2015. július 21., kedd

Cigányblog

Mai közállapotainkat nézve szinte elképzelhetetlen, hogy lesz Orbán utáni korszak is, de attól még lesz, mert csinálunk. És akkor azonnal nekirugaszkodunk legkiszolgáltatottabb népcsoportunk, a cigányság gyors felemelésének.




Az Orbán Rezsim az egész Országot teszi szisztematikusan taccsra, lassan a fele éhezik, és nem lát semmi jövőképet, de ha a rossznál is van rosszabb, akkor azt a cigányság és a rokkantak kapják. Törvényhozással, sok apró lépéssel gyakorlatilag holokauszt zajlik mindkét csoport ellen, és mikor egy demokrata hatalomváltással visszatér az emberség és a logika a politikába, a gondokat olyan sorrendben kell majd orvosolni, amennyire azok sürgősek. A Nincs Alku Párt (NAP) általában nem megy le szakpolitikák szintjére, feladatunk az, hogy parlamenti szinten helyreállítsuk az alkotmányos jogállamot, és az Ország legjobb szakértőit bízzuk meg a gyakorlati kormányzással, de cigány-, és rokkantpolitikában magunk is kívánunk néhány gyors döntést hozni, válságkezelésként. Az minimál-logikával belátható, hogy a Fidesz mindent lenyúló gépezete elsősorban a legkevésbé képzettektől vette el a munkahelyeket, a közbeszerzéseken keresztül folyó Narancscég-mutyik a normál vállalkozásokat tönkretették, cigányok százezrei kerültek utcára az elmúlt években. Nekik találták ki a közmunkát, mint a lassú éhenhalasztás modelljét, tovább alázva az amúgyis nemkívánatosnak minősített cigányságot.


A NAP cigányprogramja mindössze három pontból áll. Nem a szokásos hosszú lista, amiből persze semmit nem valósít meg senki, merthát nem is a tett a lényeg hosszú ideje az Ügyükben, hanem annak látszata. Viszont ez a három pont azonnali hatásokkal jár, és meg is csináljuk, ha lehetőséget kapunk erre a választóktól, mikor itt lesz az ideje. Lássuk.

1. A települési önkormányzatok a népszámlálási adatok alapján az etnikai részarányok szerint alkalmaznak a közszolgálatban munkavállalókat.

Ebbe nem számoljuk bele a közmunka nevű átverést, a valódi munkahelyekről beszélünk. Magam nyolckeresként vezettem ilyen jellegű munkaadói programokat a kerületben, saját tapasztalattal rendelkezem arról, hogy a gyakorlatban is kivitelezhető az ilyen program. Maradva a nyolckeres példánál: van 25%-nyi cigány, az önkormányzatnál meg van 1000 munkahely - köztisztviselők, közalkalmazottak -, tehát 250 munkahelyre kizárólag önmagát cigánynak valló vehető fel. Biztos lesznek olyan fehérek, akik magukat cigánynak vallják, de ez egyrészt kiszűrhető, másrészt meg nem gond, ha egyszercsak nem hátrány lesz, ha valaki cigány, hanem előny.


2. A települési önkormányzatok a fenntartási feladataikat kizárólag saját intézmény keretén belül oldhatják meg, arra külső céget nem bízhatnak meg. Fenntartási tevékenységnek minősül elsősorban: köztisztaság, utak, parkok, önkormányzati lakások karbantartása.

A Fidesz által országosan és csontprofin megszervezett lenyúlási hálózat minden ilyen tevékenységre létrehozott valamilyen Narancscéget, amiket közbeszerzéseken keresztül, összpárti szavazatokkal juttatnak megbízásokhoz. Háromszoros áron dolgoznak, elvétve sem alkalmaznak cigányokat, költségvetésük átláthatatlan, nem a feladatvégzés a valós cél, hanem a többszörös árazásból származó hatalmas többlet pártközpontokhoz való átfolyatása. Ha ezeket a tevékenységeket nem lehet közbeszereztetni, hanem csak saját intézmény formájában végezni, akkor egycsapásra rengeteg munkahely nyílik meg, bezáródik a korrupció egyik legnagyobb méretű kiskapuja, országos szinten nagyjából 150 ezer új és valódi munkahely lesz, és az egyetlen vesztes csoport a Narancscégek hálózata lesz, és az Őket helyzetbe hozó politikai kaszt, meg is érdemlik a szívást. Tipikusan olyan feladatok, amiket a legkevésbé képzett munkavállalók tudnak elvégezni, és közben lehetőség nyílik a továbbképzésükre is.


