2014. október 27., hétfő

Ez így nagyon rendben van, Srácok!

Aki a tegnapi nap nagyszerűségét nem képes megérteni, azt vagy fizetik ezért, vagy megragadt a lelki-szellemi érés Narancsnyik szintjén. Tegnap ugyanis többtízezer ember ment az utcára, hogy nyomást gyakoroljon Orbánra, ez meg tény, bocs.




Mindezt azért szögezem le rögtön az elején, mert már látom, hogy kezdik írogatni a fikacikkeket némely Fideszhátterű hírportál elvileg liberális tollnokai. Ha a megélhetésért teszik, mert alkalmazkodnak a tulajdonosi érdekhez, akkor ugyebár ezt kollaborációnak nevezik, ha meg a mindentudás felsőbbrendűségű komplexusából eredően, akkor meg ostobaságnak. Ja, és nincs harmadik lehetőség, mert aki önmaga jogán nagy példányszámú médiában ekézi, vagy súlytalanítja a jóideje példátlan tegnapi megmozdulásokat, az tényleg Orbán, és nem a változást akarók érdekeit képviseli. Szóval röviden: jó volt ez Srácok, szervezés, mondanivaló, útvonalterv, tökrendben, aki mást mond, az úgyis addig keresi a kákán a csomót, amíg megtalálja. Hogy a végén betört pár Lendvai utcai ablak, meg fölmásztak az erkélyre: na bumm, aki egy többtízezres, erőt adó és azt az otthonmaradtaknak is sugalló többórás rendezvényből ennyit vett le, ott a hiba megintcsak nem a szervezők készülékében van. Tessenek azt végiggondolni, hogy milyen rövid idő alatt hozták össze ezt a tüntetést, és hányan: ugye itt nem hosszú évek alatt fölépített szervezeti struktúra tartotta a Népet, hanem pár lelkes fiatal néhány napnyi nonstop melója, és a tömeg önszabályozó képessége. És biz ehhez képest olyan volt a fegyelem, hogy bárki megnyalhatja minden létező ujját, úgyhogy bátran tessenek kicsit örülni.


Mondom ezt úgy, hogy az események szervezésében nem vettem részt, így aztán tán el lehet fogadni tőlem objektivitásra törekvő véleményként amit írok. Annál is inkább, mert tegnapi cikkemben nem ilyen útvonaltervet javasoltam, így aztán a szokásos "Tuaregnek mindenben benne van a keze" tévhitet maga az írott valóság cáfolja. A szerepem tegnap három dologra korlátozódott: hozzájárultam a fociszurkolók Kossuth téri tüntetéséhez, OGYM vezetőként segítettem abban, hogy népes csapattal növeljük a tüntetés létszámát, és este kicsit segítettünk annak a 20 egyetemistának, akik a tüntetés után kijöttek a Kossuth térre. Egyetlen dolog miatt fontos saját szerepemre mégis kitérni: tegnap nagyjából déltől pár közismert félbolond elkezdte teleszórni a fészbukot az eddig látott legeszementebb hazugsággal: a fociszurkolókat valójában a háttérből én szervezem, és az a célom, hogy aztán ráküldjem Őket a Nettüntire, és a zavargások miatt Orbán bevezethesse a rendkívüli állapotot. Nem, Kedves bekattant Mezei Károly, Laska Veronika, Czirok Péter, meg a többi netszemetelő, ismét bebizonyosodott a tegnapi napon, immár sokadszor, hogy hazudtok, mint a vízfolyás, és az emberben fölmerül, hogy kinek is dolgoztok valójában.


A valóság ugyanis az, hogy az égvilágon semmi közöm, közünk a fociszurkolókhoz azon kívül, hogy megadtam számukra a hozzájárulást a Kossuth téri tüntetésükhöz. És mindezt két nappal azelőtt tettem, mielőtt a Nettünti egyáltalán szerveződni kezdett volna, úgyhogy a rosszindulatú ostobaság Mariana Árka kell ahhoz, hogy megpróbáljátok elhitetni: egy még tervbe sem vett demokrata tüntetés első gondolatának fölsejlése előtt két nappal és már fociszurkolók ezreit szervezem, hogy azt majd megtámadhassák. Politikai elemző vagyok, nem jós, örülök ha bejönnek az előrejelzéseim, de azért az meghaladja a képességeimet, hogy egy még nem létező tüntetési szándékot két nappal korábban már bomlasztani kezdjek. Röviden: seggfejek vagytok, vagy önhülyeségetekből, vagy azért, mert Titeket valóban a Narancsok pénzelnek. Azt meg csak mondom, hogy NEM támadták meg a fociszurkolók a Nettüntit, hanem egy részük éppúgy, ahogy azt az összefüggések végiggondolása alapján valószínűsítettem, inkább csatlakozott ahhoz. Teccenek tudni, a netadó ugyanis mindenkit érint, és az okosabbja fölfogja, hogy ha azt bevezetik, akkor az amúgyis Orbánék által már lassan szétszedett társadalmi és kommunikációs háló utolsó szövetét vagdossák darabokra.


