Szembesítések I. - a Demokratikus Koalíció

A Jobbik tapolcai választási áttörésére reagáló cikkem szétterjedt, mint a futótűz, mivel csak azok szokták továbbosztani, akik egyetértenek a tartalommal - van ebben némi tapasztalatom -, ezért joggal gondolom, hogy telibe találtam egy általános vélekedést.

Voltak persze, akiknek a stílusa nem tetszett, ment a magyarázkodó mellébeszélés is, elég csak rápislantani a kommentekre a blogban: na ilyen a szellemi színvonala az eltaláltaknak, nem is kell jobb hitelesítés a mondanivalóhoz. Tényszerű is volt, persze ha valaki olvasta a hosszú hónapok óta írt előrejelző, és összefüggéseket megmutató cikkeimet, akkor az rábólintott, de akik csak bejöttek felháborodni egyet, hogy milycsúnyais a Tuareg, azok persze csak magát a cikket érzékelték, az előzményeket nem. Úgyhogy most rövidke sorozatba kezdek: bemutatom egyenként a parlamenti műellenzék egykorvolt ígéreteit, tevékenységét, összehasonlítva a mostanra kialakult semmivel, amit Ők politizálásnak hívnak. Lesz MSZP, meg Együtt is, meg ki tudja mi még, de természetesen a DK-val kezdem. Egyszerű okom van erre: az egyetlen voltam az olvasott közírók közül, aki mellszélességgel támogatta akkor, amikor mindenki ütötte, tán teccenek emlékezni az országgyűlési választások előtti hónapokra. Mert akkor volt miért támogatni, amit akkor tett és ígért, abban volt tűz, lélek és tehetség. Csalódni pedig abban lehet a legnagyobbat, akiben, akikben a leginkább bízunk. Nos, jöjjön a DK.

Merítek egyet egy frissen kilépett DK-s ikontól, Telegdi Andrástól. Valóban ikon, azok egyike, akik az életüket is rááldozták, annyira hittek a DK ígéreteinek valódiságában. Persze nyilván lehet majd ezekután megpróbálni karaktergyilkolni, de csaxólok: marha nehéz lesz. Szóval Telegdi Andrástól idézek:

"A Demokratikus Koalíció illetékes személyének!

Alulírott Telegdi András ezúton szeretném benyújtani kilépési nyilatkozatom a Demokratikus Koalícióból! Továbbiakban nem szeretnék hivatalosan a párt tagja, sem pártoló tagja lenni!

Indoklás:

Az elmúlt években megindult és napjainkban tetőzni látszó párton belüli folyamatokkal nem tudok és nem is akarok azonosulni. Annak idején alapító tagként, nem azért hagytam ott sokad magammal az MSZP-t, hogy az elmúlt években erőltetett tagfelvételekkel közénk beszivárgott régi MSZP káderek vegyék át a DK-ban a hatalmat, és az ő sunyi, aljas módszereikkel próbálják működtetni a pártot.

Az országos elnökség végső elkeseredésünkben tett segélykiáltásainkat sorozatosan figyelmen kívül hagyta. Megoldásként, a „problémás vezetőket”, vagy önállóan, vagy a beszivárgott volt MSZP tagok segítségével, hol látványosan, hol alattomosan félreállította. Közben pedig a párt vezetése folyamatosan azt kommunikálta, hogy minden rendben, miközben mi, akik a vállunkon vittük a pártot tudtuk, hogy ez koránt sincs így!

Mindezen okok, és az országos és helyi tisztújítás előzményei, lebonyolítása és eredménye arra késztetett, hogy elhagyjam azt a közösséget, amelynek létrehozásáért oly sokat és oly sokszor dolgoztam."

Tettem már ilyet egyszer, akkor Bauer Tamás írását közöltem, aminek a kicsengése meglehetősen hasonló volt. Azt meg csak mondom, hogy Telegdi Andrással soha életemben egy szót sem beszéltem, netes nyilvánosságban elolvastam mindig, amiket írt, mert ha volt olyan terepaktivista, akinek világos, és egyértelmű világképe és mondanivalója volt, akkor az Ő. Azért fontos, hogy rögzítsem: nem ismerjük egymást személyesen, mert a fönti sorai mindazt visszaigazolják, amiről oly sokszor írtam a DK teljes úttévesztésével kapcsolatban. És nem árt tudni: semmiféle hatásom rá nem volt, arről ír, amit a saját bőrén tapasztalt, precízen megfogalmazva, hogy mekkora lett a különbség az idők folyamán abban, amit a DK mond kifelé, és amit tesz valójában befelé. 

Sokan a jövő demokrata pártjának tartottuk, annak ellenére, hogy Gyurcsányt karaktergyilkolták rendesen. De kellő kitartással és kemény elvszerűséggel igenis visszajöhetett volna a politikába. Nem kellett volna mást tennie, mint azon az úton menni, amin elindult: egy tisztességes, szavatartó, elvtelen taktikai alkukba bele nem menő pártot csinálni. A DK-nak volt lelke, ez különböztette meg az összes többitől, és az, hogy nem apparatcsik, hanem terepmentalitás jellemezte: amiről beszélt, azt meg is csinálta. Gyurcsány ott volt az utcán, elvitette magát a rendőrökkel, ha demonstrálni kellett a jogállam eltiprását, éhségsztrájkolt, tüntetett. Sok olyan embert vonzott maga köré, akik korábban semilyen pártnak nem voltak tagjai, de megérezték a tenniakaró tüzet, és ezért csatlakoztak. Aztán valami elromlott, hogy pontosan miért, azt valszeg soha nem fogjuk megtudni, de tény: egyre több lett a volt MSZP-s, és ennek megfelelően a Feri is már többet beszélt az MSZP-vel való összefogás mindent felülíró szükségéről, mint az önállóságról, amivel a független embereket bevonzotta.

