2014. november 13., csütörtök

Képesek vagytok bocsánatot kérni?

Végre mindenki hazatalál a Kossuth térre, a hétfőn este 6-kor tartandó Nagytüntetés - a Közfelháborodás Napja - mellett is folyamatosan jelentenek be újabb és újabb demonstrációkat, még ugyanaznap korábbra és későbbre is.




Magam ha valamit elcseszek, akkor bocsánatot szoktam kérni, itt a Blogon, nagy nyilvánosság előtt is történt már ilyen. Törexem persze arra, hogy ilyesmire ne legyen szükség, de ha mégis előfordul, akkor megteszem, nem esik le ettől a Zember ujjáról a zaranygyűrű. És most, hogy mindenki megérkezik végre a Kossuth térre, kíváncsian várom, hogy mindazon politikai, közéleti és médiaszereplők, akik engem és az Ország Gyűlése Mozgalmat immár három hónapja fikáznak, vagy épp agyonhallgatnak, képesek lesznek-e a nagyvonalúság eme minimál-gesztusára velünk szemben. Három hónapja vagyunk ugyanis nonstop tüntetésünkkel a Kossuth téren, ezidő alatt ugyannyi savat kaptunk az ellenzéki oldaltól, mint a Vérnarancsoktól. Utóbbiak ilyesmi tevékenysége nem érdekel, Ők ellenség, akként is bánunk velük, de akikkel elvileg azonos oldalon állunk, azoktól most elvárnék némi magukba nézést. Az a szépszámú ellenzéki közvélemény-formáló, akik minket Fideszbérenceztek, mondván: a Kossuth térre a Hatalom nem enged be senkit, csak a haverjait, tehát jómagam és az Ország Gyűlése Mozgalom Orbán haverjai vagyunk, most bajban vannak. A Hatalom ugyanis már mindenkit vita nélkül enged be a Kossuth térre, így aztán az a helyzet, hogy vagy a Kossuth térre tüntetni érkező tömegek is Fideszbérencek, vagy mi sem vagyunk azok, nemde.


Felhívom egy apróságra a figyelmet: ha mi nem játszottuk volna le a Hatalommal az összes meccset az elmúlt három hónapban, akkor meg tudnák akadályozni a hétfői tüntetések mindegyikét. Ugyanis a létező törvényi és jogorvoslati-eljárási határidők igen hosszú időintervallumot biztosítanak a rendőrségnek a tüntetések elszabotálására. Nagyjából két hétig lehet jogászkodással húzni-halasztani egy demonstráció tudomásulvételét, és a hétfői tüntetések mindegyike ezen időszakon belül került és kerül bejelentésre, magyarul simán el lehetne mindet utasítani. Ami miatt ezt mégsem tehetik meg, az annyi: az Ország Gyűlése Mozgalom vezetőjeként ezeket a meccseket én mostanra mind lejátszottam, és olyan jogerős Fővárosi Törvényszéki végzések vannak, amik a rendőrség által korábban használt joghézagokat mind betömték. Magyarul: mi megvívtuk a mostani szervezők helyett azokat a jogi csatákat, amik számukra lehetővé teszik, hogy szabadon jelentsenek be akár azonnali tüntetéseket is a Kossuth térre, mert a Rendőrség kezét már a Bíróság gúzsba kötötte. Az egész elmúlt három havi kétfrontos háborúnk ezekben a napokban nyer értelmet: folyamatos ellenzéki hátbatámadások közben mindazon jogokat kivívtuk, amikkel most a demokrata tüntetések élni tudnak. Nem volna itt sem délutáni élőlánc, sem a Kónya-féle nettó OGYM javaslat a folyamatosan a Téren maradó tüntetésre, ha ezeket Bíróságon nem vívtuk volna ki előre mindannyiunk számára.


A hála nem politikai kategória, tudom jól, volt időm ezt megtanulni, de a bocsánatkérés az civilizált emberek között azért elemi norma volna. Ezerszer elmondtuk, hogy az összes Hatalommal szembeni jogi hercehurcánknak a végső célja ennyi: kivívni minden demokrata számára a lehetőséget a Kossuth tér tüntetési célú használatára. Az okosabbja már akkor is megértette, hogy a Hatalommal szemben ott kell tüntetni, ahol az található, és Orbán teljhatalmának fészke a kétharmados Parlamenti Bábszínház, tehát oda kell menni demonstrálni ellenük, és nem máshová. Minden agyonhallgatás és sárdobálás ellenére a Valóság persze megint tette a dolgát: ha most vissza teccenek olvasni az elmúlt három hónapban írt blogjaimat, akkor hirtelen ráébrednek, hogy pontosan előrejeleztem mindazt, amik manapság történnek. Nyilvánvaló volt már augusztus 8-án, mikor a Kossuth teret a Hatalommal szemben Bírósági úton el tudtuk foglalni, hogy egy olyan feudalisztikus maffiakormány, mint a Vérnarancsoké, előbb-utóbb úgyis elkövet valami olyan vérlázító dolgot, mint ami például a netadó. Ha egy Hatalom elveszti a kapcsolatát a Néppel, akkor az nagy baromságokat fog csinálni: ez a netadóban öltött testet, de épp lehetett volna más is a téma, a törvényszerűségek azért azok, mert mindenképp bekövetkeznek. Három hónapja harcolunk azért nagyjából mindenkivel szemben, agyonhallgatva, hátbatámadva, hogy végül a Nép megérkezzen a Kossuth térre, és kivívtuk a jogot mindannyiunk számára, hogy meg is érkezhessen oda. És most megérkezett: kitartottunk, és kibírtuk, áldozatvállalásunk most nyer épp értelmet, köszönöm Nektek itt is, Barátaim.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!



