2014. december 28., vasárnap

Tavaszi Vihar - Az első széllökés

Az Orbánbúcsúztató Szilveszter az első azon események sorában, melyekkel újra mozgásba hozzuk az utat tévesztett, és az eredeti létszám töredékére esett tüntetési hullámot. E folyamat végén, Március 15-én, az Ultimátum Napján, pedig 100 ezren kényszerítjük rá a Kossuth téren az Orbán Rezsimet a távozásra.




Emlékezzünk kicsit: Netadó, NAV-botrány, Közfelháborodás Napja. Minden egyes alkalommal soktízezer ember az utcákon, Budapest és a Vidék együttmozogva, és dübörög az Orbántakarodj, a Demokráciát és az Európa. Sokan voltak persze, akik mindegyik tüntetésre elmentek, de mégis, ha ezeket a duplázódásokat kiszűrjük, akkor is kint volt 100 ezer ellenzéki tüntető a fővárosban, és 50 ezer pedig vidéken. Aztán a Közfelháborodás Napja után hirtelen elfogyott a Tömeg. A soktízezerből már csak épphogy tízezer maradt, a Vidék parazsa is kevés kivételtől eltekintve kihunyt, pedig közben a korábbi sikeres Nagytüntetések szervezői mind összefogtak, hogy együttesen próbálják meg újra felturbózni a résztvevők számát. Ha demokráciát akarunk, márpedig épp azért megyünk utcára, mert Orbánék lebontják, akkor el kell fogadnunk az Alaptézist: a Népnek mindig igaza van, teccik nemteccik. És ha a korábbi Tömeg 90%-a már nem megy ki a január 2-i Operához szervezett demonstrációra, akkor ott valamit a szervezők nagyon elcsesztek. Nem kell ezt bonyolítani: a szervezők nem azt akarták, amit a Nép, tőlük aztán az Orbántakarodjot nem lehetett hallani, még akkor sem, mikor a Tömeg már szűnni nem akaró Orbántakarodj skandálással figyelmeztette Őket, hogy miért is jött ki.


Ezek a szervezők 2018-ra játszanak, nyakunkon hagynák simán Orbánt, ezek a szervezők azzal vannak elfoglalva, hogy minél messzebb vigyék a maradék Tömeget a Kossuth tértől, ezek a szervezők a részvételi demokrácia mindenütt megbukott tézisét előrángatva próbálják a pártokat kitiltani - persze szimpatizánsaikat nem, mert különben kevés maradna az ember -, ezek a szervezők már eddig is bebizonyították, hogy még a saját ígéreteiket sem tartják be. Emlékezzünk csak a NAV-tüntetés legkomolyabb mondanivalójára: ha nem mond le Vida Ildikó NAV-elnök egy héten belül, akkor polgári engedetlenségi akciókat indít Vágó Gábor, és a január 2-i Operás tüntetés szervezője: Várady Zsolt. Ez két hónapja volt, Vida Ildikó még mindig NAV-elnök, de a meghirdetett polgári engedetlenségnek nyoma sincs, mert gondolom az nem tekinthető annak, ha Vágó Gábor 2 ezer embert átsétáltat a Lánchídon, majd föl a Várba, tehetségkutatót tartani zenei aláfestéssel. Ezek a szervezők most tesznek egy utolsó, kétségbeesett kísérletet, hogy egy régebbi 100 ezres, mindenkit befogadó tüntetés nosztalgiáját meglovagolva valahogy összetrombitáljanak egy mozgalomalapításhoz szükséges tömeglátványt. És bár semmi apropója nincs, mert annak idején, a Hatalom épp az Operában ünnepelte Alkotmányunk eltörlését, ezért volt értelme ott tüntetni, most meg épp gyerekelőadás lesz, de utolsó aktusként még beleférhet egy Milla light alapítása.


