2015. április 8., szerda

Antipárt

Mielőtt kapom az ívet, hogy van már olyan, hogy antipolitika, csaxólok: tudom, egyetemista koromban Konrád Györgyöt szamizdatokban volt szerencsém olvasni, és igen, az Ő antipolitikáját gyúrtam tovább antipárttá.




Mielőtt találgatni teccenek, nem, nem ez lesz az április 29-én megalapításra kerülő pártunk neve, bár ha jól tesszük a dolgunkat a későbbiekben, akkor mindenkinek ez jut majd az eszébe rólunk. Írtam már arról, hogy a politika, a politikus, a párt történelmileg és főként tőlünk nyugatra teljesen mást jelent, mint kies honunkban. De mi a saját rögvalóságunkban hozunk létre pártot, így aztán abból kell kiindulnom, amilyenek a magyar verziók, és azokhoz képest bizony az antipárt a megfelelő gyűjtőfogalom. Ja, és még valami, nekifutásként: ezt a pártot most nem én hozom létre. Az OGYM-et valóban én szültem - kis képzavar -, fogtam és kimentem a Kossuth térre lesz ami lesz alapon, és akik velem jöttek, belőlük lett a Mozgalom. Magyarul semmi előzetes filózgatás, csapatmunka nem volt, durr bele, lesz ami lesz. És ami lett, az már képes arra, hogy túltegye magát az agyonhallgatáson, a kiközösítésen, helyette meg összedugja a buksijait, és kitalálja, hogyan tud az Ország hasznára tenni. Szóval ez már nem az én pártom lesz, hanem a Mi Pártunk - ez se rossz név, de nem ez lesz -, a blogjaim vitaindítók kívül is belül is, nem pedig kőbevésések.


A pártot tekintsük annak, ami: olyan csoport, amelyik indul a választáson, mert bele akar szólni közügyeink intézésébe, és azt a jelen magyar szabályok szerint csak pártként teheti. Érdekes egyébként a Nép hozzáállása saját pártjaihoz: egyrészről rühelli mindet, másrészt meg csak azt veszi komolyan, aki pártként teszi a dolgát. Naja, nem ez az egyetlen alapos ellentmondás persze közgondolkodásunkban, lesz dolgunk az évtizedeken át tartó népbutítás meggyógyításával ebben is. Mi a pártot gyakorlatice egy dolog miatt hozzuk létre: hogy tudjunk végre válaszolni mindazoknak, akik a Téren, a neten, mindenféle megkérdezik: oké, de ha bukik Orbán, utána kikre szavazzunk? Innentől egyszerű: ránk. Kedves Utálóink most biztos azt gondolják, hogy kamuzok, a Mozgalmárok meg tudják, hogy hányszor de hányszor hangzott el felénk ez a kérdés a Kossuthon, meg a neten. És nem volt rá válaszunk, nem is kellett persze, hogy legyen: nem az volt a célunk, hogy magunk faragjuk újra a demokratikus jogállamot, mi csak addig szerettük volna eljuttatni az Országot, hogy újra lehessen szobrászkodni az arra alkalmasaknak.


Csakhát 8 hónapnyi élő tapasztalat megmutatta, hogy vagy magunk megcsináljuk, vagy minden marad az elkorhadt régi szerint, ahol csak annyi lesz a megújulás, hogy a Fideszt a Jobbik fogja fölváltani. Úgyhogy akkor lássuk, milyen is az a párt, amelyik magyar viszonyok között antipárt. Először is: nem vezérelvű. Püfff. Mozgalmunk gyűlölői előszeretettel mantrázzák, hogy az OGYM az én személyes bűvkörömbe tévedt megtévesztettek csapata. Magyarul én vagyok a vezér, aztán mindenki követ hipnózisban, agyatlan birkanyáj módjára. Nem, nem ez a valóság. Ez a Narancsoknál, meg a parlamenti "ellenzéknél" dívik szokásként, az OGYM-ben viszont állandó a belső vita, nincs ugyanis "pártvezetés", amelyik valami bérelt irodakomplexumban székel, és fogadóórákat tart a párttagoknak heti egy órában. Az OGYM valósága az, hogy akik benne vannak, nem a személyem miatt vállalták a sok megpróbáltatást, amin eddig már átmentek, hanem az elvi meggyőződésükért. Úgyhogy valójában eddig sem voltunk vezérelvűek, de a jövendő párt aztán főleg mentes lesz ettől. 


