2014. szeptember 13., szombat

Igen, mi tényleg komolyan gondoljuk

Mindenoldali fúrófaragóink nyilván örömmel nézik, amint napok óta szakadatlan esik az eső, és reménykednek, hogy tán elmossa az Ország Gyűlése Mozgalom mai Seregszemléjét, de leginkább magát a Mozgalmat.




Nyugi, nem fogja. Mai összejövetelünk létszámára biztos lesz valami hatással, de azért nem magamban fogok beszélni a Kossuth téren. A megpróbáltatások különböző fajtáit lehet csapásként fölfogni, de lehet próbaként is, jómagam, meg még sokan a Mozgalom soraiban pedig az utóbbit képviseljük. Ez pusztán életszemlélet kérdése: ugyanazt a valamit, ami a születéssel kezdődik, és aztán a halállal ér véget, lehet letudandó rettenetnek, vagy lehetőségek tárházának is tekinteni. És Orbánt puhányokkal nem lehet legyőzni, ez azért tán világossá vált az elmúlt években az okosabbja számára, akinek meg nem, annak mondom. A politikai, hatósági kihívások, vagy épp az időjárás, és kitudja mimég csak erősítik a Mozgalmunkat ahelyett, hogy elgyengítenék. Minél több és minél magasabb lécet ugrunk ugyanis át, annál magabiztosabbá tesznek bennünket a sikereink, és ami ugyanilyen fontos: a Nép felé is meg tudjuk mutatni, hogy nem hátrálunk, sőt. Józan előrelátással fölkészülünk a várható eseményekre, de már akkor sem esünk kétségbe, ha valami hirtelen esemény akar botot tenni a küllőink közé. Eső, szél, sötétedés, hó, fagy: előre látható, és kezelhető problémák, nem is spílázzuk túl a veszélyességüket.


Egy emberekből álló valamicsoda, mindegy minek nevezzük, az egy élő organizmus, úgy is kell hozzáállnunk. Az egyes sejtek menetközben lecserélődhetnek, a gyengébbje kihullik a szervezetből, de keletkeznek a helyére újak, és maga az EGÉSZ, mint Mozgalom ezzel csak egyre erősebbé válik. Egyszerű lélektani móka: minél több olyan dolgot bírunk ki, és teszünk meg, amire kevesen lennének képesek, annál inkább javul a renoménk. És nekünk pont ez a célunk: példamutatásunkkal fölébreszteni az alvó Népünket, megmutatni számukra, hogy a lehetetlen dolgok halmaza sokkal kisebb, mint azt önmaguktól gondolják. Ha egy laza menettel el lehetne takarítani az Orbánbandát, akkor az már meglenne, de mégcsak hatalomra sem kerülhettek volna. Ők ugyanis leginkább kitartásukkal és eltökéltségükkel tudták elfoglalni az Országunkat, és ha ezzel nem állítunk szembe minimum ugyanolyan elszántságot és rendíthetetlenséget, akkor örök vesztesek maradunk. A Demokraták soraiban eluralkodott széthúzó lúzerség, a körömreszelgető túlgondolkozások többnyire csak az akaratgyengeség elleplezésére szolgálnak: nem oly bonyolult azért a világ, hogy némi küldetéstudattal ne lehetne megérteni, és a megfelelő irányba befolyásolni.