Sokan és sokáig figyelmeztettük a nyilvánosságban: a DK az MSZP "erkölcseivel", korrupt csinovnyikmentalitásával SZEMBEN került megalakításra, ha visszasasszézik a kihűlt kályhához, a saját tüzét is elveszti rövidesen. A DK-t a tipikus szociapparatcsikok vezették a gyakorlatban, tökéletes minteképük a Varjú László nevű pártigazgató, aki mind kisugárzásában, mind valóságában egy kis Puchlaci. Lassan maga alá gyűrte a pártot, nemlétező politikai koncepcióját személyi kérdésekre devalválta, az önkormányzati választásra sikerült odáig eljutniuk, hogy a befutó helyekre már sokkal több "megbízható" exszoci került be, mint valaha független, és a pártjáért a lelkét kitevő becsületes aktivista. Mondjuk úgy: akik Gyurcsánypártról álmodtak, azok Varjúpártban ébredtek. Valójában már hónapokkal ezelőtt megértettem, hogy miért is tekint a DK valódi vezetése leküzdendő ellenségként az OGYM-re: azért, mert mi azt tettük a gyakorlatban, amiről a DK már csak beszélt. Tulajdonképpen mi jártuk azt az utat, amit Gyurcsány víziója teremtett meg, nem is véletlen, hogy a legtökösebb, legbátrabb DK aktivisták nagy számban jelentek meg nálunk a Téren. Megtartották még a párttagságukat, az OGYM nyitott szervezet, simán megtehették, mert bíztak abban, hogy a DK tán visszatér a helyes útra: oda, amit alapításakor magának kijelölt.

Aztán persze ahogy teltek a hónapok, és a DK szimpatizáns aktivistáink a saját bőrükön is megtapasztalták ugyanazt, amit följebb Telegdi András röviden, precízen összefoglalt, úgy lettek egyre inkább OGYM-esek és egyre kevésbé DK-sok. És mivel a a DK lelkét Ők képviselték, a Tér megtelt életerővel, tűzzel általuk, a Varjúpárt meg erkölcsileg, szellemileg teljesen kiürült. A kételkedőknek az utolsó pontok a sátorbontó rendőrakciók voltak: nem az volt a meglepetés, hogy a Fidesz megpróbál minket eltaposni, hanem az, hogy a DK-nak nemhogy mellettünk kiálló tettekre nem tellett már, de még csak szavakra sem. A DK "hivatalos" netes csoportjaiban elkezdték kiközösíteni az OGYM-ben aktiv párttagokat, az aranyos az volt, hogy a kiközösítők mind exMSZP-sek voltak: megvédték a Varjú féle "új" DK-t az eredeti, Gyurcsány által meghirdetett valódi ellenállást tanúsító egykori bajtársaiktól. A szegfűs pártfoglalók kitaszították a DK valódi létrehozóit, kábé ennyi történt. Nos, röviden ez a szomorú történet, a demokrata ellenzék potenciális vezetőerejéből egy az MSZP-től már csak méretében különböző apparatcsikpárt lett. Elhagyott becsületes aktivistáit pedig várjuk a sorainkba április 29-én a Kossuth téren...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Kösz a nácikat, szarháziak!

És ez már a szoftverziós cím. És nem, nem a Népre célzok, hanem a megélhetési álellenzékre, amelyik addig csűri-csavarja, hogy miért is Ők a demokrata oldal felkent vezető erői, míg a Jobbik teljesen maga alá gyűri az Országot.

Tegnap hajnalban ezt írtam az OGYM zárt csoportjába: "Van egy kis problémám. Amit ma írnék, az szólna a tapolcai választás dolgáról is, de ha megírom, és szívás lesz, akkor én leszek a bűnbak, láttunk már ilyet eleget." Annyira nyilvánvaló volt mindaz, ami tegnap az időközi választáson történt, hogy megírhattam volna tegnap, de inkább lemondtam róla: vigyék csak el végre a balhét az MSZP-DK-Együtt megélhetési koalíció mindenre alkalmatlan kollaboráns mélyostobái, ne mutogathassanak még kicsit se másra. Nem Pajtikák, Ti vagytok a legfőbb akadálya, hogy az Ország magához térjen: annyira sugárzik Rólatok a tettrekészség hiánya, a mellébeszélés, hazudozás, a sunyiság, hogy a Népnek már mindegy kire szavaz, csak Orbán menjen, de Ti se legyetek a helyén. Ti csináljátok a Jobbikot, a tehetségetek csak arra elég, hogy a kapcsolati tőkéteket használva elnyomjátok azokat, akik valódi változást hozhatnának végre a demokrata ellenzékben. Nektek persze ez is tökmindegy, mint ahogy az Ország sorsa, a köz érdeke már régóta hidegen hagyja a zsebből való gondolkodásotokat: most kezdhettek abban reménykedni, hogy a Fideszhez hasonlóan majd a Jobbik is dob Nektek kis falatkákat, és túlélhettek, mert másra úgysem vagytok jók.

Nem, soha nem a Nép az ostoba, bocsi, egy demokrata ilyet nemhogy nem mond, de még csak nem is gondol: a demokrácia a Népfelség alapelvén nyugszik, azaz a Népnek MINDIG igaza van, nincs fölötte más ítélőszék. Aki pedig képtelen elfogadni a Népítéletet, az csak hülyítse magát tovább bátran, de rakja azért össze a cuccát hogy elhagyhassa időben az Országot, mielőtt deportálják Újhatalomék. Tele lesz ma az "ellenzéki" sajtó a kínos magyarázkodásokkal, és mindenre fogjátok majd a rettenetes vereséget, és a Jobbik triumfálását, csak saját Magatokat nem fogjátok okolni. Pedig NEM a jelölt személye, nem a kampánytechnikák, nem mindenféle egyéb részletkérdések miatt lettetek elhajtva a búspicsába, hanem azért, amilyenek vagytok. Létező leglényegetekről mondtak végítéletet, kollaboráns, megélhetési szarháziak. És mondom, még finom vagyok, mert ahhoz képest, ami történt tegnap, mondhatnék bármi sokkal durvábbat is, az se lenne túlzás. A Nép pontosan levette azt, amit az OGYM a saját bőrén sokhónapon keresztül a Kossuth téren megtapasztalt: semmiféle erkölcsi alapelvvel nem rendelkeztek, nem álltok ki semmiért és senkiért, Tőletek csak az ostoba számítson bármi jóra.

Pofáztok, médiáztok, nyilatkozatokat adtok ki, interpellálgattok, közben húzzátok a strigulákat, pipálgatjátok a feladatokat, hogy úgy tűnjön, mintha ellenzékiek lennétek. De mindezt a Parlamentben ülve teszitek, ezzel legitimálva az Orbán féle diktatúrát, mert a suska, meg a Narancsok asztaláról odadobott kis falatkák mindennél fontosabbak Nektek, képességetek meg csak annyi, hogy eddig a szintig értsétek a világot. Tűnjetek el végre, mind a Parlamentből, mind a médiából, vigyétek magatokkal a kijelölt álcivileket is, akiknek csak annyi a feladata, hogy lefogják a népharagot sétálgatós áltüntikékkel. Minden egyes Gulyás-Vajda féle tüncike újabb százalék a Jobbiknak, minden egyes nyilatkozatotok a médiában úgyszintén. Rátok néz a Nép, és mindjárt nem is tartja olyan ördögtől valónak Orbánt, mert ugyan egy Geci, de legalább azt egyenesen és tehetségesen teszi, nem olyan sunyi, üresfejű, semmitakaró semmitmondással, mint Ti, megélhetési álellenzékiek. Hát naná, hogy a Nép a Jobbikra szavaz, ugyanis rajtatok kívül csak Ők látszanak, mert minden valódi demokrata alternatívát Ti magatok tiltotok ki a médiából, nehogy tudomást szerezzen róluk a Nép, mert akkor perceken belül oda kerültök, ahová valók vagytok.

