2014. szeptember 11., csütörtök

Töltsd velünk a szombat5!

Nos, Kedves Olvasóm, ez egy nyelvi lelemény akar lenni a címben, mely akár mémmé is válhat a továbbiakban, és mellyel rá kívánlak venni Téged, hogy gyere ki hozzánk a Kossuth térre szombat délután 5 órakor, tüntetni Orbán ellen.




Demokrata Seregszemlének hívjuk egyébként, és minden héten megtartjuk, de eddig este 7-kor kezdtük, mostantól meg délután 5-től, mert egyre korábban esteledik, és azért is, hogy a vidéki barátaink még találjanak közlekedést a hazatéréshez a rendezvény után. Nyilván ezerféle indokot tudsz Magadban találni, hogy miért is ne gyere közénk, én meg csak egyet mondok, hátha az fölülírja a Te érveidet: meg kell buktatni Orbánt, és valahol neki kell kezdeni, mert magától nem fog elmenni. És ha Te ott vagy velünk, netántán még a családtagjaidat, barátaidat is Magaddal hozod, akkor többen leszünk, mintha ezt nem teszed, és minél többen vagyunk, annál könnyebben jönnek mások is legközelebb, hogy még többen legyünk. És ha ezt tesszük, és kitartóan tesszük, akkor önerősítő körbe kerülünk, mikor az egyre növekvő tömeg látványa és élménye egyre újabb demokratákat vonz közénk, és végül többen leszünk, mint Azok ott a Narancsoldalon. És ahogy Nekik sikerült az utcát megtöltve végül minden passzív otthonülővel elhitetni, hogy Ők az erősebbek, úgy ez nekünk is sikerülhet: ha egyszer az apátiába lenyomott Népünk ráébred, hogy erősek vagyunk, és elegen lehetünk Orbán elűzéséhez, akkor valóban elegen is leszünk.


Tudod, Kedves Olvasóm, az a fura helyzet van, hogy Te része vagy egy 20 ezer fős Közösségnek azzal, hogy a Blogomat olvasod. Múlt szombati Demokrata Seregszemlénken a Kossuth téren 260-an voltunk, ami azt jelenti, hogy minden 100 állandó Olvasómból 1 jött ki, hogy élőben is találkozzunk. Ha egyszercsak nem minden 100-adik, hanem minden 10-edik kijön, akkor 2 ezren leszünk ott, az meg biz a legnagyobb ellenzéki tömeg lenne, ami manapság összegyűlik. Ismerem az olvasói szokásaidat, segítek is azokat fönntartani: azért kelek hajnalban, azért írok mindennap cikket, hogy saját örömöm mellett a Tiédet is előidézzem: reggeli kávé, cigi, meg Blog, mondhatni együtt ébredezünk. És ezzel a mókával mi virtualice heti sok órát töltünk együtt, ismeretlenül is haverokká váltunk, közös életélményekkel. És én most azt szeretném kérni Tőled, hogy lépj ki a virtualitásból és ismerkedjünk meg élőben is: azt már tudod, hogyan írok, azt is tapasztald meg, hogyan beszélek. Aszongyák egyébként, egész tűrhető, azt meg én teszem hozzá, hogy pont úgy beszélek, mint írok: spontánul, ihletből, semmi előkészület, no papír, csak durrbele. Szeretem ugyanis az életszagú dolgokat, a tiszta beszédet, a nyers, őszinte fogalmazást, de erről Téged, aki régóta olvasol, aligha kell meggyőznöm. Szóval gyere ki, tulajdonképpen kapni fogsz egy élőben, mikrofonba megírt Blogot, helyszíni keletkezéssel.