A novemberi Százezres Tömeg, amelyik pedig Orbán ellen ment tüntetni, már otthon van, és addig ki nem mozdul, míg attól tarthat: újra átverik. Nem megy mozgalmat alapítani, részvételi demokráciásat játszani, 2018-as jövőképeket hallgatni, elmúlthuszonötévezni, mert a töke Orbánnal van tele, és addig nem mozdul, míg a Valós Ellenséggel szemben nem vezetik csatába. Nem hagyja magát mégegyszer megvezetni sehová sem megérkező menetekben: Kossuth tér, Orbántakarodj, Demokráciát, Európa, és ha majd Orbánékat eltávolítottuk, akkor jöhet a többi probléma megoldása. A Tömeget meg kell újra mozdítanunk, és utcára kell vinnünk, mert nem változott a Nép akarata, csak az eddigi szervezők elmillásodtak, elszakadtak a valóságtól, közérdek helyett magánérdeket képviselnek. Nincs sok időnk, a megrendült Orbán Rezsimet a tavasz folyamán el kell takarítanunk, mert újabb és újabb  tettei népellenesek, és a Tömeg parazsát nem szabad kihunyni hagynunk. Ennek a Narancsfacsaró Tavaszi Viharnak az első széllökése lesz az Orbánbúcsúztató Szilveszter. Gondolom nem kell mondanom, hogy akik éjfélkor ott lesznek hidegben, valszeg hóban is, azok Budapest legeltökéltebb demokratái. Ha van elhivatott és egyértelműen Orbánellenes ellenzéki erő, az azokból az emberekből áll, akik a Parlamentnél éneklik el Szilveszterkor a Himnuszt és tesznek fogadalmat arra, hogy jövő szilveszterkor már Orbánmentes Bulin vesznek részt ugyanott.


Az Orbánbúcsúztató Szilveszter a kezdet, a Március 15-i Kossuth téri Ultimátum Napjához elvezető Tavaszi Vihar első széllökése. Békés rendezvény, nem támadunk sem a Parlamentre, sem a rendőrökre, nem is hajigálunk, nem itatunk le senkit, hogy aztán hülyeséget csináljon, ha mégis azt tenné, akkor megállítjuk. Nincs irritálóbb Orbánék számára, mintha kedvenc bábszínházának, a Parlamentnek a tövében, az általa élettelen kősivataggá épített játszóterén: a Nemzet Főterén demokraták buliznak, és ezzel jelzik, hogy ki is van valójában már otthon a Kossuth téren. Az Orbánbúcsúztató Szilveszterrel jelezzük, hogy visszafoglaltuk a színes, élő, emberi Tömegnek a Kossuth teret, és a Tavaszi Vihar folyamán visszavesszük az Országunkat is tőlük. Mi, akik ott leszünk, elköteleződünk egymásnak, a Népünknek, és többé nem engedjük eltéríteni sem magunkat, sem senkit a valós probléma megoldásától: az Orbán Rezsimnek buknia KELL. A pár beszédet, fogadalmat, a közösségi cselekvéseket, a zenét ennek megfelelően állítjuk össze. Mivel megfagyasztani senkit sem akarunk, és bizony hideg lesz, és tán hó is, ezért az eseményeket este 10-től újévi fél 1-ig szervezzük. Előtte is már ott leszünk, az Ország Gyűlése Mozgalom most is ott van, de vigyáznunk kell egymásra, mert a mi dolgunk lesz mozgósítani 100 ezer embert tavasszal, és két és fél órát jól felöltözve a legelhivatottabb ellenzékiek biztosan kibírnak. Éjfél után pedig magam fogom elmondani az Utat, amin végigmenve Orbánt és Bandáját tavaszra a hatalomból a sittre küdjük. Gyertek, legyetek az Útitársaink.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


29 megjegyzés:

  1. Nagy utazás lesz!Vityáék a végállomásról,mehetnek egyenesen a börtöntbe,rendőrségi transzferrel!

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondja ismét az, akinek ide kell jönni a blogomba, hogy esetleg páran elolvassák a szellemi teljesítményét :) Nem együtt dübörgünk, ha érted, mire célzok...

      Törlés
    2. Téged leginkább ez a hsz minősít, "agyatlan tömegállat terelésen-követésen alapuló"... Aki ilyen szinten minősíti le sok százezer ember akaratát, szellemi képességeit, az tulajdonképpen mit is akar? Mert ugye a szellemi képességek nem a módszertől fognak gyökeresen megváltozni! Mi a te jövőképed, amit a SZERINTED "agyatlan tömeggel" meg akarsz értetni és el akarsz fogadtatni? De túl bonyolult eszmefuttatásokba ne menj bele, mert az "agyatlan tömeg" nem fogja megérteni. :) Egy korábbi posztban nagyon is reális lehetőséget vázolt fel Tuareg a jövőről, ami még az ilyen egyszerű logikájú embernek, mint amilyen én vagyok, is teljesen érthető és elfogadható! Ellenben azokkal a víziókkal, amiknek se füle, se farka, se kidolgozott, kiforrott módszertana (vagy éppen korábban már elbukott próbaverziója létezik csupán)! 1. a demokráciát orbán bontotta le, a 2/3-ot átértelmezve, egy alapvetően jó alkotmányt szétrombolt, és azóta azt csinál az országgal, amit akar. 2. a rombolást azóta hatványozottan végzi, és ezzel milliós tömegeket nyomorít meg. 3. mindenki, aki ennek az állapotnak a tartósítására játszik, az ezeket a tömegeket küldi a halálba! Lehet, hogy szerinted agyatlan a tömeg, akit simán manipulálni lehet, szerintem viszont épp hogy tisztán lát, és a megoldást is világosan látja és akarja! Világosabban, mint ahogy azt te is gondolod!

