2014. május 15., csütörtök

Becsületes vagy baloldali?

Szeretem a provokatív címeket, a többjelentésűeket meg aztán főleg, és ez a cím ilyen: attól függően jelent mást és mást, hová rakom benne a vesszőt. Úgyhogy nem is rakom sehová, maradjon csak így, ugyanis bármelyik jelentéséről szó lesz a következőkben.




Tegnapi, a Demokratikus Koalíció MSZP-hez fűzödő viszonyát taglaló írásom sorsa meglepett. Az idők folyamán hozzászoktam, hogy az ellenzéki pártokkal foglalkozó kritikai írásaim csak feleakkora olvasottsággal pörögnek, mint mikor a Fideszt vagy a Jobbikot veszem célkeresztbe. De tegnap nem így történt. Ez kétszeresen is pozitív élmény volt, ugyanis látható belőle, hogy ellentétben az MSZP-ről szóló írásaimmal, a DK közösségei jól bírják a kritikát, ugyanakkor az is nyilvánvaló lett, hogy igencsak valós problémába ütköztem bele. Kívülről ránézve egyenesen olybá tűnik, és ezt tömérdek fészbukos lájk, megosztás és támogató komment teszi egyértelművé, hogy a Demokratikus Koalíció tagságának zöme az általam felvetettekkel egyetért. Emiatt azt kell mondjam, van némi kommunikációs zavar a vezérkar és tagság között, jó lenne orvosolni. A DK nyitottsága és vitakultúrája az egyik fő erénye, mondhatni alapérték, tessenek erre vigyázni a továbbiakban is.

De meglepetésemről ennyit, menjünk vissza a címhez. Ugyanis a tegnapi pozitív tapasztalat az csak egy a negatív tapasztalatok tengerében. Rengetegen tévesen baloldaliként azonosítják be az ellenzéki pártokat, pedig azért ez nem ilyen egyszerű, de jelen írásomban elfogadom ezt a meghatározást, eszerint is beszélgetünk tovább. Szóval mindig megkapom, hogy nekem nem a baloldallal kéne foglalkoznom, hanem a Fidesszel, meg a Jobbikkal. Foglalkozom én velük is, jelentem alássan, csakhogy én először is azt akarom tisztázni, hogy miért vertek meg minket annyira, és sajnos ebben nem a Fidesz meg a Jobbik a ludas, hanem a "baloldal". Így aztán minimállogikát tanúsítva velünk foglalkozom többet, ugyanis a vereséghez vezető problémák nagyobb része a mi oldalunkon található, ez van. Na, akkor most elmondom, miért csőlátású hozzáállás a baloldali "összezárás".


Ha az embernek új szomszédja lesz, akkor nem azt szokta megtudakolni, hogy az illető vajon baloldali-e. Azt akarja megtudni, hogy a jövendő lakótárs becsületes-e. Kinn szabad-e hagyni a gangon, vagy a kertben a biciklit, kulcsra kell-e zárni az ajtót. Ha a lakóközösség közös képviselőt választ, ugyanez a helyzet. Kutyát nem érdekli, hogy balos vagy jobbos-e, az a lényeg, hogy ne dézsmálgassa a társasház pénzét. Namost akkor itt egy pillanatra kapjunk is a fejünkhöz: ha a saját közvetlen életünkben a becsületet tartjuk az alapvető értéknek, és aszerint döntünk, akkor miért is próbáljuk meg a politikai téren ezen igényünket háttérbe szorítani? Nem, Orbánország problémája nem abból származik, hogy Orbánék jobboldaliak - nem azok, de így hívjuk Őket a vitáinkban -, hanem abból hogy becstelenek. Lopnakcsalnakhazudnak, és Őket épp ezért tartjuk legyőzendő népbetegségnek és nem azért mert jobbosok.

