2014. november 3., hétfő

Le tudnátok vezényelni egy Forradalmat?

A Forradalom nem más, mint egy Rendszer megbuktatása, ám nem feltétlenül jelent fizikai erőszakot. Inkább csak azt: eljut a Tömeg egy olyan pontig, mikor a Rendszer játékszabályait a továbbiakban semmibe veszi.




Ami mostanság Budapesten és az Országban történik, abból lehet akár Forradalom is, és részben a nettüntetések Szervezőin múlik, hogy lesz-e. Sajtónyilatkozataikban kínosan kerülnek minden olyasmit, ami egy hajszállal is túlmenne a netadó témáján, kamunak minősítenek minden tüntetést, amit nem Ők szerveznek, és persze semmibe veszik a Kossuth téri helyszínre irányuló domináns Népakaratot. Aki nem hisz nekem, az nézze meg a saját november 17-i eseményük fészbukos hirdetményét ITT. Onnan idézek, szószerint: "Más oldalak hasonló címen hirdetett kamu eseményeihez kérjük ne csatlakozzatok, mert ezt a megmozdulást is mi szervezzük." Az meg egyenesen klassz, hogy az esemény címében zárójelben ott áll: "hivatalos esemény". Innen már csak egy lépés a cégbejegyzés, a netadó szó levédetése és szerzői jogdíj fizettetése, bár ezzel kicsit lemaradtak, nem vették észre, hogy a Népakarat már túllépett a netadón. Ja, meg a József Nádor téren, mint helyszínen is, merthát a netadóval kapcsolatban még volt értelme a Nádortérnek, mert ott áll a Gazdasági Minisztérium, de ha egyszer nincs netadó - mint a Szervezők azt kinyilatkoztatták -, akkor mit tetszenek még mindig a József Nádor téren keresni? Napersze Orbán egy percig nem azt mondta, hogy nincs netadó, dehát ha nem úgy értették volna a Szervezők mégiscsak, akkor nem lett volna mit ünnepelni, nemdebár.


A Nép egyébként természetesen már Kossuth teret akar, mintahogy természetesen már Orbánűzni akar, azt meg leginkább a Kossuthon lehet. Ha megint nem teccenek hinni nekem, akkor nézzék meg ITT. Bezony, ez a Netadós Srácok november 17-i meghívója ismét, és ott egy kérdés: hol legyen a tüntetés? 1710 - Kossuth tér, 75 - Nádortér, 22 - Egyéb, szóval a Nép 95%-a Kossuth teret akar, ám láthatóan ez nem kerül meghallgatásra, bár a Szervezők olyasmit mondtak a pénteki Gulyáspartin, hogy Ők fogják közvetíteni a Népakaratot mostantól Orbánék felé. Nehezen fogják közvetíteni, ha semmibe veszik, csakhát úgy tűnik, a Szervezők épp annyira félnek egy Forradalomtól, mint Orbántól, tán épp egyazon okból. Najó, ez gonosz volt, belátom, nem biztos hogy megvették, vagy megfélemlítették Őket, lehet hogy egyszerűen csak gyámoltalanok, épp ráérünk ezt megengedni Nekik. De egy picit azért nézzük, milyen kifejletei lehetnek a mostansági történeteknek. Ugyebár vagy lesz Forradalom, vagy nem, alapvetően ez a két vágány van, és induljunk most el az utóbbin. Hogy ne legyen Forradalom, ahhoz nem kell más, mint lehűteni a kedélyeket, visszatuszkolni a szellemet a palackba, és beszélni minden másról, csak a Felcsúti Bandita Népünk ellen elkövetett bűneiről nem.


Mert amikor maximális radikalizmusként a Gulyásparti látható fele, a Balázs annyit mond, hogy lehetne tán a korrupcióról is beszélni a netadón túl, akkor az ember zsebében kinyílik a rugóskés. Bizony Balázspajtás, lehetne arról is, de lehetne arról is, hogy kinyírták a demokráciát, meg éhhalálra ítéltek párszázezer embert, gyerekeket, rokkantakat, cigányokat, kiírták az országunkat Európából és rohamléptekkel zúgunk vissza a ruszkik ölébe, meg még ezer dologról lehetne beszélni, vagy inkább KELL beszélni. Már azoknak, akik mernek erről beszélni, sőt ha kell üvölteni is, mert ha van ma ország, ahol nem kell keresni a mondanivalót, az épp a miénk. Ezek a Fideszbanditák öt év alatt szétbasztak mindent, értitek, Kedves Szervezők, a morált, a társadalmat, a gazdaságot, egyszerűen MINDENT, ha meg ezt nem látjátok, akkor vakok vagytok, ha meg látjátok, de nem meritek kimondani, akkor gyávák. Csakhát mondok én Nektek két antidakota közmondást: a forradalom fölfalja a gyermekeit, a másik meg annyi: nem akarásnak nyögés a vége. És ha nem éltek november 17-én az utolsó alkalommal, mikor még egyáltalán hajlandó tán a Nép fölsorakozni, akkor rajtatok fog ragadni, hogy Ti árultátok el a lehetséges Forradalmat.


Na ez volt az a verzió, ha nincs Forradalom, hanem sikerül a gyereket visszaoperálni az anyja hasába, és akkor nézzük azt, ha meg utat tör magának a Népakarat, és átlépve a Gulyáspartik stand up comedyjén leamortizálja az Orbán Rendszert. A Forradalom az tarkabarkaság, összevisszaság, Káosz, nem is lehet más, hisz a fönnálló Rend ellen irányul. Sokféle csoport, sok helyen, polgári engedetlenségek, tüntetések, amik kitermelik a maguk vezetőit és azok a terepen kiemelkedett vezetők megkeresik és megtalálják a kapcsolatot egymással, és az egész Káosz egyszercsak egy Új Renddé áll össze, és testet ölt a Múlttal szemben a Jövő. Lesznek a Szegediek, a Nyíregyháziak, a Szombathelyiek, a Nádortériek, a Kossuthtériek, meg még ezer más spontán csoport. Aztán ha ezek vezetői jól koordinálnak, jó ötletek alapján jól szerveznek, akkor a tömegesedés magától menekülésre kényszeríti az Orbánbandát, és passzivitásra, esetleg átállásra az Erőszakszerveket. Na, akkor Szervezők, itt van két rövidke forgatókönyv, és jelen viselkedésetek alapján egyik sem jó Nektek. Ha nem lesz Forradalom, akkor annak Ti lesztek az okai, ha meg lesz, az túllép rajtatok. Igazából egy jó választásotok maradt: beleállni az Orbánűzésbe, de ízibe, vagy mentek a levesbe.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!



71 megjegyzés:

  1. Folytassuk!
    http://youtu.be/FJfnTvO6JTU

    VálaszTörlés
  2. Aki gyáva és megalkuvó az ne akarjon forradalmi vezér lenni!

    VálaszTörlés
  3. Nem lehet félig forradalmárnak lenni ,mintahogy félig terhesnek sem!

    VálaszTörlés
  4. Egyáltalán kik azok a Gulyás testvérek és honnan jöttek?

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lori!
      Bár ritkán jársz erre de én mindig érdeklődéssel olvaslak mert érdekesek a megjegyzéseid és most a kérdéseid.
      Vajon Te tudsz-e válaszolni és ha kell más forgatókönyvet --mint Tuaregé-- felvázolni?
      Azt nem gondolom, hogy Neked jó a NER ami most.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. "Forgatókönyvem van. Olyan embereket nem sikerült találnom, akik az én fogalmaim szerint is felnőttként képesek gondolkodni."
      Az elnöki kiáltvány alapján jelen társadalmi politikai helyzetben nem is fogsz. Talán bölcs hallgatásod többet segítene.
      Teljes tisztelettel: nemóvatos

      Törlés
    4. "Kedves" Lóránt!
      akik tenni nem akarnak mindig találnak rá magyarázatot, hgy mit miért nem lehet csinálni.
      "Bátrak voltak akik mertek". Mit tettél te azon kívül, hogy "régóta kiabálok"? Tuareg és még egy pár maroknyi ember legalább már kint van a Kossuth téren 3 hónapja esőben szélben éjjel-nappal.
      Gábortól most ez egy nagyon jó írás! A diktátorokat csakis forradalommal lehet elsöpörni és a forradalom mindig= káosz.Soha nem előre felépített szépen kitalált valami. És senkinek se lehet se megtiltani se előírni hogy részt vegyen benne.
      Először én is azt gondoltam, hogy nem lenne jó szétforgácsolni az erőinket, de most ettől az írástól megvilágosodtam. Ha lesz valami az valószínűleg úgy lesz, hogy először sok kis tüntetésecske lesz ami aztán reméljük, hogy egyesül. És hol máshol ha nem a nemzet főterén.Ott ahol a diktátorok vannak.
      És ne essél tévedésbe! Tuareg nem buzdít erőszakra, éppen hogy békés úton kívánjuk elsöpörni ezt a korrupt bandát.Addig amíg még lehet.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Köszönöm, hogy ismét leereszkedtél közénk, halandók közé...

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. Tiszteletem Loránd,
      többnyire egyetértek sok gondolatoddal, de engedj meg két észrevétel és egy kérés...!

      1. Az "agyad/hangszóród" méltatlanul durva Gábor felé... és nem is illik Hozzád, még indulatból sem.

      2. Még nálam is hosszabbra nyújtod a gondolataid közlését, (némi irodalmi- novellisztikus szándék, leszűkíti a kép nélkül szinte azonnal tovább-gombot nyomó olvasókat.)

      +1. Felületes lehetek, küldd el légy oly szíves nekem privátban a "forgatókönyvedet".