De persze én csak egy vagyok a látni és hallanivalók közt ott a Kossuth téren, Orbán parlamenti bábszínházának tőszomszédságában. Mi ott egy Közösséget építünk, olyat, amelyik összetart, amelyik érti, hogy bátorság és személyes példamutatás nélkül nem lehet a Népet megmozdítani, hogy Orbántűzzön. Ha Blogom Olvasótábora egyszercsak egyszerre megmozdulna, és 20 ezer ember mutatná be a középső ujját Orbánnak és Bandájának - szoktunk ilyen rosszaságot tenni -, na abba beleremegne a Felcsúti térde, meg a záróizma is. Ha ugyanez a 20 ezer ember alakítaná ki azt az élőláncot, amit minden ilyen Demokrata Seregszemlénken ugyancsak kialakítunk, az bizony sokszoros sűrűségben venné körbe a Parlamentet, és nemcsak a nemzet Főterét az épület Főbejárata előtt. És ez a Vérnarancs Rablóbanda csak ebből ért: a Tömegből, és legfőképpen annak számosságából. Azt gondolják mostanra, mindent megtehetnek: épp csak az első éjszaka jogát nem léptették még életbe, mert nincs ellenük semmi ellenszerünk a puszta tömegen kívül. Magasról tesznek a parlamenti bohóckodásra, maguk alakították a képviselői karéjt Nagycirkusszá, naná, hogy nem veszik komolyan. Nem érdeklik Őket az újságcikkek, a tévériportok, a tényfeltáró írások, az Európai Uniós ellenlépések: csak a Tömeg az, amitől rettegnek.


Lerohanják a civilek alapítványait, szervezeteit rendőrséggel, elkobozzák újságírók telefonjait, épp csak meg nem veretik Őket, hogy fölfedjék informátoraikat, és mi meg alig teszünk valamit. Olyat meg aztán főként nem, aminek a számukra is volna jelentősége, nemcsak a számunkra. Tömeg kell. Minél gyorsabban, minél nagyobb tömeg, minél inkább láthatóan, ezért vagyunk a Kossuth téren. És nem haza kell jönni, hanem kinn kell maradni. Mi már ott vagyunk egy hónapja, a nap 24 órájában, váltott önkéntes Demokrata Őrséggel, nem alszunk, szórólapozunk, meggyőzünk, aktívkodunk, haladunk, de föl lehet ám ezt gyorsítani. Minél többen leszünk most szombaton 5-kor, annál gyorsabban leszünk még többen a következő szombaton, és így tovább. De önmagam nem tudok tömeget csinálni, illetve megpróbálom persze, és pontosabban fogalmazok: nem tudom magamat tömegnek föltüntetni: ahhoz biz Te kellesz, Kedves Olvasóm. Ha Te kijössz, hogy élőben is megnézd a búrám, és meghallgasd azon frissiben rögtönzött szóbeli blogomat, akkor sokan leszünk, és ha sokan leszünk, akkor már nem Blogot, hanem történelmet írunk. Szóval vedd úgy, hogy szeretném, ha Társszerzőm lennél a történelemírásban. Várlak szombaton délután 5-kor a Kossuth téren.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


25 megjegyzés:

  1. Miért van öltönyben ez a bemutatós figura? És miért pont fehér, középkorú, heteroszexuális férfi a kiválasztott? Nem kell nekem több öltönyös-nyakkendős férfi a politikában, a belem kifordul a karakter látványától is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem a ruha teszi az embert!!! A lényeg a lényeg!!!

      Törlés
    2. Ez az öltönyös arc nagyon emlékeztet engem valakire:
      http://www.romaniatv.net/teorie-incredibila-despre-moartea-lui-ceausescu-blestemul-comorii_165474.html