      Törlés
    3. Nem is olyan kedves Lóránd! Mi a bajod? Az, hogy nincs abban semmi új, amit Gábor csinál? Blogol, lelkesít, szervez. Mit hiányolsz? Nincs jövőkép? De van, csak nem vetted a fáradságot, hogy utánanézz. Csöbör, meg vödör, meg szánalmas? Kedvesem, ezek az érvnélküli ostoba rosszindulat szavai. Inkább arról írj, mit tettél te, vagy mit csinálnál másképp, jobban. Amíg ezt nem teszed meg, csak egy troll vagy, az annak kijáró (maradok) tisztelettel.

      Törlés
    4. https://www.youtube.com/watch?v=rtcNtz-zchA

      Törlés
    5. Lóránd fiam: 1-es, leülhecccc... :)

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. Kár volt a kis progit megírnod, mert a korábbi hozzászólásaid sem zavartak senkit, meg a mostani sem, legalábbis annyira nem, hogy rádkeressenek a Gugliban. Az ezutániak sem fognak senkit zavarni. Mindenki máshogy éri el a széles nyilvánosságot, én saját erőből, Te meg itt, nálam. ;)

      Törlés
    8. kedves, Kedves Lóránd! Ha már kiprovokáltad, reagálok. Érdekes ez a vonatos hasonlatod. Azt sugallja, tökmindegy mit csinálunk, a váltók, a sinek-erőforrások külső tényezők úgyis meghatározzák az irányunkat. Ezek adottak, változtatni rajta nem tudunk, a vezetőfülke csak dudálásra való... Meghatározó még, - ezt osztom - "a nép szellemi szinvonala igényessége".
      Egy dologban tévedsz, egyet pedig mintha nem ismernél föl.
      A váltók - maradjunk a hasonlatodnál - a vezetőfülkéből állithatók! A külső tényezőket, azok hatását - ez paralel Newton III. tv.-vel - mi magunk IS befolyásoljuk!
      Azt pedig illene neked is felismerned, hogy a "a nép szellemi szinvonala, igényessége" a rendszerváltás óta folyamatosan, egyértelmüen lefelé tendál, orbán és csapata pedig éppen most irányitja a (-)végtelen felé, a folyamatot úgy inditva hogy az lassan visszafordithatatlan.
      Kérdem mire alapozod pozitiv várakozásodat a nép szellemiségét illetően.

      Sok minden más mellett talán ez a legfontosabb, ahol qrva gyorsan tenni kell valamit, muszáj a vezetőfülkéből azt az agyament őrültet kirugdosni, mert addig állithatja a váltókat, hogy elfogynak alólunk a sinek!

      Gondolom, - ha reagálsz egyáltalán - nagyjából az jön hogy bi-biii, nem fogtam nem fogtam fel amit te sugalltál, meghogy rémitően sekélyes...
      Javaslom, ne csak sugallj! Mondj is valamit, konkrétat, egyértelmüet, olyat és úgy hogy itt alant is megértsük.

      Végül annyit, az az "agyatlan tömegállat" minősitéséd csúnya volt és méltatlan is a jobbitó szándékodhoz képest.
      Üdv, R-26.....