Roppant egyszerű módszerrel tudjuk elérni, hogy ne teljesülhessen egy ember akarata, még akkor sem, ha az az ember én volnék. A módszer a teljes decentralizáció, magyarul minden hatáskört a helyi szervezetekhez teszünk. A "pártközpont" feladata az erkölcsi követelmények, és a politika alapvetés betartatása, és semmi több. Utóbbira is csak azért van szükség, hogy nehogy megélhetésiek kerüljenek a sorainkba, de nem Pestről fogjuk megmondani, hogy ki alkalmas vidéken és mire. Mindenki, aki a céljainkat követi, és betartja az erkölcsi normáinkat, bátran tevékenykedhet a színeinkben, nem fogunk sem választási, sem bármilyen szituban "központi" kívánalmakat közölni helyiekkel, és ejtőernyősök sem lesznek, hogy azok helyett, akik egy eredményért megdolgoztak, elfoglalják a választott pozíciókat. Belemehetnék most tételesen abba, hogy a jelenlegi pártok alapszabályai ennek mennyire az ellentétei, de fölösleges terjedelembővítés lenne: mindenki látja, hogy cserélték le a pártközpontok az elvi szilárdságot személyi kérdésekre.


Egy felülről dróton át irányított szervezet szükségszerűen válik elvtelenné: a spanozás, a mi kutyánk kölyke mentalitása válik uralkodóvá, törleszkedés a központhoz, elvek föladása pozíciókért, ezek a mai pártok. Pedig a központ nem arra van, hogy kézivezéreljen, az egyetlen feladata annyi, hogy az alapelveket és erkölcsi normákat betartassa. Egyébként általában a politika feladata is ennyi lenne, nem több: megírni a játékszabályokat, azokat betartatni, de nem részt venni a játékban, pláne nem azért, hogy a hozzánk tartozóknak előnyöket biztosítsunk. Az ilyet nem úgy nevezik, hogy a hatalommal való élés, hanem úgy, hogy visszaélés. Na, ez elkerülendő, úgyhogy amit az előző blogban írtam az Ország politikátlanításáról, azt a gyakorlatban épp saját pártunk alapszabályával fogjuk kezdeni: olyan erejű béklyókat rakunk a "központ" kezére, amiket lehetetlen lesz a későbbiekben eloldozni. A Mi Pártunkat kristálytiszta elvi és erkölcsi alapvetés gyakorlati megvalósítása érdekében hozzuk létre, nem pedig egy újabb megélhetési hálózat kialakítása a célunk. Mondtam, hogy antipárt...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


33 megjegyzés:

  1. Az első nap:

    https://m.youtube.com/watch?v=jvrDVhm3v6M

    VálaszTörlés
  2. De hogy fogod elérni Gábor, hogy végül ne egy nagy csoport, felesleges dolgokon vitatkozó, különböző "kisfőnökök" által befolyásolt ember legyen az eredménye a nagy szabadságnak? (Lásd az SzDSz élete és halála) Hogy fogod elérni, hogy a tőled száz kilométerekre lévők is folyamatosan tisztában legyenek azzal, mi a nekik esetleg fontos, de csak a céltól eltérítő, MEGOSZTÓ részletkérdés, s mi ami valóban nem az?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mikcso kérdéséhez:
      Talán úgy, hogy meg lehetne maradni mozgalomnak(?), és ahogy az első napi interjúban mondta Gábor: a blogon, az interneten terjeszteni az "eszmét".
      A "mi a fontos", "mi a nem" közti különbséget.
      Terjeszkedni, "tömegesedni" továbbra is kell és már meg van a mozgalmi alap.
      Ha van benne tartalék lehetőség, azt így is ki lehet bontakoztatni.

