2014. augusztus 30., szombat

"Baseball ütővel szilánkokra vert ujjakkal írni"

Ezt az üzenetet kaptam tegnap a Fészbukon egy hosszabb fenyegető szöveg részeként, melyet változatlan formában a cikkben megmutatok. És nem szélsőjobbostól kaptam, hanem egy baloldali embertől. És sajnos nem lepődtem meg ezen.




Írtam már nem is egyszer, hogy jómagam, és az Ország Gyűlése Mozgalom működése ugyanannyira sérti baloldali-liberális körök működését, mint az Orbánbandáét. Az elmúlt 25 évben a fű alatt megkötött, párthatárokon átnyúló kereszthidak elrothasztották az egész magyar politika, és azon keresztül a társadalmunk erkölcsi tartását. Most, mikor Mozgalmunkkal nekivágtunk a tisztulás megkezdésének, a népbutítás befejezésének, súlyos érdeksérelmeket okozunk a Narancsokon kívül a megélhetési ellenzéknek is. Nem véletlen az a hecckampány, ami első pillanattól ellenünk zajlik, és aminek élharcosai a Fészbukon ezerfelé hergelik az ellenzéki szimpatizánsokat. Csupa-csupa Csoportadmin, többségük egymást is gyűlöli, de a közös cél összekapcsolja Őket: valahogy hitelteleníteni kell engem és rajtam keresztül az Ország Gyűlése Mozgalmat. Zoltai Andrea, Rába György, Hell Nagy István, Török Monika, Hajósi Virág, Rózsa Misi, Tölgyes Péter, és a konkrét fenyegetést küldő Töreky Gábor: ugyanaz a fészekalj, és tevékenységük logikus és előre látható következménye a nettó fizikai fenyegetés megjelenése. A gyűlöletkampányok ide vezetnek, és ennek felelősségét most nem tagadhatják el: Ti juttattok el ilyen szellemi és erkölcsi mélységbe embereket, kedves Megnevezettek. Itt vannak a képernyőmentések:







Idézem a pár legjobban sikerült fenyegetést: "Gábor ! Ezt most véresen komolyan vedd, akár a jogi következményeit is vállalom. A 'nyomikázásért' a közeljövőben pár barátom megkeres - fájni fog - nagyon !!". "Amúgy szar dolog baseball ütővel szilánkokra vert ujjakkal írni - tudtad?". "A gyakorlat híve vagyok koszfészek, edd meg a sütit amit a mamik hoztak és pihenj - jobban jársz". "A két ruhásszekrény biztonsági őr berak alátétnek, mert billeg az iróasztaluk, de hogy örök emlék leszek neked az tuti". "A Suha tesók fognak meglátogatni". "Mindenre van ember jópénzért, kedvenc módszerük, hogy egy nagy verés, utána leöntenek egy üveg szar pálinkával és a mentő elvisz a detoxba - ott ellátnak - rendes dolog - nem? Utána fotók, mint a nagy vezér a kossuth téren -mekkora reklám neked és ingyé". Ha valaki azt hiszi, hogy ez itt valami eszement előzmény nélküli vagdalkozása, akkor súlyosan téved: fönt említett Fészbukos adminok ugyanebben a szellemben mocskolódnak sokezer fős csoportjaikban. Annyi csak a különbség, hogy Ők ezt a hátam mögött teszik, ugyanis gondosan kizárnak, kitiltanak, letiltanak, meg ilyesmi, mielőtt a vagdalkozásba belekezdenek, ennek a Töreky Gábor nevű sors és admintársuknak legalább volt annyi vér a pucájában, hogy direktbe nyomja az idiotizmust. A dolog egy nappal korábbi előzményéről itt egy képernyőmentés:


