2014. október 5., vasárnap

A Civil Erő - OGYM

Az Ország Gyűlése Mozgalom (OGYM) immár kéthónapos, ideje eddigi tevékenységünket összefoglalni, és további terveinket ismertetni. Másoknak a közeledő tél ugyanis átvészelendő időszak, nekünk viszont adomány, amivel élni fogunk.




Mivel e cikkemet jó szokás szerint azonnal fikázások áradata fogja kísérni, ezért aztán rengeteg könnyen ellenőrizhető tényt fogok felsorolni. Aki meg tényeket vitat, annak szíves egészségére, vitatkozni ugyanis egyértelmű dolgokról tökfölösleges, az erőnk meg úgyis másra kell. Az OGYM egy július végi Blogomból indult, és augusztus 8-án tartotta meg alakuló gyűlését a Kossuth tér sarkában. Távlati céljainkat indító írásomban összefoglaltam, azok változatlanok, és azok is maradnak, szeptemberi első Demokrata Seregszemlénken azokat kőbe véstük. Országos terepmozgalomként tömegesedéssel kikényszeríteni a 2018-as választások megtartását - Orbán tettei alapján joggal tartunk attól, hogy csak kényszerrel lehet ezt elérni -, ha sikerül gyorsabban építkeznünk, akkor előrehozott választásokat tartani, és azon az Alkotmányos Köztársaság helyreállítására minden demokratával szövetkezve kétharmados többséget elérve visszaállítani Alkotmányunkat, választási törvényeinket a Fidesz hatalomra kerülését megelőző állapot szerint, és Népszavazáshoz kötni bármikori megváltoztatásukat. Ezeket a távlati céljainkat Demokrata Minimumnak neveztük el, és minden emberrel és szervezettel együttműködünk, ha ezt magáénak elfogadja.


Távlati célunk eléréséhez köztes célokon keresztül jutunk el: stratégiánk kibontakoztatásához taktikai lépések sorozatát tesszük. Legelső ilyen köztes célunk ennyi volt: kivívni a jogot, hogy a Kossuth tér közepén, a Parlament Főbejáratánál állíthassuk föl nonstop demonstrációnkat, amit a Demokrácia Erődjének neveztünk el. Mióta Orbán a Kossuth teret fairtással kőgettóvá alakította, egyetlen ellenzéki szervezet sem vette a bátorságot és fáradságot, hogy legalább megpróbáljon szembemenni mindenkit kizárni akaró akaratával. Az OGYM azonban épp azért jött létre, hogy megtegye azokat a dolgokat, amik másnak lehetetlennek tűnnek, és soha semmiben ne fogadja el azokat a csendes belenyugvásokat, amik oly jellemzőek mostanra apátiába süllyedt Népünkre. Így aztán beleálltunk a harcba: Budapest Rendőrfőkapitánya két ízben tiltotta meg nyilvánvalóan fölső ukázra a demonstrációnkat, mi viszont a Fővárosi Törvényszéken mindkétszer legyőztük: a Bírósági Végzések végül nem hagytak kiutat számára: kénytelen volt tudomásul venni, hogy a Nemzet Főtere elnevezésű 5000 fős befogadó képességű központi tér a Parlament Főkapujánál, az biz a Demokrácia Erődje lett, és akként is működik


Következő köztes célunk kivívott jogunk másokra való kiterjesztése lett: a demokraták Orbán játékszabályainak megfelelően belenyugodtak, hogy a Kossuth téren, a Hatalom Központjában nem tüntethetnek a Hatalom ellen, hát mi elfoglaltuk, hogy az minden demokratának újra helyet adjon, hogy ott tiltakozhasson, ahol annak értelme van: Orbán arcában. Terjed is a híre, hogy immár szabad a gazda a Kossuth téren, az utóbbi két hétben 3 demokrata demonstrációt is tartottak már, észrevéve, hogy immár nem tilthatja meg senki az ottani szabad gyülekezést. Ha ugyanis a rendőrség valami kamuindokkal szőrözni kezd, akkor az adott demonstráció főszervezőjének elég ennyit mondani: az OGYM a rendezvényét befogadja, és vége is a vitának, slusszpassz. Éltek is már ezzel az opcióval, nem is lett vita ebből, és azt is kezdi mindenki megérteni, hogy nemcsak azokat a demonstrációkat fogadjuk be, amiknek a céljával egyetértünk. Nem, mi minden DEMOKRATA tüntetésnek biztosítjuk a helyszínt annak céljától függetlenül, ugyanis nem csak hiszünk a szabad véleménnyilvánításban, de elő is segítjük azt minden rendelkezésünkre álló eszközzel.


Az Alkotmányos Köztársaságot helyreállítani kívánó távlati tervünk fontos köztes célja a hivatalos ellenzék magatartási normáinak helyes irányba terelése. Becsület, józan ész, az egyéni-, és pártérdekeken való felülemelkedés, az OGYM ezeket látja olyan alapelveknek, melyekre ha máshogy nem megy, hát nyomásgyakorlással, de rá kell vennünk az ellenzéki pártokat. Ezért álltunk ki teljes mellszélességgel két héttel ezelőtt Bokros Lajos közös demokrata főpolgármester-jelöltté emelése mellett, ezért fogadtuk Őt örömmel egy hete Demokrata Seregszemlénken, és mióta célunkat elértük, ezért kampányolunk mellette minden rendelkezésre álló erőforrásunkkal. Nem gondoljuk, hogy egyedül az OGYM érdeme, hogy végülis egy nagyformátumú Valaki lett végre egy fontos pozícióra a demokraták közös jelöltje annyi előrelátható fiaskó után, de abban biztosak vagyunk, hogy volt részünk, és nem is kevés e döntés előidézésében. Ilyen viselkedésünk pedig nem alkalomszerű, hanem elvszerű: mindig szembe fogunk menni minden pártérdekeket a közösségi érdek fölé helyező alkuval, nem kapjuk el soha a kormányt az utolsó pillanatban, aki ezért utál minket, csak tegye, majd utólag úgyis rájön kik mellett állt az igazság. Ha meg még utólag sem, az meg már nem minket minősít.


