2014. december 11., csütörtök

Karakteröngyilkosság

Kocsis Máté exhaveromat azért fizetik, hogy karaktergyilkoljon. Ha egy pártnak nincs érdemi mondanivalója, a tettei pedig minősíthetetlenek, akkor megpróbálja az ellenfeleket kicsinálni, hogy ne kelljen a nyilvánosságban megvédeni a döntéseket, mert azok védhetetlenek. A Fidesz így működik, Kocsis ezt a feladatot vállalta, és oly sikerrel, hogy önmagát is lemészárolta a nagy vagdalkozásban.



Szóval Mátéka, Szépöcsém, az a pálya, hogy Te most már egy életre a Húgyosmáté lettél. Azt meg jól tudod, hogy egy politikai karriernek nem akkor van vége, ha az ember elveszít egy választást, vagy népszerűtlenné válik, mert onnan még vissza lehet jönni, nem végtelen a Nép emlékezete. Nem, Fiacskám, egy politikai pálya akkor ér véget, ha az illetőt egy egész Ország röhögi ki, és Veled most épp ez történt. És a számomra legviccesebb, Számodra meg legcikibb az egész sztoriban, hogy nem a ballib ármány csinált belőled egy életre síkhülyét, hanem saját Magad tetted ezt. Kies honunk utóbbi 25 évében tömegével voltak itt karaktergyilkosságok, zömét a Te Maffiapártod végezte, és ebben egy ideje vezetőszerepet viszel. De olyan még nem volt, hogy valaki karakteröngyilkosságot hajtson végre: mivel semmi politikailag értékelhetőt úgysem tettél eddig, így aztán ennyi marad Rólad a Néplegendáriumban: Húgyosmáté. Kicsináltad Magad, Szépöcsém, bár aszongyák, valójában a Habony nevő Orbánagy volt az ötletgazda, de ez Neked már mindegy. Olyan pártban vállaltál ugyanis szerepet, amelyikben a bűnbak mindig alacsonyabb beosztásban van, mint az igazi bűnös, így aztán nem vallhatod be, hogy csak Habonyszócső voltál, mert akkor kicsinálnak.


Úgyhogy Rajtad maradt ez az egész pöcegödör, bocsi, pontosítva: eldugult piszoár, hát most szépen belefulladsz, szelavi. A Rendszer, amihez gyávaságod miatt csatlakoztál, most épp fölfal, és kiköp: Jócsicska módra elvégezted, amit előírtak Neked, és a hála annyi lesz, hogy most szépen megszabadulnak Tőled, mert a végén még a Te közröhejjé válásod Felcsúti Gazdádét is magával hozza, és akkor az összes Narancsnyik lehúzhatja a rolót. Teher lettél, sokak számára már eddig is az voltál - biztos tudod, kikre gondolod -, de innentől akkora kolonc vagy, amekkorává politikusként nem sikerült nőnöd, csak szócsőként. Láthatóan adtak Neked egy utolsó lehetőséget, hogy valahogy kimássz a sárga üvegcsék alól, tán ha jól szerepelsz a Kálmán Olgánál, megúszod. De pocsékul szerepeltél, példátlanul nagy baromságokat mondtál, tényleg visítva röhög Rajtad az egész Ország. Aszontad, hogy társadalmi vita folyt a kérdésben, és ez mily örömteli. Csaxólok, hogy a társadalmi vitához legalább két ellentétes álláspont kell, amin a Nép elvitatkozgathat, de itt ilyesmi nem volt. Egy álláspont volt, az pedig ennyi: hülye vagy Fiacskám, az meg ugye nem társadalmi vita, ha az udvari bolondon kollektíve mulat a Nép.


Aztán mondtál még olyat is, hogy Te nem tudsz arról, hogy emberek halnának meg az alkohol miatt, debezzeg a drog... Na, Hülyegyerek, ez aztán tényleg a végpont, mert nemcsak általános olvasatlanságodat és műveletlenségedet tártad föl, de még a Nyolcker polgármestereként is kicsináltad Magad. Tudod Öcsi, épp kerületünk az egyik legelesettebb, így igazán nem kéne ahhoz olvasmányélmény, hogy tudd: bizony tömegével halnak bele az alkoholizmusba emberek, közvetlenül, közvetve, mindenhogy. Ha nem félnél már régóta a Nyolcker Népétől, akkor ki mernél néha menni az utcákra, hát látnál ott csodákat a saját zavaros szemeiddel. De mindegy is, ugorjunk, lényeg a lényeg: Neked annyi. Mém lettél, Magad tetted Magad azzá, megszabadul most szépen Tőled a Gazda, eltűnik alólad a védőháló, nem veszik többet föl a telefonodat Ügyészék, Rendőrék, ott maradsz a semmi közepén. És a polgármesterséghez már nem jár mentelmi jog, Tesa, mit gondolsz, miért ütöttelek annyira az elmúlt években, hogy a parlamenti székből kidobjanak a Gazdáid? Szóval a mi nemkis és nemtétnélküli meccsünknek közelebb jött ismét egy nagy lépéssel a végkifejlete. Előbb-utóbb minden Narancs a böriben végzi, de Te az én feladatom voltál és maradtál, a Te cellásításod az én erkölcsi kötelességem. Várlak, Öcsi.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


