Najó, ám legyen

Olyan blogot írok most, amit nem kéne megírnom. Két napja őrlődöm rajta, ugyanis sérti a saját érdekeimet a megírása. Ám az őszinteség elve akkor is kötelez, ha az rám nézve káros. Úgyhogy ahogy a címben írtam: najó, ám legyen.

Négy éve tartó "hűtlen kezelős" koncepciós perem elsőfokú ítéletet szült pénteken. Írtam már közben róla, többször is, Rákosi pajtás is csettintene a nyelvével, olyan szépen rakták össze. De erről majd később, most a lényeget. Bűnös vagyok. Nem nagyon, csak egy kicsit. Nem 70 millió a kár, amit okoztam, még csak nem is 1,5 millió, amennyire a négy év alatt a rendőrségen, meg a bíróságon folyamatosan leolvadt. A verdikt szerint 450 ezer forint pénzbüntetést kell befizetnem. Nem fogok pénzt kérni, bár valszeg Olvasóim összedobnák. A helyzet ugyanis az, hogy már az ítéletkor bejelentettem helyben, hogy természetesen fellebbezek. Van ugyanis egy kis bibi. SEMENNYI büntetés nem elfogadható, még taktikai, és energia, vagy épp időkímélési szempontból sem, a helyzet ugyanis az, hogy én vagyok az ártatlan, és akik ezt a koncepciós mocskot ellenem összelapátolták, azok a bűnösök. És ezt az Orbán Rezsimben csak akkor tudom bebizonyítani, ha minden jogorvoslati lehetőségen végigmegyek, és Strasbourgból várom majd az IGAZI ítéletet.

Régi olvasóim a korábbi cikkekből képben vannak, de sokan vannak újak, úgyhogy röviden összefoglalom a lényeget. Életem legnagyobb tévedésének következménye maga a Per is. 10 éven át voltam SZDSZ-vezető a Nyolckerben, és a legbefolyásosabb kerületi politikusok egyike. Sok tízmilliárd forintról döntöttem ezidő alatt, de még ellenfeleim sem vádoltak soha korrupcióval. Én nem gazdagodtam meg a politikában, fogorvosként sokkal jobban kerestem korábban, de rájöttem saját bőrön: a pénz nem boldogít. Engem legalábbis hidegen hagyott, annál inkább izgalommal töltött el azonban egy igazi közösségi kihívás: felmenő pályára állítani a legrosszabb hírű kerületet: a Nyolckert. Úgyhogy mikor hívtak, mentem, otthagytam a szakmámat, és nem bántam meg, sőt. Nagy dolgokat csináltunk meg, a térfigyelő kamerarendszereket mostanra mindenki ismeri, csakhát mi kísérleteztünk vele, és vezettük be Magyarországon. Vagy épp mikor metrózik a Nép, van a metróállomás: Corvin Negyed. Na, az is egy ilyen nagyszabású, és Európa Díjjal kitüntetett városfejlesztési történetünk.

Életem legnagyobb hibája az, hogy az akkor még pártonkívüli, kezdő önkormányzati képviselőcskét, Kocsis Mátét a szárnyaim alá vettem. Egy önkormányzatban, pláne 2006-ban még nem volt olyan éles a lövészárok a pártok között, mint mostanra, és összebarátkoztunk a Kiskocsissal. Az én javaslatomra nevezte ki alpolgármesternek a szintén SZDSZ-es polgármester, és végig segítettem mindenben, már csak azért is, mert akkoriban mérföldekkel becsületesebb volt, mint az átlagfidesznyikek. Szóval röviden: Kocsis Máté politikai pályája az én művem. Baccameg. 2010-ig tartotta is az eredeti irányt, sajáterős, a kerület népének munkát adó, korrupciómentes közélet volt a közös célunk. Aztán 2010-től bekerült a Parlamentbe, és Lázár embere lett. És elkurvult. Egyre nyílt az olló vállalt céljaink és cselekedetei között, ezért egyre több volt köztünk a konfliktus, végül 2012 márciusában lemondtam a kerületi tanácsadói, meg intézményvezetői posztjaimról, és háborút indítottam ellene, mert amit elkövetett, úgy hívják: ÁRULÁS, és az nem bocsánatos bűn.

