2014. december 12., péntek

Orbánbúcsúztató Szilveszter a Kossuth téren

Az Orbán Rezsim összeroppant, saját ostoba döntéseik és a Nép azokra adott tömeges válasza a Hatalom magabiztosságát és hívei hitét elporlasztotta. Szabadesésben zuhan a támogatottságuk, hülyeségeket csinálnak, most kell rájuk zárni a politikai ketrecet, hogy szokják a rácsmögötti életérzést.




A korábbi Nagytüntetések elvették a Narancshatalom igazi lélektani előnyét: nem mondhatják, és nem hihetik többé, hogy a Nép mögöttük áll. Ugyanaz a helyzet alakult ki, mint amire a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció ráment, és ami a Narancskétharmadhoz vezetett: az Ország közérzete változott meg a tüntetések hatására. Van a Hatalom és vele szemben ott van a Nép, ez pedig minden kormányzás végét jelenti, legföljebb az idő a kérdéses. Nem véletlenül nem mer az Orbánbanda Békemenetelni: még a fizetett önkormányzati csicskáikat sem tudnák elégséges számban összetoborozni, agyonetetni-, itatni, szállítani, napidíjat adni. Nem, egyszerűen vérciki lett Fidesznyiknek lenni, a gangok szintjén, ahol az igazi közhangulat mérhető, már nem mer egy Narancs sem büszkélkedni a hovatartozásával, mert a végén még besúgónak fogják tartani, az meg nem jó jövőkép az illetőnek. Látható ugyan a tüntetések tömegének csökkenése, de ez nem a Tömeg akaratának megváltozásából, hanem pár szervező a Néptől eltérő szándékaiból ered. A Tömeg Orbánűzni akar, nem pártot szervezni, nem részletkérdésekben elveszni, hanem az egész Narancshordát menekülni látni. Vagy inkább cellákban, életfogytos ítélettel, hazaárulásért.


Meg kell értenünk a Fideszmaffia működési elvét ahhoz, hogy az is világos legyen, mi ez a nagy kapkodás, a naponta kiadott hülyébbnél hülyébb ötletek. A Narancsok valóban egy rablóbanda: gerinctelen, elvtelen zsoldoskatonák gyülevészhada. Lopnak, rabolnak, ölnek, és ezt Ők Önmagukról is tudják, de mindaddig merik tenni, amíg a büntetlenségük hite fönntartható bennük. A Keresztapa ezt az Ügyészi és Rendőri Hatalom tetejének politikai felügyelet alá helyezésével éri el a jelenben, de a jövő attól még kiszámíthatatlan. Hinniük kell a Fideszzsoldosoknak a jövő büntetlenségében is, mert különben szétesik a rendszer: ezt pedig Orbán a legyőzhetetlenség mítoszának fönntartásával éri el. Az egész kommunikációs gépezet erre van kitalálva, hogy soha ne szenvedjen vereséget Miviktorunk, mindegy, hogy épp kik tapossák be a Lajtántúlról megalázóan a földbe, attól még a Narancsmédia minden vereséget győzelemként tálal. Csakhát van egy objektív adat, a Fidesz népszerűsége, az meg zuhan. A jövő büntetlenségét ugyanis csak két úton lehet garantálni a Narancshordának: vagy úgy, hogy mindig megnyerik a választásokat, vagy úgy, hogy nem lesznek választások.


És a Narancstábor szavazói tömege úgy apad, mint folyó a Szahara közepén: voltnincs. És bár nem mondják, de rezeg ám rendesen a gatyó az egyszeri Fidesznyiken: mi lesz ebből? Mert innen már visszajönni nem lehet, még egy döntetlenre sem jó a trend, marad tehát a választások elkerülésének útja, ezt meg diktatúrának hívják. Csakhát egy kis ország, Európában ilyesmit nem tud bevezetni, bármennyire is szeretnék páran: Magyarországon önerőből nem lehet fönntartani autoriter rendszert, ahhoz mindig kellett külső katonai erő. A ruszkik épp elfoglalták magukat Ukrajnával, épp össze is roppan ebbe a gazdaságuk, nagyobbat haraptak, mint amekkora az állkapcsuk volt, és épp Ukrajnának hála, már nem a szomszédaink, hogy csak úgy besétáljanak. A rendőrségünk nagyobbik részének éppúgy tele van mindene az Orbánrezsimmel mint nekünk, nem fognak népellenes parancsot végrehajtani, hadseregünk nem nagyon van, de ami van, az se épp Orbánfan. Szóval nyugi, nincs olyan erő, aminek a segítségével kemény diktatúrát be lehetne vezetni, ha mégis megpróbálnák, rájönnének, hogy Ők lennének az első áldozatai.


Orbánéknak befellegzett, egyszerűen nem szabad Őket kiengedni többet a présből: rájuk számoltak, föltápászkodtak, ki kell Őket ütni, nincs pardon. Ez az év az Ő évükként indult, úgy is folytatódott, de végül a demokraták győzelmével zárult. Hát akkor ezt meg kell ünnepelnünk, de úgy, hogy egyben megírjuk a következő év forgatókönyvét is: Orbán takarodj! Hogy amikor szilveszter éjfélkor épp a köztévében a himnusz hangjai mellett mutogatják a békés esti Budapest fényeit, aközben sokezres tömeg legyen a Parlamentnél, hogy csak úgy zengjen élőben az a Himnusz, annyira, hogy abba a Parlament ablakai is beleremegjenek. És miközben a tévé majd Áder kamubeszédét közvetíti, mi, demokraták majd élőben, a Kossuthon elmondjuk a saját jövőképünket. Úgyhogy zárjuk egy tüntetéssel ezt az évet, olyannal, amin lesz élőzene, utcabál, és egy-egy rövid beszéd is, na meg kisebb-nagyobb közösségi cselekvések. Dübörögjön a Nép hangja, hadd tudja meg mindenki, hogy valami épp nem befejeződik, hanem elkezdődik, de mostmár igazán, és nem megállva félúton. December 31-én délután 6-tól várunk minden demokratát a Kossuth térre egy tüntetéses utcabálra, az Orbánbúcsúztató Szilveszterre.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


