2014. szeptember 20., szombat

Mindenki Bokros mögé! Most!!!

Lehet lesöpörni a Nézőpont közvéleménykutatását, amelyik azt jelzi: Bokros egymaga ugyanannyi szavazattal bír, mint az összpárti támogatású Falus, de Kossuth téri tereptapasztalatunk ugyanezt mutatja: ez a Valóság, ébresztő!




Most NEM az Ország Gyűlése Mozgalom vezetőjeként írok, hanem évtizedek óta gyakorló politikai stratégaként, és nem először ebben a témában. Aztán persze megint lehet figyelmen kívül hagyni pártpolitikai megfontolásokból a kéretlen tanácsokat, vert ellenzéki seregeink padlása már úgyis tele van az előre jelzett rossz döntések jegyzőkönyveivel. De azért ismét, sokadszor, újfent megpróbálom, ha másért nem, akkor saját lelkiismeretem és elemzői hitelességem megóvása miatt: én szóltam, és időben szóltam. De mielőtt kifejtem, miért is a Bokros mögé fölsorakozás az egyetlen helyes út, előtte mégegyszer tisztázom: magánemberként, bloggerként írok, amit mondok így mondom, az nem az Ország Gyűlése Mozgalom álláspontja, mert ilyen kérdésekben nem is alakít ki pártsemleges Mozgalmunk álláspontot.


Mikor a nyáron ment a hosszú és titkos tárgyalássorozat Budapest DK-Együtt-MSZP közös indulásáról az önkormányzati választáson, akkor a főpolgármester-jelölt személye volt a kulcstéma. Magam azt vártam, hogy a többhónapnyi kínlódás végül valami nagy dobást hoz: mondjuk egy Alföldi Róbertet, egy Eszenyi Enikőt, vagy valaki olyat, akiben két dolog induláskor megvan: egyrészt közismert, másrészt közelismert. Két évtizedes minimáltény ugyanis, hogy a magyarok a főpolgármester és polgármester választásokon sokkal komolyabban mérlegelik magát a személyt, mint más megmérettetéseken szokták. Országgyűlési választásokon az indító párt a lényeg, de a polgármestereknél bizony nagyon is számít a személy. Olyan ember kell, akit megbecsülnek, akinek van saját ismertsége és karizmatikus kisugárzása.


Minden tiszteletem az egyébként emberként tökrendben lévő Falus Ferencé, de mikor a nevét benyögték, akkor nem hittem el, hogy tényleg Őt választották. Lehet hogy pár pártember remek megoldásnak tartotta, de attól még a politika alapvető törvényszerűségeinek nem felel meg, bocs. NEM közismert, NINCS saját, pártokfeletti támogatói köre, és NEM karizmatikus. Értem persze, hogy olyan embert akartak indítani, akin nem lehet a szokásos Fideszmódszerrel fogást találni, mert nincs politikai múltja, nincs mivel lejáratni. De ez biztonsági játszma, gyámoltalan lúzerkedés, pont olyan, mint anno Mesterházy közös minelnök-jelöltté emelése: kényelmes, ámde biztos bukás. Aki nem vállal kockázatot az nem is fog nyerni soha, ezt mondjuk némi magánemberi józan ésszel kijelenthetjük, kemény edzéseken meghúzódhat az ember, de ha kibírja, akkor még akár nyerhet is, nemde.


Bokros JÓ jelölt. Kemény pali, mint tereptapasztalatunk mutatja, igen komoly támogatói körrel, és ami még fontosabb: még létező jobboldali demokratáktól is hoz egy csomó szavazatot. Van nagyjából 10 százaléknyi olyan plusztámogatója, amit egy ballib koalíció SOHA nem fog tudni pártszerűen begyűjteni, de Bokros igen. Ha meg még Magyar György is visszalép a javára, mint annak lehetőségét önmaga bejelentette, akkor lesz EGY valóban esélyes, közismert, karizmatikus jelöltje az Ellenzéknek, a mostani tíz kicsi néger állapottal szemben. Bokros rátermettségét, vezetői képességét még ellenfelei sem vitatják, a Bokros Csomag országmentő jelentőségét többen ismerik mostanra el, mint ahányan azt ördögtől valónak gondolják. Ráadásul Horn Gyula gazdasági főmuftija volt, ezért aztán egy kis győzelem-nosztalgia is bejátszik Nála, amin lehet persze röhögni, de egy választási helyzetben, pláne ha szoros, bizony ilyesmi is számít.


