Könyv

Kedves Olvasóim!

Az ország téli álmot alszik. Akár akarom, akár nem, akár tetszik ez nekünk, a rendszert eltakarítani akaróknak, akár nem. Annyi blogot írtam már, hogy abból 5 könyvnyi is kijönne, és visszaolvasva: minden bennük van, elég pipálgatni, ahogy egymás után megtörténnek, amiket előrejeleztem. Újabb blogokat írni per pillanat nincs értelme. Helyette inkább fogom magam, és írok egy könyvet. Mindarról, ami ezzel az országgal a "rendszerváltás" óta történt. Április végére készen leszek, addig csak akkor írok blogot, ha valami nagyon nagy dolog történik. Meg persze ott leszek a Téren, ha épp a Nép mégis felébred. Áprilisban, Veletek, újra itt.

Könyvvel a kezemben.

Emberség

Na, ez szép fogalom. Már akinek. Valami olyasmit jelent: gondoskodás, szolidaritás, ilyesmi. Hogy a valóságban mit jelent, azt meg épp megírom.

Lehetne persze olyan fogalom is: növénység. De ezt nem használjuk, mert nem érzünk benne semmi mögöttes tartalmat. Esetleg ha valaki nagyon ostobának tűnik, akkor szoktunk olyasmiket mondani: gyökér, tuskó, vagy ha azt akarjuk, hogy ne értse, miért röhögik ki az asztalszomszédai, akkor annyit mondunk: filodendron. De a növénység mégsem egy átütő fogalom, menjünk tovább. Állatság. Na, ez már gyakoribb. Fekete kölcsönlimuzinnal műkörmöshöz rohanva nyugdíjast halálragázolni, aztán simán továbbhaladni, és meglepődni, ha érte jönnek a rendőrök a kozmetikába: na, valami ilyesmi az állatság. Nem egy dicsőséges jellemző, pedighát alapvetően az állatokat szeretjük.

Na, és akkor jöjjön az emberség. És egy pillanatra meg is állunk. Hogy a növénytől dicső fajunk miben különbözik, az nagyjából kézenfekvő: hiperaktívak vagyunk egy növényhez képest. Változtatjuk a helyünket, állandóan teszünk-veszünk, ehhez végtagjaink is nőttek, míg az átlagnövény bizony egész életét ugyanazon a helyen éli le. Kétségkívül izgalmas lenne, ha egy állat, vagy az ember gyökeret eresztene, szoktuk is mondani, ha hosszú a sor, amiben épp állunk valahol. De jobban végiggondolva: nem, nem lenne izgalmas. Inkább unalmas lenne. Igazából egyikünk sem szeretne sem búza, sem mammutfenyő lenni, nem túl változatos dolog, na.

Szóval az tiszta, mi különböztet meg bennünket a növénytől. Menjünk kicsit tovább, tegyünk egy döntő lépést. Az állattól az határol el bennünket, hogy nekünk roppant fejlett agykérgünk van, így aztán képesek vagyunk a gondolkodásra. Már magas szintűre, elvont, fogalmi alapúra, kódolóra, szimbolikusra, miegymás, de ne bonyolítsuk. Az állat is gondolkodik, persze, simán tudnék olyanokat sorolni, amelyek a gyakorlatban meghaladják pár általam ismert ember értelmi színvonalát, de maradjunk megint az átlagnál: az átlagos ember sokkal komplexebb agykéreggel rendelkezik, mint az átlagállat. Na, és akkor megérkeztünk tulképp: az embert az állattól a tudatos gondolkodásra képessé tevő agykéreg különbözteti meg.

Remek. Ember=agykéreg, emberség=tudatos gondolkodásra való képesség. Márha a szót valódi értelmében használjuk. Na, és akkor vágjunk bele egy felfedező túrába a neten, és keressük az emberség nyomait. Mármint a tudatos gondolkodásra való képességét. Fölleljük itt-ott azért. De hogy nem ez az általános, az biztos. Hajráviktorozó ezrek, hajráferiző százak, ruszki kamuoldalak töknyilvánvalóan illogikus összesküvéselméleteinek rahedli megosztása, a legegyszerűbb tények figyelmen kívül hagyása: ezt találjuk. Vágyak, hitek, zsigeri szimpátiák és antipátiák kiélése: ezzel van tele a valaha az agykéreg fejlesztésére tervezett világháló. Csakhát vágyai, hitei, zsigeri reakciói az állatoknak is vannak, pont annyira, mint az embernek.

