2014. szeptember 28., vasárnap

Szövetségben az Erő

Tegnap a Kossuth téren szövetséget kötöttünk Bokros Lajossal. Nemcsak az önkormányzati választásig szólót, bár Demokrata Seregszemlénk minden résztvevőjének gyorsan világossá vált, hogy az egyetlen helyes döntés Bokros főpolgármester-jelöltségének támogatása.




Az Ország Gyűlése Mozgalom meghívta Bokros Lajost, és Bokros Lajos eljött a Kossuth térre (video). Nem beszélt arról, hogy majd egyszer eljön, nem a tenyerét mutogatta "el a kezekkel a civilektől" szlogennel, hanem eljött, beszédet mondott, válaszolt a helyben föltett kérdésekre és otthon érezte magát. És mi is otthon éreztük Őt, és ezt meg is mondtuk Neki. Civilek vagyunk, pártsemlegesek, de mindazokkal együtt megyünk, akik ugyanazt akarják mint Mi, és azt tettekben is kifejezésre juttatják. Mert nálunk csak a tett a fontos, a duma meg csak háttérzörej. Nem beszélünk arról, hogy Orbán illiberális jövőképével szemben meg kell kezdeni az aktív terepellenállást, hanem megkezdjük. Nem kesergünk azon, hogy Budapest Rendőrfőkapitánya nem enged be minket a Kossuth térre, hanem Bírósághoz fordulunk, aztán újra és újra és egészen addig, amíg mostanra miénk a Kossuth tér. Nem kesergünk azon, hogy a Parlament Hivatala, meg az Ötker Önkormányzatának Rogánkatona közterület-felügyelői zaklatnak minket, hanem a jog erejére támaszkodva kidobjuk Őket a térről. Nem borulunk egymás vállára zokogva, ha a viharok összedöntik a sátrainkat, hanem újraépítjük mindig, és egyre erősebbre, és egyre többet. Nem dumálunk arról, hogy tömegesedni kéne, hanem belekezdtünk a tömegesítésbe. Nálunk csak annak van értéke, aki tesz, és annak, amit tesz.


Az Ország Gyűlése Mozgalom a főpolgármester-választást nem egy egyszeri politikai aktusnak tekinti, hanem annál jóval többnek. Fokmérőnek, lakmuszpapírnak, amelyik megmutatja az ellenzék gyenge és erős pontjait, nyilvánvaló teszi, hogy miért is uralkodhat rajtunk Társadalmunk mindössze negyedének támogatásával az Orbán nevű Gazember. Kristálytisztán mutatja meg, hogy a közösségi érdekek hogyan szorulnak szűk pártérdekek mögé, kirajzolja, mennyivel fontosabb ma a hivatalos ellenzékben a Mi Emberünk Elve, mint az Alkalmas Emberé. Gondolkodó demokraták számára nem kétséges, hogy vajon Budapest Főpolgármesterének ki az alkalmasabb: Bokros Lajos vagy Falus Ferenc. Csakhát itt még megkérdezni is elfelejtették a gondolkodó demokratákat, és valószínű hogy éppen azért, mert erősen mást mondtak volna, mint amiről végül a Pártgórék maguk által is titkosnak minősített megbeszélésen döntöttek. Ezt pedig így nem lehet. A Nép akaratának figyelmen kívül hagyása kudarcokhoz, és egyre súlyosabb vereségekhez vezet. Még szerencse, hogy most hosszú ideig nem lesz újabb választás, mert legközelebb már olyan jelöltet sikerülne találni a Hárompártoknak, aki már annyira titkos, hogy még a jelölt sem tud róla, és annyira alkalmas, hogy még a jelölők sem szavaznak rá.


