2015. október 10., szombat

Börtönbe megyek?

Na azért ne tessenek se örülni, se szomorkodni, nem holnap lesz az még, nem is holnapután. Kaptam két részletben 100 ezer forintnyi szabálysértési bírságot a Rendőrségtől tüntetéseink miatt, aztán ha nem térnek észhez, de gyorsan, akkor leülöm, se pénzem, se szándékom kifizetni. Lássuk a sztorit.




Olvasóim biztos emlékeznek Kocsis "Nőverő" Máté elleni terepakcióinkra. Kettő volt, mindkettő az elhíresült menekültellenes kijelentéseire adott gyorsreakcióként. Az elsőt rögtön a dumája után tartottuk, mégpedig a TV2 stúdiója előtt. Úgy volt ugyanis az előzetes műsorban, hogy nyilatkozni fog a Mokkában, én meg úgy gondoltam, hogy odanézünk hajnalban mi is, oszt lássuk, hogy reagál a Ficsúr az ottlétemre, pláne ha mások is velem jönnek. Jól reagált, a Tőle oly megszokott módon: lemondta az interjút, oda se jött a TV2-höz. A másik meg a nagy sajtóvisszhangot kapott augusztus 20-i akciónk volt, mikor meglátogattuk Őkelmét saját barlangjában, a Nyolckerben. Ott gondolt egyet beszélni a Szent Istváni Örökségről, amiből látva a menekültekről szóló szövegeit max. Ökörség jöhetett ki, úgyhogy ott voltunk 59-en reagálni, ha lesz mire. Verőlegények fogadtak minket, ezüstősz hajú 6 gyermekes tanárnő aktivistánkat meg is ütötték - eljárás ellenük folyamatban -, úgyhogy volt balhé rendesen. Na, ez a két ügy, amiben egy alsegédrendőrre bízták, hogy valahogy megfegyelmezzen.


Ez is persze ismert Orbánrezsimes szokás: tudják, hogy semilyen rendőrállami intézkedést nem hagyok válasz nélkül, ezért aztán előre mosakodnak: sosem a magas rangú, politikai megbízást teljesítő Főzsaruk a törvénysértő határozatok meghozói, hanem valami sameszük. Így aztán, mikor a jogi válaszlépéseket megteszem, a felelős első körben mindig a konkrét beosztott, az már más kérdés, hogy nem véletlenül van összesen 10 ügy immár, amiben visszatámadtunk - felében a TASZ képviseli az ügyeket -, és ott a nagyfőnökökig megyünk, nem állunk meg szerencsétlen beosztottak vegzálásánál. Volt már nálam házkutatás, négyszer rabosítottak, immár az 52-ik ellenem tett feljelentésnél tartanak, mindez három év alatt, és még egy nyomorult felfüggesztettet sem sikerült összehozniuk, minden ügyük elhal menetközben, ciki. Csakhát a Szabót terhelni kell folyamatosan, hátha akkor leáll, így aztán amikor egy korábbi bebukik, jön a következő buli, ez történik épp most. Szóval a konkrét dologra visszatérve: 40 ezer forintot kéne szabálysértési bírságként kifizetnem a TV2-nél csinált akciónk miatt, 60 ezret meg a Kocsis elleni nyolckeres akcióért, összesen százezer. Ha pedig nem fizetem be, mintahogy erre sem lehetőségem, sem szándékom, úgy összesen napi 5000 forintjával lelakhatom börtönben.


Mindkét döntést egy nyolckeres rendőrszázadosnővel hozatták meg, szegény, láthatóan nem ért a gyülekezési joghoz, mondok egykét dolgot a határozatából, mosolyogjunk együtt. Aszongya, hogy én "gyülekezési joggal való visszaélést" követtem el. Ja. Ha Ő mongya, akkó biztos. Merthogy a TV2-nél indulásunk előtt hajnalban küldtem tájékoztatásként a BRFK-nak egy emailt, hogy megyünk. Ellentétben a Százados Úrhölggyel én ugyanis ismerem a gyülekezési jogot, gondolom ezért nyertünk állandóan a BRFK csúcsjogászaival szemben a Fővárosi Törvényszéken, ezért is pakolták le kerületi századosi szintre a dolgot, bukjon Ő, nemde. Szóval ha az ember tüntetést akar, akkor annak csak egy kötelező eleme van: be kell jelenteni. Lehetőleg három nappal előtte, de ha olyan a téma, hogy hirtelen kell reagálni - mint azt tettük Kocsis menekültellenes szarai után - akkor akár elég a helyszínen is. Mivel tudom, hogy rendőréknél van némi aggodalom az általam szervezett akcióknál, de a TV2-nél nem forradalmat akartam kirobbantani, hanemcsak Kocsist fegyelmezni - sikerrel - ezért aztán szóltam előre a zsaruknak, pár órával a tüntetés előtt: ne pánikoljanak, mikor hírt kapnak róla.