      Törlés
    9. Esetleg, ha nem kívánod nyilvánosan, várom a kritikádat is, az alábbi stratégiában talált hibákról:

      https://www.facebook.com/Ne.legyen.Internetado/posts/1513386905570325

      =======================


      kiegészítés:

      A pártok olyanok-amilyenek, de nem írhatók le. Voltaképpen a pártok is civilek szerveződései, amelyek a tagjai egyetértenek a programjukba foglalt bizonyos politikai-, társadalmi-, stb. célokkal és készek arra, hogy aktívan tegyenek is érte valamit.
      A pártjaink voltaképpen olyanok, amilyenek mi vagyunk.
      :-(
      Mi, a napi aktivitással nem politizáló civilek „érdemben, hatékonyan csak” szavazatainkkal tudunk irányítani.
      Sajnálom, gondolkozzatok! néhány százas, esetleg ezres csoportokban akartok programot összerakni? Ez nem több, mint eredménytelen, öncélú hőbörgés. Ahányan vagyunk, annyi féle az értékelésünk. Esetleg, szervezkedjetek pártokba! Ez így dilettáns, amatőr.

      Azért vannak a választások, hogy dönthessünk arról, hogy melyik csoport elveivel és tevékenységével értünk leginkább egyet. !

      Ámde! DE!!! DE MOST. A mostani Mo-n kialakult helyzetben, van egy konkrét megoldandó feladata a naponta nem aktívan politizáló civilek tömegének.

      Az egymással konkuráló pártok egyetértésének hiányában:
      CSAK MI, A CIVILEK VAGYUNK KÉPESEK A PÁLYÁT EGYENLETESRE LESIMÍTANI.

      Pl. a Nyetadó (nem a legfontosabb ugyan, de) egy konkrét, valamennyiünket érintő olyan példa, amin elgondolkozhatunk: hogyan lett 27 %-ból, a velünk-ellenünk bármit megtehető 2/3 ?
      Valami biztosan nem oké!
      Közös feladatunk tömeg-erőnkkel megmutatni, hogy ez nem oké.

      Szabad, tisztességes választást!
      Szerintem ez, a racionálisan védhető prioritás, ami mögé a civileknek most fel kellene sorakozni, aztán ki-ki (a csak alkalmilag politizáló civil) olyan pártnak adhatja a bizalmát, amelyik...
      Ha most megmarad a nyílt és aktív párt-támogatás nélküli mozgalmunk és nem ijesztjük el az ébredezőket..., ha mi magunk nem húzunk 5 felé, akkor most összerendeződhet egy félmilliós, a kormány-media már ötödik éve folyó agymosását felismerő tömeg, ami néhány hónap alatt megháromszorozódva...
      ... kikényszerítheti akár az előre hozott választást is...,
      ... aztán, majd a kialakult helyzetnek legmegfelelőbb kétfordulóst…
      … csak aktualizálni kell (esetleg, akik egyetértenek, Azok alá is írhatnák...):

      http://www.jatektan.hu/nyilatkozat.html

      Törlés
    10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. "öt év alatt szétbasztak mindent"...Nem. Ez előbb kezdődött, kb. 98-99 környékén. Csendben feléjük lojális egyénekre cserélődtek bizonyos vezetők. Akkor megjegyeztem, hogy szigorúan független intézmény élére hogyan lehetséges egyáltalán bármely irányba elkötelezett, pártállással rendelkező embert kinevezni? Kollégáim jót nevettek rajtam és azt mondták, hogy ez így szokott lenni.

    VálaszTörlés
  7. Szia Gábor, jó reggelt!
    Én azt hiszem,hogy nem pesszimista, hanem realista vagyok (?). Úgy látom a helyzetet, hogy ez is úgy jár, mint a diákok tüntetése. Nagyot szólt, aztán valamivel lecsillapították őket, mint most. Átverték őket, aztán semmi. Minden marad a régiben, tovább tűrnek az emberek. Talán még a cafetéria megadóztatása, talán??? Azt látják, hogy azzal is baj van. Az üzletek bezárával is, ott sok-sok ember munkája fog megszünni. Aztán majd éhezve, de boldogan, hogy együtt a család - ülnek az árokparton. Bár ne lenne igazam... Annyi, de annyi nagy egetrengető disznóságért maradtak csendben, maradtak otthon az emberek, amikor nagyon kellett - elment a kétmillió hívő szavazni, aztán? Ez lett a "nemzet" akarata. Ennyi! :( S erre mondja Orbán, hogy ez Magyarország, ez a nemzet akiért ő minden csatába beszáll, vívja, s győz, a többi meg megy külföldre vagy a levesbe. Kár....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok! Ide most pont tudok egy választ, első kézből.
      A diákok nem maguktól hagyták abba a tüntetéseket, mert esetleg megunták volna, hanem ígéretet kaptak a problémák megoldására. Ezt várták, tanultak, kaptak pár megoldást, de most megint fel vannak készülve, a netadó miatt, mert értik, hogy át van b@szarintva a nép, nem kicsit, NAGYON!
      Mi Szombathelyen biztos, hogy nem hagyjuk abba, és tisztában vagyunk azzal, hogy ez a tüntetés sorozat, már nemcsak arról szól, amit elkezdődött, hanem a mi, és gyermekeink jövője a tét!
      Én csak bízni tudok abban, hogy az anno 2010-ben, és '14-ben szavazóurnától távolmaradók is észbe kapnak, kaptak, és most mint civilek, az utcán voltak, lesznek!!!

      Törlés
  8. Igen ez így van ahogy Gábor leírja.November 4.-én azért kellett menni az Ország Gyűlése Mozgalomnak a Kossuth Lajos térről az én olvasatomban,mert a Narancsosok látják,hogy ha ott maradunk a Parlament elött akor bízony szíkra lenne annak a gyújtó zsinornak ami a Forradalom kirobbanásához vezetne.Ezért megtalálták a kiskapunak a kiskapuit,nogy Minket eltávolítsanak a Kossuth Lajos téről.Ezzel nagyon téved a diktatorikus,fasiszta Orbán rezsim,mert ha nép ha akarja ezt a Forradalmat akor bárhol kilehet robbantani.Nem kell hozzá más mint több százezer,vagy több millio nép akarata és máris elsöpörtük azt a diktatorikus,fasiszta Orbán rezsimet,amelyet a demokratikus világ is akar.

    VálaszTörlés
  9. Azért, hogy valaki a szüntelen kalapálás közben állandóan a szöget találja el azért az az ellendrukkereknek kezd unalmassá válni.
    Sokan fanyalognak, okoskodnak, aggódnak, de szívesen olvasnék itt olyan forgatókönyvet ami a fenti posztnál reálisabb, nagyobb és gyorsabb esélyt adna a NER lecserélésére.

    A hatalom bevadult, már a tömjéneseknek is javaslataik vannak. Ha nem történik valami egyértelmű tömegerő felmutatás, akkor az EU is a NATO is leveszi rólunk a kezét és ruszkik vissza lesz.
    A 17-i tüntetést szervezhetik --ijedtségből, számításból, árulásból, akármiből...-- bárhová, a lényeg: a Kossuth téren érjen véget a NER -rel együtt.

    Addig is hiteles szónokok és jelszavak kerestetnek!

    VálaszTörlés
  10. Jó reggelt Gábor! Jó reggelt Erőd!
    A Gábor által felvázolt forgatókönyv mindkét verziója igaz. Mennyivel jobban hangzana a 2. verzió, ahol a nép kinyilvánítja akaratát, hogy elég volt......... a mostaniak menjenek a levesbe. Mi közben a vidékiek folyamatosan tartják a tűzbe a vasat, addig Budapest csendes. Sok-sok apró kis nettüntit jelentenek be, aztán valamilyen oknál fogna a demónapján széttárják a kezűket: bocsi ma még sem tartunk. Nem értem, hogy akkor miért szórakoznak az emberek tűrőképességével. Mindegyik eljátszik a gondolattal, hogy mi volna ha........ de a végét már senki sem meri felvállalni.
    Jó volna ezeken a tényeken a demó szervezőknek elgondolkodni.
    Addig is az árokparton, illetve az árokban ülők várják a megoldásokat, szikrájuk lobog de nem tudják hogy kamatoztatni.
    Csak egy versrészlet jut eszembe: Petőfi Sándor: Még kér a nép
    "Még kér a nép, most adjatok neki!
    Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
    Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
    Nem hallottátok Dózsa György hirét?
    Izzó vastrónon őt elégetétek,
    De szellemét a tűz nem égeté meg,
    Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
    Ismét pusztíthat e láng rajtatok!"
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Ébresztő Emberek!

    VálaszTörlés
  11. Igen, Gábor, én már írtam, hogy sok "kisebb" tömegből áll össze a nagy tömeg, ha egyet akarnak és egyet értenek a cél elérésében!!!

    VálaszTörlés
  12. Nem tudnak és nem is akarnak egy forradalmat levezényelni. Nagy hiány van olyan vezetőből, aki erre képes és akarja is ezt. Akiben volt politikai véna és nem Orbán alvezére lett, azt már nagyrészt kicsinálta a papagáj kommandó, esetleg rászállt a lakáj NAV és ügyészség.

    VálaszTörlés
  13. Gábor igazad van! A fiúk megijedtek, remélem olvasni még nem felejtettek el és hallgatnak rátok...

    VálaszTörlés
  14. Egyetlen dolgot nem értek.
    Ha úgy gondoljátok, hogy a többséget magatok mellé tudjátok állítani, akkor miért most erőlködtök, és miért nem tavasszal, amikor akár törvényes keretek között lehetőség volt a változtatásra?
    Ha meg egyfajta kisebbséget akartok képviselni, akkor miért érzitek különbnek magatok?
    Nem kell a frázispufogtatás a megváltoztatott választási törvényről, butaság.
    Egyetlen dologtól tudtak ott maradni ahol vannak, nem a többségtől, hanem az összetartástól, van fix, mindig elérhető 30%-uk, ami mindaddig elég, amíg az ellenzék 6 felé szakad, mert mindenki a saját gesztenyéjét szeretné sütögetni. Nincs itt semmi trükk, csak a józan észnek egyszer a mutyi fölé kellene kerekedni, de hangsúlyozom a választásokkor, és nem utána fél évvel, két évvel, vagy akármennyivel. Persze ez csak az én véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze az ellenzék 6-felé szakadása azért lett a nyerés esélyét kizáró körülmény, mert Orbán egyfordulóssáá tette a választást. Emlékezzünk, hogy anno Orbán nem lett volna miniszterelnök, ha Torgyán nem segíti ehhez hozzá a második fordulóban.
      Szóval azért lássuk azt, hogy Orbán, miután bedarálta a jobboldal nagyrészét (a Jobbik vitorlájából pedig pl a szabadságtéri szoborral, a köré rakott duplafenekű mondatokkal és tettekkel jelentősen kifogta a szelet) ezután egy abszolút tisztességtelen húzással hozta a sokszínű ellenzéket lehetetlen helyzetbe az egyfordulóssá tett választással.

