2014. október 26., vasárnap

Talpra Magyar!!! - Pár ötlet mára...

Serényen gyűjtögetem a nyilvános és kevésbé nyilvános információkat a mai eseményekről, mivelhát az Ország Gyűlése Mozgalom több ponton is érintett lesz bennük. Jutott is eszembe közben számtalan szebbnél szebb gondolat. Lássuk.




Kezdjük a délután 3-kor a Parlamentnél induló focista-tüntetéssel. Fegyelmezetten szervezkednek, figyelnek arra, hogy ne csapatonként, hanem egységesen tudjanak fellépni, látszik, hogy komolyan gondolják az erőszakmentességet. Fekete fölső lesz a dresszkód, kérik a szurkolókat, hogy ne hozzanak csapatjelvényeket, azon a vágányon gondolkodnak, amit tegnapi cikkemben magam is valószínűsítettem. Két olyan infó látszik, amit akár meglepőnek is tarthatnék, bár rendelkeztem hasonlókkal, mikor a hozzájárulásomat a Kossuth tér használatához megadtam. Az egyik annyi: bár a tüntetőik egy része próbálja az MLSZ, és Csányi irányába tolni a hangulatot, legalább ugyanennyien vannak, akik átlátják: a foci nem Csányi, hanem Orbán mániája, annak ostoba pártmegszállása Kubatovtól Deutschig nem Csányi, hanem a Fidesz műve. Sokan bepróbálkoznak közülük az "egy zászló mind felett" mókával, ami persze az árpádsávos lenne, de nemigen visszhangzik ez most. Olybá tűnik számomra, hogy bár érzékelhetően jelen van a szélsőjobb a szervezkedésben, de legalább ugyanennyien vannak, akik most ennél szélesebb látókörben nézegetnek. Ha a szervezők el akarják érni a céljukat, hogy egységesen lépjenek föl a politika focit megfertőző és megölő nyomulása ellen, akkor most nem engedhetnek a széljobb részérdekeknek. Sok a kifejezetten Orbánellenes hang, sokan értenek egyet a későbbi netadós tüntivel, csatlakozni is fognak, és nem provokatív, hanem segítő szándékkal.


Mindezekből azt gondolom, hogy a Kossuth téri focista-tüntetés hangosan ámde rendben lemegy, és nagyjából fél hatra ki is ürül a Nemzet Főtere. Teccenek tudni, a Nemzet Főtere, az a nagy fekete kőnégyzet a Parlament Főbejárata előtt, az országzászló körül, ott állnak augusztus 8. óta a Mozgalmunk sátrai. Szóval csak hangosan továbbgondolkodom. A fociszurkolók Orbánellenes része átmegy a József Nádor térre, és csatlakozik a netadós tüntetéshez, a Csányizós, MLSZ-ezős széljobber mag meg csapatonként megindul kocsmatúrázni. Az arányokat nézve nagyjából fele-felére fognak oszlani, és ha ezt én tudom, akkor valszeg saját szervezőik is. Ebből meg aztán annyi következik, hogy a kocsmázni csapatonként elmenő részek a továbbiakban majd egymással lesznek elfoglalva és nem a netadós tüntetéssel, ugyanis ha azt szeretnék provokálni, akkor saját barátaikkal és szurkolótársaikkal találnák magukat szemben. Összességében a focitüntetésről azt gondolom, hogy megadja majd a nap budapesti alaphangulatát, és jelentős rendőri erőket köt le, de az esti netadós Nagytüntire nem jelent veszélyt, sőt. Lehet persze azon aggódni, hogy a Nagytüntihez csatlakozó focisták bomlasztani mennek, vagy provokátorkodni, páruknál előfordulhat, de akik csatlakozni fognak, azoknál főtömegében nem ez lesz az indok. Szeretnek csoporthoz tartozni, minél nagyobb és szélesebb csoporthoz, és a Nagytünti ehhez remek terep, mentalitásuk alapján ha egyszer csatlakoztak, akkor nem játszanak kettős játékot, mert árulásnak éreznék. Szóval nyugi.