Idézek: "egyes idegenvezetők felvették programjukba a magyar sátortábort - szánalmas - az időseket időben visszavitték az otthonba?" Ismerős nyelvezet, pont ez a szóhasználat, gondolatiság uralkodik a följebb Megnevezettek nyilvános tevékenységében mindenfelé. Mivel már hozzászoktam, ezért ha reagálok rá egyáltalán, akkor azt úgy teszem, mint trollokra szokás, válaszom pusztán ennyi volt: "Nyomikám." És innen indult a baseball-ütős fenyegetés. Akik ismerik az élettörténetemet, azok tudják, hogy ilyesmitől aligha fogok megijedni, inkább csak arra kellett figyelnem, hogy ne reagáljak "izomból" a provokációra: nem tett volna jót a Mozgalom hírnevének, ha esetleg saját kezembe veszem a dolog intézését. Úgyhogy szépen befáradtam az Ötkeres Rendőrkapitányságra, és megtettem Töreky Gábor ellen a feljelentést, és kicsit provokálgattam, hogy minél többet mondjon még fenyegetésként, amiket aztán mind hiánytalanul átküldtem a rendőröknek. Szar napjai lesznek most egy ideig Töreky Úrnak, meg az Őt felbiztatóknak is, dehát aki szelet vet, vihart arat, én meg nem szoktam büntetlenül hagyni a büntetést érdemlő dolgokat.


De a lényeg persze nem Töreky, meg a hasonszőrű hangulatgerjesztő Fészbukharcosok. Ők csak egy tünet: a morálisan és intellektuálisan kiürült hazai baloldali ellenzék elrákosodásának kézzelfogható jelei. Ha valakinek kétségei lettek volna afelől, hogy itt valamit nagyon újra kell kezdeni, mert alapjaiban lett az elmúlt évtizedekben elcseszve, akkor olvassa újra figyelmesen Töreky Gábor szövegét. Ez egy szélsőjobbos szöveg, csak épp a turbómagyarkodást hagyta ki belőle, de mint tudjuk, soha nem az a lényeg, hogy az ostoba agressziót épp milyen ideológiával öntik nyakon. A magyar politika egésze érett meg a változtatásra, és annak gyökeres formájára: ha az ellenzék sok emberre hatást gyakorló hangadói ilyen mélységbe úsztak már le, akkor Orbán addig uralkodik, ameddig csak akar. Egyre inkább úgy látom, hogy az Ország Gyűlése Mozgalom lehet a választóvíz az elbarmolt rendszerváltás és a demokratikus piacgazdasági jövő között. Újra kell ezt kezdeni, mert 1989-ben nem sikerült. Gyertek velem, gyertek velünk Demokrata Barátaink, várunk Titeket ma este 7-kor a Kossuth téren, és onnantól egészen addig, míg Orbán Viktornak hívják az Országunk urát, és Töreky Gáborok fémjelzik az ellenzék szellemi és erkölcsi nívóját.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


31 megjegyzés:

  1. Töreky Gábor egy dolgot kifelejtett. nagyon sok kezet kell törnie , mivel az OGYM-nél az összetartás jele az, hogy ha egy kidől a sorból legalább tizen állnak a helyére, míg a jelen politikai elitnél a módi az, ha egy kidől legalább tizen kezdik el szétszedni:) Nos Töreky Gábor faragtassa azokat az ütőket de izibe :))

    VálaszTörlés
  2. századok kellenek, míg az valaki lemossa! Ez a megoldás, meg szólni azoknak a rendőröknek, akik a ti védelmetekben vannak ott. Nekik pont az a kutya kötelességük, hogy védjenek benneteket, szerintem meg is teszik, ha sor kerülne rá.
    Gratulálok Gábor és a csipet csapatnak is:)

    VálaszTörlés
  3. Ilyen a magyar mentalitás a valóságban ! ? :( ezért is utálnak minket a nagy világban és mondják hogy balkán szökevények vagyunk ..

    Kitartás Gabi .

    VálaszTörlés
  4. Valahová eltünt a hsz.-em eleje:((((
    Gratulálok Gábor a hideg, gondolkodó buksidhoz! Ez volt a megoldás! Mert amit rád, rátok kennek, ahhoz századok kelleneke, .... Ez maradt le az elejéről , bocsánat!