      Törlés
    2. Igen! Magam, amikor benézek néhány kommentelő adataiba, érdeklődésébe, élményeibe stb. idulatosan megkérdezném sokuktól:
      Hol a francban voltatok 2-3 éve?
      http://www.jatektan.hu/4_hettel_a_valaszta_elott.html

      Törlés
  15. Sokan gondoljuk azt, hogy az első megmozduláson megrémültek a fiatal szervezők ekkora tömegtől. Attól, hogy nem fogják tudni kezelni, ha ez így folytatódik.. Magam is arra hajlottam először a második tüntetés"gyors lezavarását" látva, hogy a hatalom általi megfélemlítésről van szó, avagy /netán/ megvásárlásról is? Átrágva ez utóbbiról biztosan nem. Talán még az előbbiről sem, inkább a riadalomról az előző hatalmas tüntetői létszám miatt. A másodikat elrontották. Nem volt nagy a tömeg, /nem is lehetett pár óra alatt/, hiszen a netadó "visszavonása" sokakban megnyugvást jelentett, távolmaradtak. Nem, kizárt, hogy ezt Gulyásék bevették. Akkor meg...miért mondták, hogy ünnepeljetek? Ez nagy kérdés, de ha előbb nem, 17.-én kiderül. A tüntetők zöme elégedetlen volt. Pillanatok alatt, gombamód nőttek ki az újabb tüntetni akarók csoportjai aneten. Követeléseikben még szerepel a netadó is, ám mellette a jogtalanság,- a diktatúra ellenesség...stb. Ami fontos, keresik egymással a kapcsolatot! Ők már felteszik a kérdést, hol találkozzanak, hol gyülekezzenek? A 95%-a a válaszadóknak a Kossuth teret jelöli meg helyszínként. S helyesen, az a nemzet főtere. Könnyebb ott "kordában tartani" a tüntetőket a "mit akarunk és mit tegyünk, és mit ne...most még" rövid beszédekkel , mint egy József nádor téri beszéd után odairányítani a felajzott néptömeget.S nem várnak nov. 17-ig, nov. 08.-át jelölik meg a következő időpontként. Biztos vagyok benne, sokan, nagyon sokan lesznek. Jó lenne erre az időpontra a városokban is demonstrációt rendezni. Ez nem biztos, hogy menni fog, de 17.-re mindenképpen. Hogy hol lesznek Gulyás Balázsék a 08.-i tüntetés után? Lesznek-e még egyáltalán, vagy ők csak az elindítói voltak egy megállíthatatlan folyamatnak? Ki fog derülni november 08.-án.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, hogy belepofázok, a "harmadikat(!) sem ők rontották el". Én úgy értékelem, hogy a tömeg hátrált ki mögülük. Ha nincs a kevésbé passzívakat elrettentő türelmetlenkedés a gyűjtő-oldalon és nem jelenik meg 5-6 a hullámra felkapaszkodó..., akkor elrettentő rekordot lehetett volna elérni: 8 óra alatt azonnal 15-21 ezer ember az utcára!!! (Persze kihasználva, hogy a mozgósíthatók már kézbél voltak... )
      Azt a "rágalmat" se feledd, miszerint "pártmegbízásra vették át a kezdeményezést". Ennek logikus következménye, cáfolata, hogy (most még semmiképpen) nem lépnek túl az eredeti hívószón.
      Azt meg, egyikünk sem tudja, hogy milyen stratégiai-taktikai terveik voltak-vannak a 11.17-i tömeges tiltakozásra.

      Törlés
  16. Nem értek egyet. Az apák bűneiért a gyermekek nem felelhetnek, nem feláldozhatóak. Ha forradalom készül az pont azért történjen, hogy Nekik majd egyszer jobb legyen, mint most nekünk. Bárhol is bárkinek is bármilyen érzelemből is fogantak. Bibó István ezt nagyon bölcsen kifejti: "..a konkrét indokoknál messzebb mutatnak a forradalmi erőszakot és terrort elvi alapon igenlő álláspontok, melyek társadalmi rendszerek változásánál és egyáltalán kártékony kormányrendszerek megdöntésénél a forradalmi megoldásoknak kizárólagos, önmagában való értéket tulajdonítanak, s ezen belül az erőszakot, a terrort, a vérengzést a forradalom természetes kísérőjelenségének vélik. Ezek könnyen átesnek abba a vulgáris tévhitbe, hogy ezek már maguk forradalmi cselekedetek, az ettől visszariadók pedig a forradalmi ügy számára használhatatlan és gyáva emberek. Az emberi magatartásoknak ezt a megítélését azután megtartják a hatalomra jutott forradalmárok is, ami képes átmenni a legdurvább machiavellizmusba, de még aránylag konszolidált viszonyok között is megőrzik hajlamukat a konspirációs kormányzás és a társadalom bizonytalanságban tartása iránt. Ilyen körülmények között könnyen születnek a nagy francia forradalmi Terrorhoz hasonló kollektív tébolyok, de most már abban az emelkedett tudatban és azzal a kifejezett szándékkal, hogy a forradalom lényege minél teljesebben megvalósuljon. A sztálini tisztogatások és utánzataik, a kínai kulturális forradalom, s legújabban a több százezernyi vagy milliónyi halottat követelő nagy kambodzsai falura vonulás tartoznak ebbe a kategóriába. Végül mindezeket felülmúlják azok a szörnyűségek, amelyeket végsőleg ugyancsak a francia példára és más baloldali rémuralmakra hivatkozó reakció a fasizmus formájában produkált.

    Mindez a forradalom lényegének a teljes félreértését jelenti. A forradalom értelme az a pillanatnyi erőszak, mely egy önmagát túlélt, belsőleg korhadt, de kifelé még impozáns hatalom megdöntéséhez szükséges, és a politika művészetének legmagasabb foka az ilyen pillanatok teljes vagy részleges meglétének a felismerése. A világtörténelem sikeres forradalmai túlnyomó részben ilyen jellegűek. Legenda az, melyet a vérontás kedvelői találtak ki, hogy sohasem volt olyan hatalom, mely komoly élethalálharc nélkül feladta volna pozícióját; történelmi példák sokasága van az ellenkezőjére. A jó forradalom kritériuma éppen az, hogy megfelelő pillanatban tudjon megállni, mert ez minden közösségi mozgásnak alaptörvénye, egy idillikus kirándulásnak éppen úgy, mint egy véres csatának vagy győzelmes hadmozdulatnak. A forradalom éppen azzal fut mellékvágányra és semmisíti meg elért eredményeit, vagy hamisítja meg kitűzött ideáljait, ha enged a megtapasztalt sikeres erőszak kísértésének, beleszeret az erőszakba, és ahelyett, hogy az elért eredményeket biztosítaná, és átengedné a társadalmat annak az általános megkönnyebbülésnek, ami az ilyen túlélt hatalmak megdőlése után előáll, állandósítja az erőszakot új meg új, általa felismert „helyes” célok érdekében, melyet immár nem egy fennálló hatalommal, hanem az egész társadalomnak vagy jelentős részének az ellenállásával szemben kénytelen érvényesíteni. Ilyen körülmények között a túl sok kiontott vér bizonyosan rontja a forradalom értékét. Viszont a teljes vértelenség – amire egy példát tudok, a magyart, 1848. március 15-én, elég ritka határeset – a forradalom értékét magában bizonyosan nem rontja el."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..és bár azzal kezd, hogy a forradalom nem jelent erőszakot.. de az antidakota közmondás ezt azonnal anullálja is. Kár volt belefogalmazni. Csak elbizonytalanítja a békés változást akarókat.

      Törlés
  17. Én már annak is örülnék, ha a Fidecen belül az "alvezérek" megijednének, s mentvén a még menthetőt, ügyes puccsal, egyszercsak közölnék a vezérrel, hogy itt a КОНЕЦ. Kövért kivéve bármelyik józanabb és realistább OV-nál szerintem. A majdanteret legalább egy időre így el lehetne kerülni. Persze tudom, azért egy konszolidált Fidec sem lenne túl tetszetős...

    VálaszTörlés
  18. A Net-tüntik margójára.

    Reménykeltő volt vasárnap látni a NEGYVEZEZRET.
    Felemelő érzés volt kedden a SZÁZEZER békés haladása a hídon.

    És szerdán?
    Lélekromboló volt látni az ÖTEZRET, aki ünnepelni ment, de akiknek nem azt mondták hogy ÉLJEN A HAZA, hanem hogy MENJETEK HAZA.

    EZEK A SZERVEZŐK nem akarják meghallani a NÉP SZAVÁT. "Beszartak", hogy Gábort idézzem. Pedig lenne itt mit a helyére rakni!

    Egy tüntetésre tömeget összecsődíteni nem kunszt, ha van látható célja!
    A tömeget MEGTARTANI az már igen. De ehhez bátorságra és rátermettségre van szükség. Eme tulajdonságok még nagyonis hiányoznak a Gulyásokból. De forradalmi időszakokban születnek a HŐSÖK, akik nem riadnak vissza a feladat nagyságától és a felelősségtől sem. Vajon születnek-e Vezetők, akik bátran az élére állnak a Népakaratnak?

    Ezt rövidesen meg fogjuk látni. Vagy marad minden a régiben. De ehhez tömeg kell! Bízzunk benne, hogy a dolog fordítva is működik! A TÖMEG FOGJA MAGA KÖZÜL KIEMELNI A VEZETŐIT!

