2015. augusztus 20., csütörtök

Bevállalod? Igen vagy nem?

Karthágót Róma azért tudta legyőzni, mert hedvezérük, Scipio lassan eltanulta Hannibál összes trükkjét, és alkalmazta kiötlőjük ellen. A Tanítvány jobb lett a Mesternél, így aztán a Tanítvány lett a Mester, Karthágó meg eltűnt a történelemből.




Van néhány dolog, amiben a Felcsúti Geci tehetségesebb mindannyiunknál. Maffiaépítésben, hazugságban, rablásban persze, ezt tudjuk, de nemcsak ezekben a számunkra nem követendő tetteiben. Tömeglélektanban, utcai "harcban", mozgósításban évtized óta felettünk áll, és ha nem értjük meg, hogyan csinálja, és nem fordítjuk ellene a saját leghatásosabb fegyverét, akkor sosem fogjuk legyőzni. Dolgozunk ezen egy ideje, terepen gyűjtjük a tapasztalatokat több mint egy éve folyamatosan, itt az idő, hogy a megtanult eszközöket immár szervezetten alkalmazni is kezdjük. Értsük először is meg: nem azért nyert 2010-ben Orbán sima kétharmaddal, mert 2006-ban gyakorlatice államcsínyt kísérelt meg. Az csak egy indító esemény volt a forgatókönyvében, egy nagy lobbanás, ami elég volt ahhoz, hogy a később folyamatosan szított tüzet táplálja, és végül egy népszavazási győzelemig vigye. A "szociális népszavazás" volt a KO az akkor regnáló kormánynak, a Nép onnantól úgy látta, hogy az ország olyanok kezében van, akik mögött már nincs Tömeg. De a 2006-os puccskísérlet és a népszavazás között eltelt hosszú idő volt az, amiben szépen, lépésenként fölépítette a Grazi Ápolt a későbbi elsöprő győzelmeit.


Pedig néhány nagy tüntetés kivételével nem állt még a rendelkezésére gyorsan mozgósítható aktivista sereg. Nem rabolták még szét az Országot, hogy akármennyi bérelt vonattal, busszal, napidíjjal Békemenetet szervezzen. De volt egy viszonylag kicsi, de profi alakulata, aminek nem volt más a dolga, mint minden akkor kormánypárti politikust "meghackelni". Akármerre mozogtak Gyurcsányék, feltűntek a kis kommandók, és fújoltak, sípoltak, dudáltak, tojásdobáltak, megatöbbi. És lassan és szisztematikusan ez a kép rögzült mindenkiben a tévéképernyők előtt: a Nép utálja az MSZP-SZDSZ-t. Ott voltam, láttam az egyik ilyen akciót közelről, mikor Demszkyt dobálták folyamatosan tojásokkal a Petőfi szobornál, és a testőrök nyitott esernyőkkel védték a szónokot a biobombáktól. Ez a kép aztán tudatalatt mindenkiben megmaradt: egy egyébként megbecsült és sokszor újraválasztott politikust testőröknek kell védeni a Nép haragjától. És akkor képzeljük el, hogy egy Demszkyhez képest sokkal kevesebb választási győzelmet arató politikus megítélésére hogyan hatottak az ellene csinált hasonló akciók. Gyurcsányt nem a sajtó karaktergyilkossága mészárolta le valójában, hanem azok a mindenhová beszivárgó képek az Őt fújoló tojásdobálókról.