Kennedy nem azért lett híres amerikai elnök, mert Dallasban lelőtték, hanem már azelőtt is az volt: tett ugyanis néhány dolgot, amit más nem mert volna a helyében, és ráadásul ezeket a tetteket kiváló beszédekben vezette be, tömegekkel megértetve pillanatok alatt szándékai helyességét. A kubai rakétaválság megnyerése, Berlin orosz blokádjának légihíddal való megtörése, vagy épp a Holdra szállást megalapozó Apolló Program elindítása: csupa történelmi léptékű tett, történelmi erejű beszédekkel bevezetve. Kedvenc idézetem Tőle - nem szószerint, csak úgy emlékezetből - akkor hangzott el, mikor az orosz Szputnyik elektronikus csipogása fölzavarta az amerikaiakat hamis biztonságérzetükből. A világ legerősebb országának polgárai arra ébredtek, hogy fölöttük, az Űrben ott vannak már az oroszok, és ha műholdat tudtak küldeni, akkor tudnak mást is, ami sokkal veszélyesebb lehet. Nemzeti pánik tört ki, és erre reagált Kennedy, mikor azt mondta: még abban az évtizedben, 1970-ig amerikai ember fog landolni a Holdon, visszavéve ezzel a technológia fölényt az oroszoktól. Sokkal komplexebb feladat ugyanis embert elvinni egy égitestre, mint néhány kiló vasat Föld köré keringetni, így ha sikerül, nyilvánvaló lesz mindenki számára, hogy az amik visszavették a vezetést.


És valami ilyesmi szöveggel vezette be az Apolló Programot Kennedy: "nem azért kezdünk bele, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz". Ha van az életemben gondolati iránytű, akkor az leginkább ez a mondat: nem azért kezdek bele bármibe, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz. A Kossuth térre tüntetési célzatból rajtunk kívül senki még csak igényt sem mert bejelenteni, mert azt lehetetlennek tartotta, mi meg ott vagyunk immár több mint egy hónapja, és épp a legközepén, és szünetnélkül, és egyre többen. A sátrainkat kétszer rombolta rommá a szél meg az eső, de amit a helyére építettünk, az már bírja az elemek játszmáit. Már folyamatban van a téli fűthető sátrunk fölállítása, és nem csak egy lesz majd belőle, mert biz egyre többen vagyunk, és kell majd a férőhely. És szépen áttelelünk, és közben is egyre erősödünk mind lélekben, mind számosságban, mind országos kiterjedésben, és tavaszra az Ország Gyűlése Mozgalom az addigi tetteivel válik hitelessé mindenki számára. Ugyanis miközben mások a fűtött lakásból mondják majd el ezredszer ugyanazt a nemfrankó tutit, mi kint leszünk a Valóságban, és mosolyogva elviseljük mindazt, amit az emberek zöme elviselhetetlennek gondol. És mivel a mai magyar politika hitelességét épp a szavak és a tettek szakadéknyi távolsága rombolta porig, ezért aztán épp ráfér majd az Országra, ha valakik azt teszik végre, amit mondanak. Szóval mégegyszer mondom, amit az elején már rögzítettem: nyugi.

Igen, mi tényleg komolyan gondoljuk.


31 megjegyzés:

  1. Lesz min elgondolkodni egyeseknek! :)
    Hajrá O.GY.M. !

    VálaszTörlés
  2. Mi az,hogy nincsenekMajd lesznek.És egyre több lesz!Persze nem vagyunk elegen,de leszünk!Türelemmel!Csak úgy magának a résztvevő,csak úgy magunknak énekelve a HIMNUSZT,és érezzük,hogy valamiért más ez,mint egy olimpiai arany felemelő érzése!Más mert ez egy kicsit a saját rendszer által belénk táplált félelem alóli felszabadulást jelenti,ami eljövetelét mutatja a diktatúra felszámolásának,az igazi demokrácia megvalósításának.Amire vágyunk 25 éve,és amiről álmodunk világháborúk tarkitotta évtizedekbe.Ezzért " orrol " ostobán az ellenzék,mert soraik vezetésében sincs egység,egyetértés - és ez az ok,hogy tagjaik nem merik megkérdezni,hogy mi miért nem csináltuk meg,megtehettük volna....és ez a hallgatás,sunnyogás,a hatalom csendes elismerése,saját önös érdekeik miatt.Nem " SZABÓ DOKTOR " nem kell meghívnod őket.Nem!Ezt a labdát nem kell feladni!Harcba,szabadságunk harcába jöjjön mindenki úgy ahogy mi kezdtük!Kérdeztél?, Válaszoltunk igennel,és jöttünk.Ki azonnal a " hirdetésre "ki kissé hezitálva a Mozgalom " JELLEGE" miatt.Felajánlottad a lehetőséget?Igen!Akkor jöjjön a vevő magától.Hívni nem kell,mert alkudni fog az árúra.A szabadság nem adható-vehető.Tegyen meg mindenki amit akar,de magától.Jó az,hogy mi megjelenünk máshol,mert a cél egy.De megfigyelhető:hirtelen több kezdeményezés bontogatja szárnyit,a Ligetért,a " megállj tenyeres "( a szelid lelkűek ) és az a pár száz ember is aki spontán
    gyűlt össze a " norvég lóvé " miatt,a bátorságot innen merítette./Lásd a véletlenül arra járó polgármesterjelölt -magánember tudott maradni.Hofi poén volt.- Haver épp arra jártál?Épp beszartál?Nahát!Hm.../