    Ehhez kell az idősebbek bölcs hozzáállása, nehogy a fiatalos lendület túllőjön a célon: ORBÁN HATALMÁNAK MEGDÖNTÉSÉN.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért csak óvatosan. Én értem a jóakaratot. Csak az útválasztás megmutatásának taktikájának hiánya fogja megint tévútra vinni a jószándékot. Elhiszem, hogy nincs alternatíva, hogy ez az egy lehetséges. De ezt akkor is úgy kell próbálni megmutatni, hogy az ÓHAJTOTT TÖMEG saját döntése jogán érkezzen meg oda, ahova Ti szeretnétek. Mert különben ismét azt gondolja, hogy ez nem az ő akarata. És AB OVO :) elutasítja! Capisci?

      Törlés
  19. Én, NEM GONDOLKODNÉK FORRADALOMBAN, de
    LENNE EGY NYERŐSTRATÉGIÁM !

    Érdekelne, hogy hol találtok benne hibát. (Amit magam is tudok, azt ne! pl.: gondolkodó embereknek van ajánlva, és sajnos, de ilyenek egyre kevesebben vannak a tömegben. A tömeget valóban forradalmi hangulat mozgathatja, de én ebből, -ma még-, nem kérek, ezért próbálkozok... )

    Nos, hol a hiba?
    =======================

    Nem másolom be, tegnap éjfélkor feltettem a fő-tünti FB-oldalára:

    https://www.facebook.com/Ne.legyen.Internetado/posts/1513386905570325

    =======================


    kiegészítések:

    1. A pártok olyanok-amilyenek, de nem írhatók le. Voltaképpen a pártok is civilek szerveződései, amelyek a tagjai egyetértenek a programjukba foglalt bizonyos politikai-, társadalmi-, stb. célokkal és készek arra, hogy aktívan tegyenek is érte valamit.
    A pártjaink voltaképpen olyanok, amilyenek mi vagyunk.
    :-(
    Mi, a napi aktivitással nem politizáló civilek „érdemben, hatékonyan csak” szavazatainkkal tudunk irányítani.
    Sajnálom, gondolkozzatok! néhány százas, esetleg ezres csoportokban akartok programot összerakni? Ez nem több, mint eredménytelen, öncélú hőbörgés. Ahányan vagyunk, annyi féle az értékelésünk. Esetleg, szervezkedjetek pártokba! Ez így dilettáns, amatőr.

    Azért vannak a választások, hogy dönthessünk arról, hogy melyik csoport elveivel és tevékenységével értünk leginkább egyet. !

    Ámde! DE!!! DE MOST. A mostani Mo-n kialakult helyzetben, van egy konkrét megoldandó feladata a naponta nem aktívan politizáló civilek tömegének.

    Az egymással konkuráló pártok egyetértésének hiányában:
    CSAK MI, A CIVILEK VAGYUNK KÉPESEK A PÁLYÁT EGYENLETESRE LESIMÍTANI.

    Pl. a Nyetadó (nem a legfontosabb ugyan, de) egy konkrét, valamennyiünket érintő olyan példa, amin elgondolkozhatunk: hogyan lett 27 %-ból, a velünk-ellenünk bármit megtehető 2/3 ?
    Valami biztosan nem oké!
    Közös feladatunk tömeg-erőnkkel megmutatni, hogy ez nem oké.

    Szabad, tisztességes választást!
    Szerintem ez, a racionálisan védhető prioritás, ami mögé a civileknek most fel kellene sorakozni, aztán ki-ki (a csak alkalmilag politizáló civil) olyan pártnak adhatja a bizalmát, amelyik...
    Ha most megmarad a nyílt és aktív párt-támogatás nélküli mozgalmunk és nem ijesztjük el az ébredezőket..., ha mi magunk nem húzunk 5 felé, akkor most összerendeződhet egy félmilliós, a kormány-media már ötödik éve folyó agymosását felismerő tömeg, ami néhány hónap alatt megháromszorozódva...
    ... kikényszerítheti akár az előre hozott választást is...,
    ... aztán, majd a kialakult helyzetnek legmegfelelőbb kétfordulóst…
    … csak aktualizálni kell (esetleg, akik egyetértenek, Azok alá is írhatnák...):

    http://www.jatektan.hu/nyilatkozat.html

    2. Az előzmények közül:

    http://www.jatektan.hu/jatektan/____2012_006/nyerostrategia.pdf

    VálaszTörlés
  20. „FORRADALOM NÉLKÜL” (tömören, vitatásra kínált pontokban):

    1. November 17-ig a „NET-adó visszavonása” az egyetlen közös célú hívószó, ami kapcsolódólag nyomatékosítható : „KÖVETELJÜK! Eddig sem kérdeztek meg róla, ezután meg már mi nem akarunk erről konzultálni!” (Taktika Az elszánt ellenzékiek lemorzsolódásától nem kell tartani, de a későbben ébredő és békés többséget nem szabad elriasztani.)

    2. Két hétig a Hálón, a gyűjtő FB-oldalakon minél több civil, hangulatformálókkal követni, összegezni, és folyamatosan cáfolni a kormány-media a tüntetésünkkel kapcsolatos mocskolódását, a kormány folyamatosan változó magyarázatait. Kialakítani egy csakazért is hangulatot, hogy nagy-nagy tömegben gyülekezzenek a tüntetésre bejelentkezők. (Taktika: előkészíteni a gyűlés legütősebb témáját: „úgy hazudtak most is, ahogy ezt már ötödik éve folyamatosan…”)

    3. A nagytömeges tüntetés pódiumán a 2. alatti legütősebbeket beidézve, kivetítőn bejátszva, olyan protest hangulat alakulhat ki, aminek a végkifejlete: hazudik a kormány és a 27 % nem teljhatalmú 2/3 és… és azonnal elindíthatók az előre hozott választást követelő kérdőívek aláíratása. (Taktika: a személyes és átélt hazugság-élmények felidézésének természetes következménye az aláírásos tiltakozás.)

    4. Az előre hozott választás kampányában kikényszeríthetek a civilek, egy újabb NET-akció-sorozatban, hogy egy olyan pártkoalíció programja nyerjen, amelyikben kötelezvény van arra, hogy pl. 50 napon belül új szabad, kétfordulós választást írnak ki. (Lásd civil-nyilatkozat.)

    5. A kétfordulós választás eredménye pedig (részben az újonnan alakuló pártok, részben a megosztottságunk miatt) nagy valószínűséggel 4 éves kompromisszumos, koalíciós, szakértői kormányhoz vezet. (Ami rossz, de ezerszer jobb a jelenleginél.)

    VálaszTörlés
  21. Gábor fenti gondolataival vitatkoznék:

    1. …”sajtónyilatkozataikban kínosan kerülnek minden olyasmit, ami egy hajszállal is túlmenne a netadó témáján,
    Nos, ezt nemcsak magam helyeselem. Meg kell nézni, hogy leállt a gyülekezőket és lájkolókat számláló, amióta a türelmetlenek ellepték az oldalt… Nem az egyedüli ok, de talán a legelrettentőbb volt sokaknak.

    2….”a Népakarat már túllépett a netadón.”
    Még, ha igaz is lenne, (egyébként cáfolom, csak a belterjes zúgolódásunkból ki kell nézni az utcára, hogy mennyien nem néznek túl a napi saját életükön)… Szóval, ha igaz lenne, akkor is: a követelésekben, sérelmekben nincs konszenzus a követelések prioritásokat tekintve. Ez így valójában „csak” forradalmi dühös-törés.-zúzás, stb. beláthatatlan végkifejlettel.

    3.”… nem kell más, mint lehűteni a kedélyeket ???…”
    Nem kell lehűteni, csak okosan más irányt kell adni neki. Erre nagyon kézenfekvő a media –mocskolódások folyamatos cáfolata, amiből kijöhet a „csakzértis” 200.000-es tömeg.

    4.”… öt év alatt szétbasztak…, morált, társadalmat, gazdaságot,…”
    Ez meg olyan, mint „az emútt nyóc év”. Az sem volt igaz (szerintem meg: sőt, az ellenkezője) Az persze tény, hogy minden területen olyan „zöldmezős kontár újrakezdés” indult el és hajtódott végre sok szakértelem nélküli káros baromság, amire egyáltalán nem volt felhatalmazásuk.

    Még van két hét. Ha a józanabbak összefognának, elfogadnák és követnék pl. az alul jelzett stratégiát…

    VálaszTörlés
  22. Borzasztó és elkeserítő! Ha Szabó Gábort olvasom, neki van igaza, ha egy másik bloggert, akkor neki, aztán a harmadiknak, ha a a net tüntetést nézem örvendek és dagad a szívem a büszkeségtől. És ha az egészet egymás mellé teszem. akkor feláll a hajam szála, és elborzadok. Senki soha egy véleményen. Mindenki a másikat ekézi, megmondja tutit, de megmozdítani nem tud senkit. Azok akik Tuareget piszkálják, ki nem tennék a seggüket egyetlen éjszakára sem a Kossuth térre, mert félnek a felfázástól. Oké! De hány embert mozdítottak márt meg fanyalgóék? A Net-tüntetők legalább elérték a tömeget -és ezt Neked is mondom Gábor! - és elérték azt is, hogy a politikától szándékosan és undorodva magukat távol tartó fiatalokat is megmozdították. Ezek a fiatalok azonban valóban csak a netért emelték fel a feneküket, a többi probléma elől a homokba dugják a fejüket. Mihelyt a politika szóba kerül úgy rebbennek szanaszét mint a verebek a lósz..ból, ha feltűnik a macska. Én pedig nem fogom elzavarni Viktort, mert mire oda vágtatnék a járókeretemmel, legfeljebb a röhögésbe halna bele...
    Úgy hogy csak Nektek felnőtteknek a dolga úgy megfogalmazni a feladatot, hogy az ifjúság is maradjon, meg a pártok is, anélkül, hogy egymás torkának esnének.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó, örülök is és el is keseredek, mert én is így látom!

      A probléma megoldása ugyanis ki van találva, csak most nálunk nem működik.