      Törlés
    2. Az SZDSZ Magyar Bálint hűbérúri rendszere volt, nagyjából annyi volt benne a decentralizáció, mint a Fideszben. Nem a szabadságba, hanem annak hiányába roppant bele. :)

      Törlés
    3. mikcso: tisztesség és megalkuvásmentes politika. Az országos és helyi szinteken is. Személyes jelenlét és beszélgetések, folyamatos egyeztetések minden szinten. Csak hogy az alapoknál kezdjük...Nem is olyan nehéz a technika világában. Fórumok, viták...

      Törlés
  3. Út az OGYM-től a pártig

    http://youtu.be/Wiijk7-FbEc

    VálaszTörlés
  4. A blogban írt elv nagyon jó vitaindítónak. Van miról beszélni, az biztos!

    VálaszTörlés
  5. Szia Gábor!
    Az első kérdésemet mikcso már feltette.
    A másik kérdésem, hogyan akarjátok feloldani azt az ellentmondást, amit Bartus szokott feszegetni:
    Ha választáson indultok, akkor ti is legitimáljátok a NERt. Vereség esetén biodíszletként beültök a parlamentbe (hiszen arra kaptatok felhatalmazást). Győzelem esetén viszont gúzsba kötnek az alaptörvény előírásai, és borítékolni lehet az elkövetkező gyors bukást.
    Ha nem indultok választáson, hogy akartok tömegesedni (hiszen az emberek nagy része választásokban gondolkodik, aki ott nem indul, az szinte nem is számít), és hogy akarjátok lemérni a támogatottságotokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés, telibe is kaptad a következő blog témáját. most csak kétnaponta írok, hogy mehessen róla mindenfelé a vita.

      Törlés
    2. A választásokon történő indulás bojkottja a 2014-es választásokon volt alternatíva. Azóta nem, hiszen ugyanabba a folyóba is csak egyszer lehet bele lépni, kétszer nem. Mivel az akkori ellenzéki-kollaboráns pártok lefolytatták azt a szánalmas összefogás komédiát és szépen elfoglalták a helyeiket a székekben, most nem lehet más tisztességes alternatíva, mint a választásokon történő indulás és a győzelem. Nincs igaza abban senkinek, hogy vereség lenne a parlamentbe jutás, mert már az is jelentős lépés lenne. Végül is a lelkiismeret jelenne meg ott, ahol azt intézményesen még hírből sem ismerik.Győzelem esetén, vagyis, ha többség jönne létre a parlamentben, éppen az eszement szabályoknak köszönhetően szinte biztosan kétharmada lenne az akkori győztes pártnak, pártoknak. Akkor meg mi is a baj? Szóval indulni kell, mert a bojkottnak értelme nincs, az a jobbik azonnali kétharmadához vezetne, a tömegesedésnek meg ott van az a kétharmad, akik várják a tisztességet a politikában, mint azt a bizonyos messiást...

      Törlés
    3. Szerintem pont fordítva. 2014-ben a bojkott nem volt igazi alternatíva. Egyrészt meg kellett próbálni, hogy nyer-e az ellenzék a választásokon. Másrészt kevés volt az idő egy hatékony és tudatos bojkott megszervezéséhez. Most viszont van még 3 év a következő választásig (ha lesz, és ha akkor lesz). Ha a többség úgy döntene, hogy inkább távol marad, most még van idő megszervezni.
      Ha viszont választások, akkor hajrá. Akkor viszont le kell nyomni nemcsak a kormánypártot, de a hivatásos ellenzéket és a rosszabbikat is.