És csaxólok, hogy ha el akarjuk kerülni, hogy Budapestet Orbán központosítsa, mint arról a tervek épp napvilágot látnak, ahhoz meg kell nyerni a főpolgármesteri posztot. Mert Orbán nem hülye, nem fog kerületi helytartóságokat bevezetni, ha a Nagyfőnök nem Vérnarancs, akihez épp betagozná a városrészi vezetőket. Szóval Kedves Pártfősrácok, vegyetek egy nagy levegőt, lépjétek át a saját árnyékotokat végre, és hozzatok egy olyan döntést, ami jó Budapestnek, jó az Országnak. Elhiszem, hogy nehéz volt összerakni az össz-fővárosi megállapodást, hogy éppen melyik kerületben melyik önkormányzati képviselőjelöltet ki adja, és ebbe igencsak bele volt gombolva a főpolgármester-jelölt személye is. De azért lássuk be, hogy a mai helyzetben kicsit fontosabb valódi eséllyel belevágni Budapest visszahódításába, mint eggyel több vagy kevesebb hellyel rendelkezni egy vesztes kerület képviselőtestületében. Kedves Ellenzéki Pártok, józan észt, és jó döntést kívánok.

Bokrost. Most. 


19 megjegyzés:

  1. Tudod, ha nem látják be, akkor....nem is akarja az ellenzék Budapestet. Mondhatnak, amit akarnak. A két jobbos barátnőm is Bokrosra fog szavazni, elárultak. :) Ha ott élnék, én is, tennék rá, mit mond az ún.baloldal. A DK is. (Az "ún." nem véletlen! ) Megyek osztani. A "Seregszemlés" már rendezve.

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt nektek:) Tegnap du. hallgattam 2-től a Kr-ót, ott éppen Magyar Györgyhöz lehetett kérdéseket föltenni. Nem az elejétől hallgattam. Kár.. Nagyon jó műsor volt. Erről is szó volt. Szerinte Bokros és Ő vezetik a fölmérések szerint az eddigi szavazatokkal a listát. Nagon korrekt volt. Ő azt mondta, hogy közvetlen a választások előtt le kell ülni az indulóknak megbeszélni, hogy a legtámogatottabb induljon a választásokon. Ő, ha kell megteszi, ha más is korrekten viselkedik. Ha az őt támogató teljes civil nagy-nagy csapat ez megérti és hajlandó Bokrosra szavazni, talán - mondon talán van esély Tarlóst elzavarni. Nagyon kéne, mert ha Tarlós marad, akkor itt már demokratikus úton szinte semmit nem lehet tenni, vagyis még egy kicsit lehet, csak hatása semmi nem lesz. Sajnos ez a véleményem. Akkor tényleg narancsba borul az ország, s ha elég hideg lesz, hogy a Dunán vastag jég legyen, akkor Orbánt tényleg királlyá is fogják választani. Mondjuk kár, hogy ma már kevesen emlékeznek Dózsa megkoronázásra, mert ahogy azt tették, abban még én is szeretnék részt venni, másban nem. A Magyar Gy. által mondottakat írom most: "ha a pártok indulói le tudják erre az időre venni a pártsapkájukat, s tényleg az emberekért és Budapestért küzdenek, akkor van esély a nyerésre, különben nincs". Lehet, hogy betűre nem pontosan írtam, de ez a lényege! Szóval meg kéne erről győzni valahogy a pártindulók támogatóit, hogy már vagy demokrácia - még Budapesten egy kicsit , vagy az egész ország a cezaromániás Orbán Orbanisztánja lesz! Ebből kell választani és nem fintorogni kéne! Szerintem - persze mindig írom szerintem! Nem hiszem, hogy tévednék! Magyar hajlandó kompromisszumra, visszalépésre, ha látja Bokros sikerét. Megpróbálni mindenképpen, meg kell! A kis illúzióm ami még ebben van, az is elszáll, ha azt látom,hogy folyik tovább a pártok harca ez ügyben. Akkor Bp-nek és nekünk is annyi! Szóval ÉBRESZTŐ! Nem csak reggel, hanem legalább okt. 13-áig!!!!!!!!! Hajrá a demokráciáért!!!!!!!!!!:)