      A napi aktivitással nem politizáló civilek „érdemben, hatékonyan csak” szavazataikkal tudnak irányítani.
      Néhány százas, esetleg ezres civil csoportok "alkalmi programjai", nem többek, mint, öncélú hőbörgés. Ahányan vannak, annyi féle az értékelésük. ...

      Ezért találta fel az ember a platformokat, a pártokat és azért vannak a választások, hogy dönthessünk arról, hogy melyik csoport elveivel és tevékenységével értünk leginkább egyet !

      Nos! Ez nem működik a mai Mo-n. Konszenzus nélkül, csupán egyik érdekelt által diktált szabályok szerint lebonyolított választás nem valós "népakarat".

      A tömegnek, a népnek elegendő lenne ezt felismerni, mert nincs más fontosabb "dóga", mint kiegyenesíteni, lesimítani a küzdőteret...
      A mára kialakult helyzetben csak kétfordulós szabályok szerinti választáson látható a valóságos népakarat. Ezért volt / van javasolva egy civil-nyilatkozat:

      http://www.jatektan.hu/nyilatkozat.html


      Törlés
  23. Sverde, Nagylaci, Ildikó Visszajöttem késő este, mert újra kívácsi lettem, miféle hozzászólások születtek az enyém óta. Olvasva Ildikóét, Nagylaciét ugyanazok az érzések váltakoznak bennem is. Az öröm, a türelmetlenség, a félelem, a büszkeség, az elkeseredettség. Aztán sverde írása rávilágított, felhívta a figyelmet arra (is), hogyan szaladhat egy forradalom mellékvágányra. Nem lehet új és egyre újabb célokat kitűzni, mert mit okozhat ez a társadalomban. Mi rontja és mi nem a forradalom értékét. Nem tagadom, megnyugtató volt azt olvasni, hogy a vértelenség nem válik a forradalom kárára. Igaz, erre egyetlen példa az 1848. márc. 15.-i események voltak. Talán bízhatunk abban, ha nem is teljesen áldozatok nélkül, de a legkevesebb erőszakkal zajlik le a hatalom megdöntése. Vettem a fáradságot, és elolvastam/megnéztem amit Nagylaci ajánlott, mindhármat. Köszönet érte. Nagyon tetszett mindegyik. Holnap jobban körülnézek néhány csoportban, s ahol úgy látom szükséges, ott linkelem hsz-ként, és osztani is fogom.

    VálaszTörlés
  24. Lórinak csak annyit: Az én hibám, eddig nem találkoztam veled, ezért tanulmányoztam az általad megjelölt " hajnalvilág /pandora szelencéje " blogbejegyzést. Megfogott! minden malicia nélkül, szinte megkönnyeztem, de meg kell hogy mondjam, sem nekem, de a gyerekeimnek nincs már időm kivárni, mig mindenki a Rousseaui felismeréstől megvilágosodik, jóember lesz s elkezd egyirányba haladni. Úgy 2-3.000 év múlva...
    Még ha bele is feledkezem, de felvillan előttem orbán és csapata, s a tükörben egy naiv álmodozót, a valóságtól elrugaszkodott önmagamat látnám.

    Te magad mondod, oly magasra tetted a mércédet, hogy oda átlag halandó nem ér fel...
    Tartok tőle, ha bármit elérni akarsz, le kell szállj az elefántcsont-tornyodból közénk, különben pózolhatsz tovább meg nem értett, önjelölt zseniként. Itt bizony 10 milliló, hozzád képest suttyó magyart kéne megváltanod, s ha felemelni nem tudod őket, - minket -, neked kell közénk jönnöd. Ha pedig ez nem megy, akkor inkább csendben maradni. Aki érdemben segiteni nem tud, igyekezzen nem ártani. Itt nálunk, lent ez fontos szempont. Az nem segitség, hogy közlöd : fogjuk be a szánkat, mert ha nem, vér fog folyni... Egyszer ki kellene próbálnod, milyen amikor szégyelled magad. Egy újszerü, soha nem tapasztalt, furcsa érzés lesz, ha képes vagy rá.

    VálaszTörlés
  25. Nagylaci!

    Veres Péter bácsinak van egy örökbecsü mondása: "... sok beszédnek sok az alja..." Ő az ki a nagyon zürös "50-es években is ember tudott maradni, akinek egyedül jól állt a zakó, nyakkendő nélkül, s az egyetlen magyar, aki zavarba hozta és meghátrálásra késztette Sztálint.

    / Ezt elmondom, Moldova nyomán, mert nagyon tanulságos...
    Moszkvában Sztálin megkérdezte Péter bácsit, hogy tetszik neki az orosz föld, mire ő megdicsérte, ez igen jó föld Sztálin elvtárs.
    Sztálin erre, szokása szerint arrogánsan rátámadt: A földet 40 cm hó fedi, azt nem láthatja, magának talán röntgenszeme van ? Mire Péter bácsi nyugodtak közölte, a földet valóban hó fedi de látja hogy a fák magasra nőnek, ez pedig rossz földben lehetetlen ...
    Sztálin ekkor, bár kelletlenül, a bajszát rágva kénytelen volt igazat adni Veres Péternek... talán bárkinek,először életében./

    Visszatérve a " sok beszédednek sajnos sok az alja " lényeghez:

    Te arra buzditasz sokunkat, hogy két hétig, a fészbukkon, csendesen épitkezve hozzunk össze 500.000 embert akik varázsütésedre a tisztességes, kétfordulós választásért szállnak sikra.

    Tehát menjünk vissza 8-10 hónapot,- ekkor módositották a választási törvényt - s most arra szedjünk össze félmilliót, amire még frissiben sem voltak hajlandók megmozdulni párszázan sem...
    Igaz hogy végre valami durvasága a fidesznek megmoccantott soha nem látott, közel százezert, de ez neked kevés...

    Egy kis technikai malőr : 500.000 főre nagyjából 125.000 m2 számolható. Ez úgy 60-80 futtbalpályányi terület. Budapesten, hol fér el ennyi ember? Rákos mezejét már vagy 200 éve beépitették, remélem nem a Hortobágyra akarsz népgyülést szervezni!

    Üdvözitőnek azt látod, hogy a csendes épitkezés közben szintén a fészbukkon cáfoljuk a csúnya kormánymédia arrogáns megnyilvánulásait. Teszed ezt akkor, mikor már jobb óvodákban is arról okitják a nagycsoportosokat, hogy ne az ellenfeled rágalmaira koncentrálj, hanem legyenek önálló, épitő kezdeményezéseid, ne hagy magad megvezetni, irányitani !

    Muszáj feltennem feléd a kérdést: ha a néhány száz, esetleg néhány ezres tömeg, mint civil csoport "alkalmi programjai" nem többek, mint öncélú hőbörgés, hogyan minősited a saját, " most megmondom a frankót" tipusú megnyilvánulásaidat ?

    Egyszer azt mondod, hogy csak a civilek, másszor meg azt hogy pártkoalició az előrehozott választásokon...Viziókat bárki tud gyártani, reális naprakész megoldások kellenek!

    S ezek a vitapontok Gábor irásával szemben,... jajj.

    A visszamenőlegesen hozott törvényeket, az alkotmánybiróság, az ügyészség, a rendőrség, sőt a biróságok bekebelezését, a média ledarálását, a tudományos/müvészeti szféra maguk alá gyürését, a maffia tipusú gazdaságszervezést a zemúttnyóccévhez hasonlitani vagy butaság, vagy gusztustalan torzitás.

    Mint ahogy a népakaratról beszélsz, hogy túllépett-e a netadón avagy sem. Ez szerinted egy belterjes zúgolódás, dühös törés zúzás, amikor azt skandálja a tömeg, hogy bünözőknek nem fizetünk adót. Amikor a NAV erkölcsi hullaként nem tudja megvédeni saját magát.

    Szóval, azt javaslod, két hétig csendben szerveződjünk papiron, aztán ötszázezren követeljünk szabad kétfordulós választást egyszerre, és minden megoldódik. Elárulnád hogy ezzel a hivószóval ennyi ember hogy lehet megmozditani, avagy magadra vállalod a szervezést?

    Úgy látom egyenesited rendesen a "küzdőteret", csak egy számomra kedvezőtlen irányt látok.

    Te vagy nagyon naiv, vagy egy nagyon nagy játékos vagy.

    VálaszTörlés
  26. [góbé]!
    Tudod ugye, hogyan kell a kákán csomót keresni? (Olcsón venni, drágán eladni.)
    Ennyit „sok beszédről”, de van annyi köze a témához, mint amit…

    Nézzük a lényeget! 80 ezres tüntetés „megháromszorozásáról” álmodtam, konkrétan egy helyütt 200, egy másikon 250 ezret említve. Sok, de O.V. „ravasz-magabiztos rádiónyilatkozata is sokk volt. (Rákay Philip biztosan tud majd segíteni, hogy a Kossuth tértől a Margit hidat is betöltve…) Amúgy én 60-70 ezer m²-rel számoltam, de ugye eltekinthetünk a szokásos számháborútól. Már csak azért is, mert:

    napok óta leállt a tüntire toborzó oldal lájkjainak növekedése.

    No ez a lényeg, jó átkötés a „vajon miért”-re. Hiszen sok az elégedetlen, a felvetődő újabb és újabb követelések egyre szélesebb tömegekre találhatnak és mégis… Én úgy gondolom (és ezt írtam le) azért, mert a többséget a Nyet-adó ébresztette fel, de még dörzsölgeti a csipás szemét…, hiszen soha ez előtt… különben is megvannak a napi gondjai-élményei és leszarja…, mint ahogy oda sem figyelt a törvények sorozatgyártására, alaptörvényre, választási törvényre, stb. talán annyit tudott a közéltről, hogy „jobban teljesít”, meg „rezsicsökkentés”. (Na jó! Volt közben egy igen hamar elült diákbuli is, de az érintetteken kívül kevesen figyeltek rá.)