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    11. Lóri !
      Megint mellébeszélsz! Felvetsz egy paralel -vonatos- hasonlatot, vélem azért hogy mi itt lent is értsük gondolataidat, majd mikor rávilágitva a nyilatkozatadban lévő ellentmondásokra, konkrét kérdést, felvetést kapsz, azzal kerülöd ki a választ és vonulsz vissza, hogy oly mélyre merülni hogy mi is megértsük, sajnos nem vagy képes...meg nem tudnál elég preciz lenni...Mi meg nem érünk fel hozzád... Erőltesd meg magad!
      Ha pedig ez mégsem megy, kénytelen leszel tudomásul venni, hogy te magad szakitod ki magadat, egy jószándékú, jobbat, változást akaró közegből. Azzal senki sem tud semmit sem kezdeni, hogy szerinted te tudod a frankót, amit senki sem ért meg. Te sem!(tudsz ezzel mit kezdeni).
      A tömegállat kifejezésedet nem elsősorban tartalmilag, hanem stilisztikailag itélem el.
      Ez egy blog, melyben nem a gyözike sót elemezzük. Ha itt sütöd el ezt a kifejezést a blog olvasói, kommentelői magukra veszik akár szándékod volt, akár nem, mellyel durván sértegetsz. Gondolom, -remélem- nem ez volt a szándékod, máskor erre figyelned kell.

      Törlés
    12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    14. Lóri!
      Olvastam még tegnap, pont nálad. Igazán röhögni ezen csak akkor tudok majd, ha a banda a 20 év fegyház és az oldalági rokonokra is vonatkozó teljes vagyonelkobzás mellett az életfogytig tartó közügyektől való eltiltást is megkapta.
      Addig viszont esélye van, hogy az unokámnak megtanitják,: a pozsonyi csatában orbán felmenője volt Árpád vezérünk fegyverhordozója, meg hogy a mohácsi csatát azért vesztette el Tomori, mert nem várta be ov. ősének 15 ezres felmentő seregét.

      A takaritásoddal kapcsolatosan osztom Gábor véleményét, - fölösleges. Amúgy a blogodon miért nem lehet kommentelni?

      Törlés
    15. Magyarország alkotmányosságának helyreállítási folyamata e törvény életbe lépésének napján veszi kezdetét és mindaddig folyamatban marad, míg Magyarország Nemzetgyűlése által alkotott alkotmányos alaptörvénye a magyar nemzet jóváhagyásával az alkotmányosság helyreállítási folyamatát befejezettnek nem nyilvánítja.

      Törlés
  3. Akarom , hogy akarjuk !
    Szerintem a mostani helyzetben is helye van a következő Embereknek ! : Gulyás Balázs , Mesetics Bálint , Cseh Katka , Marek Bertalan , Somló Eszter , Tétényi Éva , Szél Bernadett , Szabó Tímea , Gőgös Zoltán mint érző igaz magyar , Újhelyi István mint tárgyilagos magyar , Bokros Lajosa gazdaságot átlátó racionalitás tudója , Kuncze Gábor
    a közbiztonság a törvény , Utoljára de nem utolsó sorban Gyurcsány Ferenc az elszámoltatás embere ( akinek az igazmondás volt a bűne ) !

    VálaszTörlés
  4. Ne hagyd magad Pitkin!! Ez is biztos egy agymosott FIDESZNYIK!

    VálaszTörlés
  5. Hát aki jó zsíros állást kapott függetlenül attól ,hogy nem ért semmihez, sejted hogy be van szarva, hogy ezentúl hogyan fog megélni! Ezektől nem is lehet más reakciót várni!

    VálaszTörlés
  6. Orbán ügyesen alkalmazta eddig az oszd meg és uralkodj elvét, de hála Istennek kezdenek megvilágosodni az emberek! KIVÉVE AZ ELLENZÉKI PÁRTOKAT!

    VálaszTörlés
  7. Jó reggelt Mindenkinek!
    Teljesen egyetértek az O.GY.M. céljaival, a téren való tartózkodásukkal. Bármennyire is fájdalmas egy pár embernek Gábor meglátása, idáig mindig bejött amit leírt.
    Így megint csak azt tudom írni, hogy 2014.december 31-én én ott leszek és Te?
    Hallani akarom a tér dübörgését, a jókedvet és majd a végén az ismert szlogent.
    "Orbán takarodj, vidd az összes haverod" :D
    Rajta fogjunk össze....... hajrá Magyarok!
    Hajrá O.GY.M ! Ébresztő EMBEREK!!!

    VálaszTörlés
  8. Jó is reggelt !!

