2015. augusztus 7., péntek

Nyílt levél Hugyosmáténak menekültügyben

Hát Szépöcsém, Te megint elszabadultál. Először is: bocs, hogy egy ideje nem foglalkoztam Veled, csakhát Felcsúti Gazdád időközben már Rákosi szintjéig építi le a demokráciát, úgyhogy vele vagyok elfoglalva, Rád, a Kiscsicskájára egyszerűen nem jutott időm, meg figyelmem. Eddig.




Nyomon követem persze azért a pályaívedet, már ha a lassú, parabolikus ívű zuhanás még annak nevezhető. Te is az enyémet, olvasod lelkesen továbbra is a dolgaimat, gondolom azért is jelentettél föl rágalmazásért, becsületsértésért meg mindenért nemrég a Főügyész Haverodnál, csakhát az még Neki is sok volt, nem indítottak eljárást, ciki, bukta, meg ilyesmi. Elhinném én, hogy kis mimóza lelkedet nagyon megviseli, ha csúnyákat írok Rólad, csakhát nehéz lenne szépeket írni, merthát ha Felcsúti Gazdád egy Geci, akkor Te meg Kisgeci vagy, aki polgármesterként tönkrevágja a kerületét, Fidesz-szóvivőként meg gyűjti a bírósági papírokat megítélt hazugságairól. Tán elfelejtetted, de akit a Narancsok szóvivővé tesznek, azzal ki is csinálják: oda mindig beáldozható emberszerűeket raknak, akik kellő kopás után mehetnek a süllyesztőbe, aztán jöhet a következő zombi. Menetközben kivágtak a parlamentből, oda a rendészeti bizottsági elnökséged, a nemzetbiztonsági bizottsági tagságod, összevesztél Pintérrel, szóval nincs már meg az a védelmed, amihez korábban hozzászoktál. Látod, már Főügyész Haverod se volt hajlandó ellenem vádat emelni pusztán azért, mert telesírtad pár cikkem miatt a párnácskádat.


Egy dolog miatt vagyok igazából kénytelen foglalkozni Veled újra. Az, hogy Narancsszájként milyen hülyeségeket hordasz össze, az nem érdekel, azért fizetnek, hogy hazudj, oké, vállaltad, nyeljed, oszt ennyi. De most saját jogodon és akaratodból, a Nyolcker polgármestereként hánytad tele az étert a menekültek ellen uszító mocskoddal. Mondom, erre most senki nem kényszerített, Magad vagy olyan gazember, hogy uszíts szerencsétlen, mindenüket elvesztett emberek ellen, akik a puszta életüket mentik. Gusztustalan dolog, de még rosszabb, hogy ezt is hazudozással teszed. Halvány dunsztod nincs már régóta a Nyolcker valóságáról, nem mersz jóideje emberek közé menni, fönt laksz Budán, a Fodor utcában, kocsi hozvisz, ha valami miatt kell egyet kampánysétálnod, húszfős sleppel teszed ezt, leszervezett maradék támogatóiddal lepacsizni fotózkodási céllal. Mindabból, amit elmondtál a menekültek viselt dolgaiból, semmi sem igaz. NEM agresszívek, örülnek, hogy élnek, és békén hagyják Őket, NEM szarják-hugyozzák össze a tereket, NEM építenek sátrakat, egyszóval: egy hazug szemétláda vagy. Peched az, hogy én viszont remek kis csapatommal épp építettem egy sátrat, és épp a Nyolckerben, a Rákóczi téren. 


Persze, tudsz Te már erről, láttam a spanjaidat fotózgatni, nanáhogy távolról, merthát fejétől bűzlik a hal: Ők se bátrabbak, mint Te. És tudod, a Rákóczi tér épp 5 percre van a Te Polgármesteri Hivatalodtól, úgyhogy most párszor majd meglátogatunk. Amúgy országjáráson vagyunk, kicsit pihenni, meg a régi nyolckeres kapcsolatokat fölmelegíteni jöttünk vissza, csakhát az ütemérzéked, az megint cserbenhagyott. Épp gondolkodtam azon, hogy eleget voltunk mi már a Kossuthon ahhoz, hogy új budapesti székhelyünk legyen, mikor épp nem vidéken tüntetünk. Rossz hírem az, hogy menekültellenes uszításod után könnyű volt dönteni: ez a bázisunk mostantól a Rákóczi tér lesz, és mikor itt vagyunk, mindig kapsz tőlem-tőlünk valami finomat, érezd a törődést, mert nagyon elszabadultál. Apropó, emléxel még 2012. november 22-re, mikor az ellened szervezett tüntetésemtől annyira megijedtél, hogy lezártad a testületi ülést, és kimenekültél a hátsóbejáraton? Hát persze hogy emléxel, hisz előző nap tartott nálam házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda, nyilván roppant véletlenül, és cseppet sem azért, hogy megpróbáljanak "lebeszélni" a tüntetésről. Akkor kaptad tőlem a Hátsóajtós Kisvitéz elnevezést, jól el is terjedt a kerületben, mindannyiunk örömére.