A világ bonyolult hely. Tele van mindenféle törvényszerűségekkel. Ezek többségét már ismerjük, épp emberségünk - teccenek tudni: tudatos gondolkodásra való képességünk - tette számunkra érthetővé. Az állatot mindezek nem érdeklik, vágyai vannak, azokat kielégíti, de nem szervez sem társadalmi munkamegosztást sokmillió fajtársának, sem egészségügyet, sem szociális hálót, nem teremt vállalkozásbarát politikai környezetet, társadalombiztosítást, és csillagászattal, meg kvantumelmélettel sem foglalkozik. A mi fajunk meg igen. És ettől különbözik. És ahogy mostanában egyre inkább szembesülök vele: saját fajunk felismeréseinek mérföldköveit, a felhalmozott roppant tudást egyszerűen nem használják embertársaink. Sőt, pont az kezd divattá válni, hogy mindezeket minél inkább figyelmen kívül hagyják. Ebből meg marha nagy baj lesz rövidesen.

Mert ez állatság.

Mégis a gólya hozza?

Van az úgy, hogy a zember belefut valamibe a neten, aztán elmegy a kedve az írástól. Aztán persze megjön, és inkább megírja, mit látott. Mint én most.

Tessenek megnézni jól az első képet. Egy demokrata fészbukcsoportban láttam, le is mentettem döbbenetemben. A kérdés még oké, bármit, bárhogy meg lehet kérdezni, miért is ne. Esetünkben arról érdeklődött a kérdező, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a közvéleménykutatásokhoz: mennyire bíznak meg az általuk közzétett adatokban. Ha ilyet látok, mindig megnézem, már csak azért is, mert ez maga is egy közvéleménykutatás, nemde. Ugyan kicsi a minta, csak egy csoportban látható, tehát nem reprezentatív, de azért az eredménye elgondolkodtató lehet. Mit ne mondjak: az lett.

100 válaszadóból összesen egy bízik meg a közvéleménykutatók adataiban. A szitut súlyosbítja, hogy mint a képen látszik: az az egy is magam vagyok. Az összes többi válaszadó a "hülyeség a közvéleménykutatás" tengelyen mozgott, és jelölte annak lájtosabb, vagy hárdabb formáját. És itt, ezen a ponton elgurult a gyógyszerem. 2006 óta MINDIG, minden esetben a közvéleménykutatók adatai bizonyultak helyesnek éles választási szituációban. Példaként föltettem képen a Medián 2014-es választási előrejelzését, mint maguk írják - és eleve a módszertan így kalibrál: +/- 3% a hibahatár. És most fölteszem következő képnek a 2014-es választások hivatalos végeredményét, tessék:

Nakérem, erről ennyit. Igaza lett a Mediánnak? Igen, igaza lett. Na mégegyszer, gyengébbek kedvéért: a Medián 2014-es választási előrejelzése IGAZ, ennek bizonyítéka képeken bemutatásra került. És pont. Lehet a többit is visszanézni, nagyjából 5 perc alatt meggyőződhet mindenki a saját szemével: MINDEN esetben a közvéleménykutatók mondták meg a voksolások előtt a frankót, és MINDEN esetben azok szívták meg, akik vágyaiktól vezérelve kételkedtek az eredményeikben. Magam is 2014-ben ezek közé tartoztam, csakhát van aki tanul a saját hibájából, van aki meg képtelen rá. Magam megtettem, mint látszik, de ezzel egyedül maradtam.