17 megjegyzés:

  1. Kedves Gábor!
    Köszönöm neked, hogy visszaadtad a hitemet, igenis még a leggonoszabbal is szembe lehet szállni. Hajrá Magyar Köztársaság! Előre az igazi redszerváltozásért! Hajrá OGYM!

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Gábor!
    Olvasom,hogy beléptél a "naívak" vagy még lágy kutacsúak csoportjába mellém! Ezeket nekem szokták mondani, hogy még most sem nőtt be - vénen - a fejem lágy. Ezek most nem sértések rád nézve! Nem annak szánom. A te tapasztalatoddal - a mai világban - miért vársz te bárkitől is bocsánatkérést??? Nem fognak, csak szólok! Bármit tettetek ti, v. ők, nem fognak bocsánatot kérni. Sőt! Mondok még valamit: bárki fog oda menni tüntetni nem fogják kiemelni, hogy ez a Te, vagy ti segítségével történhet meg. Ez majd olyan "természetes" lesz, oszt jónapot. Gondolj vissza a blog írásaidra! A választásokra! Nem annyira volt sok-sok ember, aki a DK politikáját támogatta volna, hisz mindenért Gyurcsány a hibás, korábban is, most is. Most annyi a változás, hogy az a "balfék ellenzék" a hibás. Most bárki kimegy tüntetni nem hogy párt logókat nem akarják, hogy vigyenek, de nem is akarnak nagyon szóba állni olyanokkal sem, akik valamelyik ellenzéki párttal szimpatizáltak! Egyszerűen a pártok nem kívánatosak ma. Hja, hogy így is vannak köztük pártot támogatók és tagok? Persze, ezt már elnézik, ez nem baj! Szóval - szerintem - ne számíts te ilyesmire, még akkor sem, ha segítesz, akár hellyel, akár hangosítással, v. bármivel. Gondolom, hogy te is olvasol máshol is, s látod, hogy sok esetben a jobbikkal akarnak összemosni . Ez sem tesz jót! S még egy dolog, ami nekem szúrja a szemem az írásodban. Ez persze habitus kérdése is lehet, ezt írod: "...Ők ellenség...". Ne legyünk olyanok mint a fidesznyikek, " ők ellenfél" - számomra, most is, ennyi disznóság, bűn után is. Persze ez megint hangsúlyozva csak és kizárólag az én véleményem.
    Én azt mondom, hogy örülni kell, hogy sokasodik a Kossuth teret igénybe vevők száma, még azon az áron is,hogy ez nélküled nem jöhetett volna létre. Ne azt nézzük, hogy ki segített ebben és hogyan, hanem azt a tényt, hogy fölkeltek az emberek a sok-sok ellenük hozott elkeserítő törvénytervezetet látva, s végre ki akarnak állni Orbán bandája ellen, a demokrácia mellett, hisz ez a fontos nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igazad van Béláné Horváth.De ha tudnád,hogy mennyi mocskot és szennyet kaptunk az ellenzéktől,akor nem így beszélnél.Bármilyen furcsán hagzik a Fidesz fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim nekünk OGYM-eseknek már ELLENSÉG.

      Törlés
  3. Igen Gábor.Én tudtam,hogy elfog jönni az Nap amikor az ellenzékiek belátják,ha ezt a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsimet el akarjuk zavarni,annak a Kossuth Lajos téren a Parlament elött fog eldölni.Csak egy példát a sok közül,a Nyíregyházi Szolidaritás Mozgalom vezetői és tagja,aminek egykor én is alapító tagja voltam, azt mondták még két hete,hogy a Szolidaritás Mozgalom soha nem fog a Parlament elé menni,meghagyjuk a Fideszes OGYM-nek azt a játszó teret.Folytasam. Inkább nem.Köszöntünk minden demokratát a Parlament elötti Kossuth Lajos téren.