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valahogy így "biztosabb" mindenki részvétele a folyamatba, mikor önszántából, saját akaratától vezérelve dönt a "jelenléte" mellett

      Törlés
    2. Akik már levitézlettek ne akarjanakhangadók lenni, mert volt idejük a bizonyításra és mindenki döntse elszíve szerint , hogy ki érdemli meg a visszataspsolást!

      Törlés
  3. Szebb napot nektek Gábor ott kint, hisz megérdemlitek. Igen, pocsék az idő, megint viharosan fúj a szél, s közben csak úgy már megszokásból ömlik az eső:( Nagyon drukkolok, hogy ne fázzatok, ne ázzatok!
    Tényleg példát mutattok az országban élőknek, akaratból, kitartásból, s lemerem írni az elcsépelt szót szolidaritásból. S teszitek ez azokért, akik kényelmesen itthon ágyukban aludtak (én is!), nem fáztak - még! - de sokan bizony még éheztek is az ázás-fázás mellé. Bár tudnám, hogy minek kell még történnie ahhoz, hogy ne csak a hajnali derengésre ébredjenek emberek, meg a korgó gyomrukra, hanem az agyuk ébredjen, a szemük lásson és nem csak reggel. Lássa és érezze azt,hogy most végre van ott, vannak ott emberek, akik mellé - gonjdjaiktól töltött éjszaka után - odaállhatnak, igaz, hogy nem lesz kevesebb gondjuk, de reményeik szaporodni fognak, s lesz hely, ahol emberszámba is veszik majd őket. S talán ez lesz a legtöbb, melyet helyből és gyorsan kaphatnak,hogy ha kis időre is de embernek érezhetik majd ott veled, veletek magukat. Kívánom, hogy így legyen, ez az érzést szaporodjon mindenkiben, mondja el akit arra érdemesnek talál, vigye oda ki hozzátok, hogy ő is érezhessse kicsit, milyen az, embernek lenni.
    Lelkem veletek van, szorítok, sok-sok - Embert - kívánok nektek az erőtökhöz és a kitartásotokhoz, az emberségetekhez támaszul.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon a szívemből szól ez az írásod (is).. Igen, ki kell tartanunk, meg kell mutatnunk.. a jelenlét fontos.. példa.. egyre többen látják és ebből kifolyóan egyre többen pártolják, egyre többen csatlakoznak a neten, majd a valóságban, a helyszínen is.. A fanyalgók meg a másmódon ellenzők is belátják.. hogy "a kutya ugat, a karaván halad.." és a személyes jópéldánál nincs jobb módszere a meggyőzésnek.. a komolyan gondoljuk-ot követi a komolyan csináljuk.. és persze kitartóan is.. hadd ugasson az a kutya..
    Kedves Simkó Gyula, nagyon nem értek egyet veled.. igenis kell hívni mindenkit.. a pártokat, a vezetőiket, a tagokat, minden magyar állampolgárt.. DE pontosan úgy, hogy tudhassák.. a jövetelüket nem köthetik feltételekhez.. azaz pontosan úgy, ahogy ezt eddig is csinálta az OGYM.. Nekünk is van egy feltételünk (a fentin kívül!!): az alapkérdésben KELL összefognunk és egyetértenünk csupán.. a többi mind csak akkor jöhet, ha azt sikeresen megoldottuk.. MINDANNYIAN.. kizárások és feltételek nélkül.. az aggályok és ellentétek hangoztatása most ellentétes céljainkkal, azok elérését, megvalósíthatóságát veszélyezteti.. mert ellenpropagandaként hat.. (bizonyára vannak, akik éppen ezért is csinálják.. éppen eredményeinket bizonyítja, hogy egyre több ilyen próbálkozás látható..)
    FELTÉTEL NÉLKÜLI RÉSZVÉTELT ÉS ÖSSZEFOGÁST!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok István! Helyes az érvelésed, mert mielőbbi nagy számú tömeggel lehet csak sikeres a mozgalom.