Látszotok Ti, meg a Jobbik, és inkább elhiteti magával a Nép, hogy nem is nácik, csak ezekre a korrupt ostoba bürokratákra, akik Ti vagytok mind, ne kelljen már szavazni. Szóval egyáltalán nem hülye a Nép, a Nép nagyon is okos, most épp azt mondta, hogy takarodjatok, Tóbiásostól, Gyurcsányostól, Szigetváristul, mindenestül. Nem elnökségi, meg bizottsági üléseket kell tartanotok, hogy szokás szerint "értékeljétek" az eredményeket, mert azokon nincs mit értékelni: az Ország valaha volt legszarabb kormányától elfordultak tömegei egyértelmű ítéletet hoztak tegnap: Orbánnak annyi, és Ti sosem fogtok többé labdába rúgni, viszont amíg a tespedt, puha ülepetekkel elfoglaljátok a demokrata ellenzéki teret, addig minden egyes perccel közelebb hozzátok a Jobbik hatalomra kerülését. Ma épp a Parlament feloszlatásának műbalhéjára gyúrtok, amiről persze pontosan tudjátok, hogy úgysem szavazza meg a Fidesz, de elmondhatjátok, hogy Ti megpróbáltátok. Ne a Parlamentet akarjátok föloszlatni kamuból, hanem Magatokat, tokkal vonóval, szépen mondjatok le a mandátumotokról, ahhoz ugyanis nem kellenek Fidesz szavazatok, és menjetek haza. Ja, ezt persze nem fogjátok megtenni, mert a Parlamentoszlatást is csak épp annyira gondoljátok komolyan, mint bármit. Ti vagytok a nácik szálláscsinálói, remélem a maradék szavazóitok is belátják végre.

Kösz a nácikat, szarháziak!

Bekapcsolódás

Mindenkinek van valami olyasmije, amit szabad idejében szeret csinálni kikapcsolódásként. Nekem régebben a gitár, meg stratégiai játékok voltak ilyesmik, de vagy két éve már a bíróságra, meg a rendőrségre járok, és bár nem szabad akaratomból, de ez lett a hobbim.

Napersze ez nem olyan valami, amire az ember felkészületlenül mehet, mert bár kialakul a rutin, de minden ügy más, és mindre föl kell készülni, lélekben is, tényanyagban nemkülönben. Nagyjából mindig épp fut 10 ügyem, a Narancsbanda gondoskodik arról, hogy ha egy kifullad, legyen a helyére másik, egyrészt sajtózniuk muszáj rólam, másrészt meg hátha kifáradok. A sajtózás oké, a kifárasztás nem, de azért a cím helytálló: ami másnak agyleállítós kikapcsolódás, az nekem meg épp az ellenkezője: bekapcsolódás. Úgyhogy most kivételt teszek e havi blogmenetrendemben, nem pártozni, elvizni, meg koncepciózni fogok, mert nemsokára, fél 9-kor jelenésem van a Pesti Központi Kerületi Bíróságon vádlottként, mint "hűtlen kezelő". Az összes többi eddig már lezajlott és elhalt ügy körömreszelgetés volt ehhez képest. Igazi monstre darab készül évek óta, írtam már róla, de most a bekapcsolódás részeként bemutatom a koncepciós perek egyik legszebben fejlett példányát. 

Két és fél éve zajlik az Ügy. Mikor lemondtam nyolckeres vezetői posztomról, és rávágtam az ajtót Kocsis Mátéra, akkor még egy ideig Hugyosmáté teledicsérte velem a sajtót: mily remek módon is tettem a dolgom, kár hogy eljöttem, igazán lehettem volna kompromisszumkészebb. Naja, számára a kompromisszumkészség azt jelentette volna, hogy elárulom mindazon elveket, amikben hiszek, meg mellesleg kirúgom az összes cigány alkalmazottamat. Ehelyett fordultam vele szembe, úgyhogy pár hónap sikertelen háttérrábeszélősdi után - Mátéka szerette volna csendben lezárni a dolgot - úgy döntött, hogy lecsukat. Otthagyott intézményem - Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat (JVSZ) - élére a volt 7., 8., 10. kerületi rendőrkapitányokat nevezte ki. Nem hülyéskedek, tényleg 3 nyugalmazott rendőrezredest reaktivált, ahogy megérkeztek, már nyomozni is kezdtek vadul, gyakorlatice vallatásokat rendeztek mind a 120 korábbi alkalmazottamnak. 

Marhára kerestek valami lopást, ha meg nincs, akkor majd csinálnak, gondolom épp azért választotta Őket Mátéka, mert egyiküknek sem úgy ért véget a rendőrkapitányi érája, ahogy az normál esetben szokott. Egyiket sem nyugdíjazták, messze nem is voltak még a korban, hanem azonnali hatállyal menesztették, ki tudja miért. Kocsis valszeg tudta, épp Ő volt a Parlament Rendészeti Bizottságának Elnöke, így minden aktához simán hozzáfért, olyanokat választott a piszkos feladat elvégzésére, akiknek amoralitásában a múltjuk alapján megbízhatott. Csakhát ott sürgölődtek ezek a háromkapitányok, de semmit sem találtak, pedig 120 embert megfenyegetni azonnali kirúgással, ha nem mondanak rám valami terhelőt, az azért elég szép teljesítmény. Ki is rúgták aztán csaknem mindannyiukat, annyit tudtam elérni a lemondásommal, hogy kaptak még háromnegyedévnyi időt új állást keresni, ugyanis ha maradok, azonnal ki kellett volna rúgnom Őket,

Szóval nem ment exkapitányéknak a Szabó bűnözővé tétele, ezért aztán felkérték a közismert Fidesznyik átvilágítócéget, hogy találjon valamit, vagy ha nem, hát csináljon. Ez nem az a cikk, aniben részletekbe megyek, lesz még arra idő a monstre per alatt, az átvilágítócég neve is jön majd, meg a tevékenysége is, most maradjunk a lényegnél. A lényeg ennyi volt: a Narancshatalom minden létező csúcsintézményét rámuszították, ha már a golyó általi rögtönítélő bíráskodáshoz nem volt merszük. A Főügyészség elrendelte a nyomozást 70 millió forint hűtlen kezelés megalapozott gyanújával. Szép dolog, bár ennek a többszörösét lophattam volna el korábban, míg nyolckeres vezető politikus voltam évtizedig, és teljesen kockázatmentesen, nyilván nem az aláírásommal felelős intézményvezetőként kezdek el 10 milliókat lopni, ha lett volna lehetőségem csendben 100 milliókat, elkaphatatlanul, aláírásmentesen. A gond csak az, hogy előbb rendelte el a Főügyészség a megalapozott gyanúval a nyomozást, mint ahogy egyáltalán az átvilágítás, amivel meg szerették volna alapozni, akárcsak elkezdődött volna.