    Felgyorsítok! Az építkezés nem „csendes”, hanem indulatébresztő, személyes érintettséget kihasználó közös dacot szülő…, ha úgy tetszik „gyorstalpaló suli” azoknak a sokaknak akiknek egy NET-adó tervezet kellett ahhoz, hogy észre vegyék: valami mégsem oké. Idő és türelem kell ahhoz, amíg eljutnak oda, hogy „ezek éppúgy hazudhatnak már 5. éve, mint ahogy most velünk tették”. „Jééé, nincs is NER!” „a 27 % az nem lehet 2/3!”… Ez bizony lassú szájbarágós dolog az újszülött struccoknak. Engem inkább az aggaszt, hogy elég-e erre 2 hét? Különösen a néha-néha odafigyelők négy éve folyó agymosása után.

    Még gyorsabban!
    Hiszed-vagy sem az átlag magyar nem tudja mi az a NAV, bár valami APEH-ről hallott már, a Népszava napi példányszáma kb. 15.000, (kevesebb, mint tizede pl. a Blikk, Story, Kiskegyed bármelyikének... Tartok tőle, hogy ez utóbbiakat is sokak csak a képek miatt veszik.) Ez a tömeg, amit belterjes egymás között nem láttok!

    Zárásként, a bevezetőm: „ hol a hiba, vitassuk meg!” Ezt értelmezed annak, hogy „most megmondom a frankót”? Egyébként, mutass egyetlen gondolatot a reakciódban, amit nem belterjes hőbörgés vezérelt, egyetlen olyasmit ami előre visz, megoldást kínál, valami konkrét akciót, ellenjavaslatot pl. a civil-nyilatkozatomra…
    (Azt csak mellékesen jegyezném meg, hogy semmit nem értettél meg abból, hol választottam szét a civilek és a pártok feladatait.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagylaci !

      A 23.49-kor kelt "belterjes hőbörgésemben" ne is keress előrevivő megoldásokat. Itt mindössze az általad megfogalmazott, pontokba szedett de számomra furcsa és elfogadhatatlan kijelentéseidet reagáltam le.

      A vélelmezésem szerint előrevivő konkrétumokról még a " Forradalomból nem megyünk szabira... " posztban irtam, épp neked cimezve ! Nem mintha ezek lennének az egyedül lehetséges és üdvözitő megoldások, ezek csupán felvetések, de legalább kivitelezhetők.
      Hogy ne keresgélj s a hiányérzeted is elmúljon, bemásoltam neked:

      góbé2014. október 30. 11:39
      Nagylaci-nak...

      Tudod az emberek már felébredtek! 100.000 ember mozdult meg pár nap alatt, ami 4 év óta példátlan. A nertársak meg levegő után kapkodnak, Orbán elmenekült mert ő sem tudja a frankót, a koleszos haverok meg egymásnak is ellentmondva hordanak össze hetet-havat.

      A dolog már rég nem a netadóról, szól, hanem arról, hogy miután lassan mindenünket elvették, az utolsó még általuk nem ellenőrzött kommunikációs csatornát is ellehetlenitik. 10 miilió lebutitott, megfélemlitett magába forduló zember. Ez a céljuk, ennek kell minden tisztességes eszközzel ellenállni.

      Ahogy Gábor irta, orbánra rászámoltak. Pont most nem szabad időt hagyni hogy összeszedjék magukat, mozgósitság tartalékaikat. Te milyen első csatát akarsz megnyerni ? Az már rég, -vasárnap, de főleg kedden este - megvolt, Hál "Istennek ekkora tömegben már nem félti állását egzisztenciáját az orbánnal szembenálló egyén, de az eddig fideszre szavazó, intelligens, a ner nyomulását túlzónak, gusztustalannak tartó orbánban csalódottak sem.

      Nem kellen inkább letáborozni a NAV székház elé, közölve, hogy addig üresen kapják meg az adóbevallásunkat, sőt a NAV-hoz bekötött pénztárgépekből is kihúzzuk a csatlakozót, amig Vida és tsai nem hoznak igazolást mr. Goodfriendtől, miszerint NEM értintettek a kitiltásban. / Az USA törvényei szerint ha jól értelmezem, csak az érintett személy kilétének nyilvánosságra hozása tilos, aki nem érintett, az kérhet és kaphat erről nyilatkozatot. /

      Szerezzünk már érvény a demonstráció legfontosabb transzparensének, miszerint "bünözőknek nem adózunk"

      Nem most kellene ezreknek letáborozva, körbevenni a parlament s a dolguk végeztével naponta távozó, MINKET képviselőket felkérni hogy vagy ésszerü, elfogadható magyarázatot adnak a netadó szükségességéről, ám ha erre nem képesek, fáradjanak vissza s orbánnak magyarázzák el, hogy ebből nem kér a nép. Merthogy ez a dolguk... addig meg haza nem mehetnek.

      Hasonló módszerrel a legfőbb ügyészt is meg lehetne kérni, milyen eredményeket tudnak felmutatni a Horváth András féle feljelentés tárgyában, hány személyt vontak eddig eljárás alá,
      zár alá vétel, lefoglalás utján eddig milyen összeget sikerült biztositani a ezermilliárdokra rúgó kár megtérülésére stb...

      Végre most tényleg kér a nép, most kell adni neki - szerintem ma Petőfi ezt mondaná.

      Törlés
    2. [góbé] !

      „Óriásit tévednek azok, és tényleg bebetonozzák a Fideszt, akik úgy gondolják, hogy már most mi diktálhatunk...”

      Akkor írtam, amikor Te a fentit, de nem idézgetek.

      Elgondolkoztató adatok: Csaknem 5 nap alatt az Általad írt „100.000”-ből 3.000-10.000 lett; a gyülekező oldal lájkjai a kezdeti csaknem 2.000/óra (!!!) szaporiságról 4-5 nap (!!!) alatt összesen kb.10.000-rel nőtt, a tüntire bejelentkezők száma 39.000-ről 45.000-re növekedett.

      A továbbiakban, részemről: passsssssz,
      elmentem pecázni.
      Legyen szép napotok!
      :-)

      Törlés
  27. T. Kedves Lóránt !

    Érteni véllek, meg nem is. Osztom a jövő felelőtlen felélése miatti aggodalmadat, én is visszataszitónak tartom hogy fejlett világ nagyvárosaiban lux-milliárdokkal mérhető csak a fényszennyezés, Afrikában meg dühöng az ebola. Sajnos pár-ezer éven belül nem tartom valószinünek hogy hogy bármi változás történne a fejekben, legfeljebb egy komoly katasztrófa esetén.

    Nem tudom viszont, hogy jól értelek-e a tekintetben, hogy egyrészt kizártnak tartod a fidesz, a hatalomból történő erőszakmentes eltávolitását, másrészt elmarasztalod a Kossuth térieket, a tiltakozókat s arab tavaszt, meg a Majdan téri véres eseményeket vizionálod.

    Ebből nekem az jön le, Inkább maradjon hatalomban a fidesz, inkább fejezze be orbán a nagy müvét amelynek a vége szerintem totális / mondhatnám diktatórikus / elnöki hatalom és rendeli úton történő kormányzás lesz.

    Tudod ez esetben nem csak a távoli hanem a nagyon közeli jövő is iszonyú lesz 4-5 millió magyarnak. Bogár László a másik kedvenc közgazdásza kifejtette hogy az ország, európai szinten legfeljebb 3-4 millió embert tud eltartani, a többekről le kell mondani !?!

    A jelen folyamatok egyértelmüen azt igazolják, hogy orbán tudatosan lépésről lépésre az orrunk előtt valósitja meg ezt a tervet. Gondolj csak akár a szociál-, az oktatás-, vagy bármely politkájára ! No ez a hazaárulás !

    Ezt az embert, akár az eszközökben sem válogatva, de el kel zavarni !

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  29. Kedves Lóránd !

    A piros sarokban azért ott vannak még a kisebb mozgalom-csirák, - Szabadság tér, MTVA székház stb., ott kellene hogy legyenek demokratikusnak tünő, de sajnos még mindig egymással durcáskodó pártjaink, de főleg ott van az az 50-80.000 aki megmozdult egy hete, - s ez meggyőződésem - a netadó ürügyén a diktatúrába hajló rendszer ellen.
    Aztán itt van az a bizonyos kitiltási botrány, ami megintcsak nem a kitiltásról szól, hanem egyértelmüen, világosan közli velünk az USA : orbán egy diktatórikus maffiaállamot hozott létre, melyben megbizni nem lehet. Ezt pl. Clinton szó szerint megfogalmazta. Itt van a botrányos törvénytervezet a középiskolai oktatás átalakitásáról, mellyel intézményesitik az állami rabszolgaképzést.
    Ez már olyan munició a piros sarokban lázadó/ténfergő/tanácstalan társaságnak, amellyel lehet és kell is élni. Demonstrációkkal, polgári engedetlenséggel, sztrájkokkal, - tehát békés eszközökkel. Ezt hiányolja és szerintem jogosan Gábor.

    Kizárni ugyan nem tudom, de nem hiszem hogy orbán merészelne békés polgárokkal szemben erőt alkalmazni itt Európa közepén.

    VálaszTörlés
  30. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  31. Kedves Lóránd !

    Hiszed vagy nem, értem aggályaidat, fenntartásodat. De visszautalok az orbán által magáévá tett Bogár féle szisztémára. Ez ellen nem ellenállni, nem lázadni, minden lehetséges és hangsúlyozom kultúrált eszközzel, bün a gyerekeinkkel, - nekem inkább már
    unokáimmal szemben. Ha muszáj, mert a jelenleg regnáló hatalom vesziteni nem tud, tudomásul kell venni, hogy akár áldozatok árán is.
    Én olyan helyen dolgoztam, ahol szinte naponta láttam, benne voltam, szembesültem azzal a nyomorral, kilátástalansággal, amit a tv-ben láthatsz az ebola súlytotta környezetben. Ezt sem lenne szabad hagyni, de a jelen arról szól hogy közel 4 millió sors-, nemzet-, meg mindenféle társunkat ez irányba lökdösik. Hogyan merészelik !? Ki hatalmazta fel őket !? Azokat akik többszáz-milliós villáikból erkölcstelen, tolvajlással megszerzett magaslatokból, sorsok, sőt élet-halál között merészelnek dönteni ?!?....