Ez az ország menthetetlen. Itt a hülyeség a vezérelv, és a normalitás a ritkaság. Ha 10 év alatt valamiről sokszor, és MINDIG bebizonyosodik: IGAZ, akkor csöppnyi agy elég hozzá, hogy a továbbiakban el tudjunk igazodni. Dehát mint látszik, honfitársaink 99%-ának csöppnyi agya sincs. Teccenek érteni: mivel mindig az bizonyult igaznak, amit a közvéleménykutatók mondtak, ezért aztán nem hisznek nekik. Ugyanilyen "logika" mentén mondok pár példát. Mivel mindig az bizonyosodik be, hogy a gyereket nem a gólya hozza, tehát a gólya hozza. Mivel sosem a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot, ezért aztán a karácsonyi ajándékot a Jézuska hozza. Baromság? Hát persze. De nem az én baromságom.

Orbán országáé.

Élősködők

Ez a cikk NEM az Orbánbandáról szól. Róluk még a leghülyébbnek is nyilvánvaló, hogy gazemberek. Hanem a többi élősködőről.

Rossz hírem az, Kedves Hontársam, hogy Te vagy a gazdatest. De úgy is mondhatom: hülyére vesznek. Kiosztottak Rád egy szerepet: Te vagy a kedves idióta, akinek nincs memóriája, nem tud egyszerű számokat összeadni. És még rosszabb hírem, hogy ezt a szerepet remekül el is játszod. Nem, nem mindenki, de roppant kevesen vannak, akik átlátják, és hajlandóak kifütyülni a rossz színészeket előadásuk jutalmaként. Az élősködők röhögnek Rajtad. Beveszed a nyilvánvaló hazugságaikat, csatlakozol a szekértáborukhoz, és még büszke is vagy rá. A kedvükért hajlandó vagy VALÓBAN törölni a saját memóriádat, és elfelejteni a legegyszerűbb számtani műveleteket.

Azt kérik Tőled: ne gondolkozz, inkább érezz. Érezd a csapatélményt, és ne foglalkozz a többivel, megmondják úgyis, mit kell gondolnod, és ne zavarjon, hogy ugyanarról a dologról akár mindennnap mást kell. A legjobb gazdatesteknek jut közös fénykép, piszipuszi, egy kis önkormányzati pozíció, kis felügyelő-bizottsági hely. Az élősködő hülyére vesz Téged, és igaza van. Nélküled, Kedves Hontársam, megszűnik létezni. De ilyen veszély nem fenyegeti egyiküket sem: elegen vagytok ahhoz, hogy legyen kaja-pia-audi-titkárnő, másra persze nem, az Ország meg közben szétrohad, dehát amíg a színházban ülsz, fűtött székben, és bámulod az előadást, addig tökmindegy, mi van a hideg utcán, nemde.

Az élősködő persze tud számolni. Az élősködőnek a memóriája is jó. Fosik is rendesen, hogy egyszer felébredsz, helyreáll a gondolkodóképességed, visszatér a memóriád, meg a számtani alapműveletek elvégzésében való rutinod is. Ami a boltban, a kasszánál simán megy egyébként, ha egyszer közügyekben is sikerül, na onnantól lesz vége az élősködőknek. Nekik jó ez a rendszer. Nem akarnak Ők túl sokat, tisztában vannak vele, hogy a Felcsúti milyen szerepet osztott ki rájuk, és azzal is, hogy azt be kell tartani, mert különben jön a dorong. Be is tartják. Az Ő feladatuk demokráciának hazudni a diktatúrát, lecsapolni a felgyülemlett feszültséget, mert az okos király gondoskodik arról, hogy önmaga válassza ki az ellenzékét is. És Orbán sajnos okos király.

Az élősködőt azzal tartod el, Kedves Hontársam, hogy mikor egy közvéleménykutató felhív, bemondod a nevét. Azzal tartod el, hogy elmész választásra a nevéhez ikszelni, holott nyilvánvaló: semilyen esély, sem politikai, sem matematikai nincs az Orbán Rezsim voksolással való eltakarítására. De megteszed azt a szívességet, hogy erről nem veszel tudomást, törlöd a memóriádból 2014 emlékét, nem adsz össze egyjegyű számokat, helyette inkább mindent megteszel azért, hogy páran az élősködők közül újra bársonyszékbe kerülhessenek a diktatúra Bábparlamentjében. Hogy az azért járó hivatalos és nemhivatalos pártfinanszírozással, a Rezsim által biztosított médiázással tovább hülyíthessenek. Az élősködők röhögnek Rajtad. A Rezsim röhög Rajtad.