Ja, kerek 5 hónappal korábban volt már ellenem megalapozott gyanú, mint ahogy az azt alátámasztani hivatott átvilágítás elkészült volna. Nem, Pelikán Elvtárs, az ott az ítélet, nem a vallomás, teccenek ismerni. Csakhát ez se jött össze: a 70 milliónyi "megalapozottságát" a Fidesznyik átvilágítócég maga tette taccsra, mindössze másfél milliónyi olyan szerződést talált, amiből egyáltalán ügyet lehet csinálni. Egy forint ellopása is bűn, nem is tettem  ilyesmit, de az azért szép dolog, ha a Főügyészség 70 milliónyi megalapozottsága magától másfél millára csökken, ami az eredeti kívánatos kárérték épp 2%-a. Ja, és a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályát bízták meg a nyomozással, amiről azt kell tudni, hogy a topcsúcs nyomozati szerv az oszágban, milliárdos kárérték, magas beosztású politikus az, amivel foglalkozni hivatott. Én épp intézményvezető voltam, nem politikus, a kárérték még az elrendelt nyomozásban is 70 millió volt, nem egymilliárd, de mégis Ők foglalkoztak az Üggyel, ki érti miért.

Házkutattak nálam, négyszer rabosítottak, írtak rólam vezető Fidesznyik médiában nagyjából 20 vezércikket, két és fél éve zajlik a móka, annyiszor hosszabbították meg a nyomozást, ahányszor csak lehetett a törvényi határ maximumáig. Megváltozott ugyanis menetközben a céljuk: tiszta lett, hogy a Szabót nem lehet lesittelni, mert nem lopott, ciki, akkor legalább karaktergyilkolni kell, hátha az sikeresebb lesz. Ahhoz meg minél több idő kell, újra meg újra leírni ugyanazokat, dehát épp ítélet, sőt tárgyalás hiányában ezek is kifulladtak. Nagyjából rámköltöttek eddig olyan 100 millió forintnyi közpénzt, oly sikertelenül, hogy a Főügyészség a vádiratban már csak felfüggesztettet kér rám, nem is letöltendőt, naja 70 milláról átvilágítók, exrendőrök, csúcsnyomozók közreműködésével is csak másfél maradt az egyáltalán vitatható összeg, ez azért überciki. Na, hát ennyi az előzmények áttekintése, szép műsor lesz, felkészültem rá az elmúlt két napban, szokás szerint beidéztetem majd tanúnak az összes szarházit, aki ebben résztvett, azok meg szokás szerint nem mernek majd eljönni, mert rühellik a kérdéseimet. Pedig lesznek. 3 óra múlva kezdődik a monstre koncepciós perem, itt a bekapcsolódás ideje.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Antipárt

Mielőtt kapom az ívet, hogy van már olyan, hogy antipolitika, csaxólok: tudom, egyetemista koromban Konrád Györgyöt szamizdatokban volt szerencsém olvasni, és igen, az Ő antipolitikáját gyúrtam tovább antipárttá.

Mielőtt találgatni teccenek, nem, nem ez lesz az április 29-én megalapításra kerülő pártunk neve, bár ha jól tesszük a dolgunkat a későbbiekben, akkor mindenkinek ez jut majd az eszébe rólunk. Írtam már arról, hogy a politika, a politikus, a párt történelmileg és főként tőlünk nyugatra teljesen mást jelent, mint kies honunkban. De mi a saját rögvalóságunkban hozunk létre pártot, így aztán abból kell kiindulnom, amilyenek a magyar verziók, és azokhoz képest bizony az antipárt a megfelelő gyűjtőfogalom. Ja, és még valami, nekifutásként: ezt a pártot most nem én hozom létre. Az OGYM-et valóban én szültem - kis képzavar -, fogtam és kimentem a Kossuth térre lesz ami lesz alapon, és akik velem jöttek, belőlük lett a Mozgalom. Magyarul semmi előzetes filózgatás, csapatmunka nem volt, durr bele, lesz ami lesz. És ami lett, az már képes arra, hogy túltegye magát az agyonhallgatáson, a kiközösítésen, helyette meg összedugja a buksijait, és kitalálja, hogyan tud az Ország hasznára tenni. Szóval ez már nem az én pártom lesz, hanem a Mi Pártunk - ez se rossz név, de nem ez lesz -, a blogjaim vitaindítók kívül is belül is, nem pedig kőbevésések.

A pártot tekintsük annak, ami: olyan csoport, amelyik indul a választáson, mert bele akar szólni közügyeink intézésébe, és azt a jelen magyar szabályok szerint csak pártként teheti. Érdekes egyébként a Nép hozzáállása saját pártjaihoz: egyrészről rühelli mindet, másrészt meg csak azt veszi komolyan, aki pártként teszi a dolgát. Naja, nem ez az egyetlen alapos ellentmondás persze közgondolkodásunkban, lesz dolgunk az évtizedeken át tartó népbutítás meggyógyításával ebben is. Mi a pártot gyakorlatice egy dolog miatt hozzuk létre: hogy tudjunk végre válaszolni mindazoknak, akik a Téren, a neten, mindenféle megkérdezik: oké, de ha bukik Orbán, utána kikre szavazzunk? Innentől egyszerű: ránk. Kedves Utálóink most biztos azt gondolják, hogy kamuzok, a Mozgalmárok meg tudják, hogy hányszor de hányszor hangzott el felénk ez a kérdés a Kossuthon, meg a neten. És nem volt rá válaszunk, nem is kellett persze, hogy legyen: nem az volt a célunk, hogy magunk faragjuk újra a demokratikus jogállamot, mi csak addig szerettük volna eljuttatni az Országot, hogy újra lehessen szobrászkodni az arra alkalmasaknak.