A becsület erkölcsi kérdés, míg a bal-, vagy jobboldaliság világnézeti kérdés. Életünket sokkal mélyebben járja azonban át a mindennapokban az erkölcs, mint a világnézet, nemdebár. És ez a választópolgárok döntő tömegeire is éppúgy igaz, mint saját magunkra. Ráadásul a magyar az olyan, hogy mástól sokkal magasabb erkölcsiséget szokott elvárni, mint saját magától, miközben a világnézetet, a bal-jobb-liberális ideológiai hármast nagyjából magasról letojja. Akik ezt nem fogják föl, azoknak viszlátot integetek, ugyanis nem értik a néplelket, ekként soha nem fogják legyőzni a Fideszt, foglalkozzanak valami hasznos dologgal, ne a közélettel. Mert igenis van becsületes politika, és fontosabb, mint a világnézeti elkötelezettség. Ésha Magyarországon a becstelenség a politika mozgatórugója, márpedig az, akkor ezt a mentalitást kiirtani nem világnézeti, hanem erkölcsi alapról lehet. Ad absurdum ha ma Magyarország becsületes emberei oldalfüggetlenül egyszerre elmennének szavazni, akkor Orbánékat csak a hegyeshalmi határállomás állítaná meg menekülésük közben.


A Jobbik sikerét és folyamatos erősödését is csak ebből az aspektusból lehet megérteni. Szavazóinak zömét tökhidegen hagyja az általuk képviselt világnézet, mert sokkal fontosabb számukra, hogy a Jobbik becsületesnek tűnik. Aztán hogy ez valószínűleg csak azért van, mert még nem voltak soha kormányon, az már a Nép egyszerű gyermekét pont nem érdekli. Úgyhogy nem is ragozom tovább: mikor bírálok, azt erkölcsi és nem világnézeti alapról teszem. A becstelen az becstelen, akár jobbos, akár balos. Aki pedig pusztán azért védi a szervezett becstelenséget, mert balos, akkor kárt okoz a baloldalnak, az ellenzéknek, az Országnak, mindenkinek. Ha a választást legközelebb sikerül becsületesek konta becstelenek kérdéssé alakítani, akkor egy tiszta ellenzék rommáveri Orbánékat. A Jobbik nélkül, természetesen, mielőtt félreértés keletkezik a nem félreérthetőből.

És bizony az MSZP már becstelen párt. Egy szervezet mindig több az azt alkotó személyek összességénél, így simán benne van a pakliban, hogy van jópár becsületes ember még a Szegfűnél. De maga az MSZP, mint Párt már a Népben becstelenként került leírásra és joggal. Írtam erről konkrét példákat eleget, nem akarok újra belemenni: alappal állítom, hogy erkölcsi normáit tekintve az MSZP becstelen szervezet, és alappal érzi ugyanezt az a sokmillió ember, aki évtizedek alatt a saját bőrén megtapasztalta ugyanezt. Ha meg a Nép lelkét meg akarjuk érteni, és gondolom ezt szeretnénk, különben örökre Orbánék maradnak, akkor támaszkodjunk egy régi közmondára: embert barátjáról. A politika csak akkor bonyolult, ha valakik érdekében áll azt elbonyolítani. Valójában egyszerű erkölcsi kérdésen alapul közösségi tevékenység, semmi más. És az a Párt, amelyik egy a Népítélet által már leírt MSZP-vel fog össze, vagy akárcsak nem zárja ki kategorikusan ennek lehetőségét, az a Nép szemében az általam idézett közmondás erkölcsi mondanivalója szerint maga is becstelenként lesz minősítve.

Hát ezért felejtse el mindenki, aki Orbánt akar űzni egyszer s mindenkorra a Szocialistákat.