Néhány szó a főszervező Gulyás Balázsról. Azt nyomják Róla ezerrel, természetesen hiteltelenítési szándékkal, hogy valójában Ő egy MSZP-s trójai faló, merthogy a Nyolckeres MSZP-ben funkcióval rendelkezik. Olvasóim pontosan tudják, hogy meglehetősen képben vagyok Józsefváros politikai térképén, perig menő csatákban az ottani Szegfűkkel, Narancsokkal való mutyijaikkal kapcsolatban. Gulyás Balázs pedig egy percig nem volt a Nyolckeres MSZP meghatározó embere, nem Ő adja el a kerületet a Fidesznek, Vele annak ellenére egy percet sem beszéltünk, hogy meglehetősen sok mindenféle témájú találkozón vettem részt a Helyiszoci Nacsalnyikokkal. Ő egyszer sem volt ott, úgyhogy bocsi, de Gulyás Balázs elsősorban is Gulyás Balázs, és nem Szoci, mert teccenek érteni: ha létének meghatározó eleme lenne szocisága, akkor szükségszerűen találkoztam volna vele, és nem csak egyszer. De mint mondtam: egyszer sem, sem szövetségesként, sem ellenfélként, soha, szóval nem Szocifőnök, így aztán trójai faló sem lehet. Ne tessenek a Narancsok elhiteltelenítési lufijait elkapdosni, mert ha mindig mindenben bedőltök Nekik, T. Demokrata Kollégák, akkor nem marad emberünk, aki olyan dolgokat tudna csinálni, ami fáj az Orbánbandának. Mert a tegnapi nap fájt, azt elhihetitek.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


26 megjegyzés:

  1. Szia Gábor! Remélem, hogy tényleg fájt nekik. Mondom: tényleg kár volt a végén elkövetettekért, de az nem hitelteleníti, hogy tegnap este annyi ember ott volt és tiltakozott! Jól tették! Gratulálok a szervezőiknek!

    VálaszTörlés
  2. Remélem, hogy nagyon fájt nekik, beljebb ment a tüske a köröm alatt. Aggódtam értetek, de valóban most igazi ellenállás volt és nem a csürhe randalírozása, akárki, bármit is pofázzon. Köszönöm Gábor, nagyon-nagyon veletek voltam, lelkileg. Minden elismerésem Gulyás Balázsnak! Az informatikai analfabéta, pedig takarodjon a csürhéjével együtt! Májamat hájjal kenegették: Orbán takarodj!

    VálaszTörlés
  3. Hatalom! Ez játék volt a tűzzel.Meddig vagytok hajlandók elmenni Orbán csökönyössége miatt?
    Van ép eszű ember a kormányban? Már csak rájuk várunk.

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt Gábor! Jó reggelt Ébredezők!
    A tegnap délutáni és az esti megmozdulások megmutatták hogy van erő az emberekben, érík és lassan lávaként előre tör az elfojtott önbecsülés.
    Igen is van ereje a Népnek megmutatták és kinyilvánították véleményüket. A netes tüntetést több nagy városban is a fővárosival egyező időpontban kezdték meg.
    Kár volt átmenni egy párt embernek a vandalizmusba, törni és zúzni a Lendvay utcában. A hírek szerint 6 embert tartoztattak le.
    Gandhi szavaival élve: Békésen, megfontoltan is el lehet érni a célt!
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság
    Hajrá O.GY.M
    Gandhi idézete:


    ,,Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.”