A netadós Nagytünti szervezőinek mondanék pár ötletet. Biztos tudjátok, mit akartok, hogy akarjátok, a Ti dolgotok, tegyétek jól és bátran, ennyit kérek. Lehet, hogy a javaslataimat is megfontoltátok már eleve, ha nem, akkor mondom. A József Nádor térre a tömegnek a fele sem fog beférni. Túl hosszan ne ácsorogtassátok a különböző mellékutcákban a Népet, mert ha se látnak, se hallanak, akkor egy részük elindulhat hazafelé, az meg nem cél, gondolom. El kéne majd indulnotok, és a javaslatom egyszerű: induljatok el a Nádor utcán, az meg olyan klassz kis utca, amin épp a Kossuth térig juttok el, és pont annyira széles, hogy elfértek rajta, de mikor a tömeg eleje beér a Kossuth térre, a hátulja még a József Nádoron lesz, ami azért elég jól mutat ám a tévéképernyőkön. Mert persze milliók fogják nézni az estét, de gondolom ez sem újdonság. Mi a Kossuth téren az OGYM sátrainál fölkészülünk a fogadásotokra: lesz hangosítás, ha épp valamelyikőtök beszédet akar ott is mondani, akkor biztosítjuk a feltételeit. Mivel a tüntetéssel maradéktalanul egyetértek mind a magam, mind az OGYM nevében, ezért a Nemzet Főterének tüntetési célú használatához HOZZÁJÁRULOK, ezt a rendőri biztosításnak is előzetesen jelzem. Magyarul: ha épp van kedvetek egybegyűjteni egy időre egy tágas helyre a többtízezer embert, akkor azt a Kossuth téren lazán, törvényesen megtehetitek.


Ha meg már ott vagytok, akkor célszerű lehet a Parlamentet védő kordonon kívül körbefolyni magát az épületet. Nem fog rosszul mutatni egy jó vastag emberréteg, amint körbeveszi az Orbánbanda Székházát. És azért lássuk be: a netadó ugyan VargaMiska József Nádor téri rezidenciájáról indult, de az a demokrácia szellemét hírből sem ismerő Rezsim, amelyik az ilyen döntéseket hajlandó meghozni, az meg a Parlamentben székel, este valszeg szószerint. Ha meg már ott vagytok a Kossuth téren, akkor van időtök közben összeülni, gondolkozni és dönteni a hogyan továbbról. Épp sétálhattok egy hídtúrát, egyik hídon Budára át, másik hídon Budára vissza, meg ha ott akartok aztán maradni éjszakára a Parlamentnél, az is megoldható. Tudjuk Nektek biztosítani a folyamatos hangosítást, a fáradó szervezőknek, rendezőknek pihenési lehetőséget, kávé-tea-szék-sátor, az OGYM pedig nagy aktivistaszámmal vesz eleve részt a rendezvényen, van némi helyismeretünk, amire szükségetek van, azt nagyjából biztosítani tudjuk. Merthát ezért dekkolunk ott hónapok óta nonstop módon: hogy mikor végre megmozdulnak a demokraták, akkor ne a semmit találják ott, hanem egy terepen harcedzett, veterán csapatot, aki be tud segíteni, ha a szükség úgy hozza. Na, Hajrá Srácok, a Kossuth tér használatához a hozzájárulásom bármennyi időre a Tiétek.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


12 megjegyzés:

  1. Hajrá Gábor, de azért féltelek Benneteket. A gyomrom görcsbe rándul. Reménykedem, hogy a józan, gondolkodó emberek, jó hatással lesznek a "brahit" óhajtókra. Hajrá OGYM, hajrá aki demokráciát akar, hajrá jót akaró emberek!

    VálaszTörlés
  2. Szép jó reggelt kívánok a tüntetéses szép vasárnaphoz!
    Jók az ötleteid Gábor, remélem használni is fogják, de ha nem, akkor is tiszta szívből drukkolok, hogy minél többen legyenek kint, menjenek el! Tudom, hogy vénségemre még most is naív vagyok, de ennek ellenére abban reménykedek, hogy most ezzel lett tele a pohár. Séta közben talán kicsordul a tartalma? Persze csak úgy szépen, észrevehetetlenül el kezd kicsordulni, úgy mint egy forrás, ahol még csak csordogál a víz, de később már patakká és folyóvá duzzad! Lehet, hogy még most is álmodok, szétnézve magam körül pedig azt látom,hogy már nem alszok. Ebben én fő bajnak (net adó) nem a napi többszöri megszólalásunkat, netezésünket, levelezésünket látom óriási problémának, hanem a külföldön élő gyerekekkel, élőkkel az itthon maradottakkal a kapcsolattartást, de talán még nagyobb bűnnek tartom az oktatás miatt! hisz főiskolákon, egyetemeken, de már középiskolákban is a tanulni valók zöme a neten található meg, a feladat füzetekkel egyetütt egészen az e-naplóig! Bár Orbán megmondta, nem az lesz a divat, hogy érettségije legyen a kölöknek, hanem az, hogy menjen duális képzésre, melyen az IQ-ját egy új módszerrel el akarják sorvasztani, de jó rabszolgát nevelnek majd a gondolkodásnélküli (nem kelll gondolkodni, hisz ott lesz ő, majd megteszi!) robot-, illetve rabszolgamunkára. A mutyiban elnyert földre kapálni... No ezt a jövőt szánja azoknak a gyerekenek, akiknek a tudására óriási szükség van az ország kiemelésére a diktatúrából. S szükség van azért, hogy tudásuk által munka legyen az országban és ne a szociális temetést kelljen igénybevennie a szülje eltemetésekor.
    Szóval szorítok, drukkolok, menjen ki sok sok ember, támogassa a fiatalokat, de jóval többen és erősebben a hallgatói tiltakozásokon megjelntek létszámánál!!! Ők a jövő, lássuk be, értük tettünk eddig is ezután is - segítsük őket munkájukban!!!

