2016. november 4., péntek

Vérnyuggerek újratöltve

Így nevezték el Orbán agyhalott, Kossuth téren fütyülőket verő rajongóit. Jó név, találó, használom is. 




Mily egyszerű is lenne az élet, ha csak a Diktátornak lenne ilyen típusú fanatizált csürhéje. Ilyet ugyanis demokrata nem tart, ha a jelét észleli, hogy hívei elszabadulnak, akkor megszabadul tőlük. Ez az embertípus ugyanis sokmindenre jó, egyvalamire azonban biztosan nem: közügyek értelmes megtárgyalására. Márpedig az ország éppen azért szakad sokfelé, mert az ostoba gyűlölködést gerjesztők célba értek. Ha más a véleményed, akkor hazaáruló bitang vagy, sorosbérenc, hogy csak a szoftabbakat idézzem. Gondolná az ember: ezt magukat demokratának nevezők átlátják, és soraikban nem tűrik el. Nos, lássuk, így van-e. Kezdjünk egy képernyőmentéssel:


Hát, ezek itt NEM Orbánisták. Ezek itt éppen egy fészbukos csoportban Gyurcsányról negatív véleményt formáló embert minősítenek. Pár gyöngyszem: "ez csak egy bunkó", "nyitva maradt a diliház ajtaja?", "ki ez a barom???", "gondold meg mit posztolsz, vagy menj jobbra", "takarítsa már el valaki!". Ismerem azt, aki a posztot írta: demokrata, csakhát nem Gyurcsányfan. Egy párat a kommentelők közül is ismerek. Na, Ők viszont azok. Hogy mennyire, az éppen látszik. De nézzük tovább.


Ja, a vita helye egy független demokrata csoport, a DK különböző neveken indított számtalan csoportjában többnyire ennél is súlyosabb a helyzet. Ismét pár idézet: "Te hülye vagy, vagy nyilaSS?", "erre felelj, te vadmajom", "ez az író egy elmeháborodott állat!". Hát, nem aprózzák el, nemde. Ha ez élőben zajlana, már ütnék-rúgnák a posztolót. Meg is érkezik a szükséges tennivalót ismertető DK-s, aszongya:


Igen, jól tetszenek olvasni. Eltaposni, mint a svábbogarat. Persze, jöhet a mentegetőzés: ezek itten kivételek. Csakhát akik gyakorta vesznek részt fészbukos vitákban, azok pontosan tudják: nem, ez nem kivétel. Ez a szabály. Legyen bármi Gyurcsányra vonatkozó negatív kijelentés, jön a horda, és anyáz. És nem, az sem igaz, hogy ezt önszorgalomból teszik. Régóta működik Európa Kávézó, meg Nyugati Fény néven két DK-s blog. Gréczy, Vágó, meg ilyesmik írják, annyira gáz, hogy nem merik aláírni a nevüket, de a politikai és sajtókörökben közismert mind a blogok hovatartozása, mind az írók személyazonossága. Ezek a blogok - Bauer Tamás szennyblogként aposztrofálja őket - tudatosan szítják a gyűlöletbeszédet. Egyetlen igazi céljuk a párttagság fanatizálása. Jól működnek, mint látjuk.


De ha ez nem lenne elég a körkörös gyűlölet fenntartásához, Gyurcsány maga megadta az alaphangot a Blahán. Teccenek emlékezni: "aki gyurcsányozik, az a Fidesz szekerét tolja", mondotta volt a díszdemokrata. Eddig a kijelentésig sem volta gyenge a fanatikusok csapkodása, de azóta elszabadultak. És akkor álljunk meg egy pillanatra. Tessenek elképzelni, hogy az 5%-os DK kormányra kerülne. És ezek a rajongók meg a szokásos módon különböző politikai pozíciókba. Elképzelték? Ez a csapat most épp a diktatúra meghosszabbításán dolgozik, nem megnyerhető választásokkal való népbutítással, az utcára menni akarók altatásával. Aztán akkor azt is tessék végiggondolni, hogy a svábbogárként eltaposandó, betegállat, nyilaSS, satöbbi posztoló szolgálja-e Orbán érdekét.