      Törlés
    4. Ne felejtsük el, hogy a fidesz a kétharmaddal, vagy némi "ellenzéki" segítséggel a választási szabályokat bármikor átírhatja, ahogy eddig is tette.
      Ha nem az Ő érdekei szerint való, majd olyan törvényt hiz, higy mininmális győzelemmel ne lehessen kétharmadhoz jutni, és meg is indokolja, ők csak meghallgatták az ellenzékiek kifogását a választási törvénnyel kapcsolatban!
      Ne legyenek illúzióink!

      Törlés
  6. Szép napot Mindenkinek!
    A blogban leírtak nagyon igazak, lehet miről gondolkozni és vitatkozni országszerte.

    VálaszTörlés
  7. "Pedig a központ nem arra van, hogy kézivezéreljen, az egyetlen feladata annyi, hogy az alapelveket és erkölcsi normákat betartassa"

    "Pedig a központ nem arra van, hogy kézivezéreljen, az egyetlen feladata annyi, hogy az alapelveket és erkölcsi normákat betartassa"

    " megírni a játékszabályokat, azokat betartatni, de nem részt venni a játékban"

    "A "pártközpont" feladata az erkölcsi követelmények, és a politika alapvetés betartatása, és semmi több"

    Node ki a "pártközpont hangadója--az erkölcsi követelmények kitalálója és betartatója. Mert a részvételi demokrácia szabályai szerint működve az bizony mindig a hangadótól függ.

    VálaszTörlés
  8. Meg van az eshetősége,hogy ez kivitelező legyen !!! Ha most mind azt fel sorólnám hogy mire alapozom ezt a következtetést akkor a kedves olvasó még holnap is itt ülne a gép mellett.IGEN van alapja !! A mozgalom eddigi működése a hónaponkénti ujra választási lehetősége a viták kivitelezése mindenkinek mindenben való bele szólása és most nem szeretnék az apró példamutatásokról beszélni.Minden és ebben valóban minden benne van másképp fog működni mint az év tizedek óta be rögződött és nem éppen jó kivitelezett pártoknál volt szokás!! Itt valóban más lesz a politika nem csak beszéd tárgyát fogja képezni.Ha eddig a pártok vettek volna annyi fáradságot,hogy néha be tekintettek volna a munkánkba igen csak el csodálkoztak volna egy két dolgon,már azon is hogy az utolsó percig szó sem lehetett a párt szóról,DE mivel CSAK Így lehet szóhoz jutni ez volt a kivitelezhető egyetlen meg oldás!! A többit meg meg látják!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bori, a mindenkinek mindenbe való beleszólása kb.300 főig megy csak. Onnantól már csak klikkesedést okoz. Vagy szebb szóval platformosodást. Gábornak ezerszer is meg kell gondolnia egy nagyobb létszám esetén, hogy alkalmaz-e gyeplőt és milyen szorosat. Tudom, csúnyán hangzik, de el kell érni, hogy ne legyen mellébeszélés, ha nem is orbáni vagy magyarbálinti módon. Ezen áll vagy bukik a jövő, illetve a tömegesedés.

      Törlés
    2. A tömegesedés --szvsz-- azon múlik, hogy egy közösségnek van-e olyan értékvilága amelyet sokan megértenek, vele azonosulni és azt terjeszteni hajlandóak.
      A mai politikai és társadalmi viszonyok közepette egy mozgalomnak párttá alakulnia, csapda.
      A pártokra vonatkozó szabályok --ha tartalmaznak is előnyöket-- bizony kikényszeríthetik az olyan kérdések válaszát, hogy "alkalmaz-e gyeplőt és milyen szorosat" vagy "hogy ne legyen mellébeszélés".
      Pártként lesz-e több médiafelület? A terepmunka megspórolható-e?

      És ha már mikcso (bár más összefüggésben) utalt két névre, a második szerkesztett az első jelenlegi rendszeréről két kötetet. Egy friss értékvilág terjesztésénél az írások jó szolgálatot tehetnek.