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Emberek! Ébresztő!
    Szép csendes időre lehet ma számítani! Köszönet Gábornak a reggeli blogjában leírt javaslataiért. Reménykedjünk a foci szurkolók békés egymás melletti tüntetésén, most saját magukért és nem a megmondó, heccelő regnáló hatalom miatt gyűlnek össze.
    Az internetadó ellen tüntetők pedig fegyelmezetten fogják elmondani véleményüket a rendszerről, tényleg sokuknak ez az utolsó csepp a pohárban.
    A Kossuth téren az OGYM sátrai pedig nyitva állnak a békés, demokrata emberek előtt. Ahogy a Gábor mondta a technika adott, az embereink pedig segítőkészek mindenben. Közös a nagy cél, a regnáló hatalom eltakarítása. Szabad oktatás, szabad média és nem utolsó sorban a szabad gondolkodás visszaállítása.
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá O.GY.M! Végül, de nem utoljára Hajrá Szabad gondolkodás!

    VálaszTörlés
  4. Csak attól félek,hogy egész biztos, hogy a szurkolók közt lesznek megfizetett provokátorok!HISZEN AZ A CÉL, HOGY LEGYEN INDOK BEAVATKOZNI A RENDŐRSÉGNE

    VálaszTörlés
  5. EZÉRT AZTÁN NAGYON HIDEGVÉRŰEN KELL HOZZÁ ÁLLNI AZESDEMÉNYEKHEZ!

    VálaszTörlés
  6. Szerintem nem lesz gond a tüntetésen, mert ha lesz is egy-két hangoskodó, azt a tömeg kulturáltan le fogja szerelni. Remek ötlet, hogy bemehetnek a Kossuth térre, mert pazar látvány lesz a több tízezres tömeg a téren. Őszinte szívvel kívánom, hogy minden rendben és eredményesen menjen. Hajrá DEMOKRATÁK !!!

    VálaszTörlés
  7. Már elnézést, de a hőbörgő vállfajhoz tartozó drukker miért kötne bele a másik drukkeren kívül azokba, akik hasonló okok miatt tüntetnek? Teljesen jogos, hogy ez egyáltalán nem jelent veszélyt a netadó elleni tüntetőkre és a tüntetésre magára sem. A netadó MINDEN itt élő embert érint, tökmindegy, milyen színű, honnan származik, hol gyakorolja vallását /ha teszi/ és ketchuppal vagy mustárral eszi-e a hotdogot.

    Ezért azt kértük a tüntetésre érkezőktől is, hogy szíveskedjenek a párttagkönyvet, szórólapot, agitációs szándékot otthon hagyni a tüntetésre induláskor.

    Ezt javasoltuk mindenkinek átolvasni:

    Kisokos 2.0 a vasárnapi tüntetésre:

    1./ Miért megyünk az utcára?

    A héten bejelentett internetadó törvénytervezet alapján tiltakozunk bárminemű az internet használatot tovább terhelő adó ellen.

    2./ Kit várunk az utcára?

    Mindenkit, aki fel tudja fogni, hogy az Internet használatának további megadóztatása a gazdaság gyakorlati ellehetetlenülését okozza.

    3./ Kit nem várunk?

    A gyávákat, akik előre kifogásokat találnak, félnek emberek közé menni és közösséget vállalni egy mindenkit érintő ügyért.

    Nem várjuk azokat sem, akik arra kíváncsiak, melyik tüntető melyik pártra szavazott, melyik politikai tömörülést preferálja.
    Itt nem azért megyünk, hogy egymást utáljuk, köpködjük, esetleg megpróbáljuk meggyőzni és átállítani a mi oldalunkra.

    4./ Mi van ha más politikai, gazdasági ügyek felkavarják a gyomrom?