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt Ébredezők! Jó reggelt Gábor!
    A blogban leírtakkal egyetértek, egy maroknyi ember egy céltudatos vezetővel kiállt az elvek mellett, nem hátrált meg az akadályok előtt. Már 3 hónapja borsot tör és fricskát mutat az ország vezetőinek.
    Köszönetet nem kaptunk és nem is fogunk.Ezt természetesnek veszik.
    Mégis a köszönet és elismerés egyik formája az, hogy végre megérkeznek és felemelik a fejüket és hallatják hangjukat.
    Remélem 17-én nagyon sok ember fogja mutatni a mi egyezményes jelünket. Addig is őrízük a lángot és majd egyszerre lobbantjuk fel.
    Részlet Ady Endre: Az Értől az Oceánig:
    "Akarom, mert ez bús merészség,
    Akarom, mert világ csodája:
    Valaki az Értől indul el
    S befut a szent, nagy Oceánba."
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá Látók és érzők!

    VálaszTörlés
  5. Mi lesz, ha majd a diktátor felköltözik a várba? Gondolom vizesárok, betonfal és hatalmas TEK őrség fogja védeni a nyugalmát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha mindenki teszi a dolgát - és jól teszi, ha JÓL teszi! -, akkor addigra a diktátor már rég meg lesz buktatva, ergo maximum a Várbörtönbe költözhet LE.

      Törlés
  6. Tisztelt Gábor.
    Nagy örömmel olvastam, hogy képletesen szólva ismét tökön rúgtad az ellenséget.
    El sem tudom képzelni min mehettetek át eme pár hónap alatt de minden tiszteletem a tiétek!
    Köszönet és hála érte!

    Már csak négy nap!!!

    Baráti üdvözlettel Vágó József.

    VálaszTörlés
  7. Nagy igazság van az írásodban Kedves Tuareg, de talán érdemes még várni a bocsánatkérésre, netán az elégtételre, mert azok akik eddig finnyáskodtak az elért eredményeitek kapcsán, vagy csak simán bambák voltak; 17-én vagy azután még simán elszúrhatják.
    Viszont ha a sokadalom sikeres lesz az kiválthatja a méltányos viselkedést, az önmagukba szállást és a jövőbeni gyümölcsöző együttműködést a kipróbált Harcosokkal.
    Azt a kitartást és elszántságot aminek az Erőd "személyi állománya" a tanúbizonyságát adta én csak remélem és várom a hétfőn oda sereglőktől is.
    Kíváncsian várom, hogy a Kónya-féle ötlet --a képviselők T. Házban tartásáról (beleértve a mélygarázs blokkolását is) netán a tartós téren létről-- megvalósul-e?
    A Szolidaritásnak és a szakszervezeteknek komoly adósságuk van.
    Hátha megkezdik a törlesztést.
    A lehetőséget Ti megteremtettétek, amihez csak gratulálni tudok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A képviselők T. Házban tartása nem jó ötlet. A parlamentben nagyon sokan dolgoznak, akik nem képviselők (a Hivatal dolgozói, műszakiak, adminisztrátorok, jogászok, gazdasági dolgozók). Ők nem tehetnek arról, ami itt kialakult, és nem lenne igazságos őket is benn tartani.

      Törlés
  8. Mifelénk a civilizált gesztusokat is a szemétdombra küldte (legkésőbb) már 1998-ban Orbán (a megfigyelési rágalomra célzok).
    Tartalmilag meg arról lehet szó, hogy hazánk intrikus-maffiózó zsenije által kozmikus szakadékká mélyített lövészárok fölött átnyúló politikai interakciók nincsenek (csak unalmas sóműsorok); azaz a mostani ellenzék teljes érdemi politizálása a saját térfélen folyik. Legalább Medgyessy megbuktatása óta minden érdemi politikai akció ezen a térfélen helyezkedés, rivalizálás, furkálás, ármánykodás, árulás, pozícióharc. (Erre nyilván rásegít egy-két titkos ügynök, fizetett bérenc, ügyesen elhintett dezinformáció -- meg az ettől való félelem, amit még az átkosból hoztunk magunkkal, és persze van okunk nem elfelejteni.)
    Ezen csak egy legalább Orbán kvalitású gazember megjelenése változtathatott volna a "bal"oldalon. (Vagy talán egy Károlyi Mihály kvalitású és elismertségű államférfi? De hagyjuk a sci-fit, itt a politikusok a rendszerből fakadóan kontraszelektáltak.)
    Marad a forradalom, nyuszikák kedvéért új rendszerváltás.
    Hajrá!

    VálaszTörlés
  9. " Amikor az emberek szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre is képesek, mint hitték." / Paolo Coelho/ Itt is ez történt. El fog jönni a bocsánatkérés ideje is. Azt az elismerésük fogja jelenteni. / A nyilatkozataik, majd amikor azt gondolják, már a fikázásuk elfelejtve. / :((

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Nem a bocsánatkérés a lényeg, hanem, hogy a tömegesedés beindult, és nem csak Budapesten a Kossuth téren, hanem vidéki városokban is. Csak ne lanyhuljunk, míg ezek a maffiózók el nem takarodnak...

    VálaszTörlés