Az őszi forradalom a múlté, lehűtötték azok, akiknek csiholnia kellett volna, agyonmeneteltették céltalanul az embereket, újra kell építeni a Néplelket, mert különben a nyakunkon lesz az örökkévalóságig az Orbán Rezsim. El kell kezdeni ugyanúgy üldözni a Narancsok ikonikus figuráit, mint anno Ők tették ezt az MSZP-SZDSZ kormányzás kulcsfiguráival. És kitartóan és szisztematikusan, nemcsak rögtönözni egyet, aztán hazamenni és elfelejteni, mi is a Cél. A Cél az Orbán Rezsim eltakarítása, és a helyére egy modern európai jogállam megteremtése. Ehhez pedig meg kell mutatnunk a Népnek, hogy van hová csatlakoznia, ha végre valami hatást is el akar érni a Vérnarancsokkkal szemben. Mert az őszi Forradalmi Semmi következménye az lett, hogy a céltalan és ezért eredménytelen tömegdemonstrációkba beleunt a Nép, és teljesítette a szervezők kérését: hazament békével, a baj csak az, hogy hosszú időre. És azóta igen kevés szervezet kivételével megszűntek a demokrata akciók, helyére meg semmiresejó reakciók kerültek. A Fidesz azt csinál amit akar, ugyanis sajtóközleményes ejnyebejnye kivételével nem kell következményekkel számolnia. Mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy a turbóröhögésen kívül bármit kivált belőlük, ha naponta szólítják föl Őket a pártok sajtómunkásai, hogy azonnal vonják vissza valamely szemét döntésüket.


Nem, ez nem jó út, sőt, nem is út egyáltalán, hanem puszta túlélési gyakorlat magukat bársonybunkerbe beásott megélhetési semmittevőknek. Cselekedni kell, akciózni kell, csiholni a tüzet, valóban büntetni a mocsokságaikat, és személyreszólóan. Hugyosmátéra testálta a Fidesz a menekültek elleni uszítást, hát akkor Kocsist kell levenni a színpadról. Nem fizikai agresszióval, mégcsak tojásdobálással sem, de van épp elég lelki nyomásgyakorlási eszköztár a birtokunkban, hogy megbüntessük, és nem időlegesen. Tett bárki bármit ominózus nyilatkozatai után, hogy ne folytathassa? Igen, mi, meg a Helsinki Bizottság, akiknek meg a dolga lett volna valódi és ütős választ adni, azok meg pont azt tették, mint szokták: jólfizetett láblógatásukat megszakították egy közlemény, vagy cikk erejéig, aztán csinálták tovább a semmit. Na rendben, tudomásul vettük, hogy a jelen "ellenzék" semmiféle valódi ellenállásra nem képes, akkor erőnkhöz mérten magunk fölvállaljuk a Narancsok személyre szóló folyamatos megbüntetését. Egy Kocsishoz hasonló uszítót egy jogállamban az ügyészségnek kellene elhallgattatni, de ez itt oly messze van a jogállamtól, mint Karthágó Rómától. Hát akkor a mi feladatunk bedugaszolni a Kocsis fején található méreglyukat.

Bevállalod? Igen vagy nem?


30 megjegyzés:

  1. Tévedsz Gábor, Gyurcsányt bizony a média karakter gyilkossága tette tönkre!

    VálaszTörlés
  2. Sztem meg mindketten tévedtek, Gyurcsányt az MSZP tette tönkre, mikor a jelenlévők megértették, az Őszödi beszédet és rájöttek, hogy nem sumákolhatnak tovább. A baj az volt, hogy a párttagságot is kihátráltatták mögüle szép lassan, de folyamatosan megszűnt körülötte a levegő. Ezt tetézte be a népszavazás, meg az SZDSZ "sumákolása", a parlamenten belül, meg kívül is, mivel mindenáron átakarták vitetni Gyurcsánnyal az általuk félig kitalált Eü reformot és nem vették figyelembe, hogy nem áll ki mellettük a koalíciós partner parlamenti képviselő csoportja.
    A másik oldal támadta a Miniszterelnököt, Ők meg csak lapítottak, nem védték meg a hordával szemben, úgy gondolták majd megvédi saját magát.
    Az ország Miniszterelnöke saját magát nem védheti (az ellenzékkel szembe), mivel az egész népet képviseli, így maradt volna a feladat a párttársaira és a koalíciós partnereinek jelen lévő képviselőire. A Lévai Ildikón kívül ilyen "megvédést" mástól nem nagyon hallottam!

