2014. december 9., kedd

Nyílt levél Kocsis Máté exhaveromnak függőségügyben


Szeva Mátéka!

Mostanában keveset hallok Rólad, merthát kicsit kegyvesztett lettél pár Főnarancsnál, viselt dolgaid még ott is, a gazemberek csapatában is veszélyesnek minősülnek. Meg igazából Te már nem számítasz, Felcsúti Gazdáddal vagyunk elfoglalva, mert épp tönkrevágja végleg az országot, hogy az olyanoknak meglegyen mindene, mint Te. De most ezzel a drogpisi bulival megint előmásztál, hát nosza, akkor én is frissítem a memóriámat, aztán lássuk, hogy a Magad által épp teremteni akart szűrőn átmennél-e.




Persze a kötelező drogszűréses baromságodat is górcső alá vehetnénk, de ezt már a hozzáértők megtették, akik tudják is miről beszélnek, ellentétben egy Teféle Narancsszócsővel, akit meg nem erre tartanak. Szóval teljesen hatástalan, viszont rettenetesen drága, de mondom, ugorjunk, hisz nem is az a lényege az egész lufinak, hogy legyen benne tartalom, csak az, hogy valaminek látszódjék. Most épp a Nép elégedetlenkedését, meg a soha nem látott méretű Orbánellenes tüntetéseket kéne elfeledtetni, így aztán kifundáltátok a drogosokat, mint célcsoportot. Össze kéne valahogy tartani a széteső Narancshordát, mert biz úgy estek a népszerűségi pártversenyben, amit a fizikában szabadesésnek hívnak. Ilyenkor meg aztán jön a faékegyszerűségű gondolkodásotok: kitalálni és feltálalni a publikumnak valakiket, akiket közösen lehet gyűlölni. Ezek lennének most a drogosok a terveitek szerint, akár működhetne is a csoportos rámutogatós kitaszítósdi, ha nem épp Ti lennétek azok mostanra, akiket mindenkinél jobban utál a Nép. Mert mikor már az alsótagozatos Narancsfiaknak is százmilliós lakásai vannak, akkor már mindenkinek leesik a tantusz: nem a belőve bolyongó drogos a veszély, hanem az Ti vagytok, feketelelkű fehérgalléros bűnözők.


De mikor elhűlve olvastam elmeháborodásodat drogteszt-ügyben, azért beugrott pár régi emlék abból az időből, mikor még Haverok voltunk, és Te még ember voltál, nem Fidesznyik. Az ilyen kis emlékfoszlányokat nem verem nagydobra, mert akár a magánéleted részének is lehetne tekinteni, de mikor újabb ürügyet találsz arra, hogy mások intimszférájába belekukkolhass, akkor azért nem árt a Tiédről sem pár szót szólni, márcsak az egyenszilárdság miatt, ugyebár. Hirtelen eszembe jutott egy kép: egy Hozzád igen közelálló orvostanhallgató, aki egy közismert nyilvános helyen épp előránt egy kis csomagot, és csinál maga elé egy csíkot, hogy felszippanthassa. Annak a helynek a stábja kedvelt Téged, és azt is tudta, hogy az illető igen közel áll Hozzád, meg azt is látták, hogy aznap nem ez lett volna az első csík a Csókának. Így aztán odaszaladtak, lefújták előle a kokót, és hívtak Téged, hogy itt a Spanod, gyere érte, vidd haza, mert a végén még keménydroggal lesz rajtakapva, az meg frissen bimbózó politikai karrierednek nem tesz majd jót. És jöttél is viharban, 10 percen belül ott voltál, hálálkodtál egy sort a stábnak, és elvitted haza a delikvenst. A ciki az, hogy Te már akkor is hivatalos személynek minősültél, míg Rajtad kívül ott senki más nem, így aztán Neked biz följelentést kellett volna tenned, de nem tetted, mert a Barát az Barát, meg is értette ezt mindenki, mert akkor még ember voltál.