Ameddig tűröd.

Érzelmi alapon

Mikor épp nincs világháború, akkor a világpolitika legfontosabb eseményeinek egyike az amerikai elnökválasztás. Úgyhogy írni kell róla, még akkor is, ha egyébként nem igazán akaródzik.

Jó szokásommal ellentétben elolvastam egy rakás véleményt más közíróktól Trump győzelmével kapcsolatban. Így aztán teljes a zűrzavar a fejemben, ami persze nem baj, tisztul majd a kép idővel. Úgyhogy jelen pillanatban nem tudok semmi frankót mondani arról, hogy mi lesz most a világgal, meg velünk. Abban azért biztos vagyok, hogy Amerika jóval kisebb szarban van Trump elnökségével is, mint amekkorában mi a kies hazánkban per pillanat. Életképes, begyakorlott demokrácia, valóban független hatalmi ágakkal, hát most terhelési próba jön, kibírják, aztán majd korrigálnak. Számomra amúgyis mindig fontosabbak a mozgatórugók, a háttérben meglévő rejtett összefüggések, mint a konkrét események. Eljövendő történéseket ugyanis akkor lehet előrejelezni, ha a folyamatokat értjük, erre szoktam koncentrálni, és Olvasóim is leginkább ezért Olvasóim.

Úgyhogy lássuk, mi az, amiről bizton merem állítani: Trump megválasztásának alapjául szolgáltak. Két ilyen jelenség van: az egyik az érzelmi alapú döntés, a másik pedig a kisebb rossz tézisének összeomlása. Nem újdonság, hogy az emberi társadalom ciklusokban működik. A gazdasági válságok jelentik a ciklus egyik origóját, a világháborúk a másikat. Nagybazmegek után egy időre kijózanodik az emberiség, megpróbálja megérteni, mi történt, merthát hatalmasak a veszteségek emberben, anyagi javakban. Olyankor még a közügyek iránt legkevésbé fogékonyak is hajlandóak végiggondolni pár alapösszefüggést, hisz saját veszteségeik olyan érzelmi sokkot jelentenek, ami egy időre kiemeli Őket védett intimszférájukból. Aztán ahogy egyre távolabb kerülünk az armageddontól, úgy merülnek feledésbe az egykor végiggondolt gondolatok, és szabadul el megint az érzelmi alapú hozzáállás a rációhoz képest.

A világ bonyolult hely, és egyre inkább az lesz. A technológiai fejlődés, a demokráciák összetett egyensúlyai, az információs társadalom hatalmas zaja az emberek többségét megijesztik. Keresik az egyszerű megoldásokat, és amire kereslet van, arra keletkezik kínálat is. Ha egyszerű igazságokat akartok, kaptok, nesztek, mondja a jó demagóg, aztán ad is, olyat, hogy később a fal adja a másikat. A többségnek épp elég saját életének, családjának menedzselése a bonyolult világban, így aztán közügyekben inkább behunyja a szemét, becsukja a fülét, és kikapcsolja az agyát. Keres magának valami politikusnak látszót, és elhiszi Neki, amit az mond. Átruházza a gondolkodás jogát valakire, aztán onnantól kitart mellette jóban-rosszban. Még akkor is, ha az illető folyamatosan ellentmondásba keveredik önmagával, hazudik, mindent elkúr, amit el lehet. Merthát a polgártársnak önmagával kéne elszámolnia, ha belátná: tévedett, alkalmatlan emberre bízta közügyi képviseletét.