26 megjegyzés:

  1. A DK egész kampányát nem értettem.Gyakorlatilag a Fidesz lejaratasat tűzte ki célul....A siker miért maradt El? Mert lehet, hogy én is a Fideszre szavaztam...csak nem tudok erről.. ha nem ez történt, akkor még egy jó program hiányzott....ezt nem látom most sem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bozai Gyorgyi: a DK-nak van programja---jelen pillanatban az EP választásra is van -kitelepulések folyamatosan-vidéken forumok tartása - a szorolapok hátoldalán találhato mit szeretnének képviselni az EP jeloltek és amennyiben látom rendelkezik internettel a DK honlapján mindez megtalálhato

      Törlés
  2. De jót írtam - legalább magam dícsérjem, s elszállt, mint az álom a szememből!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újra: Szrintem a Fidesz és az MSZP enyves kezűi között az az óriási különbség, hogy a Fidesz törvényesítette a lopást. Az MSZP-ben régen és most is van ilyen nyilvánvalóan. A régebbiekről egy-két "mérvadó" név is fölmerült, indult is ellenük eljárás jogosan is de koncepciósan is, de igazán abban sem látok tisztán, az újabbakból talán egy-kettő, de azok még a lopáshoz is balfékek:( Úgy látszi szerintem.
      Itt nem csak a pártfinanszírozás lehet a bibis téma, hanem az előző cikkben említett közbeszerzés is súlyosan. Szóval lenne itt kinek, mit söprögetnie a háza előtt..

      Törlés
    2. Az a véleményem egyetértve Veled "törvényesített lopást"...... hogy a Fidesz egy profi bűnöző, maffia párt, az MSZP pedig egy balek bűnöző párt.

      Törlés
  3. Hmm érdekes meg közelítés , de találó s értékes cikk

    VálaszTörlés
  4. Lám milyen egyszerű ez.
    Most már csak a becstelen személyekre és cselekedetekre kellene naponta következetesen rámutatni, de konkrétan ám. (a sommás megfogalmazástól még a cikk íróját is óvnám)

    Sajnos e munkában a média és az "értelmiség"(?) komoly hiányosságot mutat.
    Persze választást nyerni, hatalomba kerülni nem is ők akarnak, ezért aztán drága politikus barátaink lehet nekifogni a takarításnak.
    Szemét van bőven.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Gábor ezen írásod után már nem érvényes a kivéve Angyalföld és Szeged. Sikeresen megsértettél néhány százezer Mszp tagot, aktivistát, támogatót, szimpatizáns, akik az Ogy választáson remekül együtt dolgoztak más demokratikus pártok aktivistáival esőben, szélben. Tudod nálam még érvényes a költő azon szava, hogy egy gazemberért ne ítélj meg százakat. Látom kettős frontra készül a DK. Abba még mindig bele bukott mindenki. Nem soká jön június 6-a, s a 70 évvel ezelőtt történtek talán intő példa lesz. Remélem nem lesz igazad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár pontosítás, ahhoz amit írsz:

      1. Független vagyok, a véleményem az enyém és senki másé, nem konzultálok semilyen szinten a DK semelyik prominensével.

      2. Évek óta nem foglalkozom azzal, hogy mire mondja az MSZP, hogy a Neki sértő, ugyanis nyilván olvastad Nyolckeres kis opuszaimat, ahol az összes föltárt gazemberségükre ugyanennyi volt a válasz. Ha Titeket a tények hidegen hagynak, csak azok nyilvánosságra hozása vált ki érzelmet belőletek, akkor Magad adod tanúbizonyságát, hogy miért is süllyedhetett ilyen morális mélységbe az MSZP.

      3. Nincs néhány százezer esőben, szélben dolgozó MSZP aktivista,de még 10 ezer sem, ugyanis pontosan tudom, hogy még a Budapest arénát is csak lasszóval fogdosott emberekkel tudtátok egyetlen alkalomra úgyahogy föltölteni.

      A mérhetetlen szubjektivitások ölt meg Benneteket.

      Törlés
    2. azt gondolom, ha valaki valami sértőt hall, az elsősorban azt nézze meg, mennyi igazság van a hallottakban és csak utána kapjon kardért és párbajsegédekért. Akinek nem inge, ne vegye magára. Gábor nem azokat "sértette meg", akik az mszp-n belül becsületesek, hanem azt a pártpolitikát - hadd utaljak itt a néhai Bächer Iván elkeseredett írására - ami a leggátlástalanabb módon fel- és elhasználta őket a maga gazdagodására. Az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy a lakosság nagy része kényelmes és lusta gondolkozni, azért nem teljesen hülye. Hogy konkrétumot említsek: igaz, hogy Simon Gábornak nem volt guinea-bissaui útlevele, de volt jelentős millió eltitkolt jövedelme. És ebben az állapotában az éhségmenet élére állni az éhezők arculcsapása történt. Egyfelől gyalázatos az, aki az éhezőktől elvette a kenyeret, de annál gyalázatosabb az, aki milliók birtokában a menet élére állt. Úgyhogy nem Gábor szavain kell megsértődni, hanem azokon a gazembereken, akik a baloldali álarc mögött kihasználják a néhány százezret.