      Törlés
  9. A közmondás azt tartja,hogy a fejtől bűzlik a hal!!! NEM beszélek mellé,nem állítok olyat ami nem fedi a valóságot,és nincs különleges szemüvegem sem,de amit a mozgalom minden tagjával karöltve tapasztalok azt nem lehet sem ki magyarázni,sem meg másítani ,sem meg nem történté tenni.Egy korrekt ,példamutató,személy az aki ezt a mozgalmat eddig nem akármilyen körülmények között össze tartotta.És ha még a saját körülményeit is figyelembe veszem akkor bizony vakon követem!!!

    VálaszTörlés
  10. Éljen a Szabó Gàbor,korunk Lev Trockíjja..Aki a "fejéről a talpára" állitotta a demokratikus centralizmus eszméjét,meghírdetvèn az ellenkezőjét,valami szuper bázisdemokráciát,ami majd Bivajbasznádon (is!) magától működni fog.De országosan kikkel?Lássuk a tényeket:A fèleszü Feri lekaszálta az MSZP aktivista rétegét (a "veszetteket" kölcsönvève a szót a francia forr.-tól.)A mámikat és a volt munkásőrőket meghagyva a kopasz bugyiárusnak.A haszonlesök(!) fideszközeliek,onnan várva az előnyöket és korrupciós lehetőségeket,pontosan mint az apàik a régi MSZMPtől.Van néhány LMPs széplélek,aki bevette a zöld (valójában nem létező) "ideológiát".Ennyi.Vannak ugye a szadesz árvák,a Gulyàs Józs szerű pondrók stb,de az mind "kisfőnök" akar lenni,és a fideszistaktól VISSZAVEENDŐ korrupciós lancban kíván közvetíteni,amikent a Féleszű kurzusában.+vannak a jobbikosok,a helyben az Apro klan kapcsolati hálóján beterelt pornósok,besúgók,fogható serege,sértett mszpsekkel(!),ostoba és bunkó hangadókkal.MÁS-NINCS.A Zsuzskáéket nem lehet ivartalanul szaporítani mint a muskátlit,és szétszorattatni mit a zsidók a Gulatban..Hát "hogy a faszomba" (by Dájcs Tompi) lesz ebből párt?..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves NZP: Attól, hogy az a kevés kis képességed nem engedi, hogy lásd azt, ami minden normálisan gondolkodó elme számára világos: a tisztesség hiányzik a politikából, még lehetséges, hogy az általad mélységesen lenézett réteg egyszer csak meglelé az utat (vezérlő csillagát, de ez lehet nehéz neked). Számtalan emberrel sikerült beszélgetni a Kossuth téren és az agy mosottak kivételével szinte mindenki egyet értett abban, hogy a mostani parlamentben lévőktől talán kettő személy kivételével (bár az is necces) senki nem lesz arra képes, hogy tömegeket mozgasson meg. A tömegeknek másra van szüksége. A szegény embernek sem a szegénysége fáj a legjobban, jobban éget a kiszolgáltatottság, a reménytelenség és hogy a jövőjét veszik el tőle éppen. Ezért ment el az országból 30 ezernél több dolgozó ember és viszik gyorsan a családjaikat is. Ha így folytatjuk, akkor hamarosan marad az 5 millió mély szegény, az 1,2 millió éhező gyerek, meg a másfél millió fidesz hívő. Csak azt nem tudom, hogy az utolsó fidess fan mit fog csinálni, ha orbánviktor, mint jelenség Svájcban lesz a vagyonát számolgatni. Szóval kedves NZP: A felsorolásod megnyugtat, mert megvilágítja számomra, hogy a valóságról meglévő információidat, véleményedet a bőrfotel árnyékából fogalmazod, s mint ilyen a valóságtól elég messze áll.Ne feledkezz meg a kamilla teáról és a hintőporról, nehogy bepálljon...

