2015. augusztus 15., szombat

Pedig oly egyszerű lenne

Az Orbán Rezsim támogatottsága Népünk tizedére csökkent, ilyenkor meg aztán nem az a művészet, hogy megbuktassuk, hanem az, hogy Hatalomban hagyjuk Őket. Alig kéne pár dolgot tenni, mi tesszük is, ami tőlünk telik, meg kéne végre mindenkinek mozdulni.




Forradalmat a fészbukon max szervezni lehet, de végigvinni aligha. Ahhoz bizony terepre kell menni, ott összegyűlni, aztán jól szervezetten fölhasználni a Tömegben rejlő mindent elsöpörni képes erőt. Megfelelő időben, megfelelő helyeken, sorozatos és célszerű nyomásgyakorlás, ez mindig, mindenütt eredményre vezet, csak egy esetben nem: ha nem csináljuk. Tragikomikus, hogy egy Zsebdiktátor és Bandája uralkodhat rajtunk a társadalom mindössze tizedével a hátterében. De az már nem igazán vicces, hogy közben emberek százezrei tengődnek munka, és bármiféle egzisztencia nélkül, családok tömege éhezik, és milliók vannak létminimum alatt. Nem játék ez, baccameg, de mégis annak tűnik, ha az ember a sajtót, meg a fészbukot olvasgatja. Mindenki ír mindenről, csak épp a lényegről nem mer, vagy nem akar. Egymilliószor megírták, hogy ezek tolvajrablógyilkosok, oké, tudjuk. Egymillió különböző verzióban kering, hogy ki mit szeretne majd utánuk tenni, csak épp arról semmit, hogy odaáig, hogy utánuk legyünk, hogyan is kell eljutni. Ha összeszámolnám a fészbukon legharciasabban kommentelőket, akkor már rég nem lenne Orbán, mert tele lenne az egész Belváros, nemcsak a Kossuth tér a tüntetőkkel, de valahogy mégsincsenek a keményszavak emberei a keménytettek mezején, mikor kéne.


A Népünk jelentős része fél az egzisztenciális megtorlástól, másik része apátiában van. Tömeglélektani manipuláció áldozatai, ehhez nagyon ért a Felcsúti Geci, meg a Bandája, de közel sem vagyunk tehetetlenek a módszerrel szemben. Hasonló a hasonlót oldja, mondja a kémia, de a társadalomra is igaz: szegezzünk szembe egy másik lélektani fegyvert az Övékével, és működni fog. A félelmet és az apátiát ugyanazzal a módszerrel lehet oldani: terepen ütközeteket vállalni a Hatalommal, megmutatni, hogy vannak, akik nem félnek és nem süllyedtek nem múló depresszióba. Ma ilyen aforizmás napom van, legyen itt mégegy, Ógörögéktől: a mozgás az élet. Írogatni otthonról, mindig ugyanazt, de kuksolni a fotelben és kukucskálni az ablakrésen át, ha valami történik épp, az biz elég lúzer dolog, és most roppant finom voltam. Megmondani a frankót, aztán üdülni menni, nettó pótcselekvés, tettek helyett. Egy félelemben és apátiában élő Népnek példát kell mutatni, személyeset, minél tömegesebbet, hogy legyen, akiket követhet, mertha az írás-, és politikatudók csak addig jutnak el, hogy Előre!, és addig nem, hogy UTÁNAM!, akkor itt nem lesz semmise, semikor. Vagy max Fidesz-Jobbik váltógazdálkodás, esetleg koalíció, egészségünkre.


Magyarázza már el valaki, mert én képtelen vagyok fölfogni, hogy nyilvánvalóan hatásos politikai technikákat miért NEM alkalmaznak azok, akiknek épp az ellenzékiség volna a fizetett feladata. Miért nem állnak a különböző pártok sátrai egymás melletti sorokban a Kossuth téren, miért nem üldözik aktivistáik tüntető csoportjai a Narancsokat minden megnyilatkozásukkor? Mi nincs hozzá? Aktivista? Pénz? Van némi saját tapasztalatunk, se százezernyi önkéntes, se milliók nem kellenek egyik folyamatos cselekvéshez sem, tehát ez nem hiányozhat az elvileg mindennel rendelkező hivatalos ellenzéki pártoknak. De mégsem tesznek semmit, mert az politikailag a nulla kategóriája, ha nyilatkozgatnak, felszólalnak itt-ott, aztán jöhet a Balaton megint. Az meg egyenesen szereptévesztés, és súlyos pótcselekvés, ha segélyegyletet játszanak: szép dolog persze, de egy diktatúrában NEM EZ az ellenzéki erők feladata, hanem minden erővel a Rezsim megbuktatásán dolgozni. Szóval egyszerűen nem történik részükről más, mint pótcselekvés, tevékenységnek álcázva. Miért is nincs az épülő kerítés egy szakaszán többezer ellenzéki pártaktivista és szimpatizáns, hogy élőben akadályozza meg a továbbépítését? És folytathatnám, annyi a kérdés, hogy több cikket is kitöltene, de választ egyikre sem kapok soha, terelést, anyázást annál inkább.


