2014. október 4., szombat

Demokratának lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés

Országunk Orbán kezében maffiaállammá alakult, ahol a Jog Uralma helyett az Uralom Joga érvényesül. Ütemesen szivattyúzzák kifelé a szabad levegőt, ilyenkor pedig csak egy dologra szabad koncentrálnunk: sarkig tárni az ablakokat.




Hogy Tuaregként stílszerű példát mondjak: ha az embert élve eltemetik a sivatagban, akkor először föl kell magát kaparnia a felszínre, minden más várhat. Nem kell ezüstszablya, lendkerekes holdjáró, de még víz, meg kaja se: ha fogytán a levegő, akkor először ahhoz kell hozzájutni, de gyorsan. Ha aztán ez sikeres, és az ember feje kinn van már, akkor a tűző nap, és a dögmeleg problémája a következő megoldandó feladat: a kiszáradás ellen víz kell. Nem Jókai bableves, nem tatárbifsztek, nem Gucci öltöny, hanem víz. Aztán ha kimásztunk a homokból, ittunk egy jót, akkor már jöhet a többi: a kaja, aztán némi közlekedési eszköz, és mehetünk az Oázisba, hogy teljes, emberi életet élhessünk. Szóval a dolgoknak a való életben van egy sorrendje, mind fontosságban, mind időrendiségben. Ha a magukat ellenzékieknek tartók szellemi érésük során eljutnak odáig, hogy ezt a józan paraszti ésszel könnyedén belátható alapigazságot fölismerik, és aszerint kezdenek el cselekedni, akkor lesz esélyünk Orbán Bandájának elűzésére. A vezetés, a politika tulajdonképpen erről szól: a rengeteg probléma közül kiválasztani a leglényegesebbet, a zajból kiszűrni a harmóniát, és célzottan, az erőket koncentrálva cselekedni. Nem elaprózni a hadakat, pláne ha azok nem is túl számosak, hanem egyesíteni, éspedig egy alapcél érdekében: ez pedig ma Magyarországon a demokrácia helyreállítása.


Az Ország Gyűlése Mozgalom Bokros Lajos melletti kiállása, és ezügyben a pártokhoz intézett felhívása e logika mellett történt, és meg is értették azok, akik képesek felismerni a lényeget. Gyurcsány, Kunhalmi, de még Szigetvári is gyors tempóban képes volt korrigálni egy korábbi hibát, és párthatárok mérlegelése nélkül, sziszifuszi alkudozások helyett egy határozott kardcsapással átvágták a Gordiuszi csomót. A képlet valójában egyszerű volt, de ha az ellenzék az elmúlt négy év során legalább az egyszerű feladatokat jól megoldotta volna, akkor most nem lenne Orbánnak kétharmada, és nem építhetné tovább alkotmányos módon a maffiaállamot. Mert ez a legveszélyesebb az egész Narancsuralomban: bármikor az akaratukhoz tudják igazítani a demokratikus játékszabályokat, így gyakorlatilag kockázatmentesen rabolhatják ki az országunkat és mindannyiunkat. De most a Bokros mögé való felsorakozással valami új dolog történt, és ha a jövőre nézve ez a magatartás lesz az ellenzék vezetőinek a sorvezetője, akkor Orbánék gyorsan nagy kalamajkába kerülhetnek. Ha ugyanis párt-, és személyi érdekek helyett az esélyeket, a nettó rációt emeljük az ellenzéki magatartás egyedül érvényes normájává, akkor létre lehet hozni egy egységes demokrata tábort, egy olyan szavazótömböt, ami már képes lesz lelassítani Orbánék nyomulását.


