2014. december 21., vasárnap

Tavaszi Vihar - az Ultimátum Napja

Amit kedd esti Kossuth téri beszédemben megígértem, megtettem: március 15. este 6-tól 100 ezer fős tüntetésre lefoglaltam a Teret és az összes környező utcát. A Rendőrség okult korábbi bírósági vereségeiből, vita nélkül tudomásul vette, innentől ez jogerős. És innentől csak rajtunk, demokratákon múlik az Orbán Rezsim sorsa.




Nem 2018, nem 2016, nem kicsit így, kicsit úgy, tessenek már végre látni: nincs több időnk. A Felcsúti Bandita újabb és újabb döntései éhhalálra ítélik a fél országot, ketrecbe zárják a demokráciát, pedig oda a Fidesznyikek valók. Ébresztő: a Tömeg már most is készen áll, az újabb nyomorba döntő intézkedések a harci szellemet még magasabbra hergelik, hát akkor legyen végre bátorságunk eltakarítani Országunk élősködőit. Március 15-én, az Ultimátum Napján megbuktatjuk az Orbán Rezsimet, nem fegyverrel, nem kell Molotov koktél sem, a terv készen áll, azt a csatlakozó szervezőkkel örömmel megosztom. Mert mindannyiunkra szükség lesz, tüntetésszervezőkre, demokratikus pártokra, tecciknemteccik, nem lehet kiszorítósdit játszani, mert nem leszünk elegen. Bölcs mondást idézek: "ne tágítsd addig a problémát, ameddig az megoldhatatlanná válik". Hát valahogy így: ne most akarja senki megoldani a világ, és az Országunk összes problémáját, mert akkor a legfőbb problémát, minden gondunk igazi forrását: az Orbán Rezsimet nem sikerül lapátra tennünk. Igen, nekem is van kritikám dögivel, nem is túl finom az ellenzéki pártjainkkal szemben, le is írtam belőlük jó sokat, de egy dolgot ne vegyünk el tőlük: nem akarták soha a demokráciát megsemmisíteni, és az Országot Európából kivinni, ellentétben a Vérnarancsokkal, akik mást sem tesznek.


Ne akarjunk addig tetőt ácsolni, amíg a ház alapjait betonba nem öntöttük: Mekkmester csinált ilyet anno, körbe is falazta magát, de Ő nem az eszéről volt híres. Szóval a dolgok egyedül végigvihető sorrendje ennyi: 1. Orbánbuktatás, 2. Átmeneti szakértői kormány, 3. Alkotmányozó Nemzetgyűléssel a demokratikus jogállam helyreállítása, 4. Szabad Választások kiírása. Az első lépés nélkül nem csinálható meg a többi, józan paraszti ésszel ez könnyen belátható, a Nép be is látta, nem véletlen, hogy azt skandálja: Orbán takarodj, és nem azt: Mindenki takarodj. Tessenek nyugodtan új pártokat szervezni, azokkal majd egy Orbánmentes demokratikus jogállamban a választásokon elindulni, és nyerni, kormányt alakítani, meg miegymás, de könyörgöm: ez a negyedik lépcső, nem az első. Minimálkonszenzus, az elérhető legnagyobb tömeg kell ahhoz, hogy Orbánt távozásra kényszerítsük, az meg csak úgy megy, ha a konszenzus valóban minimál, és nem akarunk belecsomagolni minden szívünkcsücske részletkérdést. Úgyhogy itt az ideje mindenkinek végiggondolni és eldönteni: Orbánt akar-e buktatni valóban, vagy csak beszél róla. Én, Mi, az Ország Gyűlése Mozgalom meg akarjuk buktatni az Orbán Rezsimet, és meg is fogjuk tenni, nem játékból vagyunk immár 135-ik napja állandó tüntetéssel a Kossuth téren.


Eddig csak együttműködtünk, és a háttérből segítettük a többi tüntetésszervezőt, amiért aztán utólag elutasítást kaptunk az esetek zömében. De spongyát rá, közös a Cél, legalábbis remélem: Orbán takarodj! Látván a Tömeg létszámának folyamatos fogyását, de egyben azt is, hogy nem a Tömeg fogy valójában, csak nagyobb része nem megy ki addig újra tüntetésre, amíg az nem a Népakaratot szolgálja, mostantól az OGYM már maga is önálló erőként jelenik meg, mert ez szükségessé vált. A Tömeget ki kell hozni újra az utcára, nem 10 ezret, hanem 100 ezret, mert az már Kritikus Tömeg, és volt már annyi, amíg el nem kezdődött a Népakarat áttematizálása. Hát akkor térjünk vissza a józan észhez, és a Tömeg jelszavakban kinyilvánított akaratához: Orbán takarodj, Európa, Demokráciát. Ez a minimálkonszenzus, ehhez van meg a Kritikus Tömeg, ezzel az erővel tudjuk megbuktatni Orbánt március 15-én, mert meg KELL buktatnunk, nincs több időnk. Az OGYM által szervezett Orbánbúcsúzató Szilveszter az Orbán Rezsim megbuktatásáig tartó Tavaszi Vihar első lépése: másfélezernél többen jelezték részvételüket eddig a fészbukon, csaknem ugyanennyien a Kossuth téren élőben. Egy békés, de határozott Szilveszterrel kell jeleznünk, hogy visszavesszük az Országot, és tisztázzuk: ez Orbán regnálásának utolsó Szilvesztere, mert a következőt már jól megérdemelt börtönbüntetésében fogja tölteni. Hát akkor kezdjük, Demokraták.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


20 megjegyzés:

  1. Remélem a többi tüntetésszervező is feleszmél, hogy egységben az erő és a saját egyéni érdekeekiket sem tudják érvényesíteni ha nem az összefogás mellett döntenek!