      Törlés
  5. Azon gondolkoztam, mielőtt elkezdem osztani, osztani és osztani a blogot, beírjam-e ide a lassan trivialitásnak számitó véleményemet, milyen jól felépitett ismét az irásod, milyen tudat alatt ható képrendszerrel dolgozik, mennyire szükséges ez nekünk valamennyiünknek. Azoknak is, akik pontosan igy gondolják azt, amit leírsz! Leírtam Osztom.
    Hajrá Magyar Köztársaság! Hajrá OGYM!

    VálaszTörlés
  6. Úgy csinálsz, mintha nem lenne csúcson a helyi önkormányzati kampány. Józsefvárosban most ki fog győzni, és kiknek a szándékos hibájából.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagyd, reménytelen. Nem azért nem kezdett bele, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz! :)

      Törlés
  7. Komássy még öt év után sem nem tudja a Kocsist észrevételezni. DE vajon miért?

    VálaszTörlés
  8. Szép szombati napot kívánok Mindenkinek!
    Gábor megint ütősre sikerült az írásod, aki eddig nem hit az O.GY.M -ben annak is fel keltetted az érdeklődését. A fanyalgóknak üzenem, lehet továbbra is a kákán keresni a csomót, lehet otthonról a fotelból osztani az észt és a tudást. Gyere ki és tapasztald meg milyen is mikor egy seregnyi ember egyszerre kezdi el énekelni a Himnuszt és egyszerre mutat be az ov-nek és stábjának.
    Egy kicsit már javult az idő a reggelihez képest, reménykedem délutánra újból kisüt a nap ezzel is biztatva embereket, hogy 17 órára menjenek ki a Tére.
    Hajrá Magyarok, Hajrá Köztársaság!
    Hajrá O.GY.M ! Vivát az Erődöt védőknek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és még valami! Miközben ezek zajlanak, jön a zseniális kommunikácijóóóó: Magyarországon lám milyen demokrácia van. Minden nap eltünteti magát valaki, mert megteheti. Na! Még a Kossuth téren is ott állhat a sátor, láthatjátok! Még hogy itt nincs demokrácia. Ekkora nagy demokrácia nincs is sehol a nagyvilágon! ....Úgy kell nekünk!

      Törlés
  9. Látva és ismerve a mai hatalom megnyilvánulásait a társadalom lényegében minden szegmensét érintően, valóban nem az időjárás lesz az, amivel szemben az OGYM-nek állnia kell majd a sarat.
    Mégis a jelszónk az legyen: Minél előbb tömegesedünk, annál kevesebbet fázunk!