Csakhát 8 hónapnyi élő tapasztalat megmutatta, hogy vagy magunk megcsináljuk, vagy minden marad az elkorhadt régi szerint, ahol csak annyi lesz a megújulás, hogy a Fideszt a Jobbik fogja fölváltani. Úgyhogy akkor lássuk, milyen is az a párt, amelyik magyar viszonyok között antipárt. Először is: nem vezérelvű. Püfff. Mozgalmunk gyűlölői előszeretettel mantrázzák, hogy az OGYM az én személyes bűvkörömbe tévedt megtévesztettek csapata. Magyarul én vagyok a vezér, aztán mindenki követ hipnózisban, agyatlan birkanyáj módjára. Nem, nem ez a valóság. Ez a Narancsoknál, meg a parlamenti "ellenzéknél" dívik szokásként, az OGYM-ben viszont állandó a belső vita, nincs ugyanis "pártvezetés", amelyik valami bérelt irodakomplexumban székel, és fogadóórákat tart a párttagoknak heti egy órában. Az OGYM valósága az, hogy akik benne vannak, nem a személyem miatt vállalták a sok megpróbáltatást, amin eddig már átmentek, hanem az elvi meggyőződésükért. Úgyhogy valójában eddig sem voltunk vezérelvűek, de a jövendő párt aztán főleg mentes lesz ettől. 

Roppant egyszerű módszerrel tudjuk elérni, hogy ne teljesülhessen egy ember akarata, még akkor sem, ha az az ember én volnék. A módszer a teljes decentralizáció, magyarul minden hatáskört a helyi szervezetekhez teszünk. A "pártközpont" feladata az erkölcsi követelmények, és a politika alapvetés betartatása, és semmi több. Utóbbira is csak azért van szükség, hogy nehogy megélhetésiek kerüljenek a sorainkba, de nem Pestről fogjuk megmondani, hogy ki alkalmas vidéken és mire. Mindenki, aki a céljainkat követi, és betartja az erkölcsi normáinkat, bátran tevékenykedhet a színeinkben, nem fogunk sem választási, sem bármilyen szituban "központi" kívánalmakat közölni helyiekkel, és ejtőernyősök sem lesznek, hogy azok helyett, akik egy eredményért megdolgoztak, elfoglalják a választott pozíciókat. Belemehetnék most tételesen abba, hogy a jelenlegi pártok alapszabályai ennek mennyire az ellentétei, de fölösleges terjedelembővítés lenne: mindenki látja, hogy cserélték le a pártközpontok az elvi szilárdságot személyi kérdésekre.

Egy felülről dróton át irányított szervezet szükségszerűen válik elvtelenné: a spanozás, a mi kutyánk kölyke mentalitása válik uralkodóvá, törleszkedés a központhoz, elvek föladása pozíciókért, ezek a mai pártok. Pedig a központ nem arra van, hogy kézivezéreljen, az egyetlen feladata annyi, hogy az alapelveket és erkölcsi normákat betartassa. Egyébként általában a politika feladata is ennyi lenne, nem több: megírni a játékszabályokat, azokat betartatni, de nem részt venni a játékban, pláne nem azért, hogy a hozzánk tartozóknak előnyöket biztosítsunk. Az ilyet nem úgy nevezik, hogy a hatalommal való élés, hanem úgy, hogy visszaélés. Na, ez elkerülendő, úgyhogy amit az előző blogban írtam az Ország politikátlanításáról, azt a gyakorlatban épp saját pártunk alapszabályával fogjuk kezdeni: olyan erejű béklyókat rakunk a "központ" kezére, amiket lehetetlen lesz a későbbiekben eloldozni. A Mi Pártunkat kristálytiszta elvi és erkölcsi alapvetés gyakorlati megvalósítása érdekében hozzuk létre, nem pedig egy újabb megélhetési hálózat kialakítása a célunk. Mondtam, hogy antipárt...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Nem kitalálni. Betartani!

Ki az a barom, aki még húsvét hétfőn is blogot ír közügyileg. Csakhát munka van, április 29-én pártot alapítunk, addig meg az elvi alapvetését rögzíteni kell, tegnap netmentes napot tartottam, kemény hetünk volt, ideje továbbhaladni.

Kicsit össze is kell magam szedni, mert alapvetően lelki lény volnék, és föl kell dolgoznom pár dolgot, mégpedig sietősen. Az alapvető csalódás annyi: nagyjából az OGYM-en kívül nem akar itt senki 2018 előtt Orbántűzni. Nekem meg télleg tele van a tököm a Rezsimmel, ha elképzelem, hogy még három évig a Dilis vigyorgó képét kell nézegetni, és nem az van aláírva, hogy a Grazi Ápolt, hanem az, hogy Miniszterelnök, na ez nem tolerálható. Pedig láthatóan kénytelen vagyok tudomásul venni, mert a realitás az, hogy hiába szervezünk valódi ellenzéki pártot, az sem fog megerősödni annyira pár hónap alatt, hogy eltakaríthassuk a Felcsúti Spiclit. És a legszarabb az egészben az, hogy nem azért trónolhat még három évig, mert oly különlegesen képességes, hanem azért, mert a parlamenti "ellenzék" szintén nem akar 2018-ig semmit csinálni. És köztük is van pár ember, akikben bíztam, hát, mit ne mondjak: hiba volt. A Térre augusztusben nem azért mentünk ki, hogy magunk eltakarítsuk Orbánt, hanem azért, hogy katalizátorai legyünk az ellenállásnak. Csakhát pont kiderült, hogy nincs mit katalizálni, az "ellenzék" max a változásoknak hajlandó ellenállni, nem a Narancsoknak.

Valójában az Orbánbanda gyenge, mint a harmat, ha akárcsak a létező demokrata erők valóban célul tűznék ki az eltávolításukat, simán sikerülne. Na, de ennyi volt a kesergő, csak nehéz a magamfajta ténykedvelő bloggernek túllépni azon, hogy miért nem azt teszik már megint, amit kéne. Kritizálták az OGYM-et anno sokat, hogy kikaparjuk majd másnak a gesztenyét: megszervezzük az ellenállást, de ha sikeres a dolog, akkor majd az előrehozott választásokon a semmittevők kerülnek újra pozícióba. Persze, igazuk volt, de nem volt könnyű túllépni a kisebb rossz szellemiségén még nekem sem. Egyszerűen annyira gusztustalan a Narancsbanda, a gátlástalan, melldöngető szabadrablásukkal, hogy el tudtam volna fogadni, hogy szürke csinovnyikok vegyék inkább vissza az Országot. A terv ennyi volt: Orbántűzünk, szavazunk a kisebb rosszra, hazamegyünk, blogot írok, megmaradunk lövészárokban összeérett baráti körnek, dolgunkat elvégeztük, pihi. Hát bassza meg, ehhez képest most meg neki kell állni, hogy a következő három évben magunk megtegyük mindazt, amit simán el tudott volna végezni más is. Ehhh. Úgy kellett ez, mint malacnak a kés, ja, ez húsvéti utalás lett volna.