Ha meg válasz hiányában magam írom meg azt, miszerint itt hazaárulással felérő semmittevés és kollaboráció folyik, akkor persze én vagyok a feketeseggű. Pedig csak tényeket írok, teendőket, és azok egyértelmű és látható nemmegtételét. És már nemcsak én. Lassan az értelmiség bátrabb része szintén felvállalja az időleges kiközösítést: Lovas Zoltán, Majtényi, Bruck András, és sorolhatnám egyre hosszabban, akiknek már felnyílt a szeme, és próbálják másokét is felnyitni. Szóval tán tessenek megkérdezni, T. Pártaktivisták saját Pártvezéreiket: miért nem tesznek semmit, mikor oly könnyű volna némi kitartó aktivitással eltakarítani ezt az egész Narancsbrancsot, gombfocistól-kisvasutastul? Miért nem tetszenek a terepen tüntetni? Miért nem tetszenek semmiféle csoportos demonstratív politikai aktivitást mutatni, hogy a Népünk érezzen némi bátorítást a csatlakozásra? Miért tetszenek üdülni diktatúrában, mégis miben fáradtak ennyire el? Miért gondolják azt, hogy elég minden újabb Narancsgeciség után kiadni egy közleményt, hogy decsúúúnyadolog, aztán várni a strandon a következőt? Miért nem tetszenek semilyen mértékben ellenállni? Kérdezzétek meg ezeket a Pártgóréktól, T. Aktivisták, aztán osszátok meg velünk is a választ. De legalább értsétek meg, hogy miről is dumálunk egyre többen. És miért is kell nekünk cselekedni, helyettetek.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


13 megjegyzés:

  1. Nem hivatalos információk szerint meg van az új demokrata népvezér!
    Nagyon okos fiú ez a Tóth Bertalan, de szerintem nem Ő fogja megbuktatni Orbánt.
    Persze lehet, hogy vannak rejtett képességei is! Bár úgy lenne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tóth Bertalan se hal,se hús-és kilárszanak mögüle a "tudjukkik" sztájlisztjai,népet megtévesző mutatványosai.
      A keményen dolgozó kisemberek köpni fognak rá.
      Tőle mèg a Szabó Gàbor is jobb lenne.
      Mert ő legalàbb szemtelen,mint a piaci lègy..

      Törlés
    2. Nem gondolom, hogy egy népvezérnek szemtelennek kellene lennie!
      Nézzük inkább a jó oldalát a Szabó Gábornak! Nagyon jó startéga és kitartó! Ha kérne szakértői segítséget akkor még akár jó szónok is válhatna belőle. Sajnos én nem látok olyan vezéregyéiséget a baloldalon aki ha elkiáltja magát hogy UTÁNAM akkor a tömeg követné.
      Szabó Gábornak az opratív törzsben a helye, mert vannak jó meglátásai és ötletekkel a kivitelezést is sok esetben tudná segíteni.
      Hajrá!

      Törlés
    3. Életemben nem olvastam, nem hallottam a Tóth Bertalan nevet! Nagy és népszerű vezér biztosan. De ki Ő és hol van?

      Törlés
    4. Hogy a Gábor milyen népvezér-majd kiderül.
      Egyenlőre fasiszta alapon hirdet bojkottot,amint a Bartus.
      A népek nem értik,a gyurcsányfélèk meg levegőnek nézik.De ha az RTL mellé áll -hát bármi lehetséges..

      Törlés
  2. ..hol lehet róla bővebben ,olvasni, van blog-ja ,hogy láthatnánk a céljait, írásait ,hogy eldönthessük jó-e amit akar ,vagy ő is magányos harcos aki nem akar összefogni a demokratákkal ,bár úgy látom ,hogy minden "vezér" saját pecsenyéjét sütögeti ,ami tetszik orbánnak a gazembernek mert 1 millió birkájával 4 évente választást tud nyerni, ha továbbra sem lesz ÖSSZEFOGÁS !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán az sok mindent elmond róla, hogy a Puch Laci bácsi sakkbábuja a táblán!

      Törlés
    2. A Puch sógora Vásárhelyi Putyu.A Miklós fia.A Mária testvère.A Puchhal együtt loptak mint pénztárnokok.Ez az ősszadeszos társaság mindig összejàtszott a maszopba telepített kozmopolitákkal vérségi alapon.Láthatóan most sincs ez másképp.
      A DK RÖVIDESEN DOBREV KLÀRÁT FOG JELENTENI,AMIT AMERIKAI ÉS IZRAELI TÁMOGATÁSSAL MINDEN ELLENZÉKINEK TÁMOGATNI KELL.
      A NAPnak is gondolom..

      Törlés
    3. Fijnom kis szalonzsidózás, rossz hírem az, hogy úgy hülyeség ahogy van :)

      Törlés
  3. Ha láttad volna a Klárát az atvben az "eus munkatól" nyilatkozni,a felsőbbrendű mosollyal az arcán-elbizanytalanodnàl..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért azt megvárom, hogy mi is parancsot kapjunk a Hatalmas Háttérhatalomtól :D Tézised élő cáfolata lesz, hogy nem fogjuk végrehjtani, akkor vajh mit fogsz mondani? ;)

      Törlés
    2. Meglátjuk.Ne becsüld le a Háttérhatalmat..

      Törlés