Ez az egész itt egy kutyakomédia. Mindazok, akik tegnap a Kossuth téren élőben voltak együtt Bokros Lajossal, megtapasztalhatták, milyen egy politikus, ha Ember. Van mondanivalója, el is tudja mondani, közvetlen, nyitott, és humoros, mondhatni laza. És valóban érdekli az, amit csinál, és valóban érdeklik azok, akikkel azt csinálja. De a Hárompártok, Szigetvári Viktor hipnózisának hatása alatt nem ezt az Embert emelték pajzsra mindannyiunk jelöltjeként, hanem az egyébként emberileg szintén okés, ámde politikailag súlytalan, és előírt szerepében pedig láthatóan feszengő Falust. Tették ezt mindannak ellenére, hogy mikor Ők jelöltet "kerestek", Bokros már a pályán volt, és kampányolt, és annak ellenére, hogy a 20 éven keresztül Főpolgármester Demszky is egyedül Őt tartotta alkalmasnak. Ha van egy Emberünk, aki önmaga jogán ugyanannyi támogatóval bír, mint akit három párt is támogat, akkor nyilvánvaló, hogy Ő a jó jelölt. Akkor nyilvánvaló, hogy mögé kell fölsorakozni, mert akkor a Hárompártok, meg a Jelölt egyesített szavazótábora elégséges lehet Tarlós legyőzéséhez. Még mindig nem késő, bár az idő fogy: zuhanó repülőgépből még a becsapódás előtt ki kell ugrani, és a döglött lóról sosem késő átülni az élőre.


Október 12-én meglesz a választás, hogy marad-e a demokratáknak egyáltalán esélyük nyerni a Narancsok ellen, az kizárólag a Hárompártokon múlik. Ha észhez térnek, megdicsőülhetnek, ha meg nem, akkor a súlyos vereségért viselt felelősségüket vállalniuk kell majd. De mi Bokros Lajossal tegnap nemcsak választási, hanem stratégiai szövetséget is kötöttünk. Az Ország Gyűlése Mozgalom mindazokkal ezt teszi, akik tettekben is kinyilvánítják, hogy számukra a mindenfölötti cél Orbán elűzése, és az europer szellemű Alkotmányos Köztársaság helyreállítása. Bokros Lajos és pártja, a Modern Magyarország a mi elképzelésünkhöz igen hasonló programot fogadott el még az országgyűlési választás előtt, koratavasszal. Ők is azt mondták, amit mi: minden ellenzéki erő fogjon össze egy kétlépcsős választáshoz, mikor az első választáson csak a demokrácia helyreállításának minimálkonszenzusára gyűjtjük egybe a tábort, mert az így elégséges nagyságúvá válhat a Narancsok legyőzéséhez. És ha ez megvan, akkor legyen új választás, és az immár demokratikus jogállami viszonyok között mérettessen meg minden párt a teljes programjával. Ezt Bokros és a MoMa 500 napos programnak nevezte, mi Demokrata Minimumnak, de a tartalma azonos. És mi együtt, vállvetve harcolunk azokkal, akiknek ugyanaz a Célja, mint a Miénk. Bokros Lajos és a MoMa tegnaptól az Ország Gyűlése Mozgalom stratégiai szövetségese.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


15 megjegyzés:

  1. Nagyon egyértelmű a cikk! Tényleg ez a lényeg! Bár most nem Orbánt, csak egyik szolgáját lehet (-ne) elzavarni, de úgy látom a nagy pártérdekek ezt fölírják, s egyben aláírják nem csak egy csicskás további basáskodását, akarnokoskodását, de talán egy cezaromániás őrült országunk gyalázában való szágulását is. Ha itt majd okt. 12-én nem kiállt neki a nép megálljt, akkor még királlyá is választják a Duna jegén, ha elég hideg lesz a tél.... Akkor csak pici esélyünk lesz kb. 8 millió magyarnak ezt az őrületet át- és túlélni, ami nagyon sokaknak még csak nem is sikerülhet. Még most is sokan süketek és vakok, s csak a saját át- és túl élésükkel törőnek, támogatva az ország és benne a 'zemberek lealázását egyfajta rabszolga szintre, és a szociális temetésre....:(