    VálaszTörlés
  10. Neked is!:) Újra.
    Csak elgondolkodtam, milyen furcsák is vagyunk... Ott ülnek pl. lassan két hónapja a Szabadság téren emberek, hogy ne épüljön fel az a rettenetes szobor. ( randa is, giccses is, de magyar...hm?) Azt mondták, meg fogják akadályozni a felállítását. Énekeltek, gyertyát gyújtottak.. szép volt.. És mit értek el? Ma ott ülhetnek a tövében és bámulhatják szomorú szemekkel az elkészült nagy művet, miközben a nagytestvér szeme figyeli őket beépítve a birodalmi sasba. A többiek meg mossák kezeiket. Nincs közük hozzá. Magánügy....

    Vagy ott van Marci. Milyen szép performancot rendezett az MMA ünnepségen. Fantasztikus volt! Ott feküdtek a "hullák" a bejáratnál és harsogott a megafon...megható volt... szem nem maradt szárazon. És mit ért el? A kirittyentett hölgyek/urak hadai a hullákon átlépdelve büszkén vonult be a díszterembe és az MMA él és virul, lehet gyönyörködni benne. Marcinak viszont sikerült kivívni magának egy pofont. És hol? Hát hol máshol, mint a DK gyűlésen.. Oh Istenem.... ne hagyj el! Vagy a norvégosok megmentése.... egy órán át biztosan nagyon jól érezték magukat, majd szétszéledtek. Norvég "bűnözőket" pedig már zárt ajtók mögött zaklatják tovább.
    Hát így néz ki a nagy ellenállás magyar módra. Nem kéne ezek kicsit elgondolkodni?

    VálaszTörlés
  11. asta, mi igy gondoltuk. Nem voltunk elragadtatva Marci fellépésétől...
    a többivel a hsz-edben egyetértek...
    http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/07/tablas-marci-jossz-egy-bocsanatkeressel.html

    VálaszTörlés
  12. Katalin! Ne érts félre... nem azt akartam mondani, hogy Marci fellépése nem tetszett. Nagyon is tetszett. Tiszta, szép szándékok... és bátorság is kell hozzá, amiért tisztelem. A gúnyos hang magunknak szól, így egyben.... keserű öngúny. Marci csak egy példa a sok sok hasonlóból. Mind jó szándékú, mind igaz.... csak hatástalan. Ezt akartam érzékeltetni minden sértő szándék nélkül. Ébresztőül..:)

    VálaszTörlés
  13. Fanyalgásnak tűnhet, mégis elmondom. Mo-on jelenleg nincs forradalmi helyzet. Nincsenek megmozdulások, nincs suttogó propaganda, nincsenek "földalatti" mozgalmak.
    Helyette létezik a félelem , a beletörődés és mérhetetlen apátia az emberek szemében, lelkében és tudatában.
    A kezdeményezés dícséretes. Sajnos az eredmény egy hónap leforgása alatt mindössze 3-400 aktív támogató.
    Kevés, nagyon kevés. Ha a tendenciákat nézzük, ez sajnos az idő múlásával a fokozatos csökkenés irányába fog elmozdulni. A ma még aktív résztvevők elfáradnak, kedvüket vesztik és lassan semmivé olvadnak anélkül, hogy bármit is elértek volna. A türelemre intés okos dolog, de csak akkor, amikor már "felajzott" tömegek várnak a "bevetésre". Addig, amig csak pár száz ember "lézeng" a téren, senkit sem rendít meg a jelenlétük.
    Az egészben az a lagborzasztóbb, hogy a résztvevők között alig látni fiatalokat.
    Csak nyugdíjaskorúakkal nem lehet messzire jutni!

    VálaszTörlés
  14. Csak emlékeztetlek: Magyarországon nagyon régóta nem volt forradalmi helyzet. Még1989- ben és 2006-ban sem volt, pedig igencsak igyekeztek egyesek, hogy az legyen. Hiába. Mintha Magyarországnak 1956-ban megtörték volna a gerincét. Ennek máig ható következményei vannak, pedig az új generációk már meg sem tapasztalták.
    Nem is kell forradalmi hangulat. Békés meggyőzés kell. Sok racionálisan gondolkodó ember, akik képesek felismerni a saját érdekeiket és nem a gyűlölet vezérli őket. A gyűlölködőket a legkönnyebb manipulálni., ezért elsősorban a gyűlölködés ellen kell tenni.