Ez egy rettenetes csapda. Ugyanezt szívjuk mi is, merthát ha honfitársaink zöme hitéleti alapon, érzelmi szinten foglalkozik közügyekkel, akkor az értelmi alapon ezt tevők kisebbségben maradnak. És hiába sokunk összefüggéseket megmutató, a tényekre koncentráló felvilágosító munkája, ha az igény a valóságra nem válik többségi igénnyé. Rajongótáborok vannak, tiszta rockzene a magyar politika, kár, hogy hamis a nóta. Orbán, Gyurcsány csak méretében különböző fanklubja ellepi a netet, és nyomatják a nyilvánvalóan mélyegyszerű féligazságaikat, még a gondolkodókat is elriasztva a világháló használatától ostoba agresszivitásukkal. Visszataszító az egész, néha az emberben föltámad egy gondolat, hogy ez még mindig ugyanaz a faj-e. Aztán persze türelemre intem magam, arra gondolok, ha csak egy embert sikerül visszahoznom a gondolkodás talajára, már nem volt fölösleges a rengeteg meló.

Ésakkor most kéne valami okosat mondanom, nemde. Valami megoldást, hogyan lehet a saját magánvilágába zárkózó, érzelmi alapon közügyező embert onnan kihozni. Nem tudom. Iskolával, oktatásba illesztve, motiváló módon a demokrácia, a jogállam alapelveit. A tömegmédia önszabályozásával: kicsit kevesebb valóságshow, kicsit több történelem, lehetőleg dramatizált formában, hogy meg is nézzék. Meg persze rengeteg aprómunka a magamfajta közíróktól, fáradhatatlanul, nagyjából tényleg azon az alapon: ha egy lelket megmentek, már megérte. Szóval csoda nincs, csak rengeteg meló, folyamatosan. De ahogy látom, erre egyre kevesebben vállalkoznak, nemcsak a polgárok fáradnak el, hanem a polgárok népművelését vállalók is. Pedig nem szabad. A kitartó aprómunka helyett ugyanis csak egy dolog van, mint följebb írtam már, ami képes a társadalmat a ráció útjára vinni. A háború.

Elkerülendő, gondolom.

Nagykorúak

Mély fájdalommal tudatom, hogy minden jószándékom ellenére sem bírom nagykorúaknak tekinteni azokat, akik mesékben hisznek.

Nagykorúak ugyanis tudnak számolni. Na, nem a Fermat-féle sejtés bizonyítását várnám el, az tán erős túlzás, de egyjegyű számokat még a leggyengébb iskola felzárkóztató osztályában is legkésőbb a második év végére képesek összeadni. Enélkül évismétlés lesz, szorozni-osztani ugyanis az összeadáson alapul, tehát ha az nem megy, akkor neki kell futni addig, amíg sikerül átvinni a lécet. Nagykorúak tehát simán megbirkóznak mondjuk azzal, hogy 9+4=13. Ehhez még kalandvágyból hozzácsaphatnak egyéb számokat is, mondjuk még egy hármast, meg egy kettest, bár az almát a körtével nem érdemes összeadni, nem lesz belőle görögdinnye.

Nagykorúak már kitalálták, miről beszélek. A 2018-as választások előre nyilvánvaló végeredményéről. Itt van kicsit följebb a Medián szeptemberi kutatása. Nagykorúak tudják, hogy az elmúlt évtized összes választásán beigazolódtak az adataik, és azt is tudják, hogy NEM Fidesz-közeli cégről van szó. Soha nem is volt az, és nem is vált azzá. Nagykorúak felszisszennek azokon, akik próbálják maguknak bemesélni, hogy ezek a számok nem igazak. Ugyanis ha valamiről 10 éve bizonyosodik be minden esetben, hogy igaz, az ellenkezőjét sugallók, vágyaikat kergetők pedig mindig ronggyáégnek ostobaságaikkal, akkor nehéz tudomásul venni, hogy tömegek képtelenek felfogni a valóságot, inkább nekimennek sokadszorra is ugyanannak a falnak.

