessége. Reméljük, hogy a főpolgármester jelöltek, személyesen Falus Ferenc és ad absurdum a jelölő pártok is megfontolják a javaslatot.
    Ezt kívánja a veszteségek minimalizálásának követelménye. Innen szép nyerni!

    VálaszTörlés
  2. Szia, Jó reggelt Gábor!
    Igen, egyetértek, ezt kell tenni! Bokrosra x-elni! De, és de, mert én mindig kukacoskodok kicsit - nem hiszem,hogy a reggel miatt van. Magyar Györgyről el tudom képzelni, hogy ha ezzel szembesül, akkor a támogatóinak elmondja, hogy emberek: ez van, ha Bp-et még menteni akarjuk szavazzunk Bokrosra. Na, de a többi párt színekben induló????? Hát....? Nagy kétségeim vanna ez ügyben. Minden párt bizonyítani kívánja, hogy az ő jelöltje a legjobb, ő ??? Miért is ne az ő színeiben lévő indulna? Na, ezt a mai helyzetet látva, ezt gondolom. Az ellenzéki pártok között is nagyon sok a megélhetési politikus, s azokat az Isten se téríti el, kitűzött céljától. Még Orbán, meg Orbanisztán sem. Utána majd mosakodnak egy jót, oszt jónapot. Majd történik, ami megtörténik... Esetleg előveszik Gyurcsányt, hisz az ő háta már bírja a favágást, rákenik oszt jónapot! Ne legyen igazam!!!!!!!!!!
    Hajrá Bokros!

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Gábor, Jó reggelt O.GY.M, Jó reggelt Erőd!
    Remélem a tegnapi Seregszemlén meghozott tagsági döntés alapján felébred Budapest népe is, egymás mögé állva és október 12-én megfelelő helyre teszik X-ket. Nem vagyok fővárosi lakos, de itt-ott már lehetet olvasni mire is készül ov. és társai. Az önkormányzati választás megnyerése esetén összevonja a kerületeket, majd a saját csapától akik kiszorultak április 6-án a parlamentből azok közül választ "Bólogató Jánosokat"! Most a fővárosi polgároknak kell egységesen "önkormányzati forradalmat" csinálni. Megmutatni az Országnak, hogy Budapest nem eladó.
    Bízom benne, hogy meg teszik magukért, Budapestért és az Országért.
    Hajrá Bokros!
    Hajrá Budapest, Hajrá Köztársaság,
    Hajrá O.GY.M !

    VálaszTörlés
  4. Bokros vagy bojkott, a pártok döntik el...

    VálaszTörlés
  5. Szia Gábor! Nem tudom hová lett az előbbi bejegyzésem de mindegy is leírom mégegyszer: nem tudom kinek a fejében fogant meg a gondolat, hogy Bokros Lajos a leginkább alkalmas főpolgármester jelölt? Lehet, hogy nincsen igazam, de Nekem nem egy hiteles ember! Csatlakozott az MSZP-hez, utána az MDF-hez, később a Pusztai Erzsébet féle csoporthoz. Aki ilyen gyakran vátoztatja az ideológiáját számomra nem hiteles, inkább megélhetési politikus! Ne haragudj de ez a véleményem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orbán Viktoron kívül, van számodra hiteles ember?

      Törlés
  6. Sándorné Bene Nézz után a Bokros Lajosnak. Nem jól tudod. Nem volt az MSzP-nek tagja, a Horn kormány pénzügyminisztere volt, felkérésre. Rendbe is vágta az országot. Gazdasági szakember, professzor, az USA-ban több egyetemen tartott kurzusokat, más országokban is, nem csupán ott. Rendbe vágta többek közt Szlovákiát, az ottaniak felkérésére. Eurojuk van. Hm. Csatlakozott az MDF liberálisabb szárnyához. Ez gond? Dehogyis! Az EU-ban képviseló volt. Ha vki nem, hát ő nem megélhetési politikus! Ezen a téren is feddhetetlen .Jó politikus is, közérthetően magyarázza el az összefüggéseket. Ma már mindenki belátja, a "csomagja nélkülözhetetlen volt. Nem tudja a Fidesz támadni. Gondolt át ezeket.

    VálaszTörlés
  7. Falusnak önként kellene visszalépnie Bpest, az ország szíve érdekében. Ahogy Magyar Gy. tette. Ha nem teszi, nem alkalmas főpolgm.-nek. Az okok egyértelműek. Jó, nem is lesz az.