A közmondás szerint az okos a más kárán tanul, de lássuk be, e definíció szerint kies hazánkban kevesen tekinthetnénk magunkat értelmes embereknek. Igen, mi többnyire a saját kárunkon tanulunk, illetve a helyzet ennél rosszabb: még úgy sem. Épp ezért örömteli, hogy most valami történt: az áprilisi elcseszett alkudozások, a párterőviszonyokat az alkalmasság elé helyező tilitolizások helyett egy alkalmas embert sikerült az önkormányzati választások legfontosabb színterére, Budapestre jelöltként kiválasztani. Meg is indult persze az ilyenkor szokásos hülyeségáradat, fúrásfaragás, agymentes okoskodás, vannak, és számosan vannak, akik nem bírják átlépni a saját árnyékukat, mondhatni akinek csak kalapácsa van, az mindent szögnek lát. A Történelem persze kigyomlálja a hülyéket, a csőlátású balfékeket, csak sajnos sokunknak nincs kedve megvárni, amíg a História végzi el azt a feladatot, amit magunk is képesek lehetünk megtenni. Aki most bal-, meg jobboldalizik, liberálmennydörög, zöldmelldönget, az biz nem látja a fától az erdőt: ezek itt és most részletkérdések. Itt és most csak egy fontos kérdés van: demokrácia, vagy önkényuralom. És minden olyan politikai, közírói cselekvés, amelyik más prioritást akar a politika főkérdéséve tenni, az vagy ostoba, vagy valaki fizeti ezért, teccikérteni.


Gyurcsány, Kunhalmi, visszalépésükkel Falus Ferenc és Magyar György, és mondom, még Szigetvári is - nyugi ezt azért nem nagy örömnmel írom le, de attól még tény - átlépték a saját árnyékukat, és ezzel többet tettek, mint egy egyszeri aktus. Megmutatták ugyanis élőben, hogy így is lehet, hogy komoly és sürgős problémára lehet gyors és határozott választ is adni, és ezzel bizony sokakat megleptek. Nem a döntésképesség és a kockázatvállalás volt eddig az ellenzéki térfél jellemző politikusi erénye, lássuk be, ha más nem, akkor a választási eredmények úgyis beláttatták már az okosabbjával. És ami ugyanilyen fontos: Orbán és Tarlós is meglepődött: utóbbi Bokros közös jelöltté válása óta többet szerepel a sajtóban, mint előtte négy éven át, és ez aligha azért van, mert megnyugodott volna az ellenzék döntésétől. Gyurcsány, Kunhalmi, Szigetvári, Falus és Magyar államférfiakhoz - jó, bocs, államnőhöz - méltó döntést hoztak, ez pedig stratégiai szempontból még fontosabb mint az önkormányzati választás egyszeri aktusa. Politizálni ugyanis a ma Magyarországán így kell: határozottan, kockázatot vállalva, párt-, és személyi érdekeket háttérbe szorítva. És ha sikerül megtartani ezt az irányt - nem lesz könnyű, mert rengeteg a megélhetési a mi oldalunkon is, akiknek jó az Orbáni dagonya -, akkor visszanyerheti az ellenzék a hitelességét, és akkor Orbán oda kerülhet ahová való: a bukott diktátorok történelmi szemétdombjára.

Este ötkor találkozunk a Kossuth téren. Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 


25 megjegyzés:

  1. Szerintetek eljutnak a fenti gondolatok ehhez az emberhez?
    http://www.atv.hu/videok/video-20141003-tobias-nem-lehet-eros-magyarorszagot-epiteni-4-millio-szegennyel
    Nekem úgy tűnt mintha egy robot lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végighallgatva az interjút Tóbiás Józsefnek csak gratulálni tudok.
      Vitézül helytállt KO sokszor erőszakos és helyenként inkorrekt kérdéseinek kereszttüzében.
      Azt mondta, amit egy demokratikus párt vezetőjének mondania kell. Egyénileg bármi is a véleménye, neki a döntéshozó testületek véleményét kell kéviselnie. Ők ezt a döntést hozták és neki ezt tiszteletben kell tartani.

      Nem beszélt Bokros támogatása ellen, de igazán mellette sem szólt. Csak annyit tett hozzá, hogy fájlalja, hogy nincs a palettán baloldali jelölt. Szerinted van?
      Annyit közölt, hogy önkormányzati ügyekben a helyi szervezetek döntése a meghatározó és őt személy szerint a Budapesten megnyerhető kerületek száma foglalkoztatja elsősorban.
      Karikatúrát mindenkiről lehet rajzolni, ezért ha neked a riportalany látványa egy robotot jutatott eszedbe, nekem egy fáradt, gondokkal terhelt ember benyomását keltette.