Nagykorúak tehát nem hisznek a mesékben, és a helyén kezelik a mesélőket. Azokat, akik a nyilvánvaló tények ellenére azzal kábítanak, hogy a 9+4 az valójában 40. Nem, nem annyi, az biz 13, nem épp szerencsés szám, bár ez a legkevesebb. Ezek a mesélők egy dologra jók, de arra nagyon: elégséges számú demokratát passzívan tartani, mesékkel altatni, nehogy rájöjjenek: a diktatúrát csak utcán lehet elzavarni. Egyrészt azért, mert 5000 évnyi világtörténelem a bizonyítéka: máshogy nem lehet, másrészt meg azért, mert részük van a közmorál elmúlt negyedszázadban történt szétrothasztásában, így egy fellobbanó népharag ugyanoda juttatja Őket, mint a valós szövetségesüket és egyben gazdájukat: Orbánt.

Nagykorúak azonban tudnak számolni, értik a zajló folyamatokat, így aztán világos számukra: a mesélők ahhoz messze nem elégséges méretű tömeget képesek fogva tartani, hogy akárcsak megszorítsák a Rezsimet, de ahhoz igen, hogy bármilyen utcai megmozdulás sikertelenségre legyen ítélve. Így aztán a nagykorúak most szépen berendezkednek, és megvárják, amíg sokadszor, de talán utoljára kiderül: a mesélők hazudnak. Nagykorúak belekezdenek megkeresni országszerte a többi nagykorút, hogy legyen olyan szervezet, amelyben összegyűlnek. És ennek a nagykorúsági vizsgának rövid neve van: BOJKOTT. Aki érti, hogy egy biztos agyonveretésre jó, a Diktátornak újabb négy évre demokratikus látszatot adó választáson TILOS résztvenni, az nagykorú.

Nagykorúak igazuk tudatában, nyugodt szívvel tesznek meg mindent, hogy minél többen bojkottálják a Rezsimet legitimáló és meghosszabbító választást. Legkésőbb annak estéjén ugyanis a meserajongók ismét számokkal fognak szembesülni, és nehéz lesz akkor elhinniük majd újabb meséket. Mondjuk olyasmit, hogy a bojkottálók miatt nyert ismét a Fidesz. Sokszázezernyi többlettel fog nyerni, még csalnia sem kell ehhez, a bojkottálók hatása meg a legoptimistább becslésünk szerint sem fog néhány tízezernél többre rúgni. Nem, nem miattunk lesz agyonverve a választásokon újra elinduló bérellenzék, hanem azért, mert ugyanazok ugyanazt a szart akarják már megint letolni a torkokon, amire a nép már távolmaradással párszor véleményt nyilvánított: kösz, nem kérik. No, hát akkor bele is vágtunk: várom a bojkottálókat az egész országból. Illetve a következő 500 napban mindenfelé megkeresem Őket.

A Nagykorúakat.

Vérnyuggerek újratöltve

Így nevezték el Orbán agyhalott, Kossuth téren fütyülőket verő rajongóit. Jó név, találó, használom is. 

Mily egyszerű is lenne az élet, ha csak a Diktátornak lenne ilyen típusú fanatizált csürhéje. Ilyet ugyanis demokrata nem tart, ha a jelét észleli, hogy hívei elszabadulnak, akkor megszabadul tőlük. Ez az embertípus ugyanis sokmindenre jó, egyvalamire azonban biztosan nem: közügyek értelmes megtárgyalására. Márpedig az ország éppen azért szakad sokfelé, mert az ostoba gyűlölködést gerjesztők célba értek. Ha más a véleményed, akkor hazaáruló bitang vagy, sorosbérenc, hogy csak a szoftabbakat idézzem. Gondolná az ember: ezt magukat demokratának nevezők átlátják, és soraikban nem tűrik el. Nos, lássuk, így van-e. Kezdjünk egy képernyőmentéssel:

Hát, ezek itt NEM Orbánisták. Ezek itt éppen egy fészbukos csoportban Gyurcsányról negatív véleményt formáló embert minősítenek. Pár gyöngyszem: "ez csak egy bunkó", "nyitva maradt a diliház ajtaja?", "ki ez a barom???", "gondold meg mit posztolsz, vagy menj jobbra", "takarítsa már el valaki!". Ismerem azt, aki a posztot írta: demokrata, csakhát nem Gyurcsányfan. Egy párat a kommentelők közül is ismerek. Na, Ők viszont azok. Hogy mennyire, az éppen látszik. De nézzük tovább.