      Törlés
    3. 1.A függetlenségedhez (előző írásodból "A DK-ban látom azt az erkölcsi és intellektuális pluszt, amivel Orbánékat le lehet majd győzni, és rengeteg személyes ismeretséget teremtve körükben azt kell mondjam, hogy a DK tagjainak lelkülete, elkötelezettsége és intellektusa is kiemelkedő. Szóval nemcsak a jövő ígéreteként állok mellettük, hanem azért is, mert szerethetőek. Úgyhogy tisztázzuk mindenekelőtt: alap, hogy a DK-ra fogok szavazni május 25-én, és arra kérem olvasóimat, hogy ugyanezt tegyék.
      2. Erre mondtam, "hogy egy gazemberért ne ítélj meg százakat." nem a "nyocker" alapján kellene itélned, az személyes harcodnak látom
      3. Köszönöm a helyesbítést. Az aktívistáknak köszönhetően több száz ezer szavazót vittek az urnához. Csak a példa kedvéért. Angyalföldön 11,000 aláírás gyült össze. Ebből a DK 880-al segített be, de ezt is megköszöntük nekik. Az EP-re, rövidebb idő alatt, segítség nélkül "csak" 8000-et. Ugye ehhez kellett ember, aktivista.

      A külön mondatodra: "A mérhetetlen szubjektivitások ölt meg Benneteket." Te mi alapján írod a blogjaidat, ha nem a saját tapasztalataid alapján? Komássy, Kocsis megítélésében nincs szubjektum? Kettőtök között lezajlottakról tud e más is? Az ő véleményüket még nem hallottuk. Csak a tied https://www.youtube.com/watch?v=_kwWorzZZ4E

      Törlés
    4. Kezdjük a végéről: az Ő véleményüket azért nem hallhattad, mert nem mernek egyik ügyben sem a nyilvánosság elé állni. Vajon miért?

      Angyalföldet hozhatod ugyan példának, bár nem a fehér hollóval szokták a hollót, mint fajt jellemezni.

      A nyolckeres ügyek egészen magasig nyúltak föl, és nemcsak nyolckeres ügyek tömkelegét ismerem, csak azokat tudom bármikor tételesen is bizonyítani. A "személyes harcod" pedig egy terelés, ha az ügy érdemét nézed, ugyanis épp ugyanaz ellen az elv ellen harcolok, aminek következtében lazán evesztettétek - Ti, nem én - a Nyolckert.

      A DK-hoz fűzödő viszonyomat sokadszor írtam le, épp Te állítottál mást az az előző beírásodban, nem? Ezt írtad: "Látom kettős frontra készül a DK." Van ebben némi logikai bukfenc, ha egy függtlen, de a Dk-t támogató blogger írásából akarod kikövetkeztetni, hogy mire készül a DK...

      Törlés
    5. Egyébként meg: van egy közelfogadottan pártsemleges elemző civil a nyolckerben. Az MSZP régi nagyjai között is magas az elfogadottsága, mint objektív, nem részrehajló szerpelőé. Idézem Neked, hogy mit írt épp tegnap a helyi szervezetetek működéséről.:

      "Mivel a gazdasági bizottság elé került, nyilvánosságra senki által nem hozott előterjesztésről van szó, ezért elsősorban Szili Balázsnak szól. De szól Révész Mártának is, aki az önkormányzati drogpolitika szocialista részről fő felelőse. És persze Komássy Ákosnak is, aki amellett, hogy a párt kerületi vezetője, az önkormányzattól származó jövedelmének közel kétharmadát tanácsadásért kapja abban az intézményben, amelyet képviselőként ellenőriznie kellene.