      Törlés
    2. csakafidesz? : Ha neked az a jó, ha egy politikus mellébeszélését hallgatod, akkor nem csodálom, ha a fidesz álomvilágát támogatod.
      Sőt, pontosítok:
      Szerinted a fidesz egy valódi jövőt épít ennek az országnak, míg szerintem csak saját maguknak és a legközelebbi híveinek (akiket bármikor lecserél, ha túl nagyra nőne és beárnyékolná a vezírt).
      Szerintem nem tartható és sehova sem vezet, amit a regnáló hatalom művel és az általuk kreált sz*rpiramis legkésőbb 20év múlva rádől és sajnos arra is aki még csak most lesz nyugdíjas a közeljövőben.

      Kálmán Olga régebben (értsd úgy, hogy a szülése előtt, vagy értsd úgy, hogy a főnökei beleszólása nélkül) egyértelmű kérdéseket tett fel és szóvá tette, ha nem kapott egyértelmű választ.

      Szóval szerintem kritikán aluli volt Tóbiás és Kálmán Olga is.

      Törlés
    3. Barátom. Te tudod egyáltalán miről beszélsz?
      Szerintem a tudatodig sem jutott az ami ott elhangzott.

      Egyébként én csak a véleményemet mondtam és nem kértelek arra, hogy minősítgess!

      Törlés
    4. Pedig tisztában kellene lenned azzal, hogy olyan mint bal oldal, már nincsen.
      Egyébként pont ott akadt Tóbiás is, mikor Olga rákérdezett erre a bal oldaliságra és majdnem kibökte válaszként, hogy az MSZP-t érti rajta.

      Törlés
    5. Nem majdnem "kibökte" hanem kétszer ki is mondta.
      Ha te lennél annak a pártnak az elnöke, mit mondtál volna? Pontosan ugyanezt!

      Meg kellene próbálni az általad nagyon nem kedvelt személyekhez is némi empátiával közelíteni! Sokkal jobban járna mindenki.

      Törlés
    6. Kálmán Olga azért jobb volt mint a fáradt, gondokkal terhelt ember aki azt hiszi, ha Bokrosra is buzdít veszélyezteti a kerületi embereit. Hát beszéljen Molnár Gyulával hátha oldódnak a (mű)problémái. A budapestieknek három szavazatuk van, nemde?
      Bocsánat ha tévedtem.

      Törlés
    7. T.nemóvatos!
      Te beszéltél MGy-val, hogy ennyire biztos vagy abban, hogy egy vele történő beszélgetéssel oldódnának Tóbiás - ahogy te írod - (mű)problémái.
      Szerintem tévedsz!
      Ami pedig KO-t illeti. Többször megjátszotta már, hogy a baloldaliaktól igen keményen kérdezett, ezzel szemben a jobboldalhoz kíméletesebben közelített. Lehet, hogy ezt csak azért tette, mert félt egy újabb "cserbenhagyástól"?
      Tóbiás meg saját magát és a mögötte lévő pártvezetést hozza nehéz helyzetbe, ha nyíltan buzdít a "nem baloldali" jelöltre történő szavazásra.
      Amit megtehetett az volt, hogy semmit sem szólt ellene.
      "Aki nincs ellenünk, az velünk"- ugye ismerős?

      Törlés
    8. Nem beszéltem MGY-vel csak olvasok róla:
      http://hvg.hu/itthon/20140930_Bokros_Lajos_MSZP_kampany
      Tóbiás meg nyugodtan védje csak a maguk szabta mundér becsületét.
      Pedig tanulhatna is a terepen dolgozó párttársaitól. Férevezetőnek tartom személyét a pártja és a benne hívők jövőjét illetően.