Ja, a vita helye egy független demokrata csoport, a DK különböző neveken indított számtalan csoportjában többnyire ennél is súlyosabb a helyzet. Ismét pár idézet: "Te hülye vagy, vagy nyilaSS?", "erre felelj, te vadmajom", "ez az író egy elmeháborodott állat!". Hát, nem aprózzák el, nemde. Ha ez élőben zajlana, már ütnék-rúgnák a posztolót. Meg is érkezik a szükséges tennivalót ismertető DK-s, aszongya:

Igen, jól tetszenek olvasni. Eltaposni, mint a svábbogarat. Persze, jöhet a mentegetőzés: ezek itten kivételek. Csakhát akik gyakorta vesznek részt fészbukos vitákban, azok pontosan tudják: nem, ez nem kivétel. Ez a szabály. Legyen bármi Gyurcsányra vonatkozó negatív kijelentés, jön a horda, és anyáz. És nem, az sem igaz, hogy ezt önszorgalomból teszik. Régóta működik Európa Kávézó, meg Nyugati Fény néven két DK-s blog. Gréczy, Vágó, meg ilyesmik írják, annyira gáz, hogy nem merik aláírni a nevüket, de a politikai és sajtókörökben közismert mind a blogok hovatartozása, mind az írók személyazonossága. Ezek a blogok - Bauer Tamás szennyblogként aposztrofálja őket - tudatosan szítják a gyűlöletbeszédet. Egyetlen igazi céljuk a párttagság fanatizálása. Jól működnek, mint látjuk.

De ha ez nem lenne elég a körkörös gyűlölet fenntartásához, Gyurcsány maga megadta az alaphangot a Blahán. Teccenek emlékezni: "aki gyurcsányozik, az a Fidesz szekerét tolja", mondotta volt a díszdemokrata. Eddig a kijelentésig sem volta gyenge a fanatikusok csapkodása, de azóta elszabadultak. És akkor álljunk meg egy pillanatra. Tessenek elképzelni, hogy az 5%-os DK kormányra kerülne. És ezek a rajongók meg a szokásos módon különböző politikai pozíciókba. Elképzelték? Ez a csapat most épp a diktatúra meghosszabbításán dolgozik, nem megnyerhető választásokkal való népbutítással, az utcára menni akarók altatásával. Aztán akkor azt is tessék végiggondolni, hogy a svábbogárként eltaposandó, betegállat, nyilaSS, satöbbi posztoló szolgálja-e Orbán érdekét.

Vagy inkább ezek.

Amiért küzdeni érdemes

Nagykorúak nem valakiért, hanem valamiért küzdenek. Olyan társadalomért, amelyben többé nem fordulhat elő egy Orbán sem, hívják épp bárminek.

Volt egy tervünk. Egész jó kis terv, akár működhetett volna. Bele is kezdtünk ezév júliusában a megvalósításába. Nagyjából annyi volt: nekivágunk az országnak, és nonstop, sátras tüntetéssel aláírásokat gyűjtünk egy korrupcióellenes népszavazás kiírásáért. Egész jól haladtunk, bár erőforrásaink szűkösek, de mindannyian, akik ebben résztvettünk, felvállaltuk, hogy elmegyünk lehetőségeink határáig. Esetenként azon is túl. Ha ugyanis a Népet leginkább zavaró ügy: a politikai szabadrablás, leánykori nevén: korrupció kapcsán sikerül minél többeket az országban egyidőben utcára vinnünk, hogy követeljék ki a népszavazást, tán valami elindul. Sok városban hozunk létre helyi hógolyókat, aztán ha van egy kis szerencsénk, még lavina is lehet belőle. Csakhát nem lesz.

