2015. június 30., kedd

Lesz ellenzék, mert vannak ellenzékiek

Előre sosem tudható, hogy mikor jön el az a pont, ahonnan a rengeteg befektetett munka egyszercsak elkezd megtérülni. Első nagykanizsai napunk után úgy tűnik, elértünk ehhez a határvonalhoz, úgyhogy most örömblog következik.




Azt már első vidéki városunk, Győr kapcsán is leírtam, hogy csak látszólag van rettenetesen nehéz dolgunk. Egyfelől persze nem könnyű a mindenoldali politikai "elit" egyes számú közellenségeként tenni a dolgunk, szervezett média-agyonhallgatásra ítélve. Csakhogy másik oldalról meg ennek kizárólag előnyei vannak: nem kell magunkat elhatárolni egyik jelenlegi parlamenti párttól sem, mert akik már ismernek minket, azok tudják, hogy közünk nincs egyikhez sem. És ami még ennél is nyilvánvalóbb: tökegyedül vagyunk terepen, nulla konkurencia, ezért aztán akik nemcsak a maguk módján, egyedül, vagy épp kisebb csoportban akarnak cselekvő módon odaütni Orbánéknak, hanem egy nagyobb, és ezért eredményesebb rendszer részeként, azok úgyis megérkeznek hozzánk. Sokkal többeknek van már tele a hócipője a Felcsútival, meg a Jobbik nyomulásával, mint azt elsőre gondolnánk, és csak az alkalmat keresik, hogy végre résztvehessenek valamiben, ami csinálja is azt, amiről beszél. A politikai stratégiák lényege a jelen látható törvényszerűségeinek jövőbe vetítése: megalapozott jóslatokat tenni a bekövetkező eseményekre, és a tetteket is a várható későbbi történésekhez igazítani. Ezt teszem, ezt tesszük a NAP-pal, és Nagykanizsán épp bekövetkezik, amit előre láttunk, és amiért dolgoztunk és dolgozunk: megkezdődött az áttörés.


Immár nemsokára egy éves történetünk az állandó tanulás időszaka: járatlan úton megyünk, menetből kell felkészíteni magunkat egy rakás olyan dologra, amiben senkinek sincs, így nekünk sem volt tapasztalatunk. Jogi csatákat vívni rendőrségeken, bíróságokon, hogy az Orbánék által amúgyis szűkre szabott gyülekezési törvény keretei közé, amíg lehet, beférjünk, kihelyettesíteni az országos médiát élő cselekvésekkel, helyi sajtóval, netes aktivitással, ha kell, polgári engedetlenséget tanúsítani, tábort építeni, bontani, rögtönözni olyan helyzetekben, amikből csak annyi az előrelátható, hogy nem láthatóak előre. Emberi nyelven beszélni, és mindig igazat, sohasem mellé, ami sokszor nem könnyű: néha egy-egy kegyes hazugsággal, vagy kis mellébeszéléssel, tereléssel könnyen lehetne szimpatizánst szerezni, de mindig, minden pillanatban ellent kell állnunk a könnyebb út kísértésének, mert a gyorsaság a tartósság rovására menne. Elvi párt vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával: amit mondunk, azt be is tartjuk, mindig, minden körülmények között, és ha egyszer erről az útról bármilyen kis mértékben is letérünk, akkor véget is ér a küldetésünk. Úgyhogy vállaljuk a vitákat: erkölcsi, elvi kérdésekben nincs alku, nincs könnyű, rövidebb út az erdőn át, láttuk másoknál, hogy az valójában a bozótba vezet, ahonnan nincs kijárat.


