2014. augusztus 28., csütörtök

Azok a boldog szép napok

Business as usual, mondaná a brit matróz, azaz megy az élet, ahogy az megszokott: a Kossuth téri Erődünkben járt az ATV, élőben voltam Bolgár György interjúalanya, ma jön ki a Magyar Narancsban rólam egy friss lejáratócikk, megatöbbi.




Mint tegnap írtam volt, az elhallgatás falát az Ország Gyűlése Mozgalom átütötte, ma megyek majd Rózsa Péterhez a Klubrádióba egy Kukorelly Endrés vitaműsorba partnernek, vasárnap lesz adásban "Balkanyar" címmel. Az ATV most nem adja le az elkészült interjút, állítólag szombat este 7-kor viszont kint lesz a Demokrata Seregszemlénken, úgy legyen. A le nem adott interjúról egyébként készült egyebekkel is kiegészített riport Profilaxagm független újságíró révén, úgyhogy mégsem marad le róla az Olvasótábor. Mindezek közben 7 órán keresztül kapta a sátrunk a 60-70 km/h sebességű széllökéseket, végül annak ellenére megadta magát, hogy minden egyes merevítőrudat folyamatosan az aktivistáink fogtak. Dehát lassan mindenki megismeri a Mozgalmunk mottóját, ami valami ilyesmi: ami nem öl meg, az erősít, így aztán minden elemi, vagy politikai csapásra úgy reagálunk, hogy erősebb és jobb kerül a korábbi helyére.


Estére beszerzésre és begyűjtésre került az új sátor minden alapanyaga, sokkal erősebb lesz, mint a korábbi, mindjárt indulok is vissza a Térre, mert 7-től elkezdjük építeni, per most pedig 4 aktivistánk tartja fönn a tüntetést viharos szélben mindenféle védelem nélkül, új értelmet adva az ellenzékiség fogalmának. Szó szerint minden lépésünket ellenszélben kell megtennünk, meg is tesszük, és csak egyre eltökéltebbek leszünk, a terepen érik össze a Demokraták harcos magja, akik már értik, hogy Orbánt csak úgy lehet legyőzni, ha mindent kibírunk meghátrálás nélkül. Közben újabb 50 önkéntessel gyarapodtunk, terepen is rengetegen jönnek hozzánk, szerintem szombat esti gyűlésünkön már 200-nál többen leszünk, és lehet hogy sokkal. Na, de mivel nem aludtam szét magam, és mindjárt indulok sátorverni az Erődbe, ezért aztán mostanra ennyi, beteszem ide a Bolgár György-féle interjú szerkesztett változatát, meg az ATV-s interjúról készült riportot.




Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


18 megjegyzés:

  1. Gratulálok Gábor ! A KR-ban hallottalak, kiválóak voltak válaszaid, s korrektek! Majradj mindig ilyen. Az nem derült kis számomra az interjúból, hogy indulsz-e a választásokon Kocsis ellen?
    Vagy a két dolog már időben sem fér meg egymással godolom. Sok ébredő és majd hozzátok csatlakozó embert kívánok nektek, magamnak, az országnak, Mindehhez sok erő is persze!
    Tartsatok ki, drukkolok, hogy sikerülhessen minden, amiért a ringe szálltatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom, a jövőben Gábor se akar a mai rendszerben élni, ergo nem venne részt annak semmiféle -mint pl. az önkori-választás- megnyilvánulásában sem.
      Mert mint tudjuk, a 2010 előtti Alkotmány/törvényesség visszaállítása is cél...

      Törlés
  2. Jó reggelt Csipet-Csapat, Jó reggelt Gábor!
    Most talán kegyes lesz az időjárás, nem fújdogálnak a szelek. A rádió interjú érthető volt, azt kaptuk amit elvártunk kezdte az Alfától majd eljutott az Ómegáig. A riportfilm meg szenzációsra sikerült. Az embereknek kell egy kis ébresztő... nemcsak az írásban hanem filmen keresztül is. Egyre több jelentkező lett a Mozgalomban miután elhangzott a rádió riport, majd kiderül mennyi az aki csak azért csatlakozott mert "sikk" lett. Az a maroknyi ember aki az indulástól hitt Benned és a Mozgalom győzelmében teszik a dolgukat továbbra is. Nem hátrál meg az elemi erőktől, az emberi tényezőktől.
    Hajrá OGYM!! Hajrá Köztársaság!!

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Kedves Komisszár, menjél ki naponta, délután is, este is, hétvégén is. És akkor számolgasd az embereket! Vagy állj oda sátort tartani...Vagy vonulj a békemenettel, ott még kicsit többen vannak...még!!!

      Törlés
    2. Kösz, egyik opció sem vonz. Viszont az óra ketyeg.

      Törlés
    3. Az ATV készített riportot, de nem adja le.. Ekkora csalódás voltál? :D Vagy csak ennyire uncsi.. ;) Tényleg egy bohózat.

      Törlés
    4. Most egyébként is uborkaszezon van, ilyenkor szokták bedobni ezeket a kis színeseket :)

      Törlés
    5. ..és akkor még azok közé se fért be? :o :D

      Törlés
    6. Szerintem SZG-nek jobb ha nem megy le az anyag. Sajnos az arrogáns próféta stílus (függetlenül a nemes céltól) nem mozgat meg tömegeket.

      Törlés
    7. Majd fog, ha már a "politikailag korrekt" stílus kártékonyságát felismerik a zemberek.

      Törlés
  4. Gratulálok Gábor a frappáns nyilatkozatokhoz! Nagyon kellett már ez az ébresztő, mind a sunnyogó médiumok, mind pedig a megélhetési politikusokat támogatók gondolkodásának felvilágosítására. Mint látjuk, a kormány a közpénzek felhasználásával vásárolja fel propaganda hálózatát, bővíti szavazó táborát. Ennek csak is egy totális összefogás és mielőbbi, tiszta alapokra helyezett új választás vethet véget. Ehhez további sok sikert és személyi biztonságot kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ellenzéki pártok idei töketlenkedése mellett, végre itt egy üdítő és friss új színfolt: az OGYM.

      Törlés
    2. Nem is vagy olyan "Naiv Demokrata" !

      Törlés
  5. Csak annyit szertnék "mondani", hogy az írásod, a riport, az interjú is....osztásra való! Meg is teszem! :)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok Tuareg!
    A közéletből hiányzó világos és tömör válaszokat hallhattunk, no és egy szükséges figyelem felkeltést a megélhetésiek felé:
    ....a mozgalom nem fog csatlakozni a politikai pártok valamelyikéhez, de szívesen látja pártok csatlakozását....
    Ezzel garantálható az OGYM tisztaságának és hitelességének megőrzése.

    VálaszTörlés
  7. SZÉGYEN!

    Nem az OGYM-ra nézve!
    Előbb sikerült áttörni a média betonfalát, mint a demokratákat tömörítő FB csoportok összetákolt erődjének falait. Védelmezői olyan kiskirályok, akik adminként a testükkel védelmezik a főbejáratot nehogy lelepleződjön a kicsinyességük.

    Ideje léket vágni rajtuk, ha kell név szerint leplezve le őket. Be kell küldeni aktivistát és bizonyítóan rögzíteni, hogy irtanak minden másképpen gondolkodót, és gátjai a civil kezdeményezéseknek. Egy torz, maguk által felállított ideológia védelmében.

    Még azt is eltudnám képzelni, hogy jöjjenek be egy nyílt vitára az oázisba. Bár kétlem, hogy vállalnák.

    VálaszTörlés