      Törlés
    2. Elég sok sót megettem a nagypolitikában ilyen olyan szerepben.Amit írsz,formálisan igaz.A keményen dolgozó kisembereknek nincsen pártjuk,ilyen olyan okokból Orbánt támogatják valamennyire,az embereit meg már inkább utálják.És nem látszik alternatíva-illetve a Jobbik sokaknak.De a leszerepelt balos (és zsidógyökerű,ami ebben az országban fontos) formációkhoz a kiábrándultak nem állnak át.EMIATT a "poncicher" szadeszos fogorvos "absztinens"Szabóhoz SEM fognak,mert ő egy az ELUTASÍTOTT CSOPORTOKBÓL.Ez napnál világosabb annak,aki emberek között mozog.Sajnos,ez a helyzet.Itt változást csak egy IGAZI nemzetiszocialista párt fog(tudni) majd okozni,aminek még nem jött el az ideje.(a Jobbik nem az-csak a jarikatúrája).De az idő eljön.Emlékezz szavamra.Az OGYMből szar sem lesz,mert nem adott a feltétele.És nem is lesz..

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. A nemzeti szocialista pártoknak vége lett nagyjából örökre úgy 1945 magasságában. Ha visszajön valamilyen oknál fogva az olyan fajta politizálás,az egyenlő lesz a szinte azonnali és totális pusztulással. A nagypolitikai "tapasztalat" az xart sem ér, ha éppen a nagypolitikában szokásos játszmáktól csömörlött meg a jónép. Az kb akkora előnyt jelent, mint a sivatagban a gyors homokrostálási tapasztalat és éppen az mutatja NZP tapasztalatának hiába valóságát, hogy meg akarod mondani, mit akar a nép! Had döntse el a jónép, hogy mit akar, jó? Én alávetem magamat a döntésének. Annyit azért még hozzá tennék, hogy a téri beszélgetések és az elhaló tüntetések során azért a nagypolitikában kevésbé tapasztalt, de a terepmunkában figyelmes emberek azért hallhatták, mit is akar manapság az a bizonyos nép, mire van ebben a pillanatban igény...

      Törlés
    5. Meglátjuk..A nemzeti szoc nyílt sisakkal nem jönvisdza-a pc beszéd jegyében az emberekre öntött èvtizedes hazugságok vállalhatatlanná teszik a fogalmakat.Viszont.A személyeknek szóló támogatás az àltaluk képviselt hasonló viseledés nyomán megfigyelhetö Putyinnál is,Erdohannál is,és a mi Orbánunknàl is..Amit a jószemű "poncicherek" észre is vettek.Tehát amerre a világ megy- az némely "demokratákoknak" nem fog tetszeni..

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Milyen érdekes, hogy néhány nappal azelőtt bukkan fel Tuaregnél az antipárt ötlete, hogy a 4K! bejelentené, hogy antipárt. Miközben a 4K! irodájában stócokban állnak az antipártos szórólapok, valahol valaki belelapoz egy régi Konrád György írásba, és megvilágosodik...Reális... Csak nem a Tuareg körül sündörgő kiugrott 4K!-sok állnak az "új ötlet" mögött?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Aktivista meglepett: Ha ezt írod, akkor alapvetően nem látsz egy fontos dolgot. Az OGYM létrejöttének oka volt. A fejlődése és tevékenysége egy folyamat, aminek egy lépcsője, hogy választható alternatívát kell nyújtani a fidess állatai és a kollaboráns ellenzék lehetetlen és jövőt elrabló, a jobbik náci alternatívája ellen...MAradjunk annyiban, hogy a normális életre vágyó kétharmadnak szüksége van ránk...

      Törlés
  13. Konrád György művei olvashatók, letölthetők az alábbi címen:
    http://www.pim.hu/object.8f5ff4f0-1efa-4069-a942-7c6529264cf5.ivy

    VálaszTörlés
  14. Demokratak,ébresztő!!(féleszü Feri)

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés