2014. augusztus 14., csütörtök

Rendőrfőnök, partvisra csavarva

Jószándékúan megállapíthatnám, hogy a Bíróság ismét fölmosta a padlót Bucsek Gábor Budapesti Rendőrfőkapitánnyal, de mivel olyan a fogadjisten, mint az adjonisten, ezért inkább maradok a ténynél: az újabb döntés már inkább padlósúrolás.




Szisztematikusan haladunk, végtelen türelemmel, és ez láthatóan megtérülő taktika: a legújabb Bírósági Végzésből ugyanis már kitűnik: másnak is kezd tele lenni a hócipője a nyilvánvalóan törvénytelen Rendőrfőkapitányi működéssel. És mikor már a Bíróság is megállapítja, hogy a Főkapitány törvénysértő módon jár el Kossuth téri állandó tüntetésünk ügyében, ott valami komoly dolog kezd kialakulni, amiben mi vagyunk a szikra. Már a múltkor is a sorok között megkapta a tockost Bucsek Rendőrfőnök Úr, de a Bíróság mostani döntésében ennél már tovább ment: ami ebben a 6 oldalas Bírósági Végzésben található, az már egy igen nyomatékos figyelmeztetés: tudd a helyed, Rendőrfőnök.


Ott tartunk, hogy a Bíróság már nemcsak a mi alkotmányos jogunkat védi, hanem a saját magáét is. Leírtam már korábban, hogy a helyzet valójában rém egyszerű, vagy inkább rémes: a rendőri vezetés elszabotálja a Bírósági Végzést, sőt tudatosan szembemegy azzal. És ez bizony már nettó jogállam-sértés: az egyes intézmények feladata és súlya Alkotmányos kérdés, és egy jogerős Bírósági Végzéssel mindenki csak egy dolgot tehet: végrehajtja és pont. És mivel a Rendőrfőnök nem ezt teszi, hanem épp ennek ellenkezőjét, ezért innentől kezdve a Bíróság már önmaga hatásköreit védi. Hatalmas szövetségesre tettünk persze ezzel szert, sikerült az Ország Gyűlése Mozgalomnak megmutatni a hatóság antidemokratikus voltát, és ezzel a jogállam maradványának védelmezőit is harcra késztetni.


Írtam már korábban többször, nem kis vitákat generálva, hogy én a Bíróságot még viszonylag függetlennek látom, és örülök annak, hogy konkrét döntésekben igazolódik be ezen tézisem. A mostani Végzés minden létező jogi csűrcsavar lehetőségét lezárja és egyszerűen utasítja a Rendőrfőnököt: mondjon igent vagy nemet a Kossuth téri tüntetésünkre, és ezt péntekig tegye meg. Innentől ez már pusztán idő kérdése, a meccs véget ért, vagy Bucsek Rendőrfőkapitány igent mond és akkor már pénteken áttelepülünk mostani helyünkről a Parlament Főkapujához, és végre fölállíthajuk végleges formájában a Demokrácia Erődjét, vagy mond egy nemet, és akkor jövő hétfőn a Bíróság mondja ki a végső verdiktet.


Az időnek valójában nincs már számunkra jelentősége: mivel nem pár napra mentünk ki a Kossuth térre, hanem egyszer s mindenkorra, egészen addig, míg Orbán hatalmon van, ezért aztán néhány hétnyi csúszásnak igazából nincs jelentősége. Mostani, ideiglenes Demokrácia Erődünk kiválóan működik, él, lüktet, kibírjuk kapkodás és rögtönzések nélkül, míg a Bíróság véget vet a rendőrállami kísérletnek. Ez a harc ugyanis innentől nem az Ország Gyűlése Mozgalom és a Főrendőr között, hanem a Bíróság és a Rendőrség között zajlik. Hogy kinek drukkolunk, az ugye nem kétséges: tüntetésünk már nem egy egyszerű gyülekezési jogi probléma, hanem a jogállam létének vagy megszűntének normateremtő rítusa. Precedens születik, mely már általános kérdésről szól: megteheti-e bárki, de leginkább a hatóság, hogy letojja a Bíróság autoritását.


Ha igen, akkor ez már valóban diktatúra, ha nem, akkor ki tudja milyen folyamatokat indít el Mozgalmunk, melyek messze túlmutathatnak egy tüntetésen. A mi célunk a jogállam helyreállítása, és bár sokan ezt nem értik, vagy nem hajlandók fölvállalni, de nagyon úgy tűnik, hogy a Bíróság viszont igen. És jobban örülök egy ilyen hatalmas és eltökélt szövetségesnek, mint bármelyik pártnak, azt ugye nem kell mondanom. Ha már ellenzéki pártjaink nem érzik legfontosabb és azonnali feladatuknak a tusványosi Orbán beszéd után a jogállam maradékának azonnali védelmét, akkor megteszi ezt a Bíróság. Számukra dicsőség, számunkra öröm, a kötelességüket nem teljesítő pártszerű ellenzék számára pedig szégyen. Támogatóinknak pedig annyit: türelem, nyerünk, ez már a végjáték.