Vagy inkább ezek.

12 megjegyzés:

  1. Kedves Tuareg! Régóta tisztelőd vagyok, noha néha álláspontod kicsit túl sarkos nekem, mivel Winston Churchill véleménye a fasizmus ellen számomra irányadó. "Ha Hitler hadat üzenne a Pokolnak, hát szólnék az ördögről néhány jó szót az Alsóházban". Viszont. Biztos vagy abban, hogy a magyar nép demokráciát akar? Mert nekem úgy tűnik, személyes példák sorát hozhatnám fel, hogy nem annyira. Igenis, mint az oroszoknál, sokak igénylik az "Atyuska" jelenlétét, aki gondolkodik az emberek helyett, a felelősséget is rá lehet kenni, ha valami balul sül el.... elvégre, akár az orosznak, a magyarnak is az önképe a fontos. "Én tökéletes vagyok, szép is, okos is, mindenért más a hibás, (zsidók/gyíkemberek/buzik/migránsok/muszlimok/pirézek/akárkik, aki nem én vagyok), de én nem lehetek hibás, mert én vagyok én, aki egyetlen, mások többen vannak, őket könnyebb pótolni. Ezt a habitust provinciális egoizmusnak hívom, jobb híján. Sok-sok magyar ilyen. Az oroszoknak 90%-a ilyen. Az ukránoknak dettó. A románoknak a 60%-a. A szerbek 99%-a, de nekik bitang szerencséjük van, hogy Milosevics óta nem meri felvállalni senki direktbe az Atyuska szerepét.Itt Angliában Theresa May szeretné, de az angoloknak nem kell Atyuska. Anyuska se. May ezt nem érti, mert buta tyúk, azt hiszi, ha Orbán megteheti azt amit, akkor ő is, hiszen EU mindkettő. May ebbe belebukik, azt garantálom, ma nagyon kikapott a bíróságon a Brexitériájával. Orbán semmibe nem bukik bele, mert....a magyar az nem angol. A magyar nem élte át a birodalmi létet, aztán a bukást, nem vérrel szerezte a jogait....megpróbálta, de mindig elbukott, a békésen szerzettel meg nem tud mit kezdeni. Nem érzi sajátjának.