3. A fehér-cigány vegyesházasságok minden családi jellegű adózásban, támogatásban 20% előnyt élveznek. Ennyivel több támogatást kapnak, és ennyivel kevesebbet adóznak.

Tessenek csak nyugodtan felhördülni, ám ha ezen túlvannak, akkor föl kell ismerni a tényt: mindaddig etnikai kérdés marad a cigányság kontra fehérség ügye, amíg nem segítjük elő, hogy a két népcsoport minden ponton elkeveredjen. Marha nehéz lesz "cigányozni", ha már rengeteg vegyesházasság lesz, és ehhez minden segítséget meg is kell adnunk, ha valódi integrációt akarunk, nem csak látszattermelést. Nos, ennyi, lehet majd bővíteni, de inkább legyen kevés pont, de eltökélt végrehajtás, azonnali és tömeges pozitív hatásokkal, mint papíron maradó gyönyörű tanulmányok.

Ami miatt pedig címnek ezt adtam: Cigányblog, erre jó okom volt. Barátom és Harcostársam, Bangó Attila, a NAP kisebbségügyi szóvivője egy ideje blogot ír ilyen címen. Csupa olyan dologról, amiket elolvasva már önmagában érthetővé válnak összefüggések, és megimerkedhet mindenki a cigányság valóságával, a tények ugyanis sokat segítenek a rasszizmussal szemben. Ajánlom minden Olvasóm figyelmébe, ITT található, és a blogom ajánlójában is fönt van.


És mégegy dolog: amíg a Nincs Alku Párt (NAP) bejegyzésének folyamata tart, addig hivatalos bankszámlára nem tudunk pénzt gyűjteni, ennek föloldására a működésünk segítésére szánt adományokat alelnökünk csak erre a célra létrehozott magánszámláján fogadjuk. Mivel sem állami, sem nagyösszegű vállalkozói támogatást tisztaságunk megőrzése miatt nem fogadunk el, ezért szükség van szimpatizánsaink kisösszegű magánadományaira. Köszönöm Mindannyiótoknak, a bankszámla adatait fölrakom képen. Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!













10 megjegyzés:

  1. Gábor,
    ez blog is van olyan jó, mint a "tusványosi" blogodod (2014. július 28., hétfő), és azt a tézised, hogy a gyűlések napján nem írsz, hanem a beszédedre koncentrálsz, felejtsd el! Ez a hozzászólás ajánló a ma esti fehérvári sátoravató(?) leendő közönségének, tessék jönni, hölgyeim (és uraim), folyvást, folyvást!...17 órakor a néhai Forintos Áruházzal szembeni ficakban...

    VálaszTörlés
  2. Technikai hozzászólás!

    - Miért e csúfság, hogy a regisztrált tag is így járhat: "Megjegyzésed a jóváhagyása után jelenik meg."
    - Valamit biztos nem jól csináltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól csináltad, de a mindent ellepő trollfalka miatt, általános az előmoderálás, regisztráltak is, hogy beférjenek, ezért kellett a szigorítás ;) Idő kérdése csak, és mindig fölkerülnek a kommentek, ahogy gépnél vagyok ;)

      Törlés
  3. Az első javaslat a leghasznosabb, gyorsan teremtődnek valóságos munkahelyek. Ez már kezd a munkaalapú társadalomra hajazni, bár a továbbképzést is nagyon fontosnak tartom, főleg a gyakorlati területeken.

    VálaszTörlés
  4. Üdv!