Két hónapnyi működésünk alatt 600 fölötti demokrata vállalt már részt a Demokrácia Erődjének őrzésében és szombati Demokrata Seregszemléinkkel együtt már több mint ezren vállalták személyes jelenlétükkel is a tiltakozás aktív és kockázatos formáját. Magánszemélyek kisösszegű, de tömegében jelentős adományainak hála a telet már fűtött, erős ponyvasátrakban fogjuk tölteni, és kiépítjük országos szervezetünket, melynek első lépéseit a háttérben már meg is tettük. Jövő év márciusa és áprilisa folyamán 5 vidéki nagyvárosunkban fogjuk felállítani az ottani Demokrata Végvárakat, tagságunk, eltökéltségünk és szervezettségünk folyamatos erősödését megélve ennél könnyen lehet több is, de kevesebb biztos nem. A tömegmédia kezdetektől agyonhallgat minket, a mi eseményeinknél jöval jelentéktelenebbek is kamerák kereszttüzében mennek végig, mi meg mostanra jókat mulatunk az operatőrök kínlódásán, ahogy bármely más Kossuth téri esemény közvetítésekor kínosan ügyelnek arra, nehogy akárcsak egy pillanatra is betűnjenek a sátraink a képbe. Válaszként kiépítettük és folyamatosan erősítjük saját netes Hírhálózatunkat, a nyilvánvaló korlátozási kísérletek ellenére valószínűleg az OGYM-é már a legerősebb alternatív média. Na, hát így állunk, illetve pontosítok. Haladunk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


14 megjegyzés:

  1. Jó reggelt:) Ez most jó cikk! Nem kell, írnom, hogy de.... Ez konkrét és egyértelmű! Úgy, hogy csak annyit írok, sok erőt és kitartást kívánok! Legyen értelme s sok ember sok munkájának, erőfeszítésének:)

    VálaszTörlés
  2. http://kepkezelo.com/images/rw0wfl21m4ebyra4tt.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Jó a kollázs, de áruld el a fejkép kit ábrázol?

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt O.GY.M! Jó reggelt Erőd!
    Gábor érthetően összefoglalta az elmúlt 2 hónap eseményeit. Akik Alapító Tagok azok már túl vannak a kezdeti nehézségeken. Lelkileg és fizikailag megerősödve várják a beköszöntő telet. Nagyon sok feltétel és hang készült a téren rólunk. Mégis bátran és kitartóan folyatjuk a megkezdett harcunkat. Mosollyal és kedvességgel. Hisszük, hogy céljaink eléréséhez nem kell erőszakot alkalmazni.
    Mosolyogva megyünk tovább a megkezdett úton.
    Hajrá O.GY.M! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá Magyarok!

    VálaszTörlés
  5. A francba, már megint egyetértünk! Hát hogy lehet így vitatkozni?

    VálaszTörlés
  6. Drukkolok még mindig az Erődben lakóknak!
    Csak bizni tudok abban, hogy Szigetvári Viktor (szerintem "buta"), szerinte logikus döntése Falus visszahívásárol, Budapestnek jó lesz, és megtörik egy kicsit a Fidesz uralma!
    Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

    VálaszTörlés
  7. Minden elismerésem a budapesti és vidékről is felutazó aktív tagoknak! Hosszútávon az erőfeszítésetek biztosan meghozza a gyümölcsét. Én megmaradok a lehetőségem határain belől
    figyelmes pártolónak apró segítséggel, és nagyon szurkolok az OGYM sikeréért. Hajrá OGYM, köszönjük Gábor!

    VálaszTörlés
  8. Szigetvári Viktort ma nem fogom szapulni, mivel egy PM-es késsel van elfoglalva, ami a hátából kandikál ki...

    Remélem elég nagy/sok sátor lesz hamarosan a Kossuth téren, amivel már az operatőrök sem tudnak "mit kezdeni". :)

    VálaszTörlés
  9. "Készüljetek, szervezkedjetek, tömörüljetek, hogy szembenézhessünk a jövővel!" / Friedrich István 1930. októberében/ Milyen jó lenne, ha egyszer egy ilyen, vagy hasonló mondat elhangozna a parlamentben , vagy vmelyik médiában, megjelenne újságban... az ellenzék részéről, napjainkban. A választás után ismét menni fogok a térre, segítenek őrizni az Erődöt, s benne a szabadság lángját.

    VálaszTörlés
  10. Az IDŐ nekünk dolgozik.. Még az időjárás is.. mert a hideg rászorít bennünket a jobb körülmények megteremtésére, s egyre tágabb körben leszünk ismertek.. remélhetőleg nemcsak fel, hanem elismertek is.. Programunkat, célkitűzéseinket (ld cikk fent!!) bárki, pontosabban bármelyik demokrata érzelmű személy vagy szervezet elfogadhatja anélkül, hogy saját elveit feladni kényszerülne.. Azt hiszem, ilyen nem nagyon fordult még elő a rendszerváltás óta.. legalábbis politikai program és célkitűzés esetében biztosan nem.. EZÉRT dolgozik nekünk az idő.. (a józan észről már nem is beszélek- mert az is!!)

    VálaszTörlés
  11. Akárkivel beszéltem , mind úgy szidta mint a bokrot az Orbán rezsimet!Ha ezek az emberek ellenük szavaznak és miért tennének másként ,biztos a győzelem!

    VálaszTörlés