    Ez az út odavezet, hogy Európa közepén magas falakkal körülvett, szuper hi-fi, őrzött gettókban él az ország negyede, a többi meg törvényen kivül, a létfenntartásért bármire képesen, kirekesztve, szabályozatlanul öli egymást. Szabad-e hagyni hogy idáig fajuljanak a dolgok...

    Hidd el, én vagyok az utolsó aki harcot, neadj "Isten, vért kiván: Ha mégis igy alakukna, szálljon arra, aki kiprovokálta.
    A békemenetről : tartok tőle, azért fél orbán a lovak közé dobni a gyeplőt, mert legfeljebb pár -ezer vakhitü menne el. Most hogy érzik a megfélemlitettek, hogy egy több tizezres tömegben nem kell attól tartaniuk hogy kiszurják őket, az elveiket, meggyőződésüket és nem a muszályból történő elkötelezettségüket helyezik előtérbe.
    A fidesz tart a kudarctól és joggal.

    Igen fontos a kérdésed, mire alapozom hogy a viktatúra - hangsúlyozom, békés demonstrálókkal szemben - erőszakot merészel-e alkalmazni.

    Mint ahogy korábban jegyeztem, megnyugtatóan kizárni nem tudom ugyan, de ! Ezzel teljesen elszigetelődne a nyugattól, az atlanti szövetségtől. A kizárást, a pénzcsapok elzárását, ugyanakkor Moszkva érdektelenségét kellene felvállalnia, külpolitikai szempontból. Nálunk pedig " belpolitikálisan " kétség kivül beütne az államcsőd, a belső és külső fizetésképtelenség, s ennek a " csendes forradalomhoz képest beláthatatlan, sőt tényleg véres következményei lennének.

    Ismételten sietek megjegyezni, amit irtam, az csak egy vélemény, egy irásban rögzitett hangosan gondolkodás. Isten őrizzen, hogy én akarjam megmondani a frankót...

    VálaszTörlés
  32. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  33. Kedves Lóránd !

    Részemről is köszönet a türelemért s a figyelemért is.
    Egy megjegyzés még, ...csupán a pontosság miatt...

    Nagyon hive vagyok a klasszikus értelembe vett épitő vitáknak, ahol a felek pont a véleménycsere kapcsán afféle felismerésekbe feledkeznek, mint pl.: "... pontosan ugyanez motoszkált bennem is, csak még nem fogalmaztam meg ilyen egzaktan..."

    Viszont nehezen viselem ha bárki a saját véleményét kizárólagosnak, megfellebezhetetlennek egyedül üdvözitőnek tartja, a másét meg kéretlenül, durván minősiti, ahogy pl. legutóbb a Nagylaci több - nem csak a velem kapcsolatos - bejegyzéseiben láttam. Van néhány ilyen más blogokon is, főleg Bartusnál, ill. Bartustól szökik föl bennem az adrenalin az utóbbi hónapokban.

    Ez utóbbit akár magadra is vehetnéd, de ne tedd ! Tévednél ! "Utánadnéztem" a hajnaltájon, elfogadom és tisztelem az elveidet, a hozzáállásodat. Nálam Te hőbörödött vagy, ahogy Clevinger a 22.-es-ben. Csak figyelj oda a nagy, kövér bajszú pöfeteg ezredesekre. Túl sokan vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  34. Kedves Lóránd !
    Úgy nagyjából nagyon nem érdekel, ki minek vallja magát vallási hovatartozási szempontból. Ma már annyi és annyiféle keresztény van, ha Jézus, vagy az evangelisták valami csoda folytán megjelennének, a bigott hivők őket zavarnák el először. Pedig egyszerü, fontos kézenfekvő tanitások vannak az újszövetségben, amely még olvasmányos is, de a sok melldöngetőnek ez kényelmetlennek bizonyul.

    Tömjénék még kevesebb szót érdemelnek. A KDMP egy muszályból felvállalt, fölös púp orbán hátán. Ők hozzák a falvak, kisközségek, a helyi pap, a polgármester s persze a vallásosság meg a királyi média által befolyásolt egyszerü emberek szavazatait, pont.

    Eredendően, családilag, görög-katolikus keresztséget kaptam, próbáltak mindenfélék alkalmilag tériteni, Németh Sándor 2-3 szeanszához is volt szerencsém rajtam kivül álló okok miatt , - de hál 'Istennek, nála percek alatt pogánynak bizonyultam.
    Viszont! Mellőzve a formaságokat, a liturgiát, már egy éve, Iványi féle MET egyház büszke tagja vagyok. A MET-et , bár 1983 óta bevett egyház volt, viktátorék nem ismerék el, kevesellték a 8000 tagot. Pár nap alatt velem együtt lettünk 17.000-en, de a MET ma sem elismert egyház. Pedig ők az egyetlenek talán akik komolyan veszik és be is tartják és Jézus tanai szerint cselekszenek.

    Sokkal nehezebb a felvetésed Salamon király döntése nyomán " a hatalomról, az emberi sorsok irányitásáról". - Ugye elvi sikon beszélünk...:

    Történeti, politikai szempontból a válaszom egyértelmüen igen! Képes/nek és alkalmas/nak kell lenni egy embernek vagy csoportnak a mások feletti hatalom gyakorlására, amely feláldozhatónak tartja, akár szükség szerint fel is áldozza mások életét.
    Természetesen a FELELŐSSÉGET VÁLLALVA, ÉS NEM ÁTHÁRITVA.!
    Ennek hiányában soha nem védtük volna meg Egert, 1552-ben, soha nem nyitottak volna 2. frontot Normandiában.

    Az magától értetődő ha valaki a tőle függők sorsával, életével, jövőjével kapcsolatosan, döntési helyzetben van és a háttérből áldozatokat vár el, ill okoz, a felelősség átháritása alávaló, gyáva cselekedet.

    Salamonnak pedig megszavazom hogy tudatosan, előre megfontoltan, az áldozat nélküli pozitiv eredmény biztos tudatában, - ma úgy mondanánk jól blöffölt, - tudta hogy nem kockáztat. Bölcs volt, és ez a lényeg.

    VálaszTörlés
  35. Kedves Láránd !

    Nem elbeszélni kivánok melleted, de nekifutok még egyszer, mert valszeg ne fogalmaztam egyértelmüen. Te abból indulsz ki, hogy az erőszak szinte elkerülhetetlen, annak esélye közel 90 %. én ennek csakély, max 15%-ot adok.

    Leszögethetjük, hogy orván viktor zsarnok. Ha marad, csaknem bizonyos hogy kiviszi, vagy kirúgatja az országot az EU-ból, az atlanti szövetségből. Az igy jelentősen lecsökkenő anyagi források, valamint a Bogár közgazdász jövőképének - már folyamatban lévő - megvalósitása
    a nem is oly távoli jövőben elkerülhetetlenül éhséglázadásokhoz, fosztogatásokhoz vezet, permanens erőszakot fog szülni.
    Totális káosz, anarchia, melyet minden lehetséges, tiszta és törvényes eszközzel el kell kerülni.
    A zsarnokot el kell zavarni. Ezt ha mi nem tesszük meg, más nem fogja helyettünk megtenni, legfeljebb besegit, min most az USA.
    Jelenleg itt van előttünk " egy valóban müködő megoldás közös keresésének útja ", olyannyira hogy keresni sem kell.
    Orbán csupán az erőből ért, és nagyon érzékeny a zsebére. Békésen demonstrálva, ill. az adók meg nem fizetésével polgári engedetlenség keretében, sztrájkokkal, eséllyel ki lehet most kényszeriteni a NAV vezetők felfüggesztését középvezetői szintig, független, köztiszteletben álló jogászokból, közgazdászokból álló csoport, "bizottság" létrehozását és felhatalmazását a NAV teljes átvizsgálására, a közpénzek elosztásának, visszamenőleges ellenőzésére. Amik kiderülnének, bizonyos vagyok abban hogy elegedőek egyrészt a felelősségre vonásra, másrészt új választások kirására.

    Ha 2-3 hónapig az adóbevallások egyfajta peticióként érkeznek meg, befizetés pedig nincs az komoly és fokozódó problémát jelent az orbán rendszerének pénzügyi fenntarthatóságában.
    Nagyon úgy néz ki, hogy a fideszen belül is is nagy a katyvasz. - Gondolj csak arra, ha a Századvég/napi Gazdaság nem szellőzteti meg a kitiltást talán ma sem tudunk róla s nem lenne miről beszélni.
    Kellő erő felmutatása esetén arra is van némi esély hogy a még értelmes gondolkodó fidesz szimpatizánsok, akár a párt magasabb szintjéről kihátrálnak orbán mögül, az ellenzékkel valamiféle koaliciós-, választási szövetség-szerüt összehozhatnak.

    Kevés esélyt látok arra hogy a hatalom, a hangsúlyozottan békés demonstrálókkal szemben erőszakot merne alkalmazni. Az EU mindent zárolna, túl hamar és orbán számára túl váratlanul fordulna anarchiába a rendszere, amely még nincs kész, megitélésem szerint úgy 70 %-os lehet.
    Orbán erre még nincs felkészülve, a káosz akár őt is elsodorhatja, de miután őrült is meg zsarnok is, erre mondtam hogy kevés esélyt adok, de megnyugtatóan kizárni sem tudom.
    Ha mégis megtenné, a demonstációnak legfeljebb a passztiv ellenállásig szabad elmenni aki utcai harcokban gondolkodik, az felelőtlen őrült.

    Igy értettem azt ha orbán törvénytelenül és erkölcstelenül ráküldi a TEK-et a békés demonstrálókra hát " szálljon rá ..."... a felelősség az övé.

    Most van helyzet, most kell lépni, annak a felelősségét is felvállalva ha az őrült, minden értelemmel és józan megfontolással szembemenve, erőszakhoz folyamodna.



