2015. október 8., csütörtök

Államember

A "rendszerváltás" óta mindössze két politikus magasodott ki annyira tettei és habitusa okán, hogy Államférfinak nevezhessük: Horn Gyula és Göncz Árpád. Mindkettő halott, pont annyira, mint a Köztársaság, amelyért a szívüket-lelküket kitették.




Naja, de akkor miért nem az a cím: Államférfi? A helyzet az, hogy tegnap, a Kossuthról hazatérve - alsó becsléssel ötezren voltunk, sok vagy kevés, döntse el mindenki önmaga - azon filóztam, hogy kicsoda és micsoda is Göncz Árpád nekünk. Nyilván észrevették Olvasóim, hogy nem szálltam be a kötelező nekrológ-író körbe, úgyis méltatta elég ember elég felületen, hogy inkább hagyjam magamban érni Árpibácsi halálát. És most, mielőtt a blogot elkezdtem írni, ugrott be a szó: Államember. Merthát tevékenységét, életét - Kádár siralomházától az Antalli médiaháborún át a Boross Péterék általi Kossuth téri kifütyültetéséig - mindenki ismeri, aki meg nem, annak a méltatók úgyis megírták az elmúlt napokban. De az igazi dolog, ami miatt olyannyira népszerű volt, hogy még az ellentétes világnézetűek közül is sokan szerették, az ennyi: Ember volt. Mindig, minden pillanatban, semmi kimódolt viselkedés, politikusi allűr, manír, pojácaság: akkor is Göncz Árpád volt, mikor Elnök Úr volt, meg akkor is, mikor Árpibácsi. És próbáljon meg valaki az elmúlt, és elcseszett 25 évünkből még egy ilyen Valakit mondani: naugye, hogy nincs.


Van ugyebár a Politikus, mint olyan: általában, főleg az európai kultúrkörben ez nem jelent semmi mást, mint közügyekkel foglalkozó embert. Nem jó, nem rossz, olyan mint az orvos, vagy a mérnök: megbecsült szakma, összességében tisztességesen is működnek, az általuk vezetett országok rendben vannak. Aztán van ennek egy torz átirata: a Magyarpolitikus. Nagyjából a Politikushoz úgy aránylik, mint a zombi az emberhez: olyan valakik, akiket a hatalom és a pénz teljesen kiforgatott emberi mivoltukból, nettó fehérgalléros bűnözők, különböző pártjelvényekkel. Szerencsére azonban nemcsak rosszabb fajtája van a Politikusnak, hanem kiemelkedő is: az Államférfi. Ebből mindenütt kevés van, olyan Valakit jelöl, aki megelőzve korát fölvállal akkor érthetetlennek tűnő, népszerűtlen tetteket, mert erős erkölcsi és elvi iránytűvel rendelkezik, és tudja, hogy a Nép egyszercsak megérti majd, miért is volt szükség azokra a tettekre. Ebből az Államférfiból jutott nekünk kettő, rosszabbul is járhattunk volna, a baj csak az, hogy mindkettő meghalt, aztán mi meg itt maradtunk.


Olvasóim is biztos látják, amit én: el se temettük még Árpibácsinkat, de már megindult a politikai hullarablás. Tele a fészbuk az olyan kamumegemlékezésekkel, amin az Öreggel együtt fotózkodók mutogatják Önmagukat. Forog ettől a gyomrom, ne csináljátok Magyarpolitikusok, mert egyszerűen a fasorban nem vagytok: hiába fényképezkedtek Albert Einsteinnel, attól még nem váltok atomfizikussá. Nadehát épp azért ilyen gusztustalan a magyar politika, mert az erkölcsi normák teljesen kivesztek belőle. Mert egyébként mindennek az alapja épp az Emberség volna, amiben Árpibácsink mindenki fölé nőtt. Úgyhogy levitézlett, többedszer befürdött Magyarpolitikusoknak ez a közös fotózkodós móka nem ajánlott, épp az látszik rajta, amit nem szeretnének: a mérhetetlen különbség a képeken, az Államember, meg a fotómodell között. Ami ennél azonban fontosabb: Árpibácsink öröksége. Az nagyjából, röviden ennyi: Emberség. Mindig, minden körülmények között. És minden pozícióban. Hát ehhez kéne felnőnünk, mert amíg nem sikerül, addig a nyakunkon lesz az Orbán nevű betegség.

Velünk maradsz, Árpibácsink.  


2 megjegyzés:

  1. Ez jobb nekrológ volt mint amit idáig láttam. Nem akarok semmit hozzáfűzni sem elvenni. Kerek és illő volt minden mondata.

    VálaszTörlés