Nade vissza a címhez, meg a megalapítandó ellenzéki párt alapvetéséhez. Valójában nem nagy ügy, hogy mit is kell csinálni az Országgal. Nem kitalálni kell, hanem mindazt, amiket már mások kitaláltak, és tőlünk Nyugatra sikeresnek bizonyult, azt átvenni. Nem kell a hülye duma, hogy a magyar viszonyok olyannyira mások, hogy saját utat kell járni: épp azt járjuk, kösz, nem ízlik. Kiegyeznék egy jó kis német, vagy francia közerkölcsű társadalommal, mert sajnos pont mindenben, amiben különbözünk tőlük, na azokra ne legyünk büszkék. A legalapvetőbb dolgokat kell a helyére tenni, nem elbonyolítani kell a problémákat a közérthetetlenségig, hanem megoldani azokat. Szabadverseny, emberi jogok, humanitás, szolidaritás, csókolom, mindet ismerjük, csak nem gyakoroljuk. A dráma az, hogy ezt eddig minden párt képviselte, a probléma csak annyi, hogy amíg ellenzékben volt, mert ahogy kormányra került, alig bírt lefarolni róla. Jöttek ugyanis a spanok, kellett a biznisz, a pártbekötött kontraszelektált csinovnyikok meg szabadversenyben éhenhalnak, így aztán kellett nekik némi előnyt adni másokkal szemben. 

A hatóságok, a média pártsemlegességét is mind csak addig szerette, amíg hatalomra nem került, nem Orbánék kezdték a haverok mindenhová bepottyantását, csak Ők vitték a gusztustalanságig tökélyre. Szóval ezért a fönti cím: ha egyszer a politika hatalomra kerülve ugyanazt tenné, mint amiről ellenzékben beszélt, akkor rendben is lenne az Ország. Amire mi az április végén létrehozásra kerülő pártunkkal vállalkozunk az annyi: nem lesz kettős mérce semmiben, az új politika alapfeladata az életünk politikátlanítása. Semmi keresnivalója a hatóságok munkájában, nem haveri ügyészek, meg zsaruk kellenek, hanem olyanok, akiket hagyunk dolgozni, nem akarjuk megmondani nekik, ki a jó meg a rossz. Az alapfeladatunk annyi lesz, hogy "szakmásítsuk" az Országot: egyáltalán ne számítson semilyen döntésnél, hogy ki kinek a kije, milyen kötődései vannak, tisztességes és alkalmas-e, ennyi a kérdés, ha meg igen a válasz, akkor szabad az út. Ja, tudom, naiv vagyok. De csaxólok, hogy ha vigyázó szemünket nyugatra fordítjuk, ott azért többé levésbé ez műxik. Tán épp ezért sikeresek, nemde. Egyszóval: politikátlanítani fogunk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

Politikus

Na, ez az a cím, amit látva tuti kilöttyinted a kávédat Kedves Olvasóm. Kevés olyan szó van, amit annyira sikerült volna bemocskolni a rendszerváltás óta, mint a "politikus"-t. Ja, és nem a Nép koszolta össze, hanem azok, akik magukra ezt az elnevezést használták.

Egy szó ereje abban van, hogy akik olvassák, használják, milyen háttérjelentéseket értenek bele. Akiben pozitív érzületet keltett a cím, tegye föl a kezét, nincs jelentkező, akkor mehetünk is tovább. Pedig önmagában a szó semmi negatívat nem jelent, ha azt mondom Periklész, vagy Churchill, Clinton, vagy épp Merkel, akkor nem szorul ökölbe az ember gyomra, pedighát Ők is politikusok. Illetve bocs, hülyeséget beszélek, Ők VALÓBAN politikusok. Merthát ezt a szót görögék nem azért találták ki, hogy a pokolfajzatnak adjanak rövidebb elnevezést, hanem azért, hogy legyen neve azoknak, akik a közügyek képviseletére vállalkoznak. A rablólovag, a kamuzógép, a korrupt disznó nem rokonértelmű szavai a politikusnak, hanem annak épp ellentétei, ha kies hazánkban mégis ugyanazt jelentik, azért nem a szó a hibás, hanem azok, akik elkoptatták. Roppant egyszerű dolgot teszek a továbbiakban: elmondom, hogy mi a politikus valójában, aztán persze lehet összehasonlítani mindazokkkal, akik ma ezt a szót biomasszaként megtöltik.

Szóval először is: a politikus az nem más, mint Te, Kedves Olvasóm. Már normál esetben, nem Magyarországon, és nem manapság. Nem egy kaszt tagja, nem az előkelők rendjének öltönyös manikűrözöttje, nem alanyt és állítmányt nem használó mellébeszélőgép. Hanem a szomszédod. Ahhoz ugyanis, hogy Téged képviseljen, azt az életet kell élnie, amit Te élsz. A közügyekre vállalkozó embernek ugyanis az volna a feladata, hogy értse, mik a valódi problémák, azt meg csak úgy lehet, ha át is éli mindet. Nem valószínű hogy érzi a társadalom erkölcsi és szociális nyomorát, aki abban nem elszenvedőtárs. A politika, a közügyekkel való foglalkozás ugyanis nem kommunikációs trükközések egymásutánisága, hanem belső elhivatottság, ami aligha születik meg olyanokban, akik eleve fölülről néznek rá az embertársaikra, és a mindennapi életükre. Az igazi zene sem olyanokból árad, akik megtanultak hangszeren játszani, hanem akiknek a fejében dallamok szólnak. A festők sem attól lesznek egyediek, ha megtanulják az ecsetkezelés technikai finomságait. Akikben nincs elhivatottság, nincs átélés, nincs tűz, azok max celebek lehetnek, de hogy politikusok nem, az biztos.