    VálaszTörlés
  36. Pénztárgépeket NAV-ról lekapcsolni, adót nem fizetni, utcán addig tüntetni amíg e cselekmények elkövetői büntetlenséget (amnesztiát) nem kapnak és a közt. elnök új, kétfordulós választásokat nem ír ki.
    Megszervezné valaki?

    VálaszTörlés
  37. Kedves Lóránt !

    Hadd tünjek elbizakodottnak, de már nem csak véllek érteni, értelek is.
    E szerint a megrendelő által felvetett, megoldandó feladatot értelmezed, egyeztetsz, pontositasz, majd leülsz a géped elé s ketten maradtok. Te és a számok. - a matemaitka s az abból leágazó, arra alapuló tudományok. Amit elkészitettél müködik is, mert embertől független !
    Ill. egy embertől, Tőleg függő, de Te jól dolgoztál.
    Tehetted, mert a számok - egy adott számrendszeren belül - állandók, nem kell attól tartani hogy a 12 négyzete gondol egyet, és l43 vagy esetleg 145 akar lenni, vagy bármilyen számára hasznosnak tünő megfontolásból átbattyog az egyenlet másik oldalára, avagy kibújik a gyökjel alól.
    De ha az általad létrehozott rendszerbe belepiszkálnak, müködési zavar léphet föl s Te jogos felháborodással mondhatod hogy alkotásod egy egzakt, zárt rendszer, a müködésének alapfeltétele hogy - embertől - érintetlen maradjon.

    Te, nagyon helyesen a szilárd alapokon nyugvó, tökéletes társadalmat épitenéd föl megtervezve, előkészitve, lealapozva, gyönyörü felépitménnyel.

    Figyelmezz arra, 4-5.000 éve rakunk le mindenféle alapot, de olyat amely tartósan kibirta volna a felépitmény terheit, eddig sosem sikerült. Pont azért mert őnérdekü, gyarló individumok
    a rendszer elemei. Nem gondolnám, hogy éppen most, éppen mi magyarok képesek lennénk a megvalósitására.

    A megrepedt falakkal kapcsolatos példád helyes, szemléletes, de mélyebbre kell menni. Fontosak az előzmények a megoldás szempontjából. ( nem egészen véletlenül épitőmérnök az alapszakmám, tervezek-kivitelezek )
    A falak nem szoktak csak úgy megrepedni. Vagy az alapozást nem előzte meg a szükséges talajvizsgálat, vagy nem az annak megfelő alapozás készült. - Tervezési hiba, ember csinálta.
    Lehet hogy nem a terv szerint készitették az alapokat, kivitelezői hiba, - ember csinálta.
    A megrepedt falak terhe alatt az alapot utólagosan, megfelelően megerősiteni bár nem lehetetlen, de fölös, indokolatlan költséggel - áldozattal járna.
    A korántsem tökéletes, de a leghatékonyabb, költség/áldozattakarékosabb megoldás a felépitményt visszabontani - szándékosan nem a ledózerolni, lerombolni kifejezést használtam mert ugye átvitt értelem is van - az alapig, azt ily módon megerősitve, új felépitményt késziteni.

    Tökéletesen müködő, zárt rendszert kivánsz, melynek legfőbb kerékkötői maguk a rendszer elemei, mi magunk.

    Végül meg kell védenem Salamont, aki ma kiváló pszichiáter, vagy nagyon jó nyomozó lenne.
    Neki nem szerencséje volt !
    A másodperc tört része alatt elvégezte a kockázatelemzést, mely szerint az ANYA - egy igazi anya - a gyermekéért, annak életéért akár áldozatot is hoz. Az "idegen" aki a gyerek helyett a saját magát helyezi előtérbe, neki mindegy. Salamonnak annyi kockázata volt hogy a vér szerinti anya esetleg afféle némber aki manapság a kórház előtti inkubátorig sem hajlandó elvinni nem kivánt magzatját s inkább elemészti. Miután ilyenből max. 10.000-ből egy van, 99.99%-os biztonsággal a "tutira ment"
    ( Mellékesként engedd meg nekem müsoron kivül azt a romantikus, inkább bizonyosságot mint feltételezést, ha mindkét anyajelölt hagyta volna kettévágni gyereket a király a gyermek helyett a két asszonnyal végeztetett volna.)

    A Te nézeted szerint mivel többesélyes a dolog és - általunk eltérően megitélt eséllyel - a hatalom arroganciájával kell számolni, inkább épitkezzünk s most még ne csináljunk semmit. Ismét felhivnám a figyelmedet, az "épitőanyag" korántsem homogén voltára, mely az alapok lerakásának lehetőségét további 100-1000 évekkel kitolja. Sokan vagyunk akik nem posztumusz szeretnének egy kulturált, emberközpontú ország polgárai lenni.




    VálaszTörlés
  38. T Nemóvatos!

    1. Az adóbevallások, befizetések korrekt, méltányolható feltételekhez kötése nem büncselekmény, hanem polgári engedetlenség, nincs mire amnesztiát hirdetni.

    2. Tényleg jó lenne már ha egy Bokros, Ángyán, Mellár, Majtényi ....és még sokan mások ... még nem leamortizált tagokból álló team összeállna s egy irányba vinné a dolgokat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Góbé!
      ad 1. Vajon a hatalom is így gondolná-e?
      ad 2. .... Horvát A.....
      K.Lóránddal folytatott tanulságos, korrekt "pengeváltásaitokat" is gratulálok.

      Törlés
  39. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  40. T Kedves Lórád ! Természetesen a megnyilvánulásaid alapján a bennem kialakult képet igyekeztem irásba foglalni.De mintha feszültebb lennél, mert nagyon felületes sőt indulatos megállapitásokat fogalmazol meg.
    A poros kis klisékből gyúr véleményemet tényleg nagy hangon terjesztem ? Nemrég azt kifogásoltad mikor kihangsúlyoztam .. ez csak egy vélemény, nem a "frankót " szándékszom kimondani.

    Aztán ez a körömreszelgetős oktondiság... Kár hogy ez a "kilsé" jött le neked. S hogy keverted az okot az okozattal.

    Jobb szerettem volna, ha az szüröd le, hogy bizonyos emberek - mert nem vagy egyedül - tökéletes, zárt, rendszerekben tudnak godolkodni minden területen, s nemcsak hogy törekszenek a megvalósitásra, de - és itt a különbség köztünk ! - meg is akarják azt alkotni. Nincs alku, nincs kompromisszum !
    Ezert orientálódtál szerintem rendszertervező programozó irányba és nem lettél mondjuk pedagógus, vagy újságiró. Ott van esély a megvalósitásra.

    Ahogy Moldova Rabelaisra hivatkozik, ... elveimért, ha máglyára nem is, de egészen a lángokig hajlandó vagyok elmenni...
    Sokan vagyunk igy ezzel, s miután úgy véljük hogy ami e pozitiv cél érdekében, ami tőlünk tellett megtettük - én legalábbis - nyugodtan alszom az hogy ez a tevés valóban helyes volt e azt lehet persze vitatni... S vagy Te és még jó páran akik szintén nem kivánják máglyán végezni, de elfogadni sem tudják hogy a többség nem ismeri fel, vagy nem hajlandó tudomásul venni a nyilvánvalót, Ez okoz permanens elégedetlenséget, feszültséget, vivódást ... szerintem...

    Nagy valószinüséggel a fentieket is "sekélyes elemzésnek" minősited majd, de ez van. - Megint csak Moldova jut eszembe - ... Igazgató úr, a maga szava számomra szent, hogy úgy kivánja leugrok innen az 5. emeletről, de azt ne várja tőlem hogy felugorjak oda... Én sem tudok.

    VálaszTörlés
  41. T. Kedves Lóránt!

    No!. - ez olyan székelyes akar lenni. - Ha már a lépcsőháznál tartunk, elindultunk nem kevesen felfelé, de sok volt a lemaradó, a nagy tömeg meg a kivül, a lépcsőház előtt toporog. - arra a szintre ahol Te vagy nyilván sosem jutottam fel. Úgyhogy ha tényleg el akarunk valamit érni, - egyedül nem megy - tudomásul vettük hogy vissza kell menni, addig, ameddig a tömeg is képes feljönni.

    Nono! - Ez az ... el sem gondolkodás... erős ! Hogy egyértelmü legyen: Ha egy (-) IQbajnok suttyó belémmar, a saját stilusában - csak azért hogy értse - elküldöm. Ha egy általam méltényolt személy fogalmaz meg méltatlan, vádakat, hátbadöf, - nem kenyerem a gorombaság - felmondom a társas viszonyt.

    Én nem gonoszkodásnak vettem néhány erősebb megnyilvánulásodat, csupán a tapinthatóan benned lévő feszültségnek tudtam be. Ilyenkor vagy buksit simogatunk, vagy kard-ki -kart, hasonló stilusban reagálunk. Pontosan azért, mert keményen karakteres megfogalmazásodban a jószándékot, sőt " az épitő kritikát meg a baráti javaslatot " véltem felfedezni.

    Nonono ! Ha már előitéletet emlitesz, ezek gyártásában Te sem vagy kezdő !

    Viszont kellemes meglepetésként ért részedről, a Bp.-i Főkapitány lemondásával kapcsolatos blogbejegyzésed.
    A cikk valóban kiváló, nekem még a karcossággal sincs semmi gondom, de talán lehetett volna Gábor megengedőbb Bucsekkel szemben. Valószinünek tartom hogy a főkapitány is teljesen tisztában volt hogy reménytelen jogi procedurába zavarja Pintér meg orbánc. Ha ő nem teszi meg, megteszi más. Ha ő leteszi az igazolványát azzal, hogy e xartaposát nem vállalja föl, valószinüleg utána legfeljebb közmunkás lehetne Magyarországon. Bevállalta. Most hogy hiúságában lett megsértve, egy életen át busszút fog forralni Gábor, s amig létezik, az OGYM ellen.
    Lehet, egy kis együttérző, buksi-simogató lesajnálás-lealázás is elegendő lett volna.
    Jegyzem, ez csupán egy hangosan gondolkodás volt párszáz km.-ről. Gábor van ott, s tudja is mit és miért csinál.


    VálaszTörlés