      Törlés
  2. Jó reggelt Gábor, Jó reggelt Erőd!
    Még két nap van hátra a szombati seregszemléhez, egyben igaza van Gábornak sokan olvassuk és terjesszük az írását. Azok az emberek akik még nem voltak kint a Téren nem ismerik azt a hangulatot amikor azok akik visszajárnak boldogan, felszabadultan ölelik meg egymást mint egy nagy család. Beszélgetéstől, nevetéstől hangos olyankor a Tér. Majd Gábor élő blogja következik ahol elemzésre kerül a héten történt újabb és újabb jogsértő események megbeszélése. A Seregszemle után pedig egyéni beszélgetések kezdődnek a Téren kint őrkődő tagok mesélik el eseteiket a társaiknak. Nincs mitől félni, mert a törvényes utat betartva, jókedvűen és mosolyogva tesszük a dolgunkat. Mutassunk együtt be ov-nek és stábjának!!
    Hajrá Magyarok, Hajrá Köztársaság!
    Hajrá O.GY.M

    VálaszTörlés
  3. Ez az este 5 óra Seregszemle remélem már nem találnak kifogást a vidéki demokraták.Ez az 5 órára való átállás probája lesz,hogy csak kifogást keresnek e a vidékiek.Nagyon remélem és bízok benne hogy nem.Igen mostmár egyre nagyobb tömegre van szükség,hogy céljainkat minél hamarabb elérjük.A személyes példamutatással probálom ráveni a kis környezetembe a demokratákat.Gratuláltak nagyon sok DK barátaim az Egyetem téren rendezett DK Ellenálás napján a Mozgalmunkhoz.Többen megkérdezték,hogy mi újság a Parlament elött.Én mindenkinek azt feletem,hogy jöjenek el és gyözödjenek meg személyesen a tevékenységünkről.Örömmel vettem tudomásul,hogy már a szombati Seregszemlén már jelen voltak a DK tagok,szimpatizánsok.Az Egyetem téren senki nem támadta le a Parlament elötti tevékenységünket.Ez számomra igen bíztató,mert látják amit csinálunk az nem csak piknikezést jelent.Nagyon bizok benne,hogy a szombatesti 5 órai kezdésü Seregszemléken még többen leszünk,mivel ha jól tudom Karácsony Gergely és lelkes csapata is ott lesz.Nagyon várom a szombat estét.HAJRÁ DEMOKRATÁK,HAJRÁ O.GY.M.,HAJRÁ MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már csak az esőt varázsoljátok el;)

      Törlés
    2. Ha jól tudom fel találták az esőkabátot és az esernyőt.

      Törlés
    3. A vidékiek nem "kifosát" keresnek, hanem járművet! Tudod-e mennyibe kerül egy vonat (vagy busz)jegy 120 km-ről oda-vissza? És azt hogy mennyi a minimálbér? Átlagnyugdíj? Számold ki akkor ebből hányszor lehet felmenni Bpre mondjuk családostúl? És még így is nagyon sokan mennek. Nem akarom szembeállítani a vidékieket a budapestiekkel, de szerintem ez a 2 ezer fő Bpről könnyedén összejöhetne.

      Törlés
  4. Sziasztok! Én vagyok az akinek semmi sem jó:( Bocsánat! Nekem még most is késői a kezdés:( Sajnálom!
    De én, ha kimegyek fél 7 körül érek haza, vagy utána, ahol lakom, az bizony elhagyott, elöregedett környék, én akkor már egyedül nem csámpázok vénségemre az utcán. Még várok, hátha lesz egyszer csak 4 óra???? Az nektek nagyon korán van??? Hátha...:)
    Hajrá fijjug, és lányok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen jogos! Sőt a 15:00 kezdés méginkább jó lenne. Sok idős ember van, aki bár még mozgékony, de lassan és a hétvégén ritkábban induló tömegközlekedéssel tud el- és visszautazni.
      Én fogadni mernék, hogy ha 18:00 óra körül érne véget a seregszemle, akkor kétszer annyian jönnének el az emberek. Ki kéne próbálni, amíg még jó idő van.

      Törlés
    2. Néhány Pesten élő ismerős nevében javaslok én is egy mégkorábbi kezdést! Azt is figyelembe véve, hogy december végéig naponta korábban sötétedik!

      Törlés
    3. De vannak akik szombaton is dolgoznak, azoknak meg túl korai lenne a 15 óra.