Vagy ott volt a 2012. december 18-i tüntetés, amitől már előre annyira betojtál, hogy az aznapra kiírt közmeghallgatást gyorsan áttetted más időpontra, nehogy összefussunk. Ja, meg a testületi üléstermet is lezárattad tűzoltókkal, nehogy megjelenjünk a nyilvános ülésen. Persze azért egyedül bementem máskor, merthát szeretem látni a piros füleidet, meg a monitor mögötti bujkálásodat, meg azt, ahogy azonnal kimenekülsz saját kerületed testületi üléséről, és vissza sem jössz, amíg ott vagyok. Gyáva egy lúzer vagy Te Szépöcsém, és most megint kihúztad a gyufát. De nagyon. Meglátod majd mennyire. Most szombaton este 6-ra szerveztem is már egy bemelegítő tüntetést ellened a polgármesteri hivatalod elé, kapsz majd onnan egy szép üzenetet, nem fog tetszeni. Tudod, nekünk olyan jellegű politikai-erkölcsi elszámolnivalónk van egymással, ami egy életre szól, és nálam nem járnak le a határidők ilyen ügyekben soha. Sokat leszünk mostanság a Nyolckerben, és mindig jut majd ötletünk, energiánk, emberünk és időnk, hogy pokollá tegyük az életedet. Tudod miért Szépöcsém? Mert időközben ördöggé váltál. Nemsokára találkozunk, nem is egyszer...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


14 megjegyzés:

  1. Mintha egy kicst nagyképű lenne a blogger..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...már miért lenne nagyképű?

      csak a valóságot írta meg......

      tudod ki a nagyképű?

      aki a szemedbe mosolyogva hazudtolja meg saját magát.... na biztos ismersz ilyet :*

      Törlés
    2. Nagyképű, nem nagyképű, kedvelem, nem kedvelem (MERT NEM KEDVELEM), de ott a helyem.

      Törlés
  2. Gatulalok az irashoz! Helyettem irtad! Na, ezt nem fogja kitenni a kirakatba, se bekeretezve az iroasztalara ez a genyo "angyalarcu ordog". Meg kell adni, Orban nagyon tehetseges abban, ahogy kivalasztja a "munkatarsait"!!! Csupa puhagerincu, keplekeny, felmuvelt, unszimpatikus, szakmailag nulla "kisgecivel" veszi korbe magat! Nem vagyok mar tul fiatal, de nagyon szeretnem megelni ezeknek a "kis csillagoknak" a hullasat!! Ilyen mocskos kormanya, vezetoi es "mindenhatoi" meg nem volt (ak) a magyar nepnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, az ilyen kocsis-félék bukás esetén azonnal feltűnnek az ellenkező oldalon, és hevesen bizonygatják, hogy ők belülről bomlasztottak.

      Törlés
  3. Gábor! Ez az alak csak egy kis fióka, igaz ördögfióka. Szánalmas kis szaralak, DE azért ellene tüntetni annyi, mintha a főgeci ellen tüntetnénk, úgyhogy hajrá! Szorítok!

    VálaszTörlés
  4. Van egy örök érvényü TÖRVÉNY Ved magad köré a hülyéket és legyél TE a leg okossab Örök életü

    helyed van a társadalomban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vedd és legokosabb! Így van helyesen leírva! Ennyi! Ha már írsz, használd a hibajavítót a gépeden!

      Törlés
  5. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. http://magyarnarancs.hu/belpol/kocsis-mate-ebben-az-orszagban-veled-van-a-problema-demonstracio-a-jozsefvarosban-96038

    VálaszTörlés