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzska! Nincs jelentősége a "vandalizmusnak", ekkora tömegmegmozduláskor. Legalább mi ne vegyük át ezektől ezt a szóhasználatot. Ennyi ember között még azon is kitörhet a "balhé" ha valaki meglöki véletlenül a másikat. Gyönyörű volt, szenzációs szervezéssel! Azért utalnék az '56-os forradalomra, ami nem volt olyan szép amilyennek szeretik beállítani. Megértem az emberek elkeseredését, de nem értek vele egyet, hogy akasztani és lincselni kellett. Ugye?

      Törlés
  5. Én ott voltam a József nádor téren. Fegyelmezett volt a tömeg, jó a hangulat, sok volt a fiatal. Két dologban is egyetértés volt: nem kell "'netadó" és Orbánnak mennie kell!

    VálaszTörlés
  6. Nekem ebből az írásodból nem az jön le,hogy Gulyás Balázs nem volt meghatározó a józsefvárosi MSZP-ben:
    http://tuholepafarao.blog.hu/2013/07/01/266_ezek
    ... sőt, mintha nem kedvelnétek egymást! Ezek után miért gondoltad egy percig is Gábor, hogy érdekli őt a te útvonal ajánlatod? Szerintem elég okos gyerek ez a Gulyás Balázs, valószínüleg megnézte a térképen hol van a Szabó és nagyon helyesen elindult az ellenkező irányba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ily egyszerű az élet pajti ;) Ne aggódj, jönnek majd a nyolckeres dolgaid, csak most nincs időm rád, bár ahogy hallom, másnak meg épp van :D

      Törlés
    2. Mindenkinek az jön le, amit az agya felfog. Neked ennyire tellett :)

      Törlés
    3. Jó, rendben és akkor mi van? Neked ez örömöt okoz? Vagy mit akartál ezzel mondani, ja semmit.

      Törlés
    4. Ha tudod tedd be amit mondani akartál, mert a blogban nincsen semmi. Ne ködösíts!

      Törlés
    5. Anna! Én csak erre a mondatra reagáltam: "Gulyás Balázs pedig egy percig nem volt a Nyolckeres MSZP meghatározó embere"
      Mert ez nem igaz, és azért hivatkoztam be a blogot mert abból pont az derül ki, hogy nagyon is meghatározó volt! A Gulyás Balázs egy nagyon okos és jól beszélő fiatalember.
      Tuareg már több hónapja "tömegesedik" a parlamentnél, és ujjong mikor túristákkal együtt meghaladják a 100 főt. Gulyás Balázs meg 2 nap alatt csinált egy olyan tüntetést amire már oda lehet, sőt kell figyelni! Az OGYM nyugodtan hazamehet, látszik hogy a folymatok nélküle mennek, nem is fog senki közösködni Kocsis Máté volt tanácsadójával!

      Hajrá Balázs! Lesz még hazánk köztársaság!

      Törlés
    6. Csillagom, Joe Névtelen! Mennyit lapozgattad a régi blogokat, mire ezt előbányásztad? De aranyos vagy! A fentiekben nem azt olvasom, hogy nem ismerte, hanem azt, hogy nem folytatott vele szocivezetői minőségében soha beszélgetést. Cupp. Amúgy, elég átlátszó a kifogás G.B. részéről, hogy azért nem a Kossuth tér felé vonult, mert "nem érdekli Orbán bábszínháza" ;) Tekintve, hogy attól még AZ. Azért nem vonult arra, mert (mint Téged is kis-rózsaszínpólós (hapsi létedre pfujjj) haverom) a hiúságát és a majomÖnimádatát sértette, hogy OTT AZT MÁR vki előtte lefoglalta, és neki oda kéredzkednie kell.

      Törlés
    7. Páran már ismertek annyira, hogy nem szeretem, ha közös érdekeket képviselő emberek cseszegetik egymást!
      Ezért kedves "majoranna", "Joe Névtelen" ( ha már elkezdted) és "sverde" én is elolvastam azt a bizonyos bejegyzést és idemásoltam.

      ""Aztán itt van a Gulyás Balázs nevű ifjú tehetség. Hagyjuk is, nem sok vizet zavar, bár épp érdekes kérdés lehet, hogy milyen családi összefüggések miatt is kell a Gulyásoknak állandóan valami fizetős pozícióban lenni a Józsefvárosi MSZP-ben, mikor még egy fűszálat sem hajtogattak odébb. Egyszer kedvem lesz, ezt is majd megírom.