    VálaszTörlés
  15. asta! Ezzel a gondolatsorral nem tudok egyetérteni:
    - "Nem is kell forradalmi hangulat. Békés meggyőzés kell. Sok racionálisan gondolkodó ember, akik képesek felismerni a saját érdekeiket és nem a gyűlölet vezérli őket. A gyűlölködőket a legkönnyebb manipulálni., ezért elsősorban a gyűlölködés ellen kell tenni."

    Forradalmi hangulat nélkül nincs eltökéltség és nincs tettrekészség. Hajtóerő nélkül nincs mozgalom, mozgalom nélkül pedig e-tekintetben nincs előrelépés.
    Aztán hol van az a sok racionálisan gondolkodó ember? Mert nem kell azt hinni, hogy csak a demokraták gondolkodnak ílymódon. Sőt!
    A racionálisan gondolkodó emberek többsége a túloldalon van. A többi pedig többségében a politikát nagyívben elkerüli.
    Aztán az is kérdőjeles, hogy valójában itt kik azok akik gyűlölködnek? Mi, akik eszközök nélkül változást, demokráciát, piacgazdaságot, emberi jogokat szeretnénk vagy azok akik a te vagy mi teljes ellehetetlenítésén fáradoznak.
    Ezek ellen mit lehet lépni? Gyakorolni a vallás által tanított "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" tanítását vagy talán tenni kellene valamit.
    Mert eddig a baloldal jórészt ezzel "manipulálta" híveit és ezt jól érzékelhetően rosszul tette.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelentem nem mosta el az eső seregszemlét..igaz kicsit kevesebben merészkedtek ki.

      Mit jelent a forradalmi hangulat szerinted? A "megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel" és forradalom között még sok árnyalat létezik, ahol megvan az érzelmi töltet is. Ha pl. az elszigetelt csoportocskák tiltakozásai egy folyamba csatornázódnának, annak már lenne súlya. Ha ezek az elkülönülve működő szervezetek pl. elhelyeznék a röplapjaikat az OGYM asztalán a Kossuth téren, azzal állandó jelenlétet biztosíthatnának maguknak. Ott a tér kihasználatlanul.Igy csak egymást gyengítik pedig erősíthetnék is... ez irracionális!

      A gyűlölködők azok, akik ész nélkül támogatnak stadiont, Paksot, orosz függőséget és bármit.. a gyűlölet tartja össze őket. Ellenség kép nélkül széthullanának. Eltaposni, kirekeszteni....
      Hogy mit lehet tenni? Már leírtam: pozitív kampány! Befogadás. Én ebben hiszek.

      Törlés
  16. A SZERVEZÉSRE SZERINTEM NAGYOBB HANGSÚLYT KELL FEKTETNI! NAGYON SOKAN,FŐLEG VIDÉKEN SEMMIT SEM TUDNAK ERRŐL A MOZGALOMRÓL! hA MÁSKÉPP NEM MEGY KISBÍRÓVAL KELL KIDOBOLTATNI!

    VálaszTörlés
  17. Ha csak a fővárosiak és az internettel rendelkező a jól értesültek akkor nagyon leszkűl a kör.Amit inkább tágytani kéne.MINT A NÉPMESÉKET SZÁJHAGYOMÁNY ÚTJÁN IS LEHET TERJESZTENI!

    VálaszTörlés
  18. hA MINDEN EMBER A ROKONSÁGÁNAK ÉS AZ ISMERŐSEINEK ELMONDJA, HOGY MIRŐL VAN SZÓ,SZERINTEM NAGYOT LEHETNE ELŐRE LÉPNI!