    Mindenkinek vannak ilyen problémái. Gondolj bele, milyen értelmetlen hangzavar lesz belőle, ha mindenki a magáét mondja folyamatosan, összefüggéstelenül.

    Fókuszálj, tanuld meg gondolataid, tetteid koncentrálni egy probléma megoldására egyszerre. Egy tüntetésen nem lehet 5-10 vagy 20-100 tételes listával érkezni, hogy mindezt meg akarod oldani a tüntetésen.

    Ez a tüntetés világosan megfogalmazott ügy miatt szerveződött, szíveskedj ezt tiszteletben tartani és megérteni.

    5./ Mi a célja a tüntetésnek?

    Mielőtt mindenki hatalmas követelés-listával állna elő, szögezzük le: ennek a tüntetésnek két célja van.

    a. visszavonásra kényszeríteni a törvényjavaslatot, hogy semmilyen módon ne legyen megadóztatható az internet használata sem a szolgáltatóknál, sem a felhasználóknál

    b. Megmutatni, hogy otthon hagyva politikai elképzeléseinket, pártpreferenciáinkat fel tudunk emelkedni a fotelból és egy cél érdekében össze tudunk fogni, acsarkodás helyett.

    6./ Mi NEM célja a tüntetésnek?

    a. Az, hogy egy városi sétálgatás, pár esetleges szónoklat, némi anyázás és politikai nézetkülönbség ütköztetése után azzal menjen haza mindenki: 'urak és hölgyek, az elfoglaltság elérte célját, eltelt az idő'.

    b. Nem célja az, hogy egyének, csoportok jogos vagy teljesen zavaros elképzeléseit, kívánságlistáit megvitassa tömeg előtt, sem az, hogy ezzel megossza a tüntetőket, elterelje a figyelmet a tüntetés céljáról.

    7./ Az Internet engem nem érdekel, miért tüntessek mások szórakozásáért?

    A legnagyobb tévedés, (amit igyekeznek az átlagember elrettentésére kellően hangsúlyozni), hogy az internetadó csak azokat érinti, akik szórakozás, játék, hobby céljából használják azt. Ha bármilyen újabb adó terhelné az interneteléréseket, nem a játék, szórakozás hiánya lenne, amit MINDEN ember megérezne. A legalapvetőbb szükségletek kielégítése is ellehetetlenül, mindenkit érintene, akkor is, ha egyszer nem ült le a számítógép elé. Azt is súlyosan érintené, akinek nincs is otthon internet-elérése vagy számítógépe.

    VálaszTörlés
  8. Backup Site
    Teljesen egyetértek veled. A helyedben ezeket a pontokba szedett célokat, javaslatokat, figyelmeztetéseket feltenném a Netadó elleni tüntetés, és az El Nem Némulunk csoport oldalára is.

    VálaszTörlés
  9. Gábor Lehet, hogy igénybe veszik a tüntetők a teret. Ha mégsem, jól tudod, a szervezőkön fog múlni. Biztosan meghatározott terv szerint dolgoznak. / Azt nem szeretném, ha a tömeg menne oda önkényesen vezetők nélkül. Biztos, hogy Te sem. Abból akármi is lehetne, rossz rágondolni. Még a parlament "körbeölelését" sem volna könnyű megoldani, az irányítók, vezetők nélküli, esetlegesen túllelkesült, felajzott, ezáltal fegyelmezetlenné váló tömeggel. / Az persze más lesz,megnyugtató, ha esetleg a szervezők felhívására mégis elindulnának, az élükön velük. Az előző eset az OGyM-nek sem...mondjuk így válna dicsőségére az ajánlkozás miatt .. /Kellenek oda (is!) a szervezők, irányítók, akik lesznek is, ha mégis úgy döntenek... Túl nagy a létszám, ezért a felelősség is. /Azt gondolom, most nem fogják igénybe venni a tér adta lehetőséget.. Legközelebb viszont már élni fognak az ajánlatoddal. Szerintem is a tüntetők megoldják a békétlenkedők kiemelését, eltávolítását. Most nem tudok, de a következőre innen is többen megyünk majd.

    VálaszTörlés
  10. Orbán veszte a birtokok, oligarhák, Simicska, a dupla árú, irányított közbeszerzések és Lázár János-Pesty Imre-Kocsis Máté hármas mellett a devizahitelesek Varga miniszter általi elárulása lesz.

    Az is lehet, hogy ezek a fenti jómadarak megint meg akarják puccsolni a FIDESZ-en belül Orbán Viktort?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valakinek muszáj lesz elvinnie a balhét.
      Remélem, hogy fél éven belül buknak...

      Törlés