Minden rendelkezésemre álló eszközzel harcolok ellene, nem is sikertelenül, Ő pedig sorozatban indítja ellenem a koncepciós eljárásokat. Ezek többsége még menet közben elhalt, elhal, mikor épp egy kimerül, indítja a következőt. Hosszú menet lesz ez, de én tudok várni, amíg csak élek: az ÁRULÁS nem évül el, és a büntetés magam vagyok. A leglátványosabb, immár négy éve zajló mondvacsinált ügy ért most elsőfokon véget. Jogilag akár meg is veregethetném a vállam: bírócsere, négyszeri ügyészváltás, nettó fideszeljárás ellenére a mellém odavágott négy "bűntársam" semilyen büntetést nem kapott, kettőt felmentettek, kettőt szankció nélkül egyéves próbára bocsátottak, ami a gyakorlatban szintén felmentés erejű. Végül rám sem azt szabták ki, amit az Ügyészség kért: nuku börtön, nuku közügyektől eltiltás, horribilis perköltség, van helyette 450 ezer forint pénzbüntetés, akár fellélegezhetnék, vége végre. De NEM. Sőt. Most kezdődik igazán. Ugyanis az időt nem én húztam.

42 Fideszsajtós címlapsztori készült eddig erről az "ügyről" azért húzták-halasztották, hogy sokáig legyen miről írni. Azért rángatták bele egykori beosztottaimat is, hogy lehessen sajtózni: Szabó és társai. Az mégiscsak komolyabbnak tűnik, nemde, mint a valóság. Ez az ügy azonban egészen addig fog tartani, míg választ nem kapok néhány kérdésre. Mondjuk ilyesmikre: hogy lehet az, hogy a Fővárosi Főügyészség ELŐBB rendeli el a nyomozást, mint egyáltalán feljelentést kapott volna? Hogy lehet az, hogy egy pimf kárértékű ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályát jelöli ki, akik milliárd alatt bele sem kezdenek? Hogy lehet, hogy az eljárás alatt bírót cserélnek, négyszer ügyészt? Hogy lehet, hogy a fideszsajtó mindent tud egy folyamatban levő nyomozás titkos rendőrségi adatairól? Hogy lehet az, hogy a tárgyaláson a bíróval minden esetben vívnom kell, hogy egyáltalán védekezhessek, mert folyamatosan belém akarja fojtani a szót? Hogy lehet az, hogy a bíróság "elfelejti" megküldeni a kulcsfontosságú tanúkihallgatások jegyzőkönyveit?

Nade stop. Van ugyanis minimum száz ilyen kérdés, de ezeket majd a fellebbezésnél írom össze, ez itt nem jogászfórum, hanem politikai-oknyomozó blog. ENNEK az ügynek CSAK egy vége lehet: mindazok, akik az igazságszolgáltatásból résztvettek ebben, sittre mennek hivatali visszaélésért. A nekem okozott erkölcsi-fizikai-lelki kárért pedig százmilliós összeg körüli kártérítést fognak fizetni. Összerakják a delikvensek a nyugdíjamat. Ha a másodfokon lesz vér a bírók pucájában, akkor már ősszel megfordul az ítélet. Ha nincs - mostanában nagyon fogy, látom, tapasztalom -, akkor szépen megvárom a Strasbourgi döntést. Fogok közben erről írni, mert a bíróság által eldugott tanúkihallgatási jegyzőkönyvek kristálytisztává teszik, ki az ártatlan és ki a bűnös. mellesleg roppant érdekesek, és egy ocsmány önkényuralmi korszak kordokumentumai. Császyhoz, Hunvaldhoz, Fapálhoz képest jól jártam, Őket sokkal súlyosabb ítéletekkel sújtották, de éppúgy, ahogy Ők is csak akkor fejezik be az ügyeiket, mikor a valódi bűnösök megbűnhődnek, magam is végigmegyek, kerüljön bármennyi energiába, időbe, bármibe.

A becsületem nem eladó.