      Révész Mártának és Komássy Ákosnak annyiban pedig inkább szól, mint Szili Balázsnak, mert a szocialisták részéről ő foglalkozott legtovább nyilvánosan a lényeges kerületi problémákkal és döntésekkel. Mígnem mostanra a szocialisták, legalábbis akik fizetést kapnak az önkormányzattól, gyakorlatilag kiszálltak a helyi ügyek nyilvános megbeszéléséből.

      A bizottságiirnok véleménye pedig, azt hiszem, kiterjeszthető a drogpolitikára, a humán szakpolitikákra, kerületben zajló milliárdos fejlesztésre, a helyi társadalompolitikára. Az úgynevezett ellenzék (MSZP, Jobbik, LMP) kullognak az önkormányzat kezdeményezései után, a többségnek konkrét feladatot, komoly konfliktust jelentő témát nem vetnek fel. Mintha az volna a fő szempont, meg ne haragudjon rájuk a polgármester. Két lábon járó illusztrációi annak, hogy az ellenőr fizetése nem függhet az ellenőrzöttől, mert akkor nem fog ellenőrizni.

      Esetleg vélemény a szocialistáknak a kerületi tevékenységükből fizetést húzó munkatársai-hivatalnokai részéről? Vagy az önkéntes aktivisták részéről, akiket több is érdekel a kerületi ügyekből, mint hogy négyévente három kampányban standoljanak és kopogtassanak? Camara-Bereczki Ferencen kívül (aki az egyetlen "mozgalmi" beállítottságú szocialistának látszik a kerületben), és ennek a blognak a szorgalmas szerkesztőin kívül (akik pedig szociáldemokrata beállítottságú civil lokálpatriótáknak látszanak) maradt egyáltalán valaki az úgynevezett baloldal tájékán?"

      Ennyit az én szubjektivizmusomról. van ilyenből még egy tonna, ugyanis mindenki ugyanazt gondolja a kerületben Rólatok, csak Ti nem...

      Törlés
    6. Itt találod, a Ti kerületi blogotok...

      http://mijozsefvarosunk.blog.hu/2014/05/13/153_igy_mulat_egy_magyar_ur#c22893902

      Törlés
  6. Sikeresen megsértett Gábor valakiket?Lehet.Biztosan kellemetlen olvasni ezt azoknak,akik tényleg kint állnak esőben-szélben. De sajnos ők nincsenek nagyon sokan.Régen vagyok politika iránt érdeklődő,sokszor álltam közvetlenül az Mszp standok mellett Szdsz-esként. Azt a fajta gőgős lenézést,amit sokszor kaptam/kaptunk azt hiszem soha nem felejtem el. Pedig én sokszor segitettem be az Mszp-nek,mert itt aztán még véletlenül sem járt soha senki,sem kopogtatócéduláért sem másért. Ebben az évben fordult a kocka: három hónapot álltunk közössen az Mszp-vel a Fény u. piacon. És itt nagy elismerést kell mondanom,hiszen egyik képviselőjelölt sem tartozott az Mszp-hez.Mégis végigküzdötték velünk-le a kalappal. Igaz már nem Molnár Zsolt a kerületi elnök. Szóvakl valami nem fekete/fehér

    VálaszTörlés
  7. "érted haragszom, nem ellened" - Gábor írásainak egész nyugodtan lehetne ez a mottója. Aki ezt nem ismeri fel, mehet szavazni valamelyik szatellitpártra (hogy a jobbikot már ne is említsem)

    VálaszTörlés
  8. Aki megsértődik ezen blog okán, az magára vessen.

