2014. augusztus 8., péntek

A Vég Kezdetének Napja

Mármint Orbán Viktor romlott rendszere számára, bár akik elmúlt 10 napnyi tevékenységünket figyelemmel kísérték, azok rögtön értik a címet. Tíz nappal ezelőtt még az a betűsor sem létezett, hogy Ország Gyűlése Mozgalom, ma pedig 880 önkéntes aktivistával rendelkezünk, és vágunk Neki a hosszú és nehéz útnak.




Volna épp okom némi fennköltségre, de kerülni fogom, mert bár fontos, hogy mi volt eddig és mi lesz ma, de a lényeg inkább az, hogy mi lesz holnap és holnapután. A mai nap számunkra olyan, mint a D-Day volt a 2. világháborúban a szövetségesek számára: Ők partraszálltak Franciaországban hogy legyőzzék saját területén a Náci Fenevadat, mi pedig ma megteremtjük a Demokrácia első hídfőállását a Kossuth téren. Betelepülünk az arcukba, a Nemzet Főterére, hogy mindennap lássák: nehezebb dolguk lesz lopakodó diktatúrájuk kiépítésében, mint várták. Meg fogjuk mutatni az Országnak és a Világnak azt a szégyent, ami az elmúlt 4 évben nálunk megtörtént: nem a Parlament, hanem az azzal közvetlenül szemben létrejövő folyamatos tüntetés jelenti a Demokrácia Jelképét mostantól. Kicsinosították a Kossuth teret, hogy szép környezetet teremtsenek díszletként önkényuralmi törekvéseik elrejtésére, mi pedig ugyanott megmutatjuk a Valóságot, amit Ők elfedni akarnak.


Halvány lila gőzöm nincs, hányan vágunk ma neki ennek az útnak. Abban azonban biztos vagyok, hogy akik ma a helyszínen lesznek, vagy a háttérben a neten, vagy bárhol máshol segítenek nekünk, azok ma Magyarország legbátrabb és legelkötelezettebb emberei. Lehetne nyaralni, szájat húzogatva fitymálni, meg még sok egyebet lehet csinálni, de akik ma összegyűlünk, azok valóban tenni akarnak, és a hétvégén ki is derül: hány olyan ember van ma Magyarországon, aki igazán megértette Orbán demokráciagyilkos beszédének mondanivalóját. Békések vagyunk, de határozottak és eltökéltek: a Kossuth téren kezdünk bele sokmilliónyi apátiába süllyedt Honfitársunk fölébresztésébe. Eddig nem láthatták, hogy van valódi ellenállás Orbánék nyomulásával szemben, hát akkor mostantól majd látni fogják. Rengeteg ember ül otthon haraggal, és csak nyel, mert nincs hová csatlakoznia. Hát a mai naptól már lesz: hozzánk, a Kossuth téren, a Demokrácia ma megalapításra kerülő Erődjében.


Az Ország Gyűlése Mozgalom mindössze tíznapos történelme során kiváltotta az ország figyelmét és ellenérdekelt emberek és politikai erők hangos, vagy épp sunyi haragját. Én meg mondom: magasról teszünk rá, hogy ki milyen indokot talál az ellehetetlenítésünkre és a fitymálásunkra. Kimegyünk, ott leszünk, és mindaddig ott maradunk, amíg Orbán ebben az Országban bárminemű hatalommal bír: ez az ember roppant káros, ez az ember roppant veszélyes, és valakiknek meg kell állítani, és ha más nem teszi, akkor megtesszük ezt mi magunk. Onnan, a Kossuth térről, a Demokrácia Erődjéből fogjuk megszervezni az Ország ellenállását. Ha ma 500-an leszünk, akkor azért fognak ekézni minket, ha viszont 5 ezren, akkor meg azért: ok mindig lesz erre. De holnap reggeli cikkemet már a Kossuth térről fogom írni hajnalban, és gondoskodni fogunk róla, hogy minden ottani történés mindig nyilvánosságot kapjon. Szervezettek vagyunk, tudjuk mit akarunk, és azt hogyan akarjuk elérni, nem függünk sem pénztől sem technikától, sem médiától, mindenből megteremtjük magunk a szükséges mennyiséget és minőséget.