Nagykanizsán olyan ember vállalt föl minket, akiről jelen politikai viszonyaink között nagyjából mindenki úgy gondolná - rajtunk kívül -, hogy ilyen ember pedig nincs. Ellenzéki polgármester-jelöltként simán jogosult lett volna biztosan bejutó listás képviselői helyre az önkormányzati választáson, de nem élt ezzel, mondván: biodíszletnek nem ül be egy Vérnarancsok által minden ponton uralt önkormányzatba, nem hajlandó résztvenni a közbeszerzések pártokon átívelő táplálkozási láncában. Emlékszem még a blogon, meg a neten folytatott vitákra, mikor jó régen arról írtam: vannak ilyen emberek az országban, csak meg kell Őket találni. Aztán megkaptam a savat minden testrészemre a megalkuvás pártszerű apostolaitól, hogy márpedig ez az emberfajta nem létezik, ki az a hülye, akinek nem kell egy önkormányzati mandátum erkölcsi, elvi okokból. Na, akkor ezt a vitát itt és most le is zárom, ugyanis van ilyen ember: Bodó László, a DK-Együtt közös polgármesterjelöltje volt, most pedig gőzerővel szervezi a NAP-ot Nagykanizsán. Lehet eldugulni, Kedves Kollaboránsok, a gyakorlat épp most mutatja meg, kiknek volt igaza, és akik hétfőn - egy nap alatt, pedig egy hétig leszünk - a sátrunkhoz megérkeztek, belőlük máris egy erős szervezetet lehet létrehozni, pedig még igazán bele sem csaptunk a toborzásba.


Mert a másik tapasztalatunk elveink helyességén túlmenően ez: hallottak már rólunk, részben helyi szervezőnktől, részben pedig a netről és szájról-szájra működő kommunikácóval: egyszercsak elkezdtek jönni az emberek, és tudták, hogy kik vagyunk, mit tettünk és teszünk. Olyan emberek, akik voltak már más politikai vagy civil szerveződésekben, de látva azok kettősségét - nagy duma, nulla tett - el is jöttek onnan, és a maguk módján már eddig is vállalták a kockázatokat, hogy legalább egy hangyányit boldogtalanabbá és magabizonytalanabbá tegyék a Fideszbolsevikokat. Most, hogy egymásra találtunk, és eddigi tetteiket egy nagyobb szervezet részeként, de alapelveink szerint - a helyi szervezetek lényegi döntéseibe a központunk nem szól bele - teljes mozgásszabadsággal folytathatják, a korábbiaknál erősebb hatást tudnak majd kiváltani. Ők már rájöttek arra, ami miatt az országot járjuk: a létező bátor ellenállókat egy szervezetbe gyűjteni, erőiket koncentrálni: csak ez az út vezethet el az Orbánbanda eltakarításához és a Jobbik háttérbe szorításához. Lesz ugyanis még 2018 előtt is olyan pillanat, és lehet, nem is oly távoli időben, mikor mozdulni kell, és azt csak szervezetten érdemes, tanulva az őszi forradalmi hangulat gyors kihűléséből. Azt meg csak mondom, hogy kész felüdülés bátor és értelmes emberekkel megbeszélni és megtervezni a jövőt Nagykanizsa gyönyörű főterén ahelyett, hogy netes észosztók áporodott féligazságainak olvasgatásával pazarolnánk a valóban drága időt.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! Hajrá Nagykanizsa!


9 megjegyzés:

  1. Van ellenzék, csak még nem találtak otthonra, mert a dumából, az ígérgetésekből már mindenkinek tele van a padlása, ami csak azért nem szakad rájuk, mert súlytalanok.
    Várom a további örömblogokat, mert lesznek.

    VálaszTörlés
  2. egyetértek,várom az örömblogokat biztos hogy lesz!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Érthető mellé beszélés helyetti szövegekhez, valós érthető válasz !!! Így látod TE és így látjuk MI,mint résztvevők!!!! / köszönöm Erzsike /

    VálaszTörlés
  4. és a 4K ? Azok baloldaliak, patrióták, demokraták, negyedik köztársaságot akarnak, terepeznek is, és léteznek :) (ahogy olvasom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátjuk, egyelőre nincs velük érdemi kapcsolatunk, meg most keveset is vagyok neten, hogy végigondoljam, meg leírjam, amikor csak lehet, Kanizsán vagyok, ott meg nem netezek, hanem terepezek ;)

      Törlés
  5. Hajrá NAP drukkolok értetek.

    VálaszTörlés
  6. Amúgy én is drukkolok, ha nem is született napos állásfoglalás 4k ügyben :)

    VálaszTörlés