2014. augusztus 17., vasárnap

A Köztársaság első 400 négyzetmétere

Tegnap fölavattuk a Demokrácia Erődjét a Kossuth téren, ezzel megkezdtük Országunk visszahódítását az azt lenyúló Narancsmaffiától. Nyitóbeszédem végére 130-an lettünk, a hangulatról pedig elmond mindent a pár kép, amit fölteszek.




Kicsit izgultunk a Nyitóünnepségünk előtt, számolgattuk, hogy vajon Mozgalmunk hány tagja jön ki szombat este Erődöt avatni. Arra jutottunk, hogy 50 alatt kudarc, 100 fölött siker, úgyhogy mehet a számháború "jóakaróinknál", csak minek: megéreztük tegnap növekvő erőnket, és élünk is ezzel a megerősítéssel. Szervezési hátterünket jelentő Fészbukos Csoportunkban napról napra átéljük, ahogy egyre lelkesebb és tömegesebb a csapatunk, de mégis más a fizikai jelenlét, nyár közepén, szombat este, mikor a legkönnyebb valami magánprogramot szervezni. Ráadásul egy hete vagyunk már napi 24 órában folyamatos váltásokban a Kossuth téren, így a Mozgalom magja komoly terhelés alatt áll, az Erődavató ilyen szempontból is kihívás volt. A saját magunknak állított mércén megnyugtató biztonsággal átugrottunk, akik pedig ott voltak, láthatóan és tapinthatóan átélték a dolog nagyszerűségét: tetszik, nem tetszik, történelmet írunk, mi már tudjuk, mindenki más meg majd idővel belátja.


Nemcsak magunknak okoztunk Erődavató létszámunkkal meglepetést, hanem a Narancsnyikoknak is: napközben gyakran elsétálnak a közelünkben és beszólogatnak, tegnap meg nagy csendben voltak. Már az a sompolygó ráközelítés elárulja az Orbánfant, amivel úgy tart felénk, hogy föl ne tünjön, csak amikor már megszólal, de tegnap illő távolságról torzultak a Narancsarcok: nem akaródzott nekik egy létező demokrata tömeg közelébe jönni. Tegnap a Kossuth téren ugyanis mi voltunk többen, és sokkal többen, gondolom van és lesz ezzel némi lélektani belmunkájuk, merthát elszoktak attól, hogy Ők a kisebbség. Ráadásul mindez a Kossuth téren, annak is a közepén, és még EU Zászló is belelobog a szűklátókörükbe: kis esti Parlamentfényképezésük forgolódós éjszakai nemalvásba torkoll. Pont annyira kontrasztos volt a dolog, mint amennyire egész Erődavatásunkat azzá szerettük volna tenni: jókedvű, bajtársi közösséggé formálódó demokraták gyűlése, kontra eltorzult arcú, magányos Orbánfanok. Hát ez van, Narancspajtik, a Mi Fővárosunk továbbra is, sőt mostantól egyre inkább ismét Budapest, a Tiétek meg Felcsút.


Az Erőd felavatása azzal az aktussal történt meg, amit előre leírtam: a tömeget körbevettem teamécsesekkel, körberajzolva ezzel a demokrácia jelenlegi határait. 20x20 méteres négyzetbe fért bele a Csapat, innen jön a címben szereplő 400 négyzetméter: a Ma Magyarországán ekkora a demokrácia kiterjedése. Ez az alapállapotunk, innen vágunk neki, a célunk pedig világos: addig kell szívós kitartással eljutnunk, hogy a 400 négyzetméter végül 93 ezer négyzetkilométer legyen. Átélve, magunkba szívva közös eltökéltségünket biztos vagyok benne, hogy el is érjük ezt a ma még elérhetetlennek tűnő célt. Akik tegnap ott voltak, azok közül mindenki kint lesz legközelebb is, hisz új hagyományt is teremtettünk: minden szombaton este 7-kor megtartjuk a Demokraták Seregszemléjét, ahol a tömeg nagyságának megfelelően kitoljuk Erődünk falait, remélhetőleg minél gyorsabb ütemben. A legbátrabbak, legeltökéltebbek tegnap megalapították az Erődöt, innentől van már tömeg, amihez lehet csatlakozni, és szükség is lesz rá, hogy minél többen csatlakozzatok. Demokraták a ma Magyarországán ritkán jutnak politikai sikerélményhez, de mi tegnap bizony jó adagot kaptunk.