22 megjegyzés:

  1. Jó reggelt................ A tegnap délutáni bejelentés után fellélegezhetünk. Ha volt idáig türelmünk és kitartásunk akkor ezen a pár napom már nem fog múlni.............. Ma is megyek a Térre, bár az időjárás nem a legjobb, fekete felhők felett egy gyönyörű szivárványt láttam. Jön a vihar, fúj a szél de az időjárás már nem számit. Vár az Erőd, Vár az éjszakás Csipet-Csapat! Húzzunk bele...........

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok Gábor:) Jól gondoltad! Türelem..? No, picinyke még adatott, de remélem végleg rendeződik már a dolog, s kicsit könnyebb lesz a kintlévőknek, ha néhány sátor már áll, hisz egy kis pihenés nagyon rátokférne! ) Lélekben veletek!!!:)

    VálaszTörlés
  3. Ezzel még nincs vége a Rendőrség részéről, most következik Tuareg "vezetőszáron történő elvitele" a térről, látványos média jelenléttel, hogy megtörjék a "kemény" magot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha Robin Hoodot akarnak belőlem csinálni, akkor csak hajrá :D

      Törlés
    2. Ha megteszik, akkor ezzel azt is bizonyítják, hogy félnek Gábortól.

      Törlés
    3. 1. Az eddigi folyamatok is azt bizonyítják, hogy félnek Gábortól:
      - Szokásos Tuareg-ellenes mendemonda-cikkek felmelegítése/felemlegetése
      - Rendőri packázás a bírósággal (is)
      2. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy csak bepróbálkoznak megint azzal, hogy se igent, se nemet nem mondanak.
      3., A Gábor elleni "nyomozások" újra felemlegetése szerintem is azért van, hogy próbáljanak lázasan valami ürügyet arra találni, hogy elvezethessék a bírósági "végjáték" előtt.

      Az viszont tény, hogy lerí az egész hivatali ügymenetről, hogy teljesen váratlan esemény számukra az OGYM és azt sem tudják, hova kapjanak.
      Lelki szemeim előtt az ügyészség, a brfk, az nbsz és egy fidesz gestapo ott görnyed a TEK megfigyelési és lehallgatási adatai felett, amiket Gáborról készítenek és az állukat vakargatják, hogy vadásszák le Robin Hood-unkat.
      Persze ez csak feltételezés a részemről, de egyre sikeresebben bizonyítják az elképzelhetetlent, legnagyobb megdöbbenésünkre.
      Nincs esetleg valami végrehajtás már így is a brfk-val szemben? Igazán nyilatkozhatnának arról is.

      Törlés
    4. Gábor, ez nem rólad szól, hanem az OGYM elltiprálásáról minden áron.

      Törlés
    5. László! Szerintem Narania urai és talpnyalói jelenleg úgy gondolkodnak, hogy Tuareg eltiprása az OGYM eltiprását jelentené.

      Törlés
    6. Es van az OGYM mar olyan erös, hogy megalljon a sajat laban?
      Remelem, igen.
      Azt meg örömmel latom/olvasom, hogy hosszabb idöre ugysem tudjak Tuareget "eltiporni"-elhallgattatni.
      Szoval: HAJRA!

      Törlés
    7. Én már tűkön ülve várom a jövő hét hétfőt.
      Bizakodom, hogy nem lesz több apelláta most már. :)

      Törlés
  4. Egyetértünk Gábor! A legfontosabb a türelem és a higgadtság ! Olyan okosan és megfontoltan, ahogy eddig !
    Éljen a Köztársaság ! ! !

    VálaszTörlés
  5. Hajrá Gábor! Hajrá kemény mag! Csak nyugodtan és higgadtan, menni fog,
    Minden pillanatban Veletek vagyok és nagyon drukkolok, de beteg és idős vagyok nem tudok ott lenni Veletek.

    VálaszTörlés
  6. Na, akkor pont ideillik az a vers, amire tegnap próbáltam felhívni a közfigyelmet.
    Ide is schmittelem:

    “Szabó Gábor már tudja, hogy itt vannak a demokraták, és hogy terveik formát öltöttek.
    Meg kell győznie a kétkedő országot, hogy az Ellenállás megkezdődött.”
    (via Támadás egy idegen bolygóról)

    Nem, nem, nem

    Nem, nem, nem,
    nem, nem, nem,
    nem megyünk mi innen el,
    míg a rohamosztag minket gumibottal ki nem ver.