    VálaszTörlés
  3. Jól emlékszem arra, hogy a baloldali pártok vezetőinek konoksága ültette a nyakunkra Sólyom Lászlót. Na meg persze Szili Katalin politikai vaksága, hiszen saját döntése alapján visszaléphetett volna a jelöltségéből. Most ugyanilyen helyzetet állítottak elő a demokratikus ellenzék vezetői. Ők nem fogják visszahívni jelőtjüket, mert azt presztisvesztességként élnék meg. Teszem hozzá, elég bután!

    A megoldás szerintem Falus Ferenc kezében van. Neki kell eldönteni, hogy visszalép-e egy olyan ellenzéki jelölt javára, aki esélyesebb a győzelemre, mint saját maga. Falus úr tett is ilyen kijelentést. Magam várom Falus úr bölcs belátását.

    VálaszTörlés
  4. Az OGYMnek -szerintem- a még megmaradt demokráciánknak csak olyan lehetőségeit szabad figyelembe vennie, amely a pártoktól -különösen a parlamentiekétől- független.
    Bokros Lajos támogatása ilyen.

    VálaszTörlés
  5. A bölcsességet már rég keresztre feszítették a hülyék, s azóta Ők uralják a tereoet.
    Ebből az aspektusból nézve tökmindegy, hogy a JOBB, vagy a BALOLDALI hülyékről beszélünk: EGYIK KUTYA, másik eb. Egyremegy, ha nem lesz egy "főokos", aki ÉBRESZTŐT fújjon, amire még a félholt is felkapja a fejét, itt menthetetlenül narancs-uralom következik az elkövetkező 100 évben.

    Pedig vannak okos emberek az indulók között. Akik MÁR bizonyítottak, és akik MÁR elmondták a tutit, hogyan kéne csinálni a Főpolgármester-választást, hogy Budapesten keresztül menthető legyen az ország.

    Most az a kérdés, kik kerülnek fölénybe? Az okosok, vagy a hülyék?
    Egy jelölt mellett kitartani akkor, amikor azt látjuk, az esélye annyi, mint nyúlnak a körvadászaton, HÜLYESÉG.

    Egyetértek a felvetett kérdés jogosságával: BOKROST MOST!
    Hogy mire alapozom? Arra, amit hallottam és tapasztaltam országszerte.
    Bokros multjára.
    Magyar György véleményére.

    És még egy bíztató "jelre": A Kossuth téri OGYM, a Demokrácia Erődje lassan kinövi magát: Politikát meghatározó Emberek veszik tudomásul, hogy LÉTEZIK AZ ELLENÁLLÁS. Igen, ott, a Kossuth téren.
    Ha jól emléxem, maga Gyurcsány is azt nyilatkozta, hogy kilátogat oda, felmérni a terepet és a lehetőségeket. Én ezt a lépést pozitívnak értékelem.

    És nem azt kell nézni ebből a szemszögből, hogy kicsoda volt Szabó Gábor /TUAREG/, hanem azt, hogy mit ért el ezalatt a rövid idő alatt.

    Még nem késő beállni egy mber háta mögé, akivel eredményt lehet elérni Tarlós és a Fidesz ellen. Ma még nem késő. De HOLNAP talán igen. Az esélyt éppen ezért meg kell játszani: HA NYERNI AKARUNK. Kockázat nélkül nincs nyerési esély. De nyerni csak azzal lehet, akit a legszálesebb körből támogatnak.

    Bokros ilyen jelölt. Nem csak PÁRTOK, civilek is támogatják! Nem csak "balról", JOBBRÓL is. És ha sokan látják úgy, akár a jelöltek közül, hogy Ő lenne a nyerő, és ellene visszalépnének, /mint Magyar György is/ akkor sikerülni fog Budapestet kivenni a Fidesz kezéből.