22 megjegyzés:

  1. Tuareg, ő nem tud bocsánatot kérni, te nem tudsz megbocsátani .Mindkettő egyforma szar.
    ....Nekem nem hugyosjózsi, én pártolom a javaslatát. És szerintem, okosabb, mint amilyennek látszik, vigyázz magadra.Te is felhasználtad, mások is -akkor ezzel mi bajod?
    Ha az alkoholról beszélt, azzal is csak a nagyurát védte, aki ugyebár engedélyezte az otthoni pálinkafőzést is, had hülyüljön a nép. Ezért bent meg fogják dicsérni.
    Az alkohol, az angol kábítószerlistán egyébként a 3. helyen áll. -nem kellene levelezgetés helyett beszélgetned vele/szerintem tisztel téged és már bánja amit veled tett "csaxolok"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A javaslata nettó ostobaság. Semmilyen tanulmányt, kutatást nem idézett eddig mátéka, amely alátámasztaná az elképzelését. Mindamellett: Szülői engedély kell hozzá, de bármikor bevethető lenne (rogán tóni). Ezt mégis hogy? Ezen hogyan lehet elgondolkodni? Csak egy esetben lehetséges ez az elképzelés: a szülő nem bízik a saját gyermekében, és feljelenti. szép új világ. Észak Koreában már működik.

      Törlés
    2. A gumi csontot nem kéne bekapni ! Ne foglalkozzunk a hugyozással ! Téma Legyen Polt Péter a NAV a FIDESZ KDNP a Deviza a Szegénység a Munkanélküliség a Közmunka és a Minimálbér !!!

      Törlés
  2. Szerintem ti nem csipitek egymast...

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Gábor!
    Ebben az írásodban bemutattad, hogy egy ember hogyan tudja lejáratni saját magát. Mennyi mindenre képes azért, hogy a húsos fazék közelében maradhasson. Ennyire nem lehet valaki elkötelezett, hogy ilyet felvállaljon és még próbálja meg magyarázni amit nem lehet.
    Sajnálom, hogy az önbecsülését is elvesztette.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság
    Hajrá SZÜLÖK!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól összeszedted a mondanivalódat! Szerintem jól látod a dolgok lényegét!

    VálaszTörlés
  5. FIDESZ-ék teljesen meg vannak zakkanva, egyre több és nagyobb marhaságokat beszélnek!

    VálaszTörlés
  6. Vígasztaljon a tudat, hogy nem fáradtál hiába, közel a győzelem!!!!

    VálaszTörlés
  7. Orbán új kategóriát vezetett be, a jelenség: Karakter-selyemzsinór!

    VálaszTörlés
  8. Így kell ezekkel, Gábor, mert különben felfalnak! A sokadik Gratula!

    VálaszTörlés
  9. Úgy, úgy :-)) Jól írtad :-)))

    VálaszTörlés
  10. Hugyos-máté nem gondolta, hogy ennyire magára marad, de ez a jövőben megeshet a nála felkészültebbekkel is.

    VálaszTörlés
  11. Nem kéne a gumicsontot bekapni ! Ne foglalkozzunk a hugyozással ! Téma Legyen Polt Péter a NAV a FIDESZ KDNP a Deviza a Szegénység a Munkanélküliség a Közmunka és a Minimálbér !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek. Ezt már én is javasoltam. Ne Ők tematizálják a köztémát hanem mi. Jó lenne egy hasonlóan epés, de kökemény tényeken alapuló blogot írni Polt Péterről. Mi indítsunk el egy ilyen közbeszédet. Vagy a Vida Ildikó témát sem volna szabad elhanyagolni. Hiszen ezt akarják, hogy Hugyosmáté miatt ne ezekről beszéljünk. Ne a személyes bosszú vezérelje a mozgalmat.

      Törlés
  12. Azt hitte, a drogteszt nagy ötlet. Bevette szegényke. Nem vette észre, hogy elterelés az egész, őt meg "beláldozták". Megérdemelte.

    VálaszTörlés
  13. Én még mindig nem értem, hogy lehetett valaha a haverod. Amikor már tudtad, hogy miépes volt. S mi van, ha téged akkor ismerünk meg? Embert a barátjáról?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezerszer leírtam már, mennyire volt valójában MIÉP-es. Semennyire. Ha a Te apád egy nettó Hothysta, olyan szinten, hogy a Horthy Társaság alelnöke, Te meg kezdő egyetemista vagy, és arra kényszerít, hogy belépj, akkor belépsz. Ki is lépett gyorsan. Ne ítélkezz nem ismert hátterű dolgokban. Vagy először nézz utána.

      Törlés
    2. Drága Gábor, nem ítélkeztem, csak azt írtam: "nem értem". Az 1000 leírásodat erről sajnos nem olvastam, szükségem volt rá, hogy ezeregyedszer is leírd. Köszönöm, értem, oké!

      Törlés
  14. Nevetni jöttem Cézárt, nem dicsérni!

    VálaszTörlés
  15. Egy okos,empatikus figura volt a kezdetekben. Ezzé tette a parancs-uralmi rendszer,melyben azok kaphatnak pénz paripa,fegyvert akik hozzájuk idomulnak. Megmérettetett és könnyűnek találtatott

    VálaszTörlés