    Nem, nem, nem,
    nem, nem, nem,
    nem megyünk mi innen el,
    míg a rohamosztag minket vízágyúval ki nem ver.

    Ha nem tetszik a Führernek,
    hogy mi itten tüntetünk,
    hordja az irháját innen,
    mert mi végül büntetünk!

    Ámde van egy feltételünk:
    amit lopott, hagyja itt!
    És ugyanerre kérjük meg
    Orbánisztán “nagyjait!”

    Eleget loptál már,
    vigyen el az ördög már!
    Totál üres a kincstár:
    nincs itt mit lenyúlni már.

    Nem, nem, nem,
    nem, nem, nem,
    nem megyünk mi innen el,
    míg népünk egy miniHitlert az országból ki nem ver!

    Nem, nem, nem,
    nem, nem, nem,
    nem megyünk mi innen el,
    míg népünk egy miniHitlert az országból ki nem ver!

    Ha nem tetszik a Führernek,
    hogy békésen tüntetünk,
    még csempébben fog nézni majd,
    amikor NER-t szüntetünk!

    Lehet, nem is sokára lesz,
    tán egy kurta év múlva,
    amikor ellátogathat
    vasra verve Strasbourgba!

    Nem egyedül megy: kíséri
    a sok bukott fidesznyik.
    Ezerötszáz év fejenként?
    Jó emberek, mi lesz itt?

    Megszűnik a diktatúra,
    újjáépül az ország,
    ha felébred végre a nép,
    s kezébe veszi sorsát.

    Nem, nem, nem,
    nem, nem, nem,
    nem megyünk el: maradunk!
    Pusztán azért, Viktor-piktor, mert az ország MI VAGYUNK!!

    Nem, nem, nem,
    nem, nem, nem,
    nem megyünk el: maradunk!
    Amit rablóbandád elkúrt, rendbe tesszük MI MAGUNK!!

    Hm… még csempébben fog majd nézni,… így magyarosabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó:)) Bárki írta nagyon jól össze szedte.

      Törlés
  7. "Isten malmai lassan őrölnek"

    De őrülnek. Még ha a teljes Fidesz-apparátus megpróbálja megakadályozni, akkor is.
    Mert "Szél elen nem lehet pisálni".
    Az IDŐ pedig Tuaregnek, és az OGYM-nek dolgozik.

    Ha majd a ma még tökéletlenkedő pártok "logói" is OTT LÓGNAK MAJD az erőd bástyáin, nem lesz ERŐ, ami megállíthatja a Népi Ellenállási Mozgalmat Orbán diktatűrájával szemben.

    Ebbe még az is belefér, hogy esetleg a bírósági végzés előtt tényleg "vezetőszáron" fogják elvezetni Tuareget. EREDMÉNY NÉLKÜL. Mert a "magányas harcosok" példáján felbuzdult TÖMEGEKKEL SZEMBEN már egy Rendőrkapitány, de még egy Miniszterelnök is tehetetlennnek bizonyul.

    Na akkor fognak a pártok ma még töketlenkedő vezetői "vakarózni", hogy kimaradtak az egyetlen sikeres AKCIÓBÓL, amit az elmult ÖT ÉVBEN egyiküknek sem sikerült megvalósítani.

    Csak remélni tudom, hogy akad olyan párt és vezetője, aki félretéve a kicsinyeskedést, mégiscsak beáll a civilek által szervezett, sikerre itéltetett mozgalomba.

    Na nem a Fodor-vezette Szocdemekre gondolok.
    Róluk megvan a véleményem.Tudom, honnan JÖTT, azt is, hová TART.

    Robin Hoodot is sokan kívánták a pokolba, mégis Ő volt az, aki a végén NEVETETT.
    Csak türelmesen, bátran tovább a megkezdett úton.

    Éljen a Köztársaság!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a bohózat-halom, amit a három összefogós párt művelt az utóbbi hetekben... inkább ne lógjon a zászlajuk az OGYM bástyáin.

      Törlés
    2. Naiv Demokrata, ez agy nehéz probléma.
      Ugyanis ellenzékiként ott lenne a helyük, de a mentalitásuk, a pozícióharc megakadályozza őket ebben.
      Tuaregnek nem volt veszítenivalója, ezért egyszerűen fogta magát és megcsinálta.
      Az ellenzéki pártoknak is rá kéne jönniük, hogy végső soron csak egy dolgot veszíthetnek: a demokráciát. Tehát nem ártana, ha harcolnának érte.