    És ez a KEZDETI SIKER záloga lehetne a későbbi országos győzelemnek.
    Ez csak a magánvéleményem, amit le lehet szarni, nem kell figyelembevenni, és lehet haladni tovább a megkezdett úton, egyenesen Orbán megkoronázásáig.

    Csaxóltam. A Demokráciáért, a Köztársaságért!
    -És magunkért. A Népért.

    VálaszTörlés
  6. Budapest nagy város. Nem színház, nem is műtő, még csak nem is bírósági tárgyaló terem, hanem kemény politikai és gazdasági küzdő tér. Politikai játszmákban jártas, gazdasághoz értő, kemény embert kíván.
    Tágra nyílt szemmel figyeltem a szokásos ellenzéki castingot. És újfent nem hittem a szememnek.Ide nem lehet pusztán az ismertség miatt jelölni valakit. Alföldy kiváló színész- rendező, de két perc alatt bánnának el vele, ha valami csoda folytán megválasztaná az istenadta. Falus a minta férj-családapa-doktorbácsi pedig mosolyogtató , ha a vállalni készülő szerepben képzeljük el Gyengeséget sugároz, még ha nem is az..nem tudom.

    Szóval el nem tudom képzelni, mi járt a fejekben, mikor őt ilyen méltatlan helyzetbe lavírozták. Azt hiszem nem érdemelte meg.. Magyar legalább vagány. Ha Bokros nem lenne, őt még el lehetne fogadni.

    Ellenzékiéknél megint sikerült eltalálni szava közt a tőgyit, ahogy szokták. Megtalálták a biztos bukót. Ha csöpp eszük van ( amit, ha elnézem őket..nemigen hiszek), azonnal visszaléptetnék Falust, Magyar megy magától is, mert neki van sütnivalója magától is, a többi meg úgyis a "futottak még" kategória utolsónak befutója.
    Ezért aztán ki a térre emberek, hátha legalább kicsit a helyére tudjátok tenni a kitekeredett fejeket.
    Én csak esőben szoktam, így ma helyettem is:)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Gábor!
    Tőled teljesen függetlenül,épp ezt gondoltam magam is. Pláne,hogy én ebben a kérdésben nem játszom,mert nem budapesti vagyok,de ha ott laknék,Bokrost támogatnám! És ami még fontosabb, még időben vagyunk az ellenzéki párt is megtehetné,hogy illő tisztelettel visszaléptetné Falus Ferenc doktort,aki személy szerint végtelenül tisztességes ember,de most Budapestet mindenképp meg kell nyerni.A legjobb lenne ha Falus dr.saját maga jelentené be,hogy visszalép Bokros javára.Ez esetben azt gondolom Budapest nem a Fidesz játszó tere lenne,mert Bokrossal nem lehet játszani!

    VálaszTörlés
  8. És nem csak Bokros mögé kellene beállni, hanem valamennyi kerületben is a legesélyesebb ellenzéki polgármester jelölt mögé, mert ezzel segíthető Bokros főpolgármester az átbarkácsolt közgyűlésben.
    Ha így az ellenzék megnyerné Budapestet, megnyerné vele az országot is.
    A Nagytudású olyan lépésekre kényszerülne amit már az EU meg az USA sem tolerálna ilyen sunyin és gyáván, mint ahogy jelenleg a demokrácia leépítését finanszírozzák és tűrik.
    Látván, hogy van még magyar kurázsi és szellem amit érdemes felkarolni.
    De így egy Szigetvárival aki Bajnait is jégre vitte és most is mint egy megszállott szugerálja akit csak tud?
    Ha Falus dr. nem mer most önállóan lépni akkor föpolgármesterként sem mer tenni majd semmit a tanácsadói (= Szigetvári és sleppje) nélkül. Szerencséjére nem is fog nyerni, de most egy hatalmas lehetőséget kapott a tisztes visszavonulásra és politikai érzékének megmutatására.
    Ellenzéki megállapodásra meg ne hivatkozzanak mert azt --ha kiderül, hogy haszontalan-- módosítani vagy érvényteleníteni lehet és kell.
    Egyéni ambícióval mögé bújni és erőltetni tisztességtelenség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Basszus, ha legalább szugerálni tudna... de nem tud. Ránézel és elalszol:) Tipikus anti ellenzéki fotel politikus.

