2014. augusztus 7., csütörtök

Ezek tényleg félnek tőlünk

A Bíróság gyakorlatice hülyét csinált Budapest Rendőrfőkapitányából, mindenben nekem adva igazat határozatában, a Magyar Nemzet kamucikke után az M1 és M2 Híradóiban pedig már az Ország Gyűlése Mozgalom, és persze jómagam vagyunk a közellenség. Helyes.



Röviden fogok csak írni, mert a mai nagyon sűrű nap lesz. Mindjárt indulok a Budapesti Rendőrfőkapitányságra, mivel a Bíróság a Rendőrfőkapitány végzését nettó elutasította, mindenben nekem adva igazat, és új elbírálásra kötelezte Őket, melyet a tüntetés kezdetéig le kell folytatniuk. Ha valaki olvasott már Bírósági határozatot, az tudja milyen az, ha abban az egyik felet finoman, civilizáltan lehülyézik: nos épp ez történt a Drágajó Főkapitány Úrral. Mind a négy pontban nekem adtak igazat, és érdemi elbírálásra kötelezték a BRFK-t, amiben már csak két dolgot vehetnek figyelembe: jelentünk-e súlyos problémát a közlekedésre és a Parlament normális működésére nézve. Mivel azonban az eddigi folyamatban ezzel eddig sem volt problémájuk, aligha valószínű, hogy utólag hirtelen problémásnak találják, mert onnantól már fölmerülne a rosszhiszemű joggyakorlás, meg egy kis hivatali visszaélés, ami ugyebár bűncselekmény. És én pedig nem vagyok rest ilyen esetekben megtenni a büntetőfeljelentést, mindegy milyen magas sarzsijú is az illető, akivel szemben azt meg kell tennem. A Bíróság pedig épp ezzel a határozatával mutatta meg, hogy van még demokrácia-sziget az Országunkban, hála érte, hála Nektek, Demokrata Bírák.


Szóval innentől a Főkapitány már csak magával cseszhet ki, de nagyon. Mi szépen, a Bíróság határozatának szellemében ott leszünk holnap délután 4-kor a Kossuth téren, aztán ha a Hatalom megpróbál újra betartani, akkor ilyen előzmények után a gyülekezési jog egy másik paragrafusa fog életbe lépni: spontán gyülekezésnek hívják. Olyan esetekben lép életbe, ha valamely közéleti történés olyannyira fölháborítja a Népet, hogy azért gyülekezni akar, ilyen esetben az összejövetel jogszerű. És egy esetleges újabb Főkapitányi elutasítás bizony már bőven megvalósítja a spontán gyülekezés jogalapját, aligha kell nekem rátenni majd a helyszínen egy lapáttal, hogy mindenki úgy gondolja: itt az idő hangosan tiltakozni a Hatalmi Önkény ellen. Szóval lényeg a lényeg, egy ilyen Bírósági határozat után a Főkapitány már csak a saját sorsával és nem Mozgalmunkéval, vagy tüntetésünkkel játszik: ott leszünk és pont azt tesszük, amit elterveztünk, éspedig jogszerűen, cumi.


A Magyar Nemzet, meg a Híradók lejárató médiamunkájára több szót nem akarok pazarolni, tegnap a Magyar Nemzetnek a helyreigazítást eljuttattam, dokumentálva persze, hogy el is ment az Email, aztán aki még beszáll ebbe a hangoskodásba, azt mind szépen föl fogom jelenteni, rengeteg pénzt gyűjtve Mozgalmunknak a Fideszes szócsövektől. Nyilván ma is folytatódni fog a Narancsrizsa, kösz az országos reklámot Fijjug, sokat segítetek abban, hogy a Nép láthassa: kitől és Mitől rosáltátok ennyire tele a nackótokat. Szóval mint mondtam, ma csak röviden, a nettó lényegre szorítkozva írok, mert kell az idő meg az energia a holnapi rendezvényünk sima lebonyolításához, úgyhogy már csak a bankszámlaszámunkat rakom föl, ha valaki mégis úgy gondolja, hogy a Szabó nem arra hajt, hogy egy Mozgalom kispénzű támogatóitól nyúljon le forintokat.