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Gábor, Jó reggelt Erőd!
    Szuper volt a tegnapi Seregszemle! Olyan jó volt emberi szót hallani politikus szájából, akinek nem az volt a fontos, hogy saját maga mennyit fog keresni, hanem az hogy a kis emberek is lélegzethet jussanak. Bokros Lajos szájából egyértelmű volt a fékek és ellensúlyok fogalma is. Egyértelművé vált, hogy a mostani önkormányzati választás napján milyen irányba is indulhatnak el a városok, falvak és megyék.
    A helyben lévő embereknek joguk van a saját önkormányzati képviselőiket megválasztani és támogatni abban, hogy felszabaduljanak egy központi nyomás alól.
    Nagyon sok ilyen emberre van szüksége az országnak. Lassan, de biztosan oszlik a narancsos köd, látszik a kék ég és a szabadság szele is fújdogál.
    Vidéki vagyok, de ha Budapesten élnék nekem csak a Bokros Lajos által felvázolt helyzet lenne a jó megoldás. Kérlek benneteket Budapesten élőket, hogy támogassátok Bokros Lajost főpolgármesternek, mert egyedül az Ő programját lehet elfogadni hitelesnek, emberszeretőnek!
    Köszönöm, hogy ott lehetettem és végig hallgathattam.
    Hajrá Budapest! Hajrá Bokros Lajos!
    Vivát O.GY.M !

    VálaszTörlés
  3. Egy privát: a városban járva több ismert politikust láttam "standolni". Az egyetlen akihez késztetést éreztem odamenni és a felajánlott kezet megszorítani, az Bokros volt a XI-ik kerületben, egy szombaton.
    A tegnap létrejött stratégiai szövetséget üdvözlöm, sok sikert és valódi tartalmat (ellentétben a kormány által kommunikált hasonlóan nevezett szövetségektől) kívánok az október 12 utáni hosszú meneteléshez. Addig is:
    Hallgass az okosra, voksod add Bokrosra!

    VálaszTörlés
  4. Ne feledkezzünk meg arról a nemapró tényről se, hogy tegnap újabb 1 hónapra, továbbra is Gábort választottuk meg vezetőnkké.

    VálaszTörlés
  5. A cikkhez még annyit, szerintem jót tenne az ügynek, ha Magyar György ügyvéd visszalépne Bokros Lajos javára, ezzel is ösztökélve a hárompártot eddigi döntése megváltoztatásához.
    Lehet, ebbe az irányba kellene most tennünk...

    VálaszTörlés
  6. Az az érzésem, hogy senki nem fog visszalépni sem Bokros, sem más javára. Ehhez már késő van. Azt gondoltam, most majd sokkal több emberke lesz a téren, nagyobb lesz az érdeklődés a bpestiek részéről. 200 körüli fő...ha levonjuk belőle a vidékieket... Nem így történt. Két eset lehet szvsz. 1. Már eldöntötték, hogy kire adják voksukat, s az nem Bokros 2. Mivel tudják, a vál.-i eredmény borítékolva van, feleslegesnek érezték a részvételüket. Vidéki lévén...sem állítom, hogy mindegy, természetesen. Vhova le is írtam, mit tennék, ha bpesti lakos volnék. A rohamosan fogyó idő, és a DK iránti szimpátiám/tagságom miatt Falusra adnám voksomat.Tehát nem meggyőződésből.Veszprém megyei lévén ennek nincs jelentősége ugyan, de úgy döntöttem, terjesztéssel a bpestiek megosztottságát mégsem segítem elő. Remélem, ez nem okoz "problémát".

    VálaszTörlés
  7. Változatlanul kitartok korábbi álláspontomnál!A budapestiek,igenis nagyon értelmesek ahhoz,hogy az urnáknál,felül írják a totojászó,határozatlan,és - letagadhatatlan! - nyeretlen " ellenzéki " pártok önfejű akarnokságán.Most végre a voksolóknak van tisztességes,követhető alternatívájuk.A demokráciáért győzni fog a józan ész.