Szóval csak azért jutott ez eszembe, mert szeretitek Ti a visszamenőleges törvénykezést, de itt még arra sem lenne szükség, csak némi konzekvens magatartásra: utólag följelented a Spanodat, ha már ilyen szigorú srác lettél drogügyben hirtelen? Vagy épp eszembe jutnak azok a mostanra bilincsben ülő Főrendőrök, akik az általam szervezett Jófiúk Drogellenes Csoportot rohanták le anno, és a Te csendes támogatásodat élvezve tették ezt. Na, ezek a Főrendőrök azóta az éjszakai élet Császárának, Vizovicky-nek az embereiként híresültek el, ezért ülnek évek óta előzetesben és várják az ítéleteiket. Éshát tudod, mert hogyne tudnád, hogy a Főrendőr Spanjaid azt a Vizovickyt védték, akinek az éjszakai mulatóiban úgy fogyott a drog, mint a Redbull, vagy inkább jobban. Meg még egy apróság, Tesa. A drog egy függőség, de mondok én Neked egy másikat is: az alkoholizmus sem jobb. Pláne ha valaki vezető beosztásban van, mint Te voltál annak idején, mikor a Vaskapuba is már benyomva érkeztél, és a repi készletet aztán olyan mértékben szívtad Magadba, hogy utólag aggódni kezdtél, hogy azt ki kell-e majd fizetned. Nem, nem kellett, a repit mi is ingyen kaptuk, úgyhogy szivacsként Magadba szívhattad, a problémát nem is ez okozta, hanem az, hogy elkerüljük, és elszabotáljuk azokat a politikai döntéseidet, amiket totál amortizálódva hoztál. Míg Veled voltam, sikerült ezt kézben tartani, de azóta sok év telt már el, látva a pirospozsgás arcodat, nem javult ezügyben az állapotod. Lehet, hogy a drogötleted is ilyen benyomott állapotban mászott elő, csak már nincs senki, aki megvédene Önmagadtól. Naszóval, Tesa, csak kérdem: nem kéne a politikusoknál bevezetni az esti szondázást, mikor épp kocsmákban hozzák a milliárdos döntéseket?

Mert én nem emléxem olyan estére, amikor józan lettél volna...



18 megjegyzés:

  1. Ezen azért gondolkozzunk el!
    http://cink.hu/mindenki-nyugodjon-le-es-tekerjen-egyet-kocsis-mate-cs-1668141388

    VálaszTörlés
  2. Jó reggelt Gábor! Jó reggelt Erőd!
    Napok óta az motoszkál a fejemben, hogy a pedofíliát akarják törvénybe emelni, mivel ez idáig büntetendő cselekmény volt. Ha valakit rajta kapnak az már azzal tud védekezni, hogy csak drogtesztet csináltunk.
    Minden szülőnek joga és kötelessége hogy megvédje gyermekét az ilyen zaklatástól. Javaslom, hogy inkább ezt az újabb száz milliárdot a gyermekéhezés, a kórházakban uralkodó állapotok felszámolására fordítsák. De van még egy mondás ami jellemző: Ki mint él, úgy ítél. Csaxolok
    Hajrá Magyarok, Hajrá Köztársaság!
    Hajrá ébredező SZÜLŐK!

    VálaszTörlés
  3. Szia Gábor, jó reggelt!
    Tegnap pont ezen törtem a fejem visszagondolva írásaidra. Nincs a "puttonyodban" valami leírható a régi időkből erről a Kocsisról? S az is eszembe jutott, hogy ezt józan ember az életben nem találhatja ki! Már igazán csak az hiányzik, hogy ezt tovább fejlesztve, nem az iskolákban, hanem a család esti vacsorája közben rohanjon be egy "ellenőrző" csoport a vacsora két fogása között, ott ellenőrizze a gyerekeket, mert hát a napnak van egy esti része is, addig meg ki tudja mit csinálhatott a büdös kölök?
    Most majd este és éjjel is retteghet minden család, hogy mikor törik rá az ajtót, ha nem betörő, ha nem iskolarendőr de., hanem majd este, éjjel a drogszondások! Ez már minden privát élet megsértése. Remélem észnél lesznek a fiatalok, és soha nem látott tömeg megy ki az utcára ez, ezek ellen tüntetni, remélem nem csalódok bennük.