      Törlés
  9. Szóval, hiú remény, hogy az ÖSSZEFOGÁS pártjai beálljanak Bokros mögé, hisz előtte is megvolt ez a lehetőség és mégsem azt választották. De nem ez a nagyobb baj, hanem az, hogy Dr Falus Ferencet az Együtt + pm javasolta és fogadtatta el az mszp-DK-val. Ebből pedig a Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely páros egy jottányit sem fog engedni, mondván az " az Ő szavazóik akkor mit szólnának hozzá", hogy meghátrálnak. Az nemérdekes, hogy így egy fikarcnyi esély sincs arra, hogy a Főpolgármesteri címet elveszítse a Fidesz, de nekik ez fontosabb, mint a Budapesti lakosság érdeke.

    Egyben lehet talán bízni, hogy a szavazópolgár gondolkodik és lesajnálja, hogy mit mond a PÁRTJA és a saját lelkiismerete szerint szavaz.

    DR Magyar György, az biztosan visszalép Bokros javára, de a többinek annyi esze sajnos nincs, pontosabban a szűklátókörűségük megint erősebb a józan észnél.

    Persze, majd ezt is megpróbálják Gyurcsányra kenni, mint az eddigi kudarcokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen Gyurcsány a hibás. Ő a mindenért hibás... és jó széles lehet a háta, mert az összes málészájú megalkuvó mögé bújhat. Ha nem fogadták volna el Falust, akkor is ő lenne a hibás a tiszta tekintetűek előtt.:)

      Pedig egyszerű a feladvány: ki lehet az esélyes? Ott vannak a kv kutatók adatai, csak használni kellene és vissza lépni. Tiszta sor.
      Most világosan látni fogjuk, kinek az érdekét nézik. Budapest érdeke nem dr Falus bukása, hanem Bokros győzelme. Hát tessék!

      Törlés
    2. Nem csak Budapest érdeke, hogy a Kormánynak igazi kihívást jelentsen a Főpolgármester, hanem az ORSZÁGÉ is.
      Dr Bokros Lajos, van annyira dörzsölt, tudással felvértezve, hogy ezt az ellenpólust meg tudja teremteni. gazdasági vonalon nem tudják megfogni, a világban az elismertsége megvan.

      A Budapestiek bölcsességében bízom, hogy nem hagyják veszni Magyarországot!

      Törlés
    3. Karácsony leválasztható a polgármesteri stallumáért cserébe Szigetváritól.
      Gyurcsány helyzete pedig más mint a Falus jelölés elfogadásakor volt.
      A helyzet alkalmas a változtatásra.
      Ez intellektuális kihívás.

      Törlés
  10. Jaj, Gábor, nem is hiszed, hogy én ugyanezt gomdoltam. Csak nem mertem mondani. Anno Balázsovics Lajos megszellőztetésekor kiabáltam, hogy ne, de amikor Falust elfogadták, tudomásul vettem, és reménykedtem. És odaadtam az aláírásomat Bokros lajos saját kezébe, mert ott települtek ki a MoMá-sok mellettünk.
    Pont, ahogy látod: tisztességes, rendes ember a Falus, de langyos.
    "Legyetek hidegek, vagy melegek, de a langyost kiköpöm a számból."
    Az jár a fejemben, hogy ha a megegyezés ellenére Bokrosra szavaznék, akkor Tarós nyer vele. Viszont, ha megegyezne Bokrosban mindenki, akkor sikerülhetne! Jusson eszébe a Szigetvári Viktornak is, hogy tavasszal Bokros úgy támogatta a demokratikus pártok összefogását, hogy nem kért érte képviselőséget ( Fodorral ellentétben) Most vissza lehetne adni neki- és mindannyian nyernénk vele.
    Szigetvárinak üzenem: azok a politikusok, akik fel tudják rázni az embereket, azoknak az elutasítottsága IS NAGY! (Mint p Gyurcsányé :P )

    VálaszTörlés
  11. Falussal nincs esély. Már nem érdekelnek az esélyek, Bokrosra szavazok mindenképpen. Az egyetlen értelmes ember közel s távol!

    VálaszTörlés
  12. Magyar György visszalépett már Bokros javára?

    VálaszTörlés