    Gyurcsány abban hibázott, hogy az Őszödi beszédét még aznap, vagy másnap nem mondta el a médián keresztül az ország felé, természetesen bizonyos szavakat kihagyva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó monatoddal egyet tudok értteni, de legkésőbb 2006.szept.18-án kellett volna lépnie, amitírtam.
      A horda jelződ pontosan annyira hamis mint amilyen hazúg volt a "huggyos Kossuth tériek", hiszen 12 napi űrítéssel béreltünk mobil WC-ket, amelyeket sok ezer ember használt és a téren 37 napot tüntetők adományaiból fizettük...
      Gyurcsány most már poltikailag erkölcsi hulla és a 48, 100 és ki tudja hány pontos megvalósítatlan tervei is alaposan hozzájárultak bukásához.
      Hosszan tudnám sorolni mi mindent nem lépett meg ami szükséges lett volna, de még csak napirendre sem vették. Ebből többet is meglépett ez a kormány, de akik ezt nem látják be, azok a népet becsapják. Legeklatánsabb példa a kötelező magánnyugdíjpénztár megszüntetése. Önkéntesen, a kötelező nyugdíjbiztosításon felül kellett volna ösztönözni(!), ahogyan azt Németországban magam ismegéltem a '80s években.

      Törlés
    2. Gábor! Akinek vaj van a fején és pont ott vala, ahol most nyüzsögsz, az ne menjen a napra!

      Törlés
    3. http://naptv.hu/naptv/jsp/program/wmv.jsp?filename=%2Fnaptv_upload%2Fvisszanezo%2F200807%2F20080731-0740.wmv

      Törlés
  3. Gyurcsány a saját gyávasága és gerinctelensége tette tönkre. 2006. szept. 18-án le kellett volna mondania. Az őszödi igazság-beszéde személyisgének beégetett része lett. Sosem fogja tudni levakarni magáról. Akárhogyan is próbálkozik. 2006. május 26-án igazat beszélt, de zárt körben és utána sem volt gerince levonni a következtetést. Feles ember marad ameddig nem vonul vissza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer beszéltem egy Gonda Lászlóval! 2006-ban a parlament épülete melett gyülekező hugyosok egyik szervezője volt. Ritka egy buta ember volt!

      Törlés
  4. Úgy látom mintha terelni akarnál Gabi...nem megy a szervezetépítés, nem tódulnak az önkéntesek a pártba, ezért a régi nóta Máté gyerekkel akarod átütni a média ingerküszöböt? Pótcselekvés?

    VálaszTörlés
  5. A Zsindexen olvasható,hogy nem úgy sikerült a tünti,ahogy be lett igérve-plusz ki is fütyültèk a Vezèrt -a beszédèt-a zemberek.No meg a pofon.
    Láthatóan a "terepen" nem csak győzni lehet.
    Csak nem megbicsaklik a diadalmas orszàgjàràs?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Asszem nem nagyon érted, mi történt :D

      Törlés
    2. Pofánb@sztàk az embered.
      Nem tudtál revansot venni.
      Kifütyültek a Mátéka emberei.
      Nem tudtàl győztesen "lejönni a terepröl".
      Elssztad..

      Törlés
    3. Szegénykém. A teljes magyar sajtó perpill azt kutatja, hogy kik lehettek a kopasz kidobók, mi köze Kocsishoz, és hogy ismét sikerült vakkomondort csinálniuk. Kocsisnak nagyjából annyi. De nembaj ha nem érted, túlélem :D

      Törlés
    4. Látásból ismerte a "vakkomondorokat" a Máté.Azért ez már valami!

      Törlés
    5. Mária, ezek szerint hurrá vereségként könyveled el, hogy "pofánbaszták" az idős hölgyet.....
      Ezek után nem is kérdezem, ki a nyertes.
      Rólad, és erkölcsi morális ingerküszöbödről viszont mindent elmond.....

      Törlés
    6. Persze.A Gábor a provokàció szándèkàval vitte a feltüzelt öregasszonyokat-bekerülendő a médiàba.("gerillakampány")
      Az már veresèg,hogy csak a "pofánbaszás" "ment át",az ő heroikus küzdele Orbánnal Kocsissal nem.
      Nem tudtak visszavágni.Virtuálisan sem.
      Ma már ujra a süket csend és èrdektelensèg veszi őket körül,ami eddig.
      A korábbi vérszadeszosság ellenére.
      A Gábor személye és viselt dolgai annyira gáz,hogy ki van adva a médiafalkának,hogy ő "nincs".Be is tartják-a kisebbek maguktól èrzèkelik hogy vele kapcsolatban "mi az irány".
      Mindezek együtt-vereség.Totális.Egy Gréci Zsoltnak SEM èri el az ingerküszöbét a legtrágárabb orbànozàssal sem..

