2014. október 17., péntek

Orbán Áldozatainak Napja

Holnap délután egykor temetik Etyeken Váradi Andrást, az Alcsúti Juhászt. Az Orbán Rezsim Őt már többszörösen meggyilkolta, mielőtt halálra gázolták. Életével és halálával sokszázezernyi honfitársunk Jelképe, akiket Orbán megsemmisülésre ítélt.




A fizikai halálnál van rosszabb is: a lélek lassú és módszeres meggyilkolása. És Orbán ennek a nagymestere, így teszi tönkre társadalmunkat, szorít a kisemmizettek reménytelenségébe mindahányunkat, ha hagyjuk. A cigányság, a rokkantak, az amúgyis legkiszolgáltatottabbak módszeres ellehetetlenítése ipari méretekben, előre megtervezetten folyik, tele van az országunk olyan emberekkel, akiktől már mindenüket elvették, megölve a múltjukat, értelmetlenné téve a jövőjüket. A lelkükben már meggyilkoltak neveit nem ismerjük, Váradi András Alcsúti Juhászét viszont igen. Mikor temetésének napját, október 18-át Orbán Áldozatainak Napjává tesszük, nem teszünk mást, mint megszemélyesítjük az ismeretlen áldozatokat, és sorsukat soha többé nem hagyjuk a felejtés ködébe veszni. Váradi András, és általa jelképezett sokszázezer sorstársa, sorstársunk megérdemli, hogy bekerüljön a történelmünkbe, Orbán Viktor pedig megérdemli, hogy ily módon Ő is: mint tömegek életét tönkretevő gazember. Állítsunk örök emléket a Jónak és a Rossznak, hogy mikor a Felcsúti Bandita végül a politika szemétdombjára kerül, ne menekülhessen el a társadalom történelmi igazságtétele elől.


Holnap mindannyiunknak, akiknek erre lehetősége van, délután egykor Etyeken, a temetésen a helyünk. Leróni a tiszteletünket Váradi Andrásnak, a Családjának, és annak a rettenthetetlen bátorságnak, amiről Ők az elmúlt években tanúbizonyságot tettek. Ott leszünk, hogy az özvegynek és a gyerekeinek megmutassuk: nincsenek egyedül, és nem hagyjuk magukra Őket később sem. Kaptam visszajelzést tőlük, hogy az Alcsúti Juhász halálának másnapján írt cikkemet olvasták, és erőt adott Nekik. Tudnak arról, hogy az OGYM Kossuth téri téli sátrát Váradi Andrásról neveztük el, és arról is, hogy ott azóta örökmécses világít. Mi pedig vállaljuk, hogy egy percre sem engedjük feledésbe merülni Őt, Őket, mert épp Orbánnak köszönhetően társadalmunk hajlamossá vált a gyors, önfelmentő feledékenységre. De ha ezt engedjük, akkor soha nem fogjuk tudni felébreszteni a Népünket, és akkor az Alcsúti Juhász hősies helytállása és mártíromsága értelmetlenné válik. És ha ez megtörténik, akkor mi is bűnt követünk el: minden tettét a példamutatás motiválta, ugyanazt akarta mint mi: fölébreszteni az országot a tetszhalálból, megértetni mindenkivel, hogy ellen kell állni a mindenhová beszivárgó diktatúrának, kerüljön az akár az életünkbe is.