    Persze,ott leszek,de milyen időjárás??? Persze,szivesen ott leszek,

    VálaszTörlés
  9. Szomorú, de még el sem kezdődött semmi és máris működik itt a megosztás/ a megosztottság. Mikor mindenkinek egy cipőben kellene járni akkor azt mérlegelítek melyiketeknek a fényesebb a sajátja. Ha ilyen módon akarjátok az emberelet ébredésre bírni, akkor elöbb vagy utóbb csak elutasítás lesz a vége és láthatóan vannak itt is akiknek ez rejtett szándéka. Nincs mivel ellenük védekezni csak egyetlen egy, az egyet akarás megerősítése mindenáron és nem a vezérjelöltek versenye. Hiszen ők amúgy sem tudnának vezetni és kivezetni a kalamajkából egy országot, ahhoz nem elég a hanherő, a szólamok. Sajnos még nem került a felszínre egyetlen valós vezéregyéniség sem kinek elég hitele tud lenni. Az nélkül pedig kicsi az esély hogy a tömeg is hathatósan megmozduljon. Az egymás emésztésével csak alapot adhattok egy műbalhé "polgárháború" felszínre juttatáshoz, aminek talán generációkra kiható kegyetlen hatása lenne. Az 1848-as jellegű lelkesítés itt már nem működik, inkább csak visszafelé hat. Tessen megnézni mi lett egy ilyenből Ukrajnában. Szomorú lenne ha olyat akarnátok. Nem kell hogy egyforma legyen a véleménye az embereknek, de ha életkéjük a tét azért csak egyetlen esély van, együtt tenni, elfogadni hogy sok különböző ablak van, de mind a napfényre szeretne nyílni. * egy öregember

    VálaszTörlés

  10. Vegyünk egy szemléltető példát, hogy a nehezebb felfogásúak is megértsék. Az éjszakában, hazafelé menet, megtámad három rabló. A jó megoldás az, hogy az első, felkapható husánggal harcképtelenné teszem őket, a többi már a törvény dolga. Nem azon elmélkedem, miközben összevernek, kifosztanak, hogy majd milyen tökéletes módszerrel fogom őket valamikor megtalálni, egyenként levadászni, hogyan fogok revánsot venni. Vészhelyzetben az életben maradás fontosabb, mint a későbbi, hogyan tovább? A jogállam és a korrekció lehetőségét biztosító demokrácia visszaállítása után viszont esélytelen az olyan párt, mozgalom, amelynek nincs nagy tömegek által támogatható, megvalósítható programja. Szintézis: cselekedni most, közben dolgozni a programon. Ha az elmúlt huszonöt év teljesítményét meg akarja haladni egy politikai erő, nem állhat felkészületlenül a majdani rajtvonalra, könnyen a demagóg pártpolitika áldozatává válhat, folytatódik az országrontó helyben járás.

    VálaszTörlés
  11. Mily szép. Mily magasztos. Azért én nem engednék még csak a politika közelébe sem olyant, aki legalább tíz évre visszamenőleg nem bizonyítja, hogy böcsülettel dolgozott, fizetett adót, eltartott családot, gyerekeket, azokat elismerte, támogatta, mindent megtett értük! Mert mi egy Ország? Egy nagy család! Mindenki küzd a boldogulásért, együtt sír, együtt nevet, együtt fáj, együtt élvez.. Aki erre képtelen, aki ez átérezni képtelen.. NEM LEHET politikai vezető! BUÉK.

    VálaszTörlés
  12. André Veesenmayer Badfriend dolgozik. A cél: az amerikabarát új Fidesz létrehozása.

    VálaszTörlés
  13. Terhesen is kimentem 4x tuntetni es megis hol vannak az emberek, a tobbiek? miert nem buzdulnak fel? miert nem jonnek ok is? sirok ilyenkor. rajtunk mulik es nem tesznek semmit. majd a hosok?? kik azok ha nem mi mind? es hol vannak a multik es mindenki aki elegedetlen? elkeserito, szanalmas hozzaallas. gyertek mar ki lusta onzo gyava senkik es legyetek bator egyutterzo oszinte valakik! mind! ha van legalabb egy ember, aki ertelmes es eros mint Gabi, akkor nemcsak allunk ott mint egy fasz, hanem megcsinaljuk , amit meg kell. takarodjanak el innen, mert amiota hatalmon vannak apam anyam es enis munkanelkuliek lettunk. de ok a pofamba hazudjak hogy jobban elunk. jogasz vagyok , es megis kozmunkaban dolgoztam hatvanezerert. hat menjenek az anyjukba. es ide kell szulnom most. Mire szulok mar ne legyenek itt, legyenek masok, akik igazak es frissek es huek. Vannak meg ilyenek! Hisz itt van Gabi is es meg paran. Hat nincs elegetek mar , mindannyiotoknak?? akkor gyertek mind ki es legyen mar vege!!!!!!!!!! :'( csak egyutt erjuk el a valtozast!

    VálaszTörlés