      Törlés
  2. Jó reggelt ébredő Budapest! Jó reggelt Kossuth Tér!
    Gábor írása ma megint a magyar valóságról szól. Ezen a héten hangos volt a sajtó Bokros Lajos jelölésével kapcsolatban. A pártok végig gondolva az eseményeket beálltak mögéje ezáltal egyetértésüket fejezték ki a programja mellet, ha meg nem igazán akkor is egy demokratikus döntést hoztak.
    Most még van idő október 12-ig átgondolni és megtenni a szükséges lépéseket a kerületekben is. Egy kis terepmunka még belefér.
    Majd a választás után a Fővárosi Közgyűlés alkalmával lehet finomítani még a programon.
    Biztos vagyok abban, hogy sok fővárosi embert megérintett a változás szele és élni fognak szavazati jogukkal.
    A Kossuth téri Erőd mindenki előtt nyitva áll. Minden érdeklődött sok szeretettel várunk pártállástól függetlenül. Kötetlen beszélgetések alkalmából sok-sok hasznos tanácsot kapunk, aminek a feldolgozása folyamatosan megy a Mozgalom támogatói között.
    Várunk ma is minden szabadságot szerető embert este öt órára a Kossuth Térre. Én ott leszek. Te is eljössz?
    Hajrá Budapest! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá O.GY.M!

    VálaszTörlés
  3. Szép szombat reggelt kívánok:)
    Igaz, amit Gábor írt, leírta a mai magyar valóságot, helyzetet. Tegnap olvasva néhány cikket, hallva a rádiót, még most is sokan vannak, aki nem is tudják, hogy akkor most mi is a helyzet? Nem tudják, hogy a választási szabályok (ha ezek nevezhetők annak) miatt nem lehet Bokros neve mögött a támogatók logója, csak a MOMA-é. Van olyan kerület - Angyalföld - ahol (egy civil betelefonáló) szerint másodlagos a főpolgármester kiléte, szerinte fontos az, hogy náluk a közgyűlésben az ellenzék legyen túlsúlyban. Persze, hogy fontos, de azért a vezetőre se ártana figyelni. Az utcán szaladozók, sétáló, jövő-menő emberek nagy része számára nincs tájékoztatás, nincs hely sajnos, hogy legalább két mondatos plakátot lássanak: Bokros vagy Tarlós? Demokrácia vagy önkényuralom? Ebben kell dönteni 12-én, remélem a 'zemberek a demokráciát fogják választani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "egy civil betelefonáló) szerint másodlagos a főpolgármester kiléte, szerinte fontos az, hogy náluk a közgyűlésben az ellenzék legyen túlsúlyban"
      Nem arról van szó, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a harmadik szavazatukkal és nem látják át: a helyi jelölt támogatása nem gyengül azáltal ha elsősorban demokráciabarát, harcos főpolgármester jelöltet is támogat?

      Törlés
  4. Azok akik "nem látják a fáktól az erdőt" azok szerintem magát az erdőt testesítik meg. A saját érdekeiknek megfelelően oda akarják az embereket bevinni.

    VálaszTörlés
  5. Azoknak a baloldaliaknak, akik deklarált jobboldalisága miatt nem akarják Bokrost támogatni, felnyithatná a szemét, hogy kikkel aggódnak együtt a "baloldali jelölt hiánya miatt": Tarlóssal, Nézőpont intézeti politológusasal, közmédiával stb. Ami jól mutatja egyben azt is, hogy utóbbiak bizony komolyan veszik a veszélyt!

    VálaszTörlés
  6. Az itt olvasottakkal kapcsolatban is nagyon tanulságos volt a tegnapi ATV-Tóbiás interjú, amiben Kálmán Olga most sem tudott kérdezni és így Tóbiás Józsefnek nem kellett valóságosan megnyilatkoznia. De azért a lényeg talán mégis kitapintható volt belőle:
    http://www.atv.hu/videok/video-20141003-tobias-nem-lehet-eros-magyarorszagot-epiteni-4-millio-szegennyel
    Három dolog:
    - Mert kedves Kálmán Olga az igazi kérdés nem az, Bokros vagy Tarlós, hanem, hogy demokrácia vagy diktatúra. És kedves Tóbiás József most nem baloldali vagy jobboldali jelölt a kérdés, hanem, hogy megkezdődhet-e a demokrácia visszaállítása a 4milliónak is...
    - Kedves Kálmán Olga, azt miért nem kérdezte meg Tóbiás Józseftől: ha a kerületekben ugyan születnek sikerek, de mégis Tarlós marad a főpolgármester, akkor a mai hatalmi tervek szerint létrejövő valóságos kerületi polgármesteri hatáskörök mennyiben változnak, és akkor így egyes kerületek baloldali győzelmei valójában mit is érnek majd?...
    - A hallottak és látottak alapján: ha mégis Bokros nyer, akkor valójában ugyan milyen segítségére lesz az MSZP neki abban a küzdelemben, amit a diktatúrával szemben kell felvegyen, helyes lenne-e az, hogy pl. a fővárosban már most megkezdődhessen az önkényuralmi rendszer megbontása?
    Szóval kedves Mozgalmárok, van és lesz dolgunk itt elég...