    Gábor az a baj, hogy elsősorban Liberális gondolkodóként javító szándékkal nézel erre az egész politikai katyvaszra. Sajnos úgy néz ki, hogy Magyarországon többpártrendszer és demokrácia van, de ez a hiba minden forrása. igaz több párt létezik, (van amelyik csak névvel) valamilyen szintű társadalmi beépüléssel, de mindegyik csak a maga hasznát nézi és arra összpontosít, hogy a többit hogyan tudná maga alá gyűrni.
    2010-ben a Fidesz (a már beolvasztott KDNP-vel) a NÉP félrevezetésével, illetve a másik (elsősorban az MSZP-t) hatalmon lévők lejáratásával megkaparintotta a Hatalmat és most azt nehezen engedi el. Az ellenzék próbálja (az elmúlt 25 év tapasztalatával felvértezve magát és azt feltételezve, hogy demokrácia van) ismét magához kaparintani, de ebből a harcmodorból a Fidesz is felkészült és a NÉP szimpátiáját maga mellett tartani. Az nem érdekes, hogy miről, kiről mit mond, a lényeges az, hogy nekik higgyék el az állításokat. Ez eddig bejött a Fidesznek!
    Változás akkor lesz, ha a hatalomra törekvők elhitetik magukról, hogy az ország érdekében fognak cselekedni, ha ismét hatalomra kerülnek és azt bizony be is tartják. Ehhez viszont még az is kell, hogy a hatalomba törekvők belássák, hogy valójában egypártrendszer és diktatúra van Magyarországon.

    VálaszTörlés
  9. Azt azért látni lehet,hogy az új választási törvémy bebetonozta a FIDESZ-t 2/3-dal:.a vkörzetek átszabása , határontúli szavazatok ellenőrizhetetlensége,külföldi munkavállalók szavazásának megnehezítése,kompenzácios voksok. Ezek nélül egy biztos:nem lett volna 2/3..A megtísztulás után az egyik legfontosabb elérendő cél.SZABAD FÜGGETLEN VÁLASZTÁS.Egyenlő esélyt mindenkinek.Milyen sok nemzet túzte ezt a zászlajára.És megharcolták.Négy évünk van erre.Legyen ez minden demokratikus párt jelszava.
    Molnár Zsoltról.Milyen demokrata az,aki Göncz Árpád kifütyüléséhez asszisztál és vonulászik.
    Göncz Árpád köztiszteletben állt egy nemzeti jelkép volt.Aki ezt nem ismerte fel,annak nincs helye egy demokratikus pártban Ez elsősorban morális kérdés..Az menjen oda ahol ennek hagyománya van.

    VálaszTörlés
  10. heltai Zsuzsanna2014. május 15. 12:22

    Kedves Gábor ! Na , nekem itt szakadt el a cérna! Az én logikám mindig ott áll meg,h akkor miért is nem zavarták el már a francba fideszt? Ha már az 1.kormányzásuk idején elkövetett szélhámosságok sorát elfeledték,vagy el sem jutott az agyakig, akkor ami becstelenség 2010 óta zajlott, az hogyan illik a képbe,amit vázolsz, miszerint a "magyart" hidegen hagyja a jobb-baloldaliság, merthogy a becsület a fontos!??? És aki ezt egyszer eljátszotta....hiszen már első kormányzásuk ELŐTT /!/ eljátszották! A gondolatmenettel teljesen egyetértek,de ezen sosem tudok túllépni. A fidesz/orbán a becstelenség, erkölcstelenség olyan mennyiségét tolták a képünkbe gúnyos vigyor kiséretében, és törvényi szintre is emelték mindezt, ami felűlmúlhatatlan! Akkor???? Csak mert ezt is jól kommunikálják? AMI a DK-t illeti: az első nagy hiba az mszp-vel történt közösség vállalása. Sajnos. Ezt egyszer elnézem, mert értettem a kényszert és 1X szabad hibázni egy 2 éves bölcsisnek, tanulópénz volt. De soha többet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt gondolom! bár én mélyebben látom a törésvonalat!
      Az eredmény ismeretében sikeres volt az összefogás, mert az mszp 8 egyéni választókerületet a dk 1 az E-PM 1 képviselőt tudhatott megnyerni (másként 10-et biztosan nem sikerült volna--hisz a jobbik erősen a nyomában volt és a szétszavazás azt eredményezte volna --ez most több, mint hipotézis és történelmietlen magyarázkodás :) )