Sokan fogalmaznak meg különböző teóriákat az Orbán utáni időkre. Okés, bár persze addig mintegy mellesleg el is kell ám jutni, merthogy magától nem fog elmenni, átadva a hatalom és a kassza kulcsát, a Felcsúti nem épp az a típus. De annyiban jogos a felvetés, és helye van a Narancsok utáni korszakról szóló vitának, hogy a parlamenti "ellenzék" képtelen volt felnőni a feladatához, így erősen elkerülendő, hogy azok kezébe hulljon az ország, akik arra érdemtelennek bizonyultak. Bíztam pedig benne, hogy képesek a változásra, annyi magas labdát kaptak, egy részét pont az OGYM-től, hogy bőven válogathattak volna, csak le kellett volna csapni néhányat. De nem tették, és láthatóan nem is fogják már, a valóság átlép rajtuk, és ha nem teszünk magunk valamit, akkor az új valóságot Jobbiknak fogják hívni. A parlamenti "ellenzék" egy kanyi szavazót nem nyert az elmúlt évben a Narancsbuktából, ez a TÉNY, ennek kimagyarázására fordítják minden erőforrásukat, ahelyett, hogy elgondolkodnának az okain. De mindegy, ha se tűz, se íkú nincs bennük, akkor mennek a levesbe, nem Ők a jövő, tehát nem Ők a téma.

Az egyik Orbánutáni teória a részvételi demokrácia. Szimpatikus, jól hangzik, az LMP is ezzel kezdte, amíg aztán a gyakorlatban bele nem ült Orbán ölébe. El is lehet rajta gondolkodni, miért ne, bár célszerűnek tűnik azért odafigyelni azokra az országokra, amik erősek és sikeresek, mert a sajátunkat is ilyenné szeretnénk tenni, akkor érdemes olyanoktól tanulni, akik már megcsinálták az övékét. A sikeres és erős országok pedig tőlünk nyugatra találhatók, persze, tudom, verik a négereket, meg egyéb demagógiák, de ismét csak TÉNY: az emberek, amíg tehetik, és nincs határzár, oda mennek, ahol boldogulni tudnak. És mivel sokszázezer honfitársunk ment nyugatra, tán nem ostobaság megbízni merőben gyakorlati és tömeges értékítéletükben. Ha a nyugatot választották honfitársaink, akkor higgyünk nekik, és nézzük mitől is vonzóak a célországok, hogyan működnek, milyen értékeket vallanak. Mert kár lenne megint egy olyan turbómagyarkodós, mi mindent jobban tudunk tévútra lépni, aminek szakadéknyi végállomásához épp most érkezünk meg Orbán jóvoltából.

És akkor csaxólok: Nyugaton nincs részvételi demokrácia. Ugyanis a részvételi demokrácia pótcselekvés: ha a politikusok nem a közügyeket képviselik, mint az hazánkban valóban bebizonyosodott, akkor valóban nem szabad rájuk számítani. Ám ennek a megoldása nem az, hogy helyettük döntünk, hanem az, ha a politikusokat cseréljük le. Egy jól működő demokratikus piacgazdaságban, ahol a politikusok a közügyeket képviselik, ott a Nép élni akar, nem reggeltől estig kormányozni. Ha a ház ég, akkor nem kiköltözünk belőle, hanem eloltjuk a tüzet, nemde. Ha tolvaj motoz az előszobában, akkor elkapom, nem pedig megvárom, míg összeszedi a dolgaimat, és röhögve továbbáll. Nem. Nekünk nem a politika helyett kell valamit csinálnunk, hanem azt kell visszatérítenünk a helyes útra. A szó eredeti értelméhez kell visszatérnünk: olyan emberekre kell bíznunk az országot, akik közügyeket képviselnek, mert az arra való elhivatottságukat bebizonyították.

A politika nem a parlament hátsószobáiban székel, leosztva csendben az EU-pénzeket haveri alvállalkozókig. Nem, ez nem politika, hanem szabadrablás, háttérmutyi, öltönyös, manikűrözött semmitmondók vigyorgó celebvilága. Az ország alapproblémája nem az, hogy épp hány százalék az ÁFA, vagy milyen szociális megszorítások lesznek holnaptól, megfejelve az eddigieket. Az igazi probléma, hogy ezeket a döntéseket meghozhatják, mert azt gondolják, bármit megtehetnek, akik elvileg minket kéne hogy képviseljenek. Kialakult egy kaszt, akik már félszavakból is megértik egymást, látszatvitákat folytatnak nyilvánosan, közben pedig együtt üldögélnek és kavarják a lábost. Ezt a kasztot le kell cserélni, vagy beledöglünk. A holdudvarukkal együtt, mert amoralitásuk behálózta az egész országot, a rákot pedig vagy az utolsó sejtig eltávolítjuk, vagy újraébred. A jövő politikusainak alapvető erkölcsi normáknak kell megfelelni, nem pedig hamis kasztelvárásoknak. Becsület. Őszinteség. Bátorság. Elhivatottság. Tűz. A képek olyan emberekről szólnak, akikben ez megvan. Ők a valódi politikusok.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok! 

Ha harc, hát legyen harc!

Ha öt napig nem írok blogot, meg amúgyis távoltartom magam a nettől, annak oka van. Ne tessenek sem riadozni, sem örömködni, nem a sitten voltam. Tudatos gondolkodási szünetet tartottam, mert az OGYM elért egy kritikus ponthoz, amikor meg kell állni, és végigfilózni mindent.

Előző cikkem a Bíróság Narancseltiprásáról épp jó zárszava volt egy korszaknak. Nyolc hónapon át a Kossuth térért vívott harcunkban volt egy szövetségesünk, a függetlenség és demokrácia utolsó védőbástyája: a Fővárosi Törvényszék. Minden saját korábbi döntésével szembement, mikor megtiltotta a május 1. utáni Téren maradásunkat, innentől már maradéka sincs a jogállamnak, nettó diktatúrában élünk. Van persze jogi játszadozásra tér, ki is fundáltam, el is mondtam a Mozgalom legaktívabb Őrzőinek a terepen: két-három naponként bead egy aktivistánk valami célra egy párnapos tüntetést ugyanoda, azt nehéz lesz betiltani, és folyamatosan töltjük a teret ezekkel az egymásutáni rendezvényekkel. 60 tagunk vállalta, ez azt jelenti, hogy 180 további napra, azaz félévre még biztosan ott tudnánk maradni. A kérdés az, ami miatt gondolkodási szünet kellett mind nekem, mind az OGYM-nek, hogy AKARJUNK-E maradni.