    Nem szoktam írogatni, de most úgy gondolom mégis muszáj. Kb 1 éve olvasgatom a blogodat, és nagyon sokmindennel egyet is értek veled. De ez a cigánykérdés azért nem ilyen egyszerű.
    A 2-es ponttal egyet értek, a 3-assal már nem (ez diszkrimináció azokra nézve, akik nem kevert házasságúak). Az 1-essel meg már nagyon nem. Mi van, ha a példád szerint 1000 emberből 250 cigányt választanak ki, és ha az a 250 fő nem tudja ellátni a feladatot? Nincs meg a képzettségük?
    Per pillanat elterjedt az a munkához jutás -sajnos- h valakinek a valakije vagy. Most majd akkor jutsz be valahova hogyha cigány vagy nem cigány vagy? Eddig rokoni alapon, ezután rasszi alapon történjen? Ez így nem jó! És a szakma, a tudás amiért sokan tanulnak?
    Fontosnak tartod a szakértő kormányt -én is maximálisan egyetértek ezzel-, de ha 100 szakember közé nem tudnak majd 25 cigány szakembert beválasztani, mert nincs annyi aki alkalmas lenne a feladatra? Akkor most melyik dolog a fontosabb?
    Ez csak egy vélemény, és nem trollkodás. :)

    Z.

    VálaszTörlés
  5. Gábor! Ez tetszik! :)

    Az eddig is nagy öröm volt ,hogy Indiàn mindenhol ott van,ahol a NAP!
    Eddig ezt sem tapasztaltam. Egyetlen párt részéről sem.
    Ehhez külön gratulálok!
    :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Blogger.
    A vegyes hàzasság erőltetésén mint programon még hondolkodnia kellene.
    Az iskolákban a tapasztalat az,hogy a vegyes kapcsolatokban a cigány elem szokásai dominálnak a gyermekek kultúralis befolyásolásának-munkához,tanuláshoz való viszonyuk alakításának-vonatkozásàban.
    (A kisebbsegi szóvivő nyilván kivétel.)
    Ezzel a programmal ön kockàztatja a NAP választási győzelmét.
    Dolgos kisembereink a sajàt békaperspektívájukból nem fogjàk megérteni az ön nagyívű elképzelésèt a kèt,alapvetően eltérő entitàs keresztezését illetően..

    VálaszTörlés
  7. A munkaalapú tárdadalom egy komcsi elképzelés, amit a Fidesz nyom a kádári reflexekre játszva. A jelen és jövő a tudás alapú társadalom. Magasan képzett versenyképes munkaerő, nem állami tömegfoglalkoztatás.

    VálaszTörlés
  8. Gábor - PayPal. Én biztosan nem szeretném megadni nektek (és Állambácsinak) a bankszámlaszámomat, így ez biztosítva van, hogy nagyjából névtelenként adományozzon az ember.

    A cigányság integrálásának problémájához egy pontot negyedikként tégy hozzá: a teljes szociális-oktatási (főleg születéstől középiskola végéig) személyzet oktatása, rasszisták kiszűrése, teljes iskolai integrálás, mert ha az a cigány kisfiú, aki 6 hónapos, már azt hallja, hogy a fenekén van egy folt és onnan lehet tudni, hogy ő cigány... akkor ott baj van.
    Zéró tolerancia a szegregációnak!

    VálaszTörlés
  9. ..a cigány kérdés megoldása már 50 éve terítéken van ,de semmit nem jutottunk előbbre ,csak a pénz folyt el ,,amíg nem lesz minden óvodában cigány származású dada,óvónő,(megbízott ,kezdetben)az általánosban(kezdetnek) elég ha tanítók,napközis tanítók (szintű) legyenek de minden iskolában ,minden napköziben,lássák a gyerekek hova juthatnak ,ha tanulnak ,ide kell a pénzt tenni képezni az értelmes ,tanulni akarókat ,hogy oktathassanak ,taníthassanak ..a cigány vezetők sajnos eltapsolják a cigány embereknek adott pénzt...ezen majd a tanult értelmes cigányok változtatnak ,s a maguk köréből választanak vezetőt ..

    VálaszTörlés