Bankszámlánk:

Raiffeisen Bank
Szilágyiné Dendisz Ilona
belföldről: 12012008 01461632 00100000
külföldről: HU42 12012008 01461632 00100000 Swift kód: UBRTHUHB 
közlemény: OGYM 

Csatlakozni pedig továbbra is Mozgalmunk Fészbuk Csoportjában tudtok, személyes jelentkezéssel: ITT. És akkor holnap délután 4 órakor megkezdjük a Kossuth téren demonstrációnkat és azon leszünk, hogy ez a nap bekerüljön majd a történelembe, de minimum Orbán Viktor életrajzába, mégpedig ezzel a címmel:

A Vég Kezdete.


13 megjegyzés:

  1. Csak szisztematikusan!
    És működni fog minden.

    VálaszTörlés
  2. Mindent bele csak így tovább .

    VálaszTörlés
  3. A SWIFT kodnal nem kell szunetjel. Helyesen: UBRTHUHB
    Igy siman megy az utalas...
    :)

    VálaszTörlés
  4. Én már a csomagolásnál tartok.Bíztos vagyok bene,hogy az Isten is velünk van.Innen kérek minden demokratát,hogy pénteken gyertek legkésöbb 16 óráig a Kossuth térre.

    VálaszTörlés
  5. Úgy látom, hogy Isten és a meteorológia is velünk van. Hajrá!

    VálaszTörlés
  6. Húzzunk bele......... már csak 1 nap............

    VálaszTörlés
  7. "Az nem lehet,hogy ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt."

    VálaszTörlés
  8. Kedves Gábor!

    Örömmel olvasom, hogy alakul a Dolog. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit sikerül elérned a Pintérhuszároknál.
    Ami azonban méginkább foglalkoztat, az "Ország Gyűlésé"-nek "Házszabálya". Amint ez nyilvánossá válik, rögvest szeretném átschmittelni a saját blogomra.
    Ámde!
    A helyzet az, hogy nem mindig van érkezésem Rád kattintani. Ezért arra kérlek, hogy ha közzé teszed a Házszabályt, küldj egy kommentet valamelyik posztomra. Erről a WordPress e-mailben értesít, a fiókom meg be vagyon drótozva a telefonomra! Így rögvest reagálni tudok.
    Előre is köszi!

    Köztársasági üdvözlettel: szendam!

    P.S.: A blogmotorodat szerelőhöz kéne vinni. Még mindig egy aug. 2.-i posztomat mutatja a sidebar-on, holott azóta frissültem már párszor. Semmi sértődés, avagy méltatlankodás. Csaxólok!

    VálaszTörlés
  9. No akkor vágjunk bele! Én már szívesen olvasnám,hogy Orbanisztán,vagy Naránis teljesen mindegy, elbukott! De tudom addig még hosszú az út!

    VálaszTörlés
  10. Orbánék a Magyarország Alaptörvénye nevű törvénnyel és az általa létrehozott Magyarország nevű fantomállammal arra tesznek kísérletet, hogy eltöröljék a magyar alkotmányos rendet és eltöröljék az ezer éves magyar államot.
    És ezzel olyan alkotmányos helyzetet hozzanak létre, amit a magyar nép nagyon sokáig nem tud megváltoztatni, és ami biztosítja kiszolgáltatottságát és kizsákmányolásának lehetőségét.
    Egész addig, míg a nép fel nem ismeri, hogy mi történt, mit tettek Orbánék a magyar néppel és az ezer éves magyar állammal, és rá nem jön, hogy:

    EBBEN AZ EGÉSZ MAGYAR (POLITIKAI) ELIT PARTNER A MAI NAPIG, AKTÍV RÉSZESE A JOGSÉRTÉSEKNEK ÉS OSZTOZIK A TETTESEK FELELŐSSÉGÉBEN.
    NINCS KIVÉTEL, AZ ÖSSZES PARLAMENTI PÁRT, ÉS A VELÜK EGYÜTTMŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK IS...
    EKKÉPP AZ ORSZÁG GYŰLÉSE MOZGALOM IS.

    Máté Tamás/Alkotmányos Ellenállás/EGYSÉGfront

    VálaszTörlés