      Törlés
    4. A forradalom nem alkalmazkodik a munkaidőhöz :)

      Törlés
  5. Aki pontosan megértette Orbán tusványosi beszédét, az ugyanolyan pontosan érti és tudja az OGYM létrehozásának okát és indokát is.
    A mai közállapotok mellett pedig már valóban csak egy nagy ellenzéki tömeg képes megoldani ezt a problémát.

    VálaszTörlés
  6. DK-sok legyetek ti is az úttörők a csatlakozásban a PM már elküldte képviselőjét.Liberálisok a közös cél nem össze kell hogy kovácsoljon és nem szétválasszon ?.Schmuk Andor,Lendvai Ildikó gyertek csatlakozzatok a "parlamenti piknikhez"Higgyétek el az emberek erre várnak.Legyen első vendég szónok Majtényi László.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha eddig nem tették, már nem is fogják. De lehet hogy jobb is.

      Törlés
    2. Igéret van,szerintem a választás után.

      Törlés
  7. József Gönczi Ne bántsd a megjegyzéseddel a vidéki demokratákat. Aki tudott, megtehette, meg tudta oldani, eddig is ott volt. Hiába lenne az időpont akár du.14 óra is, Miskolcról, Debrecenből, nem lehetne megfordulni, meg rettenetesen fárasztó lenne. Ha nem hiszed,próbáld ki, s csak azután...Én kipróbáltam, / Legközelebb nem mentem haza! / pedig nekem csak 300 km volt az oda-vissza út./ Az közel 6 óra volt busszal, gyorsjárattal/. Nem mindenkinek van rokona, ismerőse Pesten, ahol megszállhat. Az anyagiakról nem is szólva./ Nincs mindenkinek 90%-os kedvezménye/ Gondold át, mielőtt vmit leírsz.

    VálaszTörlés
  8. Gábor Milyen furák az emberek! Most meg az időpont...merthogy dolgoznak szombaton is. Igen, a folyamatos munkarendű üzemekben. Tudjuk, 06-tól 14-ig, 14-tól 22-ig, 22-től 06-ig. A következő meg az lesz, hogy vannak, akik 12 óráznak, pl. kórházakban...stb ? Aztán...korán sötétedik, egyre hamarabban. A nyár végétől mindig úgy szokott lenni... :) dec. 21.-ig. S az idősek, akik...esetleg ebéd után sziesztázni is szoktak...Bocsánat, hogy kissé..."epés"vagyok, de...szokták volt mondani " Jó kifogás sosem rossz." Erre én meg azt mondom " Minden rossz puskának van valami kifogása." :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nalátod. Ez a forradalmi hangulatban izzó ország? Nem úgy tűnik.

      Törlés
    2. Épp erre gondoltam én is. Ukrajnában februárban voltak az emberek az utcán hetekig és még lőttek is rájuk. Akkor egy kis eső vagy sötétség nem lehet probléma.

      Törlés
  9. Nos, mivel a józan észt felülírja a fanatizmus, én csak arra kérnék minden megromlott egészségű nyugdíjast, hogy mérje fel fizikai- és egészségügyi állapotát, és csak akkor tartózkodjon kint a Téren, ha mindez nem veszélyezteti az egészségét. Nagyon nagy veszteség lenne, ha egy hideg, hűvös, kellemetlenül nyirkos és szeles hajnalon vkit anginás rohamokkal, neadjIsten egy infarktussal kellen kórházba szállítani. A "doktor úr" nem az Úr Isten. És már avitt a diplomája. Nem is gyakorolja. Bár remélem frissíti szaktudását. Szép estét kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Blog történetének tán leggusztustalanabb kommentjeként hagyom fönn a szemetedet, sverde.

      Törlés
    2. Próbálnád azzá tenni ezzel a tré hozzászólással, de nem az. Te lelkeden szárad. Na szervusz.

      Törlés