    VálaszTörlés
  2. Ezt ismertem fel, amikor kivándoroltam Angliába én is. Március15-én még ott voltam a Kossuth téren. Ha akkor Sándor Mária és Pukli István nem küldi haza a népet, most is otthon lennék és harcolnék. De AKKOR LEESETT: EZ SZOLGANÉP! Ha azt mondják, menj jobbra, jobbra mennek. Ha balra menj, balra mennek. Menj haza: hazamennek. Ha harcba hívod őket: jajj, most nem jó, a gyerekért kell menni, most munka van, most időpontom van a fodrászhoz. Oké, a gyerek szent. Aláírom, és is őt választanám, ahogy választottam is, mikor kivándoroltam. De a többi indok mind csak kibúvó. És? Ezeknek akarsz forradalmat csinálni? Megérdemlik? Nem érdemlik meg. Ha kivívod akár egymagad a szabadságukat, fogják értékelni? Nem. Ady jól írta: veréshez szokott fajta. A helyedben is kivándorolnék. Disznók elé gyöngyöket szórni mit ér? Itt, Angliában egy magyar állampolgárságú ember mert a fideszre szavazni (az ismerősi körömből), csak hogy minél nagyobbnak érezhesse magát, ha otthon szarabb a szitu. Kapott is. Az autóját is el kellet adnia a rohadt narancsok szaga miatt, pár pennyért. Magyarország, a Kárpát-medence...nem pálya egyenes gerincű embereknek. Jövő héten a családomat is hozom át ide. Nincs honvágyam. Nekem az nem haza. "Haza csak ott van, hol jog is van". Petőfivel szólva itt vagyok itthon, Worthingben, Angliában. Több jogom van itt, migráncsként, mint ott állampolgárként. És nem kérdik,ki volt az anyám, apám, nem-e ávós, és különben is, kire szavaztam. Megkérdik, honnan jöttem....szégyenkezve mondom: Hungary. A válasz legtöbbször megértő mosoly. Esetleg egy kurta kérdés: Viktor Orban? Válaszom: Yes. De csak magam és a teljesítményem alapján ítélnek meg. S most nézz végig a népen, akit meg szeretnél menteni. Kétféle embert látsz. Aki tud teljesíteni, de nincs lehetősége disszidálni. A másik, aki nem is akar teljesíteni, inkább megalkuszik. És a megalkuvásnak vannak fokozatai. A legdurvább a vérnyugger. A leglájtosabb a bizonytalan szavazó. Bár közülük sokan jönnének ki, csak nem tudnak. Mert az új élet kezdéséhez kell legalább 3-400 ezer forint. Sokaknak ez elérhetetlen gazdagság. Itt már egy rosszabb hónapban megkeresem. Nekem Édesanyám adta az indulótőkét. Hálám övezze érte! De aki nem is akar mozdulni...ott gyanús, hogy megalkuvóval van dolgod. Annak meg aztán prédikálhatsz. Őszinteség? Igazság? Hagyjad már. Ha elárulja a mostani urait érdekből, bárkit elárul. Magyar realitás. A magyar nem demokrata nép. Rég ráébredtem. 2006-ban még SZDSZ-es képviselőjelölt voltam. Önkormi szinten. Már akkor a pofámba vágták, hogy a kukát is megválasztják inkább, ha narancsszínű. AZ alpolgármester akkor is a képembe vágta, hogy ha meg akarok élni, mutassam be a fideszes tagkönyvet. Ott már akkor is kis diktatúra volt. 10 évig még kihúztam, de közben párom lett, lízinggyerekkel, lépni kellett. Ez az én sztorim. Nekem van gerincem, a páromnak is, a gyereknek is. Mi nem vagyunk NER-kompatibilisek. Lelépünk, (én már leléptem, nem sokára megyek a családért), mert a mi gerincünk nem hajlékony. Not flexible. De a magyar nép nagy részének sajnos nagyon is flexibilis gerince van. Nyugodj bele: te ott nem csinálsz forradalmat. Más se. Jóérzésű ember onnan elhúz. A demokraták meg pláne.Csak a családomat hozhassam át, és páholyból nézem, az elszabadult fasiszta állam mikor lép olyat, hogy katonai fellépést indikáljon önmaga ellen, és a két vesztes világháború fényében mikor osztják szét a szomszédos államok között. Mert a magyarnak ekkora pofon kell, hogy észrevegye magát. Bár a lengyeleknek ez se haszált....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unknown, nem tud mindenki elmenni. Ráadásul pont azok mennek ki, akik egyébként is a legaktívabbak, leginkább mozdíthatóak.
      Az pedig, hogy az emberek ennyire fásultak, inkább az elmúlt 20+6 év terméke. Itt az alaptörvény bevezetéséig valódi demokrácia volt. De az emberek azt látták, hogy akárkire is szavaznak, nem lesz nekik lényegesen jobb. Ettől megcsömörlöttek. Ezért pedig elsősorban az akkori vezetők a felelősek. Szerintem Horn volt az egyetlen igazi kivétel, pedig pont az ő idejében hozták az első komoly megszorító intézkedéseket is.

