2015. október 6., kedd

Demokrata Ellenállás

Kelet-Európának megvan az a szokása, hogy a Diktátorokat elüldözi, ha nem áll mögöttük külhoni katonai erő. Illetve hát akkor is elüldözi, csak megjön a ruszki, és vérbe fojtja a lázadást, mint 1848-ban, és 1956-ban. Mostanság azonban aligha lenne erre képes.




Nem is Putyin szerepe itt most a lényeg, aki nem oroszimádó, az látja a valós gazdasági és katonai erőviszonyokat: Magyarország katonai szempontból kiesik az oroszok által lezúzható érdekkörből. Reménykedni lehet, de a számok biz makacs dolgok: erőfitogtatásra alkalmasak ruszkiék, másra meg nemigen. Jelen témám szempontjából ennyi elég is bevezetésként: nem tud, tehát nem akar a Medve megmozdulni felénk, bármi is lesz Orbánnal egy Forradalom esetén. Úgyhogy haza is térek szépen kies Hazánkhoz: nézzük, mitől és hogyan lesz itt Népfelkelés. Írtam már erről korábban, de egy adott ponton mindig megszakítottam az elemzéseket, most azonban végigmegyek egy forgatókönyvön. Nem biztos persze, hogy minden úgy fog lezajlani, ahogy leírom, de azért Olvasóim tudják: meglehetős aránnyal szokta a Valóság visszaigazolni előrejelzéseimet. Ja, és persze mégegy dolog: mondtam már ezt is párszor: vigyenek el terepről Orbán Legényei, akció közben, de cikk miatt ne, úgyhogy néhány dologra csak utalni fogok, nem fejtem ki teljes részletességgel: érthető lesz, és egyértelmű, de nem lépi át a BTK határát.


Szóval. A kérdés nem az, hogy lesz-e itt Forradalom a belátható jövőben, mert LESZ. Pusztán az a kérdés, hogy mikor és hogyan. Erre a legkönnyebb úgy válaszolni, ha modellezzük a kirobbanás történéseit, mert abból választ kapunk mindenre. Politikai indíttatású Forradalom nem várható. Nem lesz olyan, hogy valamiféle tüntetésre annyian és olyan fölkészülten mennek el, hogy abból végig is menjen egy hatalomdöntés. Lehetett volna múltév őszén ilyesmi, de a szervezők összetojták magukat, és bár a Tömeg megvolt, de a Vezetők lelki ereje és fölkészültsége egy ilyen felelősségű játszmához csekélynek bizonyult. Ezért aztán az ilyen jellegű történésekre már a Nép nem reagál, átbacták elégszer a sétálgatós, hazaküldős szervezők ahhoz, hogy ne hagyjon magából hülyét csinálni. A helyzet az, hogy az Országot csak Orbán képes megmozdítani. Mégpedig társadalmunkat, gazdaságunkat leromboló kormányzásával, és annak valamilyen hirtelen válságával. Mondjuk egy olyannal, mikor az EU megelégeli a pofátlan keménykedését, és elzárja teljesen a pénzügyi csapokat. Nem kicsit, nem adott projekteket vizsgál, hanem egyszerűen annyit tesz: mostantól Magyarország nem kap lóvét, oszt ennyi.


Akik átlátják valamelyest Orbánország költségvetését, azok tudják: folyó finanszírozáson vagyunk, vagyis nincs semmi tartalék, az EU pénzek leállítása nagyjából kéthéten belül államcsődöt okoz. Nem véletlenül szaladt ki félmilliárdos euróhitelért az Orbáncsicska: napi gondok vannak a nyugdíjak, fizetések, egyebek folyósításánál. Tömködik a lékeket folyamatosan, de a hajó süllyed, strukturális baj van, nem tartható a víz fölött. Úgyhogy egyszercsak nincs pénz, nincs nyugdíj, nincs fizetés, közüzemek bedőlnek, putty. A Nép várja, felhívja a Zilletékes Szerveket, csakhát ott se lesz pénz, azok se tudnak semmit mondani. Tartaléka már normális embernek nincs, fölélte mindenki, úgyhogy beköszönt az éhség pillanata. És akkor az Egyén elindul élelemért. És sok Egyén indul el, mindenféle szervezettség nélkül, merthát mindenki éhes lesz, a síró gyerek meg nagyobb motiváció, mint a munkahely elvesztésétől való félelem. Úgyhogy az Egyén megtalálja a legközelebbi CBA-t - annyit azért mindenki tud, hogy Ők a nettó Fideszbanda -, és szépen elveszi, amit gondol, hogy jóllakhasson.