      Szóval ez a Gulyás Gyerek, ez az Elnökségi tag, ez azzal van elfoglalva, hogy nehogy ám az Ákos egyszerre jöjjön le velem a tüntetésre, a testületről. Aha. Szóval úgy mozogjunk együtt, úgy buktassuk meg Kocsist, hogy közben nehogy kiderüljön, hogy együtt vagyunk."" ( 2013.07.01 )

      Szeretném azonban megjegyezni, és kiemelni, hogy G.B. akár mennyire is volt akkor az MSZP elnökségi tagja, nem biztos, hogy olyan sok vizet zavart. Mindenki megbántása nélkül mondhatom, az elnökségi tagság, nem olyan nagy pozíció egy alapszervezeten belül, hogy fel kellene értékelni, főleg ennyire. Ugyan a nyóckeres viszonyokat nem ismerem, de valamiért ez a jóbeszélőkével rendelkező, tegnap jól oda"olvasgató" fiatalember már nem az MSZP tagja, civil tüntetést szervezett. Valószínűleg tudta, hogy a Parlament épületénél nem érne el semmit, hisz az Ultrák sem tudták átadni átvevő híján petíciójukat, és inkább elmentek a Lendvai utcába. Én Szombathelyről a TV-ben láttam az eseményeket, és nem is volt nekik olyan egyszerű odavonulni, mert a TEK-esek nem akarták engedni.
      Amikor elénekelték a Himnuszt, azzal vége lett a tüntetésnek, és az arcukat megint csak sállal eltakaró "teremtmények" (2006) csinálták utána a balhét.
      Szóval bocsi, de ezt most ide kellett pötyögnöm és minden félreértés elkerülése végett közlöm azt is, hogy nem tisztem Gábort védeni, nincs is rászorulva, csak valóban uncsi, néha a folyamatos egymás bántása (és most finom voltam) mint itt, mint a faces kommentekben.

      Törlés
  7. http://bircahang.blog.hu/2014/10/27/2006_es

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejnye "birca..."
      Csak úgy ömlik belőled a hülyeség. Tudod még fokozni? Csináld, mi jól elszórakozunk rajta!

      Törlés
  8. A tegnapi nap elkezdődött valami: Leesett a tantusz és nagyot koppant! Végre megértette a még nem teljesen elhülyített nép egy része, hogy a NETADÓ egy elterelő hadművelet qrvául elbaszott része volt a kormány és Orbán által a KORRUPCIÓ VÁDJÁVAL KITILTOTTAK TÁRSASÁGA felmentésére irányuló törekvésének. Azt gondolták a barmok, amíg ezen csámcsog a nép, rá se szarnak, kik az érintettek és mit követtek el.

    -És bedobták a NETADÓT. Csak arra nem gondoltak, hogy a másik ügyet csak a pártok és néhány jól tájékozott civil fogja "fújni", addig ezt az ökörséget az interneten függő lakossák aktív része személye elleni támadásnak veszi, és különösen a fiataloknál ez a lépés kiverte a biztosítékot. Amit természetesen csak meg kellett szólítani Őket, és MILLIÓNYIAN hajlandók a szellemi szabadságukért akár az utcára menve tüntetni. Még a Fidesz hívei közül is SOKAN, beleéretve a fociszurkolókat, kemény magostól együtt, függetlenül attól, milyen szinekért dobog a szívük?

    a tegnapi nap példaértékü volt abból a szempontból is, hogy megmutatta: KÉT NAP ALATT FEL LEHET CSATASORBA ÁLLÍTANI MINDENKIT, aki Orbánék hülyeságeitől herótot kap. Hogy ez mennyire igaz? Arra bizonyítékul szolgálnak a KÉPEK, amelyek azt sugallják: Nem kevés ember nyilvánította ki egyértelmüen akaratát! volt az NEGYVENEZER IS, alsó hangon, ellentétben a fideszhez kötődő média számaival. Na és a mondanivaló is lényeges: NEM HAGYJUK!!! és a szokásos ORBÁN TAKAROGGGY!! jól érzékeltette a tömeg akaratát.

    Ha két nap alatt sikerült ennyi embert mozgósítani, kellő energiával és felvilágosító munkával rövid időn belül MILLIÓKAT LEHET/ne/ utcára vinni. Éx ha a KÉT DOLGOT összekapcsoljuk, annak a LÁNGJA elég kell legen az orbáni rothadó hatalom felégetéséhez!