    VálaszTörlés
  7. Béláné Horváth Amit leírtál igaz. Sokan megkeveredtek. Kellene az a bizonyos "kétmondatos"... Ezért megkérdőjelezem Bokros pécsi és ceglédi kampányolásának helyességét az ottani polgármesterjelöltek mellett. Esélyük ezeknek a jelölteknek úgy sincs ezekben a városokban (sem). A MoMa megerősítésére, felépítésére pedig ráérne azután, ha megnyerte a választást Bpeste. Ennek a kevés időnek minden percét a fővárosban kellene töltenie intenzív kampányolással. Nem megyünk vele sokra, hogy ismert a neve, ha az emberek nem értik, miért nincs ott az ún. baloldali pártok logója, ha támogatják, csak a MoMa-é. Nekem ez a vidéki megmozdulása nem tetszett. Ettől még én rászavaznék, ha Pesten élnék.

    VálaszTörlés
  8. A hátralévő idő elég arra, hogy az embereknek elmagyarázzák, hogy miért érdemes a demokráciát támogatniuk a maffiás-narancs helyett.
    Jól látható azonban, hogy az MSZP már megint saját magával van elfoglalva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tóbiás tegnapi szereplése kiábrándító volt. Volt neki két napja, hogy helyre tegye a dolgokat... de csak zavaros hablatyolás, lényegtelen mondatok... nem tudom ennyire buta, vagy ennyire nem tud kilépni az avult szerepéből.. többet gondoltam róla.

      Olga pedig az utóbbi időben tényleg nem jól kérdez. Paks2-vel kapcsolatban is ez történt. Belement egy szakmai vitába, amihez nem ért ( miért is értene) csak arra nem kérdezett rá: miért most, mikor lenne még 10 évünk, ami idő alatt a technika rég meg fogja oldani azokat a problámákat, amire most hivatkoznak.

      Hát ez van...miért kérdezett volna Tóbiástól úgy, hogy a lényegről legyen kénytelen beszélni.
      Lassan kezd mindenki elbutulni... vagy valakinek ez az érdeke. Borzasztó helyzet!
      A politikusainknak végre arról kéne beszélniük, mi a valósi érdekünk... mert mostanra az emberek többsége a saját érdekeit sem képes felismerni, mert nincs, aki világosan elmagyarázza.
      Hülye Tóbiás pl. elmagyarázhatta volna, miért nem érdeke az egész országnak, hogy 4 millió ember él szegénységben, ahelyett, hogy üres lózungokat ismételget papagáj módjára. Akkor talán mondott is volna valamit, ha nem is a lényeget.

      Törlés
    2. Tóbiás 4 millió szegény vállán szeretne ismét tényező lenni. Szerintem meg lejárt az ő és pártja ideje is.

      Törlés
    3. Kedves asta!
      Megdöbbenéssel olvasom azt, amit fentebb megfogalmaztál. Ezzel csak a nagyfokú tájékozatlanságodról adsz tanubizonyságot. PuPu szavaival élve csupa hülyeséget hordasz össze.
      Hallgasd meg még egyszer az interjút, és utána mondj véleményt. Tóbiás azt mondta, amit ebben a helyzetben mondania kellett.
      Ne az elvakultság és az indulat vezéreljen, mert nem biztos, hogy neked igazad van.