    VálaszTörlés
  2. Ideje feleadni az egyéni elképzeléáseket , a házat sem a kéménnyel kezdik építeni!

    VálaszTörlés
  3. Nem értem ,hogy a többi tüntetésszervező miért nem látja olyan tisztán a dolgokat mint Tuareg? Vagy valami más szándék vezéreli őket? De akkor ők sem különbek a Deákné vásznánál!

    VálaszTörlés
  4. Az Veled a baj Gábor, hogy következetes vagy elszánt és előrelátó. Ezért mellőz a média és ezért óvakodnak Tőled azok akiket együttműködésre invitálsz Tusványos óta. Gátlások jönnek náluk a felszínre.
    Remélem és kívánom, hogy e gátlásokat az Ultimátum Napjáig levetkőzzék és tegyék végre a dolgukat.
    Január 2-án az Operánál lehet bemelegíteni.

    VálaszTörlés
  5. Jó reggelt Gábor! Jó reggelt Erőd!
    Viharos széllel köszöntött be a tél első napja. Mi augusztus 8-án már arra készültünk, hogy a regnáló kormányt elzavarjuk. Azóta is folyamatosan ezen dolgozunk. Tegnap jól eső érzés volt este végig nézni a Mostanon. Két fenyőfa állt majd nem szemben egymással. Egy az állami, ami olyanra sikerült amilyen, mellette giccs adventi jászol a megváltó kisded hiányával. A másik a mi Élő karácsonyfánk volt, tele szeretettel féltő gondoskodással díszíttet.
    Mit ne mondjak az első a mi karácsonyfánk ahol megállnak az emberek fényképeket készítenek és közben olvassák a felhívásunkat. Bólogatnak és megjegyzik itt a helyünk szilveszterkor.
    Biztos vagyok benne hogy az Ultimátum Napján nagyon sokan lesznek akik itt fogják kimondani a végső szót: Orbán takarodj.
    Addig is csak az igazat mondjuk!
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság
    Hajrá O.GY.M!

    VálaszTörlés

  6. Írtam egy hsz-t a nyílt levélhez. Eltűnt. Csak azok a hsz-ek maradhatnak, amik vállveregetősek? Hol van tt a szólásszabadság? Hová tűnt ebből a blogból a prulalizmus? Vagy talán soha nem is volt? Félve kérdezem meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs törölve semmi. Másnak is előfordult már, hogy eltűnt egy-egy hozzá szólása.
      Próbáld újra.

      Törlés
    2. Már százszor el lett mondva, hogy először be kell jelentkezni és csak utána pötyögni a hozzászólást. :-)

      Törlés
  7. Hajrá TUAREG!!!!!! Nagyon bölcsen látod a dolgokat!!!!!! Hajrá az Ultimátum Napjáért!!!!!! Minimum 100000 - en kell lenni és bokád ill. sztrájk!!!!!!!!!! Szerintem is így lehet eltakarítíni ezt a korrupt velejéig romlott, gerinctelen fityesz bagást!!!!! Utánna ahogy leírtad!!!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Hajrá OGYM! Hajrá Tuareg! Csak előre!

    VálaszTörlés
  9. Én nagyon sok fórumonnépszerűsítem az OGYM-et, de mindenütt elutasítanak az OGYM alapítói listája miatt :(

    VálaszTörlés
  10. A szakértői kormány – elvileg – nem lenne akadály. Azonban hogyan állna fel egy új törvényhozás: kikből állna? Nincs igazi váltópártja a Fidesznek... Továbbá ott van még a jegybank, az államfő és még sok más (fideszes befolyás) :-(

    VálaszTörlés
  11. Ki nevezne ki egy szakértői kormányt és kinek a javaslatára?

    VálaszTörlés
  12. élő fátok van? na azt meg kell néznem

    VálaszTörlés
  13. Hmm, bátor szöveg, Gábor! Ugye te is sejted, hogy a fideszes boszorkánykonyha mélyén már a putyini példák mellett, az erdogániakat is mérlegelik? Mit is mondott legutóbb a török vezér? Nem azzal indokolta elsősorban az ellenzékiek, újságírók, sőt egy TV vezetőjének letartóztatását, hogy államellenes összeesküvők, hanem egyszerűen azzal, hogy "meg akartak engem buktatni" és kész. Ha ezt egy hozzánk hasonlóan NATO országban eltűrik atlanti barátaink, akkor nálunk mi az akadálya egy ilyen válasznak az "Orbán takarodj"-ra. Majdhogynem semmi. De remélem csak károgok, mint karón varjú, s erről szó sem lehet…

    VálaszTörlés
  14. A 2. 3. vagy 4. pont közé be kell szúrni a médiareform ügyét is, mert egy bizonytalankodó vagy megalkuvó média a következő szabad választás csődjét okozhatja.

    VálaszTörlés