    És hogy néhány "ultra" vandalizmusba ment át a békés tüntetés végeztével, az "benne van a pakliban". Erre csak ráerősített a RENDŐRSÉG =nem véletlenül!/ azzal, hpgy a blokád alá vett Lendvai utcát felszabadítja a csürhe előtt, hogy legyen rá OK NEM MEGHÁTRÁLNI a jogos követelések elől. Nem véletlenül mutatta a HÍT TV a betört ablakokat! Ezt akarja majd a kormány felhasználni a BÉKÉS TÜNTETŐK LEJÁRATÁSÁRA!

    tEGNAP LÉPTÜNK EGYET A DEMOKRÁCIA MEGVÉDÉSÉNEK ÚTJÁN ELŐRE. De még hosszú az út a célig! A maffiaállam, a korrupció felszámolása és Orbán elzavarásáig. Mindig az első lépés a legnehezebb! De sikeresen túl vagyunk rajta, csak menni kell a megkezdett őton tovább, egészen a kitűzött célig!

    A Demokráciáért, a Szabad Magyarországért ELŐRE!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek maximálisan!
      Van aki tud tüntetést szervezniés van aki nem! Pl. én se tudok de legalább meg se próbálom, de odaállok ha valaki azt jól csinálja!

      Hajrá Balázs veled vagyunk! Orbán takarodj!!!

      Törlés
  9. Névtelen Józsi !
    Kezd apadni a korábban jelzett elismerésem. Én hivő ember vagyok, hiszek neked hogy nem megvett, megbizott vagy... Ez esteben viszont arra kérlek, hogy a Gáborral szembeni antipátiádat, személyes vitádat ne közösségi oldalon villogtasd és kivánd megoldani, beszéljétek meg négyszemközt, mert amit teszel, az rombol...

    Az OGYM a demokratikus jogállamiság helyreállitására szerveződött, tudván hogy ez egy, a alapok lerakása után következő lassú folyamat. Mily érdekes hogy demokratikusnak mondott pártjaink sem külön sem együtt nem tudtak egy épkézláb, látható, vállalható ellenállási pontot sem létrehozni, nemhogy tömegeket tudtak volna az utcára vinni.
    E szerveződést összevetni egy olyan törvénytervezettel szembeni ellenállással, melynek nyomán végre a fiatalság is megmoccan, majdnem-hogy kikel magából még ha a fele indulatból is teszi, nem csupán méltánytalan de buta dolog is.
    Az OGYM nagyon is a helyén van, nem nekik, - nekünk - kell hazamenni.
    Egy darabig úgy gondoltam, te vagy itt Lucifer - aki nálam pozitiv hős Madách drámájában - de egyre inkább azt tapasztalom hogy - súlyosabb, /narancs/késztetés hiján - személyes indokok késztetnek megnyilvánulásra, ellenkezésre. Mint ahogy már mondtam, egy közösségi oldalon ennek nincs helye.

    VálaszTörlés
  10. Eddig szerettem, szívesen olvastam Tuareg írásait. De most valami megrendült bennem...

    Olvasom a kommenteket, aztán veszem a fáradságot, és elolvastom a Joe Névtelen által ajánlott cikket. Bizony az idézett cikkben írtak (konkrétan Gulyás Balásra vonatkozó mondatok) keményen ellentmondanak annak, amit most itt fent olvasok - ugyanattól az embertől.

    Kiemelem:

    "Aztán itt van a Gulyás Balázs nevű ifjú tehetség. Hagyjuk is, nem sok vizet zavar, bár épp érdekes kérdés lehet, hogy milyen családi összefüggések miatt is kell a Gulyásoknak állandóan valami fizetős pozícióban lenni a Józsefvárosi MSZP-ben, mikor még egy fűszálat sem hajtogattak odébb. Egyszer kedvem lesz, ezt is majd megírom.

    Szóval ez a Gulyás Gyerek, ez az Elnökségi tag, ez azzal van elfoglalva, hogy nehogy ám az Ákos egyszerre jöjjön le velem a tüntetésre, a testületről. Aha. Szóval úgy mozogjunk együtt, úgy buktassuk meg Kocsist, hogy közben nehogy kiderüljön, hogy együtt vagyunk."