Bezony. Nem könnyű kérdés, pláne azoknak, akik vérrel-verítékkel tartották a frontot az egyre fokozódó Narancsagresszióval szemben. De nincsenek tabuk, legalábbis az OGYM-ben nincsenek, így aztán a háttérben a Mozgalom magja szombat óta ezt a kérdést rágja, meg persze az összes többit, amit szintén meg kell válaszolnunk, hogy egy igent vagy nemet mondhassunk a Téren maradásra. Először is azt kellett átgondolni, hogy amit eddig elértünk, és amit nem, milyen arányban áll egymással. A tusványosi Orbánduma után mentünk ki, tiltakozva az illeberális állam azóta valósággá vált eszméje ellen. Vártuk, hogy a magukat ellenzékinek tartó szervezetek is velünk jönnek, hátha megtörténik az a csoda, hogy sikerül valamre időben reagálni, és a megfelelő módon. Nem, nem sikerült, és már nem is fog sikerülni. Az elmúlt hét hónap konkrét történései ugyanis vitathatatlanná tették, hogy csak olyanok találhatók, akik magukat ellenzékinek nevezik, de valójában azt sem tudják, hogy mit jelent ez a szó, nemhogy aszerint cselekednének.

Egészen január végéig roppant barátságosak voltunk mindenkihez, pártokhoz, tüntetésszervezőkhöz, egyoldalú gesztusok tömegét tettük, hátha fölébresztjük bennük a szolidaritást, és az aktív ellenállás igényét. De öt hónapnyi hiábavaló kísérletezés után rá kellett jönnünk, hogy igaz, amit hihetetlennek tartottunk: az ellenzék éppúgy minket tart a leküzdendő ellenfélnek, mint Orbánék. Dőltek hozzánk a csendes háttérinfók, hogy cselekedeteink média-agyonhallgatása nem valami véletlen dolog, hanem az ellenzékinek nevezett parlamenti pártok kapcsolati tőkéjének ellenünk való felhasználása. Betojtak ugyanis, hogyha esetleg sikeresen tudunk mozgósítani, akkor kiderül a Nép számára, hogy nemcsak a Narancsok játszanak bábszínházat, hanem az összes parlamenti párt. Az "ellenzékiek" gyűlölték az aktivitásunkat, a cselekedeteinket, mert megmutatta az Ő ugyanilyen tevékenységeik teljes hiányát. Éppúgy érdekük minket eltávolítani a Térről, mint a Narancsoknak, nem kell ide új politikai szereplő, még a végén megdől a rendszer, aztán oda a nehezen megszerzett biztos politikai megélhetés.

Csakhát a naivitásnak is van határa: mikor egy ideje pontosan tudjuk, hogy a háttérben éppúgy próbálnak minket elpusztítani a parlamenti "ellenzék" pártjai, mint a Felcsúti Spicli Bandája, akkor csak a hülye várja meg békésen a kivégzést. És erről szól a cím: ha harc, hát legyen harc. Az OGYM ellen folytatott Narancsvezénylésű rendőrakciók során senki nem állt ki mellettünk, ezzel aztán végképp bebizonyítva, hogy tökmindegy az "ellenzékieknek", hogy rendőrállam van-e, vagy demokrácia, a lényeg csak annyi, hogy abban legyen politikai megélhetés a számukra is. Az európai demokrata ugyanis az alkotmányos alapelvek mellett akkor is kiáll, ha azt egyébként olyanokkal szemben tiporják el, akiket nem kedvel. Van pár ember, akivel kifejezetten rossz a viszonyom, de ha Őket érné hasonló támadás, mint minket immár sokadszor a Kossuthon, én bizony ott lennék szolidarítani velük. Hát Ők meg nincsenek, töknemértik Európát, az agyukban éppúgy Balkán van, meg a mi kutyánk kölyke ostoba tézise, mint a Narancsokéban.

Szóval azért mentünk ki anno a Kossuthra, hogy a saját bőrünkön mutassuk meg: a valóságban Magyaroszág már diktatúra. Ezt a célunkat elértük, minden létező hatósági, bírósági, politikai játszma megtörtént velünk szemben, ami egy autokratikus államban szokott. Csakhogy lett egy járulékos eredménye is az egész kintlétünknek: az is bebizonyosodott, hogy az "ellenzék" nem ellenzék, csak biodíszlet Orbánországban, nemhogy fölhevíteni nem hajlandó a Népet egy idő előtti Narancsűzésre, de aktívan részt vesz a népharag lecsillapításában. Éppúgy része a spontán kezdeményezések eltiprásának, mint a Fidesz, csak Ők csendestársként végzik el a piszkos munkát. Elértük a Téren, amit akartunk, sőt többet is, ideje a tapasztalásainkat az eddiginél szélesebb körben is megosztani a nyilvánossággal. A Téren agyon lehet hallgatni minket, de ha akciózunk, akkor nem, legjobb példa erre a március 15-i Orbánhackelő akciónk. Megvan persze az ellenzéki pártoktól a "kérés" a média felé, hogy kussoljanak az OGYM-ről, de ha valami komolyat dobunk, arról mégiscsak kénytelenek hírt adni, mert nem tudhatják, hogy ki más teszi meg, ha Ők nem, és esetleg lemaradnak a hírversenyben.

Hátjó, ám legyen. Amúgyis megkezdtük a Cselekvő Ellenzék megszervezését, akkor most minden erőnket erre fordítjuk. A Kossuth téri táborunk fönntartása nagyon komoly kapacitást köt le, harminc legelkötelezettebb Mozgalmárunk őrzi folyamatos szolgálatszervezésben, kimerítő feladat, valóban csak a legkiválóbbak bírják ki. Ha viszont akciózni kezdünk, akkor minden erőnkre szükség lesz, hogy üssön, amit teszünk, és akkor a Kossuthot őrző legaktívabb embereinkre gyakorlatilag nem számíthatnánk. Úgyhogy tegnap, többnapnyi gondolkodás után a Téren meghoztuk a szükséges döntéseket. Először is: nem maradunk tovább a Téren, április 30-cal onnan elmegyünk. Felszabaduló erőforrásainkat polgári engedetlenségi akciókra fordítjuk, megbánják még, akik velünk szórakoztak, vágyni fognak arra a békés időszakra, amikor csak a Téren kellett számolni velünk. És hogy ellenségeink számára a legrosszabb hírrel fejezzem be: április 29-én a Kossuthon az OGYM létrehoz egy pártot, a nevét már tudjuk, a céljait is, de addig nem mondjuk meg, bocsi. Ha úgy bántatok velünk, kedves megélhetési ellenzékiek, mint konkurensekkel, akkor mostantól mi is úgy állunk mindannyiótokhoz. A Nép Nálatok többet érdemel. Sokkal.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!