    VálaszTörlés
  5. Jó reggelt Gábor, Jó reggelt a Vártán éjszakázóknak! Újra szombat van és ez a 3. szombatja az OGYM-nek! Egyre több és több emberhez jutnak el a felhívásaink. Már két Dunántuli nagyvárosban kezdték el szervezni a Demokrácia Erődjét a város főterére. A fenyegetések pedig egyre durvábbak lesznek mert azt hiszik "sok"pénzzel mindent meg lehet venni. Hát tévednek........ Ha Gáborral bármi is történne, lenne helyette sok 100 aki a helyére állna és folytatná azt amit elkezdett.Tehát akkor az egész országban szétszórt magokat kellene végig verni.... A gyűlölködő adminok léteznek és mindig is létezni fognak, hatalmukkal féke vesztett ámokfutásba kergetik.
    Azok a csoporttagok akik nem értenek velük egyet megkeresik a módját annak hogy olvassák a történéseket.
    Hajrá Magyarország, Hajrá Köztársaság!
    Hajrá OGYM Szombat este 19 órakor az Ország Főterén találkozunk. Mi sokan ott leszünk.......és Ti?

    VálaszTörlés
  6. Nekem eddig három nagyobb és két kisebb csoportba került a dolog, hálás vagyok az önszelekciójukért. Különben még töltöttem volna a drága időt ott, ahol nem érdemes...
    Ugyan arra a következtetésre jutotam, mint Gábor: lennének ezek jobbikos vagy akár fideszes portálok, logikus lenne. De valamennyien baloldali, hangzatos elnevezésű, köztársaság-párti és toleráns emberek gyülekezete. Dermesztő.
    No pasaran! Hajrá OGYM!!!

    VálaszTörlés
  7. Ez a megoldas, akkor is, ha meg nem pontosan latszik minden reszlet. Le a haszonelvezo politikusokkal!

    VálaszTörlés
  8. Nos hát... bár nem illik így kezdenem egy mondatot, de a kirakatdíszellenzékiek gyülekezete lassan már mindent alulmúl. A már szinte gyerekes hiteltelenítési kísérleteik szomorú és szinte végtelen tragikomédiává válltak, amivel Gábort és immár az OGYM-et akarják lejáratni.
    Azt kellett eddig hallgatni, hogy a "DK hátán akar polgármester lenni". Most pedig, amikor igazán fárasztóvá vállt az országos ellenzék összefogási bohóckodása, az egyetlen látványos kezdeményezést köpködik, ami reményt adhatna arra, hogy lesz még élhető ez a trágyadomb ország.
    Magyar a magyarnak farkasa. Elkeserítő őket látva.
    Persze a sehonnai bitang emberek inkább szektáznak minket a gondolkodás helyett.
    Csodálkoznak majd, ha a választó esetleg egy kétfarkú kutyát X-el be ősszel, amikor egyik kutya, másik eb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. inkább el se megy. Nincs kétségem, hogy ősszel a részvétel minden eddigit alul fgo múlni.

      Törlés
  9. Gábor előre tudta ezt:

    http://youtu.be/CKNaK7e32p8

    VálaszTörlés
  10. Ezek az emberek csak szavakban demokraták, liberálisok és pláne baloldaliak. Ebben az országban az embereknek fogalmuk sincs ezeknek a szavaknak a jelentéséről. A baloldaliság = "komenizmus", a liberális "buzi", a demokrácia meg azt jelenti, hogy az van amit én akarok.
    Ez nem elfogadható, de valamennyire érthető az egyszerű tanulatlan népeknél, de elfogadhatatlan a "művelt" értelmiségtől. Hiszen nekik kéne "tanítani" a többieket. Szépre, jóra toleranciára.
    De úgy látszik az érdek felülírja a tisztességet. MIndazonáltal jól van ez így, hogy kimutatják a foguk fehérjét, mert a jó érzésű emberek látják hova keveredtek és elhagyják őket. Esetleg eljönnek az "Erődbe" legalább kiváncsiságból, megnézni mi is ott a valóság?

    VálaszTörlés
  11. Egyébként a névsor egyáltalán nem lep meg. Töreky Gábor és Vámos György belém is folyton belém kötött mindenféle mondvacsinált ürügyekkel.Aztán Hajósi Virág azzal mentegette őket, hogy súlyosan mentálisan beteg emberek.Biztos így van, de ez nem jogosítja fel őket hogy ,ások becsületébe gázoljanak.

    VálaszTörlés
  12. Töreky kapja be ennyi a kommentem.... na meg h sokunknak kellene baseball ütőt vásárolnia :p

    VálaszTörlés
  13. Van már benne rutinod, tudtad, mit kell tenned. Nem mernek hozzád nyúlni, túl nagy az ismertséged, véd a népszerűség. Be fog sárgulni az ország ősszel teljesen. Még kevesebb szavazóval újabb 2/3 lesz. Keményedni fog a diktatúra. Köszönhető a baloldalnak.