      Törlés
    2. Tisztelt Unknown!
      Amit Ön leír, abban Önnek igaza van. Megélte, megtapasztalta, eldöntötte mit tegyen ennek alapján. Akik elmennek, azok is hozzájárulnak a maguk módján a változáshoz. Reményeim szerint a pozitív változáshoz. Ha tehetném, én is mennék, a gyerekeim után, már csak azért is, mert a mai világ nem az állandó helyben maradásról szól. Viszont, nem akarok, és nem tudok annak a parancsnak engedelmeskedni, ami azt mondja ki: „Mivel magyarnak születtél csak a folyamatos önsors rontás lehet osztályrészed!” Mindig voltak és mindig lesznek olyan emberek, akik szembeszállnak a hatalmaskodó butasággal. Szinte mindet el is tiporják, és mégis, az ellenállást nem lehet véglegesen kiiktatni. Az ellenállás az ember lelkében születik meg, onnan terjed szét a környezetére. Amit Ön külföldre távozásával tesz, az is ellenszegülés. Mivel ez egy valódi tett, nekem szimpatikus. Amit ír, az már kevésbé, ugyanis pesszimista és negatív általánosításokat tartalmaz az úgynevezett magyarságra vonatkozóan. AZ Ön esete is azt bizonyítja, nem minden magyar olyan, és így a magyar nép sem olyan, mint amilyennek lefesti. Lehet a gyógypedagógus szól belőlem és amit mondok nyilvánvalóan nem alkalmazható egy az egyben a politikában de az tény, nem motivál a negatívumok állandó taglalása, sőt, egyre több krízisnek és konfliktusnak teremti meg az alapjait. Sokkal eredményesebb, ha megmutatjuk mi a jó abban, amit a másik tett. Önt bizonyára jó szándék vezette, amikor felhívta figyelmünket az amúgy jól ismert és sokszor szemünkre hányt hibáinkra, Ezzel azonban nem vitte előre a dolgokat. Próbálja meg összeszedni azokat a dolgokat, amiket esetleg jól csináltunk, és mutassa meg, hogyan lehetne még jobban tenni a dolgunkat.

      Törlés
    3. T.Sarnda Savmak!
      Nem tudok Önnel egyetérteni, mikor Unknown-ot bírálj, mégpedig azért mert tapasztalatom szerint a magyarok nagy többsége olyanok amilyennek leírta Unknown.
      Ezért tudtam örülni annak a pár embernek akiket megismertem abban a pár városban ahol aláírás és ember toborzás céljából ki voltunk települve. De Én láttam a többi embert is és meg lett a véleményem róluk! Utólag néha Én is bosszankodom, hogy minek jötten vissza Magyarországra mikor ott is ahol voltam sokkal jobban megélhettem volna.De a múltat nem hozhatom vissza, ezért kár rajta siránkozni. Amit Tuareg mellet teszünk, legalább azzal a jól eső érzéssel tölt el, hogy Én legalább teszem azt ami a saját szememben úgy tüntet fel, hogy ember vagyok. A többi meg nem számít.

      Törlés
  3. Ideje lenne egy Normális Vita Kulturát kialakitani !!! És kicsit alaposabban átgondolni a KÖZÖS DOLGAINKAT !!!

    VálaszTörlés
  4. Gábor! Ilyen gyengét még nem olvastam tőled. Azzal most nem is foglalkozok, hogy az írásod semmi úját,ismeretlen nem tartalmaz, ők -a kommentelők- ilyenek és ilyenek a verekedők is.
    Mindegyikük külön személyiség, külön-külön meg élt élet, sors, külön szocializálódtak. Ami közös bennük, az hogy van aki felhergeli őket és élethelyzetükből adódóan igaznak is érzik a vezér uszító szavait. Ilyenkor nincs keresztényi, nemzeti szeretet,honfitárs,polgártárs, magyar testvér. Ilyenkor nincs demokrácia, nem demokrata, hanem a tettlegességig kivetkőzött ösztönlény, aki védi a saját territóriumát, saját vélt vagy valós érdekét. És van itt még valami ami közös,az életkor és társadalmi státusz, a nyugdíjas (és nem nyugger!!),aki már nem függ senkitől, felszabadult minden gazdasági politikai, családi kötöttség alól, szabadon tehet és mondhat bármit, nem rúgják ki az állásából, nem kell eltartania senkit, maximum fizikailag bántalmazhatják őt is. ÉS még ezen feül is van valami közös bennük, hogy tudják, - mert éltek már akkor is - hogy létezett, létezik egy másik életforma is, vannak más értékek és
    eszmék is.
    Szóval, kedves Gábor, legyenek is bármely oldalon egy demokratának Ők nem "vérnyuggerek", nem "fantáziátlan csürhe", hanem emberek, akiket felhergeltek, aki látványosan, akár fizikai tettlegességgel is felvállalják a véleményüket.
    Gábor,legalább mi ne használjuk a diktátorok, a felhergelt emberek, terminusait!