      Törlés
    7. Megértem, hogy ezt szeretnéd látni. Cakhát nem ez a valóság. :)

      Törlés
    8. Sajnos,Gábor,ez a "valóság".
      Persze definiciószerüen mindenkinek az a "valósàg",amit ő annak vél.
      Nyilvàn hiheted hogy Vezér vagy,és hogy a te farkad a leghosszabb..
      Csak mindennek "kicsi az akcióràdiusza"..
      A "tömegekhez" ez nem jut el.
      Ha eljutna-nem hinnèk.
      Ès ez gáz.

      Törlés
    9. :D :D :D RTL Híradó, négy Index címlapsztori, Origo, Hír24, hvg.hu, NOL, 444, VS, Propeller, Magyar Narancs, civilhetes, meg még rengeteg, mind főhírben, videókkal. Konkrétan a tegnapi nap vezető híre ez volt, és ma is ez pörög legjobban. Sajnos, nem tudok Neked vigaszt nyújtani, mindenhová eljutott... ;)

      Törlés
    10. Igen.Vezető hír,mert utálják a Kocsist és a hasonlókat-és a "POFÀNBASZAS" önmagàban áttört.
      De a "harcodra"-ahogy 100x megtapasztalhattad-nem vevők.
      És ma már ujra migransozàs a téma,meg a röhelyes "határvadàsz"-ami nincs,csak a Finkelstein (vagy a Habonyi?) àltal kitalált szó,ami ugye borzolja a gyàva kozmopolita médiások idegeit.
      Ez van.(a pàrtucat összekapart rendőr mint "hatàrvadasz" pedig röhelyes gumicsont).
      És ebbe a "mediaarenàba" tèged nem vesznek be,pedig erre számitottál.
      És nsponta "pofánbaszatni" a nagyikat sem lehet.
      A Kocsist meg vagy a Pinter vagy a titkosszolgák holnap is kisegitik-a Viktor elvi alapon sem fogja a te kedvedért "leszedni"-ahogy maguk között mondjàk.
      Tudhatnád.
      Az Apró klànt a féleszű Feri gecizésével vèrig sèrtetted.
      Ha nemsokàra a DK Dobrev Klára lesz,akkor sem fogsz nekik kelleni.
      Elbasztad.
      Azon kellene gondolkodni,arcod tovàbbi(!) elvesztése nélkúl mikènt tudnál ebből a bohózattá vàlt izèból kimenni.
      Ezt tök jóindulatból mondtam.
      Ezeken gondolkozzál.

      Törlés
    11. Rendben.Többet mondani erről nem érdemes.
      Szép koraőszi napot,Vezér..

      Törlés
  6. Kedves Gonda László a kommentemhez való megjegyzésedet
    "de legkésőbb 2006.szept.18-án kellett volna lépnie, amitírtam.
    A horda jelződ pontosan annyira hamis mint amilyen hazúg volt a "huggyos Kossuth tériek"". nem nagyon érzem helyénvalómak, mivel én a blogger mondandójához fejtettem ki a véleményem, nem térve el a témától, Te viszont tücsköt-bogarat próbálsz összemosni. Amennyiben vitázni kívánsz a mondandómmal kapcsolatosan, akkor arra kérlek, hogy olvasd el még egyszer és a tartalmával vitatkozzál, ne a saját véleményedet tedd annak leple alatt.
    Általában szeretik a bloggerek, hogy az általuk leírt tartalomhoz mondják el a többiek a véleményüket, igaz Gábor ebben is üde kivételnek számít, mert direkt hagyja, hogy másról is beszéljünk, mint az általa felvetett téma, így legalább újabb és újabb témák dobodnak fel számára, amiről kifejti a saját véleményét.
    Persze, ha olvasottságra vágysz, akkor itt a legjobb helyen vagy, mert aránylag a Tuareg bloggjait sokan olvassák, az internet használók közül.