Majd mindenki magában eldönti, részt kíván-e venni, és ha igen, milyen módon Váradi András Jelképpé tételében: én azt tudom elmondani, hogy mit teszünk mi, az Ország Gyűlése Mozgalom ennek érdekében. Szokásos szombatonkénti Kossuth téri Demokrata Seregszemlénket holnap nem tartjuk meg, mindenkit arra kérek, ha teheti az etyeki temetésre jöjjön el holnap 13 órára. Aki ezt nem tudja megtenni, álljon meg egy percre ugyanekkor, bárhol is van éppen, és gondoljon az Alcsúti Juhászra. Minden év október 18-át mostantól Orbán Áldozatainak Napjaként egész napos demonstrációval fogjuk emlékezetessé tenni. Minden hónap 18-án egy órás díszőrséget fogunk adni a sírnál. Fekete, Váradi András nevével hímzett karszalagot hordunk mindaddig, míg Orbán hatalmon van, és az OGYM címere is mindaddig gyászszalagot visel. Váradi András életnagyságú fényképét a Kossuth téren a Róla elnevezett sátrunk bejáratánál a Parlament felé fordítva fölállítjuk, emlékeztetve a bentlévőket minden pillanatban tetteik súlyára és következményeire. Folyamatosan gyűjtjük és az Özvegyhez eljuttatjuk azok aláírását, akik kegyeletüket le kívánják róni, de lehetőségük csak a Kossuth téri Erődünkbe való ellátogatásra van.

Holnap találkozunk Etyeken.


12 megjegyzés:

  1. Nyugodjon békében. Részvétem a családjának. A fb-on megtalálható a lap, ahol lehet a családot segíteni, akár Ferenczi Krisztina lapján, vagy az Együtt lapján. Segítse őket aki tud segíteni! Sokszor a megosztás is segítség!

    VálaszTörlés
  2. Nyugodjon békében. A gyilkosok bűnhődjenek!

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Gábor! A mai írásod megint telibe találta a narancsködös országot. Remélem most már sokan felébrednek, végig gondolják a hogyan továbbot. Hisz nagyon sok ember van akit nem az árok szélén hagytak, hanem az árokba löktek ahonnan már kevés az esélyük a normális emberi méltóságnak megfelelő élethez. Teljesen egyetértek azzal, hogy minden év október 18-a legyen az Orbán Áldozatainak a napja.
    Hajrá Magyarok! Hajrá OGYM!
    Hajrá Köztársaság!

    VálaszTörlés
  4. Váradi András nem az első esete a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsimnek.Javaslom,hogy mindazok akik idáig is az fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim áldozata,kerüljön a nyílvánosság elé.Nem szabad elhallgatatni semmi olyat akik ellen hadjáratot folytat a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim.Még ídőben fel kell tárni a nyílvánosság ellé,hogy Ki és Kik ellen folytat még olyan eljárást ami elöbb vagy útóbb áldozat lehet.Nagyon sokan vanak Magyarországon akiket módszeresen a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsim a halálba fog kényszeriteni.Ne csak az áldozatokra emlékezünk minden év oktober 18.-án,hanem tegyünk lépéseket,hogy több áldozata ne legyen a fasiszta,diktatorikus Orbán rezsimnek.

    VálaszTörlés
  5. Mit szóltok a plakát ügyhöz? XV.kerületben ismétlést kérnek? Mi van Tarlós plakátjával aki a Főv.Önkormányzat címerével kampányolt. Itt is kérjenek ismétlést.

    VálaszTörlés
  6. Gábor! Nagyon sajnáljunk !!! :( Persze,kell megbünteteni a gyilkosokat !!!!

    VálaszTörlés
  7. Lélekben én is ott leszek, és kérlek nagyon vigyázzatok magatokra! Én már egy temetésen is félek a provokációtól!

    VálaszTörlés
  8. majoranna
    Temetésen nem lesz provokáció. Ezen meg főleg nem. Gyertyát fogok gyújtani én is, itthon.

    VálaszTörlés
  9. Váradi András ma is élne, ha nem teszik tönkre az életét és hagyják gazdálkodni, nem hinném, hogy az volt élete legfőbb célja, hogy politikai pályára lépjen, hogy polgármester legyen.
    Abban tehát mindenképpen ott van, az Orbán rezsim és talpnyalói felelőssége, hogy belenyúltak egy ember életébe, és ezért mindenképpen felelősek a haláláért!
    Ezt semmi nem moshatja le azokról az emberekről, akik tevőlegesen, vagy hallgatólagosan részt vettek Váradi András kisemmizésében, megalázásában!

    VálaszTörlés