Egy fontos dologról szót kell még ejteni: idegjátékos hidegháborúnkban minden pillanatban figyelemmel kell arra lennem, hogy kivédjem a betiltásunkra esélyt adó ürügyeket. Az augusztus 20-i állami ünnepség pont ilyen téma lehet, ezért már korábban úgy döntöttem, hogy maradéktalanul tiszteletben tartom annak szervezési kereteit. Holnap reggel három napra, az állami ünnep előzményekkel és utózmányokkal kiterjesztett időtartamára átköltözünk a Szabadság térre, ahol ugyanúgy működünk, mintha a Kossuth téren lennénk. Szünetmentes demokráciaforrás vagyunk, ha a Kossuth tér szegletében jól elvoltunk egy hétig, mielőtt valódi helyünkre be tudtuk magunkat tuszkolni, akkor kibírunk a Szabadság téren is három napot, nemde. Aztán augusztus 21-én, csütörtök reggel szépen visszaépítjük a Kossuth tér közepére az Erődöt, és akkor már átmeneti jellegünket véglegesre változtatjuk. Minden sátrunkat, egyéb dolgunkat fölállítjuk és megkezdjük a programszerű működést, de erről majd később írok részletesebben. Jelen pillanatban annyi a lényeg: kérek mindenkit, aki szerét tudja ejteni, hogy holnap, hétfő reggel 7-re jöjjön az Erődhöz a Kossuth térre, segíteni a Szabadság téri áttelepülésünket.


Mégegy dolog, így a végére: Orbánnak van egy állandó mondata, amivel a beszédeit zárja: Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! Én meg azt gondolom, hogy ha mi a Köztársaságot akarjuk újraépíteni, akkor jelszavunkban is meg kell tudnunk mutatni Célunkat, így aztán tegnapi avatóbeszédemet így zártam: Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Szerintem a mi jelszavunk jobb.



14 megjegyzés:

  1. ..nem tatom jó ötletnek,(költözést)mert lesz alapja részükről (elhagytad azt a helyet amit törvényesen megkaptál)hogy ne engedjenek vissza ..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyos vagyok benne, hogy létezik "jogfenntartó" megoldás. Tuareg eddig mindig a hatóság előtt járt néhány lépéssel.
      Miért lenne ez most másként?
      A gesztus oda-vissza költözés pedig "eredményt jelentő cselekvés" ami egy (tömeg)mozgalomban nagyon fontos elem.
      A "demokratikus oldal" politikusai ezt nem tudják produkálni.
      Sajnos.

      Törlés
    2. Előre rögzített az átköltözés, nem rögtönzés, hanem jogerő :D

      Törlés
  2. Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!
    Köszönet Gábornak, aki kitalálta és elkezdte, de le a kalappal mindenki előtt, aki ott ezt elősegítette, hogy létrejöjjön! Folytatjuk....Ebből még bármi létre jöhet és bármi megtörténhet....

    VálaszTörlés
  3. Nem tudnak mibe belekötni, mert a legelső bejelentéskor ez a "gesztus", hogy az ünnepre való felkészülés és maga az ünnep napján visszadjuk arra a 3 napra a Kossuth teret.

    VálaszTörlés
  4. Áll a sziget, és ez önmagában is nagy tett volt, és most ez a legfontosabb! A többi csak hab a tortán.
    Aki ezt nem érti, az semmit nem ért, nem ért, mert nem akar érteni. Aki meg érti- sokan közülük - nem lehetnek itt személyesen, ez a sziget Őértük is áll....

    VálaszTörlés
  5. Ezen írás úgy all zusammen egy óriási és üres lózung. semmi konkrétum. Mi a cél? Mi a cél elérésének módja? Ezek lennének a legalapvetőbb kérdések, ám válasz mind a mai napig nincs rájuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Samat: Meg látszik, hogy nem olvasod folyamatosan a blogot. A választ már meg írta Gábor juliusban, már a kezdés előtt. Megtalálod az archivumba. "Orbán megbuktatásának forgatókönyve"
      Mielőtt bármit leírsz próbálj utána nézni.

      Törlés
    2. Samat több korábbi és fenti hozzászólása hatására szétnéztem az Alkotmányos Ellenállás/EGYSÉG front honlapján és face oldalán.
      Remélem nem tévedek ha azt állítom: az elérendő cél tekintetében a FRONT és az OGYM között nincs akkora különbség, hogy az érdeklődő és érlelődő közönséget felesleges beszólások osszák meg, vagy riasszák el. (tisztára mint a homokozóbeli politikusok)
      Az ügynek kéne a terepmunka is meg a komoly, egyben világosan érthető jogi érvelés is.
      Nem terelhetők ezek egy mederbe???

      Nagy a felelősség, de a lehetőség is (vagy fordítva).

      Törlés
  6. Javaslom az előző 14 cikk elolvasását. A Csillagok Háborúja sem a Halálcsillag fölrobbantásánál kezdődik.

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, szorítok Nektek! A jövő szombaton megyek. Addig meg.....sokszorosítalak.

    VálaszTörlés
  8. Bizony. Aki nem olvas, az nem is tud jót írni...Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok! Következő alkalommal találkozunk. Láttatni szükséges magunkat,miénk a tér!
    Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

    VálaszTörlés