    VálaszTörlés
  19. Bocsi,de Kennedinek nem volt köze a berlini blokádhoz,mivel az 1948-1949 között volt. A nyugati hatalmak egy légi hídat hoztak létre,hogy eltudják látni a nyugat-berlini polgárokat árucikkekkel. Nagyjából egy évig állt fenn a blokád,majd az eredménytelensége miatt a szovjetek megszüntették.

    VálaszTörlés
  20. asta! Nem szeretnélek megbántani, de össze-vissza beszélsz.
    A most feltett kérdéseid nagy részét a fenti állásfoglalásomban már megválaszoltam.
    A felvetéseid között csupa feltételes módot látok:..ha az elszigetelt csoportocskák...ha betagozódnának...ha elhelyeznék röplapjaikat stb. Szeretnéd, de nincsenek vagy nem látszanak és nem helyeznek el sehova semmit.
    Arról szót sem ejtesz, hogy mindezt meg kellene valakinek szervezni. Van erre jelentkező? Igaza van az egyik előttem szóló Sándorné Bene kommentelőnek: "A SZERVEZÉSRE SZERINTEM NAGYOBB HANGSÚLYT KELL FEKTETNI! NAGYON SOKAN,FŐLEG VIDÉKEN SEMMIT SEM TUDNAK ERRŐL A MOZGALOMRÓL!"

    Az, hogy valaki elfogad bármilyen eszetlenséget, azzal még nem kelt gyűlöletet..esetleg benned, mondván hogy tehetett ilyent a b..ma. Az ellenségkép megteremtése a "túloldalon" olyan, mint ezen az oldalon a pártfeladat.
    Igazad van valóban ez tartja őket össze, no meg a mérhetetlen nacionalizmus.
    Ez ellen semmit sem ér a pozitív kampány. Mondhatsz te minden szépet és jót, ha nem hallgat meg senki.
    A befogadás fogalomköre számomra teljesen értelmezhetetlen. Ezt azért bővebben kifejthetnéd!

    VálaszTörlés
  21. Mi van, kedves csakafidesz... rossz kedved van? Csak egy hónap telt el és már türelmetlen vagy. Mit vártál? Hogy majd özönlik a nép? Hát nem fog. Két dolgot lehet csinálni:
    1. Habzó szájjal üvöltözni, befogni a balközepet, hogy csináljanak balhét... egy kis autó gyújtogatást pl. Biztos szívesen megtennék, mert már rég voltak foglalkoztatva. Aztán gyűlöletre buzdítani a népeket, hadd legyen még rosszabb... de megsúgom neked: ettől sem lenne forradalom, ahogy szeretnéd. Próbáltak itt már Orbán fejet is rugdosni, igaz csak gipszből és akkor se lett semmi.
    2. Pozitív kampányt csinálni, amelyben szembe állítjuk az uralkodó erkölcsöket a valódi összefogással, a valódi társadalmi szolidaritással, a kompromisszum készséggel, a más gondolatok létezési jogának elfogadásával
    Miután a negatív események, negatív vélemények, karakter gyilkosságok folynak a csapból is már évek óta, ezzel már semmit nem lehet elérni.

    Belenéztem a ma délutáni tüntetésbe és komolyan elcsodálkoztam. Azt mondták, el a kezekkel, meg hogy álljon meg a menet és ne tovább, és hogy meg kell állítani a kormányt.... (Hogyan Mici néni?..kérdezem én halkan).. de mindezt olyan nagyon lelkesen elmondták... TGM is biztosította a nagyérdeműt, hogy lesz még itten szép a világ... aztán haza mentek, vagy egy kis sörözőbe sirvavigadni.
    Azt meg valahogy elfelejtették elmesélni, hogyan is képzelnék el ezt a megállítási izét:)
    Erre mondtam egy nagyon kézenfekvő és gyakorlati megoldást... ami esetleg segítene a közös gondokon és esetleg még hatékony is lehetne. Igen, feltételes módban--- tekintve, hogy ez még meg nem történt dolog, de megtörténhetne, ha nem csak a saját hangjukat akarnák hallgatni, hanem valóban tenni akarnának valami hasznosat.
    Úgy teszel, mintha el kéne magyaráznom kik és hogyan keltenek gyűlöletet....ha esetleg tényleg nem értenéd, javaslom belenézni az Echo Tv Bajerzsótis műsorába, és ott megkaphatod sűrűben:)
    Megjegyzem a fideszes gyűlölet gombócok hamarosan ( a pocakosok természetes gutaütése helyett) röhögő görcsben fognak hamarosan kimúlni, ha ez a szépszavú brigád nem kapja össze magát és nem kezd végre értelmesen cselekedni.
    Ezt pedig tényleg nem hagyhatjuk... hát nekünk is van szívünk!:) Mentsük meg őket! Könyörgöm!:)