    VálaszTörlés
  8. Így legalább világos a voks--hogy hova került!
    Csakhogy nem lép vissza senki--
    Szerintem Bokros kicsit afféle hajóágyú amely el szokott szabadulni---
    Mi van, ha a rendszabályait bevezeti netántán?!
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ottilia, nem értek egyet a minősítéseddel.. ui az elszabadult hajóágyú alaptulajdonsága hogy maga sem tud megállni (még ha akarna sem!!) és irányíthtatlan.. Bokros meg két lábbal áll a földön, tudja mit akar, nem a máshonnan jött lendület hanem saját megalapozott meggyőződése irányítja.. amit már tavaly okt 23-án is elmondott.. tehát szó nincs hajóágyúról.. elszabadultról meg pláne nincs.. Tudja mit akar és bizonyította hogy képes is a terveit, elképzeléseit megvalósítani. Ma nincs nála jobb és alkalmasabb jelölt.. Súlya is van saját jogon.. és úgy látszik, ezt a választók is érzékelik.. ezért népszerű.. még a pártoknak is van idejük felébredni..
      Amúgy milyen rendszabályaira utaltál?? mert nekem nem teljesen világos.. kifejtenéd??

      Törlés
  9. http://www.hir24.hu/belfold/2014/09/26/szukseg-lehet-egy-budapesti-bokros-csomagra/
    ez is video
    Bokros mondja

    VálaszTörlés
  10. http://www.atv.hu/belfold/20140928-falus-ferenc-kiszall-bokros-az-ellenzek-jeloltje

    még nem hivatalos! most dől el, hogy mire mennek a civilekkel a pártok! Együttesen!
    Lehet hogy lesz ebből lendület, lehet hogy....

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. A dolog kétesélyessé válthat, ha hivatalos lesz!
    Vagy a hatalmas kiröhögés elsőpri a népek még meradt szavazási kedvét is
    vagy
    hatalmas lendület keletkezik, hogy induljunk! a jelöltek száma így is túl sok marad!

    ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK
    2014. október 12.
    Budapest főpolgármester jelöltjei
    Jelölt neve Jelőlő csoport Státusz Dátum
    Dr. Thürmer Gyula MUNKÁSPÁRT Nyilv. vétel elutasítva 2014.09.18
    Ács László ZÖLDEK Nyilv. vétel elutasítva 2014.09.12
    Galyas István Független jelölt Nyilv. vétel elutasítva 2014.09.12
    Tarlós István FIDESZ-KDNP Nyilvántartásba véve 2014.09.01
    Dr. Staudt Gábor JOBBIK Nyilvántartásba véve 2014.09.01
    Csárdi Antal LMP Nyilvántartásba véve 2014.09.08


    //////Dr. Falus László Ferenc EGYÜTT-PM Nyilvántartásba véve 2014.09.08
    Dr. Magyar György Független jelölt Nyilvántartásba véve 2014.09.09/////////
    Dr. Bokros Lajos András MOMA Nyilvántartásba véve 2014.09.12


    Dr. Bodnár Zoltán György MLP Nyilvántartásba véve 2014.09.12 ?????????

    Így is öt felé mennek a szavazatok! Vagy ? felé?

    VálaszTörlés

    VálaszTörlés
  13. Bocsi Ottiia, de mennyivel jobb Falusnál egy Csardi kija..szom ( Deutsch Tomika után szabadon) Antal, vagy Staudt nemtom kicsoda? Aki számít visszalépett. Tessék szavazni menni és Bokrosnak van esélye.
    Persze ha sokan nem képesek kikelni a fotelből, akkor senkivel sem lehet nyerni:)

    Ez ilyen egyszerű.

    VálaszTörlés