    VálaszTörlés
  5. Szoktam mondani, hogy Orbán is és Gyurcsány is, vagyis a demagóg, populista kalandorok, mágnesként vonzzák maguk köré a társadalom legostobább, korlátolt egyedeit. Aminek az az egyszerű magyarázata, hogy a primitív ember nem tudja felismerni a demagóg szónok hablatyolásában az ürességet, a semmitmondást.
    Az itt látható lementett kommentelők egyike sem a témához szólt hozzá. A személyeskedést, a másképp gondolkodó sértegetését képzelik párbeszédnek. Lehetettlen velük bármit is értelmesen megbeszélni.
    Ha ezek kerülnének hatalomra, akkor esténként valószínűleg megjelenne a "fekete autó" és elvinné azokat, akik nem a vezérben látják a földre szállt Istent. Láttunk már ilyet.
    A megoldás talán az, ha az értelmesebb ember szívós, kitartó munkával meggyőzi őket, hogy a nagy semmit imádták és vannak valódi értékek a semmin túl.
    Az írást pedig köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Nyugdíjasként ebben az esetben nem érzem sértőnek a vérnyugger kifejezést. Pontos és mivel a vérnyúlra utal, közérthető. Ilyen eberek, akiket fanatizálni lehet, minden társadalmi rétegben megtalálhatóak. Nem csak DK-s csoportok vannak tele ilyenekkel, ahol nem elég erős az admin, a facén mindenütt felbukkannak. Jó eset, ha nem életveszélyes fenyegetést kap egy-egy józanul gondolkodó. Sajnos orbán felhergelte a legsötétebb indulatokat is, csak reménykedem, hogy saját bőrén megtapasztalja.

    VálaszTörlés
  7. Részese voltam tegnap a "vitának"...Döbbenet...De találtam itt egy nagyon jó írást...Megosztottam..remélem nem gond...https://www.facebook.com/gondolkodok/posts/619445581593513:0

    VálaszTörlés
  8. Én sokszor nem csodálkozom az elszabadult indulatokon.
    A fidesz, és más szélsőséges, magát jobboldalinak aposztrofáló pártok vérnyuggereivel való "beszélgetéskor" bizony elszakadhat a cérna.
    De mindez megmarad verbális szinten, a böszme vérnyuggerei nem mennek el a tettlegességig. Ezt a különbséget mindenképpen méltányolni kell.
    A többit meg inkább hagyjuk.
    Valaki írta, hogy a felcsúti is, és a böszme is populista, demagóg politikai kalandorok.
    De míg utóbbi keze tiszta, előbbiről még sem a sajátjai sem hiszik ezt.
    Szóval, Gábor, én kissé szomorú vagyok, hogy te is beszállsz a fikázásba, és már nem éred be a politikusokkal, hanem sorra veszed a nyuggereit is.
    Az én véleményem szerint ezt kár volt!
    Szerinted csak az okos szavazók érnek valamit?
    Az ostobák semmit?
    Bár én ezer éve mondom, hogy szavazás előtt IQ tesztet kellene kitölteni, és aki nem százas legalább, az ne szóljon bele!
    De mivel ez nem így van sajnos, a kormányváltást akaróknak is be kell érni olyan szavazókkal, amilyenek vannak.
    Egyébként, (ez csak az én személyes véleményem) a dékának Gréczy Zsolt árt a legtöbbet. Eszméletlenül demagóg, méltó vetélytársa bármelyik fideszes szóvivőnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A probléma abban áll, hogy tudatosan és szervezetten hülyítik és vadítják őket.

      Törlés