    VálaszTörlés
  4. Köszönet Kocsis Máténak, hogy újabb témával és mozgósító erővel járult hozzá a NER-el elégedetlenek tüntetéseihez.
    Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  5. Azt hiszem, józan állapotban ezt a "drogteszt-elképzelést" sem tette volna be a puttonyába. Csak "másállapotban" nem gondolhatta át, hogy támadható lesz.

    VálaszTörlés
  6. TUAREG leírtalak. És ezek után még csak nem is sajnálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért? Ki vagy TE, hogy leírd Tuareget. Az ő nevét fél Magyarország ismeri mára, a te neveddel viszont még nem találkoztam...

      Törlés
    2. gabriella , le vagyunk sújtva, de baromira ,
      bruhhaaaaaaaaaaaa, és mint látod már sírunk is !!!

      Törlés
  7. Tisztán látszik az, hogy a kormány és a parlamenti bolhacirkusz elvesztette az önkontrollt. Folyamatosan provokálja a társadalmat. Azért veszem egy kalap alá a T. Házat, mert nem látható potenciál bennük, bármiféle előrelépésre. Az alább bemásolt hozzászólásomra mindössze néhányan reagáltak. Az közismert, hogy a döntés közeli csoportok, személyek nem olvasnak, nem érdekeltek a változásban. Az istenadta népnek természetes az alattvalói szerep, így szocializálódott. Az írástudók csak akkor reklamálnak az önjáró, ostoba törvénykezés miatt, (és nem a lehetősége miatt), ha nem ők gyakorolják a hatalmat, nem éppen ők élnek vissza a nép bizalmával.
    "Egy ilyen vizelet leadás jó kis hakni, kerepelés a szarban. Humoros és hatástalan kritika. Ennél sokkal többre van szükség. Ebben az agyalágyult országban mindenkinek természetes, hogy néhány általunk megbízott idióta "bármely" kérdésben törvényt alkothasson? Alkotmányban kell korlátozni a törvényhozást, megszabni a kompetenciái határait. Látható, hogy elvesztették az önkontrollt. Sem a demokratikus pártoknak, sem jogásztársadalomnak, a jogvédő civileknek nem csípi a szemét egy ilyen törvény hiánya? Egyszerű, de nem hülye magyar állampolgárként, szégyenlem magam a közgondolkodás ilyen földhözragadtsága miatt!"

    VálaszTörlés
  8. Hogy mekkora egy szemét kis hernyó ez a Kocsis Máté, remélem ő is sorra kerül a viselt dolgaival és eltapossák, ahogy a hernyókat szokás. Hánynom kell ettől a szervilizmustól amivel ez tele van, egyfolytában arra tapos, hogy megfeleljen, hogy szem előtt legyen... orbán szeme előtt és minél magasabb polcra juthasson. remélem kitöri a nyakát.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó írás, de vigyázzunk mert a FIDESZ megint tematizál. A céljuk az, hogy ne Vida Ildikóról beszéljünk, utáljuk inkább a drogtesztet. Ne menjünk be ebbe az utcába. Javaslom mielőbb vegyük napirendre ismét Vida Ildikót és a NAV-os cimboráit és jelezzük, hogy már nem Ők, hanem mi tematizáljuk a közhangulatot. És Ők kénytelenek arra reagálni, amit mi dobunk be a köztudatba.

    VálaszTörlés
  10. Demokrata, igazad van! Minden szavad kincs!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon gonosz szolgája Pesty Imrének és Lázár Jánosnak. Hamarosan felelősségre vonják.

    VálaszTörlés
  12. http://hvg.hu/itthon/20141210_iskola_drogteszt?s=hk

    VálaszTörlés
  13. Írtam egy hsz-t. Eltűnt. Csak azok a hsz-ek maradhatnak, amik vállveregetősek? Hol van tt a szólásszabadság? Hová tűnt ebből a blogból a prulalizmus? Vagy talán soha nem is volt?

    VálaszTörlés