2014. december 10., szerda

Kiskarácsony, nagykarácsony, kisszerűség, nagyszívás...

Ezek a Narancsnyikok mindig próbálkoznak. Olyanok, mint egy szünetmentes áramforrás, mindegy a törvény, mindegy a valóság, akkor is annak kell lenni, amit Ők akarnak. Most épp a Kossuth téri Nagykarácsonyfa behozása kapcsán akarták az OGYM sátrait eltávolítani. Sikertelenül.




Mikor ezt írom, épp lejár a háromnapos elutasítási határidő a BRFK-n: úgy tűnik a korábbi Bírósági döntések után nem kockáztatják az ötödik ronggyáégést, és vita nélkül veszik tudomásul január-februári Kossuth téri jelenlétünket. Legutóbb épp Karácsony kapcsán szívtak ordasat: december 19-től 24-ig akartak minket eltávolítani, mondván, oly nagyszabású karácsonyi zsibvásár várható a Parlamentnél, hogy ott mi nem férünk el. Csakhát ehhez meg semmi helyszínrajzuk nem volt a puszta rosszándékon túlmenően, így aztán a kísérletet a Bíróság körberöhögte. Valójában az egész decembert akarták Parlamenti Hivatalék tőlünk megóvni, tettestársukkal, a Hungarofest Narancscéggel - nálunk az állami ünnepeket is cég szervezi, naná, mimás - egész decemberre mindenféle terveket összehordattak, csakhát mind kamunak bizonyult a jogerő előtt. Így aztán mi vagyunk, Ők meg nincsenek, illetve most kezdenek szállingózni, első tünetük a karácsonyi Nagyfenyő feltűnése. Kaptam egy levélkét a Parlament illetékes Narancsnyikjától a hétfői szállítás előtt, íme:

Tisztelt Szabó Gábor Úr!

2014. december 8-án 10-15 óra között szállítják trailerrel a Kossuth térre a fenyőfát. A szállítóeszköz az Alkotmány utca felől tud behajtani a térre, és a főbejárat elé történő kanyarodást akadályozzák az Önök által telepített sátrak. Szeretném segítségét kérni a feladat megoldásában. Kérem szíveskedjék telefonon megkeresni 
(06 30/9402-138).

Polyák László
főosztályvezető

Országgyűlés Hivatala
Műszaki Főosztály
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.
telefon: 06 1 441-4147
fax: 06 1 441-4830
e-mail: laszlo.polyak@parlament.hu


A helyzet az, hogy egyébként elég kompromisszumkész csóka vagyok mindenkivel, aki megérdemli, de azért van egy alapelvem, amit mindig alkalmazok: olyan a fogadjisten, amilyen az adjonisten. Éshát ez nagyjából a 20-adik Parlamenti Hivatalból jövő kísérlet volt, láthatóan képtelenek tudomásul venni, hogy semmi jogkörük nincs egy tüntetési helyszínen. Legutóbb épp egy krétarajzot kifogásoltak, előtte meg ilyen levélkét kaptam, szintén főbenjáró ügyben:

Tisztelt Szabó Gábor Úr!

A Kossuth Lajos téren lévő demonstrációs sátruk mellett az Önök által használt aggregáttól szennyeződött a kőburkolat. Felkérem, hogy a szennyeződés eltávolításáról azonnal, de legkésőbb 2014. november 11-ig gondoskodni szíveskedjen. Felhívom szíves figyelmét, amennyiben a szennyeződés a burkolat maradandó károsodását okozza, kártérítési igénnyel lépünk fel Önökkel szemben. 

Tisztelettel:

Polyák László
főosztályvezető

Országgyűlés Hivatala
Műszaki Főosztály
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.
telefon: 06 1 441-4147
fax: 06 1 441-4830
e-mail: laszlo.polyak@parlament.hu


Kifolyt mintegy féldeci olaj a generátorunkból, a gránitkövekben nyilván az ilyesmi rettenetes, soha el nem múló kárt okoz, ha nem vigyázunk, még sósavként átégeti magát a földgömb túloldalára. Küldözgettek jópofa közterület-felügyelőket, jött maga a Főigazgató ordibálni a terepre, küldtek fúgázni a kockakövek köré emberkéket, de pont csak a sátrainkhoz, mi meg szépen elzavartuk Őket, mindet, mindahányszor, néha rendőrséggel kellett kivezettetnünk a Narancsnyikokat. Szolgalelkű banda, a Felcsúti Bandita kiadta az ukázt, hogy valahogy minket el kell távolítani, hát próbálkoznak. Mostanra persze az ilyenen már mulatunk, szerintem ezeknek a Fideszcsicskáknak évekkel rövidíti meg a várható élettartamát az örökös szívás, amit csak Ők nem látnak előre, merthát jogérzékenységük csak az Ő jogaik érvényesítésére terjed ki, másokét nem képesek elviselni. Meggyőződésem, hogy valami titkos helyen klónozzák ezt a típust, mind ugyanúgy öltözködik, ugyanúgy néz, ugyanúgy beszél, tán Mészáros Lőrinc farmján van egy eldugott hely, oly tenyésztik Őket.