    Szabó Gábor/Tuareg válasza erre:

    "Nem ily egyszerű az élet pajti ;) Ne aggódj, jönnek majd a nyolckeres dolgaid, csak most nincs időm rád, bár ahogy hallom, másnak meg épp van :D "


    nekem bizony kevés. Nem kielégítő. Összezavart, hiteltelenné tett bennem mindent, amit eddig (lelkesen) olvastam Szabó Gábortól. :(

    Jöhetnek a kövek.

    VálaszTörlés
  11. Két idézet, tőlem:

    két évvel ezelőtti cikk: "Hagyjuk is, nem sok vizet zavar"

    Most: "Vele annak ellenére egy percet sem beszéltünk, hogy meglehetősen sok mindenféle témájú találkozón vettem részt a Helyiszoci Nacsalnyikokkal. Ő egyszer sem volt ott, úgyhogy bocsi, de Gulyás Balázs elsősorban is Gulyás Balázs, és nem Szoci, mert teccenek érteni: ha létének meghatározó eleme lenne szocisága, akkor szükségszerűen találkoztam volna vele, és nem csak egyszer."

    Hát erről ennyit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolod, ha lett volna jelentősége, akkor egy blogbejegyzés egy alrészét foglalkozom csak vele a 300-ból? ;)

      Törlés
  12. Szia Gábor!
    Figyeltem tegnap este. Alapjában egyetértek veled, bár a "randalírozásról" más elképzelésem van. Azt 2006 óta tudjuk, hogy a csúti görcs tartja befolyás alatt a mindenre kapható futballhulligánok jelentős részét. Gulyás már az elején kérte, hogy senki ne takarja el az arcát. A József nádor téren készült képeken nem is látni ilyen arcokat. Mire a Lendvay utcához ért a "kemény mag", addigra előkerültek ezek az arcok, és az egyértelmű kérés ellenére elkezdődött a balhé. Ami persze nagyon visszafogott volt, a rend őreinek mintha nem lett volna nagyon fontos a randalírozók elkapása. Nekem az jött le, hogy ezt a maroknyi csoportot orbán vezényelte oda, hogy ma már evvel lehessen tematizálni a népet, és senki ne arról beszéljen, ami a lényeg. És láss csodát, most este a híradóban már csak a randalírozással foglalkoznak. Arról, hogy miniszterelnökünk digitális analfabéta, már senki nem beszél. Az adót pedig be fogják vezetni, mert a kedves vezető nem tévedhet...

    VálaszTörlés
  13. Joe Névtelen!
    Vettem a fáradságot én is, és elolvastam a bejegyzést, amit ajánlottál. Nem idézem újra ide, mert megtette Ágota, Marianna, Sz. Gábor is hivatkozott egy sorára. Utóbbi azt írta róla "...Gulyás Balázs nevű ifjú tehetség." Nincs idézőjelben a "tehetség" szó, tehát annak tartotta. Jól látta, mint kiderült. ( A többiről nem nyilváníthatok véleményt, nem láttam/láthatok bele a VIII. ker. önkorm. tevékenységeibe, párt,-családi,-és egyéb kapcsolatokba nem ott élőként/dolgozóként.) Elképzelhető, hogy nem találkozott vele, ama bizonyos tüntetés-szervezés során. Ha abban G.B.-nek nem jutott feladat, akkor miért is kellett volna? Gulyás Balázs pedig valóban tehetséges a szervezésben, ezt most megmutatta. Szónoknak sem akármilyen. Már nem az MSzP tagja, s szerintem, ezt a nevezett párt sajnálhatja is. Hogy a Kossuth teret nem vették igénybe? Azért egy tüntetésnél előre terveznek, az útvonalat is. Azt ismertetik a tüntetőkkel. Sehol nem változtatnak utolsó órákban senkinek a felajánlására, mert ezzel sok demonstrálni vágyót megzavarnának. Nagyon jól csinált mindent, kérve az arcok nem eltakarását, a rövid, gyújtó hangú beszédet, a telefonokkal való tiltakozást, az ügyesen feltett kérdéseket, a rendezvény lezárását...lehet sorolni. A balhét a focihuligánok csinálták, ez egyértelmű. Akik az arcukat nem fedték fel. Egyetértek veled, éppen ezért nem kellene ez az adok-kapok Sz. Gáborral.( Te voltál az "adok", utána jött a "kapok"! ) Fontosabb feladatok vannak most, és abban nincs vita köztetek. Hajrá, Balázs! Orbán takarodj!

    VálaszTörlés