    VálaszTörlés
  8. Bokros Lajos az egyetlen aki pártok fölött tud állni. A pártja nem nagy támogatottságú, csak a személye fémjelzi. A szakértelme kétségbevonhatatlan. Mondhatnám: szinte túl jó erre a posztra. A mai tapasztalatával nyugodtan pályázhatna akár a min. elnöki posztra is. Képes a jobboldal egy gondolkodó részét is bevonzani. Ő aztán tényleg nem megélhetési politikus. Ritka karakteres ember.
    Tuareg blogja tényleg futótűzként terjedt a neten... hozzám forrás megjelöléssel érkezett, mégpedig a MoMa-tól. A teljes blog bejegyzés eredetiben.:)

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. http://modernmagyarorszag.blog.hu/2014/09/15/mire_szamithatunk_bokrostol

    VálaszTörlés
  11. Vegyük kétfelé a dolgot.
    Tarlóssal szemben csak Bokrosnak van esélye. Nem nagy, de a legnagyobb így is.
    Az a nagyobb kérdés, ha véletlen nyer, akkor a végén is lesznek-e ennek nyertesei, mert benne van egy hatalmas állóháború az ország és a főváros között, ami számomra azt jelenti, hogy a kormány villámsebesen belekezd Budapest ellehetetlenítésébe, amiből a teljes ellenzéki buktán keresztül gyakorlatilag a polgárháborús helyzetig számos kellemetlen kimenetelű vége lehet. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tarlóssal vagy Tarlós nélkü, így is-úgy is megkezdődik Budapest ellehetetlenítése. Ld. Orbán tervezetét. Ha Bokros kerülne oda, legalább lenne egy ember, aki nem fekszik be ellenállás nélkül, hanem, ahogy az eddigiekből megismerhettük, világossá teszi a problémákat. Hogy mennyit tud elérni, nem tudom, de Tarlós már eladta magát és Budapestet, Bokros pedig nem fogja. Nem olyan tipus. Szerintem.

      Törlés
  12. ez a tiszteletre méltó kezdeményezés azért fog a választások után felbomlani, mert most rossz lóra tett--ugyanis azzal, hogy kiállt valamelyik polgármester jelölt mellett --eltévesztette a célt. Egyik demokratikus párt sem állhat melléjük, mert akkor már a demokrácia legalapvetőbb kritériumát veszti el

    VálaszTörlés
  13. szabályokat megalkottak a választásokig szólóan azokat pedig be kell tartani---ez a demokrácia alapszabálya! Azokat egy szerződés intervalluma alatt nem lehet váltogatni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kockázatokat - az Általad írtnál még jóval szélesebb körben is - mérlegeltem, a döntést meghoztuk. Az idő igazolni fogja :)

      Törlés
    2. Bocsánat, hogy közbe kotty... de mi a demokrácia? Az-e, ha három darab párt 5 db képviselője zárt ajtók mögött megegyezik egy személyben/civilben ( aki tetejében tökéletesen alkalmatlan a mai nagyon bonyolult helyzetben a posztra, amelyre jelölték) és az akaratát a szavazókra akarja erőltetni, vagy esetleg egy ilyen döntésnél figyelembe veszi a szavazók véleményét. Szerintem az utóbbi.

      Szerinted az ilyen megegyezés kire kötelező? Rám nem, az biztos Ha tetszik a jelölt rá fogok szavazni, ha nem, akkor nem. Ez az én jogom!

      . Bokros indult a maga pártja nevében. Ott van, regisztrálva van, az egyetlen alkalmas jelölt, lehet rá szavazni... hol itt a probléma. Én nem látom.

      Törlés
  14. Érdekes. A DK és Feri neve hirtelen a feledés homályába merült. Teccettt volna a saját portáján ilyen okosakat mondani. Akkor talán ez a mostani is hiteles lenne. Egyébként meg: NEM. Na szépestét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hová lett a nagy DK lojalitás?? Röhög a vakbelem

      Törlés
    2. Kedves Sverde, ki és mi itt a fontos? A pártok vagy Budapest főváros? Nekem a főváros. És neked?

      Lehet röhögni....magadon:))))

      Törlés
    3. Drága Asta! Meg sem értetted a mondókámat..
      ..amúgy nyugi.. röhög magamon is.. eleget.. :))))

      Törlés
    4. sverde, épp Te nyomtad itt ezerrel, hogy miért nem indulok el független polgármester-jelöltként a DK-val szemben, nem? A magán-pártpreferenciám meg tökmindegy, tudod az OGYM pártsemleges szervezet, nincsenek ilyen jellgű prioritásai, csak céljai...

      Törlés
    5. ..ésmilyenérdekes, hogy akkor még épp leidiótáztál érte. Nahát, nahááát. :)

      Törlés
    6. Alappal, nemdebár, mint saját beírásodból az kitűnik...

      Törlés
  15. Ügyes!
    Nagyon ügyes!

    Már két hete a DK és az MSZP gógéi azon törik a fejüket, ogyan lehetne a legkevesebb véráldozattal visszahívni a Falust. Aztán jön a kis jólértesült feketeturbános blogger, és jól megírja saját ötletként! Amikor meg a terveket tettek követik, akkor meggírja, hogy lám a nagyemberek megfogadták a tanácsát, és az elvakult hívők meg majd buzgón hátbaveregetik a bloggert, hogy mekkora ász!

    Erre tényleg azt mondják, hogy: Ügyes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem akkor sikerül megelőznöm további három hét gondolkodást... :D

      Törlés
    2. Ha jól emlékszem, akkor jóval hamarabb is téma volt ez már az Oázisban, de nem megyek bele ebbe a vitába. :)

      Elég szomorú, hogy a főgórék nem voltak képesek idejében megtalálni azt a jelöltet, aki a realitások talaján is esélyes a narancsnyik Tarlóssal szemben...
      Ennek már Júliusban meg kellett volna történnie.

      Törlés