Nekünk jelenleg semmi olyanunk nincs, mint a létező politikai erőknek: infrastruktúra, soktízmillós költségvetés, médiakapcsolatok, bármi ilyesmi. De ehelyett van olyanunk, ami meg láthatóan másnak nincs, vagy csak nagyon kevés: Akaratunk és Eltökéltségünk. És ha ez van, akkor előbb utóbb minden másunk is lesz, mert az eszközök megszerezhetők, de akinek nincs elhivatottsága és bátorsága, annak meg hiába van bármekkora eszközparkja. Ha majd egy év múlva már a Kossuth téren annyi ember lesz, hogy kénytelenek leszünk a tüntetést az egész térre kiterjeszteni, és ha már minden városunk főterén ott állnak a Demokrácia Végvárai, akkor ebben az Országban egyszercsak új helyzet lesz. Onnantól már mindenki számára világossá válik, hogy Orbán nem a Nép akaratából van hatalmon, hanem épp annak ellenére. Ha más nem mutatja meg, hogy tízmilliós Hazánkban csak kétmilliós a Narancstábor, de ennek 8 millió elszenvedője van, akkor mi ezt megmutatjuk.


Találkozunk ma délután 4-kor a Kossuth téren, és létrehozzuk azt, amit mások nem mernek: a Demokrácia Erődjét. Toborzásba kezdünk az egész országból, jönni-menni fognak a tüntetőink, és előbb-utóbb egyre nagyobbá válik az a tömeg, amit ez az állandó jövésmenés fönntart. Nem kapkodunk, pontos terv szerint haladunk, mégha annak bizonyos elemeit nem is osztom meg a nyilvánossággal, hogy ne lehetetlenítsem el jövőbeli működésünket. Az Ország Gyűlése Mozgalom tiszta szándékú emberek tiszta eszközökkel élő közössége, és az is marad. A küldetésünk a Köztársaság helyreállítása, és nem több, de nem is kevesebb. És ettől a Céltól nem hagyjuk eltántorítani magunkat, kivetjük magunkból mindazokat, akik föl akarnak használni bennünket más szándékok elérésére, nem tűrjük a szélsőséget, az erőszakot. Saját utunk van, aminek látjuk a végpontját, és van szívünk és eszünk hozzá, hogy azon végig is menjünk. És minden pillanatban tudjuk a felelősségünket, de azt is tudjuk, hogy ami ebben az Országban ma történik, az úgy tovább nem mehet. És el fogjuk érni, hogy ez a mai nap, 2014. augusztus 8. bevonuljon Magyarország történelmébe, éspedig a demokraták számára arany, Orbán Viktornak pedig fekete betűkkel.

A Vég Kezdetének Napja.  



23 megjegyzés:

  1. Hát eljött a nagy nap! Nagyon bízom benne, hogy sokan leszünk, mert ez az utolsó esélyünk. Látnivaló, hogy a narancsagyúak rezsimjét demokratikusan nem lehet leváltani, mindig tudják úgy csűrni-csavarni a jogot, hogy nekik legyen igazuk. Tehát marad ez az út, bármilyen nehéz és hosszú is lesz. Előre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosítsunk" DEMOKRATIKUS " VÁLASZTÁSSAL " nem lehet,de békés eszközökkel le K E L L váltani ezt a rezsimet!

      Törlés
  2. Péntek van ugyan, nem tizenhárom, de 8! Legyen ez szerencsés szám a csoport számára!
    2014.08.08. Péntek!!!
    Egészséget, erőt, kitartást és sok-sok támogatót nektek! Remélem lesznek!
    “Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.” (Mahatma Gandhi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok szerencsét ! Péntek.. ( 8 ) ! szerencse szám ... Ez a nap legyen A Kormány leg szerencsétlenebb napja !! Nincs tovább elég volt!

      Törlés
  3. Hosszú lesz az út.
    De ha
    -a trafikkárosultak,
    -a földosztáskárosultak,
    -a nyugdíjkárosultak,
    -az oktatáskárosultak,
    -az egészségügykárosultak,
    -a fideszkárosultak
    felismerik a lehetőséget ami a mai napban rejlik; nem fogyunk el az út során.
    Közösen célba érhetünk, hát induljunk el!

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt ! Ébresztő Emberek! A visszaszámlálás befejeződött. A startvonalnál már állunk egy páran arra várha, hogy a békés harcot elkezdjük. Húzzunk bele!

    VálaszTörlés
  5. Gábor Néhányan úgy döntöttünk, a kezdésre is elmegyünk. Szerintem sokan leszünk!

    VálaszTörlés
  6. Gábor, a kezdésre ott leszek, a másik 2 ember munkájuk miatt később csatlakozik.