24 megjegyzés:

  1. Jó reggelt Gábor! Jó reggelt Erőd!
    Nagyszerűen hangzik az évbúcsúztató a téren. Igen mi ott leszünk, mint ahogy ott vagyunk már több mint négy hónapja. Szervezzük az óév búcsúztatót.
    Várjuk azokat a kis embereket, akik meglátogatták az Erődünket, akik naponta biztatnak és szeretetükkel mellettünk vannak, de várjuk azokat is akik még nem elég bátrak és még bíznak a regnáló hatalomban.
    Fogjunk össze megmutatjuk, hogy képesek vagyunk egy nagy hatalmas bulit megszervezni és jól érezni magunkat.
    Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok
    Hajrá O.GY.M.!
    2014.december 31-én 18 órától dübörögni fog a tér!!!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó ötlet! Még nem tudom biztosan, de valószínű ott leszek.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes ötlet... Még működhet is!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok Demokraták!!!

    Ott a helyünk szilveszterkor, mutassuk meg a fidessnyikeknek, hogy nekik annyi!

    Hajrá Köztársaság! Hajrá OGYM!!!

    JA, ÉS NE FELEDJÜK: ORBÁN TAKARODJ, VIDD AZ ÖSSZES HAVEROD!!!

    VálaszTörlés
  5. Eddig nem volt programom Szilveszter estére... most már van !

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon remek ötlet és remélem mind ott lesznek akiknek elegük van a maffiózókból!

    VálaszTörlés
  7. Ha semmi egészségügyi probléma nem jön közbe, feltétlenül ott leszek!

    VálaszTörlés
  8. dolgozom, de utána oda megyek, ja és nem tudok énekelni- majd tátogok

    VálaszTörlés
  9. Aki tudna és nem megy, az hülye! BUÉK !

    VálaszTörlés
  10. szuper otlet!!! UGY LEGYEN!!!!!

    VálaszTörlés
  11. A szövegben narancssárgával kiemelt linken be tudtok jelentkezni a mókára ;)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Gábor!
    Örömmel üdvözlóm az ötletet. Remélem zavartalanul - sűrű havazás, jeges szélvihar stb.nélkül - megvalósítható lesz.
    Valahol csak így lehetséges fiatalokból összetartó csapatot szervezni. Emlékezz, egyszer valamikor én valami ehhez hasonlót már javasoltam, de akkor...
    Fátylat rá! Messze vidéken élek, de lélekben veletek leszek!
    Sok sikert!

    VálaszTörlés
  13. A képlet viszonylag egyszerű: MENNIAKARÁSxTÁVOLSÁGxEGÉSZSÉGxUTAZÁS= RÉSZVÉTEL
    Szóval ha tudok, ott leszek...

    VálaszTörlés
  14. http://alfahir.hu/bizonytalansag_es_kiabrandultsag_terjed_a_fideszben

    VálaszTörlés
  15. Nálam nem a dicsérgetés,hanem az egyenes véleménynyilvánítás a lényeg!
    Ebben az esetben egy kérdés formájában!Utolsó energiatartalékukból eszükbe jut-e a " nagy fineszes zenészek" bedobása ? Edda,Ákos,Pa-Dö-Dő stb: Ellen utcabálként!Ezideig nem hallottam - lehet csak én - ilyesmiről!/ És hogy túlszervezzem:Én bizony bepróbálkoznék a Bródynál,egy szál gitárral," társadalmi munkában,egy fél órára,csak beférne a 12 órás mulatságba!/De addig még sok minden történhet - mondaná Goodfriend!/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Patakit ürlények látogatják, Ákos mem hinné, hogy balos, ám a PaDöDö tuti balos csapat, a Sárga rózsa meg lassan lehetne nemzetünk egyik lágyabb húrokat pengető kemény indulója!
      HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ TENNI AKARÓK, és vesszenek a beszivárgott, csapatromboló ellenségeskedők is! ;)

      Törlés
  16. Pa-Dö-Dö, Bródy, esetleg Koncz Zsuzsa... S vannak még, csak körül kell nézni a "piacon!" Tényleg meg kéne próbálni! Vonzzanák a jónépet, az biztos! Szerintem jönnénekaz előadóművészek! / Mielőtt vmelyik térre a a Fidesz szervez egy ellenbulit./

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. December 7-én írásban közöltem a BRFK-val, hogy dec 31-én 18 órától senkinek nem adok hozzájárulást a Nemzet Főterére, azt az OGYM használja teljes terjedelmében. ;) Nehogy valami sunyiság bejöjjön :D

      Törlés
  17. Gábor! Persze,ott leszek 2014 december 31-én este kb. 18 órától éjfélig vagy 2015 január 1-ig, hajnalig !!!! :)

    HAJRÁ MAGYARORSZÁG,HAJRÁ EURÓPA,DK,OGYM,MSZP,PM !!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  18. A tüntetés jelszavaira az alábbiakat javaslom:

    Nem hagyjuk!
    Köztársaságot!
    EURÓPA!
    Korrupt kormánynak nem fizetünk adót!
    Mocskos FideSS,
    Orbán takarodj!
    Diktátor,diktátor

    VálaszTörlés
  19. Ej, ha szilveszterkor a Mostanon hallgathatnám, hogySzavazz rám, meg hogy Nem én vagyok, aki valamit akar ...

    VálaszTörlés