Na, persze megkapta a választ tőlem azon frissiben a Főhivatalnok:

Tisztelt Polyák Úr!

A Nemzet Főterére két ponton lehet bejönni az Alkotmány utca felől, a Nádor utcai behajtási pontot használják, a sátrak ott vannak, ahol, és ott is maradnak, nyilván tudja, hogy ezt Bírósági végzés garantálja.

Köszönöm.


Dr. Szabó Gábor



Gondoltam segítek Neki eligazodni a Kossuth tér közlekedési viszonyaiban, bár épp az Ő feladata az, hogy ezzel tisztában legyen, merthát ezért fizetik búsásan, de azért tuti ami zicher. Szóval überszánalmas egy banda ez, az utolsó darabig el kell majd távolítani Őket mindenhonnan, mikor Orbán végnapja elérkezik, és kímélet nélkül. Európába ilyen emberekkel nem lehet visszamenni, szerintem épp ennek a Klóntípusnak lesz megfelelő a közmunka, a mostani közmunkásoknak meg lesz bőven felszabaduló munkahely. Ja, persze a Nagyfenyő simán megérkezett, azt szépen el is helyezték, mint kiderült, eleve a Tér másik sarkában van előre kiépített tartó, úgyhogy marhára pont nem arra kellett jönni a szállítókocsinak, de szép kísérlet volt. Ja, csaxólok: bekaphattyátok, Tesák.

És kösz a fát.


17 megjegyzés:

  1. Ez tulajdonképpen így van rendjén! A Váradi András Tábor kapott egy fenyőt - feldíszítve - az " ÚRTÓL"! De mecsoda tévedés ha azt hiszi....és ha tudná,innen fogja élvezni legszebb karácsonyát!Megkapja börtönét a NÉP-től!

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Gábor, jó reggelt Erőd!
    Tegnap már ott állt a fa a tér másik sarkában. Felhúztak mellé egy fehér sátrat is, gondolom az ellenség megtévesztése céljából.
    Míg kint tartózkodtam, szorgos kezek díszítettek a fát. Egy kicsit ütött-kopott volt, itt-ott hiányzott egy pár ág. De ügyesek ezek a fijjuk . A kopár részt a parlament felé fordították, a szépet pedig mi felénk. Köszönjük a fát, ígérjük vigyázni fogunk rá, jobban mint ti odabent. Nektek semmi sem számít ami nem a Tietek!!
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá O.GY.M !

    VálaszTörlés
  3. Elég erős az a fa? Elbír 70-130kilós fügelékeket?

    VálaszTörlés
  4. Gábor!

    Pont így kell ezt csinálni, had szokják meg, hogy nem királyok hanem szolgák!

    VálaszTörlés
  5. Mindezek ellenére ők csak próbálkoznak, próbálkoznak. =D /Elég nehéz a felfogásuk./

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! Így kell ezt csinálni.
    És lassan gondoskodni kellene arról is, hogy az összes kitenyésztett klón helyett legyen kellő számú felkészült hivatalnok, mert ezek a beágyazódottak minden értelmes tettet meg fognak torpedózni, el fognak szabotálni ami az országot visszavezetné a normális világba.

    VálaszTörlés
  7. GRATULÁLOK! Nagyon frappánsan intézted el a szarháziak próbálkozását!

    VálaszTörlés
  8. Mióta a világ világ mindíg voltak seggnyaló, a hatalmat vakon kiszolgáló emberek. De azért nem szeretnék a helyükben lenni!

    VálaszTörlés
  9. Az a baj, hogy ritka mint a fehér holló az olyan tisztánlátó, becsületes ember, mint Te! Talán szaporodnod kéne! NEM GONDOLOD?

    VálaszTörlés
  10. További sok sikert kívánok a fidesznyik okításában!

    VálaszTörlés
  11. Vinnyogtam a röhögéstől :D
    Ezek mekkora lúzerek. :D

    VálaszTörlés
  12. Írtam egy hsz-t a nyílt levélhez. Eltűnt. Csak azok a hsz-ek maradhatnak, amik vállveregetősek? Hol van tt a szólásszabadság? Hová tűnt ebből a blogból a prulalizmus? Vagy talán soha nem is volt? Félve kérdezem meg.

    VálaszTörlés