    VálaszTörlés
  7. Gábor.Már ezeket a sorokat avnatról írom.Ez az út lesz a leghoszabb Pestre.Amit ígértem viszem.Csókolók minden O.GY.M. minden aktivistáit. JOCO

    VálaszTörlés
  8. Ma nem leszek ott a Kossuth téren,mert bátyám látogatja eljönni hozzám !!! Később szivesen csatlakozom az OGYM-t,mert nincs idejem,ha van idejem,akkor fogok csatlakozni !!!

    VálaszTörlés
  9. Sok sikert kívánok hozzá.

    VálaszTörlés
  10. Csókolok mindenkit, ott röpdösök felettetek!!! A hátttérben meg csinálom, amit kell!!!!
    HAJRÁ OGYM!!!!!!!

    VálaszTörlés
  11. most már visszaszámlálás van...

    VálaszTörlés
  12. Válaszok
    1. Engem is érdekelne, hogy másodjára mit tudtak/mertek papírra vetni. xD

      Törlés
  13. Veletek vagyok-most még gondolatban,de később személyesen is!Hajjjjjjrá!

    VálaszTörlés
  14. A képviselőnek nincs alkotmányozó hatalma, ekképp az alaptörvény érvénytelen, jogilag semmis férc. Azzal, hogy az agymosásig ismételt 0rbán takarodj!-ot ismételgetitek, attól még nem fog helyreállni a törvénytelenül megváltoztatott alkotmányos jogrend. Maximum eltávolíttatjátok a bábfigurát (kétlem), de az érvénytelen alaptörvényt és az azzal létrehozott "Magyarország" nevű idegen államot (amely amúgy államformáját tekintve szintén köztársaság), a diktatúrát magát érintetlenül hagyjátok. Mi értelme ennek? Mit nem lehet ezen érteni? Nem zavar az az ordító tény titeket, hogy az elmúlt három évben egyetlen egy "ellenzéki" párt, szervezet sem lépett fel az alkotmányos rend megváltoztatása vagy/és a kizárólagos hatalom gyakorlás ellen? Pedig az esküjüket az alkotmányos jogrend és az Alkotmány megtartására tették a Magyar Köztársaság államában! Hát nem gyanús, hogy semmit nem tettek, sőt, felesküdtek az alaptörvényre? Esetleg egy cáfolat? Nem lenne sokkal egyszerűbb egy szabatos cáfolat, hogy elhallgattassatok minket? Mert a cáfolat előtt kénytelenek lennénk fejet hajtani.. De miért van az, hogy erre még csak kísérletet sem tesztek, életeken a mozgalom vezetőjével? Hát nem logikusabb és "demokratához" méltóbb lenne, mint ignorálni?

    Máté Tamás/Alkotmányos Ellenállás/EGYSÉGfront

    VálaszTörlés
  15. Orbánék a Magyarország Alaptörvénye nevű törvénnyel és az általa létrehozott Magyarország nevű fantomállammal arra tesznek kísérletet, hogy eltöröljék a magyar alkotmányos rendet és eltöröljék az ezer éves magyar államot.
    És ezzel olyan alkotmányos helyzetet hozzanak létre, amit a magyar nép nagyon sokáig nem tud megváltoztatni, és ami biztosítja kiszolgáltatottságát és kizsákmányolásának lehetőségét.
    Egész addig, míg a nép fel nem ismeri, hogy mi történt, mit tettek Orbánék a magyar néppel és az ezer éves magyar állammal, és rá nem jön, hogy EBBEN AZ EGÉSZ MAGYAR (POLITIKAI) ELIT PARTNER A MAI NAPIG, AKTÍV RÉSZESE A JOGSÉRTÉSEKNEK ÉS OSZTOZIK A TETTESEK FELELŐSSÉGÉBEN.
    NINCS KIVÉTEL, AZ ÖSSZES PARLAMENTI PÁRT, ÉS A VELÜK EGYÜTTMŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK IS...

    EKKÉPP AZ ORSZÁG GYŰLÉSE MOZGALOM IS.

    VálaszTörlés
  16. Mér kell kétszer leírni! -Veletek vagyunk! Jó erőt és kitartást ... Tudod ,hogy nagy fába vágtad a fejszét, ahogy tudok segítek ,osztok! Mindig írd meg mikor van a gyülekező,mert vidékről nem egyszerű ,oda menni!

    VálaszTörlés