      Egyik kedvenc bloggerem, PuPu épp szabadságon van, így feltett pár régebbi cikket retro jelleggel; szomorú látni, hogy ma is aktuális, még ha a körülmények azóta meg is változtak.
      http://www.pupublogja.hu/2014/08/ezt-meg-2009-novembereben-irtam.html

      Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy először a DK fog / akar majd csatlakozni, és akkor már a többiek sem akarnak majd kimaradni.
      Majd Tuareg eldönti, mit is kezdjen velük.

      Törlés
  8. De hat Tuareg megirta mar... MINDENKI csatlakozhat, aki 1. önszantabol teszi 2. elfogadja a közös celt, ami "Orbán utcai tömegesedéssel való békés, de határozott megbuktatása".
    Ha a celt elertuk, mar "csak" ez van hatra: "visszaállítani a 2010-es alkotmányos helyzetet, a választási rendszert is az akkori formára visszaírni, és ezen újra hatályba léptetett szabályok bármikori önkényes újraírását Népszavazáshoz kötni."
    Rossz olvasnom, hogy mindenkinel elöbb-utobb elöjön, hogy jo, jo de...X+Y nehogymar idejöjjön, mert...
    En csak kivulröl-messziröl figyelem a törteneseket, de kerlek, tartsatok össze -- addig, mig Orbant el nem zavarjuk! Utana lehet mar mas-mas uton tovabb menni es jobbitani Magyarorszagot. De ha ebben a kicsi konszenzusban most nem fogunk össze, a reseket kihasznalva szetmorzsolodunk -- s most mar tan vegleg...
    Ne feledjetek Tuareg szavait:
    "Mindenkinek megvolt és megvan a lehetősége beszállni, várjuk szeretettel a későn ébredőket is, nincs harag, itt Orbánűzés a tét, nem pozícióharc. Az ellenzéki szavazók gyülekeznek, nem valószínű, hogy kedvelt pártjaik kimaradhatnak a dologból: ha a szavazók megérkeznek, akkor a pártjaik is rákényszerülnek erre. És ha eddig nem sikerült önmaguknak összehozni a minimálkonszenzust, akkor majd finoman rávezetjük Őket erre."

    VálaszTörlés
  9. Ha az eseményeket itt figyelemmel kísérők között van aktívan pártpolitizáló demokrata (nem tudom létezik-e egyáltalán ilyen egyed) akkor ideje lenne figyelmeztetnie a pártjának vezetőit, hogy közeleg az a pillanat amikor csatlakozniuk kell az OGYM-hoz.
    Különben végleg hiteltelenné válnak a koncért folytatott tülekedésükkel.

    Tuaregék jól kitalálták és eddig hiba nélkül, kitartóan megvalósították a tervüket.

    A "vezetőszáras" verzióra pedig --elriasztó babonából-- kell egy "B" helyszín, hasonlóan előre megszervezve és jogilag rendezve. (ne spontán kelljen elégedetlenkedni)

    VálaszTörlés
  10. Igen amit itt Gábor leír azt kell nekünk magoknak követni.Tudom nehéz napok jönek,de együtt kell maradnunk minden nehézség ellenére is.Én bíztos,hogy nem adom fel,mert amit MI csinálunk az a célra vezető.Holnap délben ott leszek a Téren és folytatom a közösség által elinditott munkát,harcot.Itt Nyíregyházán sajnos az ellenzéki pártok vezetői megtíltották a tagoknak,szimpatizásoknak,hogy egy bűnöző Szabó Gáborhoz csatlakozon aki a demokratikus pártok ellen megy.Azt mondják már a megalakult ellenzéki összefogás,hogy Orbán fasiszta,diktatorikus hatalmát csak demokratikus eszközökkel,választásokal lehet legyözni.Igen készülnek az önkormányzati választásokr,ami természetesen jó,de készülnek a 2018-as parlamenti választásokra is,amit Mi nagyon jól tudunk,hogy a2/3-ados fasiszta,diktatorikus hatalmukkal rendelkező Fidesz rezsm soha nem fog megengedni,hogy az ellenzék győzön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtiltották??? :-D Akinek egzisztenciát adnak, annak diktálhatnak.

      Törlés
    2. A lehetőségek és a tennivalók teljes félreértelmezése + előítélet:

      ..."az ellenzéki pártok vezetői megtiltották a tagoknak, szimpatizánsoknak, hogy egy bűnöző Szabó Gáborhoz csatlakozzon "...

      Addig amíg a hivatásos ellenzéki lét jól fizet, nem is lesz ez másként. A jelenlegi rendszer pedig gondoskodik a júdáspénz rendszeres folyósításáról. Mindkét félnek megéri csak a tömegeknek nem.
      Az ajándékba kapott demokráciának vége, a maradék előnyein még osztozkodnak a kávéházi "demokraták"(?), de a visszaszerzése a népre vár.
      Erre jelent békés módszert az OGYM.
      Lehet és kell élni vele.

      Törlés