    Egyébként van hozzászólási lehetőséged a saját neved alatt, nem kell más véleménye alá oda biggyeszteni a tiédet!

    VálaszTörlés
  7. Egy fidesz-funt úgysem lehet megingatni, bármi történjék. Kiraktam a pofonos videót, 5 percen belül ott volt a riposzt, hogy Ti pofoztattátok fel magatokat, és hívtátok oda a kigyúrt állatokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pofozó előző nap bejelentkezett a sátornál. Úgy indított, mint egy jóindulatú kívülálló, pár mondat után kezdett gyanússá válni, őszinte reakcióinkra egyre sértettebb lett, ekkor egy zaftos sértés és elrohanás, még futtában is fröcsögött.

      Figyusz Trollka! Egy kamerát fogok a háttérben tartani hasonló esetekre.

      Törlés
    2. Ez a "figyusz Trollka" most nekem válasz? Mert úgy mutatja, Ó!!! Én nemtom, mér van ennyi zakkant idiot :) Leírom ide, hogy megosztottam a cuccot a facémen! leírom, hogy pillanatokon belül odatámolygott egy fideszes birka elbégetni, összeesküvés elméletét, melynek magva, hogy a naposok magukat veretik, hogy hír válhassék belőlük, mindezzel érzékeltetve szellemi mélynövésüket... és én vagyok troll!! Peches ember ne menjen a jégre, de legalább ne kommenteljen polblogon úgy láccik lehet az aurámba valami, ami virtuálisan is hathat, megnyikkanok, s valaki menten rám repül; húzhatok én a fejemre smicisapkát, vagy akár nylonzacskót is :D Ha talán újra elolvasná, mit is írtam Halmi elvtárs

      Törlés
    3. Annak viszont örülhetsz KEN, hogy legalább NZP nem jött Rád az ördöggel. Semmilyen irányból (eleddig);)

      Törlés
    4. Hát ugye, Nemóvatos? bár velem összerúgni patkót nem jó ómen. Joe bácsit is hogy elfútta a szél, NZP is ki tudja hol leskel újabb női alsók után :(

      Törlés
  8. Asszem Kocsis most keményen beszopta.Addig üssétek a vasat amíg meleg :)

    VálaszTörlés
  9. A megjelenéseket megtekintve szerintem a tegnapi napon mindenki hibázott, de a legnagyobbat a Bajusz Ferenc, aki el is fogja vinni az egész balhét, kedden már biztos nem ő lesz az osztályvezető!
    Kik hibáztak?
    1.- Tuareg aki leírja hogy mit fog tenni. A 2006-tól heckelők mindig váratlanul tűntek fel, nem lehetett rá felkészülni ezért volt hatékony. Végül ennek az őriási hibának nm volt jelentősége, mert a ...
    2.- Kocsis Máté hibája felül írta a Tiareg kikotyogós hibáját. Lett volna lehetősége úgy felkészülni, hogy ne ez legyen a címlapsztori.
    3.- Hibázott a Kaiser József is aki a polgárőrség vezetője. Próbálta diszkréten irányítani az "önkéntes" rendfenntartókat de ez a kamerák előtt nem maradt titok!
    4.- Hibáztak a NAP-os "ünneplők" is akik nem bírták visszafogni obszcén gondolataikat és azt kiabálták.A független nézőknek csak ez marad meg, hogy ezek ilyen primitívek.
    5.- A legnagyobbat hibázott a Bajusz Ferenc mikor a kamerát elfeledve elszólta magát, hogy ő bízta meg a B közepes fradi szurkolókat. És mivel a buli az Ő felelőssége volt neki is kell elvinnie a balhét!!

    VálaszTörlés
  10. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a szerző egy idióta... Egy szubkulturális szarkupac. Ennyi összefüggéselen osotbaságot még a klubrádióban sem hall az ember mindennap.

    VálaszTörlés