Aztán a boltokban rájön, hogy sok más Egyén is ott van, ugyanilyen célból. Aztán ez országszerte egyszerre történik meg, először persze a rendőrség megpróbálja megállítani a fosztogatást, dehát messze nincs akkora kapacitása, hogy akár csak érdemi hatása legyen a történésekre. Aztán a Nép látva, hogy nincs erő, ami az önkiszolgálást megakadályozza, eszik egyet, meg ad a gyereknek, aztán visszamegy az utcára, a Többiekhez. Aztán akkor már a minden mindegy állapotában leledzve nekiindul más célokat követve. És itt országszerte emberek százezrei fogják ezt tenni, a karhatalomnak meg kevés lehetősége marad: visszahúzódni a laktanyákba, vagy pedig alakulatonként átállni. A Tömeg meg gyorsan Farkashordává változik, ha erejére ráébred: jöhetnek az újabb célpontok, meg persze jó szokás szerint a bűnbakkeresés, ami ezúttal a valódi bűnösöket fogja megtalálni szerencsére. Úgyhogy Budapesten, ahol mindig minden eldől, bizony ott lesz egy kavargó, hatalmas, és megállíthatatlan Tömeg. És puszta vezetési kérdés, hogy ez a Tömeg célba is érjen, a Diktátor meg a sleppjével helikopteren Azerbajdzsáni haverjához. Na, erre hoztuk létre a Demokrata Ellenállást.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


7 megjegyzés:

  1. Gábor! Ismèt nagyon jó lett csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  2. hm ... akkor, ha jól értelmezem az írásban olvasottat, "csak" annyit kell tenni, hogy megvárjuk, ameddig az EU elzárja a pénzcsapot, teljesen ... na arra várhatunk :/ ... sajnos, a fekete lóra /putyin/ előbb lenne "bet"-em ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Mondjuk egy olyannal, mikor az EU megelégeli a pofátlan keménykedését, és elzárja teljesen a pénzügyi csapokat." Kiváltó ok többféle is lehet...

      Törlés
    2. Azt hiszem az EU még egy jó darabig csak ámulva bámulja a "pofátlan keménykedését" és talán még hasznot is próbál húzni belőle.
      Itt még a "Népfelkelést" is Orbán fogja megindítani és kézben tartani, akkor és úgy ahogy neki jó lesz.
      Legfeljebb "NEMZETI NÉPFELKELÉS"-nek kell majd nevezni és a "hazaáruló baloldal" felszámolását eredményezi.
      Hacsak addig önfelnemszámolja magát. Sajnos jó úton halad.

      Törlés
  3. Gábor! Baj van az elmélettel, több is.
    Először is az EU nem zárja el a pénzcsapokat,mert az EU-nak sem érdeke a felfordulás Magyarországon. Lásd, már a kvázi ellenzék is lobozik, hogy ne alkalmazzanak büntetést Magyarországgal szemben.
    Másodszor, az államcsőd a népnek sem áll érdekébe!
    A felfordulás, a rendkívüliállapot bevezetése, egyedül az Orbán rezsim érdekében áll, lásd menekült válság, Röszke!
    Máshogy kell megoldjuk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Miklós!

      Ajánlom, hogy nézzen utána a dolgoknak, mielőtt megcáfolná Tuareget:
      http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/ki_kell_hasznalnunk_az_eu-penzeket_mert_2020_utan_nem_lesznek.216319.html

      Az EU adott egy kis időt és pénzt, hogy felzárkózzanak az új tagok. Mindkettőből kevés maradt...

      Van aki díszburkolatra költötte a pénzt, amit mások oktatásra és egészségügyre.
      Lehet találgatni, hogy melyik a lengyel és melyik a magyar "út".

      Törlés
  4. Úgy látom, hogy valamit nagyon benézett, mi a hetedik cikkely alkalmazásának esélyeiről és hatásairól beszéltünk. Ön, amit itt ír másról szól és igaz, az Orbán rezsim, de nem csak az, sajnos sajátcéljaikra folyamatosan lenyúlták és lenyúlják az EU-s pénzeket, ahelyett, hogy az ország gazdaságár fejlesztenék, ezt is tudjuk.
    Azt gondolom, hogy itt Önnek senkit nem kell kioktatnia és megvédenie, mindenkinek megvan a magához való esze, Tuareg is, valószínűleg megértette, amit írtam, ezért nem is reagált rá. Ha véleménye van, legközelebb azt írja le.

    VálaszTörlés