    VálaszTörlés
  22. asta! Azt már megtanultam, hogy elvakultság ellen hiábavalók az érvek.
    Ez a pozitív kampány dolog szembeállítva a negatív izékkel eleve hamvában holt. Ne várd, hogy erre bárki is odafigyel majd.
    Ki akar itt forradalmat? Én arról beszéltem, hogy az országban nincs forradalmi hangulat, ezért számottevő embertömeg sincs.
    Az meg elképesztő, hogy számonkéred a tüntetőkön azt, amit még te sem csináltál meg. Mit vársz el egy enervált, felkészítetlen, megszervezetlen társaságtól.
    Ha a birkanyáj előtt nincs szamár akkor, a gyapjasok adott estben szerte-széjjel szaladnak.
    Abban tökéletesen igazad van, hogy a Fideszesek hamarosan a röhögéstől szívrohamot kapnak A baj ezzel csak az, hogy ez nem viccmesélés közben történik, hanem a mi tehetetlenségünket látva.

    VálaszTörlés
  23. Bocsi csakafidesz, de javaslom olvasd el mit írtál ide. Egy vitában ha az egyik fél minősíteni kezdi a másikat (elvakult) az érvek hiányát mutatja. Ezért a vitát az alapoktól kéne újra kezdeni, amire itt nincs hely. Talán máskor pl. a téren személyesen: Én ott voltam...) Puszi!

    VálaszTörlés
  24. asta:
    Amit a lefolytatott vitában érvelésként felhoztál az nem volt más, mint utópia és idealisztikus álomképek gyűjteménye, ami jó lenne, ha megvalósulna de ennek jelenleg nincsenek meg a feltételei.
    Majd ha az elégedetlenség olyan méreteket ölt, hogy nagy tömegek tódulnak ki az utcára, akkor lesz csak robbanásszerű változás .
    Sajnos fennáll a veszélye annak is, hogy ez könnyen polgárháborúba torkollik majd.

    Ezek a soft-próbálkozások azért nem lehetnek sikeresek, mert az emberek nem érzékelik sem a demokratikus jogállam elvesztésének, sem a neofasiszta térnyerés lappangó veszélyeit. Az ellenállás pedig hihetetlenül gyenge. Egy fecske nem csinál nyarat - mondja a népi bölcsesség.
    Hiába minden igyekezet, tömeg nélkül nem megy. A tömeg pedig min 10.000 embernél számít számottevőnek, akik folyamatosan az utcán vannak.

    Tehát érvelni csak érvek ellen lehet. A vakhittel nem lehet mit kezdeni, éppen ezért az én megfogalmazásom sem tekinthető minősítésnek, mert pusztán csak a tényeket igyekeztem rögzíteni.
    A téren én nem voltam ott, mert oda-vissza 400 km-t nem utazok egy órás program kedvéért.
    Lehet ezért engem elmarasztalni, de valószínüsítem, hogy más sem tesz másképp!
    Az, hogy te ott voltál annak szívből örülök. Ha Bp. környékén lakom valószínüleg találkoztunk volna.

    VálaszTörlés