Kint is voltak szép számban, biztosították is a dolgot, nem próbáltak meg figyelmeztetni, vagy föloszlatni, ezt meg a jog ráutaló magatartásnak hívja: viselkedésükből egyértelmű volt, hogy az ott zajló eseményt tüntetésnek, és jogszerűnek tartják, különben föl kellett volna oszlatniuk, ugyebár. Dehát nem tették, megcsináltuk, végig is ment, és most szegény, képben nem lévő nyolckeres Százados Úrhölgy tulajdonképpen megszívatja ezzel a határozatával a sajátjait, akik meg a helyszínen tudomásul vették, hogy gyülekezünk. Ja, mellesleg még azt is írja, hogy mivel azt nem jelentettem be 3 nappal előtte, ez is szabálysértés. Hajjajj, tényleg dunsztja nincs szegénynek a vonatkozó jogszabályokról, hirtelen eseményre ugyanis nem lehet 3 nappal előtte reagálni, ahhoz legalábbis Nostradamusnak kéne lenni, ami azért nem vagyok. Másik mondatban meg azt írja, hogy egyébként meg nem tartozott a gyülekezési törvény alá, mert flashmobként jelentettem be - ezt használjuk a hirtelen felindulásos demonstrációkra, értik is a rendőrök - az meg nem bejelentésköteles. Teccenek érteni: azzal sértettem meg a gyülekezési törvényt, hogy bejelentettem, és úgy, hogy olyat csináltam, ami nem is tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá szerinte. Namost nehéz valamit megsérteni úgy, hogy nem is vonatkozik az eseményre. Szóval ez itt egy harmadfokú atyaég és uramisten, leírva ennyi egymásnak ellentmondó nettó ostobaságot ritkán lát a Zember egybe.


De lehet ám ezt még fokozni. Amit ugyanis az augusztus 20-i akciónkkal kapcsolatban leírt, azt a jogban legalább kicsit jártas ember egyszerűen nem írja le. Aszongya, hogy azzal valósítottam meg a 60 ezer forint díjazású szabálysértést, hogy nem jelentettem be előre a tüntetést 3 nappal előtte. Asszem Százados Úrhölgy nagy bírságolási igyekezetében elfelejtette megnézni azt a rakás videót, amiket a vezető hírportálok, meg tévék ott készítettek. Ha ugyanis megnézi, akkor tudta volna, hogy a tüntetés helyben került rögtönzésre, és bejelentésre az ott lévő tonnányi zsarunak, arra válaszul, hogy a verőlegények nem engedtek be minket egy állami ünnepségre, és megütöttek egy idős nőt. Namost minimálésszel hadd kérdezzem már meg: nekem tudnom kellett volna 3 nappal korábban, hogy Kocsis verőlegényeket rendel ki, és üttetni fog? Ha szőke nő lennék, akkor most jönne: Ésezígyhogy??? Ja, és persze mivel voltak nálunk tüntetési kellékek - pólók, táblák - ezért aztán felkészültünk a konkrét eseményre, mondja Őnagysága. Rossz hírem az, hogy ilyen kellékek mindig vannak nálunk, ugyanis ismerjük a Fideszbanda működését: ha elkövetnek bárhol, bármikor valami szarságot, akkor rögtön tiltakozásba kezdünk. Ehhh. És most csak a legcinkesebb hülyeségeket emeltem ki, 2x3 oldalnyi kamut nem fogok szószerint berakni. Na, úgyhogy ez a friss duplaügy, legkésőbb Strasbourgban nyerve lesz, és jön a kártérítési viszontakció, addig meg legföljebb leülöm a 20 napot, aztán majd megírom a börtönélményeimet.

Bablevit hozzatok.


9 megjegyzés:

  1. bablevest majd kapsz ott; kocsonyát kérj, mert azt be lehet adni a rácson elfordítva is :)
    na meg persze narancsot, mert azt be lehet gurítani ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráspolyt hozzál cipóba sütve ;)

      Törlés
    2. lóf@szt, jobb lesz mindenkinek, hogy pihensz kicsit
      VÉGRE
      :D

      Törlés
    3. " Megjegyzésed a jóváhagyása után jelenik meg. "

      cenzúrázol is??????

      Törlés
    4. Körömreszelő elfér egy zsömiben is. 😜

      Törlés
    5. Les, aki külföldezik, kimarad az itthoni történésekből ;) Van egy kedélyes náci trollfalkám, nem biztosítok nekik nyilvánosságot...

      Törlés
    6. Imrus, 20 nap alatt körömreszelővel nem sokra megyek :D

      Törlés
  2. nm tartom olyan viccesnek, inkább szomorúnak.....

    VálaszTörlés
  3. ..orbánnak mondták komiszárjai (valamelyik-okoska- olvashatta ) " vezírem" háborút pénzel lehet nyerni,így a "vezír "2010-től minden fellelhető pénzt maga s bandája javára,harcára fordította,s azóta is háborúzik mindenkivel--kezdte a 3000ezer milliárd ft lenyúlásával",a dolgozók nyugdíj -megtakarításával ,azóta is keresik,az igaz orbának s bandájának ezért is felelni kell a NÉP bírósága előtt--- a komiszárok tovább mondták ,ha mindent elvesszük az ellenfeleinktől(nekik mi ellenség vagyunk) akkor még a büntit sem tudják kifizetni s önként ,dalolva vonulnak a börtönbe ..s kajánul vigyorognak a "vezírre",aki kiosztja a piros pontokat..

    VálaszTörlés