Október 23-án, a Blaha Lujza téren a parlamenti bérellenzék megkezdte a nem megnyerhető választásokra irányuló kampányát. Ezzel aztán vége is jóidőre az értelmes ügyeknek: jön az altatás, minden csapból és csatornából, a békés, választásos rezsimváltás meséjével. Nagykorú, a gondolkodást a vágyak elé helyező emberek számára persze már 2014 óta világos: Orbánt választással nem lehet legyőzni, de az is tiszta: nem a nagykorú emberek képezik ma az ország többségét. Megcsinálják ugyanazt, amit 2014-ben, ugyanazok, ugyanolyan módszerrel, az eredmény is ugyanaz lesz, ennél nyilvánvalóbb dolog kevés van. De mint mondtam: ma azok vannak kevesen, akik képesek felülemelkedni az álmodozáson, és van bátorságuk szembenézni a VALÓSÁGGAL.

Hirtelen rengeteg időnk lett. Illúzió ugyanis a Népet jelentős számban utcára vinni, amíg az általános altatás zajlik minden politikai erő részéről minden létező médiában. Itt az újabb rettenetes választási vereség estéjéig csak szervezni lehet, de tömeggel változást kikényszeríteni biztos hogy nem. Miért is kockáztatna bárki, ha azt ígérik neki: van békés megoldás? De mint mondtam: szervezni azért még lehet. Országosan összegyűjteni egy szervezetbe a nagykorúakat, akik már most is tudják: nincs választásos megoldás. Ha ma csak ennyit lehet tenni, akkor ezt tesszük. És ha már hirtelen rengeteg időnk lett, akkor olyan célt tűzünk ki, amiért igazán érdemes kitartani a megfelelő idő eljöveteléig. Ezt a célt úgy nevezem: Népalkotmány. A lényege pedig annyi: politikamentesítés, olyan rendszer létrehozása, amelyikben soha többé nem uralhatja el senki az országot, legyen akár háromharmados parlamenti többsége.

A Népalkotmány nevében is benne van: alkotmányozni csak a Nép alkotmányozhat, a parlament nem. Az egymást féken tartó, ellenőrző hatalmi ágakat valóban szét kell választani, költségvetésüket az Alkotmányba rögzíteni, vezetőjüket a Nép közvetlenül választja. Országos Főbíró, Főügyész, Rendőrfőnök, Médiafőnök, Adószedő, Bankfőnök, és persze a Köztársasági Elnök. Gondolom nem kell részleteznem, hogy ha ma ilyen rendszerben élnénk, hány másodpercig lenne Orbán még hatalmon. Sehányig, egész bandájával együtt már a sitten rohadna. De amíg ilyen rendszer nincs, addig mindig ott a lehetőség egy újabb Orbán kinövésére, abból meg asszem egy is elég volt. Ma a parlamenti többség birtokosa mindent ural, képes az Őt kordába szorítani hivatott többi hatalmi ág lenyomására és igába hajtására. Mint látjuk, és mint átéljük. Na, ezen kell változtatni.

A helyi önkormányzatokat is politikamentesíteni kell, mert a szabadrablás igazi terepe ott található. Kevésbé látványos, de az EU-s százmilliárdok sokszorosan túlárazott közbeszerzésekkel történő szétlopása ott zajlik, minden parlamenti párt tevékeny közreműködésével. A Népalkotmánynak erről is rendelkeznie kell: parlamenti pártok nem vehetnek részt semilyen formában az önkormányzati választásokon. Harminc ilyen módon megválasztott polgármesterből pedig forgórendszerben létre kell hozni egy második parlamenti kamarát, hogy kulcskérdésekben vétójoggal élhessenek. Na, hát nagyjából ennyi. Ha jó országot akarunk, akkor azt olyan alapokra kell helyeznünk, amelyek időtállóak, és nem személyfüggő a biztonságos működésük. Nem a rossz királyt kell lecserélnünk jó királyra, hanem az elkirályosodás lehetőségét egyszer s mindenkorra bezárni. Hogy sikerül-e, és mikorra, az nem rajtam, vagy rajtunk fog múlni.

Rajtad.