    VálaszTörlés
  14. Gábor! Én már régóta mondom mindenhol,hogy előbb "a baloldali ellenzéket" kell leváltani! Aztán jöhet a fidesz! Ez azért is jó,mert a nép látná,hogy teljesen új politika jön el! Nem,ilyen politikai szélhámosokkal kell nekik összefogniuk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. cak ezt meg ne hallják a DK-sok, mert a fejedet veszik.Nem is értem, hgy képzeli sok levitézlett politikus hogy majd szavaznak rájuk? Kutyából nem lesz szalonna.

      Törlés
    2. Én kitettem egy a vezérüket bíráló cikket és minden lettem, csak nagyságos asszony nem.

      Törlés
  15. Hajrá O GY M ! Drukkolok nektek.

    VálaszTörlés
  16. Én nem bánom,ha nekem támadnak! De ez a levitézlett baloldal már nem hiteles,nem életképes! Nekünk kell egy új ellenzéket felállítani!!!!

    VálaszTörlés
  17. Egyébként,ha okos lett volna az ellenzék,akkor most csatlakozott volna hozzánk! A Kossuth téren lett volna ribillió! Ebből is látszik,hogy csak a szavazatunk kell! :( Szégyelljék magukat!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontossan....itt van a napnál világosan. Akinek még ez sem veri ki a szemét...

      Törlés
  18. Minden ízükben szociopaták,saját hitük megszállottjai,akit ha agyonütnének sem képesek mások igazát elismerni,vagy együttérzést tanusítani.Ha nem vagy közibük való,nem is vesznek emberszámba,és ezért úgy bánhatnak veled ahogy ők akarják.olyan emberrek ezek akik nem okulnak a történelemből és még az ördöggel is lepaktálnak a hatalmuk megtartása érdekében.Hol a keresztény könyörület ?A szívem facsarodott el az öreg gazdálkodó arcát nézve,ahogy elzavarták a birkáival együtt,mondván jogtalan cselekményre ragadtatta el magát.Az nem volt jogtalan,hogy a birkái alól kihúzták a legelőt.Szégyen és gyalázat.Nem veszik észre a politikusok sem,hogy mennyi Tiborc van ebben az országban?Ki fogja végre meghallgatni és orvosolni panaszukat?

    VálaszTörlés
  19. Hmm...hmm....megont nem sikerült a kritikus tömeg..ajaj.

    VálaszTörlés
  20. Komiszár ezt honnan tudod?
    Mondjuk és ne láttam olyan hírt, hogy a tömeget látva lemondott Orbán

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondom nem sikerült a kritikus tömeg elérése...hetente egyszer párszáz nyugdíjjas nem túl ijesztő.Naponta többezres tömeg is kevés lenne sajnos.De szórakoztató ez a kis bohóckodás.Széchenyi nevű tuja.Ezt Jancsó is megirigyelte volna :D

      Törlés
  21. A fanyalgók és relativizálók már megjelentek.. ugye Komiszár?? MÁS: nem mind baloldali vagy pláne liberális, ami/aki annak mondja magát.. különösen áll ez egyes hangzatos című csoportokra.. a radikálisok között sok ilyen van... a destruktivitás sajnos nem kizáró ok..

    VálaszTörlés
  22. Nagyon szerintjunk,hogy még hamarabb leváltjunk Orbánt!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  23. Ha én ideírom, hogy Szabó Gábor egy bukott helyi politikus, akinek főleg az okozza a mérhetetlen frusztráltságát, hogy nem tud többet meríteni a zsírosfazékból, holott ennek érdekében mindenkivel összeállt már nyilastól kommunistáig, ezzel senkit sem szólítok fel a megverésére. Sőt, tiltakoznék ellene, hiszen a mártírglória az, amire legjobban vágyik. Ez a mérhetetlen, üres demagógia, amit itt nyomat, alkalmas arra, hogy a mostani helyzetben rövid ideig megtévesszen sok becsületes, elkeseredett embert. Aztán majd átlátnak rajta és lebukik, mint a gyöngyhalász.
    Üdv
    Máté András

    VálaszTörlés