      Törlés
  9. Gábor! Mindketten Falus vagy Bokros,de inkább szavazzunk Bokros Lajosra !!!!!!!!!!! Persze,ha ők szavazzák Tarlósra többes százalékosért,akkor kell azonnal dobálni Orbánt és Tarlóst a szemetesbe !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditka ezt olyan szépen elmondtad!:)) Azért a lényeg megvan: szavazzunk inkább Bokrosra. Igen.
      Anélkül, hogy azon sínánk, hogy nincs baloldali jelölt, (teszem hozzá én) mert erre csak azt lehetne mondani: Tisztelt Tóbiás Úr! Tetszett volna esetleg megfelelő jelöltet állítani! ( máshol ezt megtoldottam egy barommal is.. amin illetékesék megsértődtek) Na!:)

      Törlés
  10. csakafidesz? : Tudod, érdekes volt figyelni az eu választás előtt, hogy még az MSZP is úgy állt hozzá, mint a demokratikus (vagy a kedvedért bal oldal) erővonalainak felmérése. Álmukban sem gondolták azt, hogy még Újhelyi mandátuma is veszélyben foroghat. Az eredmények után mégis arról beszéltek "gőgösen", hogy a szocialista szavazók otthon maradtak, holott hasonló arányban gyűjtötték az összefogás pártjai a szavazatokat, mint az áprilisi választásokon. Az eu választás eredményének tükrében pontosan tudták, hogy mire számíthatnak a tárgyalásokon. No mindegy. Majd az önkormányzati választások után tisztább képet kapunk majd a nagyobb városok eredményei alapján.

    VálaszTörlés
  11. Lehet, hogy rosszul teszem, de sokszor ítélek nem első pillanatban.
    Volt "szerencsém" szombaton, több társammal együtt Tóbiás Józsfetől 1,5 m -re állni. Ő jött, mi már ott voltunk.
    Szerintetek köszöntött minket? Azért jött, hogy megnézze, hogyan tesszük önként vállalt dolgunkat, de ennyi erővel talán otthon is maradhatott volna, gondolkodni, ki, mit,, csinált rosszul, ebben a nagy Baloldali Összefogásban.

    Nem voltam Pesten, amikor közöttetek volt Bokros Lajos, így nincs jogom ítélkezni az OGYM felett.
    De egyet azért lássunk be: Szigetvári Viktor megint kekeckedett, Bokros nyár eleji bejelentését, miszerint vállalná a főpolgármesteri jelöltséget, figyelembe sem vették, "megzsarolták" Falus Ferenccel a többi két pártot, majd most bejelenti az ATV-ben, hogy neki így kellett döntenie, vissza kellett hívni Falust, ha azt akarja, hogy az emberek elmenjenek szavazni!
    Ez nem a szavazók szimpla árverése, megzavarása megint?
    De bejelentése előtt 2 nappal, még itt is azt olvastam, meg máshol is, hogy Gyurcsány beijedt, és Ő döntött. Szerintem Ferinek már qvára tele van azzal, hogy mindenki őt tartja mumusnak, az összefogás inkább széthúzás, de még mindig van ereje tűrni, és én ezt tisztelem benne.
    Bokros Lajossal le kellett volna ülni akkor mikor ajánlotta magát, és akkor ez a balhé, megint elkerülhető lett volna. Mert szerintem, az emberek egy része megint megingott, vagy sz@rik az egészre, és otthon marad, mint áprilisban.
    Az Együtt úgy egy nagy NULLA, ahogy van, mégis ők dirigálnak itt mindenkinek, pedig csak azért érték el azt az eredményt amit, mert az emberek nem akartak jobbra szavazni, és sokuknak elege volt már az MSZP-ből, a DK-ból, ezért ők maradtak. De még semmit nem mutattak fel, csak a széthúzást!
    És hogy miért merem ezt kijelenteni? Vas megyében 746 szavazat kellett volna nekik is a megyei listához, és felét sem gyűjtötték össze, mert nem volt aki gyűjtse!!!
    Persze ezt ők másképp magyarázzák, de akkor is ez az igazság. A 14 körzetből 1 darabban tudtak jelöltet állítani, akinek tiszta szívből drukkolok, mert egy nagyon intelligens, tisztességes ember, és ilyenek kellenek!

    Budapestnek meg most Bokros Lajos kell, ha már így alakult, és benne sem volt annyi, hogy párt nélkül azt mondja, beállok Falus mögé Magyar Györggyel együtt, és mindent megteszünk annak érdekébe, hogy sikerüljön a váltás Budapesten!

    Na talán én nem leszek kitiltva, de ezt a véleményemet így egyben most végre le tudtam írni! Hajrá Budapest! Hajrá OGYM!

    VálaszTörlés