      A dk számára pedig bukás volt , mert ismét megerősítette, amit amúgy artikulálni akart, hogy NEM az mszp "kdnp"-je!
      Tapasztalatom az, hogy most is a dk kampányol erősen és látványosan, de az mszp is profitál belőle.
      Fordítva nincs így!

      egyébiránt amíg nem lesz nyugvópont a baloldaliság kérdésében
      (ki a baloldali? aki a kapitalista termelési mód keretei között a lehető legméltányosabbat mindenki számára==== vagy tudatos munkával megdönteni , meghaladni akarni azt(Szanyi , Tóbiás) addig duma az egész és légvár az mszp-s program)

      Ezért aztán a dk-nak és az mszp-nek gyorsan szét kell válnia, mert hiába azonosak az értékeik legnagyobb részben--az mszp nem tudja eldönteni a kérdést és a mindenkit magával ránt --nem csak a dk-t az E-PM-et is/ bár e téren még ők maguk se találták ki magukat/

      Amig ez a terméketlen vita zajlik--senki nem tud a csapdából előre lépni a =====baloldalinak nevezett==== formációban
      lilla-

      Törlés
  11. Kedves Gábor a cikkel teljesen egyetértek. Hatalmas pofont kaptam ma reggel amikor az Origón olvastam hogy Győrben a DK lakossági fórumot tartott. Na és kik voltak a meghívottak ? Kovács László és még egy két MSZP-s akik arról próbálták meggyőzni a gyér hallgatóságot hogy május 25-én az MSZP-re szavazzanak. Úgy gondoltam hogy megbolondult a világ. Kovács László nagyon okos és lehet hogy becsületes politikus is, de mit keres egy DK lakossági fórumon agitálni a DK-sokat hogy rájuk szavazzanak. Reggel mikor elolvastam ezt a cikket írtam külön üzenetben Gyurcsány Ferenc facebook oldalán, hogy ha így folytatják tovább nyugodtan lehúzhatják a rolót. Nekik élesen el kell határolódniuk az MSZP-től különben mint megírtam elvesztik a szavazó bázisukat. Köztük engem és a családom és az ismeretségi körömből még igen sok embert. Ezt a békát nem fogjuk lenyelni, hanem csatlakozunk az április 6-i 40%-hoz és mi sem megyünk el szavazni. Az MSZP másodszor akarja tönkretenni Gyurcsány Ferencet. Természetesen ha hagyja magát. Én most mindenesetre várakozó állásponton vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. heltai Zsuzsanna2014. május 15. 14:39

      Ezen ledöbbentem én is. Ennyire naív lenne, ennyire gyanútlan? Hiszen tudja, h mit műveltek vele. És azóta, minden adandó alkalommal.

      Törlés
    2. Kovács László kötődése személyes Győrhöz.
      Nem volt szerencsés a meghívás, de a meghívás időpontjában az nem látszott úgy, mert a fő szempont egy hiteles tájékoztató lett volna az eu-ról--testközelből :(

      Csak a híréhség okozta, hogy országos hír lett.
      http://www.gyori-hirhatar.hu/hirek/gyorben-fontosabb-europa-mert-europa-mi-vagyunk-ha-akarjuk

      lilla-

      Törlés
  12. Ez megint az a téma, amit nem szeretek és már korábbi írásoknál kifejtettem álláspontom. Nem ismétlem magam, a megjegyzésemmel is csak annyit jeleznék, hogy elolvastam az írást.

    VálaszTörlés
  13. Azért nap közben még járt az agyam a cikken. S arra gondoltam, hogy rendben oké, elhatárolódik a DK. De mi van akkor az önkormányzati választásokkal? Ha most azt mondják, hogy viszlát, ott meg majd, jaj de jó, hogy látlak? Szóval nekem ez se egyértelmű, lehet, hogy bennem van a hiba...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a DK az önkormányzati választáson pár polgármesteri meg önkormányzai helyért cserébe lemond az önállóságról, akkor öngyilkosságot követ el...

      Törlés